Red and red

**Vendég** · Vendég

Shani & Arryn

Oxenfurt, a tanulni vágyó idióták városa, ahol kifejezetten sok az egy főre eső részeges diákok száma. Nem mondanám, hogy még nem fordultam meg itt, de azt sem, hogy kifejezetten élveztem volna a legutóbbi látogatásomat. Habár az már lassan 10 éve is lehetett és az égvilágon senki sem emlékszik rám. Bár erre nem vennék mérget, mivel egyszer már elkövettem ezt a hibát és alig pár lépés után futottam bele egy meglehetősen ellenszenves ismerősbe. Nem mondhatnám azt, hogy kifejezetten örült nekem, pedig még a legmeggyőzőbb mosolyom is elővettem. Vannak helyzetek, amikor még egy mélyebb dekoltázs sem segítene, pedig annyira nem is vagyok rosszul megáldva. Olyan esetekben nincs mit tenni, mint valahogy eltűnni a szeme elől és elkerülni.

Most kivételesen viszont ilyenekkel nem találkoztam, legalábbis még nem. Amennyiben a sors is úgy akarja, akkor ez nem is fog változni és továbbra is elkerülnek. Ez helyett viszont egy elég szépnek mondható lista van a zsebembe, amin a szereplő tételeket itt kéne összeszednem. Túlságosan is lusta vagyok máshol keresgélni, amikor itt esélyesen mindegyiket be tudom szerezni. Ehhez kapcsolódóan hallottam is egy szóbeszédet egy újonnan nyitott klinikáról, ahol valószínűleg tudnak is segíteni rajtam. Bár nem vagyok sem beteg, sem sérült, ám gyógyfüvek csak vannak, amiket meg tudok venni, ha kell. A néha-néha elhomályosuló látásom szintén sietésre késztet és lehetőleg nem falnak vezet. Vicces lenne, de számomra közel sem annyira, mint a körülöttem álloknak.

Pár percnyi keresés után végül meg is lelem azt a házat, amit leírtak nekem. Takaros kis egyszintes épület. Belépve üresség fogad, se emberek, ami jó, de a bútorok száma sem túl sok, ami már egy kicsit kevésbé jó. Rossz helyre jöttem volna, vagy rosszkor? Már itt vagyok, így aztán akár meg is várom a tulajt, hogy megtudjam a kérdéseimre a választ. Keresek is egy pofás faldarabot, aminek nekidőlve ülök le a földre. Előveszem a kis listám, majd elkezdek egyfajta meditációs gyakorlatba, amivel le tudom lassítani a vérkeringésem. Így talán kihúzom addig, ameddig megérkezik a medika.

