Niorodice

Fonetikus kiejtés: Niorodiké Becenevek Nio, Diké, kollégáknak csak Karom Életkor 27 Látszólagos kor 25 Csoport/faj Közrendű vérmacska Foglalkozás Tolvaj, információkereskedő

Különleges képességek/faji adottságok

Kiválóan forgat fürge, és ügyes ujjai között tőrt, kardot, khopesht és a tolvajkulcsot. Akrobatikus, könnyed, gyors, reflexei embereket megszégyenítő. A vadonban gyakorlatilag bármeddig képes túlélni, a szörnyekkel nem sok baja szokott adódni. Rendkívül jó az ivós játékokban -ki gondolta volna-, és igen csak gyorsan talál okos, vagy ügyes megoldást a húzós helyzetekből, főleg ha a saját bundájáról van szó. Nyelve akár a folyó méz, gyakorlatilag a legtöbb embernek képes lyukat beszélni a hasába és meggyőzni a maga igazáról. Ami faji adottságait illeti... Vérmacskához illően fürge, erős, és jobb a látása éjszaka a valódi éjjeli állatoknál.

Jellemrajz

Merész, bátor, nem fél kiállni az igazáért, gyakorlatilag mindenbe beleüti az orrát, de ha hozzá fordulnak valamivel, csak akkor nyitja ki a fülét, ha csörög a garas. Köpönyegforgató, haszonleső, bizalmatlan, hol-itt-hol-ott személyiség, aki szívesen provokál másokat, hogy kocsmaharcot idézzen elő. Mondhatjuk egoistának is, szinte csak magára gondol, mások épsége és problémái ritkán foglalkoztatják ebben a nagyvilágban. Szereti a dőzsölést, nem veti meg sem a bort, sem a sört, sem a jó ételeket, sem a jó társaságot. Inkább iszik, mint táncol, és szereti alkohol tűrőképességével az asztal alá inni ellenfeleit.
Azért, hogy jót is mondjak róla: szemfüles, nehéz meglepni, -még nehezebb meglopni-, okos, és jó érveléssel meggyőzhető. Néha kifejezetten együttérző és kedves tud lenni, de ezt nem igazán mutogatja akárkinek. Humoros, jókedvű, kicsapongó nőszemély, aki egyből feltűnést kelt az utcán kihívó ruhájával, és ezt a figyelmet nagyon is élvezi. Ennek ellenére tudja, és ismeri a határait, sose gyilkolna szükség nélkül, és nem is akar átmenni abba a vérengző vérállatba, ami felkeltheti egy vaják figyelmét. Szegényekkel, cselédekkel kapcsolatban kifejezetten együttérző és segítőkész. Hamarabb segít egy koldusnak ellopni valamit, egy köszönömért cserébe, mint egy nemesnek egy zsák pénzért. Persze, ettől nem lesz egy robin hood, de ez is valami már az ő szemszögéből.

Megjelenés

Középmagas, kecses, karcsú nőszemély. Hollófekete, egyenes haja nem éri el vállát, hátrafelé haladva rövidül, szépen keretezve arcát. Bőre fehér, szemei zöldek. Bal szeme felett és alatt egy vékony heg fut, illetve azon szeme alatt két fém "pöttyöt", piercinget látni arcán. Szereti szemeit feketére sminkelni. Ajka telt, finoman rózsaszín, sokszor mosolyra álló. Kihívó ruhája van, és ezek igen jellegzetessé teszik őt: szőrmebundás, félig rövid, kissé szakadt, csuklyás köpeny, hollófej formájú, díszes, mintás acélvállvédők, amelyek alól hollótollak indulnak ki. Sötét lila (de nem halszálkás) fűzőt hord, amely itt-ott fém díszekkel van "erősítve", és hogy ne csússzon fel, bőrszíjakkal húzza le a combjához, amin egy tőrt is rögzít, mintha csak harisnyatartó lenne. Világosabb, kopott lila nadrágot hord, és térd alá érő barna csizmát, ujjatlan, barna bőrkesztyűket, ami az alkarján kicsit erősebb panelekből áll védekezésre, és a könyökéig ér. Ami feltűnővé teszi még, az a khopesh, amit az oldalán hord. A legtöbben nem ismerik ezt a fajta fegyvert, így kaszának hiszik, bár az utóbbi időben - Nionak hála - elterjedt róla a Karom elnevezés, ami a gazdájára is ráragadt. Bőrövön hord még egy háromrekeszes  bőrtáskát, amiben a tolvajkellékeit, és az ellopott dolgokat tartja, na meg a pénzét. A legtöbben még is, amit észre vesznek, azok a kellemes, kiemelt halmok, és az azok felett pihenő lefelé mutató, háromszögletű medál, amibe egy tekergőző kígyó van vésve. A színe megtéveszthet bárkit, mintha ezüst lenne, pedig valójában csak finoman megmunkált acél, amelynek teteje levehető. Benne egy -alvilágban- közkedvelt por van. Ételbe, vagy italba rakva altató, ha arcba fújják, és belélegzik, akkor csak pár másodperces szédülést okoz.
Ha részleges, vagy teljes átváltozást kezd vérmacska alakjába, akkor emberi szemei sárgává válnak, és azok is maradnak, míg teljesen emberi alakját vissza nem veszi. Vérállatként egy emberi, talán annál egy picivel nyúltabb tagokkal rendelkező hiúz képében él, amely az évszaknak megfelelően váltja a bundája színét.

