Sírásó, Bolhás és a Mutáns @

A munka mindig utoléri a vajákot, még éppen különösebben nem is keresi. Temerián áthaladva ebben a napfényes kis városban csupán a készleteimet feltölteni álltam meg, de kénsárga szemeim láttán hamarost a kocsmában maga a helyi vadászmester keresett fel, akinek éji rémségekkel gyűlt meg a baja, melyekkel nem boldogulhatott magában. Így hát vállaltam jó pénzért a megbízást. Néhány napomat vette igénybe a nyomozás, mint már a tetemek vizsgálata után kiderítettem: egy farkasember után. Ez mindig rengeteg nyomozó munka, ha ki akarjuk deríteni, melyik városbélit sújtja az átok, most is rengeteg talpalást igényelt a dolog.
Lassan állt össze a kép, mint mindig, de végül rájöttem, az egyik helybeli katona az, akit valamiféle boszorkány átka lesújthatott és megkezdődött a szörnyű átalakulás. Igyekezhettem volna a lelkére beszélni, megkísérelni az átok megtörését, de nem tettem. Már semmi emberi nem maradt benne, meg sem próbált a városon kívülre menekülni az átváltozások idején, a legkevésbé sem érdekelte kit vagy mit tép szét, legyen az városőr bajtárs, öreg alkoholista vagy esti órákban kiszökött gyermek, netán prostituált. Tettem amire teremtettek, amiért létre hoztak, levágtam a dögöt gyorsan és kíméletlenül. Éppen eléggel volt dolgom a fajtájából életemben, veszedelmes ellenfelek, de egy képzett vajáknak sohasem a karmaik vagy a fogaik a legnagyobb akadály, hanem mikor meg kell hoznunk az ítéletet a bőrében rejtező ember felett is. Ilyenkor, mikor az emberből már nem maradt értékelhetően semmi, azért sokkal könnyebb.
A vadászmester némi meglepetésemre ki is fizette a beígért háromszáz orenemet, ugyanakkor megkért, hogy vigyem el a holttestet a helyi földelőhöz, az ő emberei babonásak, hozzá sem mernek nyúlni a mostanra döghússá lett bestiához. Nagy kitérőt nem jelentett, a papramorgója pedig, mellyel kínált igazán remek barack volt, hát miért is ne? Néha a vaják már azért is hálás, ha nem köpik le, az udvariasságot illik viszonozni. Vállamra kaptam hát a tetemet és komótosan, a kíváncsin összefutó polgárok laza sorfala között elindultam a szomorú ház irányába.
Kellemes kis polgárház volt, a cégére és az előtte kiállított koporsók jelezték az itt lakó foglalkozását. Nem egy népszerű, de elhagyhatatlan mesterség, mint a bakó vagy a bordélyos. Tisztességes céhbeli nem ülne le poharazni velük, de a szükség nagy úr, ha szolgálataikra van szüksége. Nekem nem voltak ilyen ellenérzéseim. Belöktem az ajtót.
- Földelő mester! Melitele áldja az Örök Tűz melegítse! - kiáltottam a mindenki másnak félhomályba illedelmesen. - Kuncsaftot hoztam. A városiakat tizedelő szörnyeteg, egy farkasember maradványai. Több gond nem lesz vele, kezeskedem érte, ez már nem fog mozogni jó mester. Melyik padra rakhatom? - érdeklődtem, várva a tulaj előkerülését.

