Kócsagsegg


& Tribróm ️️️️️️️️

A mai egy érdekes és esetlegesen még jövedelmező estének is ígérkezett, bár az oreneket és koronákat ma zuhanó ívben szartam le igazából. Eleinte csak amolyan egy a százezerből felkérésnek tűnt a lakodalmi zene. Egy vágásérett disznó választási malackája elveszi az istenek és az ügyfelek színe előtt egy kutyabőrös címer közepesen kancsal, ellenben rendkívül szegény lánykáját. A kereskedőnek címe, a nemesnek pénze lesz, mindenki boldog, a trubadúr is, mert ha a menyasszony tündöklő szépsége láttán nem látta még viszont a tegnapelőtti vacsoráját, hát a felszolgálók között csak van valami visszafogottan perverz hamvas kis barack is. Ha nem visszafogott, az még nem is olyan nagy baj. Szóval rutinmunka. Gondoltam először.
Nos a művészetpártoló - ezt pontosabban úgy is ki lehet fejezni a közös nyelven, hogy a város összes neves bárdját idecsődítem kedves üzleti ügyfelek, hogy lássátok milyen kurva módon gazdag vagyok, de amúgy azt se tudom miről nyivákolnak - szóval a vőlegény apja, a kereskedő sikeresen felbérelt két hírnevesnek mondható trubadúrt is, hogy felvezetésként dalnokversennyel szórakoztassák a - derék tájon - nagy, érdeműt. Ebből a duóból én voltam a hírneves, Kökörcsin kollégám meg a mondható. Még nem találkoztam személyesen a nőügyeiről és a kalpagján kócsagsegg viseléséről elhíresült dalnokkal, ellenben sok jót hallottam felőle. Ez azt jelenti, remekül tódít, mint minden magunk fajta. Mindenesetre örömmel álltam a dalnokpárbaj elébe. Igyekezni kell valóban szellemesen ócsárolni egymást, ami sokszor nem egy egyszerű feladat, főleg ha a másik is jó a műfajban, meg kell nyerni a közönséget valahogy. Ugyanakkor igazi szellemi vetélkedés is, amit igazi dalnokként nagyon tudtam élvezni. Győzni vagy veszíteni másodlagos, a lényeg a pezsgés, a kihívás, a verseny. Na persze azért győzni szándékozom.
Kiöltöztem az alkalomra magam is természetesen, mikor az övemen a hármas dobbal megjelentem a város legkiválóbb fogadójában, amit ez alkalomra teljesen kibéreltek a lakodalom számára. Még igen korai órákban jártunk, de pont ez a lényeg is, akit kettőnk közül győztesnek nyilvánít a közönség, az lesz az esti előadáson az első zenész dicsőség, zene és koronák tekintetében egyaránt. Megigazgattam magas szárú bőrcsizmámat, testhez simuló finom selyemnadrágomat, rózsaszín selyemingem gallérját is még egyszer lehajtogattam, prémmel szegett vastag kabátom felett eligazgattam az övemet újra. Szép ez a kabát, még mindig azt mondom, de egy csordára való bíbortetűt kellett kinyúvasztani, mire ilyen szép bordó lett. Parókám tetejébe ízléses kanárisárga, széles karimájú kalpagot tűztem, azt hiszem remekül ki tudtam fejezni még mindig színes egyéniségemet.
Velem szemben megláttam Kökörcsint belépni a túloldali ajtón, nem lehetett nem felismerni, hisz majd olyan híres mint Geralt, akivel befuttatta magát. Jó képű, kissé tündés vonású fickó, szintén drága kelmékbe kiöltözve, kalpagján lengedező toll, oldalán lant. Mindketten a lagzit szervező urasághoz, hamarost kutyabőrös, nemesen született Porky de Röff úrhoz ballagtunk. Franc se tudja mi a neve, ki jegyzi meg az ilyesmit? Ez mindenesetre megy hozzá. Érkeztünkre joviálisan mosolygott mind a három bagóbarna fogát megvillogtatva és leereszkedően megbiccentette a fejét.
- Áh... háhh... ja igen... a nótafaragó urak - kezdte műveltségét széles körűen kitárva elénk, majd ízlésesen megszívta turcsi orrát az oxenfurti egyetem óvatos becslései szerint egy fél vödör takonnyal megkínálva ezzel az agyát. - Ah az urak nagyon bekecsek...
