Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Lassan, de biztosan minden kiderült. Eléggé furcsa egy eset ez, amellyel szerintem mi találtuk szembe magunkat először a vaják közösségben. Persze talán Vesemir tud ilyen esetről, hosszú életpályájából adódóan, vagy mert Kaer Morhen szinte összes könyvét átnyálazta. Hogyha találkozok vele, akkor biztos elmesélem, mi is történt Aedirn egy félreeső kastélyában. Azonban először döntenünk kell, mi legyen a sorsa ennek a megtévedt baromnak. Annak ellenére, hogy átélt oly dolgokat, mely jogosan indokol egy bosszút, még nem a lakosság gyerekein kéne kiélnie magát…bár a falusiak se érdemelnék meg, miszerint troll étekként végezzék. Zavaros ez az egész, s nehéz a döntéshozatal, mert mi van, hogyha futni hagyjuk…netán ugyanúgy folytatja a falusiak elleni háborúját. Wilkina se csípi ezt a férfiút, de ő most is sokkal türelmesebb nálam. Inkább rá hagyom a döntéshozatalt, bár én se szeretném a semmirekellő halálát, azért tőlem kapott volna pár erős pofont. - Neeee! Ne bánts, ígérem, hogy megbántam bűneimet. – harsan fel, rémült szemekkel, miközben próbál kiszabadulni, hogy visszabújjon lomos rejtekébe. Egy hatalmas pofon elcsattan tőlem, igaz a kedélyek lenyugtatása miatt ütöttem meg a férfit, bár némi kárörvendő mosoly csillan fel ajkamon. - Hagyd abba a siránkozást! Nem fogunk megölni, viszont azt se hagyhatjuk, miszerint itt garázdálkodj. Elviszünk a legközelebbi börtönbe. – jegyzem meg, melynek hála rögvest kifakad a troll báró. Azzal fenyeget minket, hogyha kimegyünk azon a kapun, széttépet minket, és a csonjainkról fogják lerágni a húst. Egy hatalmas ütéssel eszméletlenné teszem az illetőt. - Szóval, arra nem mehetünk, viszont a pince felé elindulhatunk. Gondolom van itt valami kötél, amin leengedhetjük egymást. Na meg ne feledkezzünk el a szakácsról se, aki még mindig fogva tartja a gyerekeket. – mondom Wilkina-nak, majd kirángatom a falusit a lomok közül, s a válamra teszem. - Kaer Morhen milyen mostanság? Történt valami, amíg távol voltam? – teszem fel a kérdést, miközben a pókhálókat hessegetem el. Eléggé bánom, hogy ennyi ideig távol voltam, és remeteként éltem, de az elszakadás nélkül csak őrlődtem volna a farkasiskola falai közt.
Mindenki követ el hibákat. Valaki kisebbeket, valaki nagyobbakat, valaki pedig megfizet a hibákért. Vagy a cselekvő vagy pedig mások. Mások pedig lehetnek ártatlanok vagy épp oly bűnösök, mint a vétek elkövetője. A pofon hangja térít észhez és és ajkaimat enyhén nyitva hagyom. Valami... valami zavar. Nem hurcolhatjuk meg mi is. Mit tehetek ez ellen? Majd a hatalmas taglózó és megforgatom szemeimet. Tudom, hogy apa mindig forró fejű volt, hogy gyakran felkapta a vizet. Így ez sem lep meg. De nem emlékszem, hogy rám kezet emelt volna. -És... mi lenne, ha kibékítenénk a falusiakat a trollokkal? - kérdezem, majd mielőtt idótának nézne leülök a lépcsőre és magam mellé intem. Tenyereimmel közrefogom nyakam, majd végigsímítok szegycsontomig. -Mi lenne, ha valamelyikünknek átadná a titulust? Amíg az egyik itt körbeérdeklődik a trollok "kívánságai" után a másik az emberekkkel beszél. Hajnalban pedig a kereszteződésnél találkoznánk. Két-két kisérővel és tárgyalnánk a jövőbeli dolgokról. Ezt meg itt... - bökök az ájult báróra és egy sóhajt elengedve nézek apára. -Lehetne helytartó vagy mi az isten nyila, hogy amíg távol vagyunk rendben tartsa a helyet meg felügyelje a békét. Felkeresve minket, ha valami nincs rendben. - nézek rá kérlelőn, hiszen... mindenki megérdemel egy második esélyt. Kérdésére kicsit lentebb ereszkedem, így könyököm támasztom meg az első fokon, fejem pedig azutolsóra hejtom -Előző télen Geralt-tal és Vesemir-rel visszaszereztük Kaer-t, Eskel-lel intéztünk el egy ügyet. Mesélte, hogy annak idején megmentett egy katona, aki később suszternek állt. Ő kért segítséget és vele tartottam. Ha akkor nem ment meg téged, most én sem lehetnék itt. Aztán... Gyóntam Lambert-nek és elintéztük a tavi vizi lényecskéket. Valakinek ezt is el kellett intéznie. - majd rá emeltem borostyán íriszeimet, majd elkaptam. Felülök és vele szembe fordulok. Úgy érzem ittaz ideje neki is megnyílnom. Ha már ő is -Bánt... hogy akkor úgy váltunk el. Ne haragudj. Ha soha többé nem találkoztunk volna.., bár így is... mar a bűntudatom. Ne haragudj rám, se a Medvémre.