**Shani**

Shani hatalmas hibát követett el.
Ám egész nap nem volt ennek tudatában. Mindig is rendes, figyelmes embernek ismerte magát, annak ellenére, milyen illékony az idegrendszere. A napi rutin mozdulatai már automatikusak voltak az izmaiban, és ezúttal pont ez vált a hátrányára.
Reggel kilépett a rendelő ajtaján, és bár elméje úgy emlékezett, hogy bezárta az ajtót, ez a valóságban nem történt meg. Kivételes nap volt, kivételes eset, az oka teljesen ismeretlen. Lelki szemei előtt még Rusty arca függött akkor, mint mindig, mikor kezébe vette a rendelő kulcsait. Rusty, akinek szavai a levelekben próbálnak nyugtatóak maradni, de maga a téma egyre kevésbé szívderítő. A Cathriona egyre erősebbé válik.
Mire a vásárnegyedbe ért, a téma gondolatainak hátterébe szorult. Mosolyogva elbeszélgetett a füvesasszonnyal, kicsit bolondozott a törp kováccsal menet közben, még a könyvárusnál is elidőzött fél órácskát. Kényelmesen megevett visszafelé egy almát, hogy legyen valami a gyomrában, és elégedetten látta, hogy senki nem áll az ajtó előtt, mikor visszaért; lévén a nap már magasabban járt, mint máskor, realizálva, hogy ezúttal több időt töltött a piacon, mint kellett volna.
Nyugodt szívvel dugta a kulcsot a zárba... majd meg is dermedt, mikor nem hallotta az ismerős kattanást és akadályba ütközött, mikor elforgatta azt.
Lenyomta a kilincset, és az ajtó kitárult. Ereiben meghűlt a vér; nyitva hagyta az ajtót! Egész végig nyitva volt!
A máskor számára napfényes helyiség most úgy tűnt, mintha árnyékba borult volna. Sötétség vette körbe, ami mintha mozgott volna minden sarokban, karmos kezeit nyújtotta felé, hívogatón. ~Gyere, Shani, te inkompetens ribanc, most megmutattad ismét, hogy semmire sem vagy elég jó, hisz még egy ajtót sem tudsz bezárni magad után~. Fekete kígyók rubinvörös szemei villantak az árnyak között. Shani alig mert belépni, a lábai maguktól vitték előre, önkéntelenül, a hónapok alatt betanult formula szerint, majd ők is megdermedtek, mikor megláttak egy alakot az egyik fal mentén.
A lány megrezzent, de nem sikkantott fel, csak lélegzete hagyott ki egy pillanatra. Felmérte a "betolakodót", a szíve a torkában dobogott a félelemtől. Vajon bántani akarja? Elméje lázasan kereste a ki nem mondott kérdésre a lehetséges válaszokat.
Ha betörő lenne, már rég elvitte volna az értékeket és nem találta volna itt.
Ha őt akarta volna valamiért megölni, az már megtörtént volna.
Marad hát az, hogy beteg, esetleg valamire szüksége van, és csupán türelmesen megvárta, amíg ő ideér. Ám Shani mégsem tudott rögvest megnyugodni. Megköszörülte a torkát, igyekezett elfojtani magában idegességét. Arcára mosoly derült, ami a legtöbb embert mindig is megtévesztette, még ha a lány lelke háborgott is olykor az éjszakai rémálmoktól.
-Üdv. -szólalt meg halkan, mikor úgy érezte, a torka reszketése sem fogja elárulni. Talán sikerült, talán nem. -Elnézést a késésért. Miben segíthetek?
A barna kistáska, benne a most szerzett alapanyagokkal az egyik kis szekrény tetején landol, de a lány nem távolodik el tőle túlságosan. Minden értéke, a legtöbb pénze most abban lapul, a maradék az emeleten, a saját kis szobájában, amibe be mert kucorodni, hogy lakhasson valahol. Rusty megengedte neki, amíg messze földön harcol egy járvány ellen.

**Vendég** · Vendég

Shani & Arryn

A szoba homályában hamar elértem azt állapotot, amit akartam. Lenyugodva, egyenletesen és lassan lélegezve, elmerülve a környezet ringásával. Eltompulnak az érzékszerveim, az utca zaja halk morajjá válik. Elhomályosul minden, ahogy egyfajta transz állapotba kezdek átmenni. Ezt a technikát még az arénában tanították meg nekem, hogy elkerüljem a komolyabb sérülések okozta nagyobb gondokat. Hála a ritkább szívverésnek, lelasul minden, így jelen esetben a méreg sem terjed úgy, ennek hála nyerek pár órát, vagy még többet. Ennek hátránya, hogy kevésbé érzékelem a világot magam körül, így erősen sebezhetővé válok. Ám jelen helyzetemben, nehezebb lenne nagyobb bajba keveredni, mint amiben most vagyok.

Annyira elmerültem ezen állapotban, hogy nagy szinte véletlenül hallottam meg azt, ahogy valaki hozzám szól. Kicsit mélyebben vagyok és akkor biztosan nem figyelek fel rá. Így viszont kis idő elteltével felé fordulok, vörös tincseim szerencsére most keltek önálló életre, így nincsenek a szemem előtt. Egy fiatal lány áll előttem, rövid vörös haj, nagy mosoly és kissé zavarodott, bár ezt rejteni próbálja. Leírások alapján ő lehet a medika, már ha jól mondták el számomra. Remélem a tudása is van olyan jó, mint a kissé bárgyú vigyor. Lassan felállok és leveszem a fejemről a köpenyemet, nincs okom titkolni hosszú füleimet, ha úgy is meg fog vizsgálni, valószínűleg.

