Yennefer & Valdemar @

Hosszas gondolkodás előzte meg a mai cselekedeteimet, vagyis azt a puszta tényt, hogy megpróbálok kapcsolatba lépni Yenneferrel. Egy pillanatra sem szándékoztam alábecsülni a hollóhajú kolleginát, korunk egyik legkiemelkedőbb mágusnőjét, már ami a hatalmát illeti. Mint mindig, először is értékeltem a helyzetet és a másik érdekelt felet. Nem kifejezetten a nő kétségbevonhatatlan ereje jelentette a nehézséget, nem erről van szó. Az érzelmi kötődés, amely Cirillához láncolta és az az érzelmi kötődés, amelyet szerencsétlen vérrokonom alakíthatott ki benne, szükségszerűen gyanakvóvá és talán még ellenségessé is teheti velem szemben, még ha nem is kívánok - jelenleg - a védencének ártani. De ismerem annyira, hogy meg fog hallgatni. Érdekelni fogja miért keresem, mi az amit tudok, mi az amit akarok és mi rejlik a dolgok hátterében. Ráadásul elismert, nem is akármilyen mértékben elismert kutató vagyok a gyógyászaton kívül az asztrológia terén is, így valószínűleg hasznomat tudná venni bármilyen lokalizációs mágia terén, ha úgy adódik.
Nos kezdjünk bele. Azt már kiderítettem a hajszálai segítségével, hogy itt, Cidarisban tartózkodik éppen, ha jól sejtem a hegyvidéki kikimór kolónia felszámolása kapcsán szerezhetett érdemeket, legalábbis ami szerény ismerettel rendelkezem az óriásrovarokról, azok alapján nem vajákot érdemes bérelni ellenük. Ha a sebeit nyalogatja még, az több szempontból is változtathat a helyzeten, elvégre ha még fájdalmai vannak esetleg, akkor ingerült is lehet emiatt már alapvetően is. Na nem mintha, hogyha engem meglát nem kerülnének valószínűleg azonnal felszínközelbe negatív érzelmek a Vilgefortzhoz kötődő asszociáció okán. Pedig egyebekben nem is lenne olyan rossz a viszonyunk. Igaz jó sem, de ami nem elmérgesedett, üszkös és kártékony gyűlölet, az varázsló körökben az utóbbi időben már egész jónak számít. Sosem volt nyíltan vagy rejtetten problémánk egymással, az udvarias kézcsók, a semmitmondó beszélgetés sosem rejtett titkos mérgeket maga mögött. Hát majd kiderül, mi az ami megmaradt ebből. Gyanítom, nem sok sajnos, de legalább Yennefer valószínűleg őszintén kiadja egy magánbeszélgetésben mindazt, ami belülről feszíti.
Nos hát, akkor kezdjünk neki. Ujjaim rövid táncot jártak a megaszkóp gyémántjai felett, ajkaim néma szavakat formáltak és hamarosan meg is jelent a mágikus szerkezet ágai között a kéken derengő illúzió alak, Yennefer jól ismert sziluettje. A kép lassan fókuszált, immár színeket is megjelenített, csupán a test körüli kékes auraszerű fény jelezte, pusztán illúzióval van dolgunk. A talárom ujjainak szárnyaiba fűzött kezekkel meghajtottam magam előtte, személytelen, de barátságos mosolyt bűvölve ajkaimra és üdvözöltem őt.
- Köszöntelek Yennefer úrnő - kezdtem lágy bariton hangomon. - Ha szabad feltételeznem, azt hiszem nem számítottál rám és a megkeresésemre. Nem is bátorkodtalak volna zavarni, ha nem volna az ügy fontos, ezt úgy gondolom magad is sejted. Szeretnélek megkérni, hogy látogass meg Roggeveenben, Vilgefortz egykori villájában, olyan dolgokról szeretnélek informálni, amelyeknek közük van a védencedhez, Cirillához, ugyanakkor természetükből fakadóan egy olyan könnyen manipulálható szerkezet, mint a megaszkóp, nem alkalmas a továbbításukra. Természetesen a... khmm... bizonyos negatív "családi kötődések" okán kialakuló esetleges idegenkedést megértem, szükség esetén bármilyen kérdésedre válaszolok ennek kapcsán, de magát az információt ez úton ne kérd, nevelt gyermeked érdekében is azt hiszem.
Várakozóan néztem az illúzióalak szemébe, várva a kérdéseit vagy a döntését.

