Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Mindenekelőtt, amióta Liliath a kastélyba érkezett, megsokszorozódtak a teendők és az elfoglaltságok nem csak a magam részéről, de a palotában sürgő-forgó személyzet számára is. Bár Ida kétségkívül több időt tölt ezzel a messzi jövevénnyel, mint én, így sem áldozhatja rá minden percét, és nem is várnám el tőle. Liliathot viszont, bármennyire is barátságos lánynak tűnik, (mindaddig, amíg az álcázóbűbájait képes fenntartani) nem akarnám egyedül hagyni. Nem mintha nem bíznék benne, de akármilyen idős és nagy varázshatalommal bíró lény, pontosan úgy viselkedik, mint bármelyik tizenöt éves kislány. (Elyon vendéglátása ebből a szempontból talán kicsit kevesebb komplikációval járt…) Már csak emiatt is szükségesnek éreztem, hogy legyen mellette valaki, aki a gyakorlati kérdései közül szinte mindenre képes választ adni, kellően jártas az aen seidhe és a dh’oine udvari etikettjében is, illetve széleskörű ismeretekkel bír történelem, gazdaság, irodalom, és természetesen a hen llinge terén, hogy megismertethesse Liliath-tal a kultúránkat, illetve végre az a lány is képes legyen megszólalni az Ősi Nyelven. Acatiae tökéletes választás volt erre a feladatra. Kiváló és hűséges, odaadó és szorgos udvarhölgyem azt hiszem, vegyes érzelmekkel fogadta a döntésem, miszerint az új jövevényt az ő gondjaira bíztam, de minden megtettem annak érdekében, hogy kétségeit eloszlassam, és észérvekkel meggyőzzem, hogy valóban ő a legmegfelelőbb erre a feladatra. Egy ellenérvére azonban azóta sem találtam megoldást, mégpedig arra, hogy őt addig ki fogja helyettesíteni. Acatiae legalább olyan közel áll hozzám, mint Ida, és a hiányát az első naptól kezdve éreztem. Bár a napi teendőimhez képest elenyésző fontossággal bírt, megkértem néhány ráérősebb tagját a személyzetnek, hogy amennyiben tudnak, ajánljanak valakit Acatiae helyére, míg udvarhölgyem az új feladatait látja el. Sajnos nem tülekedtek a jelentkezők, amit valamelyest megértek - hiszen kevesen maradtunk, és mindenkinek megvan a maga dolga, amit nem bízhat rá másra. Több hét telt el azóta már, de még ez a temérdek idő is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a legégetőbb problémát megoldjam - ehhez a gondhoz képest pedig, bármennyire is fáj beismernem, de Dol Blathanna legvéresebb diplomáciai konfliktusai is eltörpülnek. Mert végső soron, mi Henselt harsogó, magamutogató és pökhendi követelése, hogy hasznot hasítson magának a Virágok Völgyéből, ahhoz képest, hogy Ithlinne próféciája beteljesedni látszik? Miféle fenyegetést jelent Nilfgaard serege, Aedirn acsarkodása, vagy akár a Scoia’tael kiolthatatlan gerillahadviselése bárkire is a közelgő Farkasförgeteghez viszonyítva? Nevetséges, kicsinyes és jelentéktelen csatározások, hiábavaló és értelmetlen szélmalomharc minden a Farkasförgeteg és a Fehér Fagy közelgéséhez képest. Ennek ellenére, amikor az egyik szolgáló délután, egy hosszúra nyúlt tanácskozást követően jelenti, hogy akadt egy új jelentkező, aki Acatiae helyét szeretné betölteni, megköszönöm igyekezetét, és megkérem, hogy egy óra múlva vezesse be a lányt a Glaeddyvan terembe. Mire a jelentkezőt bevezetik, már a teremben, az ablak mellett állva várom türelmesen. A késő délutáni nap arany fénye beragyogja az egész szobát, végigcirógatja a bútorokat - a szépen faragott diófa komódot és ovális asztalt, valamint az asztal körül álló négy, vörös kárpittal bevont széket - s glóriával övezi fel a lambériával burkolt falakon függő kardok pengéjét és pajzsok íveit. Egy kósza szellő lebbenti meg és fodrozza lágyan az aranyszín függönyt, ami mögül előlépek, hogy köszöntsem a jövevényt. Földig érő, cinóbervörös, aranyszegélyes ruhát választottam a találkozóra, hosszú hajam a reggel készített fonatok hullámaiban csavarodik bonyolult kontyba. - Caédmil, me luned.* Köszönöm, hogy eljöttél, foglalj helyet, kérlek - mosolygok a lányra, észrevétlenül mérve végig jégkék tekintetemmel, majd a kísérőjéhez fordulok, s egy bólintással köszönöm meg szolgálatait, ő pedig enyhén meghajtja magát, majd távozik, a szoba ajtaja halkan kattanva zárul be mögötte.