- Üdv. - köszönök is, majd a szekrény tetején lévő táskára pillantok, ami mellől láthatóan nem igen akar eltávolodni. Mosolyognék ezen, ha lenne erőm hozzá. Leginkább azért, mert biztosra veszem, hogy elsőre betörőnek vagy valami gyilkosnak gondolt. Nos, a sötét ruházat és a fejemre húzott köpeny valóban ilyen képet fest rólam, tagadni is fölösleges lenne.
- Össze tudod ezeket keverni? - nyújtom felé a papírt, amire jó pár gyógyfű van felírva minimális utasítással. Sajnos ez nekem nagyon kevés ahhoz, hogy próbálkozzak az elkészítésével. Egyszerűbb főzetek még mennek, ám annyi tudásom nincs, hogy ezzel kezdjek valamit. Közben kezdem érezni, hogy ismét homályosul a látásom és egy kicsit meg is ingok, ám hamar visszanyerem az egyensúlyom.
- Bloede taedh. - sziszegem halkan a szavakat a fogaim között. Ki gondolta volna, hogy így megszívatnak.

**Shani**

Arryn & Shani

Egy tünde.
Shani nem a ténytől ijedt meg igazából, hogy másfajúval hozta össze a sors, inkább az, hogy mifélével. Hisz bár a lány, ahogy felkelt és megmutatta magát, azt a benyomást keltette, hogy nincs felé semmi ártó szándéka, igencsak szokatlan volt a számára ilyen szerepben találkozni vele. Shani egyébiránt sosem gyűlölte a másfajúakat; számára ugyanolyan érző lények voltak, mint bárki más. Elvégre, mentora és egyik legjobb barátja is közéjük tartozik.
-Had nézzem csak... -keze nyúl a papírért, lágyan elveszi tőle és szemeivel gyorsan végigfutja a sorokat. Lábaival lassan félfordulatot tesz, az egyik üveges szekrényhez lép és le sem véve tekintetét a listáról ujjával végigköveti a polcok sorait, ellenőrizve, hogy a hozzávalók megvannak-e. Szerencsére igen. Egy részük ráadásul még Rusty gyűjteményéből van, amihez eddig a lány hozzá se nyúlt, olyan ritkán van rá szükség. Az utasítások már kevésnek érződnek, Shani valamennyire sejti, miként is kéne elkészítenie. A végeredmény valószínűleg egy sűrű tinktúra lesz.
-Nem lesz gond. Addig...
Meglepve kapja a lányra a tekintetét, mikor meghallja a gyanús surranást, amit a cipőtalp kelt a padlón. A papír a listával a szekrény pultjára kerül, ahogy Shani orvosokhoz hű gyorsasággal terem a tünde mellett, de szerencsére nem volt szükség arra, hogy elkapja egy esetleges zuhanás közben. Különös páciense talpon maradt, ám Shani végül megérinti, óvatosan, a vállánál.
-Jobb, ha tényleg leülsz addig. Meg se kérdezem, úgy látom, nem vagy épp a legjobb bőrben. Mi történt?
Amint sikerül a tündét leültetni, Shani visszalép a szekrényhez. Fürge mozdulatokkal veszi ki belőle a tégelyeket és zsákocskákat, egy tálkába szórva minden gyógynövényből és hozzávalóból a papírra írt mennyiséget, majd ugyanolyan gyorsan vissza is pakol mindent a helyére.
-Elég komolynak tűnik a dolog. -jegyzi meg a művelet közepén, rá sem nézve a tündelányra. Ha színjáték is volt az előbbi, megbízik benne annyira, hogy talán nem támadja hátba. Kis kése abban az esetben is ott van a csizma szárában, ráadásul valamilyen különös oknál fogva érzi, hogy valóban bajban van a páciense. Hogy ez nem valami elterelő hadművelet, hanem valódi probléma, amit most meg kell oldania. Talán a női megérzés az oka, talán nem. Mindenesetre Shani reméli, hogy nem téved, és addig is; teszi, ami telik tőle.
Mert az első az élet.

**Vendég** · Vendég

Shani & Arryn

Annyira kevésre tartom azokat, akik nem képesek arra, hogy szemtől szemben rendezzék le veled a gondjaikat. Bár ez csak arról tesz tanúbizonyságot, hogy mennyire egy gyáva férgek. Az is igaz, hogy megértem azt, hogy az a szarcsimbók miért választotta ezt a lehetőséget. Egyetlen megnyugvásom az, hogy tudom, már a kukacok rágják a szemét. Azt a rohadt kis fecnit is nagy szerencsének köszönhetően sikerült megtalálnom. Annyira biztosra ment a nyomorult, hogy magát is megmérgezte, csak hogy velem végezzen. Tény, hogy nagyon csúnyán elbántam vele legutóbbi találkozásunk alkalmával, ami nem kevés érmét jelentett számára. Ám ezt mégsem vártam volna tőle, alábecsültem, azt gondoltam, hogy többre tartja az életét.

