Fonetikus kiejtés:    jagoda     Becenevek    Bogárka (jelenleg ezt a nevet használja)    Életkor    12 év    Látszólagos kor    12 év     Frakció    Szörnyek     Foglalkozás    Angyalfi, hivatásos semmittevő

   
   Valamennyit konyít a varázsláshoz, de talán ő maga sincs teljesen tisztában a képességeivel. Főként illúziók terén gyakorlott, és képes manipulálni mások álmait. Arra még nem jött rá, hogy valamiféle telekinetikus képességeknek is birtokában lehet, vagy hogy a varázserejét gyógyításra is használhatja, de még bőven van ideje és szándéka ezzel kísérletezni. A saját testsúlyánál nehezebb tárgyakat azonban valószínűleg már gyakorlottabban sem bírna megmozdítani, és a gyógyító ereje is inkább hétköznapi betegségekre vagy kisebb sérülésekre korlátozódik.

   
   Alapvetően játékos, vidám természetű, és nem sokat ad a világ gondjaira. Csak a szűk környezete foglalkoztatja igazán, de ha abban valamiféle változás vagy probléma áll be, képes nagyon megrázni. Mint az angyalfik általában, ő is segítőkész; szeret folyamatosan babrálni valamivel és könnyen elunja magát. Habár alapvetően jóindulatú, nem feltétlenül tudja jól kifejezni az érzéseit, és a bánat, amit az utóbbi időben tapasztalt, rávette gonosz csínyekre is, és még nem teljesen sikerült levetkőznie a mogorvaságát. Történetünk idején már sokkal inkább visszahúzódó, és szinte teljesen elszokott az emberekkel való érintkezéstől. A csínytevésben és a csöppnyi varázsereje felhasználásában meglehetősen kreatív. Bár a világról való felszínes tudása, a történelem folyásához való érdektelen viszonyulása miatt nemtörődömnek tűnhet, valójában meglehetősen mély érzelmű és nagyon könnyen megbántódik. Ez utóbbi esetben azonban egészen bosszúszomjassá válhat, és beletelhet egy kis időbe, mire valaki kiengesztelheti. Makacs, és nem különösebben zavarja az az eshetőség, hogyha a kitűzött céljai jóval komplikáltabbak és nehezebben megvalósíthatók, mint azt ő eleinte elképzelte.

   
   Bogárka leginkább egy parányi kislányra hasonlít, de mégsem lenne összetéveszthető egy emberi gyermekkel. Szürkés, kerekded arcában nagy, sárga, vidám szemek ülnek. Arca enyhén aszimmetrikus, nem nevezhető kifejezetten szép teremtménynek, de pici mosolya kedvessé teszi színtelen arcát. Kócos, barna, hullámzó hajzuhatagát, amely a medencéjéig örvénylik levelekből és parányi bodzavirágokból font koszorú tartja többé-kevésbé kordában. Az egyetlen dolog, amiben igazán eltér a többi angyalfitól, az öltözéke, ami a magafajták között szinte már fényűzőnek számít. Barnás-vöröses drapéria lóg alá a válláról, amelyet narancsszínű minták díszítenek, és amelyet Bogárka nagyon régen egy padláson hagyott kosárból túrt elő. A rögtönzött ruhát egy vastag madzag köti össze a derekánál, ahonnan a foszladozó anyag a manó térdéig omlik alá; parányi, meztelen lábait pedig legtöbbször bokáig vastag rétegben sár borítja.