- Becsesek apu - suttogta egy rá meglehetősen hasonlító, hízásra hajlamos fiatalember, akinek szempárjában molylepkéket megszégyenítő mértékű intelligencia csillogott, tehát legalább háromszor annyi, mint jó atyjáéban. Ő lehet a család esze, meg a vőlegény öccse.
- Jah na igen na. Becsesek az urak a vendégeimnek... meg hát nekem is igazán... ugyebár Önök ketten igen híresek és... hogy is hívják kelmeteket?
- Asszonydöngető Tribróm - válaszoltam mosolyogva és egyben kezet nyújtottam Kökörcsinnek is. Van benne némi finom vonás. Vajon tündevér vagy csak simán buzeráns?
- Na... na igen jah... - bólogatott műértően egy kupányi nyálat eresztve elegánsan a mellényére a mozdulat következtében, miután a művésztárs is bemutatkozott neki. - Akkor be is mutatnám az urakat a közönségüknek... Igen finom emberek tudják.
- Ez első pillantásra látszik rajtuk - bólogattam. Valóban finom társaságnak tűnt egy jóindulatú, Melitele kegyelmében és megbocsátásában mélyen hívő bíró első ránézésre egy hatszáz évnél többet nem osztott volna ki a társaságnak adócsalás és csempészés okán. Egy szóval kalmárnépség, redania krémje. - A bemutatással ne fáradjon jó uram, azt megtesszük majd mi magunk. Ismerjük már egymás hírét és ez is a műsor része a trubadúr hagyományok szerint.
Na persze, bemutat. Két lépcsőfok vezet fel a pódiumra, ha ez a nádszáltestű egy személyes sertéskonda nekiáll oda felvonszolni magát... pfff... lakodalomra nem heveny, öt oldali szívindfarktus okán rendezendő torra készültem a mai repertoárral. Felsétáltunk inkább mi ketten Kökörcsinnel, elvégre amúgy is ránk kíváncsi a jó nép, akik igen hamar elkezdték már a borfogyasztást, akár azt is mondhatnám, masszív alkoholistákat megszégyenítő módon. Tudjátok mit? Mondom is. Felfelé menet kérdőn néztem fel Kökörcsinre, aki a fejével biccentett vissza, hogy kezdjem én. Na akkor csapjunk bele. A közönséghez fordultam.
- Kedves ünneplők, rokonok, barátok, mélyen tisztelt közönségünk. Azért érkeztek ilyen korán, hogy megtekintsék két trubadúr verbális szellemiségekkel teli dalpárbaját, mi itt fog zajlani. Sajnos momentán csak egy bárdot sikerült találni - hajtottam meg magam enyhén - de azért összeszedtük ezt a fickót is az utcasarkon, mert lant lógott a válláról, hátha szerencsénk lesz és nem csak most lopta... Na de nem kell ám aggódniuk, ez a remek fickó is ismert ember a maga módján, sokan pedig komolyabb összegeket fizetnének, ha megismerhetnék személyesen. Ilyen többek között amennyire hallani lehet például Ard Carraigh rendfenntartó hatósága. Szóval neves ember Kökörcsin úrfi, méltó az Önök nagybecsű tapsára, bizony szakállamra mondom, az pedig nagy dolog! Még az sem lehetetlen, hogy hallották már Kökörcsin mester dalait, elvégre az összeset híres művekből lopkodta össze, talán ismerik azokat. Híres arról, mennyi csinos fehérnép fut utána, szerencséjére ritkán érik útól, így többnyire meg tudja tartani az ékszereiket. Egyszóval híres és neves ember bizony, de legkönnyebben mindenkit tettei után ismerünk meg, nemdebár? Így engedtessék meg nekem, a szerény ám neves dalnoknak, hogy kötött beszélyben elregéljem annak történetét, miképp is penderült le ez a remek fickó toussaint-i Anna Henrietta hercegnő nyoszolyájáról...
Előre igazítottam az övemen a dobjaimat, majd lassú ütemű, de egyre gyorsabban pergő kezekkel adtam meg az alapütemet, amivel a kötött beszélyemet kísértem és széles mosollyal fordultam egyszerre a közönség és ellenfelem felé, ahogy belekezdtem.
A beszély végén lassuló ütemű dobolással vezettem le a hangulatot a láthatólag részen remekül röhögő, részben pedig Kökörcsin arcát leső közönség számára, majd még egyszer szóltam a nagyérdeműhöz.