Figyeltem, ahogy a lány ügyes ujjai megkeresik azon hozzávalókat, amik a papíron voltak. Nem is nézte, hogy merre jár a keze, de láthatóan pontosan tudtam, hogy mi hol van. Vajon hányszor rendezhette azt a polcót, hányszor nézhette át, hogy ennyire tudja mindennek a helyét. Halvány mosoly kezd el játszadozni ajkaimon, ám hamar tova is száll, amikor megpördül velem a helyiség. Mintha egy hajóra kerültem volna a viharos tenger kellős közepére. Ennek minden rossz érzetével együtt tört rám. Tompán hallom, ahogy a lány gyorsan felém lép, majd megérzem a kezét a vállamon. Lassan felemelem a fejem és ránézek. Ismét meglepődők, hogy nem látok a szemében gyűlöletet, csak aggódást. Meglep, hogy van olyan ember, aki nem megvetéssel és szánalommal néz rám.

- Méreg. - szólalok meg halkan és enyhén erőtlen hangon, hiába próbáltam erőd szedni. Érzem, ahogy elszáll belőlem minden, ami azzá tesz, ami vagyok. Hagyom, hogy leültessen, bár magam is meg tudnám tenni, ám valahol még is jólesik ez a fajta gondoskodás, amit most kapok.
- Az is, de közel sem vagyok olyan állapotban, mint akinek köszönhetem. - szólalok meg ismét egy félmosoly kíséretében. A Vörös hercegnő most itt haldoklik a gyávák és királynék fegyvere által. Mennyire tudnék nevetni magamon, de mennyire. Ám én nem vagyok vaják, akinek nem ártanak az ilyen dolgok. Csak egy egyszerű elf vagyok, aki a kard dalából él meg.
- Te nem vetsz meg és gyűlölsz. - hagyják el a szavak lassan ajkaimat miközben fejem felé fordítom - Miért? -

**Shani**

Arryn & Shani

Méreg.
Talán csak Shani szentimentálisabb medikatársainál, de a méreg említésére minden alkalommal összefacsarodott a szíve a félelemtől. Kezei könnyed mozdulattal szedik le a kellő tégelyeket, az egyik kis szekrényből keverőtálakat és egy lapátot szed elő, mozsártörő és kendő terül a pultra. Sem arca, sem mozdulatai nem remegnek meg, ám a lelke vigyázzállásba vágta magát. Méreg. Nem szeret mérgek ellen dolgozni.
Nem szeret versenyt futni az idővel. Tekintetével ismét átolvassa az instrukciókat, majd lépésenként halad tovább. Zizzen a gyógyfű, az egyes tégelyek kinyitásakor megtölti a levegőt a benne rejlő csodák illata.
Méreg. Nem szabad kapkodni, nem szabad sietni, mert az csak növeli a hibakockázatot. Ámbár Shani kissé átkozza magát, amiért az idő jócskán előre szaladt, jelentős előnyt szerzett vele szemben. Reméli, még nincs túl késő. Zizzen a következő gyógynövény megszáradt levele.
-Mindent el kell mondanod róla, amit csak tudsz. -szólal meg, mikor már úgy érzi, hangjának reszketése nem árulná el pillanatnyi zavarát. Kezébe veszi a törőt és az instrukcióknak engedelmeskedve gyors, apró mozdulatokkal kezdi összedolgozni az eddig beleszórt növényeket és bimbókat. Hamar megkapja a tálkában a várt sötétzöld masszát, de még nincs kész, oh, még közel sincs kész.
-Milyen típusú méreg, és nagyjából mennyi idő alatt hat? Mikor mérgeztek meg?
Leteszi a tálkát, halkan koppan a pulton. Újabb tégely nyílik, további növényeket szór a masszára. Egy újabb szekrényből nagyobb üveget szed elő, feltépi kupakját, mire erős alkohol szaga tölti be a szobát. Keveset cseppent az eddigi masszára, majd ismét dolgozni kezd. Mikor összeáll a tinktúra, felét egy másik tálkába önti, majd folytatja a munkát. Először a lány válaszát is várja, másrészt ha Melitele elfordulna tőle és vétene valami hibát, nem kell elölről kezdenie. Így is direkt ezért használt eddig dupla annyi adagot, mint amennyit a papír ír.
Viszont mikor a tünde megszólal, keze egy pillanatra megáll a munkában. Shani csodálkozva fordul felé, kerek mogyoróbarna szemeiben kérdés villan, akárha nem hinné el, amit hall. Ez valóban így is volt, egy pillanatig, majd a felismerés apró szikrája csillan fel benne. Elmosolyodik; még alig hallható kuncogást is hallat. Teljes testével a tündelány felé fordul, miközben kezeinek gyors mozdulatai alatt az utolsó hozzávalók is a massza részeivé válnak és megszületik a tinktúra, amit jósolt magának.
-Nincs okom sem megvetni, sem gyűlölni. Én soha nem értettem egyet a faji megkülönböztetéssel. -lépett hozzá közelebb, ahogy a tinktúra lassan készen állt. -A mentorom is félszerzet, és ahogy ő fogalmaz, "ugyanúgy eszünk, iszunk és szarunk, mint ti, emberek, szóval francért a nagy felhajtás!"
Mikor a keverék elérte a kívánt állagot, még utoljára rápillant a papírra. Magában ismétli el elkészítésének menetét, hogy mindent rendben talál-e, majd üvegcsébe töltve a tündelány felé nyújtja a kész keveréket. -Tessék. Nem lesz jó íze, egy hajtásra idd ki. Ha el tudod érni, hogy ne érjen a nyelvedhez, akkor nem fogod érezni nagyon az ízét.

