Cenra & Braenn @

Sehogy sem értettem. Amikor elhagytam Brokilon-t, fájt a szívem. De amíg benne voltam, elfele húzott. Miféle boszorkányság ez? Vagy tán elromlott? Micsoda dolog! Nem volt nálam sok minden: egy régi utazóköpeny, némi élelem, pár ruhadarab, az íjam és a cselőkéim*. Szokva voltam a járáshoz, de így is 3 napba telt, mire Duén Canell-ből eljutottam Brokilon határáig. Hallottam a fák susogásából, bár egy szót sem szóltak, hogy a kis barátnőim követtek. Tudni akarták, épségben hagyom-e el az Erdőt. De épségben hagytam el. Most jártam először Brokilon erdein kívül, így nem volt bátorságom eltávolodni a főbb utakról – habár felettébb zajosnak és telítettnek találtam őket. Szekerek, lovasok, karavánok, mindenféle szerzettel találkoztam, míg eljutottam Gors Velen-ig. Voltak köztük kedvesek, és voltak köztük mogorvák is, de istenigazán Gors Velen bűvölt el. Meglepő módon értettem a nevét, ami az Ősi nyelven valami olyasmit jelenthetett, hogy „Mocsaras Velen” vagy „Velen mocsara”. Az is meglepett, hogy egy főutcáján keresztül el lehetett jutni a főkaputól a kikötőig. A helyiek ezt Kardo utcának hívták, és a legkülönbözőbb portékákkal kereskedtek a legkülönfélébb népek. Legfőképpen halakkal – amibe, ha belegondoltam, nem volt meglepő, hisz az utca végén ott volt a tenger. Azt azonban meglepve tapasztaltam, hogy ez mennyire tetszeleg a gors velen-i macskáknak… Tetszett nekem itt, meg kellett mondjam. Lassan véget ért a nap, és én nem akartam sötétben továbbmenni, így hát különös ötletem támadt. Két illatos portékázó közé beálltam, kölcsönkértem pár almát, és zsonglőrködni kezdtem velük, amíg rázendítettem valami kisdriád nótára. Először csak pár macskát nyűgöztem le vele, de idővel összeharácsoltam annyi tallért, hogy azzal ki tudjak venni egy ágyat egy éjszakára. Hosszú napok óta először volt jó helyem, ahol végre jó hosszút aludtam. Olyan hosszút, hogy napkelte helyett már javában reggel volt, amikor tovább tudtam menni. Az Oxenfurt-ba vezető úton egyszer vándor törpök kínáltak meg mézsörrel és egy kis zsírba forgatott kenyérrel, és vigyáztak rám reggelig, amíg tovább nem indultunk. Oxenfurt-ban a maradék pénzemből tudtaam venni egy szép, faragott furulyát, amivel további pénzérmékhez juttattam magam. Eddigre igen csak elfáradtam már a gyaloglásban. Jó volna egy ló. Gondoltam. Egy éjszakát és egy nappalt töltöttem Oxenfurt-ban vásári mutatványokkal, tallérokat gyűjtve, mikor végre tovább indultam Novigrad felé. Ott körbekérdezősködtem pár embert, bár úgy tűnt, mintha nehézkesen értenék, hogy mit szeretnék. A legtöbben a Pajkos Pónit ajánlották végül, így néhány cégérnek és pár útbaigazításnak köszönhetően viszonylagos könnyűséggel eltaláltam oda. Először az istállóban próbálkoztam, ahol a lovakat szerettem volna szemrevételezni, de meglepődtem, amikor valami mást találtam helyette. Pontosabban, valakit. Még jobban meglepett, hogy tündének tűnt, aztán elmormogtam magam az orrom alatt. Ez a leány olyan szép! Magas és csinos, bezzeg én… Az én alakom inkább átlagos. Bátortalanul szólaltam meg végül.
- Ha-Hael, Seidhe…  - köszöntem, és reméltem, hogy nem orrol meg a megszólításon – Luvat vennék. Van-é?


P.S.:*nyíl. 450 szóMood: Delberino

Braenn és Cenra @

Már délután felé járt. Az elmúlt napok eseményei elfárasztottak kicsit, de valahogy élveztem, hogy pezseg az élet. Az elmúlt két év meglehetősen unalmasan és egyhangúan telt, így a vaják és a tünde megjelenése és izgalma kicsit felkavarta az állott vizet. Ismét elkezdtem a levélírást, de nem tartogattam a pergameneket. A levelet, amit Erdalnak írtam, mindig szabadjára engedtem a tenger szelén. Habár tudom, hogy a vízbe érve elpusztul a szöveg, reméltem, hogy valami mágiával még is megkapja. Ha én ide tudtam jönni, a levelek miért ne érhetnének át..? Gyereket gondolatok voltak.
Tehát, habár fáradt voltam egy kicsit, dolgoztam. A lovak mezőn voltak, én pedig az istállót takarítottam. Egészen addig, amíg meg nem jelent az ajtóban egy lány. Megálltam a mozdulatban és rá pillantottam.
- Melitele hozott. - válaszolok a köszöntésre, bár a tájszólása miatt kissé nehézkes volt elsőre felismernem a szavakat. De azt, hogy mit szeretne, gond nélkül megértem. Sok féle és fajta ember, és nem ember megfordul nálunk. Beszéltem én már olyannak is, aki elméjében kissé visszamaradott volt. Volt már dadogós vevő és néma is.
- Van persze. Azonban ahhoz, hogy megnézze, sétálni kell egy kicsit. Addig is, meséljen, milyen róla van szüksége? - mondom és neki támasztom a vasvillát a falnak, majd elindulok kifelé, hogy a nagyréthez vezethessem a hölgyet. Nem tűnik idősebbnek nálam, a jelek az arcán pedig egész érdekessé teszik őt.



