Romantikus alkatnak nem mondanám magam, de fizikálisan megpróbáltam eddig is minél többet érintkezni Nioval. Csak óvatosan hozzáérni a kezéhez, megsimogatni az arcát, a karját. Csak hogy érezhessem a bőrének puhaságát, hogy nem csak a képzeletemben létezik a tökéletesség, hanem olyan valós és kézzelfogható a világban akárcsak én. Talán régről elfojtott érzelmek és késztetések ezek, mégsem akarok, nem tudok ellenállni neki.
Érzelemmentes tekintettel figyeltem ahogy feltérdel és a páncélommal kezd babrálni. Meg sem rázkódtam, ha úgy akarta volna, könnyen a mellkasomba mélyeszthette volna a tőrét, csak a csalódottságot ne lássam az arcán. Ezzel ellentétben, mikor végre rápillantottam, nem láttam a várt emóciók közül egyet sem, csak bizonyítási vágyat. A fejem oldalra fordítottam és gyorsakat pislogtam a ledöbbenéstől, amint harcra hívott és odadobta nekem a fegyverem.
Nem volt mostanában alkalmam játékosan összemérni az erőmet mással, de kételyeim vannak. Nem tudnám megütni Nio-t, mégis ez kellene ahhoz, hogy a jövőben ne kerüljön bajba. Harc nélkül eltudnám intézni a meccset mágiával, ha nem merítettem volna ki magam teljesen. Amennyiben mégis megpróbálnám, az már az egészségem kárára menne, még egy sima gondolatmanipuláció esetében is.
-Nem akarlak bántani. – komolyan beszélek, de a hangomban érződik egy egészséges gőg – jól meggondoltad mire kérsz?
Még csak most kezd bennem tudatosulni, hogy nem vesztettem el örökre. A következő lépés pedig már az lenne, hogy harcolunk? Mivel nem láthattam még a szépséget harc közben, így nem tudom mire számítsak, de biztos vagyok benne, hogy nem én kerülnék ki vesztesen ebből az erőméregetésből. Hacsak…
Elmosolyodva megforgattam az alabárdomat a nyakam körül, amolyan táncra hívva szívem hölgyét. Persze nem a pengét tartottam felé, nem fogom bántani, még akkor sem, ha sikerülne felém kerekednie.
-Vau! – vigyorogtam.
Lassabban mozogtam a szokásosnál, nem akartam Nionak túl nagy meglepetést okozni. Eddig csak a szerencsétlenkedéseimet volt alkalma látni. Amit annyira nem bánok, hiszen akkor nem is találkoztunk volna az erdőben.
Már a stratégiákat pörgettem a fejemben, hogy lenne célratörőbb a lefegyverzés. Arra jutottam, hogy ha beszorítom majd a kezét a fegyverem nyele és a páncélom közé, akkor a másik kezemmel egyszerűen ki tudom csavarni a khopest a szorításából. Ez mondjuk csak elmélet, nem vagyok tisztában vele, hogy mire képes, nem volt alkalmam látni.



Jegyzet:  Tudod így xD

Egyelőre csak megfigyelem a mozgását támadás közben és apró provokációkkal próbálom kikövetkeztetni a következő lépéseit. Alkalmam adódik így testközelből felmérni, hogy milyen stílust alkalmaz a kis sarlójával. A gyorsasága és hajlékonysága ismét lenyűgöz, ahogy az odúban is.
Az emlékekre elmosolyodom a harc közben, ami kibillent, ezzel esélyt adva neki, hogy a combomra rúgjon egyet, de az évek alatt szerzett sérülések következményeképp egy ütés meg sem kottyan, ha a lágyékomra rúgna, azt mondjuk megérezném, remélem ennyire mocskosan nem szeretne velem játszani.
Mikor már eleget láttam ahhoz, hogy megértsem a mozgásának összetételét, az előbbi elméletemet próbáltam megvalósítani a gyakorlatban. Beszorítottam a kezét, ügyelve, hogy a tüskék ne vágják fel a bőrét és lehetőleg ne is törjem el egy csontját sem. A válla is nemsokkal ezelőtt ugrott ki, úgyhogy nem kockáztattam azt sem, hogy kitekerjem a kezéből a fegyvert, csak megszorítottam kicsit a csuklóját.
-Feladod? – kérdeztem kissé lihegve.
Azért én is csak emberből vagyok, elfáradok egy idő után. Ma pedig volt részem mindenben a testedzéstől kezdve a harcig.



