Vihar

Becenevek: Chwistrelliad, A Mahakemi borbély Életkor 150 Látszólagos kor 45-47 Csoport/faj Vaják/Griff iskola Foglalkozás Vaják

Különleges képességek/faji adottságok

Rendelkezik a szokásos, Vajákokra jellemző képességekkel: Lassú öregedés, immunitás a legtöbb betegségre; Speciális, az emberekre halálos, főzetek fogyasztására is képes, érzékei átlagosan felüliek a mutációinak köszönhetően. Nem egy mester kardforgató, de jól megállja a helyét a harcban. Amiben igazán kitűnő, az a jelekhez való érzéke - iskolája alapjában véve is a jelekre és azok harcbéli használatára van specializálódva. Jártas az alkímiában: főzeteinek és olajainak elkészítése elengedhetetlenné teszi. Ügyes kezű, szeret faragni: a tábortűz mellett gyakorta teszi is. Nem ritka, hogy ezeket a faragványokat később eladja/elajándékozza a településeken ahova betér, persze nem mindet.

Jellemrajz

Kinek a létezésére ne nyomná rá a bélyegét, ha élete első levegővétele a szülőanya utolsóját jelenti? Mondjon akárki akármit, a Sorsnak igenis van humora - nemigen érdekel senkit, hogy mennyire rossz is ez - így ennek, és a falusiak babonás korlátoltságának köszönhetően úgy cseperedett a félárva fiú, hogy nevéhez mindig hozzáfűzték: "akire árnyékot ragasztott a Halál". Ennek ellenére ő volt a pásztor fia, ráadásul az egyetlen - az apja soha nem okolta szóval, de ha rajta felejtette a nézését, abban mindig ott parázslott a neheztelés visszfénye; Feleségének elvesztése olyan terheket rótt rá, melyeket elbírni, melyeknek megfelelni szép csendben fáradt komorságba vonta a férfit - s ez a fáradt komorság átragadt egyszülöttjére is, aki állandóan vele volt. Vele, és a nyájjal. Rövidre szabott gyermekkora úgy telt, ahogy általában a parasztok kölykeinek telik: munkával.
A tragédia kihúzta a lába alól a talajt, és tényleg csak Kaegeni George-on múlt, hogy az ifjú szívben oszlop-magas lánggal égő bosszúszomj, és idealizált küldetéstudat nem kergette önnön vesztébe a fiút.  Sajnos azonban őt is elvesztette és a düh és a tehetetlenség tébolyító érzése, hogy most már három, számra kedves ember távozott el mellőle, új életre kelt.
Élete során sok még sok más esemény is formálta személyiségét. Ezek közül a Kaer Serenbe vezető út is sok szerepet játszott. Eddig is tudta milyen nehéz az élet, milyen kegyetlen a legtöbb ember, de most az úton újabb bizonyítékát láthatta mindennek. Szinte megváltás volt mikor találkozott egy másik Vajákkal aki szintén a várba tartott.
A várban töltött évek tovább formálták személyiségét. Nem nagyon tudta mire vállalkozik mikor átlépte a hatalmas vár impozáns kapuját. Ez azonban nem tartott sokáig, gyorsan megtudta a kiképzés nehézségei, a tanárok szigorúsága és a Mitikus ám még távoli Füvek próbájának veszélyeit. Sok, hozzá hasonló gyerek rettent meg mindettől és voltak olyan napok mikor a vár, ezen gyermekek, sikolyától és sírásától zengett. Voltak akik szökéssel próbálkoztak, és Vihar is majdnem velük tartott, ám George és szülei halála, az emlékei mindannak amit tennie kellett hogy idáig eljusson, felülkerekedett félelmén és megújult küldetéstudattal lendült neki újra a kiképzésnek.
A Griffek megtanították őt a harcra. Máig emlékszik a sok zúzódásra és vágásra amit az órákig tartó gyakorlat adott neki a gyakorló bábuk között. Már maga az alap harci állás elsajátítása is fájdalmas, hetekig tartó gyakorlatba került. Mindezek ellenére sose változtatott volna, vagy enyhítette volna meg ezeket az időket ha tudta volna.
Nagy örömére megtanították írni és olvasni. A ritka képesség hogy értse az eddig titokzatosnak tűnő szavakat és képes legyen ő maga is papirosra vetni őket, teljesen elvarázsolta. Viszonylag gyorsan el is sajátította őket és mikor új nyelveket, varázsjeleket kezdtek tanítani neki, hát akkor magánkívül volt a boldogságtól.
Megtanították az udvari etikettre, az asztali illemre és minden olyan dologra ami egy a Griff iskolájából származó Vajáknak tudnia illendő. Vihar ezeket a képességeket is elsajátította, noha Paraszti mivolta miatt sose gondolta hogy ő majd valaha hasznát veszi, hiszen mi a fenét keresne egy paraszt egy király udvarában még akkor is ha Vaják? Mindezek miatt sose kereste aktívan a bálokat, ha a munka megkövetelte, részt vett rajtuk és ahogyan az tanítva volt neki, kellemes társalgással elvegyült a nemesek között. Lélekben azonban mindig is egy pásztor fia maradt és jobban kereste a társaságát a falusiaknak és a fényűző bálokat bármikor elcserélte egy kis falusi mulatságra vagy esküvőre.
A kemény évek a várban megtették hatásukat. A régen rémisztőnek tekintett Füvek próbája most már csak egy karnyújtásnyira volt. A megkeményedett Vihar bátran nézett szembe a próbával járó agonizáló fájdalommal. Sírt? Ordított? Elvesztette az eszméletét? Igen. Ahogy mindenki előtte. Viszont túlélte mert neki túl kellett élnie.