P.S.: Remélem tetszik Music: Novigrad

Braenra @

Amikor a lány felém fordult, zavarba jöttem a szépségétől. Olyan gyönyörű volt! Az ezüstös, fényt csepegtető, szálas haja, zafírkék szemei, a piszok alatt hamvas bőre… Na és az alakja… ! Még a munkához öltözött, koszosnak hívható munkaruha ellenére is jól meg tudtam figyelni, hogy rendkívül szép homokóra alakja van, arányos, csinos keblei, hosszú, vékony combjai… És én? Alacsony voltam, inkább tömzsi, mint szépen faragott alakom volt, a melleimre is haragudtam, amiért nem nőttek egy kicsit nagyobbra. Az egyetlen, ami különlegesnek volt mondható bennem, az a teljesen átlagos kék szempárom, és mézszínű hajam, mely olykor-olykor már vörösnek hatott, ám ha úgy esett rá a napfény, szőkének is mondható volna. Nagy nehezen tértem vissza a csodálkozásból a valóságba.
- Bírom ín a sítát… - kezdtem bizonytalanul, de hamar belejöttem a beszédbe – Brokilon óta úton vagyok.
Nem tudtam pontosan, mindez mennyi táv, de jópár napba beletelt, büszke vagyok a teljesítményemre. Maga Brokilon erdeje is edzésben tartott, csak átkelni rajta jó három, esetleg négy napba is beletelt még annak is, aki ismerte a járást. El sem merem képzelni, mi lenne, ha még az illető nem is tudja, merre menjen. Oh, várjunk csak. De, tudom. Ott veszik. Vagy a yghern*-ek végeznek vele, vagy a Duén Canell*-t védelmező driádok. Egy kicsit még facsarta a szívem a honvágy, ha erre gondoltam, de ugyanennyire töltött el izgalommal az út, ami előttem állt. Megvártam, amíg a lány félrerakja a vasvillát, majd udvariasan megvártam, míg kilép maga, én csak azután követtem.
- Nem írtek ín úgy’ a luvakhoz… Csak nékém lénne. Nincs sok hólmim se. Csak az íjam meg a cselőkéim.
Nem tudom, ez segített-e neki egy kicsit leszűkíteni a lehetséges jószágok számát, ezért még hozzátettem:
- Úton vagyok. Még nem tudom, meddig menek. Lehet, lemenek a világrúl.


P.S.:*Százlábú, embernagyságú rémség // 288 szó! Mood: Kun miatyánk

Braenn és Cenra @

Egy nem várt látogató jött oda az istállókhoz. A leány aranyos volt és kedves, bátortalan. Láthatóan messziről jött, ruháján az út pora, foltjai voltak. A szavai azonban megerősítettek abban, hogy távoli, vidéki. Lovat akar venni. Nem csodálom, hogyha valaki nagyobb utat tesz meg, akkor egy lóval még is jobb ezt tenni. Könnyebb. Amikor mondja, hogy Brokilon óta úton van, kicsit felhúzom a szemöldököm. Persze kikérdezem arról is, hogy milyen ló kéne neki, de nem ismeri őket. Elmondja, hogy csak utazáshoz, neki kellene, mire magamban bólogatok. Valami halovány kép kezd kirajzolódni.
- Hát Brokilon elég távol van. Azóta sétálsz? - kérdezem, miközben elindultunk. Az utcán sok ember van, de annyira azért nem, hogy nehezen jussunk el a kapuig. Novigrad élettel teli város. Főleg a kikötő miatt. Rengeteg kereskedő jár erre.
- A fegyvereket vadászatra, vagy harcra használod? - kérdezem lépteink közben. Ennek fontos szerepe van a választásban is, hiszen ha harcos, akkor olyan ló kell mellé, aki ezeket bírja. A mai világban, utazás közben, szörnyvadászaton, vagy banditák ellen jó, ha erős és erős idegzetű a paripa, amelyen ülünk.
- A nevem egyébként Cenra. Téged hogy nevezhetlek? - kérdezem, mert hát végül is könnyebb úgy beszélgetni, ha tudjuk a másik nevét.
- Irigyellek egyébként. Sokszor nekem is megfordul a fejemben, hogy csak elinduljak a világba, és felfedezzem azt. - mondom halovány mosollyal.
- Mi vezérelt téged arra, hogy lesétálj a világról? Ráadásul egyedül? Nagy bátorságra utal ez. - kérdezem. Az nagyon tetszett, amikor azt mondta, "lemegyek a világról". Kicsit kuncogtam is rajta. A napfényben egyébként a mézszínű haja egészen aranyszerűnek hat. Habár elsőre nem tűnt határozottnak, azért még is csak ez rejlik benne, hisz neki indult a világnak, egy maga. Bátor. És ügyes, már az íjból is látszik. Egy neki megfelelő lovat fogunk találni neki. Olyat, aki hasonlít rá. Ügyes, erős és bátor.