   
   Mióta az eszét tudta, egy takaros kis ispotály padlásán élt, Temeriában, nem túl messze Brokilon erdejétől. Ő persze ezt még nem tudta, ahogyan nem tudta az évet sem, vagy az uralkodó nevét, vagy azt, hogy miért énekelnek folyamatosan az épületben, ahol lakott. Ekkoriban még Jagoda volt a neve, és rettenetesen félt kimerészkedni a búvóhelyéről.
Szépen lassan azonban megtanulta, hogyan kerülheti el a tekinteteket és a hely lakóit, hogyan surranhat a kertben az árnyékokban és hogyan manipulálhatja a körülötte lévő világot illúziókkal, hogy eltűntethesse a lábnyomait. Bogyókat evett, és szeretett süteményt csenni a konyháról, ha valamilyen különleges alkalom rávette a papnőket, hogy valami nyalánkságot készítsenek. Azonban örökkön örökké nem köthette le magát egyedül, így hát az unalom adta merészséggel tréfákat kezdett űzni az ispotályban lakókon. Elcsent egy-egy terítőt és mindenféle csillogó tárgyakat, hogy aztán mindet magára aggassa és jól megnézze magát egy lavór vízben; összecserélte a papnők cipőit; belerajzolt a könyvekbe vagy éppen összegubancolta az alvók haját.
Ezek a furcsa események nem kerülték el ugyan az ott élők figyelmét, de senki sem gyanakodott arra, hogy egy hozzá hasonló lakhat az épületben, és kisebb gondjuk is nagyobb volt, mint az apró csínyek után nyomozni. Egy reggelen azonban egy idős asszony, az ispotályban gyógyítók egyike felment a padlásra, hogy lehozzon egy dobozt, és ráakadt a békésen alvó Jagodára. Azt sem volt nehéz megállapítania, hogy az apró furcsaságokért, amik az épületben történetek, ő lehet a felelős. Ahelyett azonban, hogy gorombán viselkedett volna vele, feddőn elmagyarázta neki, mennyi gondot okoznak a mindennapi csínytevései. A nő volt az, aki Bogárkának nevezte el, mert helyesen úgy vélte, nem emberi gyermek, hanem valamiféle „csudabogár”.
Ők ketten csakhamar egyezséget kötöttek. Mivel Bogárka nem akart újra egyedül unatkozni, de a papnő sem tölthette folyamatosan vele az idejét, az asszony megengedte neki, hogy a varázserejét használja az ispotályban, de csakis jó célra. Megegyeztek, hogy Bogárka különböző csodatételeket hajt majd végre az istennő nevében, cserébe pedig ő is kaphat a többiek ételéből, és a papnő néha felmegy játszani vele. A kis egyezséget szigorúan titokban tartották.
Az isteni kinyilatkoztatásoknak híre ment, sokan az ott ápoltak közül hírét vitték, hogy egy szűz éneklését hallották éjjelenként Melitele szobra irányából, vagy hogy a kiürült poharak maguktól megteltek vízzel, a festmények mosolyogtak és az éj leple alatt valaki virágkoszorút helyezett a papnők homlokára. Egy goromba katona, aki sebesülten érkezett meg az ispotályba, felgyógyulását követően megtért, és rendszeresen látogatott vissza a kicsiny, erdőszéli helyre.
Később azonban a papnő elutazott, hogy valamiféle járványban megbetegedetteket gyógyítson, de soha nem tért vissza. Bogárka hiába várt rá hónapokon át, és a vágyakozása lassan haragba fordult át. Tréfái és kedvessége gorombasággá torzultak, és a csodatételek helyét rémisztő illúziók vették át. Az lámpások és gyertyák fénye kialudt, a szobrok véreztek, az edények összetörtek a pici rejtőzködő kezektől.
A helyiek szerencséjére Bogárka rájött, hogy nincs már maradása, hiszen semmi nem tartotta ott; abban pedig biztos volt, hogy ha felfedezik, elzavarják. Elkeseredett volt, zavart és még mindig nagyon fiatal, hogy mérlegelni tudja a lehetőségeit, így hát a közeli erdőbe vette az irányt. Bánatosan, mogorván és bosszúszomjasan érkezett meg Brokilonba, hogy egyedül éldegéljen egy barlang viszonylagos biztonságában, csak néha-néha zavarta meg egy tünde őrjárat vagy a driádok kisebb csoportjai.
Magányos volt, és sok ideje maradt gondolkodni, még akkor is, ha ezt ő maga nem szerette volna. A nem kívánt elmélkedés azonban arra vezette, hogy életében először célt találjon a maga számára, s így jutott arra az elhatározásra, hogy - csak úgy, mint egykori barátja - meg akar gyógyítani másokat. Arra azonban még nem jött rá, hogyan lesz erre képes.