**Vendég** · Vendég

Shani & Arryn

A lány láthatóan gyakorlott mozdulatokkal kereste fel az összes hozzávalót. Gyors volt, de nem kapkodott, ami egyben jó is, meg nem is. A mérgek nem arról híresek, hogy sokára hatnak és van idő mire elkészül az ellenszerük. Esetemben a tudásom némileg segít abban, hogy valamennyire lassítani tudjam a folyamatot, de segítség nélkül nem tudnám elkerülni a véget. Végül felteszi a kérdést, amire csak egy nevetést félét tudok elsőre válaszként adni neki.
- Már ketten vagyunk akkor, akik ezt tudni akarják. - szólalok meg és bár hangom kissé remeg, de határozott és elszántságot sugall. Bár ezt rám nézve nehéz lenne megállapítani, mivel nem kell tükör, hogy tudjam, rosszul nézek ki. Mégis, hogy tudnék kinézni miután az a szar van az ereimben és szépen lassan leépít.
- Talán egy óra telhetett el, de nem vagyok biztos benne. - válaszolok, mivel sajnos az időérzékem teljesen elvesztettem ennek a méregnek hála. Ráadásul azt sem tudom, hogy meddig ültem itt transzban. Bőven lehet több is, mint egy óra. Egyedül abban tudok reménykedni, hogy a lány kellően jól érti a dolgát és a papír alapján tudni fogja, hogy mit is kell tenni.
- Mestered nem hülye félvér. Kár, hogy kevesen gondolkoznak úgy, mint ő, meg te. - szólalok meg a kérdésemre kapott válasz után. Kicsit már hozzászoktam ahhoz, hogy mindenki gyűlölködve néz rám és megvet minden egyes szavával. Amikor átnyújtja a végeredményt, akkor egy szól nélkül elveszem tőle és lehúzom az egészet. Igaza volt, piszkosul szar íze van, de még mennyire. Annyi a szerencsém, hogy hamar lenyeltem így nem sokáig kellett éreznem.
- Köszönöm. - szólalok meg végül és hátra dőlök a székben. Egy darabig a plafont vizsgálom, hogy van-e apró repedés rajta. - Sokan az őröket hívták volna ahelyett, hogy segítenek. - szólalok meg végül.