- Így történt hát mindez, s így mesélem én - szajkóztam le a dalnokok kötelező szófordulatát, aztán mosolyogva intettem a kollégának. - Most pedig átadom a szót ennek a bukott csábítónak, hogy ő is bemutathasson engem, nem mintha erre persze bármi szükség is lenne, de a hagyomány, az hagyomány. Üdvözöljék kérem Kökörcsin urat!

A dwarven folk song

Költörp & Kökörcsin

Bárdolatlan bohózat @

Amikor belovagoltam - újfent, és sajnálatos módon mindenfajta lelkesedést vagy örömet nélkülözve, de még csak nem is önszántamból - Redania földjére, őszintén bevallom, nem számítottam arra, hogy Melitele anyácska ily hamar a segítségemre fog sietni és a kegyeibe fogad. Bár e semmi máshoz sem fogható jó szerencsével kísért eset nem éppen úgy esett, mint ahogyan arra egy hozzám hasonló, jóvágású, hírneves vándor dalnok felkészült volna, nevezetesen, hogy egy csinos, mégis csintalan, igazán szellemes és meglehetősen tüzes papnő egy egész estét szánt volna arra, hogy minden fizikai és érzéki eszközét bevetve, teljes mellbedobással megtérítsen… Pedig be csodálatos egy éjszaka lett volna, ha a Halhatatlan Ihlet Isteni Leányának csókja égett volna homlokomon azon földöntúli extázis közben, mely köztudottan a feltétlen hittel hívők sajátossága - de ilyen szakavatott papnővel legnagyobb sajánlatomra nem hozott össze a Sors. (Ellenben hasonlóan virgonc és szépséges hölgyeményekkel igen.)
Ami viszont Melitele anyácska kegyét illeti, bár sajnálatos módon nem ölelt keblére egyetlen istenien megmagasztosult, szerelmi rítusokba beavatott papnője sem, ellenben - és e fordulatot másnak csakugyan aligha tudnám elfogadni, mint az isteni közbenjárásnak, amolyan szeszélyes deus ex machinának - az utamba akadt egy kisváros. A neve nem is fontos, mert ami ennél sokkalta lényegesebb, az a tény, hogy még éppen csak leszálltam a lovamról a fogadó előtt, mikor máris megjelent nem más, mint a kocsmáros maga, s minek okán hírem már bőven előttem jár, bármerre is vigyen hű Pegazusom, rögvest azzal fogadott, hogy itt bizony holnap este lagzi lesz a javából, és azonnal el is kísért a frigyre lépni készülő ara kedves édesanyjának színe elé. Ez az igen szép dáma aztán tudtomra hozta, hogy nem szívesen bár, de kénytelenek hozzáadni egy szem leánykájukat - akinek, ha szépségéről ódákat kellene zengnem, úgy kezdeném, hogy “szikrázó szemeid kereszttüzében égek én” - egy újgazdag kereskedő család legidősebb fiához. Az okuk erre meglehetősen prózai, de tán a legközelebb áll a mesebeli “boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezésű mendemondákhoz, ugyanis a címeres nemesi családot már csak a csoda tudta volna megmenteni az adósok börtönétől - ez a csoda pedig a dúsgazdag kalmárfi képében szállt a földre, kinek családja sosem szűkölködött pénzben, ellenben már generációk óta fukarkodtak maguknak bárói címet vásárolni. Így tehát e közös érdekből született befektetéssel mindenki jól járt: a menyasszony és egész háznépe megmenekül az uzsorásoktól és a kölcsönbehajtóktól, míg a vőlegényének csak egy boldogító “igen”-be, családjának pedig az országra szóló lakodalom finanszírozásába kerül a nemesi cím, amit amúgy is megtartottak volna, bárkit is vett volna el nőül ez az ifjú sertés - akarom mondani sörtés állú úriember.
Nem volt hát kérdés, hogy a nemes hölgy kérésére elvállaltam a lakodalmon való fellépést - már csak pusztán nemesi szolidaritásból is, elvégre, magam is vikomt vagyok, még ha nem is élek rangommal - ámde mint kiderült, a vőlegény édesatyja is kerített dalnokot a nagy eseményre, így tehát, mit ad Melitele, két bárdot is ebbe a porfészekbe kísért a Gondviselés. Namármost, azon sorsszerűséget kizárandó, hogy Temeriában is hasonló helyzetbe kerültem egy Szederszít névre hallgató falvacskában - történetesen ott is azzal fogadott a Szederinda nevű fogadó kocsmárosának szépséges leánya, hogy bizony már van egy bárd a faluban - én pedig ezek után biztosra vettem, hogy ezúttal nem egy számomra még ismeretlen, ellenben annál tehetségesebb, ifjú és szép trobairitz fogja utamat állni, hanem egy sokkalta híresebb, egyúttal tán hírhedtebb riválisom. És mit adnak az istenek, hát nem igazam lett…?
