Vilkas

Becenevek: Keserű farkas, Apa farkas, Apus, Maszkos vaják, Vil, nagyjából egy pár, amit már én is hallottam magamról, a hosszú utak során, vagy éppen Kaer Morhen-ben. Életkor Eléggé koros vagyok, de Eskel-nél és Geralt-nál pár évvel fiatalabb lehetek.   Látszólagos kor Harmincas, negyvenes férfiúnak látszok, ha egy laikus szem elmondásainak bízhatok. Csoport/faj Vaják Foglalkozás Szörnyek felkutatása, és módszeres kivégzése

Különleges képességek/faji adottságok

A vajákká válásommal sokkal fürgébb, valamint erősebb vagyok hajdani mivoltomnál. Nem tagadom, van amiben még így se vagyok jó, de a füvek próbája nem tesz tökéletessé. Sohasem akartam túlspecializálni magam, mint Lambert, ezért a víváshoz konyítok, valamint különböző fegyverekkel se bánok gyatrán, bár amiben még igazán jó vagyok az a késdobálás, valamint a mágia alkalmazás. Az alkímia, mindig is az Achilles-sarkamnak számított, de szerencsére leányom, bármiféle főzetet, vagy bombát elkészít nekem.

Jellemrajz

Ebben a világban nem könnyű egyenes személynek lenni, hisz javarészt az egészet az intrikák uralják mára. Sokszor gondolkoztam rajta, vajon miért tartok még ki, de a válasz egyszerű, hisz mikor mások feladják, én még akkor is tovább megyek. Nem tagadom, makacs vagyok, ám ez nem jelent minden esetben rosszat. Még mindig megőriztem az elveimet, melyet csakis a konokságomnak köszönhetek. A legtöbb esetben higgadt vagyok, már-már egy jégcsap, viszont ha a családomat fenyegetik, akkor hatalmas szenvedéllyel ugrok bárki torkának. Igaz azoknak nem kell félnie haragomtól, kik a családom részévé váltak. Számukra mindig lesz egy korsó, a megbocsájtás asztalánál, hol együtt fátylat teríthetünk a múlt aggályaira. Mindent összefoglalva, egy igazán becsületes, valamint hűséges vaják vagyok, kinek a nevelt leánya jelenti az élet értelmét.  

Megjelenés

Kellemetlen megjelenésű férfiú vagyok, kinek a puszta jelenléte fenyegetést jelent. Vad ábrázatom, csapzott fekete hajzatom, és olykor mogorva tekintetemből vadság sugárzik. A szemem körüli harci festés, még inkább kihangsúlyozza borostyános macskaszemeimet, melyek gyilkosan vetülnek akárkire, ki modortalan velem szemben. A kellően csípős mimikának hála, elég sok mogorva ránc telepedett meg arcom bizonyos pontjaim. Csakhogy, még tovább részletezzem fejformámat, bent ülő szemeim vannak, valamint kiugró orrom. Apróbb hegek vannak a pofámon, de azok már elhalványultak az elmúlt évek alatt. Csontos, mondhatni markáns arcéleim vannak, melyek akármelyik mázolónak kihívást jelentenének, ha meg szeretne örökíteni.
A bőröm, fakószürke, mint a napot nem látott bányászoké, testalkatom, mint egy ízig-vérig skelligeni harcosé. Az előző hasonlattól eltérően, nem viselek hatalmas szakállt, csakis borostát hagyok meg.
A mindennapi viseletem, nem igazán különbözik a többi vaják társamétól. Közepesen nehéz vértet viselek, mely láncból, lemezekből, és vastag bőrből tevődik ki. A fakóbb színeket, néhol egy-egy bordó is megtöri, mely a páncélom alatt meghúzódó kelme bűne.   