P.S.:SzószámMood: Mabel

Valdemar x Yen @

Amikor berobbant Kevélyorom tárnája, benne egy kas feldühödött kikimórral és a királynőjükkel, már igencsak volt a tányérunkon Eskellel. Belegondolni sem merek, hogy mi történhetett volna, ha végül nem együtt, hanem külön-külön vágunk neki a feladatnak. Végül nem bántam meg, hogy segédkezet nyújtottam a rovarszabásúakkal szemben, még úgy sem, hogy mindkettőnkre ráfért utána egy kis összefércelés. Mindketten megkaptuk, amiért jöttünk; Eskel a busás jutalmat és elismerést őfelségétől, Ethain királytól, én pedig belépést a néhai Geoffrey Monck, nagyhatalmú varázsló és hobbista dzsinnszelidítő dolgozószobájába. Bármi pénzt megadnék, hogy láthassam Geralt arcát, amikor a fülébe jut ez a történet a szürke farkasról és a hollóhajú mágusnőről. Vajon ki ér előbb utol, kedvesem? A szürke farkas, vagy én?
Sok volt a dolgom a kikimórák együttes erővel való kipucolása után is. Először is, bár Eskel ódzkodott a mágia érintésétől, felajánlottam neki, hogy összehúzom a sebeit és horzsolásait. Ugyanezt a rituálét magamon is kénytelen voltam elvégezni, mert bármennyire is független és kompetens mágusnő vagyok, a határaimmal tisztában vagyok. Nem pihentem sokat később sem, rengeteg meló volt átkutatni és kiszortírozni a valamikori kolléga könyveit, kéziratait, tekercseit és jegyzeteit. Arról nem is beszélve, hogy vissza kellett állítanom a Nagyboszorkány kötést, nehogy más illetéktelen kezekbe jusson Monck minden területet érintő hatalmas volumenű tudása. A számomra legfontosabbakat persze magammal vittem.  
Irdatlan mennyiségű mágikus energiát használtam fel ebben a küzdelemben. Nem tegnap történt, de még mindig érezteti a hatását, amit mindenféle gyógynövényből saját kezűleg habart teával és főzettel és sok-sok pihenéssel igyekeztem ellensúlyozni. Az obszidiáncsillagomra természetesen mindig számíthattam, nem az első eset, hogy visszatartja mágikus készleteim vésztartalékait, ezzel mentve meg a biztos haláltól. Nem hagytam elveszni ezt az időt. Míg visszanyertem mindenkori erőm teljét, belevetettem magam a frissiben szerzett iratokba. Így eshetett meg, hogy kora délutáni órában, mikor a nap fénye is kellemesen dereng csak át a jó időre való tekintettel nyitott erkélyajtó elé aggatott függönyön, felderengett a sarokba állított megaszkópom. Egy pillanatra megállt a lúdtoll a kezemben, ahogy pauzát tartottam az írásban, és akaratlanul is azon kezdtem el töprengeni, hogy ki és honnan tudhat arról, hogy hol vagyok. Mióta magamhoz tértem a ríviai pogrom után nem sokkal, estek meg velem hol szerencsésebb, hol szerencsétlenebb találkozások, de ezek közül a személyek közül aligha van olyan, aki hívásának őszintén örülnék. Talán Francesca az, gondoltam. Vagy Triss. Őszintén remélem, bár rajtuk keresztül épp megvolt rá az esély, hogy nem Filippa lesz az. Féltő műgonddal letettem a kezem ügyéből a pennát, és a megaszkóp elébe léptem. Akit ott láttam kirajzolódni azonban, kékes, absztrakt formákból, reszkető fényekből, és döntésképtelen színek egyvelegéből, se nem volt Fracesca, sem Triss, sem pedig Filippa. Érdeklődve, de még mindig diszkréten szökkentek magasba szénceruzával karakteresre festett szemöldökeim, ahogy a mellem alatt karba fontam a karjaim.
- Nocsak. A piperkőc Valdemar. Ez aztán a meglepetés, kollega, Thanedd óta nem hallottam felőled egy árva szót sem. Azt hittem, ott hagytad a fogad. – Nem minősíteni kívántam a kollega képességeit és munkáját, nem ő lett volna az első és egyetlen mágiahasználó, aki belép Thanedd szigetére, de nem távozik onnan. – Nem, valóban nem számítottam rá. Helyesbítek, nem rád számítottam, legalább is. – nincs az az isten, se északi, se déli, hogy én azt beismerjem, mekkora megkönnyebbüléssel tölt el, hogy nem Filippa Eilhart mezzóját hallhatom most. – Feltételezem. Mindazonáltal furcsállom, ugyanis azon kívül, hogy ismerjük egymás nevét, nem sok közös érdekeltségünk van. – A név említése jéghideg undort faragott az arcomra. Hogy is felejthettem el? Vilgefortz halálával a rossz vér még nem apadt el. Más esetben itt és most ki is kapcsolnám a megaszkópot, de Ciri említésére erőt veszek magamon. Ciriért nem egyszer vállaltam már a poklot, és bármikor újra megtenném kérdés nélkül. Hisz ő az én kislányom. Vettem egy mély levegőt. – Megértem, hogy a mágikus letapogatásra való tekintettel nem állsz máris elő a mondandóddal, és ezt tiszteletben is tartom. Bár úgy hiszem, magad is megérted, hogy Roggeveen az utolsó vár, ahol most lenni kívánok. Ami pedig téged illet, kollega… - ezen a ponton átmasszíroztam az orrnyergem, majd hátrasimítottam pár rakoncátlan tincset gyűrűgöndör, fekete hajamból. El sem hiszem, hogy ezt kimondani készülök. – Nem vagy a kuzinod. – hogy jobb, avagy rosszabb vagy-e nála, azt majd az audienciánk után eldöntöm, gondoltam. – A viszolygást kérlek, ne vedd személyed ellen irányulónak, inkább a helyválasztás az, amit diszapproválok. – itt tartottam egy hatásszünetet, mielőtt kiegyenesedtem volna. – Elfogadom a meghívást. De nem most rögtön. Bocsáss meg, Valdemar, de számtalan teendőm kellős közepén értél utol, és muszáj elvarrnom jónéhány szálat, mielőtt meglátogathatnálak. Ha így megfelel. – elgondolkodtam egy hosszú pillanatra. – Különben is, hogy találtál meg?
