Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Toussaint, akár egy elvarázsolt, mesebeli birodalom, ragyogó pompával üdvözölte majd három hónapnyi utazás után Báthory grófnőt és színes kompániáját. Noha a Novigradtól Beauclair-ig tartó út koránt sem volt veszélytelen, s ha nem kísérte volna őket néhány felbérelt, harcképzett katona is, lehet, oda sem értek volna hiánytalanul - de a hosszú utazás nem akármilyen okból történt. Az a megtiszteltetést érte ugyanis a novigradi Pillangó Színház társulatát és tulajdonosát, hogy meghívást kaptak az Őfelsége Anna Henrietta Hercegnő tiszteletére rendezett beauclair-i palotajátékokra. Báthory grófnő ugyan már megcsodálta a toussaint-i tájat, de volt már annak száz éve is, hogy utoljára arra járt, s Beauclair városa is csak elbűvölőbb lett legutolsó látogatása óta. A koranyári napsugarak mintha csak azon lettek volna, hogy a valóságosnál is varázslatosabbra fessék a fővárost, mint amikor a festő finom aranyporral hinti be a portrén mosolygó múzsájának aranyló tincseit. A társulat hat nappal a palotajátékok kezdete előtt érkezett meg, így volt idejük szállást keresni, noha nem ők voltak az egyetlenek, akik meghívást kaptak Toussaint fővárosába a palotajátékokra, és egy-két társulat már megelőzte őket az olcsóbb szállásokon, de a harmadik fogadóban még találtak mindannyiuknak elég helyet. Érkezésük napján kipihenték az út fáradalmait, másnap pedig a legizgágább színészek Emilia elé járultak azon óhajukkal, miszerint ez a nap tökéletes volna városnézésre, és óriási vétek volna kihagyni. Így is még rendelkezésükre állna négy teljes nap az utolsó próbákra, már amennyiben az útközben tett megállók során a pihenőhelyükként szolgáló településen tartott előadásokkor nem csiszolták volna már elég tökéletesre a külön erre az alkalomra szerzett darabot. A grófnőt nem kellett sokáig győzködni, ugyanis maga is vágyott a városban nézelődni.
Hagyta hát színészeit, hadd menjenek szórakozni, hisz mind novigradi születésűek lévén még sosem merészkedtek le egészen Beauclair-ig, és nagy valószínűséggel rövid életük során nem is fognak ide visszajutni még egyszer - hacsak nem kapnak újfent meghívást. Emilia egy ideig velük tartott, úgy téve, mint aki szintén először jár Beauclair-ben, aztán ahogy aprózódott a társaság, ki-ki ment a maga kedve szerint, ő inkább egyedül folytatta útját. Elmúlt már dél, amikor a kikötő környékére keveredett, s el-elkalandoztak gondolatai, vajh a Novigradban hagyott színészei hogyan boldogulnak. (Eszébe jutott a kevésbé publikus társasága is, akik közül távozása előtt kinevezett egy helyettest, hogy az Arany Boszorkány vérszomja se maradjon kielégítetlen - még jól is jött ki, hogy ő épp nincs Novigradban, így kedvenc főügyésze talán még kevésbé fog kapcsolatokat keresni Báthory grófnő és Beatrice d’Aureo között.) Gondolataiból éppen akkor eszmélt fel, mikor egy vörös ajtó mellett elhaladva a bejárat fölött lógó cégér magára vonzotta tekintetét. Felébredt a kíváncsisága a gyermekjátékot ábrázoló táblát látva, s úgy döntött, megnézi magának, hátha talál valami érdekeset, így hát benyitott a vörös ajtón s belépett a játékboltba.