Végre hivatásos szörnyvadász lett. Előtte állt a világ. Nem is teketóriázott sokat, elindult, hogy végre megsegítse az embereket munkásságával. Pályafutása kezdetén csak úgy falta a felhívásokat, ölte a szörnyeket. Nemeseknek, uralkodóknak, de a legszegényebb parasztnak is egyaránt szívesen és odaadóan dolgozott. A varázslónők terén sose tudta mit tegyen. Akivel eddig találkozott az vagy kiakarta használni, vagy megölni, így nem igazán kereste a társaságukat, vagy ha a sors feléjük sodorta, hát nagy óvatossággal bánt velük.
Munkájába a fiatalsággal járó forrófejűséggel és hévvel vetette bele magát. Nem egyszer került közel a halálhoz amikor túl gyorsan akart végezni egy szörnnyel, hogy mehessen megölni a másikat. Sokszor a szerencsén és képességein múlott az élete. Ám ahogy teltek az évtizedek, a benne lévő nyughatatlan tűz szépen lassan leapadt. Megfontoltabb, türelmesebb lett. A meghosszabbított életét fiatalon imádta. Több idő adatott neki hogy jobbá tegye a világot. Mostani korára azonban utolérte mindaz a negatívum, ami a hosszú élettel jár. Láthatta ahogy királyságok buknak el majd születnek újra. Faluk néptelenednek el és válnak a természet és a szörnyek martalékává. Régi barátai, ismerősei idővel meghaltak. És sajnos rá kellett ébrednie, hogy a világban túl sok a rossz dolog hoz hogy ő mindet megoldja, és sokszor volt, hogy tétlenül kellett végignéznie a pusztítást amit egy szörny vagy sereg okozott. Ez a felismerés depresszióba és érzelmi válságba sodorta amiből nagyon sokára lábalt ki. Vagy talán sose lábalt ki belőle?
A küldetéstudata mindezek mellet megmaradt. Még ha a világ tele is van szörnyűséggel, ő megteszi a legtöbbet amit tehet és reméli, hogy ezzel legalább egy kis pozitív változást hozz majd.

Megjelenés

Átlagos külső az övé. Hosszú, barna hajába mára deres szálakat szőtt az Idő, korábban a barna egy világosabb árnyalatában játszó szemei most borostyán-sárga koszorúként ölelik körül a hosszúkássá vált pupillát - tekintete mindig figyelmes, de sohasem szúrós; Mimikájára hagyatkozva lehetetlen meghatározni aktuális hangulatát, ami nem csupán a Füvek Próbájának számlájára írható - kiszámíthatatlan, a laikusok számára mindenképpen; Éles metszésű vonásait, néhány törés mementóját nyergén viselő orra, olykor egy mosoly szelídíti meg, egyébként megfelel a vaják sztereotípiáknak - mely sztereotípiákat nem élteti, de nem is siet eloszlatni.
Jelentékeny alkatát 185 centiméteres magassága, és szálkás izomzata adja ki - a Griffek tipikus, közepesen nehéz bőrvértezete, egy ezüst- és egy acélkard látványa szinte egybeforrt látványával; Ezeket levetve az abszolút praktikum jegyében válogatott ruhadarabok egészülnek ki jó minőségű csizmával, griffmedállal. Származásából eredendően nem a báli forgatag a természetes közege, de megállja a helyét mind modor, mind öltözködés terén ha arról van szó.  