Nem mintha kételkednék a képességeiben – soha, mindig a legcsendesebbek a legveszélyesebbek – de még Francescának is minimum a két szép szemével kellett látnia, hogy elhiggye, életben vagyok, minden futótűzként elterjedt pletyka ellenére, mely a halálomat hirdette.  


P.S.:770 szó Mood: The Last Wish

Yennefer & Valdemar @

Meglepettnek tűnő köszöntésére magam is a megfelelőnek tartott hatás szerintire rendeztem vonásaimat, hogy arcmimikám azt a hatást idézze meg, amit mutatni szeretnék magamról. Egy pillanatra elhúztam a számat a jelző hallatán, majd újra semleges mosolyt öltöttem, ahogy a mágusetikett kívánja, de az őszinte szavakra magam is feleltem.
- Ha te, vagy valamely kollegina ad az öltözködésére, megjelenésére, az természetes, ha én teszem, akkor piperkőc vagyok? - feleltem, majd legyintettem. - No, de legalább őszinte vagy, ez az utóbbi időben, főleg Thanedd óta, kezd teljesen kiveszni köreinkből. A maga módján üdítő. Nem, nem hagytam ott a fogsoromat a szigeten, nem érdekel a politika még mindig, nem választok oldalt. Gyógyító vagyok - ráztam a fejemet.
Igen, azt hiszem ez így a megfelelő reakció volt. Még egy közismerten béketűrő javas sem hagyja szó nélkül a szemtől-szembeni gúnyt, a közszájon forgó "becenevek" használatát, de nem is kerít nagy feneket a dolognak, mindössze felhívja a partnere figyelmét az udvariatlanságra. Azt hiszem így volt a legkevésbé gyanúkeltő. Megfelelő.
A mondandó következő részét csak biccentéssel nyugtáztam, de nem fűztem hozzá semmit. Már elmondtam, hogy fontos ügyben keresem, nyilvánvalóan felesleges lenne ezt ismételgetni, bármennyire lepte is meg Yennefert, nincs baj a szellemi képességeivel, hogy ezt ne értse meg. Így pusztán csak nyugtáztam.
- Nem a várról beszélek Yennefer - javítottam ki gyorsan. - Nem kell zavarnunk az öreg Holiber grófot, még úgyis a tavaly a feketékkel szemben elesett örökösét gyászolja, nekünk pedig nincs dolgunk Roggeveen várában. Néhai kuzinom villájába invitállak, a tengerparton fekszik, bármely helybeli útba tud igazítani felé.
A rokonságra tett megjegyzésre finoman, megértően megráztam a fejemet és válaszoltam is neki.
- Nem, nem vagyok, ami azt illeti régóta nem voltunk jóban. Ugyanakkor te sem vagy érzelem nélkül való gólem, hogy ne tegyél szükségszerű emocionális alapú kötéseket kettőnk közé a közös vér okán. Túlságosan régóta foglalkozom emberekkel, hogy ezt ne értsem meg. Éppen ezért sem zavartalak volna, ha az ügy nem volna fontos. Bár nem szükségszerű fontosságú a találkozást pont Roggeveenben megejteni, de úgy hiszem előnyösebb mint a Ard Carraigh-i nagy ispotály, ahol még gyakran megtalálható vagyok, ráadásul néhány dolgot talán segít megérteni ez a villa a mondandómból. Még két napig itt tartózkodom, ha addig érkeznél, nos bármikor. Ha azon kívül, akkor keress a megaszkópon - bólintottam, tudomásul véve a halaszthatatlan ügyeit, amik persze nem is leptek meg, nyilván nem számítottam másra.
A kérdésére már engedtem egy halvány, de őszintének tűnő, büszke mosolyt az arcomra kúszni, mint olyan embernek, aki helyes következtetésekre jutott és megoldott egy alapvetően nem egyszerű feladatot.
- Hallottam a halálhíredet - feleltem, majd vállat vontam. - Thanedd és a nilfgaardi hódítás kezdete óta elég sok kollégánk halálhírét hallottam, volt akiét többféleképpen is. Még a sajátomat is ami azt illeti. Egykoron a tanács tagja voltál kollegina, ha nem is lehetetlen, hogy odavessz egy lincselésben, azért elég ingatag a következtetés. A történet szerint Merigold kollegina is veled volt, róla tudom, hogy életben van és segíti Foltest királyt a tanácsaival. Ti ketten régi barátnők vagytok. A holttested pedig nem került elő. Hát... - szélesebbé vált a mosolyom - orvos vagyok, anélkül nem fogadom el a halál beálltát. A Yaruga egy egészen nyugodt folyam, elképzelhetetlen ne szánt volna rá pár orent Triss, hogy a helyi halászokkal kihúzassa a maradványaidat és tisztességes temetést rendezzen. Sem pedig Geralt mesternek. Ha pedig nem a folyóba vesztetek, hogy nem maradt utánatok holttest? Elég ingatag, erősen mesés színezetű történet, éltem hát a gyanúperrel a valódisága felől. Mint minden magunk fajta, én is kapcsolatban állok a Talpasokkal. Felkerestem a mágikus csempészek összekötőjét és megkérdeztem, tudnak-e valamit tenni a bizonyosság érdekében. Időbe telt, de tudtak - emeltem fel a jobb kezemet, a tenyeremen ott pihentek saját hollófekete hajszálai. - Hogy miképpen tudtak hozzájutni, azt persze nem tudom, a céh mindig is ügyelt a titkaira. De meglehetősen elismertnek számító szakértő vagyok a jósmágiák terén, ennek birtokában pedig gondolhatod, nem volt különösebben nagy feladat a mágikus behatárolás. A személyes találkozón természetesen szívesen átadom neked a materiális közvetítőket is - biccentettem a hajszálak felé.