P.S.: Remélem tetszik Music: Novigrad

Braenra @

Őszintén elcsodálkoztam a lovak sokaságán, a sok egyforma fészken, a különböző méretű és formájú szerszámon, a széna friss illatán, és a szalma durva roppanásán a lábam alatt, és azt sem tudtam megállni, hogy el ne fintorodjak, ahogy megcsapott a lovak együttes erővel alkotott bűzfelhője, így aztán igaziból megkönnyebbültem, amikor az istállókból kiléptünk a szabad levegőre. Fellélegeztem. Szerényen, de határozottan bólintottam a kérdésre.
- Persze mán hetek úta uton vanok. Nem ety nap álátt tenem meg eszt a rím hosszú utat. Mustanság gyüttem rá gondolatban, hugy kíne egy lu.
Elámultam Novigrad forgatagán. Jöttem már át városokon, amíg errefelé utaztam, de egyik sem volt ilyen… nem is találtam rá jó szót hirtelen. Sokan voltak, sokan csináltak sokfélét, mindenki a maga kis dolgával volt elfoglalva, hangosakat kurjantottak, rikkantottak, mindenki ráígért a szomszédos bódé áraira, és fennhangon hirdette, hogy az övé a legjobb, kétség kívül. Csodálatomból csak a szép tünde kérdése rázott vissza. Ahogy így haladtunk, egy szál fehér virág képét keltette a megjelenése. Mintha kissé elszégyelltem volna magam.
- Enkább harcra. De miúta elgyüttem Brokilonbúl, küzel sem használom annyit, amennyit hittem, hogy fogum. Van egy üreg kardom, de gyobb szeretem az íjam meg a cselőkéim.
Körülbelül ezen a ponton jöhettem rá, miért a sok kérdés. Én magam nem értettem a lovakhoz, ezért tette fel ezt a sok érdeklődést, hogy meg tudja állapítani, mi a legjobb nekem. Zseniálisnak találtam ezt a módszert. Hirtelen nem is szégyelltem már magam a válaszaim miatt sem, amikor belegondoltam, hogy meg hány ember és másfajú jöhet ide a legkülönfélébb igényekkel. Zsoldosok, vajákok, kereskedők, törpök, talán még tünde is akad köztük. A válaszra már nyitottam a számat, hogy reflexből válaszoljak, de egy pillanatra elgondolkoztam. Kit mutassak be? A driádot, vagy az emberleányt? Úgy döntöttem, mivel az emberleányt még keresem, addig a driád tökéletesen megteszi.
- Braenn, Brokilonbúl. Szíp neved van, Cenra.
Sokkal tovább nem is tudom szőni a bemutatkozást, mert valami olyasmit mond, amivel igencsak felkelti az érdeklődésem.
- Irigyelsz? Mér? – kérdem meglepett pislogás közepette, aztán értőn sóhajtok – Áh. Pedig veszílyes az! De talán ha talá’nál valakit, aki társul huzzád… Egyitt jobb. Egy kicsit.
Bátorítottam. Tapasztalatból tudtam, hogy az ilyen hívások előbb-utóbb kibújnak, mint szög a zsákból, aztán csak nézel, hogy most mi legyen. Nem akartam megbántani, mert magam sem keltettem egy legyőzhetetlen katona képét, de nem tűnt olyasvalakinek, aki meg tudná védeni magát az úton. Én legalább pici vagyok, és gyors, a nyilaim is legalább ilyen gyorsak. Ő nem tudom, hány napig bírná egyedül. Ingattam a fejem.
-  Ha újra erre gyárok, elviszlek magammal. Ha akarod.
Volt egy olyan érzésem, hogy úgyis elutasítja majd, de ugyanúgy felajánlottam. Hátha ez ad majd neki elég bátorságot, hogy nekiinduljon. Utolsó kérdésére némi felhő hideg árnya vetült az arcomra. Nem tudtam, miként is feleljek. Tudtam, hogy felelnem kell, hogy Cenra a tökéletes lovat megtalálja nekem, de még bennem is viszonylag friss volt a történet. De megfogadtam, hogy jól felelek, hát összeszedtem minden bátorságom, és feleltem.
- Amikur gyerek vótam… Kigyütt rajtam a bárányhimlő. A láztúl e’csatangótam otthonrúl. Brokilonban kötöttem ki, ahul níhány tünde ís driád talált rám, ís vittek el Duén Canellbe, Brokilon közepére. Kigyúgyítottak a himlőbűl, de ahelyett, hugy visszavittek volna a szüleimhez, megitatták velem Brokilon vizít, amitől elfeledtem mindent a családomrúl. Driádkínt neveltek fel, és új nevet attak nekem. Braenn ílete nem volt rossz vagy unalmas… De egyszer gyütt egy vattghern… Egy vaják. Meg egy csöpp kisleány. Eithné anya, Brokilon kirájnéja mekhagyta, hogy a csöpp kis Cirit is megitattyák Brokilon vizével, és belűle is csodaszíp kis driád lesz. Nem tudom, mi tőrtént, az esemínyektűl hirtelen visszaemlíkeztem rá, hugy valaha ín es emberleány vótam, és hugy Monának híttak. Cirire nem hatott a víz, a vattghern meg ő e’mentek… Ín meg nem tuttam, mihez lenek a történtek utána… Hát összecsomagótam az íjam meg a cselőkéim, és elgyüttem. Nem tudom, mitet keresek, aszt sem tudom, hugy megtalálom-é. De nem tuttam ugyanúgy tovább lenni, ahogy eddig.
Nem tudom, ez a válasz segített-e valamit, segített-e egyáltalán, de nincs mit szépíteni az igazságon. Azt sem tudom biztosan, hogy mit keresek. A szüleimet, valamit a világban, ami arra késztet, hogy tovább menjek, vagy épp visszaforduljak, esetleg önnön magamat… Mindenesetre a világot Brokilonon kívül azelőtt még sosem láttam, és úgy döntöttem, ennek apropóján akkor menni kell. Érdeklődve pillantottam fel a hallgatag tünde arcára.
- Jó választ attam?