Micsoda világban élünk, kezdek félni attól, hogy a ghoulok kereskedővé válnak, vagy a szukkubuszok örömházat nyitnak. Szerencsére a báró, legalább egy ember volt, még ha szar ember is. Lassan azt hittem, hogy nem csak az uralkodó faj van megátkozva a nagyravágyással, de tévednem kellett. A trollok, ha lehet így mondani, a saját buta kis világukban élnek, hol nagyobb, hol kisebb fenyegetést jelentve a többi értelmes lényre. Viszont, ha egy kellően ravasz ember irányítja őket, ott általában mindig baj történik. Egy nagy pofon, és máris kezdem fontolgatni, miszerint a bárónak jobb helye lenne a börtönbe. Talán ha bezárnák, majd örökre eldobnák a kulcsot, abból tanulhatna. Szabadon nem hagyhatjuk, az túl nagy kockázatot jelentene, ráadásul akármikor megszeghetné az ígéretét. Egy erősebb ütéssel máris eszméletlenné válik a koszos férfi, s vihetjük is nemde…a lányom ezt persze máshogy gondolja. Összeráncolom a szemöldököm, és megsértve rántom el a fejem szavai hallatán. Talán némi káromkodás is megfogalmazódik benne, azonban sértő szavak már nem hagyják el az ajkaimat. Nagy sóhajtások közepette ülök le mellé, amikor felém int. Egyre csak tágabbra nyílt a szemem, ahogy beszélt. - Annak ellenére, ami itt történt, te képes lennél ezt megtenni érte, vagy a trollokért, vagy akár a rosszindulatú falusiakért…na jó legyen. Sokat kockáztatunk, azt ugye tudod? – néha még mindig túl engedékeny vagyok. - Kevés nagyobb őrültséget halottam ennél, de ki tudja…a gyakorlatban lehet működhet. Nem csak arra gondolok, hogy egyszerűen letudjuk a küldetést. Wilkinanak bizonyára nem esne jól, ha később azt hallaná, miszerint a trollok lemészárolták a helyi közösséget, vagy akár fordítva. Mindegy, eléggé nehéz döntés ez. Ha a szárnyait szeretné bontogatni a diplomácia rögös útján, hát legyen, de még mindig rettegek a következményektől, hogyha valami rosszul alakul. - Gyóntál…Lambertnek? – fojtom vissza nevetésem. – Úgy érzem elég sok dologról maradtam le. Mintha egy emberöltőt kihagytam volna. Felpattan a helyéről, én pedig érdeklődve figyelem. A szavai mélyen a szívembe martak, hiszen ilyen sokáig végig bűntudatban élt, s ezt az én makacsságomnak köszönheti. - Nem haragszok rád, és te is bocsáss meg magadnak. – állok fel hozzá, és végigsimítom a vörös hajzuhatagot. Nem akartam, miképp ezzel a súlyos teherrel éljen tovább. A medvével is próbálok megbékélni, ha lehet. - Akkor én itt maradok, te pedig beszélj a falusiakkal. – teszem a javaslatot, majd ha elmegy a leányom, akkor szépen várok, ha kell estig is, hogy azaz ostoba bosszúvágytól fűtött paraszt magához térjen. Mikor feleszmél szájához rakom a kezemet, beléje szorítom a szót, s elmagyarázom neki mit várunk el tőle, illetve azt is mi lesz a következménye annak, hogyha nem úgy cselekszik ahogy mondom. Behívatjuk házának egész népét, majd a gyerekeket elsősorban elengedjük. Még éppenhogy alkonyodni kezdett, szóval biztonságban hazamehetnek. Ezután jött a buta alatvalók számára a megdöbbentőbb kijelentés, mégpedig az én kinevezésem...vagy mi a rosseb. Vaják báróról még senki nem halott, de most lett.