   

   

Példareag

   A reggeli nap fénye kedves ragyogással kukucskált be a tetőablakon, és a padláson felvert porszemek vidám táncot lejtettek a kis manó feje körül. Bogárka mélyen előrehajolva ücsörgött a földön, mintás, kopott rongyai előre lógtak parányi vállairól, ahogyan a teremtmény izgatottan figyelte aznapi játékát.
A régi fapadlón egy maroknyi csiga haladt, többé-kevésbé egy krétával rajzolt girbegurba vonal irányába, de valójában sokkal inkább mindegyikük amerre a kedve tartotta. Ők ugyanis nem voltak tisztában vele – nem úgy Bogárka – hogy komoly versengés folyt közöttük. Azt azonban kénytelenek voltak észrevenni, hogy időnként egy szürke-kék kezecske megfordítja és terelgeti őket.
Bogárka hátranyúlt és megigazította a homlokára billenő virág-és levélkoszorút, hogy jobban lásson, és helyesen is tette, mert épp ebben a pillanatban egy dundi, barnásfehér házú csiga átszelte a vonalat. Bogárka tapsolt, és halkan nevetett örömében. Aztán gyöngéden felnyalábolta a csigákat, a kis bajnokot a vállára ültetve, és settenkedve elindult lefelé a lépcsőn, hogy visszavigye őket a helyükre, a kertbe, a saláták közé.
A kert kedves hely volt, ahol szívesen elidőzött volna, de komolyabb feladata is akadt, mint a napfényt élvezni és a gyógynövényeket szaglászni. A verőfényes napban fürdő kert egy részére kékes árnyék borult, amelyet az ispotály hatalmas kőépülete vetett, mintha valaki – talán a nő, akiről annyit énekeltek és akinek három szobra is volt odabent - kidobott volna egy hatalmas terítőt a kertre. Az angyalfi lehajolt és gondosan kiválasztott egy csokorra való fehér és kék ibolyát meg néhány szál kutyatejet, majd kihúzta magát és szorosan a fal mellett haladva bekukucskált a konyhába. A helyiség üresen tátongott az odabent ténykedő egyetlen, idős papnőt leszámítva.
Bogárka lábujjhegyen besietett, megrángatta a nő köntösét, felmosolygott rá, majd nagyon halkan azt kérdezte: - Most bemehetek?
A másik arcán is mosoly jelent meg, a szeme sarkában egészen elmélyültek a ráncok, miközben nagy kezével visszatűrt egy tincset a kis teremtmény füle mögé. Mindössze bólintott, és bátorítón a helyiség falán tátongó, behajtott ajtó felé intett.
Bogárka csak erre várt, eliramodott, és besiklott a vékonyka résen. Odabent csend és félhomály uralkodott. A gyógynövények illata állott izzadság és betegség szagával keveredett. A lábadozók nagy része aludt vagy az ellenkező irányba fordult, így kissé lehajolva könnyedén lavírozhatott az ágyak sorai között. Átszökkent egy ágytál felett és egy szál ibolyát rejtett egy földműves párnájának csücske alá.
Folytatta útját, de összerezzent és nagyot dobbant a szíve, amikor a közelben valaki hirtelen felült és köhögésben tört ki. Bogárka egy ágy alá bukott, ahonnan csak a nő vékonyka bokáját láthatta. Meztelen lába mellett megviselt cipő hevert, és Bogárka megjegyezte magában, hogy oda is kell tennie egy virágot.
Még egy ideig körözött így, amíg teljesen kifogyott a növényekből. Ekkor egy bekötött fejű, kába arcú fiatal férfi fekhelyéhez ért. Őt már ismerte egy ideje, nem tudta a nevét, és minden nap gondolkozott rajta, hogyan hívhatná. A nála kétszerte, talán háromszor is nagyobb ember minden nap ugyanúgy feküdt ott és semmi jelét nem mutatta, hogy valaha is felkel. Furdalta a kíváncsiság, egyik nap már meg is bökte a vállát, de semmi nem történt. Most azonban jobb ötlete támadt. Egyetlen ujját a másik kézfejéhez nyomta, és varázsolt egy egész kicsikét, hogy annak szép álmai legyenek. Nem egészen tudta, hogy ez olyasmi-e, amit az a Maritele is csinálna, de úgy gondolta, nem lehet baj belőle. Majd megkérdezi később.