Előtörténet

Partra vetett hal:
Nem igazán tudok visszaemlékezni a Kaer Morhen előtti múltra, hiszen a hajótörésen kívül nem tudok semmit felidézni. Egy alig hat éves fiú voltam, kit valami szerencsének köszönhetően partra sodródott egy roncsnak hála. Hiába éltem túl a hajótörést, még így sem tudtam gondoskodni magamról, főleg nem ebben a vad világban. Vékony hangomon, kiáltottam, valami segítséget keresve, mert olyan elveszettnek éreztem magam. Vonyításokat, csaholásokat hallottam a távolból, és nemsokára a vad kutyák is megjelentek. A segélykérő szavak egyre, kétségbeesettebbek voltak, miközben a tenger felé hátráltam.
Szerencsére Vesemir meghallotta kiáltásaimat. A fenevadaktól ő mentet meg, kik bekebelezni készültek. Rongyos köpenyét rám adta, csakhogy meg ne fázzak, majd felsegített a nyergébe. Akkoriban elég nagy szegénység honolt az Északi fertályon, így egy senki fia nem is kellett senkinek. Az öregnek bele kellett törődnie, hogy Kaer Morhen lesz a lakhelyem.
Nehéz dolog volt, egy efféle kisfiúra vigyázni, de ahogy cseperedtem úgy lettem egyre képezhetőbb. Szinte semmiféle emberi kötelékem nem volt, se anyámra, se apámra nem emlékeztem, sem pedig a szülőföldemre. Egyedül a vaják lét az egyetlen, amivel azonosulni tudtam. Vadságom kölyökként egy farkaséhoz mért volt, folyton galibát okoztam. Sokszor meggyűlt velem a bajuk, Kaer Morhen lakóinak. Persze, ahogy cseperedtem úgy komolyodtam meg, s kezdtem kialakítani barátságokat a farkas odúban. Eskel-el talán az alkímiai hozzá nem értésünk hozhatott össze, mivel mind a ketten a sikertelen próbálkozásainknak hála együtt töltöttünk büntető időket, valamint gyakoroltunk.
A füvek próbája, mint minden testvéremnek, számomra sem volt könnyebb. Szinte a megnyugvó halálért könyörögtem, minden egyes nap. Szenvedésem, végéhez érve egy teljesen új lényként születtem újjá, melyhez eleinte nehéz volt hozzászoknom, de az idő mindenen segít.  