Napjainkra minden megtörténhet. Legjobb példa erre talán a mai eset. Ember a szörnyek közt, szörny az emberek között. Még hogy nem ember embernek farkasa... Valahol viszont kellemetlen látni, hogy ezek a lények jobban szerveződnek, mint egyes emberek. Legalább ők, de ez mégis olyan... Absztrakt hatást ad az egésznek. Sértett arckifejezésére és megemelt fejére kicsit leengedem fejem, mint az engedelmes, de most ellenkező kölyök. De ezt most nem engedhetem. Mikor beavatom tervembe és felel rá emelem borostyán íriszeimet. -Mindenki megérdemel egy második esélyt. És igen. A szabad akaratot akármikor megtörhetik. De hátha lenne még egy fedett szállás, egy nyugodt hely ahova olykor visszavonulhatsz. Esetleg kedvesedet is ide tudod invitálni, legalább nem áztok kint. - mutatok egy ablak felé. Nem mindenki szereti az esőt, mint én. Bár tudom, hogy ennek csúnya vége is lehet, de egy próbát megér. Legalábbis számomra. Visszakérdezésére én is kuncogom és helyeselek. -Kicsit olyan volt. De örülök, hogy itt vagy. - felelek neki nagy mosollyal. Hiányzott már az ősöm. Ugyan is nagyon is nagyon ragaszkodom hozzá. Túl apás vagyok, még mind a mai napig sajnos. Mikor feláll és megsimítja rőt üstököm, az ő szemeibe nézek és bólintok. -Rendben, igyekszem. - felelek és az ajtó felé tekintek. -Rendben. Megpróbálok beszélni a falusiakkal, hogy mit lennének hajlandóak tenni a béke és nyugalom érdekében. - még búcsúzóul adok egy puszit az arcára és kisietek az épületből, végig a folyosókon, ki az őrök mellett. A kidőlt fánál Ichaer hátára húzom magam. A szárat kezembe fogva húzom meg, és sarkam az oldalába mélyesztve ugrik a fogadó felé. ~Remélem apával minden rendben... minden rendben megy a kinevezéssel és minden egyébbel.~ Beérve a fogadó udvarába leugrom a hátáról, berongyolok az épületbe és a fogadóshoz megyek. -Ki a falu bölcse és vezetője? -Hát... kisasszony, a falu bölcse itt lakik nem messze a következő düllőben, a falu vezetőjének most lett fehérre meszelve a háza, azonnal felismeri. az még a legsötétebb órákban is világít. - hálásan biccentek és teszek le neki pár érmét. zorít az idő, már alkonyodik, s még sehol sem tartok. Ichaer szárát megfogva vezetem a düllőbe, ahol egy idősödő férfi teszi sétáját. -Adj' Isten jó uram! - intek neki, és lassítom fekete kancám lépteit. -Önnek is! Miben segíthetek? - szemeimre téved tekintete, így szemöldökét is összehúzza. -A segítségét szeretném kérni. A közelben élő trollok békét ajánlanak és... -Felejtse el! Keresse fel a falu jelenlegi vezetőjét ezzel az őrültséggel... - azzal el is fordult tőlem és elindult befelé. Szomorúan sóhajtok, ennyi... Hátha a másikjuk. Fellendülök a kanca nyergébe és lépésben megindulunk a vezetőhöz. Igyekszem orromra hagyatkozni, hogy mihamarabb megleljem, de összeszorul a gyomrom az ismerős szagra. Nem, ez most nem egy fantom lakta árvaház. Nem vár bent egy halott, oszló pap. Nem vár vér és pókháló. Egy élő ember és annak családja lesz. Így kell lennie. Az udvarban egy kutya jelez csaholva, hogy megérkeztem, és álmoskásan, piros pozsgásan lép elő a ház ura. -Maga oszt' ki a fene? -Wilkina vagyok, vaják és híreket hoztam a trollokról. -Mégis mi félét? -Béke ajánlat, ma hajnalban a kereszteződésnél. - a férfi megvakarta állát, piros orra nem sugallt sok jót, de nem ítélkezhetem. Kicsit megmozgatom vállam, míg gondolkozik, majd figyelek rá. -Legyen, ott leszek Nap kelte kor. - majd elindult vissza. Vajon igazat mond? Vagy lóvá tesz és őrültnek bélyegez? Elindulok oda, hol a csapás a kúriába vezet és kipányvázva Ichaer-t apám lova mellé letérdelek meditálni. Későre jár az idő és félek.