Jegyzet:  

Várható volt, hogy nem fogja ilyen könnyen hagyni, hogy kicsússzon a kezéből a győzelem. A csuklóját fogva továbbra is, úgy fordítom, hogy sikeresen hárítsam a nyakamhoz közeledő tőrt, így mindkettő fegyverét el tudtam venni tőle. Közben a jobb lábammal hátulról kibillentettem az egyensúlyából. Ügyelek rá, hogy tompítsam az esést az egyik kezemmel a háta alá támasztva.
Nem mondom, ügyes próbálkozás, de nem eléggé. Ő még a negyedét sem élte meg annak, amit én. Nálam sem volt már fegyver így a földön mindkét csuklójára rá tudtam szorítani és fölé térdelve az arcához hajoltam. Ügyes, ez tény, mert eléggé jól megizzasztott és ha nem figyelek oda akkor nagyon durva, halálos sebeket is ejthetett volna rajtam, de nem engedhetem, hogy bajba kerüljön.
-Gyere velem Nilfgaardba… - közelebb simultam – amint elintézek még pár dolgot, elmehetünk innen. Magad mögött hagyhatod ezt a koszfészket. Te sokkal jobbat és többet érdemelsz.
Őszintén így gondolom, sőt még kételyeim is vannak, hogy én elég vagyok-e hozzá. Dol Blathanna kertjeinek virágai is megirigyelnék Nio szépségét.



Jegyzet:  

Érzem ahogy szabadulni akar a szorításból, ezért engedek neki. A szám hamarabb járt, mint a gondolataim, mégsem másítom meg a véleményem. Nilfgaard gyönyörű, a fővároshoz hasonló hely, még egy nem létezik a kontinensen, nincsenek szörnyek, amiktől félnie kellene az embernek. Toussaint színpompás vidékei, a nyugalom. Ez mind csak rávárna, ha elfogadná. De nem… visszautasít. Ledöbbenek ahogy meghallom a folyékony Nilfgaardi, azon belül is a dél albai dialektust. Látom a pillantásán és a hangján tisztán érzem.
-Igen, gyere velem! Megadok neked mindent, amit szeretnél. Nem kell házimunkát végezned, azt tehetsz, amit csak akarsz! – csak legyél mellettem…
Szomorúságom próbálom takarni egy mosollyal és sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztam. Nem akartam, hogy rosszul érezze emiatt magát, igaz, nem is erre a válaszra számítottam.
-Akkor segítek elintézni. – ajánlom fel, de megint megelőzte az eszem a szám – Vagyis…. ha nem szeretnél, akkor… – sóhajtottam és mellé gördültem a fűre.
Bár megnyertem a kis harcunkat, úgy érzem mégis én kerültem ki vesztesen az egészből.
-Akkor nem erőltetem.
Fájt a visszautasítás, de megértettem. Ő talán nem ugyanazt érzi, mint én iránta, ezzel pedig nincs is baj. Lehet csak én alakítottam ki túl hamar mély kapcsolatot vele, az sem kizárt, hogy amiatt, hogy neki köszönhetem az életem.
A kérdése szívszorító, de egyben vicces is volt.
-Igen, jelenleg többet nem tudok tenni itt, és az eddigi ballépéseim miatt, most kicsit az árnyakba kell húzódnom. A fővárosban sem ártana kutakodnom kicsit. A kígyók mindenhol jelen vannak, sajnos még a birodalomban területén is.
-Azért néha meglátogathatlak? – kérdeztem felkönyökölve.



Jegyzet:  

Kimondhatatlanul jól esett a gyengéd érintése, ahogy a hajamba túrt és mélyen a szemembe nézett. Mintha egy pillanat alatt olvadt volna fel minden szilánk, amit a visszautasítás állított a lelkembe. Olyan voltam eddig mint a vajákok, érzelemtől mentes gyilkológép, annyi különbséggel, hogy bennem megvoltak a főbb erények, a hűség, becsület és valamennyi empátia. De amióta Nio-t ismerem olyan érzések törtek bennem felszínre, amikről azt sem tudok mik.
-Ha ez zavarna, már rég felkutathattam volna mindent. – böktem a homlokára a mutatóujjammal – 130 évet kellett várnom, hogy az utamba kerüljön egy olyan nő, mint te, Nio. Pár évet féllábon is kibírok, ha azon múlik.
Mosolyogva figyelem ahogy közelebb hajol, aztán lágy csókot ad. Teljesen más, mint az eddigiek. Szinte magával ragad és megszédít.
-Na de hölgyem, milyen kérdés ez? – nevetek – Semmiért nem hagynám ki.
Minden éjszakát vele szeretnék tölteni, de ez nem kivitelezhető, szóval be kell érnem azzal, ami megadatik. Mégis egy éj is felér a világ összes kincsével, ha azt ezzel a fekete hajó szépséggel tölthetem.



