Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Napok óta vagyok már úton, a készleteim szinte teljesen elfogytak. Szerencsémre Novigrad már nincs túl messze, szóval nem kell tartanom az éhezéstől. Viszont először még el kell jutnom a városba. Azt szokták mondani, a törpök legendásan szívósak. Ez az állítás rám is igaz, azonban az út utolsó néhány óráját már nem tudom megtenni. Hamarosan besötétedik, ráadásul a gyomrom hangos korgása is a letáborozás mellett voksol. Éppen ezért döntök úgy, hogy mára befejezem az utamat. Szerencsére az erdőben hamar találok egy megfelelő helyet a táborozáshoz, így hamar lepakolom a holmimat egy fa tövében. Ezután fejszével a kezemben gyűjtök némi tüzelőt. Sajnos a tűzrakás és gyújtás még nem megy elég jól ezért eltart egy darabig, mire végre elkészülök. Végül előveszek egy darab szalonnát, felszúrom egy karóra és elkezdem megsütni. - Remélem egy bandita sem akar kifosztani - dünnyögöm magam elé a népem nyelvén.
Figyelem! Braenn erősen tájszólásban beszéli a közös nyelvet, ezt igyekeztem a leghűebben visszaadni a párbeszédes részekben. Azonban ha valami nem egyértelmű, ér utánakérdezni a user-nél!
A Novigrad-ba vezető úton történt. Lovat akartam venni, és a Pajkos Pónit ajánlották, és bár a főúton biztosan gyorsabban odaértem volna, én azonban nem tudtam elszakadni az erdő suttogásától és a madarak énekétől, így fülem hegyezve – nem szó szerint – haladtam a Novigrad közeli erdőségben. Azonban nem a fülem volt az az érzékszervem, ami előbb reagált. Hanem az orrom. Ugyanis erős füstszagot éreztem, egy tábortűzét, később pedig fülemnek idegen mormogás társult hozzá. Mi a csuda? Egyenesen belesétálni készülök egy bandita táborba? Ez jót nem jelenthet… Megtorpantam. Visszafordulni és kerülni így az este küszöbén nem érte volna meg, de harcba sem fűlött a fogam bocsátkozni. Tépelődtem a lehetőségeimen, és nagyjából ekkor történt, hogy a zsíros, piruló szalonna illata is eljutott hozzám. Nyelvem egy nagyot c– egyrészt izgatottságomban, másrészt hogy a számban összefutó nyálat legyűrjem – és fogtam az íjam, ráillesztettem az idegre egy cselőkét, és magam előtt tartva kiléptem a borókabokor mögül. - Nem akarok harcóni! Figyelmeztettem a tábort előre, bár a testtartásom bizonyára nem erről árulkodik. Azonban a tábor majdhogynem üres volt, legalább is csak egyetlen személyre szólt. - Ó. Fogalmam sincs, mikor láttam utoljára törpöt, láttam-e már valaha egyáltalán, mindenesetre ahogy a pillantásom ráesett, egyből felismertem, hogy ez nem lehet más, csakis egy törp. Ha megbizonyosodtam róla, hogy nem akar bántani, akkor engedtem a húr feszességéből, és leengedtem az íjamat. - Finyom ellata van. De kenyír né’kül nem az egazi. Nekem van egy kövés. Megosztom veled. A tarisznyámban kezdtem el matatni a maradék vekni kenyérért, amit még Gors Velenben vettem pár napja. Nem mondom, hogy a legfrissebb volt valaha, de a semminél talán jobb.
A gyomrom újabb korgással jelzi, hogy most már tényleg enni kellene. Ráadásul ahogy megérzem a sülő félben lévő szalonna illatát, meg is fájdul egy kicsit a hasam. Így hát kicsit közelebb nyomom a tűzhöz a vacsorámat, csak hogy hamarabb befalhassam. Annyira belemerülök a dologba, hogy észre sem veszem az érkező jövevényt. Amikor feltűnik a fegyveres, megőrzöm a hidegvérem és úgy teszek, mintha már számítottam volna rá. - Akkor ne harcojjá! - förmedek rá, majd nem törődve vele folytatom a sütést. Persze most már nem koncentrálok annyira az ételre, mint az előbb, hisz az az íj még mindig fel van húzva. Ha rám szegezné, akkor gyorsan félre gurulnék, majd rávetném magam, hogy jó alaposan a földbe döngöljem. Azonban ez nem történik meg, helyette mintha csodálkozó hangot adna ki. Mintha még nem látott volna magamfajtát. Unottan felé pillantok, majd horkantok egyet és megcsóválom a fejem. - Nem tervezém megosztani senkivel... - szólalok meg. - De ha van kenyerid, akkor lehet róla szó. Van még egy kisebb szallonkám. Üjjé ide a tűzhö' nyugotton. Ezután előveszem a maradék szalonnát és ha leül hozzám, akkor oda nyújtom neki. Eléggé fura szerzetnek tűnik a lány, remélem nem ő Novigrad bolondja. Nem hiányzik, hogy eszementtel költsem el a vacsorámat. - A nevem Yorick Driaga, a Mahakam Hegységből származám. Osztán te miféle szerzet vónál? Hozzád hasonuló ember némbert még nem látám. Hamarosan kész a szalonna, szóval a kapott kenyérre elkezdem rácsepegtetni a zsírját. Oda haza még némi zöldséget is ennék hozzá, de jelenleg meg vagyok szorulva ilyen téren. Novigradban szereznem kell egy pénzesebb munkát!