Soha nem halottam olyat, mint amit Wilkina tervez. Mások a legegyszerűbben csak bevágnák az öreg habókost egy cellába, a trollokat meg szétkergetnék, vagy megölnék némi pénzért cserébe. Néha túlzottan is vajszíve van, és a fajtánk ezt nem engedheti meg magának. Talán egyszer olyat tesz, mit megbán, ettől félek a legjobban…de a fenébe is, adtam ennek az őrültségnek egy esélyt. - Persze… - fordítom el a fejem, mikor az ifjú farkas egy nőről beszél az életemben. Nem akartam, miképp a szememből bármit is kiolvashasson. Néha nehéz számomra efféle dolgokról beszélni, pedig nem is tudja, hogy van valaki. Ámbár az illetőt se láttam már évek óta. Talán pont ez az emlékeztetésre volt szükségem, hogy Erenoreval is tegyek egy próbát. Úgy néz ki a makacsságom, lassan de biztos úton kezd enyhülni. Tudnom kéne, hogy a hosszú idő alatt, magát védte meg Wilkina, de mielőtt elindul, én óvatosságra intem. - Vigyázz magadra! Nem tudok leszokni a féltő apai szerepről, mely amióta ismerem Wilkinat, azóta kísért árnyékként. Hamarosan pedig újra magamra maradok…vagyis az elájult bárót leszámítva. Amint magához tér a lóvá tett kurafi, nem marasztalom magam mellett, csak pár szép fenyegetéssel elmagyarázom neki a tervemet, majd ha megállapodunk behívatok vele mindenkit, a összes alatvalómat. ,,A vaják báró” milyen furcsán hangzik, mintha csak egy esti mese címe lenne. Én se repesek az örömtől, nem erre lettem teremtve, de ahogy mondják ,,a cél szentesíti az eszközt’’ ez egy amolyan olcsó kifogás, amit azok a kapzsi emberek találtak ki, akik nem akarták bűnösnek érezni magukat. Furcsa lesz, egyetlen cél érdekében, egyetlen napra bárónak lenni. Gondolom sok paraszt, megdöbbenne, vagy csak húzná a száját, hogy ez egy hozzám hasonló mutánssal történt meg, nem pedig velük. Töprengéseimben megzavar egy troll, ki bevágja a hatalmas zsanérokkal megtartott masszív ajtót. A vénembernek kiadtam a parancsot, keresse meg a legeszesebbet, valamint legjámborabb szörnyet és azt küldje előrre. Ezek szerint ő lenne az? Nem különbözött semmiben se a többitől, kik bejöttek, csakis a hosszú lombvágóban tért el, mit maga után húzott. Valószínűleg ő volt a kertész…jobb úgy nézem nem akadt, de nem is baj, a lényeg, miszerint ne okozzon galibát az üzlet megkötésekor. Kissé esetlenül, de megtörténik a kinevezésem. A volt báró, pedig lemond. Sok troll csak a fejét vakarja, viszont én rárivallok a kertészre. - Héj te! Ki a lombvágóval jöttél, te velünk jössz! Elkísérsz minket, és követem leszel! Rendben van így? – a kérdésemre egy határozott bólintás volt a válasz. Ezután jött a neheze, a többi barmtól megkérdeztem mit akarnak. Hosszas veszekedés kerekedett, főleg az ennivaló kapcsán. Sajnos nehéz a rossz szokásoknak véget vetni. Az emberhús fogyasztását az elődöm engedte, én viszont tiltottam, ám lassacskán megállapodásra jutottam velük. Bemeséltem a számukra, hogy az itteni emberek íze rosszabb, mint a legundorítóbb pókpete. - Akkor ideje indulni. – jeleztem a többieknek. - Te, és te velem jöttök! – mutattam rá a kertészre, valamint a másik emberi teremtményre. Kikászálódtunk a főkapon, és a lovamhoz igyekeztem, mikor megláttam a leányomat meditálás közepedte. - Ilyen gyors voltál? – teszem fel a költői kérdést. – Mire jutottál?