Jegyzet:  

Ha belegondolok elég régóta nem kaptam már kimondott utasítást. Ezek az apró információtöredékek és tisztogatások pedig éppúgy jelentéktelenek akárcsak én leszek itt északon, miután elvégeztem a feladatom. Úgy tűnik Őfelsége nem kíván újabb háborút indítani a közeljövőben, az északi királyságok meg hiába próbálkoznának, ha összefognak akkor sincs akkora seregük együttvéve sem, mint Nilfgaardnak. Ezért is kell visszatérnem, már csak a híre, hogy az országban vagyok elég ahhoz, hogy egy két összeesküvő újra megfontolja mennyit is ér az élete.
Hiába vágyom rá, hogy Nio-nak is megmutathassam azt a gyönyörű vidéket, amit a barbárok annyira félnek, még várnom kell ezzel.
A nyelvünk dallamos csengését órákig, sőt napokig is el tudnám hallgatni Nio szájából. Kicsit el is szomorít amikor visszavált az északi köznyelvre. Elfogadom a kezét, de nem nehezkedem rá, hanem a másik kezemmel segítem fel magam aztán két kézzel elveszem tőle a fegyverem, mintha maga egy istennő ajándékozná épp nekem, majd mosolyogva elteszem. A neve hallatán elmosolyodom, hogy azt hiszi nem tudtam eddig. A megszokás hatalma, hogy körbe nézek mielőtt megszólalnék.
-Claidim Aeld Hostirt Aep Xernar. – meghajoltam előtte alázatosan, mintha maga a császár előtt hajtanék fejet.
Eddig még nem mondtam el neki a teljes nevemet, a Nilfgaardi udvaron kívül pedig így egyáltalán nem is ismernek. Ettől függetlenül most szükségesnek éreztem valamiért, hogy megosszam vele.
Követtem a példáját és lóra szállva indultunk a városba.
-Várj! Hova…?
Hiába próbáltam maradásra bírni, már egyenesen egy örömlány felé sietett. Észrevettem, hogy felmér engem és Nio-t is. Férfiből vagyok és hát megfordult egy két dolog a fejemben a két felemelt érmét látva, aminek köszönhetően zavaromban az öklömbe köhögtem, megköszörülve a torkom.
Kicsit megnyugodtam, hogy nem csatlakozik hozzánk a lenge öltözékű kéjhölgy, de még mindig nem tudtam mire készül Nio.
-Pöttyös Palló? – felvontam a szemöldököm.
Vajon miről akar velem beszélni és miért kellett egy prostituáltat lefizetnie a fogadó nevéért? Próbáltam visszafogottan ásítani, hogy ne vegye észre a fáradtságom.



Jegyzet:   Mire készülsz te nő? xD

Nem is próbáltam titkolni mennyire meglepett, hogy az éjszakai sarki virágnak valamiféle ajánlatot tesz. Hallottam utalásokat Nio vérmérsékletére, de részletekbe nem akartam bonyolodni. Egyrészről, mert lerombolná az így is veszélyben lévő illúziómat arról, hogy „kedvesemnek” én vagyok az egyetlen férfi az életében. Másrészről pedig nem tűröm senkinek, hogy a háta mögött, nem mellesleg a szememben próbálja bemocskolni őt.
-Mi? Dehogyis! – próbáltam összeszedni magam, ettől függetlenül mégis éreztem hogy csak dadogtam volna valamit így befogtam a szám.
Meglehet bármelyik férfi önként mászna fel a máglya tetejére, hogy két gyönyörű nő kényeztesse, de az én vágyaimat csak a hollótollas, fekete bőrruhába bújt vadmacska tudja lángra lobbantani. Persze, ha ő kérne meg valamire meggondolnám.
Hamar odaérünk a hétköznapi kinézetű ivóhoz. Az ilyen helyek már eleve rosszat sejtetnek, nem feltűnő, tökéletes hely az információk áramlására. Fontos találkozók helyszíne is lehetne az alvilági figurák számára, vagy akár fisztek árusok üzleteinek megkötésére is alkalmas. Ötletem sem lehet Niorodice, miért pont ezt a helyet választotta arra, hogy együtt töltsük az éjszakát.
Hozzá hasonlóan én is kikötöm a lovam és a vállamra dobom a nyeregtáskám. Nem tudom mennyi ideig szándékozik itt tartózkodni és nem akarom, hogy a dolgaimnak nyoma vesszen.
-Ha van egy kis eszük, úgy sem fognak. – mutattam végig magamon az egyik kezemmel – bár nem hiszem, hogy túl sok adatott volna itt bárkinek is belőle. - tettem hozzá azért még halkan.
Szorosan mögötte sétálok. Valahol imponál, hogy ilyen helyeket ismer, de közben zavar is egy cseppet. Ahogy belépünk rögtön megcsap az az áporodott szánalom szag amit az olcsó lőre és a részegek árasztanak magukból. Pedig a két férfi közül, talán csak az egyikük az.
A köszönésére én is valamiféle fejmozdulattal reagálok, de mivel Nio kiadta parancsba, hogy ne beszéljek így nem is kezdek semmiféle köszöntésekbe.
A férfi előbbi arckifejezését Nio ajánlatára az enyém veszi fel. Még hogy megismerkedik vele, chh… tudom mire megy ki a játék. De most komolyan…. egy ilyennel?
Leültünk az asztalhoz a nyeregtáskát a székem háttámlájának sarkára akasztottam, a fegyverem pedig az asztalnak támasztottam közben pedig szúrós tekintettel figyeltem a kocsmáros minden mozdulatát ahogy közelített felénk. Hiába vagyok a köznéphez képest talán túl ápolt, azért a hadviselt zsoldos kinézetem sokakban fel szokta eleveníteni az alapvető jómodorról tanult dolgokat. Amint Nio elém tolja a bort megváltozik a mimika az arcomon és sokkal gyengédebb hullámokat öltenek a homlokomon a ráncok.
-Tetszik ez az elnevezés – mosolyogva emelem a kupámat felé és kicsit rosszat sejtően, de kortyolok egyet a nem túl bizalomgerjesztő vörösből.
A szkeptikus hozzáállásom mégis alaptalannak bizonyult, hiszen nem a legjobb amit ittam eddig, de nem is a legrosszabb. Várjunk! El is felejtettem. Amint kettesben leszünk oda is adom neki az Oxenfurtban szerzett bort.
-Kevés helyzet van amikor örömmel veszem a meglepetéseket, mondjuk tőled bármikor, de azért mégis. Nem szeretnéd elmondani mit keresünk itt? – átkaroltam a vállát egyik kezemmel és magamhoz húztam, hogy a fülébe tudjam súgni.