A sors kegyetlen iróniája a régi szülőföldem közelébe vitt engem, hála egy kifejezetten jól fizető ajánlatnak, amit pár hete kaptam. Egy suhanc adta nekem boríték formájában Vizima poros utcáin, majd elszaladt. Csak annyi állt benne, hogy lenne számomra egy igazán kedvező megbízás Aldesberg-ben. Az egyik ottani fogadóba szólt a találkozó, hét nap múlva. Ennek hála meglehetősen sietős tempóban kellett haladni. Ám végül ideértem és miután leadtam a kellően fáradt hátasom az istállófiúnak, be is lépek az említett helyiségbe. Egy eléggé nyüzsgő térben találom magam, ahol kapásból megcsapja az orrom a sör és az izzadság keveréke, nem éppen étvágygerjesztő az már biztos. Megkeresem azt az asztalt a helyiség legtávolabbi sarkában, amit írtak a levélben és rendelek magamnak egy bor félét, ha már várni kell. Bár ne tettem volna, valami elképesztően rossz löttyöt tettek le elém az asztalra.
Alig húsz perc után végül megjelent egy erősen kétséges alak, aki egyenesen felém vette az irányt. Sötét ruházat, fejre húzott csukja, tipikus arc, aki valami rosszban sántikál. - Arryn Farven? - teszi fel a kérdést, amikor meg áll előttem. Felnézek rá és bólintok, így ő leül velem szembe, majd elhajtja a kiszolgálót, hogy ne zavarjon minket. Az kicsit meg is sértődött, de majd csak kiheveri. Közben emberünk átnyújt felém egy újabb borítékot és egy erszényt, ami láthatóan nem éppen könnyű. Ez némileg jót jelent és egyben rosszat is, sok pénz nehéz melót jelent. Kibontom a papírt és igen rövid időn belül felszalad a szemöldököm. - Ezt komolyan gondolják? - szólalok meg megtörve a körülöttünk lévő csendet a zajos helyiségben. A férfi szó nélkül bólint. Megmasszírozom az orrnyergem miközben gondolkozok a leírtakon, ami igazából csak egy név és egy tipp.
Francesca Findabair Udvarhölgyet keres, az erszény az előleg.
Se több, se kevesebb nem áll a kezemben tartott papíron, viszont ez a kevés bőven elég ahhoz, hogy tudjam, itt komoly dologba keveredtem. Ráadásul a tény, hogy ez nálam van, már engem is veszélybe sodort, hisz tudok róla, hogy meg akarják ölni. Egy száj lettem, ami fecseghet, ha nem fogadom el. Sikeresen sarokba szorítottam magam... Ügyes, nagyon ügyes. Kapásból el is kezdenek forogni a kerekek, hogy kinek lehet útban a királyné, de a jó kérdés, hogy kinek nem? Scoia’tael, mivel akárhogy nézzük, kicsit elárulta őket. Vagy az erődben élő emberek, mert a helyre fáj a foguk? Az egyik közeli király, aki szintén magának szeretné a helyet? Túl sok a lehetséges agy emögőtt és van egy olyan tippem, hogy a velem szemben ülő nem fog mondani semmit, ha egyáltalán tud valamit. Azt hiszem nincs sok lehetőségem, mivel nem hiszem, hogy most már túl messze tudnék futni ezek után. Elteszem az erszényt és felállok, elegem lett ebből a helyből. Elkérem a lovam és elvágtatok.
Pár nap elteltével és a kapott pénz némi nemű elfogyasztása után, mivel kellett pár dolog, megjelenek Dol Blathanna kastélya előtt. Vásároltam magamnak néhány előkelőbb ruhát és azokból húztam fel egyet, hajamat befontam és a hátam mögött hagyom lógni. Egy visszafogottabb zöldet választottam és így kerestem meg elsőre egy szolgálót, aki el tud vezetni engem oda, ahová kell. Szerencsémre már egész jártas vagyok az udvari etikettekben, habár az itteni kicsit más, de azért valószínűleg így el tudok boldogulni. Mindenesetre azért beruháztam egy könyvre is ebben a témában. Rövidesen be is vezetnek egy helyiségben, ahol nem más, mint Francesca vár rám. Tagadhatatlan, hogy olyan, mint amilyennek mondják. Egy elképesztően gyönyörű nő áll előttem, elegáns és kecses. - Caédmil, me rhena. - hajolok meg előtte az etikettnek megfelelően, majd ahogy mondta, helyet foglalok és várom a felém irányuló kérdéseket. Igyekszem nyugodt és magabiztos arcot mutatni felé, bár legbelül ez azért annyira nem mondanám, hogy megvan. Ki a fene lenne nyugodt és magabiztos egy királynő előtt, akit meg kell ölnie? Hihetetlen, hogy mibe kevertem magam és kisebb csoda lesz, ha túlélem ezt az egészet.