P.S.:SzószámMood: Mabel

Valdemar x Yen @

Őszintén nem értettem, amikor kollegám a jelző hallatán nemtetszését fejezte ki egy heveny szájrándítással, és ez a nem értés az én arcomra is kiül, ahogy a melegre való tekintettel inkább a csípőmön pihentettem meg a kezeim.
- A nép szavai, nem az enyémek, kedves. Valóban vannak olyan korlátolt látókörű személyek, akik szerint igen találó ez a rád aggatott jelző. Személy szerint én azonban mindig is tiszteltem benned, hogy adsz a megjelenésedre, számtalan kollegával, például Dethmolddal ellentétben. Mi, akik kiöltözünk, új cipőt húzunk, friss illatot fújunk magunkra, és sminkelünk, mind tudjuk, hogy első benyomásból nincs második. És ezzel nincs is semmi baj. Én a helyedben, ha már a köznyelv rám aggatta ezt a gúnynevet, úgy viselném, mint mások a páncélt. De a ténymegállapításod inkább bóknak veszem, és köszönöm. Az pedig, hogy apolitikus vagy, vagy épp a gyógyításnak adtad a fejed, megbocsáss, de Thanedden a legkevésbé sem számított. Aki ott volt, veszélynek tette ki magát csupán a jelenlétével, függetlenül attól, hogy milyen ügyben járt el. Summa summaerum, örülök, hogy egyben vagy, és hogy most itt, így tudunk értekezni.
Meglepett, milyen összeszedetten nyugtázza az információt, hogy nem hogy nem rá számítottam, de még csak közös vonásunk sincs elég. Ez van, Yennefer. Több lehetőséget kellett volna megragadnod, hogy ki- és megismerd a tényleges privát audiencia előtt. Legyintettem.
- Akkor nem vár, hanem villa. Vityilló is lehet tőlem, nem az objektum mibenlétével ellenkezek, és még csak nem is a személyed ellen, de gondolom, ezt nem kell neked különösebben lefestenem, kollega. Azonban – folytattam rövid szünet után, hideg profizmusssal vértezve fel magam – mivel sürgős ügyben kerestél meg, hitelt adok a szavadnak, és elfogadom a meghívást. Praktikumból tényleg helytálló, hogy itt és most találkozzunk, amíg még mindketten Cidarisban tartózkodunk. – ismertem be végül. Az a halovány, ámde büszke mosoly, mely a kollega arcán terült szét a kérdésem után, egészen szívmelengető is lehetett volna, ha az enyém nem volna jégből. Legalább is a szóbeszéd szerint. Egészen elismerő félmosolyra rándultak szigorúra faragott ajkaim.
- Biztos voltam benne, hogy lesz nem egy, és nem kettő hozzáértőbb, akit a pletykák nem fognak becsapni. Veled, minden tisztelettel, kollega, egyáltalán nem számoltam. Pedig épp számolhattam volna. Mi sem logikusabb annál, mint hogy test nélkül nincsen halál? – Triss nevének említése különösebben nem mozgat meg bennem semmit. Nem volt mindig így, nagyon sokáig a legkülönbözőbb élethelyzetekben öntött el a pulykaméreg, de azóta ezt súlyos kövek alá rejtettem. A megállapításra, hogy régi barátnők volnánk, minden igazsága ellenére ibolya láng lobbant szemeim vizében. Az elbeszélés azonban egész érdekes irányt vesz, és a megvetés helyett az érdeklődés tisztító tüze vette át a helyét. – A Talpasok. – ízlelgettem a szót – Hallottam már róluk, bár őszintén megmondom, abban a hitben voltam, hogy csupán dajkamese, amivel a feltörekvő kiskereskedőket riogatják lefekvés előtt. Az utolsó, akik nevére számítottam volna ebben a diskurzusban. Mindazonáltal közel sem lehetetlen – vontam vállat. – Bár nem tölt el különösebb megnyugvással, hogy csak úgy bármikor letapogathatsz. Egy hölgynek is jár a magánszféra.
Közepes érdeklődéssel szemügyre vettem a felmutatott hajszálakat valamikorról, valahonnan, a fejbőrömtől elválasztva közönséges hajszálaknak tűnnek, mely bárkihez tartozhatott, azonban, ha azok segítségével könnyedén megtalált, nyilvánvalóan nincs miről beszélni. Hogy visszakérem-e őket, azt még nem döntöttem el.
- Ez minden, kollega? Mert ha igen, akkor vissza is térek a kutatómunkámhoz, hogy minél hamarabb a végére érhessek. Magam elé küldök egy hollót, hogy tudd, mikor érkezek.