**Shani**

Arryn & Shani

Egy óra, talán több, és a méreg hatása vagy bármi tulajdonsága ismeretlen. Csupán a tündelány szimptómái és a remélhetőleg ellenszer receptjét birtokló papír van a kezében. A tünde bágyadt, kissé sápadt, de eszméleténél van és látszólag öntudata sem csorbult. A tündék anyagcseréje viszont alapvetően lassabb, mint az embereké - ez is hozzáad talán a tényhez, hogy ők jóval több ideig élnek, ámbár ez is egy olyan téma, amiben Shani csak szívesen folytatna kutatásokat, ha lenne hozzá elég kapacitása és támogatása. Jobb híján viszont csak a józan eszére hallgathat.
A lényeg, hogy az időt így sem szabad lebecsülnie.
-Akárhogy is legyen, úgy látom, időben vagyunk. -nyújtja át a tinktúrát, majd ahogy a tünde megissza, megfordul és visszatér a pulthoz. Bögrét vesz elő, vizet tölt bele, apró tüzet gyújt egy kis tárolóban, és ráteszi a bögrét. A szekrényből újabb tégely kerül ki, kis zsákocskába szed belőle a növénykéből, alig érezhető illata a csalánéra emlékeztet.
-Ezzel egyetértek. -feleli közben, mikor Rustyról és véleményéről esik szó. Elmosolyodik, ahogy a zsákocska növény a vízbe kerül, Shani pedig megfordul és a pultnak dőlve a tündét szemléli. -A világnak változásra van szüksége. Több elfogadásra, türelemre és békére. Az emberek is hibásak, a tündék is, de őszintén; ki nem hibázik? Mindenki megteszi, aki él, olyan nincs, hogy csak az egyik vagy a másik oldalnak van igaza. Ezt kéne mindenkinek elfogadnia, és máris könnyebb lenne az élet.
Majd megfordul, mikor a tea lassan elkészül. Kiemeli a zsákocskát, lecsepegteti, kinyomkodja belőle az utolsó, sűrű esszenciát, majd a bögrével a kezében a tündéhez megy. Megáll előtte, kissé félredöntött, kérdő fejjel, majd egyenlőre figyelmen kívül hagyva a megjegyzését felé nyújtja a bögrét.
-Csalán. Kicsit segít az ellenszernek, méregtelenít. Lassan idd, kortyokban, és óvatosan, forró.
Majd odébb lép, megfog egy másik széket, és közelebb húzza. Továbbra sem zavarta még meg őket másik beteg; a mai nap, a mérget leszámítva, nyugodtnak ígérkezik. Kintről beszűrődik a város forgatagának zaja, a gyerekek nevetése, asszonyok beszélgetései, férfiak kacagása. Lovak nyerítenek és ha fülelnek, még a piac zsibogását is hallani. No meg a sirályokat.
-Ez egy rendelő, te pedig segítségért érkeztél. Nem lett volna semmi okom hívni az őröket. -kezdi, miután leült a székre. -És... bevallom, nem először gyógyítok tündéket. Nem érdekel, ha páran emiatt kinéznek és nem kedvelnek.
Fényes nappal van, de a brennai sebesült tündék képe mégis haloványan a szemei elé csúsznak.

**Vendég** · Vendég

Shani & Arryn

Kijelentésére, hogy még időben vagyunk csak egy szerény mosoly tud megjelenni az arcomon, amit a mostanra teljesen összekuszálódott vörös tincsek zárnak közre. Arra sincs erőm, hogy csináljak velük akármit is. Bár a szoba mostanra partot ért és már nem hullámzott, mint egy hajó a viharos vizeken. Ám lassan kezdtem érezni, hogy csekély reggelim a rossz oldalon kívánkozik újból megjelenni előttem és mindezt nem olyan formában, mint ahogy elfogyasztottam. Feltekintek a mennyezetre és mélyen, hosszasan veszek párszor levegőt, ezzel lassítva le magam. Pár pillanat elteltével a lány felé fordulok és érzem, ahogy a gyomrom kezd ismét rendesen működni. Az a nézeteit hallgatva csak egy halvány mosoly tud megjelenni ajkaimon. Túl sokat nem tudok hozzá tenni ahhoz, amit ő állít. Mindössze talán annyit, hogy az én fajtám is egyfajta betolakodó itt, mindössze ők pár évszázaddal előbb érkeztek, mint az emberek.
Elfogadom a felém nyújtott csalánteát és óvatosan bele is kortyolok. Valóban forró, de még bőven iható szinten van, így fokozatosan fogyasztom el és érzem, ahogy felmelegít. Eddig fel sem tűnt, hogy fáznék, de most hirtelen megremegek. Mocskos dolog a méreg, nagyon mocskos. Mindig is megvettem, pedig igazán sokszor használhattam volna pár célpont ellen. Megkönnyítette volna a dolgomat, ám valahogy sosem éreztem erre késztetést. S most, hogy mindezt a saját bőrömön tapasztalom, még inkább elment a kedvem.
- Sokaknak a hosszú füleim elég indok arra, hogy rám hívják az őrséget minden nemű gondolkodás nélkül. Túl sokszor tapasztaltam már meg ezt, hogy meg tudjak lepődni, amikor nem történik meg. - szólalok meg azzal kapcsolatban, hogy miért is látott el az őrség hívása helyett. Egy kicsit adósa is lettem, bár nem tudom, hogy elég lesz-e számára egy erszény, hogy megfizessem. Vagy inkább számomra elég lesz-e. Ez utóbbiban már kevésbé vagyok biztos.
- Mondanám, hogy meglep, de akkor hazudnék neked. - mosolygok rá szelíden - Nem véletlenül jöttem pont ide, amikor van más is, aki ért a füvekhez. - teszem még hozzá. Nem fogok akármelyik medikához benyitni, ha bajom van. Csakis olyanhoz, akiben meg tudok bízni valamilyen szinten és akiről vannak információim. Az ő esetében is így volt.