P.S.: 708 szó Mood: Kun miatyánk

Braenn és Cenra @

Kérdésemre elmondja, hogy biza már régóta úton van. Próbálom elképzelni, milyen is lehet. Habár túlélésre nevelt Erdal, ez a világ kicsit másabb, mint a miénk. Sokkal veszélyesebb. És más dolog vándorrá válni, és túl élni addig, míg segítséget nem kapok.  Ez a lány gyalog meg tett annyi utat, mint amennyi virág nyílhat a réten. És most jut eszébe lovat venni?
- Amikor elindultál, nem gondoltál arra, hogy vegyél egyet? - kérdezem kíváncsian. Bár lehet, hogy butának fog a kérdés hatni, hiszen nincs lova, de megkockáztatom. Lehet más oka is, hogy nem egy hátasállaton tette meg az utat. Persze a többi kérdésem inkább az igények irányába viszi őt.
Sok mindent megtudtam, amit akartam: szeret íjászkodni. Mármint jobban, mint kardot használni. Illetve, hogy ezeket mire használja. Eddig hidegvérűre gondoltam neki, mert kitartó és tömzsi ló. Kényelmes lovagolni és könnyű ellátni, nincsenek igényei. Viszont ha harcolni akar, akkor egészen más megvilágításba kerülnek a dolgok. A harcmodornak több fajtája is van: mész'oszt ölsz, futsz'oszt ölsz. Kissé magamba merengve gondolkodom, mi is lenne a jobb választás neki, míg csak bólogatok a válaszain, és fél füllel figyelek is. Persze közben kiérünk Novigrádból, a láthatárban látni is a legelésző lovakat.
- Köszönöm, a te neved is szép. - viszonozom a kedvességet kis mosollyal, mikor bemutatkozunk egymásnak. Mikor rákérdez, miért irigylem, halkan szusszanok egyet.
- Mert vagy elég bátor, felkészült és rátermett ahhoz, hogy magad menj a világnak. Belőlem hiányoznak ezek a tulajdonságok. - mondom kis mosollyal. Mikor felajánlja a vele való utazást, felemelve kezem, finoman, kis mosollyal utasítom el.
- Köszönöm, de csak kolonc lennék. Majd ha egyszer ténylegesen felkészülök a vadonra, szívesen megyek veled kalandozni. - mosolygom rá halványan. Amikor rá kérdezek, őt mi vezérelte, elmeséli történetét dióhéjban, majd azt kérdezi, hogy jó választ adott-e. A kérdésén halkan felnevetek.
- Ne félj Braenn. Nincs olyan, hogy jó és rossz válasz. Ha még is lenne, akkor a tiszta, őszinte és igaz válasz volna az. De ez nem kikérdezés, vagy tesztelés. Csak kíváncsi vagyok. - mondom, majd oda érve a karámhoz, megállok mellette. Két tucat ló legalább legelészik, néhány fel is kapja csámcsogó fejét, ahogy megállunk. Főleg barna színűek, de van egy-két tarka és fekete is.
- Rendben van Braenn. Ritkán kerülök olyan helyzetbe, hogy ne tudjam, mi a legjobb a vevőnek, de ez most egy ilyen pillanat. Elmondom, miket ajánlok: mindenképpen sodrott lovat. A sodrott lovak tulajdonképpen hibridek. Meleg- és hidegvérű lovak keverékei. Attól függően, hogy mire akarod használni, úgy választjuk ki. Ami alap, hogy nálad ötvözni kell egy hidegvérű ló kitartását, és könnyen tarthatóságát a melegvérűek kecsességével és gyorsaságával, ha a hátáról akarsz mondjuk íjászkodni. Tehát melegvérű sodrott ló a választás. Ha pedig a lóval akarsz csatába menni, akkor inkább hidegvérű sodrott lovat ajánlok. - mondom a korlátra könyökölve. Persze közben megismernek a lovak és már jönnek is közelebb simogatást és vakarászást követelni, miközben még mindig rágják a füvet lapos fogaik alatt.
- Amit tudnod kell még, hogy a melegvérű sodrottak sokkal szeszélyesebbek. Erősen kell kezelni őket, mert ha hagyod elkanászodni, nem fogja azt csinálni, amit mondasz. Viszont cserébe gyors és remek paripák. - mondom megsimogatva az egyik barnaszőrű puha orrát. Egyelőre árakról még nem beszélek. Az ráér akkor is, ha kérdi.



P.S.: Remélem tetszik Music: Novigrad

Braenra @

Elnevettem magam a kérdésre. Olyan igazi, csengő, jóízű nevetés volt, melyben nem volt sem epe, sem gúny, amitől még apró, fehér fogacskáim is előbukkantak keskeny ajkaim mögül.
- Dehógy! De nöm vajok ín gazdag, nincs énnekem tallérom, se garasom, úgyhugy idefelé jövet megálltam Gors Velenbe’ meg Oxenfurtba’, ís zenível meg vásári mutatványikkal kápráztattam el mindenfíle népeket. Nem len’ arcum tallér né’kül luvat venni. Aztat ugyan nem tudhassam, hogy elég len’-e.
Érdeklődtem diszkréten az árakról. Kétlem, hogy vásári bohóckodással össze lehetett spórolni egy valamire való ló árát, de hát érdeklődés nélkül sosem tudtam volna meg. Szerettem volna azt a lovat, hiszen azért vagyok itt, de azért megalkudni sem szerettem volna valami olcsó gebével, ami legfeljebb a szomszédos településig visz, mielőtt összecsuklik és kimúlik alattam. De nem féltem tőle, hogy az Aen Elle – időközben megértettem, hogy nem Seidhe - tünde átvert volna, láthatóan nagyon érti a dolgát, és körültekintően, mindent számításba véve választ. Legyűrtem utolsó csodálatomat is, amint kiértünk Novigrad forgatagából, és a tekintetem rögtön a csacsogó szélben békével legelésző állatok felé fordítottam. Épp azon töprengtem, hogy nekem innen messziről teljesen egyforma mind, de Cenra, a szép Elle tünde bizonyára ilyen madártávlatból még a nemüket is megállapítja csupán a járásukból. Elcsodálkoztam azon, hogy amaz milyen izgalmas köpönyeget adott rám, és szavainak hamis ízéről könnyedén zavarba jöttem.
- Köszönöm, de… Hogy monnyam csak… Enkább csak elveszett, két világ közt’e kujtorgok, keresve valamifíle rejtett igasságot… Az igaz, nem ijeszt meg az yghren! Sem a vatt’ghern! De csupán azér’, mer’ megtanítottak íjjal meg cselőkével bánni.
Sejtettem, hogy amaz el fogja utasítani a felajánlásomat. Nem is baj, így utólag. Együtt tényleg könnyebb, az igaz, de egyáltalán nem biztos, hogy meg tudnám védeni, ha arra lenne szükség. Lovagolni mondjuk tud, akkor biztos vágtázni is, és ez kiinduló pontnak jó!
- Sejtettem, hugy emigyen döntesz. Nem haragszom meatta, de várni fogom a napot, amikoron együtt utazgatunk a rettenés vadonban.
A tünde leány nevetése legalább olyan szép, mint ő maga, nagyon is illik egy ilyen szép alakhoz és megjelenéshez egy ilyen szép hang. Hirtelen legördülő harmatcsepp jutott eszembe egy friss harangvirág kelyhén. Szégyellősen bólintottam.
- Susem dó’goztam luvakkal, kutya nehéz lehet! És assem tudom, csak gondolom, hugy a kérdésekkel a megfelelő luvat akarod kiválasztani. De natyon júl csinálod! – biztattam – Kérdezz még, fele’ni fogok!
A karámhoz értünk, ahol magam is megálltam. Nem tudtam, szabad-e nyúlkálnom, így inkább nem tettem gesztust a legelésző állatok felé, de gyors fejszámolással egybekötve szemügyre is vettem a jószágokat. Tényleg milyen nehéz munka lehet minden nap megfésülni őket, rendben tartani az istállóikat, etetni, itatni őket, nyergelni, kiengedni, megmutatni minden érdeklődőnek, aki lehet, mégsem veszi meg a kiszemelt jószágot. Csodálom, hogy ennek a csodálatos Elle tündének maradt türelme velem pepecselni és szöszmötölni. Ahogy hallani vélem a hajnali harmatcseppet legördülni a harangvirág kelyhén, érdeklődve pillantok rá, és minél inkább mondja, az én szép kék szemeim annál inkább felcsillannak.
- Elyen lu kell nekem! Magam vajok, és nem es szeretném más csatáját vívni. Assem hátrány, ha nem ejed meg, amikor ellövök egy cselőkét a hátán ülve.
Vele dőlök a korlátra, és figyelem rezzenéstelen arccal a közelebb merészkedő hátast. Elgondolkodtató, amit Cenra kínál. Tudok én lovagolni, de azt nem tudom, hogy jól is csinálom-e. Rosszat tenni nem akarok ezzel a szépséges állattal, ha már lesz olyan szívélyes és megtűr a hátán. Szép arcomat gondterhelt felhők árnyékolták be.
- Es mennyi tallér egy elyen paripa?