P.S.:544 szó Mood: Kaer Morhen

Yennefer & Valdemar @

Finom félmosollyal reagáltam Yennefer magyarázkodó szavaira, de attól óvakodtam, hogy rámutassak mennyire hiteltelenül is hangzik mindez, hiszen a Piperkőc jelzőt nagyon nem a köznép akasztotta rám, számukra én a Kacagó Koldus vagyok, ami semmilyen szinten sem sértő becenév, hiszen két szokványosan értékesnek tartott emberi tulajdonságra, a kedvességre és az önzetlenségre utal esetemben, a Piperkőc jelzőt a kollégáinktól kaptam meg, amiben pedig - a varázslók világa már csak ilyen - sosem volt semmiféle pozitív vonulat, ez nagyon is gúnynév volt. A legtöbben óvakodtak is attól, hogy a szemembe vágják, de Yennefer... nos ő Yennefer. Egy kisebb fajta mágikus ciklon egy személyben. Arra meg nyilvánvalóan nem volt különösebb oka, hogy örüljön annak, hogy túléltem Thaneddet, igaz az ellenkezőjére sem, mindenesetre azért nyilvánvalóan ő is él társasági szófordulatokkal. Milyen érdekes. Ha nem az lenne ez a nő aki, akkor megérné tanulmányozni a pszichikumát, csavaros, összetett személyiség, sokat lehetne tanulni belőle. De a Cirillához fűződő kapcsolata kizárja ezt a lehetőséget, az ő sorsa valami egészen más kell legyen ebben a történetben. Egy kicsit sötétebb, egy kicsit fájdalmasabb, de a végzet elkerülhetetlen mindannyiunk számára.
- Szerencsére a thaneddi küzdőfelek is felfogták a javas fogalmát, sem engem, sem Martyt nem zaklattak a munkánk elvégzésében - feleltem. - A szavaidban pedig, szokás szerint, van bölcsesség. Nem áll szándékomban a rossz nyelvek alapján változtatni a szokásaimon, talán csak meglepődtem. Elnézést - biccentettem és hagytam, hogy hamisan csengjenek a szavaim, mint aki az udvariasság álcája mögé rejti gondolatait, pont ahogy az elvárás lenne Valdemartól, a gyógyítótól.
Különösebb megjegyzés nélkül hagytam a helyszínre tett kisebb gúnyt, a fő az, hogy megértette, hol kell keresnie, minden egyéb csatorna pedig, ahol kiadhat valamennyit a benne lévő feszültségből, amit rokonom emléke kelthet benne csak előnyös lehet. Bólintottam a szavaira, valóban ésszerűbb megoldás addig találkozni, míg mindketten Cidarisban tartózkodunk de a következő okfejtésére már lágyan, barátságosan felnevettem.
- Ugyan már kollegina, velem nem hogy nem számoltál, logikusan nem is számolhattál - mutattam rá a tényekre. - Elvégre nem sok közös dolgunk volt egymással. Nem is háborgattalak volna, ha a körülmények nem követelik meg - biccentettem és most még színészkednem sem kellett, elvégre ha a körülmények nem lennének olyanok, amilyenek, még csak meg sem akarnám hosszú távon kínozni, sem pedig átverni. De hát ember tervez, az istenek mindegyike meg perverz a bölcs redan mondás szerint.
Némileg megemelkedett a szemöldököm az őszinte meglepettségtől, ha nem is állt kapcsolatban a Talpasokkal, olyan mértékben kiterjedt az ügyfélhálózat a mágikus világban, hogy ez a létezésükben sem hittem dolog elég hihetetlennek tűnt, ugyanakkor mi oka volna hazudni? Érdekes. Valakit seggbe kell rúgnom, ha Yenneferhez nem jutott el még a hír róluk. Vagy hát Olgerdnek kell seggbe rúgni valamelyik alvezéremet, na. A kérdésre pedig csupán bólintottam.
- Igen, ez minden. Hódolattal várlak, ha megtisztelsz. Addig is, jó munkát kollegina.
Beszüntettem a mágikus kommunikációt, majd a villában szolgáló háznagynak kiadtam, hogy amennyiben Vengerbergi Yennefer keresne, haladéktalanul vezesse be hozzám. Nem tudtam mikor fog felkeresni, de ez nem is számított, itt semmi kompromittálóval nem foglalkoztam, csupán orvosi kutatásokkal. Valószínűleg elképesztően nehéz lesz meggyőzni, ha szóba kerül Cirilla vére, még akkor is, ha a nagyobb mágikus volumenű dolgokhoz teljesen alkalmatlan a lány néhány vércseppje, ahhoz a méhlepényéből származó kéne, lehetőleg áldott állapotában és ezt pontosan tudja is egy olyan szakértő, mint Yennefer. Persze azért minden a tálalás kérdése, de valójában nem is az a lényeg, hogy rábólint-e ő vagy a lány, hanem hogy tudjanak rólam és a kísérleteimről a kutatásaim irányáról. Az a fontos, hogy tudják, kihez kell fordulni, ha Geralt haldokolni kezd majd a Catrionától. Akkor majd önként ad oda Cirilla bármit magából, hogy megmentse a szeretteit. Vajon nem lenne elég csak Geraltot megfertőzni, ha má készen áll a betegség és a vakcina is? Ostoba kérdés. A tét túl nagy az efféle érzelgősséghez. Hidd el, igazán sajnálom kedves Yennefer. Kényelmesen elhelyezkedve egy orvosi szakkönyvbe merültem, várva bármikor a kolegina érkezésére. Csak nem éjközépkor akar majd felverni legszebb álmaimból?

P.S.:SzószámMood: Mabel

Valdemar x Yen @

Azt azért meg tudom állapítani a kollega kiállásából, hogy nem rajong éppen értem. Nem ő lenne az első, és gyanítom, nem is az utolsó. Na de bánja kánya. Több is veszett Brennánál.
- Ezt örömmel hallom. Annak, aki medikust mészárol, különleges helyet tartanak fent a démonok a pokol legmélyebb bugyraiban. – a dicséretnek vélt bókra az etikettnek megfelelően biccentettem – Sajnálom, ha megsértettelek vele. Ha kívánod, a későbbiekben tartózkodok tőle. A Roggeveeni Valdemar-ban is van valami letisztult, büszke felhang.
Sejtem, hogy Roggeveen villájára – vityillójára, erődjére, mi a különbség, ha ugyanúgy nem akarok ott lenni – tett megjegyzésem, na meg az érezhető ellenérzésem, amit tapintani lehet a levegőben, nem kifejezetten van tetszésére a kollegának, de minden tiszteletem, amiért kommentár nélkül hagyja. A skrupulusaim egészen másból fakadnak – valamiből, amit Valdemar-nak aligha kell magyaráznom.
Csendesen megegyeztünk hát abban, hogy még Cidarisi tartózkodása alatt felkeresem. Ez az elkövetkezendő napok programját igencsak átírja. A mágus mély, dörmögő nevetése engem is halovány mosolyra késztet.
- Milyen igazad van. Minden tisztelettel, egészen más körökben mozgunk, és egyenesen ellentétes dolgok érdekelnek bennünket. De ettől függetlenül nyitott vagyok arra, amit közölni tervezel. – tartottam egy röpke pauzát a mondandómban, mielőtt hozzátettem volna – Kár, hogy nem nevetsz többet. Jól áll neked.
Amikor az ő szemöldöke megemelkedett, az enyém ráncba szaladt.
- Ne nézz így rám, kollega. Nekem nincs királyom, meg annak utódai, akiket meg kell mérgeznem, vagy potencianövelővel, és egyéb hormonkészítményekkel kell itatnom. Legfeljebb könyveket és különösen ritka alkímiai hozzávalókat tudnék tőlük kérni, de szerencsére vagyok abban a helyzetben, hogy megvásároljam, amire szükségem van. Utóbbinak amúgy sem éltem már vagy…. fuhh, 15 éve? Több? Különben is, az utóbbi időben igencsak elfoglalt voltam ahhoz, hogy bármi okom lett volna hozzájuk fordulni. Hisz tudod, az elébb fejtetted éppen ki.
Amint megbizonyosodok róla, hogy ez minden, amit a kollega tudomásomra akart hozni, bólintok, végül a megaszkóp csavarjára fonom az ujjaim.  
- Feltétlen ott leszek, amint a végére értem az itt elintézendő munkámnak. De tudni fogod, mikor. Minden jót, kollega.
Megtekerem a kis szelepet, majd, amint elaludt a kék, vibráló fény, nagyot, idegeset sóhajtok. Tulajdonképpen ilyenkor jövök is rá, hogy mennyire nem szeretem, amikor semmi irányításom nincs egy helyzet felett. Mennyivel kényelmesebb is, ha te látod vendégül a másikat, a saját területeden, vagy állítasz be az övére hívatlanul. Mindkettőben tiéd a fölény. Ez a meghívás pedig nem életem legkönnyebb tárgyalása lesz, pedig higgy nekem, megjártam Francesca Findabair-t és Roggeveeni Vilgefortz-ot is. Ráadásul a tárgyalás témája sem kecsegtet semmi bíztatóval. Rosszabbkor nem is jöhetett volna, hogy még épültem az Eskellel közös kikimóros kalandból.
Némán visszasétáltam az asztalhoz, és lerogytam elé. Igyekeztem dolgozni, és nem gondolni az invitációra, de nehezemre esett. Folyton folyvást begyűrűztek a gondolataim Ciribe, és abba, hogy mi lehet az, amit Valdemar vele kapcsolatosan kötelességének érez tudati velem – és olyasvalami, amiről én még nem tudok. Nem sok ilyen dolog volt.
Két nap múlva pakoltam össze a holmijaimat, és hagytam hátra a cidariszi dolgozószobámat, amit tartózkodásom idejére béreltem ki. Vittem magammal Monck összes kéziratát, jegyzetét, és könyvét, amiben hasznom láttam, és azt a teljesen új, üres naplót is, amibe én kezdtem átvezetni a kutatásaimat. A megaszkópos meghívást követő két nap bőségesen elég volt arra, hogy főzetekkel és varázslatokkal tökéletes formába hozzam magam, és arra sem felejtettem el gondolni, hogy legyen a birtokomban elég energia, ha balul sülne el valami. Tudom, tudom. Rosszindulatú vagyok. Egyenesen paranoiás. Meglehet. De a „reméljük a legjobbakat, azonban készüljünk fel a legrosszabbra” politika cserben még nem hagyott.
Mikor elindultam lóháton, kedvenc kristálykoponyámból, mely egy hollóét ábrázolta, élőt animáltam, és elküldtem magam elé, ahogy ígértem.
Szénceruzával erősítettem meg szemöldököm szigorú vonalát, arcfestékkel tettem hangsúlyossá járomcsontomat, könnyed szájfénnyel ajkaim erélyes cakkjait. Feketét és fehéret viseltem, mint mindig, hosszú, göndör tincseim szabadon hagytam. Orgona és egres édessavanyú illatát fújtam magamra.
Éjfekete holló tollászkodott Roggeveeni Valdemar ablakában. Nem telt bele sok időbe, hogy magam is beérjem, bár beismerem, némiképp lelassítottam a kapu előtt. Meglepő módon nem ütköztem ellenállásba. Bár, ha belegondolok, nem is annyira meglepő. Elegánsan beléptettem az udvarra, a belső udvaron pedig, miután leugrottam a lovamról, hagytam, hogy elvigyék leápolni. Hosszú pillantással adóztam a falak, az ablakok és ajtók alaposabb vizsgálatának, mielőtt erőt vettem volna magamon, és a fogadóbizottság elébe járulok. Abban sem vagyok biztos, hogy várnak. Eléggé kicentiztem ezt a látogatást.