Bár már őszintén szólva előre reménykedtem, hogy végre valahára megadhatom annak az akasztanivaló Kristyán Morgensternnek azt az orrbavágást, amit már akkor megígértem neki, mikor még Oxenfurtban plagizálta le nem egy mesterművemet, sajnálatos módon ezt a becsületbeli ügyet megintcsak el kellett halasztanom. Ugyanis a mélyen tisztelt kollega úr, amint hogy erre rájöttem rögvest, mikor a lagzi késő délutánján, a tényleges fellépés előtt jó pár órával szembe találtam magam a külön erre az alkalomra teljes egészében kibérelt fogadóban riválisommal, egészen más személyazonossággal bírt. Ezelőtt még az is az eszembe jutott, hogy noha bármennyire is vehemensen adtam tudtára Jankának, hogy semmi esetre se jöjjön velem Redaniába - csak és kizárólag a saját testi épségéért aggódtam! - még az is felmerült bennem, hogy az ifjú trobairitz-cel keresztezték egymást útjaink ismét - de nem! Ugyanis az a dalnok-bajnok, akivel a lagzira mindkettőnket felkértek, (miután a kutyabőrös após tudtára adta csekélységem jelenlétét is annak a minden hájjal szó szerint és átvitt értelemben is megkent, redaniai kalmárnak, aki születésével éppen ezt a mezővárost tisztelte meg, és most éppen itt áll velünk szemben másodszülött fiával együtt), hogy hangversenyünkkel és szópárbajunkkal szórakoztassuk a násznépet, nem más, mint a magát valamiért Asszonydöngetőnek tituláló Tribróm. (Micsoda nagyzolás…! Nem akarok én megsérteni senkit se, de hogy őszinte legyek, a nyakamat tenném rá, hogy törp kollegám asszonyt ugyan nem, legfeljebb e szóban forgó asszonyok által hét lakattal bezárt kapukat, netán kocsmaasztalok lapját döngeti - azt viszont minden bizonnyal kiváló szakértelemmel.)
- Örvendek a szerencsének, a méltán híres Kökörcsin Mester, szolgálatára! - mutatkozom be, ahogy kalapom emelem Monsieur Loncsár - tán ez lehetett a neve - felé, majd Tribróm felém nyújtott jobbját jó atyafi módjára megszorítom. ...Ezt a sok selymet meg színkavalkádot, erre a látványra hogy a nyavalyába nem halt még szörnyet senki a kacagástól még azelőtt, hogy meghallották volna énekelni ezt a jómadarat!
Bár alighanem a mahakami Sziklafaldöngető famíliának sarja, aki a bányászcsákányt és a kalapácsot pennára és pergamenre cserélte, könnyen megeshet, hogy még a dobjainak döngetéséhez is egészen jól ért, legalább is ha ez nem így lenne, valószínűleg hírét se hallottam volna még a létezésének. Azonban, minek okán leendő ellenfelemnek híre, és még neve is volt - mely bár nélkülözött minden líraiságot, legalább nem úgy hangzott, hogy Sigismund Dijsktra - és a vőlegény igen műveltnek tűnő atyja - olyan művelt, mint egy parlagon hagyott soddeni ugar - is teljesítette a kötelező tiszteletköröket, bemutatásunkat pedig, hála a jó édes Melitelének, rivális kollegám hasonló tisztelettel visszautasította, immáron semmi nem akadályozza meg, hogy fellépjünk a pódiumra. Tribróm kérdő tekintetét látva nagyvonalúan intek és biccentek neki, legyen csak az övé a kezdés - magam is kíváncsi vagyok, mit tud ez a jó törp felmutatni bemutatás gyanánt…
És nem is kell csalódnom, míg a rögtönzött humorizálását hallgatom ennek a bárdolatlan bárdnak, egy gúnyos mosoly íve ott görbül az én szám sarkában is, míg kollegám az én kontómra hahotára fakasztja a közönséget. Na szépen vagyunk, te mélynövésű kurafi, de megállj csak, amit visszakapsz ezért, azt nem fogod ám zsebre tenni! De a tallérokat se, amik ezután az este után ütik majd egyikünk markát - az enyémet, a tiédet legfeljebb a dobod bőrhártyája fogja! Előre is lépek a színpadon, megigazítva lantomat a vállamon, s amint átadom helyemet Tribrómnak az emelvény falánál, én magam kalapom emelve meghajlok a színpad elején a közönség felé, akik már az elfogyasztott alkoholmennyiségnek köszönhetően csak igen lassan csendesednek el újra az iménti bemutató után.