**Shani**

Arryn & Shani

-Az ilyenek ahhoz is ostobák, hogy saját maguk töröljék tisztára a valagukat. -Shani nem tudja megállni, hogy ne forgassa kicsit a szemeit. Felhúzza egyik térdét, kezeit összekulcsolja rajta, miközben figyeli a tündelányt. Ámbár ebből a pozícióból is hamar felkel, mikor különleges páciense megremeg. Talán jó jel, talán nem. Ahogy a tünde megpróbál úrrá lenni rosszullétén, Shani felkel a székről.
-Egy pillanat és jövök.
Egy ajtó mögött tűnik el egy sarokban, hallani szapora lépteit, ahogy felszalad egy lépcsőn. Nem nehéz kitalálni; lakószobája lehet a fentebb levő emeleten, haloványan hallani egy szekrény ajtajának nyikordulását, rég olajozhatták már meg, a mozdulat pedig hevességre utal. Surran az anyag, majd a léptek visszafordulnak, lejönnek a lépcsőn, az ajtó ismét kinyílik, hogy Shani vörös hajú, zöld tündérként libbenjen ki rajta. Be se hajtja maga után, csak kezével lök rajta egyet, az ajtó súlyára bízva annak mozgását, és egy friss illatú, de láthatólag öregebb pokrócot terít a tünde vállaira.
-Ha rosszul vagy, szólj, vagy csak ints és hozok egy vödröt is, bár most nem kéne hánynod, mert akkor nem fog hatni az ellenszer.
Bár őszintén megmondva, még mindig aggódik. Mérgezett ember fázhat akkor is, ha hat az ellenszer, de akkor is, ha már haldoklik és a végét járja. A tünde ellenben nem úgy tűnik, hogy haldokolna; igaz, ha ez egy agresszívabb méregtípus, akkor Shani már nem tudna semmit tenni érte. Ajkait kissé összeszorítja, majd megfordul, poharat kerít, egy kancsóból friss vizet tölt be, és ezúttal csak a szék szélére ül áll, hogy bármikor azonnal fel tudjon pattanni, ha a páciensnek szüksége lenne bármire. A poharat a tünde felé nyújtja. És a következő lépés, végül, valahogy elterelni a figyelmét a rosszullétekről. Ha eltelik nagyjából öt-tíz perc, akkor már ételt is adhat neki; némi kenyeret vagy zabkekszet, semmi erőset.
-Megkérdezhetem, miért... engem választottál? -dönti félre kicsit a fejét, tekintetében kérdés lapul. Ő még csak egy éppenhogy végzett medika. Kezdőnek számít a szakmában, nincs se neve, se rangja, se hatalma, a jó eredményein kívül semmije sincs még.