Különös alku:
Dél tájt érkeztem a mocsár megtisztítására. Egy igazi vajákhoz méltó megbízás, mely a gróf felkérése után, jó levezetésnek tűnt, ráadásul pont útba esik Kaer Morhen felé. Fojtólidércek garázdálkodása volt a kopott papiruszra feltűntetve, melyben számtalan elírás, és satírozás díszített. Rengeteg írástudatlan embert ismerek, kik szép summát fizetnek, szóval nem voltam előítéletes, hogyha a papírra vetettem egy pillantást. A házhoz érkezve egy omladozó viskóba botlottam. A férfi beinvitál lakhelyére, kinek a kisugárzása már az elejétől kezdve nem tetszett.
- Vóna egy disznóm, melyet télre tartogattam…az átkozott dögöt elragadták, azok a mocsári fattyak. Szegény jószágot, már csecsszopó kora óta nevegettem, hogy szép szalonna legyen belőle erre…kárba vész. – a paraszton látszott, hogy nagyon a szívén viseli a haszonállatainak sorsát. - Hé te görcs! Hozd be a mester úrnak az étket!  
Egy megrémült kisleányt láttam, ki a legszívesebben az anyja szoknyája mögé bújt volna, ha tehetné. Reszketeg lábaival hozott nekem, egy vágásnyi szalonnát, valamit egy penészesebb kenyeret. Nem lesz üzlet, van egy olyan érzésem, hiszen látszik, miszerint nem tudná kifizetni a gazda, de a kislányért hajlandó vagyok elvégezni a feladatot. A szívem szakadna meg, hogyha egyszer őt ragadnák el.
- Hord el magad, és hozz vizet is te ostoba! – a kezét emelte a lány irányába, amelytől némiképp felkeltem a helyemről, de szerencsére nem csattant el a pofon.
Rosszabbat is ettem, annál melyet elébem rakott, de a gróf étkei, még mindig ott érződtek számban. Szarvaspástétom, nyársra tűzött vadkacsával, és mézbe forgatott sonka, melyet pincehideg sörrel öblíthettem le. Ahhoz képest ezek a madárnak se elegendő falatok, nagy visszaesésnek számítanak, de megeszem az étket az utolsó morzsáig. Észreveszem, hogy minden egyes falatot kinéz a számból, s talán a visszautasításban reménykedett volna a jobbágy. Amint a vizet is megittam, már útnak is kélek. Az eső lassan kezd el csöpögni, mikor felszállok a nyergemben. A férfi még elmondja nekem, hol találta meg a disznója tetemét, majd az utamra enged.  
Hunyorogtam a szemembe csapódó esőtől, melyet a felélénkült szél sodort. A víztől megrohadt fák, nyikorogtak és csikorogtak az időjárás hatására. Villám hasított az égboltba, az egyik közeli égerbe csapódott, amely szikrát szórva hajlott meg a dühöngő ég parancsára. A ló megriadt a hatalmas morajlásra, melytől szinte az egész terület visszhangzott. Próbálnám megnyugtatni hátasomat, ki nagy nyerítések közepette próbál megszabadulni gazdájától, ki nem engedi hanyatt-homlok menekülni.
