Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Az igazat megvallva, egészen fellélegeztem, mikor egy kis szabadidőt kaptam újdonsült varázslótanáromtól. Főként azért, mert semmi kedvem nincs bankügyeket intézni, s főként nem ezzel a bizonyos Merigolddal találkozni. Sokkal inkább izgat a város felfedezése, hisz ilyen hatalmas településen még sohasem jártam. Bár sokat hallottam már Novigrad szabad városáról, de álmaimban sem képzeltem volna, hogy ekkora. Semelyik korábbi városhoz, faluhoz nem fogható, melyben korábban jártam, a Pontar folyó mentén. Lassan és nyugodtan lépdelek, miközben a városban járok, s alaposan szemügyre veszek minden épületet, s utcát, majd egy kis kritika fogalmazódik meg bennem a város iránt. Úgy hiszem Novigrad nagysága méretiben kis is merül. A város nem különösebben tisztább, mint bármelyik való, talán kevesebb a sár és a gané, de több a patkány, koldus és emberi ürülék, bár ez utóbbi leginkább a szagokban testesül meg igazán. Illetve az sem javít sokat a város képén, hogy lépten-nyomon rossz arcú vagy csuklyás emberek haladnak el mellettem az utcán, sőt egyet még láttam is, hogy valakinek ellopják az erszényét. A városi őrség jelenléte némileg biztonságérzetet nyújt számomra. Egy egész nagy térre érek, ahol nagy a sürgés forgás, sok árus és bolt veszi körül. Sőt még egy magas emlékműt is látok, ami körül egy öt-hat főből álló csoport zenél. Az egyik kőre leülve hallgatom az előadást egy jó félóráig, óráig, míg úgy döntök, hogy ideje tovább állni. Egy koronát is dobok nekik, mert tetszett a játékuk. Azonban, mikor már indulnék tovább, egy kisgyermek rángatja meg hátulról selyemköpenyem. - Bácsi, jöjjön kérem! Segítsen! Kérdően pillantok a gyerekre, hogy mégis mi a francot akarhat, de a legnagyobb kérdőjel számomra, hogy mégis miért hív bácsinak, azért közel sem vagyok annyira öreg. A szakadt ruházatú kisfiú útnak is ered, s közbe vissza-vissza pillant rám, majd kézmozdulatokkal int sietségre. - Csak, hogy lásd kivel van dolgod... - jegyzem meg magamnak, majd a gyermek után sietek. Jó néhány lépéssel előttem jár, s a nagy tömegben nem könnyű szemmel tartani a fürge kisembert, s a távolság miatt esélyem sincs megkérdezni, hogy mégis miféle segítségre volna szüksége. Néha, egy utca felől szól vissza, hogy arra menjek, nem tovább egyenesen. Majd egy sikátorba érünk, ami gyanúsan ijesztő számomra, de annak tudom be, hogy biztos a szegény környék ilyen lehet. Végül, egy emeletes házakkal körbeölelt udvarra vezet engem, ahol egy csapat felfegyverzett, nagydarab ember áll, majd pénzt adnak a fiúnak, aki rögtön el is húzza a csíkot. - Hát itt meg mi folyik?! Az öt férfiből álló banda csak nevetni kezd, érces hangon, majd fegyvereiket elővéve, melyek közt szép számmal akad bunkó, buzogány és még kard is, elindulnak felé. Ekkor esik le, hogy miféle kalamajkába csöppentem már megint. Egy nap kétszer is sikerül kifognom a csirkefogó banditák társaságát. Kardot rántok, bár tudom, hogy nem sok esélyem van, de talán némileg megrémülnek. - Vissza! Vagy mindenkit megölök! - kiálltok feléjük kétségbeesetten. - Ugyan, mind tudjuk, hogy csak dísznek lóg az oldaladon az a kard. Fogadni mernék, hogy még sosem használtad - válaszol az egyik férfi. Nos, némileg igaza van, hisz valóban dísznek, illetve megfélemlítés miatt lóg nálam ez a kard, pont azért, hogy az ilyen helyzeteket elkerüljem, de eddig még nem nagyon jött be. Viszont némileg tudok bánni vele, ha csak egy ellenfél lenne, akkor még talán le is győzném, de öt ellen nem sok esélyem van, hacsak nem vetek be mágiát. De megígértem Yennefernek, hogy csak az ő parancsára varázsolhatok. Ez esetben, marad a jó öreg "fuss amerre látsz" taktika. - Segítség! Bajban vagyok! Kiáltozva rohannék arra felé amerről jöttem, de két hasonlóan öltözött és felfegyverzett ember állja utamat. Ha más nincs, kénytelen leszek egy tűzgolyót lőni közéjük, hogy az életemet mentsem, hisz mit sem ér a betartott ígéret, ha meghalok.