P.S.:695 szó Mood: Conclave of Lords

Yennefer & Valdemar @

Alapvetően nem kívántam szópárbajokba bonyolódni Yenneferrel és közel sem azért, merthogy nagyhatalmú meg mindentudó varázslóként van jobb dolgom is. Ami azt illeti tulajdonképpen jelenleg nincs és igenis élvezem a szellemi párviadalokat. Pusztán csak nem akartam bőszíteni a kolleginát, elvégre komol kéréssel kívánok hozzá fordulni, hát ráhagytam a mondandóját csupán tiszteletteljes biccentéssel nyugtázva a meghívás elfogadását és mindketten megbontottuk a kapcsolatot.
Az idő ugyancsak telt és már azon gondolkodtam, hogy Yennefer esetleg megváltoztatta a döntését, mikor figyelmemet közvetlenebb probléma kötötte le, a járőröző katonák eg súlyos, haldokló darabontot cipeltek be az udvarház fogadó udvarába, így hát magam is sebes léptekkel leszaladtam, hogy a gondjaimba vegyem. Milyen furcsa az emberi élet és sors, nemde? Ki tudja ennek a férfinak lesz-e helye az én világrendemben? Ki tudja hány ilyen fiúnak kell majd miattam meghalnia, hogy a fajunk, hogy minden értelmes faj tovább élhessen? Most mégsem tehetek mást, mint ami lényegem, a javasnak nem lehet eltűrni eltűrni mások szenvedését, legalábbis nagyon jó ok nélkül semmiképpen. Már a sebesült felett térdelt tanítványom, Sophia. Az Aretuzában végzett és igazán tehetséges gyógyító mágusnak ígérkezett. Most hogy végzett a tanulmányaival már választhatott magának más nemű mestert is, a szakosodás után senkit nem kötöttek az ostoba nemi szabályok, amiknek már a létre hívását sem értettem soha, de hagyománytisztelő fajta a miénk. Én ritkán fogadok magam mellé tanítványok és szigorú oktató hírében állok, akinek van lehetősége bőven szelektálni, de szerencsére akik kikerülnek a kezem alól a legjobbak közé tartoznak és mindannyian tisztelettel és szeretettel emlékeznek rám. Néha elgondolkodom, mit szólnának, ha a nem nyilvános projektjeimbe is beavatnám őket. Sajnos nem. Nem várhatom el, hogy megértsék. Ez az én utam, az én magányos harcom. Kérdőn néztem a lányra, majd a férfi mellé térdepeltem én is, gyorsan felmérve az állapotát. Felnyitott has, súlyos vérveszteség.
- Mester... Gyakorlatilag csak a kezem tartja a hasüregben a beleit - meredt rám riadtan Sophia, mire óvatosan az övére csúsztattam a tenyeremet.
- Először is nyugodj meg. Ha elveszted a fejedet, nem tudsz segíteni neki sem, másnak sem. Lélegezz, ahogy tanultad, vonatkoztass el az aggodalomtól, a félelemtől vagy az undortól - mormoltam. - Majd tartom én. Először is bűvöld ájulásba, ha vergődik, elmozdulhat minden odabent.
- Mester, nem lenne jobb, ha..?
- Nem. Te csinálod. Nem hagyatkozhatsz mindig másra. Tehetséges vagy és ügyes, de meg kell bíznod magadban, ahogy én is megbízok benned - néztem a szemébe. Lassan bólintott és felcseréltük a kéztartást, immár én tartottam a belső szerveket. Sophia néhány gyors varázsigét mormolva véres kezét a darabont homlokára helyezte, akinek azonnal fennakadtak a szemei, a jótékony tudatlanság magához ölelte. Bólintottam, aztán szemügyre vettük a helyzetet.
Nem festett túl jól a dolog, de a mágia segedelmével nem is lehetetlen. Érszorítóval fogtam le az elmetszett verőereket, miközben adeptám amulettet akasztott a fickó nyakába, ami gyorsabb vérképzésre ösztönzi a szervezetet. Óvatosan kezdtük lényegében helyre tolni a belső szerveket, amelyek elmozdultak.
- Az alsó bordákról mit gondolsz? - néztem Sophiára.
- Az... nem tudom hogy lehetne megforrasztani őket... Szilánkos, darabok hiányoznak... - rázta a fejét kétségbeesetten.
- Tehát? - kérdeztem türelmesen.
- Nem tudom mester. Én...
- Ha nem menthető, le kell fűrészelni, hogy újabb darabok ne váljanak le a szilánkokról és fúródjanak a szervekbe - magyaráztam. - Meg kell tanulnod gyors döntéseket hozni és elfogadni, ha valamire már nem vagy képes.
Sophia kapkodva látott neki a ronda műveletnek, de inkább két hiányzó borda, mint az élete a fiúnak. Szilárdan tartottam a procedúra alatt. Szemem sarkából láttam, hogy mégis megérkezett Yennefer, aki a külső bejárón belépve most - ki tudja mióta? - figyelemmel kíséri az eseményeket. Mindegy, meg kell értenie, hogy az első az életmentés. Ahogy Sophia végzett a bordacsontok kiálló végeinek a lefűrészelésével nekiálltunk rögzíteni a hasfalat. Én magam varrtam, az adepta pedig tökéletes ütemben távolította el az érszorítókat. A mágikus forrasztó erőt is segítségül hívva, felváltva kötöttük össze a megszakított ereket. Végül összehúztam magát a hasat is, ezt most a lányra hagyva öltések terén. Megtöröltem verejtékező homlokomat, közel sem kis testi erőfeszítés az ilyesmi.
- A nehezén túl vagyunk, de gondoskodásra szorul - mormoltam. - Rád hagyom őt, nekem vendégem van Sophia.
- De mester, én még sohasem...
- Kedvesem. Mindent tudsz, amit elméletben megtanulhat egy javas, tudtál már akkor is, mikor kikerültél az Aretuza ősi falai közül. Neked hitre van szükséged magadban, azt pedig csak akkor szerzed meg, ha a gyakorlatban látod mennyi mindenre is vagy képes. Vigyétek egy vendégszobába és gondoskodjatok róla - mosolyogtam, majd Yennefer irányába fordultam. A karomon elhelyezkedő karperecem felragyogott aranyszínben, mire eltűnt rólam minden vérfolt, pecsét és egyéb szennyeződés. Kordbársonyból varrt hagyományos mágus talárom, amin finom temeriai csipkéből varrat rúnák foglaltak helyet újra makulátlan volt, arcomat sem éktelenítette többé vér, ahogy a kezeim is patyolattiszták lettek, mondhatni sterilek. Az én szakmámban igen hasznos kis varázseszköz ez, a harctéri vagy járványkórházban szolgáló orvos nem pazarolhatja a mágikus erejét igében ilyesmire, az utolsó morzsára is a szenvedők felé van szüksége, ugyanakkor nem árt nem áthurcolni különféle nyavalyákat egyik testről a másikra. És ami azt illeti, javít a megjelenésen is határozottan.
Könnyed léptekkel Yenneferhez sétáltam és az illemnek tökéletesen eleget téve hajoltam meg előtte és illettem csókkal a kezét.
- Örvendek, hogy a villa falai között köszönthetlek Vengerbergi Yennefer és hogy a családom és a te közös múltad ismeretében is vállaltad ezt a találkozót. Egyben elnézésedet kérem a közjátékért, de... ilyen a javasok élete - mentegetőztem. - Javaslom mostantól kommunikáljunk elme szinten. Noha a szolgákat elküldtem, de nincs okod bízni bennem, sem a hangkizáró bűbájomban, sem pedig abban, hogy senki nem tud szájról olvasni. Hmm... Ez utóbbit mondjuk én sem tudnám biztosan megmondani.
Enyhén megnyitottam az elmémet felé, hogy megerőltetés nélkül tudjon olvasni benne az illem és az általam szabott keretek között. Ezért szeretik a varázslók ezt a kommunikációt, csak annyit lát, amit neki szánok, ahogy én is az övéből, ha belemegy, de hatványozottan nehezebb lehallgatni. Ugyanakkor nagyobb társaságban persze illetlenség, mert mindenki látja, de beleolvasni nem tud.
'- Van valami, ami itt találtam, mikor átvettem hagyatékként Vilgefortz veszte után a villát. Mindketten itt töltöttük a gyerekkorunkat, meglehetősen jól ismerem ezt a helyet, a nem annyira nyilvános részeit is. Ráakadtam egy rejtett zúgban néhai unokatestvérem kutatási naplójára. Pontosabban annak egy részére - magyaráztam, eleddig teljesen őszintén. - Tudtam, hogy foglalkozott orvosi kutatásokkal is, az utóbbi időben főleg a nőgyógyászat terén, így természetesen kíváncsi voltam az anyagra, hátha hozzásegít valamiféle kutatási áttöréshez. Nos... nem egészen azt találtam a naplóban, amit vártam. Az orvosi kísérletek leírásai... orvosilag kétségkívül hasznosak, de etikailag erősen kérdőjelesek. A nagyobb részét viszont egyáltalán nem ez töltötte ki, hanem Ithlinne proféciájának és Cirillának a kapcsolata - üzentem a gondolataimban. - Gondolom sejted, mi is áll benne. Azt is mindketten tudjuk, hogy ez a tudás meglehetős veszélyeket rejt a nevelt lányodra, ha rossz kezekbe, kellően becsvágyó, hatalomittas mágusok kezébe kerül. Nem régiben mintha lett is volna ilyesmire példa ugyebár. Nem vagyok a téma szakértője, még ha értek is valamelyest a jósmágiákhoz a javasság mellett, fogalmam sincs bármi hasznát veszed-e az oktatása során Vilgefortz megfigyeléseinek, de abban az egyben biztos vagyok, hogy jobb helyen van a te kezedben, mint az enyémben. Majd te eldöntöd mit kezdesz a naplóval, de szeretném neked adni. Ugyanakkor meg kell beszélnünk néhány dolgot ennek kapcsán, amikre a magam más irányú kutatásaiból jöttem rá és a naplóból. A legfontosabb, hogy ez a munka egy részlet, van egy másik fele is... valahol. Ami ugyanúgy veszélyt jelenthet, ha kitudódik. Talán tudok segíteni a meglelésében. Emellett van egy kérésem is feléd, amit arra kérlek majd, hogy fontolj meg, előre szólok, akár igent, akár nemet mondasz rá természetesen ez nem fogja befolyásolni a segítségemet az ügyben. Ha nem érdekel a napló és a közlendőm, akkor sajnálom, hogy raboltam az idődet, de ha igen, akkor kérlek tarts velem a szobámba és beszéljük meg a részleteket.'
Hála a gondolatok sebességének, így az egész közlendő csupán két-három másodpercet vett igénybe. Természetesen elképzelhetetlen volt, hogy Yennefer ne akarja a karmai közé kaparintani a kutatási anyagot. Nem is a benne lévő eredmények okán, sokkal inkább azért, hogy ne legyen közkinccsé Ciri képessége, ha valami kellően ütődött kezébe kerülne az övé helyett. A fél mágusvilágnak meg nagyjából az összes uralkodónak lennének tervei a lánnyal, éppen elég figyelem terelődött már rá a Páholy részéről is. De hát én itt most csak a megszállott gyógyító vagyok ugyebár, akinek csak halvány, körvonalas elképzelései lehetnek a nagypolitikáról. Érdeklődéssel vártam a nő válaszát és hogy az elmémbe sugározza azt, vagy mutat annyi bizalmat, hogy szóra nyissa ajkait?