- Háládatosan köszönöm ezt az igazán megtisztelő bemutatást, és a hagyomány nevében, melyre ez az igen sokszínű egyéniséggel, de mégis inkább ruhadarabokkal megáldott úritörp hivatkozott, most rajtam a sor, hogy bemutassam önöknek kollegiális riválisom. Te pedig - tekintek hátra a költörpre - kedves horizontálisan nagyra nőtt barátom, kapaszkodj meg a szakálladban, mert olyan introdukciót fogsz hallani, hogy leteszed a hajad - szó szerint, ha már le tudod, te parókás piperkőc! - Azzal visszafordulok a közönség felé. - Tudni illik, én magam, bevallom, még sose találkoztam személyesen ezzel a tisztes törppel, de a hírét már hallottam, és az elől bizony jól teszi, ha menekül, aki csak hallja, még mielőtt belefogna az éneklésbe - bár erről ezúttal a kedves közönség már lekésett, de annyi baj legyen! Azonban kedves hölgyeim, legyenek óvatosak, mert úgy hírlik, e színpompás öltözékű, selyeminges selyemfiú, ami csak lenni próbál ugyan, oly perverziókkal bír, amely a törpök közt olyan ritka, mint a folyóparton a vegetáriánus fullasztány. Ráadásul még szerencséje is van, mert a feje éppen elég magasan - vagy esetünkben elég mélyen - van ahhoz, hogy állva el tudjon bújni a szép fehérnép szoknyája alatt - legalább is ezt tenné, ha a leányok és asszonyok eme hódítási rituálét nem serpenyőkkel és seprűnyéllel mért ütésekkel honorálnák. - Itt tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet, míg a borvidám társaság újfent képes volt levegőt venni anélkül, hogy belefulladt volna a nevetésbe. - De ne gondolják azt, hogy én így ócsárolnám nagybecsű és tisztességes kollegámat, ez mind csupán ízelítő azon tengernyi anekdotából, melyeket róla híresztelnek, és megnyugodhat mindenki, ezek még a kevésbé illetlen mendemondák voltak. Mindazonáltal, ha már az én legutóbbi hódításaimról elhangzott ez az igen szívhez szóló és őszinte ballada, hadd ne maradjak adósa én se kiváló költörpünknek! Bár töredelmesen bevallom, én csak rögtönözni fogok, ugyanis még sosem jutott eszembe költeményt komponálni kollegám hőstetteiről - feltételezhetően azért, mert nem sok akad belőle - de ilyen megtiszteltetést, mely részéről ért engem, nem mernék viszonzás nélkül hagyni!
Mondom, azzal máris kezembe veszem lantomat, s pár könnyed dallam-futam és akkord lejátszását követően neki is kezdek csakugyan improvizált nótámnak:

Jártam-keltem a világot, és fülembe szállt a hír:
Asszonydöngető Tribrómnak nagy bajára nincsen ír.
Azt dalolta egy madárka, messze röppent éneke,
Hogy ennek a dicső bárdnak nincsen egy szál haja se!
Parókát hord szégyenében, úgy járja a Kontinenst,
És reméli, hogy tarsága nem lesz soká konzisztens.
De leélt már vagy száz évet, és még mindig tök kopasz,
Nem segíthet rajta semmi, csak egy varázskotyvasz.
Útrakélt hát, hogy kerítsen egy jó varázslónőt,
Aki néhány görbe rímért talán megszánná őt.
Meg is lelt egy szép teremtést, kinek szíve vágya
Nem volt más, csak hogy meglegyen varázsának ára.
“Ha minden egyes korsó sörrel” - szólt a varázslónő -
“Amit magadba öntenél, csak egyetlen szál haj kinő,
Hét nap múlva olyan lennél, mint egy skelligei medve!”