P.S.: 554 szó Mood: Gusta Mi Magla

Braenn és Cenra @

Amikor megkérdeztem, hogy miért gyalog indult el, kiderült, hogy azért, mert nem volt pénze rá, vagy hát nem tudom, lehet, hogy csak spórolni akart? Nem tudom, de nem feszegetem a témát jobban. Nem tudom, hogy Brokilonban mennyibe kerül egy ló. Persze ezt finom puhatolásnak is lehet érezni. A továbbiakban a válaszai alapján a hidegvérű sodrott lovat fogom neki ajánlani. Persze kedves elutasításom könnyedén veszi, gondolhatta, hogy nem fogok csapot-papot itt hagyni a felajánlásra. Amikor azt mondja, hogy sosem dolgozott lovakkal, kicsit ingatom a fejem. Annyira nem jó hír, ha nem tud bánni a lóval, de az már nem az én problémám. Megtanítani nincs időm rá, ahhoz egy tanár kell.
- Ha nem dolgoztál még velük, fontos, hogy keress valakit, aki megtanít az alapokra. A lovaglás egy dolog. A lovat ismerni kell. Ha a patájába szeg megy, tüske. Ha beteg lesz, végig ellenőrizni mindent. Patát kaparni minden nap kell. Jó legelő és friss víz, többször egy nap, ha lehet. - egy lóról gondoskodni kell, és nem elég csak napi kétszer víz közelben elengedni. Az áraknál elgondolkodom.
- Attól függ, milyen neműt akarsz, és ha hím, herélt-e. Én inkább kancát ajánlok, a sodrottak olcsóak is egyébként, csak 220 korona. - mondom és a lovak közé mutatok egy fekete-fehér foltosra.



P.S.: Remélem tetszik Music: Novigrad

Cenraenn @

- Lovagóni tudok! – védekeztem rögvest – Ugy é’tettem, hogy… Hm…
Ezen a ponton valamit mormoltam az ősi nyelven, keresvén a közös szavakat önmagam kifejezésére.
- Aszt heszem, dicséret aka’t lenni. Kutyanehíz lehet egísz nap a sza’mát lapátóni, meg az abrakot hórdani. – serényen bólogattam a tanácsokra – Azt heszem, megjegyeztem mindent. Arra, ami egyszer az enyim, natyon szoktam vigyázni, különösen ha él, mint a lu. De megigérem, hotyha nem bírok vele, akkó keresek valakit, aki egen.
A lovászleány szép arcát figyelem, míg láthatóan gondolkodóba esett az árakat érintő kérdésen. Igyekeztem értőn bólogatni, de tagadni sem tudnám, hogy nem vagyok tenyész. A lány szakértelmére bíztam magam.
- Ha’gatok rád, Cenra. Te jobban esmered a luvakat énnálam, ha te aszondod, az lesz a jó, megbízok a döntésedbe’.
Észrevettem, hogy a lány a sok jószág közül egyre célzottan mutat, és ez az én kíváncsiságomat is felkeltette annyira, hogy az irányt követve én is elpillantsak arra. Nagyot dobbant a szívem, az arcomon valamiféle sugárzás ütött ki. Éreztem, hogy ez a jószág lesz az.
- Natyon gyönyörű! Olyan, mint én! – lelkendeztem. – Es tényleg nem han’zik olyan drágának.  
Már nyúltam is az övem szélére akasztott tarsolyért, hogy átszámoljam a tartalmát. Balszerencsémre azonban a szütyűben nem volt több, mint 182 novigradi korona, és két vagy három veleni tallér. Csalódottan elhúztam a számat, mielőtt a lányra emeltem volna égkék szemeimet.
- Ez nem lesz elíg… Bár nem sok heányzik.


P.S.:228 szó Mood: Lullaby

Braenn és Cenra @

A ló, amelyet ajánlok neki gyönyörű, fiatalos, vidám és játékos. Három éves még csak, nem harc edzett, de rendkívül kitartó és gyors. Közben kiderül, hogy csak félre értettem a lányt.
- Elnézésedet kérem. Azt hittem, soha nem volt dolgod lóval. - mosolygom rá bocsánatkérőn, majd bólintok, mikor azt mondja, bízik a döntésemben-
- Köszönöm. Csak akkor vagyok én is elégedett, ha te is. - az olyan üzletnek nincs értelme, amit a másik megbán végül, hiszen hosszútávon nem jó se nekem, se neki. Se az üzletnek. Szerencsére tetszik neki a ló, látom a szeme csillogásán, a lelkesedésén és azon, ahogy számolja a koronáit. Vele számolok, és már most látom, hogy ez sajnos nem elég. Azonban ahelyett, hogy neki állna rá beszélni, csak elszontyolodik. Meg is sajnálom.
- Alkudoztál már valaha, Braenn? - kérdezem kisvártatva. Eddig arra vártam, hogy talán majd neki áll rábeszélni egy kisebb árra, de olyan, mintha csak elfogadta volna, hogy nem tudja megvenni a lovat. Ne már... pedig már én is olyan lelkes lettem tőle! Azt akarom, hogy megvegye és boldog legyen. Ha most nem alkudozik, mert soha nem volt ilyen helyzetbe, akkor megtanítom. Azon a pár koronán nem fog múlni egyébként.