Fogalmam sincs, hogy a manóba keveredtem ide. Ichaer is úgy néz néha rám, mintha nem lenne minden rendben a bucómmal. ~Ichaer én nem tudom mit csinálok veled, ha még egyszer ledobsz!~ Morgom miközben feltápászkodva indulok neki az utcáknak. Mérgesen morgok, mikor jajkiáltás üti meg érzékeny füleimet. -Nem kellene beleavatkoznom... - gondolkozom hangosan mire Ichaer lapockáim közti területre helyezi homlokát és lökdösni kezd. -Jól van- jól van! Megyek már. Makacs öszvér... - füleit hátra sunyva horkant kimutatva nem tetszését. Persze, de hogy nekem tetszik, hogy ledob játssza a sértődött dámát. Mit rontottam el a nevelésekor? De legalább bármilyen vízbefulton csárdást rop, ha azt akarom. Mikor odaérek egy szőke fiatal embert vesznek körbe többen. -Ő lehet nem, de én igen. - nézek rájuk sokatmondón szűk pupilláimmal és borostyán íriszeimmel mikből árad a harag. Hogy nincs a vajáknak egy nyugodt napja sem. Vagy szörnyektől vagy banditáktól kell megszabadítani bizonyos személyeket. Ez az úrfi pedig elég... úriasnak néz ki, hogy ne nagyon piszkolja össze a kezeit. Ha bármelyik martalóc nekem ugrana, csak eltáncolok támadása elől és Ichaer helyes lóként nem engedi, hogy hozzá érjenek.
Kétségbeesetten keresem a menekülési utakat, hiszen semmiképpen sem szeretne harcba keveredni ezekkel a haramiákkal. Na persze, ha mágia tudásomat bevetném, talán egyszer, s mindenkorra megszabadíthatnám életüktől ezeket a nyavalyás tolvajokat. Azonban megígértem Yennefernek, hogy nem használom varázslatot, s rossz belegondolni, mit tenne, ha már az első adandó alkalommal megszegném az eskümet. Viszont nem lesz más lehetőségem, s ha még élőként szeretném tovább fejleszteni ismereteimet a mágiával kapcsolatban, akkor használnom kell. A menekülés reményét feladva, felkészülök, hogy a megfelelő szavak kimondásával felrobbantsam magam körül az ellenséget. Mindazonáltal nagy meglepetésemre erre nem kerül sor. Egy női hang szólal meg a sikátor egyik végében, s látszólag segíteni szándékozik nekem. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy én vagy a banditák lepődtek meg jobban, ugyanis egy pillanatra elgondolkoztak a dolgon. Bizonyára a nő hátán lógó két kard miatt a csapat számára is világossá válhatott, hogy egy veszélyes nőstényördöggel akadt dolguk. Egy kis idő nekem is kell, mire rájövök, hogy nem egy hétköznapi paraszt vagy katona érkezett segítségemre, hanem egy witcher. Rosszakaróim azonban hallhatólag nem éppen az eszesek táborát erősítek, mivel fogalmuk sincs arról, hogy jó eséllyel mind meghalnak, ha nem kezdenek el fejvesztve menekülni. - He'?! Há' mit akarsz te némber? - szólal meg az egyik férfi. - Mit számít az!? Ma két legyet ütünk egy csapásra - szól egy másik, majd meg is indul a csapatnyi bandita a nő felé. Az egyik rabló, egy határozottat taszít rajtam, minek következtében egy nagyot puffanok a földön. - Veled később számolunk - jegyzi meg gúnyosan, majd ő is nekiiramodik, hogy a veszélyesebbnek tűnő tagot iktassák ki. Ekkor természetesen könnyen el is iszkolhatnék, de egyrészt nem lenne túl erkölcsös a megmentőmmel szemben, illetve minden bizonnyal valaki várna az utca végén, aki biztosítja a ki- és bejárást. Így hát, mikor tisztes távolságra kerül tőlem az a pár ember, felállok a földről és a jó pár lépésnyi távolságot megtartva próbálok az ellenfél felé szúrni, ha épp úgy közelednének felém. Meg talán sikerül is néhányat hátba szúrnom, ha épp nem velem vannak elfoglalva.