P.S.:SzószámMood: Mabel

Valdemar x Yen @

Amikor beléptem a villa belső udvarára, szokatlan látvány fogadott. Nem kellett volna, hogy az legyen, hiszen egy medikus nem vehet ki szabadnapot, vagy csoportosíthatja át a gyógyítás körüli teendőit egy megfelelőbb napra – valahogy mégsem számítottam rá, hogy az orrom előtt készül épp elvérezni egy eszméletlenségbe kábított darabont, aki különösebb szemrevételezés nélkül, csupán a levegőben terjengő, jellegzetes fémes illatból is teljes bizonyossággal megállapítható volt, hogy életveszélyes mennyiségű vért veszített. Mindezt úgy sikerült úgy konstatálnom, hogy még csak vajákmutációknak sem vetettek alá. Valószínűleg a legkellemesebb részleteken, a belsőségek visszahelyezésén már túl voltak, mielőtt megérkeztem volna, azonban nem kíméltek a továbbiakban sem. Az ifjú adepta kapkodó, bizonytalan mozdulatokkal látott neki nem is egy, hanem két borda elfűrészelésének. Egyetlen szóval sem kommentáltam az eseménysorozatot, csupán az orromat fintorítottam el, amint a fülemet megütötte a reszelő hang az egészséges, ruganyos csonton. A kollega sem maradt tétlen eközben, minden erejével azon volt, hogy a lehető leggyorsabban összefércelje a pórul járt darabontot. Láthatóan jó volt az összhang közte és a Sophia nevű aretusai adeptával, ugyanis különösebben szavak nélkül is tökéletesen megértették egymást. Révetegen, a türelem mintaszobraként néztem végig, ahogy a kollega befejezi a munkát, majd miután megtörölte a homlokát, az önbizalomhiányos tanítványára hagyta a sérült felügyeletét, s némi önbizalom növelő monológ után fordul csak hozzám. Közepes érdeklődéssel adóztam ama kiegészítőjének is, mely egy pillanat alatt, különösebb varázsige nélkül is eltüntetett minden vérfoltot, piszkot, és egyéb makulát nem csupán a férfi bőréről, de a ruhájáról is. Elismerően, egyszer s mind üdvözlésképp biccentettem felé, a kézfejemet pedig csupán megszokásból nyújtottam kézcsókra.
- Hasznos kis csecsebecse ez a te karpereced. Egyenesen praktikus. Még egyszer köszönöm a meghívást, és azt is, hogy időt szakítasz rám. Ismételten elnézésed kérem, amiért megvárakoztattalak, de mint látom, magad sem unatkoztál ezalatt a pár nap alatt. Jaj, nem, ne szabadkozz, kérlek. Te ennek adtad a fejed, én pedig mit sem sejtve belesétáltam a munkád kellős közepébe. Senki nem rója fel neked, én különösképpen nem, amiért előre vetted azt a pórul járt ifjút. Bocsáss meg, hogy kérdezlek, meg hát ez nem feltétlen tartozik a feladatkörödhöz, de ha vannak teóriáid, azt is szívesen meghallgatom. Mit gondolsz, mi történhetett szerencsétlen gyalogossal? Azt a sérülést, ami ennyi vérrel, törött csonttal és a belső szervek elmozdulásával jár, nem okozhatta farkasfalka. De még egy szerencsétlenül esett esés sem. Sophia, az önbizalom hiányos adeptád mágiát használt az elébb, így nem feltétlen tudom megállapítani, hogy mágikus lény okozta-e a sérüléseit. Csupán érdekel a rálátásod az eseményekkel kapcsolatban, ez minden.
Medikus kollegám javaslata azonban, melyet felterjeszt elém a további telepatikus kommunikációról, igencsak meglep, és ezt még különösebben palástolni sem szándékozom. Nem csupán azért, mert még mindig nem bízom benne teljesen, hanem azért is, mert Tissaia de Vries iskolája annak idején azt tanította nekem, és ezt Cirinek is így adtam tovább, a többi kollega és kolleganő előtt pedig mindig is igyekeztem világossá tenni az álláspontomat, miszerint amit meg lehet oldani mágia nélkül is, azt megoldom. A beszélgetéshez, legyen az bármilyen komoly, vagy diszkrét, nem feltétlen szükséges mágiát használni. Persze, nem tudhatom, hogy épp hányan hallgatnak le, vagy épp sajátították el a szájról olvasás mesterségét, de valahogy – minden praktikuma ellenére – sosem szerettem, ha belelátnak a fejembe. Főleg, mióta épp ennek az oly aranykezű kollegának a nem túl közeli rokona úgy törte fel az elmémet, mint egy diót. Természetesen a metódus teljesen veszélytelen, már ha konszenzuson alapszik, hisz én, illetve a partnerem dönti el, mekkora mértékben nyitja meg az elméjét a másik felé, és ha nekem nem tetsző mértékben tapogatózna az elmémben, azonnal ki tudom dobni. Ideális esetben. Ha nálam van a csillagom. Valdemar ugyanakkor nem mutatja semmi árulkodó jelét annak, hogy ártani kívánna, és egyelőre még a gyémántberakásos obszidián csillagom is a nyakamban fityeg, úgyhogy végül arra a konklúzióra jutok, hogy megelőlegezem neki a bizalmat. Nem könnyen, és nem is végérvényesen, de egyelőre minden jel arra mutat, hogy ártalmatlan döntés. Úgy ítélem meg, hogy felesleges szóban, vagy akár gondolatban helyeselni, illetve elutasítani a javaslatot, a bársonyszalagon függő obszidián ékszer halovány, édeskésen derengő fénnyel felvillant, az elmémet pedig, ha úgy tetszik, az előszobáig megnyitottam. Teljesen diplomatikus megoldás szerény véleményem szerint, erkölcsösebb ember sem engedi a hálószobájába a vendégét azonnal – ha még sosem járt ott előzőleg.
Eleinte leplezett, majd később fokozatosan növekvő érdeklődéssel hallgattam azon gyorsan cikázó gondolatok egyvelegét, melyeket a kollega oly nagy műgonddal megszerkesztve küldött felém. És azt sem tagadom, hogy erősen elkomorultak a gondolataim, de még a mimikám is, amint visszaemlékeztem megannyi ködös jelenetre a múltból, Styggából, és Ciriről, de kínosan ügyeltem rá, hogy mindezt elmém azon privát szobájában tartsam, ahová engedély nélkül nem léphet be senki. Csak pár másodpercbe telt ugyanakkor, míg a vihar elvonult az arcomról, és összeszedtem magam a válaszadásra. Gondolati úton, a hangszálaim és egyéb hangképző szerveim használata nélkül.
’- Nem szükséges emlékeztetned rá, tisztában vagyok vele, hogy Vilgefortz kutatásai a legkevésbé sem voltak morálisak. Semmi más sem, mondjuk, amiben valaha részt vett. Már ne vedd magadra. Annak megítélését viszont, hogy orvosilag mekkora hasznot hoztak a kéziratai, inkább rád hagyom. Sokkal jobban érdekel ellenben az, amire magad is rávilágítottál – hogy sosem volt vele egyedül, és jövőben sem lesz, akik érdeklődést mutatnak a lány felé. Épp amiatt az átkos prófécia miatt. Tisztelem, és hálásan köszönöm, amiért hozzám fordultál ezzel az információval, nem pedig… Oh, nem tudom, kinek van mostanában súlyos befolyása a világ jövőjének formálása, Emhyr var Emreis-nek? Philippa Eilhart-nak? Valószínűleg ők bőkezűbben megjutalmaznának Vilgefortz kézirataiért, mint én, mivel hogy leköteleztél a kéziratok átruházásával, természetesen minden további nélkül rendelkezésedre bocsátom a segítségemet. Illetve, nos hát, itt vagyok, és csak rád figyelek. Elvonlak a munkádtól is, és ezért kérlek, bocsáss meg. Úgy hiszem, ennél jobban nem szükségeltetik bizonygatnom, hogy készen állok arra a minden valószínűség szerint igen velős, és igen nehéz fajsúlyú beszélgetésre. Tudunk bármit is a kéziratok másik feléről – azon kívül, hogy léteznek? ÉS ha már itt tartunk, honnan lehetsz ebben ilyen biztos?’
Míg telepatikus úton átsugároztam a gondolataim a kollegának, mely olyan 3, legfeljebb 4 másodpercet vehettek igénybe, a nyomába szegődök, hogy a dolgozószobája kényelmében fejthesse ki azokat a kényes és bizalmas részleteket – remélhetőleg bor, szőlő, sajtok, pástétomok, lekvárok és kétszersültek társaságában.