P.S.: Remélem tetszik Music: Novigrad

Braenra @

Pompás paripa volt, rögtön megtetszett nekem. Fiatalos, kecses lábaival biztos a legtöbb erdős és sztyeppés terepen jól boldogul, kanca, a foltjaitól pedig egészen olyan, mintha rám szabták volna. A driádok természetközeli lények, azok után, hogy a Fámat megtanultam úgy nevelgetni, ahogyan az praktikus volt, hogy lakhassak benne, biztos vagyok benne, hogy ez a kanca könnyűszerrel a legjobb barátnőmmé is válhatott. A potenciált ott hordozta magában.
- Semmi gónd – intettem, és még biccentettem is, nem neheztelek rá a félrecsúszott kommunikációért.
Miért tenném? Ez a dolga, kérdezősködni. Így mérheti fel a vásárló igényeit. Miféle munkaerő volna, ha boldog-boldogtalannak véletlenszerűen választott lovakat adna át?
- Ez natyon kedves tőled – mosolyogtam rá melegen, bizalmasan. Ez a lány érti, amit csinál. Vajon mióta foglalkozhat lovakkal?  
Amint látom, hogy kicsit kevesebb, mint negyven korona hibádzik, rögtön átgondolom a lehetőségeimet. Tölthetnék még pár napot a piactéren, vásári mutatványokból összeharácsolva némi tallért, de semmi nem garantálja, hogy amikor visszatérek, a nekem tetsző hátas még itt lesz. A fejem ingattam jobbra-balra.
- Nem egazán. – Most, hogy jobban belegondoltam, tényleg nemigen adódott rá helyzet. Az íjamat és a cselőkéimet is mind magam faragtam. Azt nem mondom, hogy a városok és bazárok forgatagában nem csábultam el négyszer-ötször, hogy újakat vegyek, de az első és legfontosabb prioritásom most egy ló. Minden más csak utána jön. Nem mintha abbahagynám ezután a piactéri bohóckodást. Ha lovat veszek, annak a későbbiekben abrakra lesz szüksége, méghozzá állandó jelleggel. Nem tesz jót neki, ha csak füvet legel.
- Csak aztat ne mondd, hogy megtanítsz.
Mosolyféle bújkált a szám szélében, a szemeim reménnyel csillantak fel. Kissé komikusnak hat mindez, hogy a gazda tanítja meg a vevőt alkudozni, de látom, miért jobb neki, ha akár kicsit engedményesen is elviszem a lovat ahelyett, hogy itt hagynám.
- Nöm lesz be’őle baj? – kérdezek vissza azért aggodalmaskodva. A legkevésbé arra vágyok, hogy ez a szép és kedves Aen Elle tündét miattam szidják össze.


P.S.:311 szó Mood: Kun miatyánk

Braenn és Cenra @

Ha látná a céh, hogy mit csinálok, szíjat hasítana a hátamból. De ez van, itt most nem a lehúzás a lényeg, legalább is nekem nem. Ennek a nőnek szüksége van arra a kancára. Ki tudja, később az életét mentheti meg! Nekem ez a fontos. Szerencsére nem neheztel, amiért félre értettem. Számolunk, de hiányzik némi korona az összegből. Ő nem szól semmit, csak szomorúan lógatja az orrát, én meg felsóhajtok és felteszem a Nagy Kérdést. A válasz nem. Persze, hogy nem. Látni rajta, de az a baj, hogy a kérdés nem ösztönzi őt arra, hogy levigye az árat, hanem inkább arra kérdez rá, hogy megtanítom-e. Hát végül is... igen. A kérdésére, hogy nem lesz-e belőle baj, legyintek.
- Nem lesz gond. Alkudozni többféleképpen is lehet. Ha teljesen ismeretlenek lennénk egymás számára, akkor nagyobb előnyből indulhatnál. Általában, amikor egy kereskedővel kezdesz beszélni, nagyobb árat mond, mint a tárgy, jelen esetben ló teljes értéke. Azért, mert tudja, hogy úgy is alkudozás lesz a vége, és a jó kereskedő "hagyja", hogy levigye a vevő az árat: épp annyira, amennyit eredetileg szánt a célra. Tehát ha a piacon lószerszámot akarnál venni, és 50 koronát kér a nyeregért a mester, mikor 30 koronával is már jól jár, akkor kezdenek el az emberek alkudozni. Először mindig a vevő kezdi. Ugyan már, adok érte 20 koronát! Áh, nem.. 40! Íjj... 25! 30 és nem kevesebb! Meliteleúccse! - játszom el a párbeszédet, amely leforoghatna a piacon, majd megrázom Braenn kezét.
- A mi helyzetünk azonban másképp van. Én kikérdeztelek, tudom rólad, hogy nincs sok pénzed, így a ló eredeti árát ajánlottam. Na már most... Ha nem akarom, hogy megdobáljon a fapapucsával a mesterem, akkor két dolgot tehetünk. Vagy szerzel még valahonnan, kölcsönkérsz, vagy hasonló, vagy... - itt egy kis ravaszdi mosoly bújik meg az arcomra és hatásszünetet tartok.
- A mester a koronán kívül még egy dolgot szeret nagyon: a dolgos kezeket. Ha ledolgozod a lemaradót, akkor tiéd a paripa, és még össze is szokhatsz vele. Ha úgy vesszük, én napi 20 koronát kapok. Te szerintem 10 koronáért is beállhatnál, és ha végig dolgozod a négy napot, akkor ki is van pótolva a dolog. Bár lehet, hogy én a helyedben még egy, vagy két napot tovább dolgoznék, hogy a piacon meg tudd venni a nyerget és a kantárt. Azok nincsenek benne a ló árában. - fejtem ki az elgondolásaimat.