Előtörténet

Az élet nem egyszerű. Főleg nem, ha egy birkapásztor fia vagy egy nevesincs faluban Velenben. A helyzetet egy halott anya és egy neheztelő apa csak rontotta, és a falu lakói sem néztek jó szemmel rá. Mindezek ellenére a kis Vihar lelkiismeretesen csinálta munkáját. Igyekezett édesapjának a kedvébe járni, segíteni neki, ha szavakkal nem is, hát a tetteivel bizonyítani hogy az édesanyja nem halt meg hiába mikor a világra szülte. Mivel a falu egy kis közösség volt és mindenki ismerte a születésének körülményét, a legtöbb gyerek csúfolta és nem barátkozott vele. Egyetlen barátja Peter volt, kinek édesapja a közeli világíto toronyban dolgozott.
Ha volt egy kis szabadidejük, Péter és Vihar sokszor játszották újra a híres csatákat amiket az arra járó emberektől hallottak. Csatákat ahol hősi Veleni lovagok védték északot a gonosz Nilfgardiak ellen. Persze náluk a csillogó lovagi vért és fényes acél kard, egy hasukra kötött kosárfedél és egy fakard volt, de őket ez nem érdekelte, az ő fejükben maguk is hősies lovagok voltak.
Egy napon, mikor kis Vihar a nyájat terelte haza, észrevett egy lelkesen kalimpáló pontot rohanni felé. A pont Peter volt aki miután abbahagyta arra való törekvését, hogy kiköpje a tüdejét elmesélte, hogy egy vaják jött a faluba. Minden kisgyerek ismerte a vajákok történetét, és míg a legtöbbjük félt, hiszen a szülők lelkesen ijesztgették a rossz gyerekeket, hogy odaadják őket a vajákoknak.. Peter és Vihar mindig is csodálta őket. Ki ne kedvelne két karddal harcoló, szörnyirtó, Varázslónőkkel háló, népszerű embereket? Vagyis ők így képzelték el a vajákok életét. A titokzatos férfit könnyen megkedvelték a fiúk, hiszen kedves volt a gyerekekkel és tisztességes a falubeliekkel. Ha nem tudták volna, hogy vaják azt hitték volna, hogy egy mesebeli lovag jött hozzájuk.
A két fiú még inkább szívébe zárta a titokzatos vajákot, miután az megmentette Peter apját az akasztófától, mikor azzal vádolták őt, hogy direkt szikláknak vezette az arra járó hajókat. Ezután a kis izgalom után minden úgy tűnt hogy visszatér a régi kerékvágásba. Vihar terelgette nyáját, fújta furulyáját, és gond nélkül élte volna világát, ha egy végzetes napon, mikor éppen apjának adta oda a nyáj terelgetését, egy hatalmas árnyék terült a dombra. Egy eget rengető bömböléssel pedig egy zöld sárkány ereszkedett le az egekből, egyenesen a nyáj felé tartva. Vihar még sose látott ilyen lényt és földbe gyökerezett a lába. Tessék, ennyit ért az a sok "hősies csata". A sárkány mellkasa vörösen felizzott, jelezve hogy a vacsorára szánt nyájat sütve szeretné elfogyasztani. Vihar mozdulni se tudott a félelemtől, de nem úgy az apja aki, erős ember lévén odarohant és a fiút felkapta majd olyan messzire hajította amennyire tudta. Vihar elég messzire repült, hogy megmeneküljön az ezután jövő tűzsugártól, ám a nyáj és édesapja a lángok, és később a sárkány martalékává váltak.
Vihar teljesen magán kívül volt a gyásztól. Íme egy újabb családtagja adta az életét azért, hogy ő tovább élhessen. Miért lenne-e ő méltó ilyen áldozatra? Hogy lesz képes visszafizetni ezt?
Lassan a gyász gyűlöletre és haragra váltott. Rájött, hogyan fogja mindezt visszatörleszteni. Hazament, megfogott egy kaszát, elcsomagolt magának pár napi élelmet és elindult. Egy napi séta után egy tábor mellett haladt el.
- Te meg hova mész fiam? - hallotta a hangját egy férfinak.
- Megyek megölöm a zöld sárkányt. - vágta vissza válaszul olyan közönyösséggel, mintha csak azt közölte volna, hogy megy és kitörli a seggét. Kijelentését egy pillanatnyi csönd fogadta. Aki kérdezte biztosan meglepődött, hogy milyen elszántan és félelem nélkül beszélt a kilenc éves forma gyerek, a bitang nagy kaszával a kezében.