Jegyzet:Bocsi, de csak most láttam, hogy írtál ^^Zene: Zene
Mondhatni nem vártam más reakciót, mint egy rövid szünetet. Igen, lehet nőből is vaják és igen, tudja használni a hátán díszelgő kardokat. Sajnálattal látom, tapasztalom, hogy ezek nem a legokosabb banditák akikkel valaha összeakadtam. Lassú mozdulataimra nincs idő így előrántom acélkardom. Védekezőn emelem magam elé, megrogyasztom lábaim, hogy ki tudja k törni a megfelelő pillanatban. -Eridjetek a dolgotokra, ha nem akartok bajt! - szólítom fel őket kimért ridegségemmel. Mivel nem hallgattak rám és rám törtek felveszem velük a harcot. Gyengén érzékelhetik puha, ruganyos mozgásom, kerülgetéseim. Acél fegyverem olykor belnyal ellenfelem vérébe, de másik pengét is csókkal illeti. Igyekszem figyelni az áldozatukat, hogy neki mindig háttal legyenek, s rám figyeljenek. Hiszen, csak ezért van a táncom. Zavarkeltés, majd megvillannak a vörös farkas éles agyarai. Egy kéz, spriccelő vér... nem halálosak, de figyelemre méltók. Ha egy kicsi nyugalom beáll felegyenesedem. -Eridjetek dolgotokra, vagy több vér fog folyni! - szólítom fel őket. Ha hallgatnak és elmennek sértetlenül elmehetnek. Ha nem... nos elkezdődik a mészárlás. Akkor és ott nem fog számítani semmi. Utána a férfiúhoz lépek. -Szép napot! Kit tisztelhetek személyedben? - végighallgatom mondandóját s ha érdekli az én kilétem meghajlok és illedelmesen bemutatkozom.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
Az igazat megvallva, egészen fellélegeztem, mikor egy kis szabadidőt kaptam újdonsült varázslótanáromtól. Főként azért, mert semmi kedvem nincs bankügyeket intézni, s főként nem ezzel a bizonyos Merigolddal találkozni. Sokkal inkább izgat a város felfedezése, hisz ilyen hatalmas településen még sohasem jártam. Bár sokat hallottam már Novigrad szabad városáról, de álmaimban sem képzeltem volna, hogy ekkora. Semelyik korábbi városhoz, faluhoz nem fogható, melyben korábban jártam, a Pontar folyó mentén. Lassan és nyugodtan lépdelek, miközben a városban járok, s alaposan szemügyre veszek minden épületet, s utcát, majd egy kis kritika fogalmazódik meg bennem a város iránt. Úgy hiszem Novigrad nagysága méretiben kis is merül. A város nem különösebben tisztább, mint bármelyik való, talán kevesebb a sár és a gané, de több a patkány, koldus és emberi ürülék, bár ez utóbbi leginkább a szagokban testesül meg igazán. Illetve az sem javít sokat a város képén, hogy lépten-nyomon rossz arcú vagy csuklyás emberek haladnak el mellettem az utcán, sőt egyet még láttam is, hogy valakinek ellopják az erszényét. A városi őrség jelenléte némileg biztonságérzetet nyújt számomra. Egy egész nagy térre érek, ahol nagy a sürgés forgás, sok árus és bolt veszi körül. Sőt még egy magas emlékműt is látok, ami körül egy öt-hat főből álló csoport zenél. Az egyik kőre leülve hallgatom az előadást egy jó félóráig, óráig, míg úgy döntök, hogy ideje tovább állni. Egy koronát is dobok nekik, mert tetszett a játékuk. Azonban, mikor már indulnék tovább, egy kisgyermek rángatja meg hátulról selyemköpenyem.
