Álainn Aibhne

Fonetikus kiejtés: Alenn Ibniá Becenevek Ai, meg ami még rá ragad Életkor 99 Látszólagos kor 20-25 Csoport/faj Naiad Foglalkozás Nincs foglalkozása

Különleges képességek/faji adottságok

Mint minden ruszalka, Ai is tökéletes telepata, ám nem a hagyományos fajtáé. A telepátiának van egy ága, ez pedig az emóciók, érzések megosztása másokkal, illetve ezáltal mások elcsábítása is. Ez azt jelenti, hogy telepatikus úton képes megosztani másokkal saját érzéseit, ezzel kommunikálva. Természetéből eredően gyakorlatilag mindenféle mentális támadás hatástalan ellene. Hátránya, hogy ritkán kell beszélnie: gyakorlatilag alig beszéli a közös nyelvet, talán egy-egy szó, amit tud belőle. A tünde nyelvet -lévén Dol Blathannában több időt tölt- valamivel jobban beszéli, de azt is csak töri.

Mivel vízidriádról beszélünk, képes uralni a vizet, a maga akaratára melegíteni, hűteni, formálni, hajlítani azt. Ha minden erejét összeszedi, nem csak veszélyes hullámokat, örvényeket tud kelteni, hanem egy akkora vihart, amellyel akár vízbe fojthat másokat. A vízben elképesztő gyorsan, és agilisen mozog, úszik, viszont ellenben a szárazföldön nem ő a legügyesebb teremtmény a földön. Eleve gyengébb kicsit, nehezebben fut, vagy mozog hosszútávon a súly "gyarapodás miatt" (Arkhimédész törvénye miatt).
Habár eleve olyan színekben pompázik, mint környezete, veszély esetén, csak is vízben, képes akár áttetsző lenni, ezzel körülbelül "láthatatlanná" válni a kíváncsi szemek elől.
Hátránya, hogy nagyon sokáig nem tud szárazföldön tartózkodni a saját (otthonául szolgáló folyó) vize nélkül. Mondhatni ugyan úgy hidratálnia kell magát, mint egy embernek, ám neki a vízből sokkal, de sokkal többre van szüksége. Ha nem kap kézhez a vizéből, egy óra után mintha elvonási tünetei lennének, rá két órára aztán bőre elkezd olyan mértékben száradni, hogy akár felhasadhat, kisebesedhet, melyeken át szintén nedvességet (ezüstös vért) veszít. Ha idáig elfajul a dolog, akkor már nem elég az, hogy iszik a vízből. Ezután már csak az segít, ha visszatér a folyóba. Ha ez nem történik meg időben, akkor elpusztul.

Bármitől is keletkezzen sebe (külső behatás, vagy kiszáradás), sebei csak és kizárólag a saját folyójának vizében gyógyulnak. Ha a szárazföldön látják el hagyományos módon, az nem fog rajta segíteni. Még ha iszik is a vizéből, az sem gyógyítja, csak ha elmerül benne. A vizében azonban gyorsabban gyógyul, mint egy átlag ember. Mágiával gyógyíthatóak a sebei.

Jellemrajz

Habár általában egy-egy találkozásnál ő a kezdeményező fél, és szívesen alakít ki barátságos, vagy egy éjszakás kapcsolatokat, a legtöbb fajtársára, és így ő rá is jellemző a félszegség és félénkség, ha beszédről van szó. Inkább szeret telepatikus úton kommunikálni, ám ha az nem megy valamilyen oknál fogva, nagy nehezen, megtudja magát értetni szóban is. Egyébként nagyon vidám, szerény, visszafogott teremtés, aki az élet burjánzását, és virágzását imádja a legjobban. Nincs különösebb baja egyik fajjal sem - kivéve a törpökkel -, amíg azok nem bántják őt, vagy a környezetét. Nehéz kihozni a sodrából, de ha fel is dühítik, akkor sem folyamodik erőszakhoz. Mondhatnánk pacifistának is, többre értékeli a rossz életet, mint a semmilyet. Emiatt sajnos gyakran sebezhető, a rossz tapasztalatok miatt inkább a tündék földjén tartózkodik többet, mivel az emberek szemében gyakran szörnynek, démonnak minősül, és nem akar velük konfliktust. Szeret másoknak segíteni, legyen szó egy vízbe ejtett erszényről, és annak kihorgászásáról, vagy földek öntözéséről.
Ami még jellemzi a népét, az mások csábítása. A természet velejárója a reprodukció, amit bizonyos időközönként ő is szívesen űz.