- Mész te egy fenét! Gyere ide! Hol vannak a szüleid? - Szólt a férfi, és megragadta a mindhiába rúgkapáló és kocsmatöltelékek becsületére váló cifrasággal káromkodó kisfiút. . Vihar végül rájött, hogy aki megragadta a karját az a Vaják aki nemrég járt a faluban.  Enyhén megszeppenten és bűntudattal övezve, hogy így viselkedik a barátja családjának megmentőjével.
- Meghaltak.. miattam... de megbosszulom őket... bebizonyítom hogy méltó vagyok az áldozatukra azzal, hogy megölöm azt a mocskos sárkányt! - Jelentette ki harciasan és könnyes, de elszánt szemekkel nézett bele a Vaják fénylő macskaszemébe. A borostyán íriszek szimpátiával néztek rá vissza, enyhe elismeréssel talán.. Sokszor gondolt vissza erre a pillanatra Vihar. Talán ez volt az amikor az ismeretlen meglátta benne a lehetőséget,és tette azt, amit.
- Rendben... Jól ismerem ezt a tekintetet. Tudom hogy nem tudnálak meggyőzni az ellenkezőjéről.. talán esetleg erővel de.. nem. Mit szólsz ehhez? Engem arra kértek fel, hogy megöljem a sárkányt.. velem jöhetsz egy darabig, segíthetsz nekem megtalálni a rejtekét. Viszont mikor megtaláljuk, te visszamész a faluba és megvárod hogy végezzek. Cserébe megtanítalak pár dologra az úton és utána elviszlek magammal, hogy tovább tanulhass. Mit szólsz? - kérdezte akkor a férfi és megvillantott egy biztató kis mosolyt.
- Meg..megtanítasz arra, hogy olyan legyek mint te? - Enyhe kételkedés honolt a kölyök hangjában.
- Az csak rajtad fog múlni.. az út nehéz lesz és az is lehet, hogy belehalsz.. de ha minden jól megy, akkor igen.
- Rendben akkor...megegyeztünk Vaják úr.
- Szólíts Georgenak. - nevetett a férfi, és megszorította a kis Vihar kezét.
A vaják állta a szavát. Vihar mellette maradhatott és együtt követték a sárkány nyomát. A fiú fát és gyógynövényeket gyűjtött a vajáknak, aki aztán megmutatta neki hogyan csinál főzetett és olajat a kardjára. A George elmesélte neki pár, a környéken előforduló szörny történetét, és hogy hogyan szabadult meg tőlük - nyomolvasásra tanítgatta...  Végül rátaláltak a helyre, Vihar pedig elbúcsúzott Georgetól és visszament a közeli faluba, hogy ott várja meg mentorát. A férfi harca a szörnyeteggel sokáig tartott. A faluból is látni lehetett a sárkány vad tüzét amit támadójára fújt. Végül egy hatalmas ordítást követően csend lett, és Vihar izgalommal vegyes félelemmel várta, mikor jön vissza George. A vaják vissza is tért..de látszott hogy nagyon súlyosan megsérült. Korom borította.. több sebből vérzett és agonizált fájdalommal összeesett a falu határán. Az élet nemsokára eltávozott a férfiból és Vihar ismét elveszített egy számára fontos embert. Noha csak pár napig ismerte, a fiú ugyanúgy megsiratta őt mint ahogyan az apját. Nem sok ideje volt a gyászra ugyanis több becstelen helyi kiakarta fosztani a vaják tetemét, és hiába védte őt Vihar, nem volt erős a megtermett parasztemberekkel szemben. Szerencsére akadtak olyanok, akiknek a segítségével eltemethette a George-ot.
Pár dolgot megmentett a csőcseléktől, név szerint a Vaják medálját, és pár levelet - ezeket és némi ruhaneműt egy kisebb málhába tömve Vihar felkerekedett, útját Kaer Seren felé vette, melyről olyan sokat hallott a sárkány fészke felé vezető úton. Úgy döntött felkeresi ezt a helyet hogy vaják lehessen belőle.
Az út hosszú volt és viszontagságos, végül a Sors megszánta a konok fiút, és az útjába vetett egy másik vajákot - aki Vihar elbeszélése, a levelek és a medál láttán beleegyezett, hogy elkísérje a gyereket Kaer Serenbe. Így végül a fiú eljutott céljáig.