Jegyzet:   Rád bízom magam

Amikor bejelentette, hogy az életéről fog beszélni, felkaptam a fejem és nem tudtam hogyan reagáljak rá. Örültem neki, hogy olyan dolgokat fog velem megosztani, amikről más nem tud. Csak remélni mertem, nem fog olyat mondani, ami Nilfgaard szempontjából fontos információnak fog minősülni, mert hiába fűznek hozzá gyengéd érzelmek. Hűséges vagyok a császáromhoz és a hazámhoz, a hűség pedig kötelezettséget jelent.
Szomorúan hallgattam mi mindent kellett átélnie gyermekként. Úgy élni, mint az állatok, aztán az utolsó fontos személyt is elveszíteni. Szörnyű lehetett.
A Nilfgaardi nő és családja már beindította a fogaskerekeket a fejemben. Kik lehettek ők? A mellkasomra helyezett keze tetejére szorítom az enyémet. A hasonló medál nem árul el sokat a férfi kilétéről, csak annyit, hogy valószínűleg nem áruló menekültekről volt szó. Az olyanok rögtön eldobnak mindent, ami a hazánkhoz kötné őket.
Bólintok és a cuccaim összeszedve követem Nio-t a folyosón végig. Felemelkedik a szemöldököm amint meglátom a szoba berendezéseit, a gondos dekorációt, a nagy, fűtött kádat és a hatalmas ágyat. A számomra ismeretlen borsikafű erős illata kellemesen borzolja az érzékeimet. Leteszem a fal mellé a táskám és a fegyverem. A medvebunda ami fogad, pedig akaratlanul is emlékeztet a régi regényekben olvasott jelenetekre, csak a kandalló hiányzik, de ez gyorsan el is illan a képzeletemből. Nio még nem fejezte be a történetét én pedig végig akarom hallgatni az egészet, odafigyelve minden részletre. Leveszem a szemeim a szoba díszeiről és Niora szegezem. Kinyújtom neki a kezem ezzel is segítve, hogy könnyebben tudjon megszabadítani a páncélomtól.
A hosszú szünet alatt is szótlanul várom, hogy újra nekifogjon a történet további részeihez is. Nem akarom megzavarni, nem volt könnyű élete és látom, ahogy meséli, újra kell élnie az életének ezeket a részeit, amik mély sebeket szaggatnak. Már csak a ruháim maradtak rajtam mikor ismét megszólal.
Valahogy fel voltam készülve a következő dologra, amit mondott. Hiába próbáltam tagadni magamnak és védeni ezzel az erkölcseit. Nio bérlányként kényeztette a férfiakat. Nem lehettem tétlen, csak körülbelül olyan 2-3 percig. De ezalatt szörnyű csatákat vívtam magamban. Az egyéni múltunk tényleg olyan fontos lenne a közös jövőre nézve? Miért lennék én másabb, aki információkért kínálta a testét? Talán én nem tettem semmi olyat, amit bánok?
Katonaként teljes mértékben megértem a hozzáállását az élethez, hogy „senki sem sikeres addig, amíg ki nem használja minden természet adta adottságát”. A szemeibe néztem hosszan, majd elmosolyodtam. Arra jutottam, hogy hiába tudom biztosra az igazságot, még ez sem elég, hogy másképp tekintsek azokba a smaragd szemekbe. Közelebb léptem hozzá és magamhoz öleltem.
-Sajnálom, hogy ilyen nehéz dolgokon kellett keresztülmenned, de ez mind a múlt, én itt vagyok. Bármikor szükséged lesz rám, megtalálsz.
Direkt nem tértem ki a, nevezzük úgy hivatására, amit űzött. Nem akartam, hogy kellemetlenebb legyen neki, így is elég nagy bátorság kellett hozzá, hogy elmondja. Hacsak nem ezzel akart lerázni magáról, de akkor miért egyezett volna bele, hogy eljön velem.
-Mit loptál, hogy le akarták vágni a kezed? – érdeklődtem másra terelve a szálakat.
Nem érdekelt hány férfivel volt, az sem, hogy pontosan mit takar az évekig. Leoldottam a köpenyét és egy közeli székre fektettem, ugyanígy a vállvédőit is.
-Ha szeretnéd, esetleg utánanézhetek a Nilfgaardiaknak akik megmentettek. Tudod a nevüket?
A kesztyűit is levettem és elé térdelve a szemébe nézve, combjáról kezdtem lefejteni a tőrét.