Sóhajtott a szép varázsló - és támadt egy ötlete.
Kevert-kavart, sürgött-forgott, fortyogtatta üstjét,
Macskaszőr és békanyál eregette füstjét.
El is készült a bájital, csak száz orent kért érte,
A törp pedig úgy gondolta, hogy mindet megérte.
Haza se ment, ott megitta, és így érte a reggel:
Varázslónő vendégágyán ébredt - szőrös seggel.
Ahogy a rögtönzött dalocska végére érek, néhány vidám akkord kíséretében fejezem azt be, s mikor nagy nehezen elül a röhögés hangja annyira, hogy újra szóhoz jussak, imígyen teszem:
- Így volt minden, ahogy mondom, szép hölgyek és dicső urak, s mindenféle szerzetek! S most, hogy egymás bemutatásán túljutottunk, ideje, hogy megkezdjük az igazi versenyt! - tekintek széles mosollyal arcomon hátra kollegámra, szabad karomat kitárva felé, hogy jöjjön előre, mert innentől lesz igazán izgalmas az este! És aztán még, ki tudja, talán Őfelsége Foltest király parancsának is eleget fogok tudni tenni ebben a lepujban, hátha a nász- és kalmárnép közt elhangzik néhány elvétett szó a redaniai Radovid ifjú királyról is… De első a munka!




P.S.:Hát... Mit is mondhatnék... Remélem, megérte három hónapot várnod rám. ^^"Mood: Roundtable Rival

Kócsagsegg


& Tribróm ️️️️️️️️

Majdhogynem leesett az állam, amikor ez a tünde kelmefestők összes maradék rózsa és lila szín festékébe fürdetett ruházatú csepürágó nekikezdett a bemutatásomnak. Mit is mondhatnék? Az nem lepett meg, hogy úgy csűri-csavarja a szavakat, ami mesterségünk éke tud lenn, elvégre a ő hírnevét ingyen azért nem adják. Na de az értesülései! Honnan a frászkarikából tudja, hogy parókát hordok?! Ezt nagyon, de nagyon kevesen tudják. Aki készítette, azt már régen elvitte a dögvészes kolera unokatestvére, a hátsófali szifilisz. Eddig azt hittem talán csak Irene. Ja meg az a riviai landsknecht, aki olyan kitartóan kergetett ott a messzi délen, mindenféle apróbb cseprőbb kihágások okán, amikről úritörpe nem beszél. Neki egy időre a kezében maradt, mikor üstökön próbált ragadni. Na de más igazán nem tudhatja. Nem tudhatná. Érdekes. Hogy selejteztek volna le még anyád méhében te kurafi.
A bemutatás végén megkaptuk a szokásos fertályóra felkészülés időt, hiszen a redan hagyományok szerint most először is felszolgálták a barackpálinkát, a család saját receptje szerint. A recept: menj ki a piacra és vegyél három hordóval, mert ha te csinálod a csatornában felfordul a zeugl kolónia. Én is kaptam egy kis pohárral és az egyik csinoska felszolgáló pályatársamnak is töltött egyet. Egymás mellé könyököltünk a pultnál és gyakorlatilag egyszerre húztuk ki a poharunkat. Kis elismeréssel odabiccentettem a punciképűnek.
- Elismerem, nem volt rossz. Hallottam már jobbat, rosszabbat csak ritkán, de a végén egy sörre meghívlak érte, annyit azért megért - hunyorítottam fel rá vidáman.
Aztán érdekes jelenés vonta magára mindkettőnk figyelmét. Öt férfi érkezett a terembe és törtek át a tömegen határozottan felénk. Hosszú barna kabátjaik és jellegzetes kalapjaik azonnal felfedték az Örök Tűz boszorkányvadászait. Nocsak. Ezek ritkán járnak lakodalomba mulatni... Hát mondjuk amennyire elnéztem, ezek se kifejezetten az (örök) tüzes csárdást gyakorolni jöttek le ide. A vezetőjük, vállszalagos, tarkopaszra beretvált, kemény vonásokkal bíró, harcedzett férfiú szemében annyi jóindulat honolt, mint Francesca Findabair hálószobájában emberi szerető. Peckes léptekkel sétált elénk, embereitől félkarélyba fogva és végighordozta rajtunk azokat a csillagszemeit. Valahogy elsőre is úgy éreztem, szívesen kívánnék kettőt, ha hullócsillagok lennének.