A hozzászólást Arryn Farven összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Feb. 11 2020, 13:43-kor.
Amikor belépett, kísérője vezetésével elegáns udvarhölgy-jelöltem, lopva végigpillantottam viseletén és arcán. A visszafogott, zöld színben játszó ruhadarab jó ízlésről és illemtudásról árulkodott, s igazán kellemes harmóniában állt a lány zöld szemeivel, az aen seidhe fonatba rendezett frizurája pedig pragmatikumot, eleganciát, és nemes egyszerűséget sugallt. Bár ami azt illeti, újabban mintha meglehetősen sok vöröshajú idegen fordulna meg a kastélyban - de az is lehet, hogy azért engedem őket közelebb magamhoz, mert Ida jut róluk az eszembe. Ami a fiatal aen seidhe hölgyet illeti, azt első pillantásra látom rajta, hogy nyugalmat és némi öntudatosságot kíván sugallni tekintetével, bár alighanem éppen olyan feszült, mint bárki más lenne hasonló helyzetben. Végtére, mégiscsak most találkozik először népe vezetőjével. Az illendőségnek megfelelően szolgálóm bemutatja a jövevényt, majd miután köszöntöttük egymást, a kísérő távozik, én pedig hellyel kínálom vendégem. Mielőtt leülne, egy kézjelemre a szék könnyedén és hangtalanul hátrább libben az asztaltól, s mikor az ifjú aen seidhe helyet foglal, egy másik intérsemre légiesen beljebb is csusszan vele. Az asztal melletti, vele szemben elhelyezkedő szék is hasonlóképp viselkedik két kézmozdulatomat követően, s én magam is leülök. - Még mielőtt bármi komolyabbat kérdeznék, esetleg kérsz valami frissítőt, vagy némi harapnivalót? Alighanem messziről érkezhettél, még nem találkoztam veled korábban… Nem mintha név és arc szerint ismerném minden alattvalómat, de sajnos elég kevesen - túlságosan is kevesen - maradtunk ahhoz, hogy a legtöbb aen seidhe ismerős legyen számomra, akár a Kék-hegységbe menekült társaim, akár a Scoia’tael soraiból kerüljenek ki népem ezen tagjai. Ha egy kicsit sem ismerős valamelyikük, az azt jelenti, hogy vagy az emberek közt asszimilálódott és eddig a dh’oine városaiban élő társam az illető - vagy túl fiatal volt még ahhoz, hogy korábban találkozhattam volna vele. E lány esetében ez utóbbi lehetőséget, úgy vélem, kizártnak tekinthetem. Válaszát követően érdeklődve pillantok rá. - Honnan is származol pontosan? - kérdezem óvatosan, mielőtt még tovább puhatolóznék, hisz ha valaki, én pontosan tudom, milyen keserves emlékeket tudnak felidézni népem tagjaiban az ilyen kérdések…
A palota pontosan úgy néz ki, mint ahogy elképzeltem, mint ahogy mindenki más is elvárná. Kicsit túl drágának tűnő bútorok, szőnyegek, festmények és virágok mindenhol. Egyértelműen a legtöbbje azért van, hogy a gazdagságot, a nemességet mutassák az ide érkezőknek. Ebben eddigi tapasztalataim alapján nem igazán különbözik az emberi nemesektől és uralkodóktól. Bár utóbbival szerencsére nagyon ritkán volt dolgom és akkor is csak közvetve. Magával a személlyel sosem találkoztam, de tudtam, hogy ki áll a megbízás mögött. Hiába igyekeztek elrejteni minden jelet, némi kutakodás után nyilvánvalóvá vált. Ám most más helyzetben vagyok, más helyen, más céllal. Azt, hogy azt miképp fogom tudni végre hajtani, még mindig nem tudnám megmondani. Abban sem vagyok biztos, hogy megtudom-e csinálni, de sok lehetőségem nem maradt. Van egy olyan érzésem, hogy ez fényűző kastély lesz a sírom.