Jegyzet:  
Crawl out of the hole you're in,
Who you are is not who you've been  
Now's the time to sink or swim,  
Will you fight the tide or get lost within?

Nio belém fektette a bizalmát, nem azért, mert tudatalatti manipulatív trükköket, vagy varázsigéket használtam volna, hanem magam miatt. Mert úgy véli kiérdemeltem. Ennél tisztábban kifejezni az érzéseit szavakkal nem lehetne. Valamiért pedig teljes mértékben meg vagyok győződve róla, hogy nem csak félrevezet, hanem az igazat mondja. Hiszen mi haszna származna egy fabrikált történetből? Ha pedig tényleg eltaszítani akart ezzel, akkor nagyon melléfogott. A mérlegelés után arra jutottam, hogy képtelen lennék hátat fordítani neki, főleg ezek után. Megosztott velem egy titkot, pedig nem is olyan régen még azt mondta, hogy mindig lesznek neki.
Azzal azért remélem tisztában van kedvesem, hogy kém vagyok. Amiről pedig már minimum két ember tud, az nem titok. Akarva, akaratlan is eljutnak hozzám a hírek. Az hogy mihez kezdek velük, már csak rajtam múlik. Az áruláson kívül mégsem tudok olyanra gondolni, ami megváltoztatná az érzéseimet.
A nevetése dallamosan csengett ahogy az arcát a mellkasomba fúrta, aminek köszönhetően szorosabban öleltem. Az egyik kezemmel a gyönyörűen csillogó hajzuhatagot simogattam. A megkönnyebbülés hangja volt ez.
Ismét elmesélt egy történetet. Ebből is látszik mennyire le vannak maradva itt a népek. Persze tolvajok és bűnözők mindig lesznek, de egy megcsonkított egyén milyen hasznára válhat a társadalomnak? Azt gondolják megoldanak egy problémát, de csak felnagyobbítják azt.
-Bevallom, nekem tetszik. – mosolyogva figyeltem – Kevés az ilyen önzetlen lélek, bármi legyen is a… hivatása, jó ember volt.
Sikerült kicsatolnom a pántot és tartójából kihúzva szemügyre vettem a pengét. Vagy nagyon szépen gondozza, vagy nem sokat használta eddig. Bármelyik legyen is, szép darab.
Próbáltam leplezni a sajnálatot, amit abban a pillanatban éreztem, mikor azt mondta fél megtudni az igazságot, de a hozzám intézett kérdése kissé megkavart. Nem akarok hazudni neki, de összetörni sem szeretném a lelkét. Végigsimítottam a tarkómon és sóhajtottam egyet.
-Nagyon kevés, de lehet rá esély. Ha lebuktak, akkor az egyben elbukás is. Császárunk pedig nem veszi ezt jó néven, szóval, ha nem kapták el őket az Északiak és nem tértek vissza akkor talán életben lehetnek. De a merényletek még így is rendszeresek lennének. Az itteniekkel ellentétben, pedig a hazaiaknak megvan minden információ róluk.
Nem tudom mit fog kiváltani ez belőle. Csak remélem, hogy nem tiportam vele túlzottan a földbe. Az igazság sokszor fájdalmas, de az önámítás többet árthat.



Jegyzet:  
Crawl out of the hole you're in,
Who you are is not who you've been  
Now's the time to sink or swim,  
Will you fight the tide or get lost within?

   