- Most megvagytok ti mocskos gazemberek! - recsegte egy elhasználódott taposómalom kerekét megszégyenítően recsegő hangon.
- Hat ökör, de féleszű is, az még mindig három - számolgattam. - Szerintem téged keres kolléga - vigyorogtam Kökörcsinre, noha nekem is gyanúsan ismerősnek tűnt valahonnan ez a pojáca.
- Mind a kettőtöket - sziszegte a tiszt. - A nevem Adrian Peue vártemplom-parancsnok. Le vagytok tartóztatva!
Itt kissé felszaladt a szemöldököm és teljes érdeklődéssel kezdtem el a késem hegyével kipiszkálni a koszt a körmöm alól. Jómagam letartóztatása kapcsán szegény jó Adrian barátunknál vastagabb nyakú marhákat is láttam már koppanni a kerítésen.
- És egészen pontosan milyen vád alapján parancsnok? - érdeklődtem vérlázító nyugalommal.
- Asszonydöngető Tribróm! Az Örök Tűz kérdőre von a kínpadon tolvajlás, szűz megrontása és a hatósággal való szembeszegülés vádjával. A Kökörcsin néven közismert hivatásos bűnöző és gazember, az Örök Tűz kérdőre von a kínpadon szűz megrontása és többrendbeli szentséggyalázás vádjával! - recsegte barátságtalanul, mire tanácstalanul megvakartam a fejemet.
- És mos éppen melyik szűzről van szó? - érdeklődtem kíváncsian.
- A vitathatatlan erényű kisasszony, Angela Tasson erényeiről!
Fejben igyekeztem gyorsan végigpörgetni a helybeli szeretőim névsorát. Abigel, Aila, Amanda... megvan. Tiszta szerencse, hogy nem Zuleika, még öt perc múlva is itt filóznék. Elismerően bólogattam.
- Erényei voltak, az már biztos. Kifejezetten tüzes volt, sosem hittem volna, hogy az emberi anatómia ilyen figurákat enged - gondolkodtam hangosan, mire Adrian barátunknak szolídan kezdett harmonizálni az arcszíne a céklalevessel. Még a végén megüti itt nekem a guta! - Azt viszont, hogy szűz lenne... Hát több mint vehemensen cáfolnám.
- Mindent tudok! - fakadt ki a tiszt. - Maga - fordult Kökörcsinhez, - maga címeres hímpáva, férfiringyó! Maga elcsábította a mézes-mázos szavaival a fedhetelen erkölcsű Angela kisasszonyt és éppenséggel az Örök Tűz legszentebb bazilikájának gyóntatófülkéjében... éppen ott... ott... vette el az erényét! Tanú erre Rogerus sekrestyés testvér, aki látta magukat távozni... nem illemnek megfelelő ruházatban. És azzal is tisztában vagyunk, hogy maga útszéli disznó... maga volt az, aki gúnydalt mert írni a méltóságos Cyrus Hemmelfart bíboros úrról! Kiszedtük a cinkosából, aki a másolásokat végezte!
Kökörcsinre meredtem újraéledő érdeklődéssel és csettintettem a nyelvemmel.
- Arról van szó, aminek a refrénje úgy kezdődik, hogy "Ne búsulj hát tisztes, jó ember / A templomban Cyrus püspök csak neked twerkel"? Na jó. Két sörre hívlak akkor meg, de még egy feles is belefér - kuncogtam. Az egy remek kis gúnydal volt a kövér, fanatikus főpapról.
- Maga csak hallgasson! - csattant fel Adrian. - Ott voltam azon az estélyen, mikor sikertelenül tértünk vissza ennek a hímringyónak az üldözéséből, amelyen maga is elcsábította a gyönyörű Angela kisasszonyt és reggelre ellopta a nyakláncát!
Hoppá, megvan honnan ismerős ez a dúvad! Már azon az estélyen is úgy bámult engem, mikor Angelának tettem a szépet, mint ahogy vegetáriánus a saslikot. Elnézően megcsóváltam a fejemet, majd Kökörcsinre mosolyodtam.
- Ennyit a hírnevedről pajtás. Miután volt veled a lányka, még feltételezik, hogy meg lehetett rontani - kuncogtam fel újfent.
- Elég! - recsegte hideg dühvel az inkvizitor parancsnok. - Tudom, hogy elszerette valamelyikőtök! És őszinte örömmel fogom végignézni a szenvedéseteket a kínpadon!