agasan járt a Nap Beauclair kikötője felett. Aranyszín napsugarak töltötték meg a szegény negyed utcáit és erős fényt vetettek egy szerény ház vörös ajtajára. Kicsiny, szűkös bolt volt a beauclair-i játékkészítő otthona. A város zaja tompán szűrődött be a helyiségbe, melyben gyér, de elegendő világítás nyert teret magának. Tömött polcokon mindenféle játék, doboz és egyéb tárgy foglalt helyet. Az apró folyosón kívül, mely az emeletre vezető lépcsőig vezetett a pulton át egészen a bejárattól, nemigen volt szabad hely felesleges mozgásra. Ládák, nagyobb játékok, kárpitok hevertek a polcok melletti és mögötti területeken. Az egész helyiség úgy nézett ki, mintha rég elhagyatott lenne, de valahol ott volt benne a használtság érzete. Por akadt bőven mindenhol, mégis, egyes helyeken kifejezetten nagy gonddal volt rendben tartva a faanyag. Lerítt a munka sokasága és gondosan végzettsége az egész földszint aurájából, még ha kicsit el is voltak kopva már a rongyok. Odafönn az emeleten egy asztalnál ült a Játékkészítő. Szokásos hétköznapi viseletét öltötte magára: a hosszú, vörös ingére fekete kabátját vette. Nem úgy nézett ki az érett, komor vonású férfi, mint aki dolgozik. Se a köténye, se más egyebe nem volt rajta, amit akkor hordana, ha ügyködik valamin. Most épp játékok tervrajzait vizsgálgatta asztalánál ülve. Számolgatott és tanulmányozta a régi- és új skiccek vonalát mikor a vörös szín bejárati ajtó kinyíltját kellemes, csilingelő hang jelezte. Megemelte világos tekintetét a lapokról. Nem kapkodta el, komótosan emelkedett fel székéről és lépdelt fokról fokra a lépcsőn, míg a földszintre nem érve meglátta az érkezőt. Íriszei egy pillanat alatt végigsiklottak az idegen nőn kinek látványa nem derítette fel a szigorúnak is nevezhető, komor arcvonásokat. Hogy volt-e valami konkrét oka ennek vagy csupán mindig ilyen zárkózott a férfi megjelenése nem tudni, de ad neki némi távolságtartó komolyságot és tiszteletet. — Segíthetek? — szólt elsőnek a maga mély, karcos hangszínén — Be kellett volna zárnom az ajtót. — tette hozzá jóval halkabban inkább magában morgolódva, mintsem a nőnek szánva. Abban nem lehetünk biztosan, hogy a társaság zavarja-e a vámpírt vagy az, hogy a mai napon zárva van boltja és egy kuncsaftnak is besorolható egyén sikeresen megtalálta az eldugott kis boltot. Nem mintha valaha is lett volna olyan, akit csupa szívvel fogadott volna mikor belépett azon az élénk szín nyílászárón. Önnön természete lenne ez vagy egyszerűen mindig borúskedvű-e nem tudni, de ritkán akad kedves perce. Persze, ha úgy hozza a dolog kifejezetten nyitott és barátságos a maga módján és olyankor az ember meglepődik milyen kellemes társaság is tulajdonképpen ez a férfi, de az nem egy szürke hétköznapon fordul elő vele. Hiszen, bármennyire is csiripelnek odakinn a madarak, hiába derült az ég, Dettlaff számára ez is csak egy olyan nap, mint a többi. Eddig legalábbis így volt.
A grófnő belépett a vörös ajtón, s amíg lassan elhalt a vendég érkeztét jelző csengettyű hangja, komótosan körbenézett. Tett néhány lépést a bejárattól beljebb, bár már az ajtóban állva mindent tökéletesen látott a szobába szűrődő gyér világban - s meglepő módon kedvére volt a bolt atmoszférája. Végigjáratta tekintetét a helyiségen, mely egyszerre tűnt elhagyatottnak és sűrűn használtnak - hisz hiába borította szürkés portakaró a polcokat, ládákat s egynémely játékot is, éppen a por által körbeölelt nyomok árulkodtak arról, hogy valaminek korábban ott volt a helye. Szemrevételezte a játékokat is, a nagy műgonddal faragott fabábukat, az aprólékosan megfestett, üvegszemű porcelánbabákat, s azok kevésbé kevély, ámde éppolyan szeretetreméltó, rongyból varrott testvéreit, a kis ládikákat, dobozkákat, melyek talán valami dallamot rejtettek magukban csak arra várva, hogy valaki végre kinyissa őket, vagy talán pont hogy üresen sóhajtozva várták, hogy valaki megtöltse őket kincsekkel. Emilia figyelmét nem kerülte el az emeletre vezető lépcső sem a szűk folyosó végén, s amint hallotta valaki lépteit abból az irányból, elmosolyodott, tekintete pedig tovasiklott a padlón álló, faragott hintaló felé, majd a kosarakba állított fakardokra pillantott, amik mellett egy újabb kosárban néhány labda pihent egymás hegyén-hátán. Mikor a férfi leért, a grófnő felé pillantott, s lopva végigmérte a fekete kabátot s vörös inget viselő, komor tekintetű, sötét hajú, ámbár helyenként őszülő Játékkészítőt. Vagy hát legalább is sejteni vélte, hogy a bolt tulajdonosával, egyszer s mint a kínálat készítőjével áll szemben. Ha őszinte akart lenni, meglepte az ismeretlen férfi külleme, nem pont ilyesmire számított, de hamar túl is tette magát ezen a gondolaton, hiszen ha valaki, ő pontosan tudta, hogy a látszat szinte mindig csalóka.