Megjelenés

Ha viccesen akarnánk fogalmazni, mondhatnánk, hogy nádszál vékony alkata van. Karcsú, törékeny, középmagas. Az erdei, zöldes vizek színében pompázik szinte minden porcikája, csupán a színek erőssége, és árnyalatai változnak rajta kissé. Hosszú, dús, fenék alá érő hullámos haját selymesre tudja szárítani a nap, gyönyörű, örök fiatal arcán szürkészöld szeplők pihennek, szépen ívelő szemöldökei hínár zöldek, szemei zöldeskékek, ajkai pedig fűzöldek, puha, vízben talán kissé síkos bőre zöldes fehér. Szereti magát virágokkal, különböző növényekkel díszíteni, esetenként ruhát is képes belőlük alkotni. Főleg a sárga és a fehér virágokat kedveli.

Előtörténet

Aibhne története ugyan ott kezdődik, mint mindenki másé, a születésnél.
Habár a driádok nagyon természetközeli lények, nem szellemek, hogy maga a természet erejéből szülessenek. Neki is volt anyja, és apja, akit nem is ismert. Sose kötött szoros kapcsolatot az anyjával, de ez az ő esetükben nem olyan dolog, amelyet sajnálni kéne. A naiadok sose voltak összetartó népség, inkább egyedül, maximum nagyon kis csoportban élnek. Így hát, amikor Aibhne elég nagy lett ahhoz, hogy halakat, vagy az általa kedvencnek tartott békákat megtudta fogni egyedül is, anyja tovább állt mellőle. Ai így hát egyedül élt tovább a Dyphne vizében. Nem sok dolgot érdemes meglehetősen körkörös életéből kiemelni. A kedves teremtés főleg egy dologra szeret fókuszálni. Ha éhes, eszik, ha unatkozik játszik, ha pedig a természet gyermeket követel tőle, akkor csábít. Néha a saját kedvére is csábít ugyan, de ez most mellékes.
15 éves körül volt, amikor megszülte első gyermekét, a Virágok Völgyében. Akkoriban azonban emberek lakták, akik elrabolták a földeket a tündéktől. Nem nézték jó szemmel a naiadot, és sokszor meg is próbálták elkergetni. Így Aibhne és lánya lejjebb költöztek a folyón. Rá tíz évre, ahogy a lánya elég nagy lett, "kirepült a fészekből", a naiad pedig vissza költözött a völgybe, mert valahogy mégis csak oda húzta a szíve, ott nőtt fel. Ezekben az időkben találkozott, és barátkozott össze egy leimoniaddal, egy hatalmasra nőtt fűzfa árnyékában, a parton. A réti rokona anno épp hogy túl élte a háborút a tündék és az emberek között, ami Aibhne érkezése előtt alig 100 éve történt. Nem szavakkal, de érzésekkel "elmondta", elregélte neki, mennyire hiányoznak neki a hegyesfülűek. Az élet azonban nem lett könnyebb. Az emberek démonként tekintettek mindkettőjükre, és gyakran szorultak egymás megmentésére. Lassan elválaszthatatlan, legjobb barátokká lettek.
Az évek teltek. Aibhne újabb kört írt le az életében. Ismét kihordott egy gyermeket, ám azt a Virágok Völgyében. Sajnos, az apa - illetve annak családja - kicsit sem örült annak, hogy a driádnak sikerült elcsavarnia a fejét, és kihalászták őt is, meg a gyermeket is a folyóból. A gyermek nem élte túl az összetűzést, kiszáradt. Habár Ainak lett volna ereje arra, hogy megmentse legalább magát, egyszerűen nem tudta bántani, vagy megölni az embereket. Mintha fizikailag képtelen lett volna rá, teljesen lefagyott. A csávából persze a barátnője húzta ki, aki viszont kevésbé volt kedves az emberekkel, mikor rájött, hogy a hajón Aibhne, és lánya raboskodnak. Rövid ideig mindketten gyászolták a gyermeket, amely mintha csak egy rossz omenje lett volna a jövőnek.
Az időszak innentől kezdve borúsabb volt számukra. Jobban oda figyeltek a másikra, és habár Aibhne sose alkalmazott erőszakot, mindig megtudta oldani, hogy elrejtse barátnőjét, vagy elriassza az embereket, akik a halászcsalád eltűnése után gyakrabban próbálták meg őket kardélre hányni.