Érdekes név és talán túl szépen is cseng a rendeltetéséhez képest. Persze ahány ház, annyi szokás. A legtöbb helyen az úgynevezett társalkodónőket lehetett szobára vinni, amikor kedve szottyant a ház urának egy kis kellemes időtöltésre.
Egy pillanatra mintha szomorúságot láttam volna a szemeiben, de aggódás váltotta fel.
-Te nem vagy barbár és nem valószínű, hogy ezért engem büntetnének. Már nem vagyok nemes, akinek megszabják milyen családba házasodhat. – észrevettem magam – Mármint, nem mintha én...izé…
Kicsit túlzottan elengedtem magam és hiába próbáltam menteni a helyzetet, nem jutott eszembe semmi, rontani pedig nem akartam rajta. Inkább elhallgattam.
Gondosan kezdte kigombolni a ruháimat. Az érintésére pedig libabőr fut végig a karjaimon és a hátamon. Másképpen viselkedik mint eddig. Mintha most nem csak a vágy hajtaná, hanem valami több. Vagy csak én szeretném ezt gondolni. Látom ahogy végignézi a felsőtestem. Nagyon kis mágia lenne szükséges ahhoz, hogy eltüntessem a bőrömet tarkító hegeket örökre, de nem akarom. Mind amolyan trófea számomra, megvannak a saját történeteik és emlékeztetnek arra, hogy bármilyen kilátástalan is volt egy harc, sikerült túlélnem és felülkerekednem ellenfelemen. Vagy éppen egy gyönyörű hölggyel való találkozás emlékét hordozzák.
-Hogy őszinte legyek a nekkerek undorító kis férgek, na meg a kikimórok sem a szívem csücskei, de az intelligens vagy éppen ártalmatlan lényekkel nincs gondom. Nem gyűlölöm a másfajúakat legyen az törp vagy tünde engem nem zavar. Amíg nem hátráltatnak a munkámban, vagy nem jelentenek veszélyt nem zargatom őket. – megfogtam a kezét amivel a nadrágomat kezdte kioldani – Ez a kérdés már nem először merül fel.
Komolyan néztem a szemébe és bár nem tettem fel kérdést, mégis választ vártam.



Jegyzet:  
Crawl out of the hole you're in,
Who you are is not who you've been  
Now's the time to sink or swim,  
Will you fight the tide or get lost within?

 

Szóval elátkozták az édesanyját és ezért nem kér a segítségemből. Meglehet nem én vagyok a legnagyobb és legerősebb mágus, de azért konyítok valamicskét a varázslatokhoz. Ha pedig belevetném magam, Nilfgaardban az Akadémia könyvtárán biztos találnék hasznos információkat.
-Senki nem érdemli ezt. Úgy hallottam vannak vajákok, akik az átkok megtörésére törekednek inkább. Persze biztos csak akkor, ha elég jól megfizeted őket. Foltest király lányáról gondolom hallottál te is.
Megvakartam az államon a szakállamat és eltöprengtem. A gyarló ember, aki elátkoz mást még mindig embernek számít? Valójában ki a szörnyeteg? Nem szoktam filozofálni a világ dolgain, nem nekem való az ilyesfajta elmélkedés, de néha egy ilyen téma megragad. Főleg, hogy most Nio-val kapcsolatban merült fel.
Megfogtam a kezét, megvártam míg feláll és az ágyhoz sétáltam vele. Nem akartam bevallani hangosan, de a mai nap kissé lefárasztott és jó volt már ülni egy kicsit.
-A gúnynevem, a birodalom vérebe is onnan fakad, hogy minket tenyésztettek. Szebb szót nem tudok használni rá. Csak a legjobb képességű gyerekek maradtak meg. Voltak pletykák, hogy régebben a vajákokhoz küldték azokat, akik nem ugrották meg a lécet, de szinte biztos vagyok benne, hogy simán a volt birtok egyik távolabbi földjében szolgáltak tápanyagként a lilaakácoknak. Tehát nálunk a család szó nem jelentett semmit. Katonának képeztek minket amint leválasztottak anyánk melleiről, mégis a helyedbe tudom képzelni magam. Megértem az aggódásod, de ha az átkot nem is lehet megtörni, én ígérem nem emelek kezet édesanyádra.
A kezét a számhoz emeltem és megcsókoltam a puha bőrét. Hagytam hogy az illata átjárja az orromat, édes afrodiziákum volt ez nekem. A külön töltött időben is azon kaptam magam, hogy a tengeri sót szaglászom és csak az ő arca lebeg előttem.
-Ugye nehéz elhinni, hogy én családunk egyik legtehetségesebb tagja vagyok, na meg egyben az utolsó. – mosolyogtam – Valahogy amikor a közeledben vagyok, én… teljesen megszűnök magam lenni. Mintha más személlyé változnék. Nilfgaard örök, persze, de a társaságodban elvesztem minden képességem. Másokban úgy olvasok mágia nélkül is, mintha nyitott könyv lennének. Benned mégsem, kiismerhetetlen vagy számomra. Hiába mondják, hogy minden nő egy misztikus rejtély, ez mégis csak rád vonatkozik.


Jegyzet:  
Crawl out of the hole you're in,
Who you are is not who you've been  
Now's the time to sink or swim,  
Will you fight the tide or get lost within?