- Jaj fiam, mi az hogy valamelyikünk? - sóhajtottam. - Ki nem?  Mellesleg nem gyanús, hogy neked máig se sikerült megdönteni? Angela kisasszony téged is nagyon szeretne, hidd el nekem, ha kicsit összeszednéd magad és esetleg legalább utalnál a terveidre...
- Esélyem sem volt ilyesmire, te mézes torkú kis görcs - szűrte a fogai között.
- Már meg ne haragudj, de nem bírtam cérnával, amíg teszed neki a szépet...
- Sokat mondok, ha egy órát beszélgettem vele!
- Ami nagyjából 59 perccel több az Angela kisasszony esetében szükségesnél - legyintettem.
- Elég! le vannak tartóztatva!
- Rendben van. Akkor most kövessük? - kérdeztem hamiskás vigyorral az ajkaimon.
Nem volt hülye. Elég volt követnie a pillantásomat a tajtrészeg vendégseregletre, hogy megértse: ha ez a fajankó innen most elviszi a zenészeket, az út feléig nem jut a négy fogdmegjével és az egész díszes társaság részeg gőzében szilánkokra fogja pofozni. Egy pillanatra megmerevedett, majd nagyot fújt, mint egy láncra vert bika.
- Őröket állítok az ajtókhoz. Zenéljetek igricek - köpte. - A mulatság végéig jól tömjétek tele magatokat pörkölttel gazemberek, mostanság nem túl jó a tömlöcünk konyhája.
Produkált egy szabályszerű hátraarcot és elviharzott, de jól láttam, hogy valóban elállják az összes kijáratot. Innen az ablakon se lépünk meg, végig remekül rálátnak az utcán. Na de haladékot kaptunk, aki ezzel nem tud élni, az bizony meg is érdemli, ha megmelengeti a talpát a szent inkvizíció. Hmm... Kiittam a pálinkámat, közben lelki szemeim előtt felderengett egy kellemes kép, ahogy az ötös fogatot fejenként egy négy-öt részeg vendég agyalja a padlón. Nem is lehetetlen... Csak ki kéne provokálni, hogy nekünk buzduljanak, ami Adrian vérmérsékletével és a mi nyelvi képességeinkkel nem lehet igazán nagy feladat. Ha elveszti a fejét a parancsnok nem kérdés, ki mellé áll a tajtrészeg kereskedelmi és nemesvérű krémje a városnak. Kökörcsinre sandítottam, aki gyanúsan szintén a tömeget fürkészte merengő tekintettel.
- Egyre gondolunk? - érdeklődtem vigyorogva. - Kezdek én. Megadom az alaphangulatot a több szeszhez...
Ellöktem magam a pulttól, előre igazítottam az övemen a dobjaimat, majd középre sétáltam, ahol boldog kakofóniában üvöltözött egymással az egész nagyérdemű. A násznagy tokától-bokáig a reggelijével és az ebédjével diszítve megemelte felém a poharát üdvözlésként. Jómagam könnyedén verni kezdtem a vidám, pergő ritmust a dobjaimon. Nem vagyok hülye, itt szóba sem jöhet magas művészet, báltermekbe illő finom muzsika. Nem. Ide tüzes talpalávaló kell, pajzánság, minden, ami italfogyasztásra biztat. Egyrészt aki itt kamara zenével próbálkozna a mulatós helyett, az finoman fogalmazva is zöldfülű vagy agyhalott. A második versszak végén se járna, mikor arccal előre vágnák ki a sikátorba. Másrészt célom volt zabálásra és ivásra hergelni a jó népet, előkészíteni a terepet az ostromnak Adrian idegrendszere ellen. Vaskos ajkaimról egyszerű, jól követhető, pergő, vidám nóta szárnyalt fel.
Jól van, alakul ez, a vendégsereglet kacaján és a levegőbe emelkedő poharak tört fényén át is kiválóan láttam, mennyire csikorog a vártemplom-parancsnok fogazata. Szerintem betársulok a helyi fogászhoz, ha így haladunk...
Adrian barátunk bütyke kifehéredtek, úgy szorította a kardja markolatát, a szemeiben legalább három aktív tűzhányó izzott egyszerre. Kizárt, hogy ezt hosszan bírni fogja - állapítottam meg elégedetten. Főleg hogy a refrént még kétszer elénekelve átadtam  a terepet tanult kollégámnak...

A dwarven folk song