A várban gyorsan tanult. Csak úgy szívta magába a tudást. Elhivatott volt és határozott. Vajáknak kellett lennie, hogy egy nap jobbá tehesse a világot.  
Teltek az évek. A füvek próbája... számos tanonc, köztük azok is akikkel Vihar összebarátkozott az évek során.. bizony meghalt. De ő túlélte - a képzése évek múltán véget ért, a fiú férfivá érett: Viharból végül vaják vált. Ahogyan annak szerinte lennie kellett.
Ezt követően nem sokáig maradt a várban, azonnal elindult, hogy visszatérjen Velenbe és az ott élő emberek bajait enyhítse munkásságával. Georgehoz híven, illetve mert maga is paraszti sorsból származott, jó és tisztességes volt az emberekhez. Pontosan annyit kért munkájáért amennyi kellett, nem vágta át megbízóit. Lelkesen és lelkiismeretesen űzte hivatását és kardja által sok szörnyeteg lelte halálát. Idővel a sors Velenen kívülre is sodorta. Lassan bejárta a legfontosabb helyeit a világnak. Néhány helyről kellemes emlékkel távozott, néhányról pedig.. nem egészen. Egyszer meg Mahakemből távozott mikor.... de talán erről ne is beszéljünk. Ember legyén a talpán aki kiszedi belőle miért hívják több helyen a Mahakemi borbélynak.
Egyik útján egy igazán Ígéretes fiúba botlott bele. Különös, felemás színű szeme felkeltette érdeklődését. Makacssága fiatal önnönmagára, neve és személyisége pedig gyerekkori barátjára emlékeztette. Tudta, hogy remek vaják válna a gyerekből. George-emlékével a szívében magához vette a kölyköt és elindultak vissza Kaer Serenbe. Tervek százai cikáztak fejében. Ami neki nem adathatott meg mentora korai eltávozása miatt, majd most megadatik a fiúnak. Sajnos gondolatmenetét félbeszakította egy szörnyeteg hirtelen támadása. A harc nehéz volt és közel került a halálhoz. Agyán át is futott az irónia, hogy mint korai mentora, ő is egy szörnyeteg által leli a halálát..bár az is igaz hogy egy Vaják sose az ágyában hal meg. A Kaszás azonban nem ragadta el, győztesen jött ki a harcból, ám a fiút elvesztette szeme elől és ő örökre el is tűnt.
Sok év telt el azóta. Vihar ismét Velenben van és egy kocsmában iszogatva várja, hogy valaki a segítségét kérje. A korsó mellett egy darab fán dolgozik, késével gyakorlott mozdulatokkal faragva azt. Talán egy griff lesz belőle? Vagy egy sárkány? Esetleg valami más? Még nem lehet tudni.. viszont két szem tisztán látszik formálódni a faragványban. Az egyik írisznek sötétbarna, a másiknak világosbarna a színe.