Előtörténet

Hol is kezdhetném a mondókámat? Gyerekkornál. Temeriában születtem majdnem három évtizeddel ezelőtt. A háborút mondjuk úgy, hogy sikerült erősen nagyjából kikerülnie a családomnak. Köznemesi népből valóak vagyunk. Illetve voltunk. Anyám és én vérmacskák voltunk, apám emberként élt és dolgozott értünk. Szerettem őt. Annyira, hogy képes voltam elveszteni a saját fejemet, amikor egy nap, nagyjából hat-hét éves koromban a főtéren akasztották fel. Akkoriban nem értettem, miért. Nem is érdekelt. Ha anyám nincs ott, hogy kimentsen, hát biztos máglyát is állítottak volna akkor. Az erdőbe menekültünk, és onnantól kezdve ott éltünk, egyre távolabb, nilfgaard felé. Majdhogynem elvadult kiscica lettem, de anyám azért rendesen gatyába rázta az emberi énem, az alatt az egy év alatt, míg kint éltünk a vadonban. Idáig éltünk csak együtt, ugyan is egyik alkalommal anyám soha nem tért vissza az aznapi vadászatból. Nem tudom, hogy hova tűnt. Nyomoztam utána, találtam egy is egy-két vérfoltot, de ennyi. Kámforrá vált. Hét évesen az erdőben, egyedül annyira nem volt jó. Az egyetlen társam egy hiúz lett, aki az egyik este vacogva talált rám, és meleget adott. Nem is számoltam már, mióta voltam egyedül. Ő vadászott nekem, néha én is követtem őt. Aztán egyik napról a másikra, mintha egy isteni entitás szállt volna le hozzánk, egy nilfgaardi kisasszony rám talált az erdőben. Haza vitt magával. Megfürdetett, hajvágást, és munkát kaptam. Nem volt gazdag, egyszerű, szegény paraszt volt, aki már így is három szájat etetett. A gyerekei nem is néztek rám jó szemmel, de hát mit tehettem. Volt meleg étel az asztalon, és tető a fejem felett, oda kint pedig a hiúzzal tudtam játszani. Napokkal később jött haza a ház ura. Egy meglehetősen gyanús alak. Csupa fekete, csupa bőr, arca takarva. Talán bandita? Nem tudtam nem hallani, ahogy a nő ecsetelni kezdte neki az ügyességemen, amit az elmúlt napokban látott tőlem, és hogy talán hasznomat veheti a férfi. Így is volt. Pár ügyességi teszt vékony, kidőlt fatörzsökön, lakatokkal, és sunnyogással, és a Ivar is megbizonyosodott, hogy hasznos vagyok. Ő tanított meg majdnem mindenre, amit ma tudok. Ő tanított meg zárat törni, nyitni, osonni, hallgatózni, és harcolni. Persze mindezt nem otthon. Attól napokra távolabb, egy kisebb falu közelében, hiszen a legtöbb tanóra éles helyzetben működött. Habár sejtette, hogy valami van bennem, amitől ügyesebb vagyok, mint az átlag, nem akaródzott elmondani először. Csak amikor már közeledett az első telihold, vallottam be magamnak, hogy ha nem akarok kiszorulni innen, akkor meg kell tennem, mert habár kellő akaraterővel megtudtam volna akadályozni az átváltozást, a telihold csábítása mindig is nagy nyomást gyakorolt rám. Elszökhettem volna arra az egy éjszakára, de előbb utóbb azonban kénytelen voltam felfedni neki azt, hogy mi vagyok. Szerencsére a férfi sejtett valami hasonlót, bár erre nem számított. Azokat az éjszakákat végül a vadonban töltöttem, és azt gyakoroltam, hogyan álljak ellen ennek a felettébb jó estének, hogy később ne okozhasson problémát. Évek teltek el, és én nagyjából 10 évet töltöttem velük, és szereztem meg azt, amit az asztalra tehetnek, amikor kiderült, hogy a férfi az enyveskezű tolvaj a faluban. Ekkor éreztem úgy, hogy jobb, ha most lépek le. És meg is tettem. Vándoroltam, lopkodtam, hol kedvtelésből, hol azért, hogy egyek, hol pedig azért, mert megfizettek. Az egyik Temeriai városban azonban elkaptak, épp amikor egy kurtizánt szemeltem ki magamnak. Szerencsére nem vágták le a kezem, a nő ennél okosabb volt. Azt mondta, hogyha segítek neki megszerezni egy nagyon csinos nyakláncot, akkor megtanít arra, hogy bánjak a férfiakkal, és a nőkkel is, és legyek még hatékonyabb. Nem is kellett nekem több. Fejlődés, a jobb tolvajláshoz? Még jó hogy! Már harmadnap megszereztem a nyakláncot, tőle pedig hol elméleti, hol pedig igen kéjes órákat vettem. Többet tanultam az anatómiáról, és az érzékeny pontokról, mint akkor, amikor harcolni tanultam. Legalább is úgy éreztem. Persze nem ez volt az egyetlen, mert azért kaptam viselkedési, prokoláris, varró, és hímző tanórákat is. Még a borokról is tanultam, és arról, hogy mivel illenek össze. Eleinte nem gondoltam, hogy lesz bármi haszna is annak, hogy hónapokat, majdnem egy évet töltök a kéjhölgyek társaságában, ingyen elcsábítva, megdolgozva mindazokat, aki betér, de később, mikor egy igen csúnya hiba miatt majdnem letartóztattak, nagyon is jól jött, hogy nem úgy viselkedtem, mint egy férfi, hanem úgy, mint egy igazi nő. És onnantól kezdve, hogy láttam, ez igen is működik, használni kezdtem. Persze innentől kellett pár év tapasztalat, hogy rájöjjek, mikor, kinek milyen arcot mutathatok. A védtelent, a gyengédet, a dominánsat, a harcosat, vagy a törékeny virágszálat. Egyik ilyen jól elcsípett álcám után tudtam ellopni azt a khopesht, amit a mai napig használok. Így teltek az évek, és aztán megint egyik pillanatról a másikra, betoppant valaki az életembe. Kevesebb, mint egy éve... Épp úton voltam az esteledő, hűvös időben egy zsákmányolásról a temeriai erdőkben, mikor meghallottam a lódobogást. Magamra húztam a csuklyám, és a sálam, hogy takarja az arcom. Egy fa mögé rejtőztem, tőröm elő húztam, figyeltem. Finoman vér szagát éreztem meg a levegőben, majd tőlem nem messze, a fák között láttam, hogy valaki hogyan zuhan le az általam hallott ló hátáról. A sérült állat persze sietett tovább, nem törődve azzal, hogy gazdája elkezd egy kis, erdei lankán lefelé gurulni. Kaptam az alkalmon, és siettem utána. A kisvölgy aljában feküdt, én pedig óvatosan közelítettem fel. Felesleges volt, alig volt eszméleténél. Ha nem láttam volna meg a nilfgaardi medált a nyakában, akkor a helyes arca ellenére is ott hagytam volna. Azonban tartozok egyel ennek a népnek... Csak annyit tehettem hirtelen, hogy elszorítottam mélyen vágott karját, hogy ne vérezzen, és amilyen gyorsan csak tudtam, a lova után iramodtam. Elkaptam, kitéptem a nyílhegyet, ami persze nem tetszett neki, de azzal a lábában nem fog tudni rendesen futni. Óvatosan vezettem le az állatot a férfihez. Ha nem lennék edzett vérmacska, lehet fel se tudom rakni a ló hátára ezt a szerencsétlent, de végül addig erőlködtem, amíg fel nem feküdt rá keresztben. Aztán magam is felültem, és figyelve, hogy ne arra induljak el, ahonnan jött, elvágtattunk Gors felé. Túl jó nem vagyok a sebek kezelésében, de amit tudtam, meg tettem a rejtekhelyemen. Egy ismerősöm, egy medikust hívtam segítségül, akinek megfizettem a hallgatását a nilfgaardi "barátomról". Felépülése után elengedtem a kandurkát, bár azért az arcát -se- sose feledtem. Azóta ritkán találkozom vele, de mindig élmény.