- Ejj te ázott bolond! – harsanok fel, amint birokra kelek a kanca ösztöneivel. Lovas tűnt fel e közben, míg én bajlódok. Nyeregtartóján címer, ám kivehetetlen ebben a zuhogó esőben. A ruházata könnyed, talán egy futár lehet? A sörény csapzottan, és ázottan tapadt lovának nyakához, a paták tocsogva süppedtek egyre mélyebbre. A jószág tulajdonosa alig volt magánál, a hátába szúródott nyílhegy miatt, ezét nem is vehette észre a bugyborékokat, melytől megijedt a hordozója. A ló szinte túlvilági hörgéssel próbál menekülni, de a lábába mélyedő karmok egyre mélyebbre húzzák. A férfit leveti magáról, ki fuldokolva kapálódzik életéért, s próbálja elérni a kengyelt, amellyel visszamászhatna hátasára, de nem sikerül, mind a ketten ott halnak szörnyet. Segíteni szerettem volna, azonban a hátasom nem engedelmeskedett, ráadásul túl sokan vannak. Badarság lenne bevetni magam a mély lápba, ahol otthonosan mozognak.
Nem hiába kapták a nevet, szóval ha nem akarok megfulladni, akkor valahogy ki kéne csalnom ezeket a dögöket. Midőn a hold felszáll, s a nap lemegy, máris aktívabbak lesznek a dögök. Egy fűzfa árnyékában lapulok meg, majd közelebb osonok. Éppen portyára indulnak, s figyelnek az apró neszekre. Dülledt szemüket ide-oda kapkodják, miközben fura hangjaikkal egymásközt kommunikálnak. Ezüst kardomra nekrofágolajat kenek, mely megragad a fehér fémen. Nem is vacakolok sokat, egy követ dobok az ostoba lények másik oldalára, majd nekik rontok. Az ezüst így is eléggé halálos, de a számukra maró olajjal, szinte eldöntött a harc kimeneteli. Kezek, lábak, agyak, mind szerte hevernek a süppedő talajban, mire végzek. Igazán nagy vérontást csináltam, viszont teljesen szükségszerűen. A munka letudva, már csak a díjazásomat kell beszednem, vagy a fickó háláját, egyenlőre nem várok el sokat. Újra a házhoz értem, majd a meggyötört ajtót kopogtatom.
- Ki a ragyás rosseb az ilyenkor! - kinyitja az ajtót, és a morcos arcára valahogy sikerül semlegességet erőltetni. - Ohh csak te vagy az? Ami a jutalmat illeti...nem nagyon van pénzem, hiszen ezt a kis fattyút is etetnem kell. Tudod, néha azért imádkoztam bárha őt viszik el azok a dögök, de mivel istenfélő ember vagyok befogadtam, szóval nem lökhetem oda tudatosan nekik, vagy hagyhatom magára.
A tarkóját kaparta koszos körmeivel, hogy valami fair ajánlatot kitaláljon, vagy csak húzni akarta az időt, hátha eltakarodok üres kézzel. A torkomat erősen megköszörültem, ezzel jelezve felé, miszerint nekem is vészes a türelmem, erre a gyerekre veti kapzsi szemeit.
- Mit szóná hozzá? Dógos egy kölyök, bár ráférne a nevelés. - ajánlja fel lányát, mint valami lókupec. A kedvem szerint behúztam volna neki, de azzal már nem változtatok semmin, ezt a lányt már így is meggyötörte. Elfogadnám az ajánlatát, de a pici elé teszi a kezét.
- Nosza, azért annyit nem értek azok a dögök. Némi pénzt is kéne adnod...mégis csak a lányom, vagy nemde? - az ocsmány alkujára csak megvillantom az emberek ellen használt fegyvert, melynek hatására rögvest meghátrál. Amint kiviszem a csöppséget, még hallok pár fülemnek nem tetsző szót, de nem reagálok rá. Hirtelen megáll, és megdermed a félelemtől a leány. Szépen leguggolok, majd a kezemet nyújtom neki, hogy kapaszkodjon csak abba, és nem fog félni. A nevére is rákérdezek, viszont arra szomorú választ kapok. A véres kesztyűmet leszedem, majd könnyeit tiszta ujjaimmal elsöpröm. Még pár biztató szó, és nyergem eleibe rakom, azután indulhatunk haza.