Tényleg nem harcolni jöttem, csak önvédelemből ajzottam fel az íjam, de ahogy az ismeretlen alak rám förmedt, nem tehetek róla, egy kicsit összerezzentem. A kegyelemdöfést a teóriámnak, miszerint ez az alak nem akar az életemre törni, az adta meg, hogy szinte rám sem hederített. Úgy sütögette tovább a szalonnát, mintha nem volna holnap! Csodálattól kerek szemekkel figyeltem ezt az egész komédiát, amibe belecsöppentem. Ezen a ponton sima víztükörré simult ki minden vonásom, még a cselőkét is visszadugtam a tegezbe, az. - íjat pedig a hátamra vettem. - Köszönöm – döntöttem meg a fejem udvariasan kissé, mielőtt egy tönköt átlépve letelepedtem volna mellé. – Nöm akartalak megejeszteni. Az igasság az, hogy én jobb fé’tem tőled, min’ te éntőllem. Az ölembe húztam szövegből varrt tarisznyámat, és az emlegetett pékjaváért nyúltam, a legnagyobb karéjt nyújtva neki, magamnak pedig szerényen megtartva a kisebbet, cserébe pedig átveszem a kisebb darab szalonnát, és amíg érdeklődve hallgatom a bemutatkozást, egyszer s mind a magamén töprengek, felhúzom a húst egy cselőkére, amit a hátamon átvetett tegezből húztam ki. - Örvendék, Yorikk Driaga. Ín egy… - ezen a ponton rövid időre elhallgattam, míg átgondoltam, hogyan is mutatkozzak be; emberleány, avagy tünde - egy driád vujok. Braenn-nek hí’nak. Kislány vótam, amikor a driádok ís tündék Brokilonbúl befogattak ís maguk közé vettek. Épp Nóvgrádba tartok, hogy luvat szerezzek. Ís te, te merre tart’sz? Sosem voltam még Mahakam-ban, csak úgy körülbelül tudom, hogy miféle hely, és merrefelé lehet, és titkon abban reménykedtem, mesél majd még róla. Míg a férfi szalonnája elkészül, az enyémre még kissé várni kell, és hirtelen nekem is elkezd hiányozni valamiféle zöld mellőle, úgyhogy rábíztam a férfira a vacsorámat, magam pedig nekiindultam a táborhely környékét felfedezni. Találtam is némi fafülgombát, és friss kakukkfüvet, azokkal tértem vissza, ráhúzva őket egy újabb cselőkére, és a sajátom visszavéve most már igencsak teljes lehet a vacsora. - Gyól esmerem az erdőket – mosolyogtam rá barátságosan – Ehhöz hasonlatos hejeken nőttem fel. Közben szép lassan ránk esteledett, a lombkorona felett felbukkanó, első csillagokra emeltem a tekintetem.
Nem szeretem ha valaki túl sokat beszél, leginkább annak vagyok a híve, hogy a lényegre térek. Ez a lány viszont nagyon szeret fecsegni. Elveszem a felém nyújtott kenyeret, majd elkezdem rácsepegtetni a szalonnából a zsírt. Mindvégig csendben vagyok, de amikor egy kérdést intéz felém, akkor sóhajtok egyet. - Zsódos valám - szólalok meg morgó hangomon. - Járám a vidéket oszt bérbe adám a fegyverim. Novigrad nagy város, bizton akada valami munka enmagamnak. Ezután csepegtetem még egy kicsit a zsírt a kenyérre, majd előveszem a bicskámat. Vágok egy keveset a szalonnából, amit azonnal a számba nyomok. - Zsizsa zsizsa zsizsa... - szólalok meg miközben legyezem a számat. - Fohhó! Kissé megégettem a nyelvem, de nem lényeg. Beleharapok a kenyérbe és jó ízűen megkezdem a vacsorát. - Étvágyat! - szólok oda a lánynak. Mielőtt elindultam volna, hogy felfedezzem magamnak a világot az anyám azt mondta, ismerjek meg minél több embert és más szerzetet. Így hát a lány felé nézek, akinek más is van nyárson, nem csak a szalonna. - Én a hegyekben növém fel, keveset tudám az erdei életrű. Túlélém a vadont, nem valám teljesen elveszve, de azt nem tudám mit huzál a nyársra. Finomak? - kérdezem érdeklődve. Leginkább a húst hússal híve vagyok, de szívesen kipróbálok mást is. Sohasem lehet tudni, hogy ezek az izék mennyire ízletesek. A gomba nekem gomba, nem tudom melyik mérgező és melyik ehető. Talán éppen ezért sem próbáltam meg semmi hasonlót gyűjteni. Talán ma este még tanulhatok valami hasznosat!