Példareag

Imma multi

Kedves Niorodiké!

Elfogadva!

El nem tudom mondani, milyen öröm, hogy ismételten a mi oldalunkon állsz! Szörnyen hiányzott, hogy a munkád olvashassam, és a játékod élvezhessem!
És még vannak, akik azt mondják, intrikus karaktert nem lehet hitelesen játszani. Nio élete tele volt hullámvölgyekkel, egyszer fent, egyszer lent, s ezt a jó szokását a mai napig nem tudta elhagyni. A találkozásai folyamatosan formálják, és egy nap talán új - ? - embert... Akarom mondani, vérmacskát faragnak belőle.
Különösen tetszett, hogy annak ellenére, a lore egy olyan alakját választottad, amiről nem sokat tudni, megfelelő beleérző képességgel olyan előtörténetet tudtál nekünk adni, ami megállja a helyét (pl. a Hold hatása a vérmacskákra).
A választott PB pedig egyszerűen tökéletes: misztikus, egzotikus és kifejező.  
Nem is szaporítom tovább a szót, már csak arra kérnélek meg, mielőtt utadra engedlek, hogy tedd le a mancsnyomod az avatarfoglalóban, miután levadásztad vágtázó piktorainkat, aztán már meg is hódíthatod a játékteret!

Avatarfoglaló