Apa farkas:
Nehezen szoktam hozzá az apa szerephez, habár a többi vaják segített, levenni a vállamra nehezedő terhet, olykor eléggé kisajátítottam Nihilt. Nihil...sohasem ezt a nevet használtam, ha róla volt szó. Inkább a kölyökfarkas, vagy más szép jelzővel illettem, míg nem született meg a Wilkina név, mi neki is tetszett. Az embernek a neve a legfontosabb, hisz azt hallja legtöbbet, ezért valami olyat kellett adni neki, melyet örömmel hall, a remélhetőleg hosszú élete alatt. Igaz volt egy másik is, de az annyira kacifántos volt... valami tündenyelvű lehetett hangzásra, de nekem folyton folyvást beletört a nyelvem.
Gyorsan telt az idő a komor falak közt, hol bőszen tanítottam az ifjonc elmét. A nap egyik szakaszában vívást oktattam neki, s egyéb vaják fortélyokat, a másik részében viszont a falakon kergetőztünk, hócsatákat vívtunk, vagy mesét olvastam neki. Amint cseperedett, szét kellett osztani a feladatokat, hiszen ha egyedül én tanítom, akkor leragad a sajátos módszereimnél, s nem biztos, hogy ez előnyös neki. Be kellett adnom a derekamat, hol ezzel, hol azzal tanult, viszont esténként újra én feleltem érte. Néha veszekedtem a testvéreimmel, hisz nem kímélték.
- Edzeni kell az acélt fiam, ha a kovács azt nem teszi, akkor a csatában mond csütörtököt, azon fegyver. Jól figyelj, amit tőlünk kap, azt másoktól tízszeresen fogja visszakapni, ezért jobb, hogyha felkészül. - Vesemir belém fojtotta a szót, merthogy igaza volt. Máskor nem emeltem fel a hangom, ha lesérült Wilkina inkább elláttam a sebeit, és arra sarkallottam, hogy még jobb legyen, ha egyszer a legjobb lesz, akkor nincsenek sebek.
Egyetlen dolog, melyben eme zseniális kölyök nem jeleskedett a mágia. Kezdtem aggódni, mert hiába tanították hozzáértő testvérek, ő se úgy se így, nem tudott jól végrehajtani egyetlen jelet se. Triss-nek szóltunk hátha képes arra, amire mi nem. Eddig én csak néha láttam a varázslónőt, de szépsége messze földön híres. Persze én gyanakvóan álltam hozzá, mivel egy idegen számomra.
A gyanakvások meglágyultak, és a napok alatt, melyet Triss, Kaer Mohren-ben töltött, valami különös vonzalom kezdett bennem kialakulni az irányába. Olyanok voltunk, mint egy igazi család, mely most teljesedett ki, de be kellett látnom, miképp az én érzelmeimet nem tudja úgy viszonyozni.
Triss hamarosan elment, és Wilkina se biztos, hogy velem marad, mert eljött az idő, mely szinte kardként lebegett felettem...a füvek próbája. Saját megpróbáltatásaimra, valamint a realizált esélyekre gondoltam ilyenkor. Egyszerűen kizárt, hogy őt is elveszítsem. Szerettem volna hinni a többieknek, kik arra biztattak, hogy túléli. Én ebben nem voltam olyan biztos. Elalvás előtt pár altatót csepegtettem Wilkina italába, majd amikor elaludt, akkor felnyergeltem lovamat. Az éj leple alatt kiosontam vele. Már a nyeregre is ráraktam, mikor egy hang megszólított. Eskol volt az, ki gyanakvóan kérdezte mit csinálok, de ő se volt ostoba, jól tudta mire készülök. Akkor volt egy elég erőteljes veszekedésem cimborámmal, ám végül meggyőzött. Itt maradtam, leányomat visszatettem ágyába, majd betakargatva, rábíztam őt a a kitartására, valamint testi erejére.
Szinte minden nap fohászkodtam, hozzá, hogy bírja ki, de egyre kevésbé tudtam eltűrni szenvedéseit. Eleinte mindent én csináltam, de hamarosan túl nagy teherré vált számomra ez az egész. Magamat okoltam, és úgy gondoltam, hogyha egyszer magához tér a picim, sohasem fog nekem megbocsájtani. Végezetül, csak fel alá járkáltam az udvaron, és a végkifejletet vártam. Amint kinyíltak a borostyános szemek, a lábaim szinte megrogytak, s örömkönnyeket hullajtottam. Aznap nem hantoltunk el semmit, csakis a kétségbeesést.  