A kérdés mosolyt csalt arcára, s éppen csak nem kuncogott fel a férfi megjegyzésére, miszerint be kellett volna zárnia az ajtót - hisz egy ember valószínűleg ki sem értette volna a mormogásból amaz szavait. - Szép napot, uram. Köszönöm, csupán csak a kíváncsiság vezetett ide, semmi több. Remélem, nem zavartam meg valami komoly munkában... Bár bizonyára be lett volna zárva az ajtó, ha nem óhajtana vásárlókat, avagy magamfajta tétova nézelődőket fogadni, nemde? A játékos hangsúllyal feltett kérdést követően már nem csak ajkaival, de tekintetével is mosolygott, szinte kacagott a lapis lazuli színével vetekvő szempár. Figyelte még egy kicsit a férfit, mielőtt tekintete újból elkalandozott volna a polcokon sorakozó játékok felé, mint aki keres valamit, de még nem tudja egészen pontosan, mire is vágyik, de az ismeretlen, komor úriember éppen annyira felkeltette a kíváncsiságát, mint maga a játékbolt az imént.
sendesen figyelte az idegen nőt a maga mély hallgatásában és komorságában. Arcának vonásai nem mutattak semmiféle kedvességet és mikor az érkező felelt az őt köszönésre sem méltató férfi kérdésére amaz szemöldökei enyhén közelebb húzódtak egymáshoz. Ám, hamar elhessegette elméjéből az ezzel kapcsolatos gondolatokat és mindössze annyit felelt: hmph. Látszólag nem javított kedélyén a nő vidámsága, sőt, olyan mogorva közönnyel kezelte, hogy az még a holtakat is megsértve zárná vissza koporsójába. Némán indult el az ismeretlen felé, majd egyszerűen elsétálva mellette a pulthoz lépett, mögéje kanyarodott és úgy tartotta szemmel a nőt nehogy elszaladjon a fellelhető tárgyak valamelyikével. Igen, Dettlaff kifejezetten bizalmatlan volt és mindenkit gyanúsnak vélt. Mindennek tetejébe igyekezett mindenféléből kimaradni. — Csak tessék. Nézelődjön kedvére. — egyik kezének tenyerét felfelé fordítva mutatott végig az alsó szinten. Hangja kifejezetten komor volt, alkarjaival a pulton támaszkodott és a mélykék szeműt figyelte. Kérdését figyelmen kívül hagyta és továbbra se méltatta köszönésre. Udvariatlan volt, ami nem igazán vall rá, de valahogy semmi kedve nem akadt jó arcot vágni a világhoz még egy jólöltözött nő kedvéért sem, pedig aztán eme mogorva alak igazán tudja hogyan lenne illendő magatartást mutatni és valahol mélyen egy romantikus lélek lakozik benne, így kiváltképpen tudja miként bánjon tisztelettel egy hölggyel. Oly’bá tűnik a mai nap a maga derűjével csak rontott a vámpír egyébként sem túlontúl szerethető küllemén. Könnyen lehet rossz előérzete volt, vagy mindössze a legutóbbi eset azzal a bizonyos varázslónővel adott neki okot a gyanakvásra. Elvégre, a boltjában álló ismeretlenről lerí, nem a környéken szokott járni és öltözéke is arról árulkodik valami sokkal több van benne, mint amit elsőre mutat és ez egyáltalán nem tetszett Dettlaff-nak. Úgy méregette őt, egészen apró mozdulatait mintha bármelyik pillanatban képes lenne neki ugrani a nőnek és nem erotikus értelemben, ó, de nem ám. Szinte várta mikor bújik ki a szög a zsákból, mikor mutatja meg a nő a foga fehérjét és derül ki pontosan miért is jött. Nem bízott szavaiban, az ártatlan kis „nézelődésében”. Már-már pislogni is elfelejtett ahogyan őt nézte. Tekintetével tudta volna megfojtani, ha értene a mágia ezen részéhez. Ám, ezen mivolta alig volt érezhető a kicsiny helyiségben, ugyanis megjelenése önmagában annyira kellemetlen, de figyelmet keltően mogorva volt, hogy az embernek eszébe se jutott, talán éppen meg akarják ölni. Noha, az illem úgy kívánta nem válogasson különféle kuncsaftok közül és a munkájának eredményének érdekeit kellett szem előtt tartsa, valahol mégis azt akarta a nő hagyja el a házát amilyen gyorsan csak lehet. Ellenben, nem dobhatta ki. Ha varázslónő lett volna még csak-csak ráveszi magát, ebben a helyzetben viszont… kénytelen volt kiszolgálni. De legfőképpen! Uralkodni magán.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
️️️