Ismerem az etikettet kellő képen, így aztán tudom, hogy mikor miképp kell viselkedni, legalábbis remélem, hogy tudom. Nem ebben a világban éltem, így könnyen lehet, hogy hibázni fogok, de attól még igyekszem figyelni. Így nem is ültem le egészen addig, ameddig ezt nem engedélyezte számomra. Az, hogy puszta kézmozdulattal mozgatta a székeket, egy kicsit meglepett, ám igyekeztem ezt nem mutatni az arcomon. Úgy viselkedek, mint egy úrhölgy, aki azért jött, hogy őfelségét szolgálhassa.
- Nem kérek, köszönöm. - utasítom vissza az étellel kapcsolatos ajánlatot. Nem vagyok túlzottan éhes és nem is igazán kívánok most enni, főleg nem előtte ebben a helyzetben. Közben előveszem a jól ismert mosolyt, amely nem túl erős, de még észrevehető. Olyan harcszintérre tévedtem, ahol nincs olyan tapasztalatom, mint szeretném, de remélem nem késsel a hátamban fogom végezni. - Magam sem tudom pontosan, nem ismertem a szüleimet. Csak azt tudom, hogy valahol délen neveltek fel, adoptáltak. - görbítem kissé az igazságot. Mert az első fele igaz, a második már kevésbé, de ezt neki nem kell tudnia. Ám van egy olyan érzésem, hogy alaposan ki fog faggatni, így aztán igazán jót kell neki mesélnem, amivel nem keltek gyanut.
Látom a lányon - bármennyire is igyekszik leplezni - hogy némiképp meglepte az az igazán nüansznyi varázslat, amellyel a székeket mozgattam az imént, s bár számomra ez olyan természetes mozdulat volt, mint a levegővétel, azt hiszem, jobb, ha a továbbiakban ügyelek rá, hogy mellőzzem a hasonló gesztusokat. Nem szeretném, hogy a kelleténél jobban feszengjen előttem. Ahogy udvariasan visszautasítja a felajánlott ételt és frissítőt, egy bólintással tudomásul veszem a döntését, s viszonzom felé azt a halvány mosolyt, amivel megajándékoz - bár még így is érzem udvarhölgy jelöltem nyugtalanságát. ...Szokták mondani a tekintetemre, hogy kifürkészhetetlen, s az esetek zömében célom is, hogy az legyen - egy maszkszerű arc, amelyről semmit nem lehet leolvasni, csak amit én megengedek - most azonban kifejezetten ügyelek rá, hogy pillantásom inkább legyen barátságos és megnyugtató, semmint kihívó vagy számonkérő. Mégis úgy érzem, hiábavaló a próbálkozásom - mintha az idegessége mélyebben gyökerezne, mint a rangbéli különbségek. Talán… ...Lehetséges lenne…? ...Bepillanthatnék a gondolataiba észrevétlenül, hogy kiderítsem, mitől ilyen feszült, s mi állhat a hátterében, de… ...Te jó ég, a végén még engem is olyan paranoiddá fog tenni az uralkodás, mint a dh’oine királyokat? Néhány év, és minden mosoly mögött árulókat fogok látni, mint Dethmold? ...Nem, felesleges beleolvasnom a gondolataiba - ez a lány el fog mondani mindent magától. Csak időt kell adnom neki hozzá - és jól kell kérdeznem. A válaszát hallva bólintok, s óvatosan tovább érdeklődöm. - Sajnálom. ...Melyik országban nőttél fel? Városban, esetleg vidéken? S a nevelőszüleid… ők mivel foglalkoztak? - kérdezem lágy hangon. Fel sem merül bennem, hogy dh’ione nevelőszülei lettek volna - ember tündegyermeket önszántából nem fogad örökbe, csak ha maga is félvér esetleg. Az viszont nincs kizárva, hogy a nevelőszülei esetleg valamilyen kapcsolatban álltak a Scoia’tael-el, s tán ezáltal ő is egy kissé. - Mesélj róluk, kérlek, részletesebben, ha tudsz. Hogy neveltek? Mire tanítottak? Meddig éltél velük, s mivel kerested eddig a kenyered? - fürkészem közben az arcát, s ügyelek rá, hogy lassan tegyem fel a kérdéseimet, csak akkor, ha látom, hogy elakad, vagy nem tudja, mit mondjon. Ha csak amiatt ilyen feszült, mert alapvetően zárkózott természetű, azon könnyű segíteni azzal, ha medret adok a gondolatai folyamának.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