P.S.:Ide a jegyzet Mood: Isara

Egész nyugalmas életet kaptam Cicero mellett. Noha szerintem a férfinek elege van belőlem, főleg mikor bőrig ázva bundába lépek be a raktárba és szárítkozás céljából megrázom magam. Vagy, hogy reggelente meg kell látogatnia a hentest némi húsért, hogy ne halljak éhen. Cserébe azért rendben találja a helyet. Vörös hajamtól és fekete bundámtól mentesen. Elmosott eszközökkel. A mai nap kicsit máshogy indult. Néhány kósza patkány szemezett a helyemmel és ezt nem szeretem. Teljes farkas alakomba üldözöm a pimaszokat és vadászom le őket. Ösztöntől vezérelve tettem az ajtó közelébe. Csilingelésre felkapom fejem és közel ülök a patkány tetemekhez. Szerencsére hamar hazért Cicero, örömmel fogadom, lepacsizok vele. Mint valami farkas keverék kutya. A nekem szánt húst nyersen fogyasztom el, megnyalva pofám. Étkezés után emberként lépek elé és hálásan megölelem. Szereztünk egy férfi inget, kényelmes nadrágot és egy csizmácskát, mivel elvegyülhetek az itteni népek között. Nekiállok megkésett munkámnak és csendesen sepregetek, mikor újra cseng a csengő. Felkapom fejem és hallom a lépteket is. A kinti tárgyalást nem hallom, de Cicero betekintését nem tudom mire vélni. Valami baj lehet. Megtörlöm kezem egy ilyen célra fenttartott ruhába, majd az ajtóhoz lepve kislisszanok. Az orrom megcsapja valami kellemetlen szag. Orrlyukaim kitágulnak fajtatársam dög szagára. Kicsit talán megtántorodok. Az idegen pedig... egy vaják. Az a különös illat mi körbelengi az összeset. Hozzá még társul a tenger illata is.
-Gratulálok vaják uram a farkasemberhez! - biccentek neki. Cicerora nézek és intek, hogy figyeljen rám.
-Hozok zsályát a temetéséhez. Fajának megfelelő búcsú lesz. - e téren talán kicsit vallásos lehetek. Lelkének vissza kell térnie a természetbe, mit a zsálya füstje segít. Hiába miatta sérültem meg, kicsit talán komolyabban a kelleténél, megérdemli szegény pára.