Elmosolyodtam, ahogy elfordítja fejét, egy nő említésére. Valami sunyi mosolyra. Nem az a galád, rossz indulatú, inkább az a gyermekes, mint mikor a csibész megneszel valamit. Óvatosságra intésére, biccentek és intek. -Rendben és te is! - nem esik jól, hogy magára kell hagynom. Hogy lépteim csak nehéz súlyként vízhangoznak az öreg falakon.
***
Meditációmból apám hangja térít észhez. Pilláim enyhén nedvesek csalódott kósza könnyeim miatt, de felállok és egy tönkhöz sétálok. -Szinte semmire. Az öreg azt mondta nem jön el, a másik pedig végig sem hallgatott... - Húzom el számat és csalódottan ülök le a tönkre. Feltekintek apára, némi bizakodással, hátha... hátha valóban eljönne. Legalább lenne valami. Kicsit szégyenlem magam, hogy apát is belerángattam egy ilyenbe. Egy ilyen... őrültségbe. Miért vagyok ekkora szerencsétlenség? S most nincs más hátra, mint várni és reménykedni. Igyekszem fülelni, igyekszem látni, ha jön. Talán egy fél óra múltán megjelent két férfi, két gyermekkel, és az, kivel este beszéltem. Piros orra úgy tűnik, nem a bortól van, vagy ha igen, nem moccan nélküle sehonnan. Talpra lököm magam és apám sárga szemeibe tekintek. -Adj' Isten! - köszönt minket. -Kellemes reggelt! - viszonzom. -Ez a két ember azt állítja, a gyerekek tegnapot mára tevő éjszakán haza kerültek. A maguk műve? - szemeit össze szűkíti, ahogy végigmér rajtunk. Apámra tekintek, nemi bátorításért, s ha kell magamhoz ragadom a szót, hogy legyen velünk valami. Hogy haladjunk és hátha ki tudunk alkudni valamit.
Amikor megláttam Wilkinát, biztos voltam benne, hogy sikerrel járt, már kanyarodott volna fel az ajkam, és tartottam is szét a karjaimat, hogy megöleljem, de a szemei hamarosan csalódottságot tükröztek felém. Megálltam előtte pár lépéssel, és figyeltem a mondandóját. - Nem szabad e miatt csüggednek. Benne volt a pakliban, hogy nem jönnek el. Semmiképp nincsenek jó véleménnyel az emberek a trollokról, és nem is alaptalanul. – próbáltam vigasztalni, s a rönk másik felére ülök. – Még meggondolhatják magukat. Egy kis vállveregetés nem árt, de nem akarom túlságosan pátyolgatni mások előtt, még a végén zavarba jönne a lányom. Hiába nem jöttek el a falusiak, nekünk mégis rendezni kell ezt az egész helyzetet, az se érdekel, hogyha azokat a parasztokat a házaikból kell kirángatni, ha már elkezdtük, akkor be is fejezzük. Csak pár perc telhetett el, vagy egy fél óra, mikor már halottuk a csapás felől érkezők alatt felzizzeni az avart. Egyből a hang iránya felé figyeltem, és mintha nem is törődtem volna az üdvözlésükkel. - No lám! Emlegetett szamarak. Azt hittük már el se jönnek. Wilkina azt mondta hallani se akartak, erről az alkuról. – állok fel, és mostohán karba tett kézzel fogadom lányom delegációját. – Igen a mi művünk jó uram, mi tehetünk arról, hogy egy hajuk szála sem görbült. Ráadásul mi akarunk arról is tenni, miképp a későbbiekben se történjen meg ez. - No, álljon csak meg a menet, semmi baj nem történt volna, ha ezeket a dögöket ide nem eszi a rossz nyavalya…nem is beszélve arról az álnok vénségrő! – szólalt fel a másik fickó, kinek szemeiben izzott a gyűlölet. - Elég legyen