Megtagadás útja:
Még emlékszek arra a napra, amikor szétváltak útjaim lányommal. A barlang bejárata előtt, méreg elleni szérumot, valamint ornitoszaurusz olajat készített. Én ez idő alatt élesre fentem, mindkettőnk ezüstkardját. Fel kellett készülnünk, mivel az elmondások szerint, egy baziliszkusszal volt dolgunk...fertelmes fenevad, mely mindig is undort keltett bennem, hogy mocsárszínű pikkelye, miért volt olyan keresett a piacon, az bennem máig kérdés volt. Amint mindennel elkészültünk, én már leszerettem volna menni, bár még valakire várni akart. Furcsállottam, vajon Eskel csatlakozna hozzák, vagy másról van szó? Egy idő után meguntam a várakozást, ezért leereszkedtem, Wilkina pedig hezitálva, de követett. Néhány elaludt fáklyára bukkantunk útközben, valamint egy táskát.  Bizonyára, valaki más is belebotlott a rémbe. A járat egyenesen a bánya csarnokához vezetett minket, hol tanyázott a trófeánk. Hüllőszerű testén, már-már szürreálisan mutatott a kakasfej, valamint a tollazat. Valahogy, nem lehetett nem undorral tekinteni, erre a koszos bestiára. Pikéjére nyálkás állott víz borította, szaga pedig a legundorítóbb pöcegödörével vetekedett. Nem vett még észre minket, ám rikoltását és helyezkedése közepette egy láncinges holttest esett a hatalmas bányató, mélyébe. Amint elnéztem, már jó pár hozzá nem értő, megpróbálta levadászni. Sajnos sokan remélnek jó pénzt, az értékes pikkelyekből, azonban ha nem hozzáértő kezek látnak neki ezen munkához, akkor könnyedén rossz véget ér a vadászat. Egy kiálló peremen fészkelt, és mi onnan figyeltük, pár cseppkő árnyékában.
- Mit látsz leányom? – teszem fel a kérdést érdeklődve, mivel kíváncsi vagyok, vajon ő is észrevette azon jeleket, melyek a lény gyengeségére utalnak. Szerencsére jó választ ad, a mi szemünkkel tisztán kivehető, miszerint a bal szárnya törött, talán egy buzogány zúzta be, valamint, ugyanazon oldali szemére vak. Koros jószág lehet, vagy csak balszerencsés.
- Feldobok neki egy bombát, amellyel lezavarjuk, amint elvontam a figyelmét te kerülj a vakfoltjába, és ess neki. - a terv tökéletes volt, és könnyűszerrel kivitelezhető. Nem egyszerű ellenfélről beszélünk, de két összedolgozó vaják előtt nincs lehetetlen.
A terv egészen úgy ment, hogy azt elterveztük, a hatalmas jószág lerepült, de a törött szárnya miatt inkább lezuhant. A vízből, hatalmas rikoltással tört elő, és egyenesen felém támadt az Aard jelnek köszönhetően. Csőre elől igyekeztem kitérni, s akkor a semmiből a lányom előugrott, viszont a megforduló lény szárnyával a vízbe löki Wilkina-t. A kakasforma fejre csapok, amivel ismét magamra vonom a figyelmét, viszont az szárnyaival nagyokat csapkodva felveri a szelet körülöttünk. Hirtelen ront a leányomnak, akit nem tudom elég hamar félrelökni, így a baziliszkusz végigkarmolja arcát, és egyszerűen olyan erővel a földre taszítja, hogy az beverve a fejét, illetve el is veszti az eszméletét. Nagy kiáltással ugrok neki a bestiának, amely hátrálni kényszerül, ezzel elállom az útját. A lányomat védem magam mögött, viszont a lépéselőnyömet el is veszítem ezzel. Nehézkes léptek hallatszanak mögülem, és egy másik vaják lép elő a sötétségből. Nem ismertem, de a leányom biztos róla beszélt. Segíteni akarna a harcban, viszont nekem más tervem van.
- Vidd ki! Én addig elintézem a baziliszkuszt! - kiáltok az újonnan érkezőre hezitálást nem tűrve.Egyedül nem vagyok benne biztos, miszerint elbírok ezzel a döggel. Hátrálok, azután egy erősebb bombát begyújtok a felvezető alagútban, s egyenesen a kakasszerű lény felé hajítom. A szűk folyosó beomlik, így halálra zúzva a dögöt. Nagy megkönnyebbüléssel sóhajtok fel, majd megyek ki.
Sikerült kiérnem a kürtőből. Gyanakodva közelítem meg, a kissé túlságosan közvetlen férfit, ki leányom kezét szorítja, valamint arcát a másikénak nyomva. Félre akarom taszítani a megtermett férfiút.
- Björn...te vagy az? - nyöszörögve tért magához Wilkina, borostyán szemeit lassan kinyitva a medve medálos alakra vetette. Az arcát gyengéden simogatta, s mosolygott. Egyből tudtam, miről van szó. Fortyogtam dühömben...nem tudom mi tört el bennem aznap, de lovamra szálltam, majd faképnél hagytam a szerelmeseket. Lányomat sirattam, ki egy Medve Iskolás vajákkal összeállt. El akartam tűnni, mert a végén olyat tennék, amit megbánnék.   