Jegyzet:Ha nem tetszik, hibádzik szólj és javítom Zene: Tyr

Sírásó, Bolhás és a Mutáns @

Hívásomra hamarost előkerült a szomorú mester is a ház félhomályából. A zsalugáterek még le voltak engedve. Mi a fenét vakoskodik ez a jó ember fényes nappal elején? Ezen átfutó gondolataimat hamar elkergette a férfi puszta megjelenése. Magam magasságú volt, de jóval vékonyabb és inasabb ember, rendkívül hosszú, szinte már nőiesen ívelt lábakkal. Tejfehér haja hosszan omlott alá dereka alá, számomra rendszertelennek tűnő módon lengedeztek benne befont tincsek. A szemét nem látni, de az egész megjelenése és főleg a mozgása! Mint egy erjedő szőlőt zabált bakkecske. Hol lépni, hol ugrándozni látszik. Furcsa figura, de azért az ő szakmájában nem ritka, ha idővel a halállal dolgozó emberek kicsit furcsává válnak. Most vagy ő nem Cicero, vagy különálló személyként beszél magáról. Más esetben azt mondanám: rendkívül biztató, de igazság szerint nagyjából mindegy, hiszen sok dolgunk nincs egymással. Utasítása szerint leterítem a koporsóra a tetemet, majd mellényem mögé nyúlva kotorászni kezdek. Kérdésére már elmosolyodom.
- A boncolás semmit sem állapítana meg azon kívül, amit amúgy is el tudok mondani. Bő egy méter hosszú, alig egy kilogramm súlyú, fokélre fent, ezüstözött penge végzett a bestiával. Hosszú, felületes vágás a jobb combon, a bal kéz négy ujja lemetszve, felületes, de veszélyes vágás a nyak oldalán, a halált pedig a bordakosár között a szívet és a tüdőt is átlyukasztó szúrás okozta, ami egy felnyitásnál furcsának, kanyargósnak tűnne, de z csak azért van, mert jó másfélszer ekkora testméretben érte a lényt, halálával az izmok, inak és csontok eredeti állapotukba húzódtak vissza - ismertettem röviden a tényeket, hátha valóban szüksége lenne egyszer ezt valakinek elmondani. A bürokrácia egy rothadt dolog. - Ennél régebbi sérülése nem lehet, a vérfarkasok hiperregeneratív lények, sem betegség, sem méreg nem hat rájuk, egy haldokló, majdnem félbe vágott példány nagyjából kettő perc alatt gyógyul fel teljesen, heg nélkül. Ami a kérdését illeti... - végre megtaláltam azt az átkozott zacskócskát és a szomorú mesternek nyújtottam. - A sztaroszta küldeménye a tetemhez. Nem számoltam meg az oreneket, de mivel a város költségén lesz eltemetve a szörnyeteg, nem gondolnám, hogy túl sokat szánnának rá - ráztam a fejemet, - hiszen még a családja is elutasított minden vérségi kapcsolatot, a közösség, amelyet pusztított, aligha lesz nagy vonalúbb. Ön tudja ez a pénz mire elég - vontam meg a vállamat átnyújtva a kis szüttyőt.
Ekkor került elő egy hátsó szobából vagy valami helységből egy lángvörös hajú, szeplős, igen szemrevaló teremtés. Nem volt az a tünde fajta légies, megfoghatatlan, semmilyen szépség, tűnékeny délibáb, az a fajta inkább, akin van mit megfogni, emiatt ízlésesen domborodnak idomai és sokkalta valószerűbb, tüzesebb hatást kelt. Nagy, halovány szemeiben különös érzelmek fodrozódnak, meg nem tudnám ítélni, mi is csillog bennük. Azt hiszem kezdem érteni azt a félhomályt, remélem nem zavartam meg őket semmiben, ennek a fickónak már igazán mindegy egy kis várakozás.
- Kérem, a nevem Eskel - biccentettem. - Köszönöm a dicsérő szavakat, de én csupán a munkámat végzem, amikor szörnyszülötteket ölök - hárítottam el udvariasan a dicséretet. A zsályára tett megjegyzésre ellenben elmosolyodtam. Szép gesztus, de csupán népi babona sajnos, a háttérben nincs meg a babonaság romantikája a való világban. - Kedves gesztus, hallottam róla. A hiedelmek szerint a vérfarkas avagy farkasember ember és természet egyesülése és hagyományosan zsályával kell búcsúztatni, ha visszatér a természet ölére. Igazság szerint az a szomorú valóság, hogy a farkasemberek magányos lények, nincs társadalmuk, nem civilizáció alkotó faj, még csak nem is természetes. Átok szülöttei, nem annak születnek, amik és nem is képesek hagyományos módon szaporodni. Szomorú, mert szép a legenda, de igazság szerint a farkasembereknek nincsenek hagyományaik, sem vallásuk. De attól még a gesztus szép - bólintottam.

P.S.:Ide a jegyzet Mood: Isara

Különösebben nem zavar Cicero mosolya, hiszen ez a munkája, megélhetése. Örülök, hogy munkája ellenére nem egy megfásult öreg hapsi, noha kora valószínűleg bárkit túlszárnyal. Nem is érdekel mit csinál szabadidejében. Annak örülök, hogy enged maga mellett élni. Olykor pedig segítek neki a gödör ásásában. Kérdőn pillantok Cicero-ra, ki nem tudom miért nézett be. A fizetésre lépek ki,csatlakozva a beszélgetéshez. Meghallom Cicero morgását míg eltűnik a raktárban. Eskel válaszára bólintok, bemutatkozására pedig hasonlóan cselekszem.
-Nymeria! Örvendek a találkozásnak. -felelem és hallgatom a zsályával kapcsolatos megjegyzést, mire furcsa mosoly jelenik meg arcomon. Talán szomorkás, talán hitetlen hatást kölcsönös szeplős arcomnak.
-Meg lehet, hogy így van Eskel. Mindenki abban hisz amiben akar vagy amit tapasztal. Ha valóban nem lennének társas lények, nem próbálnának meg elvegyülni az emberek rothadó társadalmában, hanem valami erdei házikóba vonulnának vissza. Talán, ha nem küzdenének a bestiával, hanem valahogy szövetségre lépnének a bestia sem akarná felzabálni az embert, kiben lakozik. Sajnos megesett már, hogy valakik ilyen szőrmókként lássák meg életük első fényeit ezen a furcsa világon. - támaszkodom meg egy koporsó halomnak dölve, kezemmel a koporsó szélén támaszkodom. Tény és való, hogy könnyen beszélek erről, a nyakamban fityegő kő miatt nincs különösebb bajom a bestiámmal. Sőt! Néha jó kiengedni és az erdőben fel alá rohangálni, szegény Cicero-ra hozva a frászt, hogy eltűntem.