Azt vettem le a törp nyers ábrázatából, hogy nehezményezi, amiért ennyit locsogok, és ettől nem tudtam, hogy érezzem magam. Nem szerettem volna megsérteni, nem tudtam, milyen virtusa van a törpöknek, vagy akár csak neki, így inkább csak tetten érve magam összeszorítottam az ajkaimat. Utólag beláttam, hogy ez volt a jó döntés, ugyanis Yorick meg sem mukkan. Melegség csillan a szememben, ahogyan látom, elfogadja a kenyeremet, én pedig még kissé sütöttem a szalonnámat még, míg hallgattam a meséjét. - Zsódos? Ez natyon ezgalmasan han’zik. Es nem fé’sz, Yorikk Driaga? – érdeklődtem halkan, bizonytalansággal a hangomban – Ugy ertem, bá’mikó jöhet egy cselőke, vagy csak ety luvas, aki gyósabb náladnál. Gondolkodtam, míg azt figyeltem, ahogy a szalonna zsírját csepegteti a kapott kenyér rostélyra. Sosem tudtam volna hasonló életet elképzelni magamnak. Bár kétségkívül gyorsan pénzhez jut az driád lánya, gyorsabban, mint a vásári mutatványozással és tünde altatódalokkal, ugyanakkor igen bizonytalan megélhetés is. Azt hiszem, félnék ilyen professziót űzni. Kerek szemekkel pillantok fel rá, ahogy a szájába tömi a szalonnát, még a szám is nyitva marad kicsit, különösen a szavak egyvelegétől, amivel köríti. - Zsizsa zsizsa zsizsa… ? – A saját szalonnámra pillantok, és miután lecsepegtettem egy szelet kenyérre a zsírját, szelek belőle én is egy darabkát, amit meggondolatlanul a számba nyomok, leutánozva a férfit – „Zsizsa zsizsa zsizsa….” – mormogtam az orrom alá, mielőtt könnyek lepték volna el a szemem – Effohhó! Tátottam el a számat, hogy rásegítsek kicsit a forró szalonna hűlésére. - Ah, jó etvágyat neked es – biccentettem oda, mielőtt óvatosan lehúzta volna a fafülgombát és kakukkfüvet a nyársamról, hogy nekilássak, amikor a mogorva törp magától izgalmas mesébe kezd – Ah, mendent é’tek. A Mahakambó’ gyüttél, ugy’e? Miféle hej az? Ó, ezek? – pillantottam a kenyérre helyezett egyvelegre – Auriculaeria es thymus. A közösön fafűlgomba es kakukkfü. Az eggyik ződség, a másik füszer. Kostold meg. Finyomak. Közelebb csúsztattam hozzá a frissen megpörkölt szerzeményeimet, hogy kedvére válogathasson és kiszolgálhassa magát. Érdekes egy figurával hozott össze a sors. De nem rossz lélek.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
A Novigrad-ba vezető úton történt. Lovat akartam venni, és a Pajkos Pónit ajánlották, és bár a főúton biztosan gyorsabban odaértem volna, én azonban nem tudtam elszakadni az erdő suttogásától és a madarak énekétől, így fülem hegyezve – nem szó szerint – haladtam a Novigrad közeli erdőségben. Azonban nem a fülem volt az az érzékszervem, ami előbb reagált. Hanem az orrom. Ugyanis erős füstszagot éreztem, egy tábortűzét, később pedig fülemnek idegen mormogás társult hozzá. Mi a csuda? Egyenesen belesétálni készülök egy bandita táborba? Ez jót nem jelenthet… Megtorpantam. Visszafordulni és kerülni így az este küszöbén nem érte volna meg, de harcba sem fűlött a fogam bocsátkozni. Tépelődtem a lehetőségeimen, és nagyjából ekkor történt, hogy a zsíros, piruló szalonna illata is eljutott hozzám. Nyelvem egy nagyot c– egyrészt izgatottságomban, másrészt hogy a számban összefutó nyálat legyűrjem – és fogtam az íjam, ráillesztettem az idegre egy cselőkét, és magam előtt tartva kiléptem a borókabokor mögül. 