P.S.: Remélem tetszik Music: Novigrad

Cenra x Braenn @

Nagy, kerek szemekkel hallgattam a szép Elle tünde bevezetőjét az alkudozás rejtelmeibe, míg visszarejtettem a kis szütyőmbe a megspórolt koronáimat. Lenyűgöz a kerekített kis jelenet, és ahogy még a nagy beleélésben a kezemet is megrázza.
- Briliáns! Milyen ravasz a dh’oine! – ámuldoztam az alkudozás egyszerű, de nagyszerű koncepcióján, mielőtt Cenra mélyebben belement volna a piaci árucsere rétegeibe. Értőn bólogattam, ahogy a nyári levegőt megtöltötték a szavai. Lássuk csak. Novigrad forgataga egészen kiszámíthatatlan ahhoz, hogy arra számítsak, hogy minden nap szerencsém lesz, és furulyával, íjászbemutatóval ugyanakkora összeget harácsoljak össze, és egészen biztos vagyok benne, hogy akár több időbe is telhet, mint négy nap, beletelhet nem csak annyi, de akár öt, vagy hat nap is, ha nem egy egész hét! Arra meg ugye nincs semmi garancia, hogy a szép Elle tünde tartja is nekem a pajkos, foltos kancát. A fejem ingattam. Kedvelem a leányt, többet segített, mint hittem volna, és még olyan messzire is képes elmenni, csak hogy náluk vegyek lovat, mint hogy felajánlja, hogy dolgozzam le az árát. Nagyon nagyvonalú ajánlat, meg kell hagyjam neki. Meleg mosolyszökött az ajkamra.
- Miér’ es ne? Te egazán mindenre gondósz, Cenra. Úgy’a legyen, odaadom a 182 koronát, meg aszt a kevís váltót, amim van, a többit pediglen ledógozom.
Miért is ne? Nincs ellenemre a munka, négy-öt-hat munkával töltött nap rengeteg, azalatt még ennél is kiválóbb barátnőkké nőhetjük ki magunkat, a vételezésre szánt paripát is jobban megismerem, elmélyítem a tudásom a lóápolásról, és ha szerencsém van a frissen szerzett, alkudozásról szóló tudományommal, még marad is pár tallér a tarsolyomban.
- Kísz vagyok a mestered elí ál’ni. Remélgyük, hogy télleg úgy fog örűni a dolgos kezeknek, mint aztat mon’tad.


P.S.:273 szó Mood: Siúil á Rún

Braenn és Cenra @

Gyorsan, egy rövid jelenettel vázolom Braennek, hogy hogyan is mennek nálunk az alkudozások. A lány láthatóan elámul a dolgon, és meg is jegyzi, hogy milyen ravaszak vagyunk. Bólogatok, mert szó se róla, így van. Aki ismeri a trükköket, könnyebben navigál és takarít meg pénzt, aki pedig nem ismeri ezeket, arra nehéz idők járnak a piacokon és vásárokon. Braennek szerencséje van, hogy velem hozta össze a sors, nem pedig mással. Emiatt felhozom azt is, hogy a maradékot inkább dolgozza le nálunk, mert azzal többre megy, mintha valahogy koronát akarna keresni. Ugyan nem tudom, azt miként tenné, de az biztos, hogy nem kerülne kevés időbe. Az ötletemre várom a válaszát, de nem hiszem, hogy nemet fog mondani. Nem a kényeskedő nemesleány fajta, hanem az erdő nevelte. Szerintem még tetszeni is fog neki a dolog. Nem kell sokat várnom, hogy Braenn rá bólintson a dologra, így elmosolyodom.
- Jó választás. Gyere, idő, míg visszaérünk. Szerintem a mesterem már az üzletben van. Néha van, hogy rossz a napja és olyankor kiállhatatlan, de nem hiszem, hogy most modortalan lenne. Jól megy az üzlet, hacsak nincs személyes gondja, minden rendben lesz. Mindenesetre ne hagyd magad eltántorítani. - adok neki tanácsot, miközben elindulok vele visszafelé Novigrádba. Természetesen a lovak tovább bambulnak, legelésznek, patáiknak döngése azért messzire hallatszik.
- Majd megmutatom a fogadót, ahol bérlek egy szobát. Ha megakarod spórolni a pénzt rá, akkor vagy az istállóban, vagy a szabad ég alatt tudsz csak aludni. Sajnos nekem egy ágyas szobám van csak. - mondom elmerengve, felpillantva a tiszta égre. Nincs hideg a nap miatt, de éjjel még lehet az lesz.



P.S.: Remélem tetszik Music: Novigrad

Cenra & Braenn @

Minden idegszálammal arra koncentrálva, amit Cenra magyaráz, figyelek az alkudozás rejtelmeire, mindent jól meg is jegyzek magamnak, hisz be kell ismernem, valóban hasznos tudás, és a jelenet, amit Cenra felvázol, valóban segít abban, hogy megértsem az alkudozás lényegét. Tényleg milyen ravasz egy nép a dh’oine! Hálás vagyok, amiért az ég vele boronált össze, és nem pedig mással – valakivel, aki a bőrt is lehúzná a csontomról, megkopasztana, mint egy tyúkot. Cenra igazán jószívű és kedves, amiért hajlandó beavatni a piacolás praktikáiba.
- Mos’ má’ mendent é’tek! Köszönöm még eccer, hogy e’magyaráztad.
A csodaszép elle tündének igaza volt. Időbe került volna, nem is kevésbe, míg összeszedem a hiányzó összeget. Annál pedig gyakorlatilag bármi gyorsabb, mint hogy összezsonglőrködjem meg nádsípoljam a jussomat a piactéren. Meg amúgy is, egy kis munkába még nem halt bele senki.
- Gyüvök. Egyépként gondolod, hogy a mesterednek tecceni fogok? Es a lu? Szerinted a lunak is ugy teccek en, ahogyan ő énnekem? – érdeklődtem tőle barátságosan, míg a nyomdokaiban lépkedtem vissza a legnagyobb épület felé, át a büdöskén és a szamárkórón. – Es nem fogja aseem útálni, hogy driád vujok? Bár, te es tünde vagy, es téged se utál, egaz? Nem hagyom! A fámra esküszök, hogy nem hagyom!
Még az odaúton is vissza-visszapillantottam a lovakra, különösen arra a foltos szépségre, amelyiket épp ledolgozni készülök. A szépséges elle tünde szavaira jóízűt kacagtam, fogam fehérje előbukkant az ajkaim mögül.
- Amiatt ne aggóggy. Brokilon úta úton vujok, es azóta nem es láttam ágyat egazán. Az estálló legalább fedett, nöm ugy, mint az egbolt. Bármejik gyó nekem.
Udvariasan megállok az ajtó előtt, és hagyom, hogy a szép elle tünde menjen előre, nehogy megijedjen tőlem, vagy épp felkapja a vizet a lovarda tulajdonosa.