Aztán, évekkel később, mához egy évvel ezelőtt, csobbant valami a vízben. A nő érdeklődve nézte meg, hogyan festi a lassan süllyedő test vörösre a folyó színét, és miként viszi a sodrás egyre távolabb az embert. Kidugva fejét, meglátta élete első csatáját. Nem volt kellemes számára, sőt, kifejezetten frusztrálta a látvány. Azonban amint megtalálta sötétben izgatott barátnőjét, már kíváncsibb lett. A tündék visszatértek! A két lány a leomló levelű, oltalmat adó fa alól nézték végig a csatát, amelyet végül a tündék nyertek. Olyan volt ez számukra, mint a hatalmas vihar, amely után a szikrázó napsütés érkezik.
Ez alatt az év alatt, habár a sorozatos zaklatások és veszélyforrás megszűnt Aibhne számára, sok szenvedést látott a beköltöző tündéken. Hiába értek haza, érezte, hogy sokat szenvedtek, és sokat veszítettek. A maga részéről mindent megtett, hogy a folyópartra tévedőket, vagy oda vezényelt katonákat legalább egy kicsit mosolyra fakassza, s ha tehette, adott nekik végtelen, természetáltal örökölt nyugalmából, és békességéből.
Egy idő után már gyakrabban jártak el hozzá - akár a béke, akár csak az érdeklődő társasága miatt - a tündék. Mindenkit szívesen, és figyelmesen meghallgatott. Beszélni ugyan nem beszélt, de mosolygott, ha furulyáztak táncolt, ha fürödtek vele játszott.
Manapság érzi úgy igazán, hogy jó kézbe került a völgy, aminek mára a nevét is megtanulta: Dol Blathanna.

Példareag

A fák erőben duzzadó levelei finoman zizegtek a szélben. A kavargó levegőt virágok illata lovagolta meg, és táncolta körbe Aibhne-t. A szemeik csukva tartó, szomorú fűz alatt hempergő nő orrát megcsikizte egy lelógó ág. Megmozgatta nóziját, aztán hátára fordult a dús füvön, és rámosolygott a növényre. Felkelt, megmártózott a vízben, nagyot nyújtózott. A kora délelőtti órákban nem sokan jártak még erre, szinte senki, most még is két tünde leányt látott közeledni. Ahogy közeledtek, úgy hallotta meg dalukat a driád, mire szélesen elmosolyodott.
- A csermely halkan zúgott, hol útja völgyre nyílt.
Hűs mélyén pisztráng úszott, úgy surrant, mint a nyíl.
Oly tisztán, szépen látszott, én csendben ültem ott,
a vízben vígan játszott és messze csillogott,
a vízben vígan játszott és messze csillogott. - ugyan a szavak nagy részét megértette, mégse állt össze fejében a kép, hogy miről is szól a dal. Ahogy a leányok leültek, és mosni kezdték a ruhákat a vízben, maga is oda ült melléjük. Békésen nézte, ahogy dolgoznak, és mosolyogva hallgatta a dalukat. A lányoknak pedig tetszett, hogy szórakoztatják a lényt. Egyre vidámabb, pörgősebb dalokat énekeltek, míg nem hamarosan azon kapták magukat, hogy hárman táncikálnak a folyóparton.
De aminek kész kell lenni, annak kész kell lenni. A két leány befejezte a mosást, mosolyogva elbúcsúztak Aibhne-tól, aztán visszaindultak a dolgukra. A driád pedig örült, mert végre meglátta az első igazi mosolyt a nehéz időszakot megélt nép arcán.

Álainn drága!

Elfogadva!

Szeretném megköszönni, hogy ezekben a viharos és embert próbáló időkben én fogadhatlak el. Rám fért, hidd el, hogy egy ilyen kreatív és szívszorító előtörténetet olvashassak, és fogadhassak el.
Másodszor pedig jár a köszönet a márkahűségért is, amiért már a sokadik multid hozod (régen is és most is).
Ahhoz képest, hogy mennyire semmit nem tudni a ruszalkákról (és ennek utána is kellettt néznem a napokban), elképesztő, amit kútfőből, csupán a kreativitásodra támaszkodva leraktál az folyópartra. Olyannira magával ragadott, hogy valószínűleg a későbbiekben, ha valaki más naiad-ra vetemedbe még, nyugodt szívvel ajánlanám, sőt, ráuszítanám az előtörténetedre, hogy ezt bizony tessék elolvasni.
Remélem, ebben a szívfacsaró prológusban olvasott karakterek némelyike, ha nem az összes meghirdetésre kerül.
Nem is tartanálak fel sokkal tovább, ússz le a Pontaron Novigradig, hátha elkaphatod valamelyik vágtázó piktoraink valamelyikét, hogy megörökítse az arcod az utókornak, aztán már mehetsz is elfoglalni a kontinens vizeit!

Avatarfoglaló