 

Hiába értek minden szót, valahogy mégsem akar összeállni a kép, amit lefest. Nem tudom, hogy nem vágyakozik normális, csendes élet után, ahol nem kell rejtőzködnie. Azt hinném ilyen történések után átértékeli az ember az életét és megpróbálna változtatni rajta a maga és a szerettei érdekében, de nem lehet mindenki egyforma és kiszámítható.
-Az emberek sok mindent nem értenek és a legnagyobb gond, hogy nem is akarják. Itt északon lassan az olyan képességekkel rendelkezők is, mint én, üldözöttek lesznek. Pedig a legtöbb varázsló gyógyításra használja az erejét, nem pusztításra. - vettem egy mély levegőt - De az ő esetében, ha ilyen következményekkel jár, hogy a saját lányát is veszélybe sodorta ezzel és tudna rajta változtatni, akkor lehet el kellene gondolkoznia rajta, hogy megéri-e az a pár óra önfeledt rohangálás az erdőben. Amúgy pontosabban milyen átokról is van szó?
Temeriába szerencsére még nem ért el ez az őrület, de ami késik nem múlik. Az Örök Tűz kultuszának agyament inkvizíciója egyre terjed a kontinensen. Az egyetlen értelmes és valós hit számomra csak a Nagy Napkorong imádata lehet. Miután Nilfgaard magába olvasztja az egész földrészt, eltöröljük az ilyen civilizálatlan megmozdulásokat.
-Hmm – összehúztam a szemöldököm – talán igazad van.
Nem vagyok benne biztos, hogy örülnék neki, ha kiderülne tényleg ilyen vagyok igazából. Persze, amíg őt nem zavarja és talán tetszik is neki, addig megtudok birkózni a tudattal és elfogadni. De ez csak neki szól. Nyugalom tölt el, ha egy kevés időre is, de letehetem a fegyvert és minden egyebet a közelében. Nem kell attól félnem, hogy kihasználnak és nem kell a megfelelő kérdéseken törnöm a fejem. Megbízom benne és úgy érzem ez kölcsönös. Bár nem töltöttünk még együtt sok időt, de fontos lett számomra.
Levetkőztetett, egyedül a medálom lógott a láncon a nyakamban, de attól nem voltam hajlandó megválni, aztán a kádra mutatott. Engedelmesen beléptem a meleg vízbe és a peremen megtámaszkodva lassan beleengedtem az egész testem. Miután kényelmesen elhelyezkedtem, figyeltem ahogy Nio is megszabadul a többi ruhadarabjától. Nem akartam megbámulni, de nem vagyok elég erős ahhoz, hogy ne csodáljam meg a testének minden vonalát.
Miközben elsétál mellettem ujjbegyeimmel gyengéden végigsimítottam a csípője oldalán, azt hittem csatlakozik hozzám, de a hátam mögé ment. A simogatása mégjobban ellazított és lentebb csúsztattam magam a vízben lehunyt szemekkel. Szavakban ki sem tudnám fejezni mennyire jól esik a gyengédsége, kezdtem úgy érezni, hogy visszatért az energiám, bár ezt lehet annak köszönhettem, hogy akaratlanul is magamba szívtam a szobában lévő gyertyák tüzének erejét, amitől egyre kevésbé pislákolt a fény a helyiségben.
Elfogadom, hogy megvan a maga múltja, de mikor belegondolok, hogy más férfiakhoz is ugyanígy nyúlt ahogy hozzám, nem tudok mit tenni, elkap a féltékenység és a harag. Nem Nio iránt, hanem a kiéhezett senkiháziak felé. Nem teszem fel neki a kérdéseket, de magamban elgondolkodom, hogy rongydarabként használták-e. Esetleg megbecsülték, hogy egy ilyen nővel osztozhatott egy ágyon? Már ha ágyban csinálták.
Tenyereimmel a vízbe merítettem és lefröcsköltem vele az arcomat. Reméltem ez elmossa a tudatomba villanó képeket. Talán le kellene vadásznom őket. Még így évek múlásával is megtalálnám azt is, aki csak egy éjszakát töltött vele. Már elkezdtem tervezgetni, miképp fogok hozzá, de megállítottam magam. El kell fogadnom, hogy ez a múlt. Azt pedig nem tudná megváltoztatni a mészárlás sem.
-Nio… - felsőtestem elfordítva átkarolom az egyik kezemmel, megemelem és behúzom magamra az ölembe fektetve, míg a másikkal vigyázok rá, hogy meg ne üsse magát, vagy fel ne sértse a kőkád valahol a bőrét.
Jó volt hallani hogy számára nem csak egy feláldozható katona vagyok, de attól másoknak még igen és ez így van rendjén. Mágikus képességekkel rendelkezem, ez pedig kötelesség. A birodalmat kell szolgálnom vele az utolsó lélegzetemig.
-Ha akarnál sem tudnál már lerázni. – nevettem és óvatosan beleharaptam a nyakán a bőrébe, amolyan játékos csipkelődésként. -Még mielőtt megint elfelejteném.
Gyengéden kimásztam alóla és a nyeregtáskához sétáltam. Nem törődtem vele, hogy mindent összevizeztem, csak kivettem a bort és visszasétáltam a kádhoz. Közben elsuttogtam egy halk varázsigét, amivel lehűtöttem az üveget és a tartalmát is.
-Ezt neked hoztam. Képzeld Nilfgaardban sem túl ismert bor, de itt Északon, pontosabban Oxenfurtban megtaláltam.  - Visszamásztam a kádba és megint az ölembe húztam. – Gondoltam megihatnánk kettesben.
A vízbe nyúltam és ahogy húztam ki a kezem a vízből úgy kezdett kirajzolódni két üvegserleg alakja.