P.S.:277 szóMood: Track 1

Braenn és Cenra @

Könnyen elmagyarázom Braennek, hogy milyen is az alkudozás a köreinkben, és ő meg is érti egyből. Nem kell tovább húznom a dolgot, minden rendben halad. Elmondom, hogy milyen lehetőségei vannak, és végül választ. Ledolgozza a maradékot, és fogadó helyett inkább a szalmán alszik majd.
- A mesternek a jó munka tetszik. Az első két napon majd kiderül, hogy megkedvel-e, de szerintem örülni fog a segítségnek. A lóval pedig neked kell megbarátkoznod. Ők is éreznek, épp úgy megtudnak sértődni, mint bárki más. vannak dolgok, amelyeket kifejezetten szeretnek. Répa, alma, csak hogy két példát mondjak. Nagyon kétlem, hogy a driádságod bármilyen állatot is zavarna, Braenn. Az ilyesmi csak az emberféléket szokta irritálni, meg az arrogáns népeket. - mondom elmerengve. Nem tudom, miből gondolja, hogy majd pont a lovat fogja érdekelni, hogy Braenn driád-e, vagy sem. Bár őszintén szólva, nem tudom. A természetközeli népeket jobban szokták szeretni az állatok.

Kis idő múlva a fogadóhoz érve én lépek be először, aztán beengedem magam után Braennt.
- Maradj itt. Mindjárt jövök. - mondom, a lányra nézve, mivel a pultnál nem látom az öreget, ezért valószínűleg hátul lesz. Megkerülöm a pultot oldalt, és bemegyek hátul egy ajtón. Valóban ott van, éppen leltározik.
- Jó napot. Hoztam egy munkaerőt. - mondom a férfinek, mire az megáll a munkával.
- Mifélét?
- Driád. A lovak szeretni fogják. Megakarja venni az egyik kancát, munkával pótolná ki a koronát.
- Melyik kancát?
- A foltosat. - szavaimra hümmög egyet, lerakja a pennát és a pergament, majd kimegy a pulthoz. Én követem, és biztatóan biccentek Braennfelé, a mesterem mögül, aki a pultra támaszkodva megnézi magának a lányt.
- Hmmm... Szóval dolgoznál a lóért? Mennyi pénzed van? - kérdi, míg én neki dőlök hátul a falnak.



P.S.: Remélem tetszik Music: Novigrad

Cenra & Braenn @

Azt hiszem, most már mindent értek, és minden alkudozással kapcsolatos tudás bevésődött az eszembe. Szinte már alig várom, hogy a legközelebbi piactéren kamatoztathassam, amiket ma tanultam! De még azelőtt meg kell dolgoznom a szép, foltos kanca áráért, mert azonnal beleszerettem, tudtam, ösztönből, hogy ő lesz az én társam innentől kezdve. Érte megérte. Egy közepesen hosszú gondolatot még annak is szántam, hogy vajon minek nevezzem a kancát, ha majd ledolgoztam az árát, és tovább állhatunk, együtt, mielőtt a szépséges elle tünde szavainak adóztam volna oszthatatlan figyelmemmel.
- Hehümm… Egy kecset azér’ még ta’tok ettől a te mesteredtő’. De szórgalmas vujok, igérem! Nöm lesz rám kifogásolása! Te vagyol a szaké’tő, ha te aztat mondod, hugy szeretni fog mindentő függetlenűl, akkó neked elhiszem. – Nini, ezt jó lesz későbbre megjegyezni. Ha meg is sértem véletlenül ezt a csodaszép foltos kancát a jövőben, talán ki tudom engesztelni az olyan csemegékkel, mint répa és alma. A csodaszép elle tünde utolsó szavaira azonban kissé túlságosan is elkomorultam. Hallottam egyet s mást, pletykákat arról, hogy hogyan ütötték-vágták a másfajúakat Ríviában… De szeretném azt hinni, hogy mindez nem igaz. – Egazad van. Asz embörek kegyetlenek tudnak lenni.
Egyel csöndesebben követtem a lányt a maradék távon, mint eddig, kissé elvesztem a gondolataimban útközben, de a küszöböt szigorúan csak a lány után lépem át.
- Maradok. Nem menek sehová. – biccentettem utána, és a tekintetemmel követtem, ahogyan eltűnik a pult, majd az ajtó mögött. Kihallatszik hátulról a szép elle tünde és a lovász mester szóváltása, kíváncsian hegyezem a fülem, addig pedig, hogy az időt mulassam, a falra felfüggesztett dísztárgyakat, kovácsolt patkókat és agyag tányérokat figyeltem. Nyílt az ajtó, én pedig izgatottan kihúztam magam.
- Egen, mester uram. Ha megengedi. Engedelmével, mester uram, száznyócvankettő korona, és kettő veleni oren.
Loptam egy pillantást Cenra arcáról, mielőtt folytattam volna.
- Natyon megteccett a fó’tos kanca, megvenném. Dógozok érte akár ety hetet is, nöm bánom. A’szok sza’mán, pucolom az estállót, etetem es etatom a luvakat. Estebédet is kotyvasztok, ha köll!


P.S.:323 szóMood: Isara