ebből! Eleinte nem akartam jönni, de ha már itt vagyunk, akkor tárgyaljunk normálisan. – jegyezte meg ismételten a legelsőnek megszólaló. - Úgy legyen! Az én képviseletemben itt vannak a trollok. No meg az ő pillanatnyilag amnesztiát élvező vezetőjük. – mutattam rá a két delikvensre. – Vajákként meg kell érteniük, hogy sokat tudok ezekről a lényekről. Egyes helyeken ők szedik be az adót, az áthaladásért, vagy építkezésekben, esetleg földművelésben is segíthetnek…mondjuk felszántani a talajt. Csak helyén kell őket kezelni, s ezt kérjük önöktől mi is. Wilkina, ha kérhetnélek, akkor szeretném, ha mostantól te beszélnél.
Felállva a tönkról, megölelem bíztató szavai miatt. Szükségem van rá, de még mennyire. Kölyök farkas vagyok még, hiába tudom megvédeni magam, hiába dolgozom, hiába követem a vajákok kanyargós útját. Csak egy tudatlan, naiv kölyök vagyok. Leülve mellé rá támaszkodom, és figyelem az utat. -Tudom. De nem túl gazdagok, hogy megfizessék a munkánkat. Ez tűnt a legideálisabbnak. Ez tűnt annak, hogy a mi életünk se kerüljön még nagyobb veszélybe... - rossz belegondolni a vajákoknak állított csapdákba. Hogy behívják őket egy szük helyre és rájuk ront a falu ki mit kapott a kezeibe. Ásó, kapa, kaszam fokos... A vállberegetésre elmosolyodom. Jól esik, hogy most is képes ápolni lelkem. Mert még nem vagyok olyan mint ők. Hogy mondják mások? Üresek? Érzéketlenek? Mikor pedig a színes társaság úgy gondolta elő kerül kicsit meglepődöm, majd elkezdek figyelni és hallgatni. Mikor apám átadja a szót, bólintok és az emberek felé fordulok. -Mint ahogy azt Vilkas is mondta, ezek a lények sok mindenre képesek, ami a falunak is hasznos lehet. - kezdek bele a mondandómba és az emberek melle állok. -Ha az uraknak megfelel, dolgoztathatnák a lényeket, némi élelemért cserébe. Gondolom az emberhús nincs a listán. - nézrk azért apára bizakodón, s bár tudom így van, ennek jelét is kell adnia. Ha bólint vagy ilyesmi, hozzá fűzöm: -A gyerekeket ezért engedték el, s még biztonságban haza is értek. - izgulok, egy pillanatra megremeg a hangom, de igyekszem ezt elfedni egyenes tartásommal, erőt sugárzó tekintetemmel. -És mi a biztosíték arra, hogy minden rendben lesz? - fontolta meg az ajánlatot, mire apám mellé sétálok. -Csak egy levelükbe kerül, hogy Vilkas-t vagy engem elérjenek. Igyekszünk minél hamarabb válaszoljunk, vagy ide érjünk. - próbáltam kitalálni, valami elérhető megoldást. Valami kézenfekvőt mindenki számára. -Azzal ott mi lesz? - bök a volt báróra. A másik emberek ugyan súgdolóznak hazugságról, meg hogy mutánsok vagyunk és miért bíznának meg bennünk. -A helytartója lesz a trolloknak. A kúriában marad, ahol eddig is volt. Ő segíti majd a megfelelő trollok kiadását a munkákra. Amennyiben az ő hibájából lesz problémája a falunak, visszatérünk, a trollokat szét zavarjuk és a férfit tömlöcbe vetjük. - kiszáadt a torkom, talán a beszédtől, talán az izgalomtól. Bizakodón tekintek fel apámra, hogy ő fűzne e valamit az eddigiekhez és a trolloknak is megfelel-e. Természetesen hagyom mind a két felet beszélni egymással, s ha meg sikerül eggyezniük, azt egy kézdogással érvényesítsék.