Jegyzet:Itt is van . Ha nem tetszik szóljatok és javítom Zene: "Zenecím"

Sírásó, Bolhás és a Mutáns @

Érdekes felvetésekkel élt a furcsa páros a szavaimra. Cicero mester kétkedő megjegyzése és horkantása is meglepő volt, a vörös lány tájékozottsága még inkább. Volt bennem egy késztetés, hogy válaszoljak rájuk, valami hajtott, amiről magam sem tudtam volna pontos definíciót adni, de nem álltam neki ellen.
- Igen szörny Cicero mester - bólintottam. - A klasszikus értelemben vett, tipikus szörnyeteg. Vagy talán nem így gondolja?
A szeplős lány felé érdeklődő tekintettel fordultam és bólintottam.
- Mint a legendás szörnyetegek többségét, úgy a farkasembereket is ostoba babonaságok sora veszi körül, Ön viszont meglepően jól tájékozott - ismertem el. - Valóban előfordul, noha elképesztően ritkán, hogy a vérfarkas átok tovább öröklődik, rendkívüli hatalommal kell bírnia a vérátkok terén ez esetben a kimondó boszorkánynak. Az egész történelemből 5-6 ilyen esetet ismerünk. A többivel viszont, már megbocsásson, de éppen nem tudok egyetérteni. Egy friss farkasember, mikor rádöbben a valójára, általában először elhúzódik a közösségtől, éppen azért, mert nem akar véletlenül az ártalmukra lenni. Amikor a bestia elkezdi átvenni az uralmat az eredeti lélek felett, akkor már nem foglalkozik ezzel. Éppenséggel onnantól az egyszerűbb, könnyebb prédaszerzés okán ékelődik bele az emberi társadalomba, de nem lesz annak szerves része. A társadalom az együttélésre épül fel, ez lehetetlen egy ragadozó és a prédája között. A még elhúzódó, átváltozásai idejére magányt kereső farkasembert nem lehet klasszikus szörnynek nevezni bizonyos szempontból, még ő maga is a menekülést keresi ebből az állapotból, a városokban prédára vadászó azonban nem ember többé sem szociális lény, csupán ragadozó szörnyeteg. Éppen a zsálya a legjobb analógia erre. A néphit a hagyományos, természetes farkasokkal hozza rokonságba külleme okán és a természet egyfajta manifesztumának, egy különös lénynek tekinti, amolyan az anyatermészet bosszúálló avatárjaként tekint rá és próbálja megbékíteni a természetbe visszatérő lényt. Ebben jól látható a dolog pikantériája, hiszen a farkasember nem hogy nem tér vissza a természetbe, de annak soha nem is volt része, egy televény a naturális rendben, egy átok szülte teremtmény, aminek nincs helye a tényleges faunában. És tulajdonképpen vaják szemszögből és tudományos szemszögből is ez a szörnyeteg alapvető meghatározása. Mindaz, ami nem természetes, nincs helye benne - fejtegettem.

P.S.:Ide a jegyzet Mood: Isara