A skellige szigetek lakói már több generáció óta hadban állnak Nilfgaarddal. Észak még szerencsésnek mondhatja magát velük szemben, hisz ha nem is sokáig, de egy ideig megízlelhetik a béke nyugodt harmóniáját amikor a határokat nem kell görcsösen védeni a betolakodó, hódítani jött feketébe burkolózott hóhéroktól. A szigetvilág fiai és lányai mind erősek. A pajzshajadonok kitartása messze híres, csakúgy mint az asszonyok termékenysége. Erős fiakat hoznak a világra és nevelnek ki, akik folytathatják elesett atyáik harcát. Ez egy szomorú és elkeserítő paradoxon lehet minden kívülállónak, de a szigetlakók büszkeséget éreznek elesetteik iránt és erősen hisznek benne, hogy a bátrakat, akiket csatakiáltással az ajkukon ér a dicső halál, Freya megsegíti és felmenőik mellé helyezi a Folkvangi lakomán.
Vesemir lábai alatt a hajó vadul ringatózott és kénytelen volt egyik kezével erősen kapaszkodni a korlátba, másikkal pedig az árbockötelet markolni. Nem egyszer utazott már galleonon, de soha nem fogja tudni megszokni, hogy lába alatt ne legyen biztos talaj. Vajmi keveset számít hogy egy vízen ringatózó deszkaépítményről vagy egy a levegőben függő fahídról legyen szó, egyik sem képes a kegyeibe fúrni magát.
A távoli ködfátyolban még ilyen messziről is felderengett az arany napkorong lobogója, de őt kevésbé sem érdekelték a díszes, mégis jól felszerelt hadihajók, nem miattuk látogat undvikra, ameddig pediglen megtartják a tisztes távot, nem is kíván foglalkozni velük, csak azért könyörög az Isteneknek, hogy minél előbb leszállhasson erről az átkozott imbolygó tákolmányról.
Nem kellett már sokat kibírnia, az utolsó fertályóra míg kikötöttek mégis többnek tűnt mint az egész utazás. A pallót kitolták miután sikeresen kikötötték a hajót és az idős vaják mester fellélegezhetett.
A taverna vaskos cégére már rögtön megfogta a tekintetét és ki ő, hogy ellenálljon a sors ilyesfajta útmutatásának? Megszaporázta lépteit, de mégis nyugodt tempóban sétált a hatalmas, faragott és festett, ékes motívumokkal díszített fenyő ajtó felé. Itt nem meredtek rá rosszálló pillantások, mint a kontinensen mikor a csuklyáját hatradobva felfedte őszülni kezdő haját. Aligha egy két, halkan elsuttogott "egy vén vaják, itt?" kérdés hagyta el egy kíváncsibb, kissé ittas brancs száját. A pulthoz sétált, megtanult már sok dolgot elengedni a füle mellett, na meg ezen nincs is miért fennakadnia, vaják is, meg nem is ma született. Hallott már ezerszer sértőbb dolgokat is.
-A legerősebb Skellig szeszt valami kísérővel és egy sült bárány lapockát.
Még sem várta míg a csapos bármit is mond, már egy közeli asztalnál le is telepedett. Mellkasán kicsatolta a kardjait tartó szíjat és az asztalra, maga mellé tette őket.
Biztos nem bárányt kapok, egy öreg pácolt bárányt fognak nekem sütni, ebben biztos vagyok. Még szerencse, hogy vénségemre is olyan jók a fogaim, mint hajdanán.
Egy lefordított pohár állt az asztal közepén, Vesemir felvette, beleszagolt hogy tiszta-e. Csak a megvizesedett fa szagát érezte, így megvonta a vállát és előhúzta a kis erszényét amelyben a kockáit tárolta. Maga faragta őket, különböző szörnyek csontjaiból. Ideje bőven akadt ilyesféle elfoglaltságokra, nevezzük úgy hobbikra. Mikor már az ivás és a bordélyok látogatása egy ellaposodott szükségkényszerré vált, ideje volt találni egy dolgot amiben örömét is leli.
Megkapta az italait majd lassan a sültet is elé tolták. Pont ahogy gondolta, rágós, de legalább laktató és az íze sem rossz. Az utolsó falatot tette a szájába a cipó csücskével mikor egy fickó repült be az ajtón. A félholtra vert ember arcán nem látszódott egy épp bőrfelület sem.