A lányomnak szüksége volt egy kis lelki támaszra, s én megtettem ezt neki. Nem gyötörtem a gyengeség miatt, nem róttam fel neki hibának, úgy vélem jobb, ha segítek neki átvészelni ezt, mintsem szidnám érte. - Igen igazad van, ez a legjobb megoldás. De valamikor az emberek ezt se tudják elfogadni. – vigasztalom még egy picit, s próbálom elérni nála, hogy ne magát hibáztassa. Legszívesebben berontanék azokhoz a parasztokhoz, s kékre-zöldre verném őket, amiért ilyen makacs öszvérek. Mi próbálnánk megakadályozni a vérontást, ők meg…a kezemet ökölbe szorítom, szinte minden izmom megfeszül az idegtől. Hirtelen a már nem várt társaság is felbukkan, kiket a tétovázásukhoz illőn fogadok. Nem zavartatom magam, ahogy ők se, legalábbis az egyikük ugyanúgy elvesztette a türelmét, ahogyan én. Próbálom visszafogni magam, ezért hirtelen felindulásból, inkább Wilkinának át adom a szót, ő sokkal nyugodtabban tud ezekkel a semmirekellőkkel tárgyalni. A lányom felvezeti a dolgok rendjét, pontosabban az elképzelést, hogyan is mehetnének a dolgok, és hogy tudna a két társaság szimbiózisban élni együtt. Az emberhús kimondásakor kissé meglepődök, de tétován bólintok. Kissé a két férfi kételkedett, de az ifjúfarkas biztosította őket, hogy mi ketten azonnal idejövünk, hogyha a nemrégiben fennállt helyzet újra megtörténne. Mást nem is tehetnek, bíznak abban, miképp minden jó lesz, és hogy az a barom báró nem gondolja meg magát. - Ezt én se mondhattam volna szebben. – teszem a másik vaják vállára a kezem, s súgom oda neki, mikor arról beszél, mi lesz, ha a helytartó gondot okoz majd. - Uraim hallották a lányomat, szerintem ez egy igazán jó ajánlat. Önöknek se pénzbe nem kerül, és még talán meg is térülhet, hogy ezekkel a rémségekkel kiegyeznek. – biztatom a falusiakat, a jó döntés meghozatalára. Az idősebb férfi kissé hezitál, de mancsot nyújt. - Szép volt Wilkina. – dicsérem meg a lányom, mikor kissé hátrálunk, illetve hagyjuk egyezkedni a két csapatot.
A lelki támasz és biztonság amit most nyújt nekem sokat jelent. Igazi apa figura még annak ellenére is, hogy az idő nem kímélte egyikőnket sem. Mind a kettőnket megmarcangolta az elválás. Jobban érzem magam, hogy itt van és tudtuk tisztázni a dolgainkat. Ahogy keze ökölbe szorul, kezembe veszem öklét. -E miatt ne légy ideges. Majd lesz másik alkalom, lesz másik helyzet. - próbálom megnyugtatni. Ezzelpedig magam is nyugtatom valamennyire. Amint feltűnik a delegáció és érzem a két fél idegességét közéjük lépve veszem át a szót. Mikor végzek és bevonom a két felet majd végzünk érzem apám nehéz kezét a vállamon. Rá tekintek nevető szemeimmel és arcomra egy szolíd mosoly húzódik. Amint elvonul a két fél apám nyakába ugrom. -Megcsináltuk! - örülök, hogy elvonultak a felek, méghozzá békében és egyezségben. Megszorítom majd elengedve az ő macska szemeibe nézek. -Na, a ma estét új birtokodon töltjük, Troll báró? - hajolok meg előtte vicceskedve, majd felállva kacagom.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
//