Példareag

Holdtalan az éj. Hogy eredetileg mi volt ezen összejövetelek célja, azt mára már senki nem tudja megmondani - de folytatják a hagyományt, és minden évben másképp mesélik el a történetet. Olyan ez, mint a Vérhold abszurditása - az év többi többi napján ugyanazok és ugyanolyan emberek,  de ezek az összejövetelek...
Túl sok az ital, túl forróak a tüzek, túl buja a tánc és vérforraló a zene - én pedig túl fiatal vagyok, túl fényes, túl naiv még. Valaki elkapja a kezem, tenyerembe köp és szétkeni benne a nyálát - a vonalak rögtön élesen rajzolódnak ki, én pedig mámorodottan várom a bugyuta jóslatot, mert egy ilyen éjszakán a bugyuta jóslatok sem lehetnek bosszantóak, a babonás viselkedés sem kiábrándító. Jóslat helyett azonban fekete pénzérmét kapok - szerencsehozónak vélem, megcsókolom mielőtt zsebre vágnám... jobb lett volna talán megnéznem, csak egy percre az arcom, a tekintetem elé tartani - de mint mondtam túl fiatal, túl fényes, túl naiv...
Gwaed fy nghalon, yw eich amddiffyniad.
Bőröm sápadt, szinte hófehér és forró a láztól – pupillám tág, egyre tágul, úgy falja a borostyánsárga íriszt, mint hószín papírt a kiömlött tinta; Szemem immár sötét víztükör, lobot vet benne a markomban szorongatott pecsét, pénzérménél nem nagyobb, de elmém számára Napként izzó; Eme visszfényt a haldoklók és az átkozottak tekintete bírja – nem egyszerű rontás ez, a Sors keze kell, hogy legyen... A gyógyító tehetetlen, a különleges képességgel bíró ember tehetetlen, a szintén gyógyítást ajándékba kapott zavartan vonul vissza a hajnalok hasadtával – majd a Sors eldönti, ha már értem nyújtotta a rohadt kezét. Hallucinálok.
Bywyd o fy mywyd, mae'n disgyblaethau eich llaw, bydd y cheryddu fy ngwlad fy hun.
Ezernyi illat, hideg fuvallat, meleg légáram, az éjszaka csendje és vele együtt minden zaja – tucatnyiszor botlok meg, térdemen kúszok, kezeimmel kapaszkodom előre; Mintha az erdő is  segíteni próbálna, léptemet segíti, vagy puhán körülölel ha térdtől lefelé homokká váló lábaimról előrezuhanok újfent – testemből gőzölgőn száll fel a forróság, pedig nem hideg az éjszakai erdő. Hallucinálok. Már-már elvakít a fekete érme fénye, a tisztás szélén álló alakot inkább csak sejtem, mintsem látnám – agyam hátsó traktusából előretolakszik az óvatosságra intő életösztön, de hogy ez, vagy a változó erőnlét takarja-e el a szemem elől az igazat... Tudod te mennyire kell közel lennie a boszorkánynak hozzád, ha szerelemmel akar megátkoznia? Semennyire.
Mae'r corff fy nghorff, mêr fy meddwl yn gryfach, enaid fy enaid, wyt ti yn ein gwneud yn conecte.
A köpenyes alak felé tartok, mozgásom mind magabiztosabb, visszatér a koordináció s csak annyira érzem magam gyengének, mint aki három napja nem evett – látom semmivé enyészni tenyeremben a fényt, irányjelző varázsnak vélem, mely megtette amire rendeltetett; Fel sem merül bennem, létem fényét, a jóra való törekvésemet óhajtja kioltani a csuklyában rejtező szempár. Elé érve térdre omlok, sarkaimon megülve pillantok fel rá – fogalmam sincs, mit keresek itt, de ha megölnek sem lennék máshol...
Gwaed fy nghalon, fy lleuad, fy tywydd poeth. Gwaed fy nghalon. Fy tynged, fy iachawdwriaeth.   

Kedves Vihar!

Elfogadva!

Nem fogok hazudni, elmondhatatlanul vártam, hogy elkészülj a karakterlapoddal, és nem okoztál csalódást! Borzasztóan örülök, hogy a te kezedbe került Vihar karaktere, és hogy egyetlen említett történetből ilyen alaposan és részletesen felépítetted az egész karaktert. Nem éppen szokványos módon, hogy úgy mondjam, igazán viharos körülmények között lettél vajákká, nem kímélt a Végzeted sem előtte, sem utána. De hogy mindezek után merre fog téged vetni ez a híres Végzet, azt csak Melitele tudhatja tán, az viszont biztos, hogy vannak dolgok - meg emberek - amik olyanok, mint a rossz pénz - nem vesznek el örökre.
De nem is tartóztatlak fel tovább, már vágtázó piktorainkat sem kell felkeresned, hisz avatarod bekerült világunk hőseinek arcképcsarnokába, úgyhogy mostmár tényleg nincs más dolgod, mint hogy beteljesítsd a Sorsod!

Avatarfoglaló