**Vendég** · Vendég

Shani & Arryn

- Valóban azok, de sajnos ők vannak többségben és így csak egy jó kutya kell, ami néha a valagukba harap. - felelek a kijelentésére. Túl sok az idióta, akiket birka módjára lehet terelni és megmondani, hogy mikor merre hugyozzanak. Ám mielőtt mélyebben elgondolkozhatnék ezen, rám tőr a rosszullét nem kicsi hulláma. Ráadásul azt se veszem észre, ahogy eltűnik egy ajtó mögött. Iszonyat, hogy mennyire képes eltompítani egy kis méreg, csak egy kicsike. S most rosszabbul érzem magam, mint amikor kínoztak. Ott legalább láttam felé szálló öklöket, egy ideig legalábbis láttam.
- Nem kell, köszönöm. - mosolygok rá a lányra miután a rám terít egy takarót. Jól esik a kis kellemes melegség, ami eltölt ennek hála. A felém nyújtott vizet viszont csak lassacskán iszom meg, alaposan meg ízlelve minden cseppjét, bár már a második is olyan, mint az első.
- Mert kezdő vagy. - újabb mosolyt villantok rá - Mert nem vagy ismert, mert nem ismernek annyian. Mert ezek miatt nincsen nálad sok beteg. Meg most nyitottál. - mutatok körbe. - Egy magam fajtának pedig ezek nagyon fontos tényezők. Nem szívesen mennék egy olyan medikához, akinél sokan megfordulnak. Mivel akkor még a kezelés felénél megjelennének az örök, hogy majd egy cellában pihenjem ki a végét. Nálad viszont ez a veszély nem fenyeget. - újabb mosoly és visszanyújtom felé az üres poharat. Nem bánom, hogy idejöttem, láthatóan jól választottam és a pletykák is segítettek ebben.

**Shani**

Arryn & Shani

Valahol mélyen Shani utólag döbben rá, hogy megnyugszik a válasz hallatán. A tündelány nem említette Brennát; tehát valószínűleg köze sincs azokhoz a másfajúakhoz, akik akkor rajtaütöttek a sátrukon, akiket Rusty emelt hanggal, káromkodva kergetett ki, miközben folyamatosan utasítgatta őt és Második Iolát. Persze minderre kevés volt az esély, főleg itt, jóval északabbra, viszont nem egyszer tapasztalta már meg ő is azt, hogy a világ valóban kisebb, mint az emberek hiszik, és olyan összefüggéseket lehet benne találni, amiket a legjobb mesemondók sem találhatnának ki kútfőből.
-Nem is szeretnék majd azokhoz a füvesekhez hasonlítani. -mondja ki végül halkan, az ajtó felé nézve, amin szerencsére azóta se jött be senki. A mai nap csendesnek ígérkezik; ha a tündelány nem lenne itt, talán most olvasna, gyógyszereit rendezné át újra, takarítana. Viszont nem titkolja; ez a társaság most sokkal jobban esik neki, és szívesebben nézné végig a gyógyulás folyamatát, mint hogy őröket hívjon és elvitesse abba a bizonyos cellába.
-Én nem fogok soha különbséget tenni. Ha kell, lóra pattanok és elmegyek az erdő mélyére, ahol szükség van rá. Az sem érdekel, ha emiatt esetleg meglincselnek vagy kinéznek maguk közül az emberek. Az életnek fontosabbnak kéne lennie mindennél.
Kissé lehunyja a szemét, ahogy sóhajtva hátrább dől a széken, a fa kissé megnyikordul alatta, pedig a lány igazán nem nyom sokat.
-Persze ez csak vágyálom lehet. Sok birka elvakultan akár egy magányos farkast is legyőzhet, és nagy eséllyel végezném bitófán, ha nyíltan felvállalnám a gondolataimat. Így hát egyszerűbb talán, ha csendben végzem a munkám és tanulok. Csupán felajánlani tudom akár neked, akár a társaidnak, ha akadnak, hogy baj esetén a rendelőm nyitva áll előttetek.
Shani kinyitja szemeit, félig a tündelány felé fordulva. Félmosollyal biccent, mintha észrevenne rajta valamit, majd felkel a székről, és az egyik kicsike szekrényhez lép - már-már inkább fiók, mikor kihúzza, és némi zörgés után egy kis kendőt vesz elő. A kendőbe mintha bele lenne csavarva valami. A fiók becsukásra kerül, és lassan visszalépdel a tündelányhoz, miközben kicsomagolja a kendőben lapuló titkot.
-Lassan szerintem megpróbálhatsz enni pár falatot, ami segíthet. Ez pogácsa, tegnapi, az egyik anyó készítette, aki rendszeresen jár hozzám.
Nyújtja felé a kendőt, rajta négy pogácsa is fekszik, igaz, csak addig, amíg ő maga is el nem vesz egyet, és jóízűen beleharap.

**Ajánlott tartalom**