Példareag

A hajnal, kellően nyugtató volt ebben a kánikulában. Gyengéd pernye, cirógatta a napszítta búzatáblát, mikor a nyírrel szegélyezett úton átkeltem. A szántókon ott pihentek az eldobott kaszák, és pár vekknyire elég takarmány, melyet betakarítottak, mielőtt a holttestet megtalálták. Az aranyló kalászokat, némi vér mocskolt be, és a tulajdonosa se feküdt messze. Hatalmas árnyékok lakmároztak a halottból. Óvatos léptekkel közelítettem meg a véráztatta tetemet, majd hirtelen a fekete tollak felsuhantak, s rikácsolva panaszkodtak.
- Átkozott hollók… - morogtam magamban, azután közelebb lépve, alaposabban is megvizsgálhattam a tetemet. A sérülés nagy részét eltakarta a ruházat, de látszott, hogy rengeteg seb éktelenkedik a férfin. A vörös árnyalatú bordák, tompán csillantak meg a feltépett inga alól. Felnézve látom, ahogy az égbolt szakadozik, és a hold ezüstös fényei áttörnek a fellegeken. A kalászok törését halottam oldalról, és lassan felfedte magát a szörnyeteg. A leginkább egy kutyára hasonlított a fenevad, viszont a hasonlóság itt véget is ért. A testét nem fedte se bunda, sem pedig bőr. Sejtelmes zöld fény ölelte körül a csupasz inak, és izmokat. Hatalmas koponyáját, melyet még a hús sem takart, éhesen csattogtatta. Tekintete üres a szem nélkül, de vérszomjas hörgésével tudtomra adta, hogy nagyon is észlelt engem. Lándzsaszerű fogaival felém kap, de én hátra ugrok és felvések egy Yrden jelet, majd megvárom míg annak az aurájába kerüljön. Amint sebezhetővé válik a lilán fénylő körben, máris lecsapok rá. Ezüst kardom nedvesen csattan a lény izmaiba vágódik. Rosszallóan érzékeli a fémet, melyre érzékeny, ezért morogva hátrál. Axii jel a következő, mellyel bódult és kiszolgáltatott állapot lesz úrrá a kutyaszerű teremtményen. Nem hagyom, hogy kiugorjon a lilás aurából, így egy határozott és gyors mozdulattal megszabadítom azt, végleg a fejétől.
A kapukat védő őrök, kevésbé szép szavakkal illetve tovább engedtek, és a hátasomról lelógó bargeszt koponyát vizslatták. Az eső mostanra rég megszűnt, de a macskakövek még mindig olajosan fénylettek. A párás levegőt szinte harapni lehetett, ahogy a felém nyúló kezek némi apróért könyörögtek. A pocsolyák tükreiben, kirajzolódtak az utcákat keresztező boltok, valamint házak. Zsibongva kurjongattak a kereskedők, az acél pedig sikítva csengett a kovácsok kalapácsa alatt. Mindenki riadtan súgott össze, hogy miféle rémséget hoztam én be magammal.
- Isten beleire! Hát ilyen egy bargeszt! - kiáltott fel, a város nemese, ki egy szép száll szalonnát szelt a magán tőrével, a nehézkes útja közben. Az őrség se nézett ki különben, inkább ivócimboráinak, mintsem vérmes martalócoknak tűntek. Rég jártam erre, de a grófnak mostanság talán túl sok szarvaspástétommal lehetett dolga.
- Üdvözöllek jó uram! Amint látod, bevégeztem a munkát. Viszont még a bargeszt, megidézőjét nem találtam meg. - köszöntöttem, a lehető legnagyobb tisztességgel, amelyre ő csak a földre köpött.
- Mit hajbókolsz itt nekem, inkább gyere és igyunk meg egy sört. - morogta öblös hangjával, és virsli ujjaival követésre intett. - A lényeg, hogy a parasztok most megnyugodtak, holnap felderíted, ki a szar akart efféle teremtményeket megidézni...
Nem bántam, a vendégszeretetet, de úgy véltem, már bőven van benne egy kupicával, legalábbis a borvirágos orcája arra utal.
A hatalmas sötétre pácolt tölgy asztal rogyásig volt finomabbnál finomabb falatokkal. A gróf megszagolt egy mézes borban megforgatott szalonkát.
- Tökéletes... Ilyen étkek nincsenek arrafelé, ugye? - tette fel a kérdést, miután az aprócska combot szinte eltűnt a hatalmas szájban. Én persze csak csóváltam a fejem, mivel Kaer Mohren-ben tényleg nem csinálták meg ilyen módszeresen a húsokat. Mindketten jókat kortyoltunk a sörből.
- Hét pokol, képzeld a minap a lányom a második kérőjét hozta. A ficsúr a tizedik kisüstinél kiütötte magát. Jó, hogy még neked nem lehet lányod.
- Biólógiai tényleg nem lehet, azonban egy nevelt lányom mégis van. - meghúzom a korsót, mivel fájó sebeket szakítottunk fel ezzel a témával.
- Akkor miért nem vagy vele, te csavargó, kitudja milyen partira akad, miközben távol vagy. - nevet egy jót a gróf, majd önt nekem még egy korsónyi sört.
- Sajnos, eléggé rosszul váltunk el. Úgyhogy nem hiszem hogy szívesen látna...
Nehezen beszéltem a dologról, viszont a város ura, addig-addig beszélt, a megrészegült fejemmel, miszerint hajlandó voltam megesküdni, hogy a sok éves távollétemnek mostantól vége.
Másnap akár tudomást se vehettem volna a tegnapiról, de fellángolt bennem az a kötelesség érzet. Előbb még elvégzem a munkát tisztességesen, viszont utána irány Kaer Mohren.

Drága Vilkas!

Elfogadva!

Először is szeretném megköszönni mindhármunk nevében, hogy éltél az általunk javasolt tanácsokkal, az ilyen gesztusok mindig segítőkész jellemet takarnak. Külön ki szeretném emelni, mielőtt a történetedre térek, hogy rég nem olvastunk ilyen részletekbe menő arcleírást, igazán üdítő volt olvasni. Manapság sokan elfeledkeznek róla, hogy milyen foktos faktora is a megjelenésnek. Az ötleteid, amiket elgondoltál, jól működnek: Vilkas motivációi egyszerűek, de tiszták, érthető és megérthető minden lépése. Átjön az előtörténetedből a kreativitás, a potenciál, hogy valami több, nagyobb, erősebb legyél, az olyat pedig felettébb szeretjük. Vilkas az a hős, akinek az életéből sosem született 8 kötetre való sorozat. Nem is tartalak fel tovább, csak arra kérnélek még meg, hogy látogasd meg a mi jó piktor barátunkat az Arcképcsarnokban, hogy lefesthesse a portrédat, aztán vágtass tovább Kaer Morhen felé. Tudtommal van is ott nem is egy valaki, akik nagyon várják, hogy megölelgethessenek. Úgy hallom, a Farkasok vadászathoz gyülekeznek...

Avatarfoglaló