Jegyzet:  
Crawl out of the hole you're in,
Who you are is not who you've been  
Now's the time to sink or swim,  
Will you fight the tide or get lost within?

 

Nem lenne túl megterhelő és tényleg nem tartana sokáig kideríteni milyen átok is sújtja az édesanyját. Elég lenne a közeli Temeriai városok történelmében kutakodni, akár írásos feljegyzésekben, akár az öregeknél érdeklődni egy pár oren fejében. Ha Nio korát vesszük, ami olyan huszonöt év körül lehet – már ha nem vagyok túl elfogult vele szemben – akkor a szülei is olyan 40 és 50 év közöttiek lennének. Ez pedig még nem akkora távlat, amit könnyen elfelejtenek, főleg ha szörnyekről van szó.
A próbára tétel gondolata felgerjesztette bennem az egészséges bizonyítási vágyat, ezért nem is akartam többet faggatni erről. A kihívás úgy az igazi, ha minél kevesebb részlet áll rendelkezésre és legalább megmutathatom, hogy tudok én professzionális is lenni és hű a hírnevemhez, nem pedig egy „esetlen” dadogó pojáca.
A kádtól távolodva éreztem a tekintetét rám szegülni, nem éreztem magam kellemetlenül, sőt tetszett is, hogy mondhatni gyönyörködik bennem, de ahogy ismét közeledtem felé, már kicsit feszélyezve próbáltam takarni a becsesebb testrészemet az éhes tekintete elől.
Visszaszállva két formás comb szorítása között találtam magam.
-Te is jártál már nála? – hasonlóképp elmosolyodtam én is és átadtam a bort – Találkoztam egy vöröshajú fiúval, sejtem hogy tolvajlásból él és éppen egy sikeres zsebmetszés után költött el egy jólmegérdemelt vacsorát és Talgar várkapitánya volt a másik társaságom az ott töltött éjszaka folyamán. Válogatott bagázs, igaz?
Az évek során kialakult bennem egyfajta szabály és próbáltam magam mindig tartani hozzá. Így hangzott: Soha ne alkalmazz olyat, akit kedvelsz. Ha mégis elkerülhetetlen volt akkor a második lépett érvénybe: Ne küldj bevetésre olyat, akinek nem szívesen értesülnél a halálhíréről. Fritz is ilyen volt. Nem igazán ismertem, életemben egyszer találkoztam vele. Félreértés ne essék, sok utcagyerekkel tartom a kapcsolatot, akik pár érme fejében tájékoztatnak a cipőpucolás, vagy koldulás közben elcsípett beszélgetésekről és nem vagyok szent sem, volt akiknek magam vágtam el a torkát, mert olyan számottevő információt tudtak a birtokukban, ami ha ellenséges fülekbe jutott volna nagy veszélybe sodort volna más, jelentőségteljesebb személyeket. Mégis ez a vörös hajú srác, úgy éreztem többre hivatott. Nem lepődnék meg, ha a jövőben még kereszteznék az útjaink egymásét.
Kicsit elmélyedtem a gondolataimban, de visszarántott Nio ahogy a kezembe nyomta a bort, és arra várt hogy kinyissam.
-Hah – tört fel belőlem a nevetés – Látnod kellett volna a háborúban. Na ott tényleg megtudtam mutatni mit tudok, nem csak ilyen bazári trükkökkel játszottam.
Az üveg nyakára markoltam és a belsejében lévő levegő körfogtatát megváltoztattam, aminek köszönhetően kilőtte a dugót.
-Hölgyem! – A kezemet az övére helyezve húztam közelebb a poharat és félig megtöltöttem, majd a másikat is – csak óvatosan.
A kád szélére tettem az üveget és elvettem tőle az egyik serleget. Megtanultam értékelni az apró örömöket, de Nioval nem tudtam és nem is akartam betelni. A megérzéseim mégis azt súgták, valami következménye lesz a mi kis egymásra találásunknak és nem a jó fajta. Próbálom elhessegetni ezt az érzést, de felmerült bennem, hogy nem osztom meg a Nio édesanyjáról megtudott információkat Vattierrel. A magánéletem… nem is létezhetne. Egy eszköz vagyok, nekem nem járna az, amit Nio nyújt számomra és hiába mondtam neki ezelőtt, hogy nem származna bajom a kettősünkből, ha eltitkolom ezt az infót akkor is rosszul jönnék ki belőle és ha elmondom akkor sincs rá semmilyen biztosíték, hogy nem akarják majd megszakítani ezt az érzelmi szálamat a megtudott részletek fejében.




Jegyzet:  
Crawl out of the hole you're in,
Who you are is not who you've been  
Now's the time to sink or swim,  
Will you fight the tide or get lost within?