P.S.:1000! szó Mood: Go Go Ghost Ship

Yennefer & Valdemar @

Udvarias bólintással fogadtam Yennefer szavait, aki biztosított róla, hogy nem szükséges szabadkozni egy gyógyítónak, ha a munkáját helyezi a lehető leginkább előtérbe és ebben tökéletesen igaza is van. Lévén a mi foglalkozásunk nem egyszerű munka, hanem hivatás, akár egy legyengült, vérző ifjúról van szó, akár pedig az egész világ jövőjéről. Remélem egyszer, majd a túlvilágon megbocsátod kollegina. Talán. Nem mintha számítana.
- Köszönöm a megértést - feleltem lágy mosollyal. - Mindig is örök hivatásnak tartottam a javas munkáját. Ami a kérdésedet illeti, csak akkor lehet valamiféle vajákkardra való bestia, ha fegyverforgató fajzat. Ezt a súlyos csapást valamiféle bárd okozhatta, hogy eleve harci alkalmazásra készült fajta, avagy egy szekerce, mit csak felkaptak a tönk mellől, azt nem tudnám megmondani, de az elsőre tippelnék. A Ban Ard falai között magam is kaptam egy felületes politológiai oktatást, ám sosem volt különösebb affinitásom hozzá, csak a legalapvetőbb, a betegeimtől hallott információk alapján tudom kielégíteni a kíváncsiságodat. Bizonyára hallottál a Cidarisi Kézcsókról, mindenfelé örök pletyka volt hónapokig. Ethain és Francesca szövetsége - magyaráztam, egy apró, vágyakozó mosolyt bűvölve ez alkalommal az ajkaimra. Nagyon régi pletyka az a hamis, de általam erősített legenda varázsló körökben, hogy évtizedek óta reménytelen szerelemmel tekintek a Völgyek Százszorszépére, nekem pedig ez meg is felel. Yennefer is szinte biztosan hallotta, tehát nem árt a szenvedő szerelemben égő férfi látszatát keltenem, ha csak óvatosan is, elvégre beszélni nyilván nem beszélne erről a Piperkőc Valdemar, akinek a világ ismer. - Nos azóta sokak szemében szálka Cidaris. Hogy megalapozottan-e, azt én nem tudhatom, de sokan alig rejtett scoia'tel kiképző táboroknak tekintik a helyi tünde prémvadász közösségeket, háborús veteránokból szerveződött, önjelölt kommandók járnak át a temeriai határon bosszút állni mindenféle mondvacsinált vagy valós sérelmekért. Általában teljesen védtelen halászfalvakat rohannak le és eltűnnek a színről, mielőtt a helyi fegyveres erők megjelennének, de olykor előfordulnak csetepaték. Ha tippelnem kéne, ezt a darabontot temeriai fejsze sújtotta le. Elég sok páciensem volt ilyen okokból az utóbbi időben.
Lassan sétáltunk az udvaron, jómagam a derekam mögött összefűzött kezekkel, miközben gondolatainkat osztottuk meg egymással a lehető legközvetlenebb módon, ahogy arra csak mágusok képesek. Természetesen eszembe sem jutott megpróbálni kutakodni az elméjében, kilencven százalékosnak tartottam a kudarc esélyét még az első védőburok leengedése dacára is, ráadásul ha véletlenül sikerülne is, azt akkor is azonnal megérezné, elvégre mágus. Nem is akármilyen! Ellenben olybá tűnik a kezdés kellően jó volt, nagyon is barátságos tartalmú gondolatok érkeztek válaszul, talán valamelyest meg tudtam győzni a jó szándékomról. Bólintottam és a ház bejárati ajtaja felé mutattam.
- Erre parancsolj.
Bevezettem Yennefert a lakó szobám fogadó részébe, amit mindössze egy kis paraván határolt el a hálótól, ahol kifejezetten funkcionálisan csupán egy kényelmes ágy és egy kis éjjeli szekrény kapott helyet. Lábaink alatt puha, vaskos szőnyeg süppedt, egy méretes mahagóni asztal, igen szép és remekül ácsolt, de dísztelen darab, mellette négy darab bársonyhuzatos, szintén díszítetlen székkel várt minket. A hagyományos könyves szekrény helyett mindössze egy polc volt a falra szegecselve, rajta orvosi témájú, nagy becsben tartott írásokkal. Az asztal alatt kis fióksárkány foglalt helyet, négy irányban tartott mancsain vaskos párnázat várta a helyet foglalók lábait kényelmes tartó gyanánt, természetesen nem volt felfűtve, erre Cidaris éghajlatán nagyon ritkán van szükség. A szoba négy sarkában réz kandelláberek álltak, a falakról viszont hiányoztak a mágusok körében gyakori festmények, egyszerű kárpitok lógtak csupán, bár a minőségükre nem lehetett panasz. A szoba sarkában megaszkóp foglalt helyet, a másikban pedig jósmágiákhoz használatos kristálygömb. Úgy mondják a szoba mesél a lakójáról, de azt persze nem tudhattam, mit mond mindez Yennefernek.
- Helyezd magad kényelembe - húztam ki az egyik széket, majd meghúztam egy zsinórt, amely után a kúria egyik szolgálója érkezett némi csemegével a beszélgetés idejére. Füstölt kaedweni sajtok, friss kenyér, cidarisi gyümölcsök, szarvaspástétom és toussainti bor került az asztalra. Kerültem az Est-Estet, az még megjátszott szerepemen kívül is csak a vérbeli újgazdag sznobok itala. A Casteldaccia mellett döntöttem. Kiváló, karakteres fehér bor, talán kevésbé közkeletű, de az igai ínyencek meg tudják becsülni különleges, fűszeres aromáját. Ráadásul híresen könnyű bor, nehezen üti meg az embert. - Fogyassz egészséggel. Sajnos kaviárból csak olyan minőségű lett volna felhajtható reggel, ami még a kalmár elismerése szerint sem méltó semmilyen asztalra. Sajnos éppen ívási időszak vége van. Remélem azért elnézed ezt a kis hiányosságot.
Jómagam csak némi sajtot és kenyeret vettem a tányéromra, nem voltam különösebben éhes, csupán az udvariasság kedvéért, majd ujjaimat összefűzve, a két mutatóval megtámasztva állcsúcsomat belefogtam.
- Először is kedves vagy, de semmiféle hálára nem köteleztelek. Gyógyító vagyok, hiszek abban, hogy az emberi élet egy megismételhetetlen, egyedi érték, amelyet lényegében minden esetben védelmezni és óvni kell. Lássuk be az információk közkeletűvé válása éppen ezt, az emberhez méltó, nyugodt életet venné el a lányodtól. Ha pedig szent nem is vagyok éppen, de a pénz és a hatalom két olyan kérdés, ami különösebben sosem vonzott. Hagyjuk tehát Emhyr császárt és kiváló kolléganőnket megvívni a saját politikai játszmáikat amelyekért élnek s halnak és koncentráljunk a magunk dolgára - tartottam fent a barátságos mosolyt. - Nos ha a lábadat leemeled a támaszról és lenyúlsz hozzá, az alján ki tudsz tapintani egy apró gombot. Nem mágiával, hanem technikával védett hogy úgy mondjam, rokonom mindig is tisztában volt vele, a mágikus jellegű dolgait nem érdemes mágikus módszerekkel védenie, ő a legtöbb varázstudót túlságosan szűk látókörűnek tartotta, akik ellen érdemesebb más téren felvértezni magunkat. Egyszerű mechanika. A megnyomása felemeli a lábtartód borítását, alatta kis rejtett rekesz van. Ott találod meg a naplót. Vilgefortz halála után megörököltem utána ezt a kúriát is. Meg egy másikat is. Úgy döntöttem ezt megtartom, elvégre gyermekéveim jó része köt ide, a másikat pedig, amely Kaedwenben található eladom. A thaneddi puccson elláttam Francesca sebeit - itt azért egy újabb apró, vágyakozó mosolyt csempésztem a szám sarkába, - ezt pedig Dethmold kollégánk azóta sem tudta nekem megbocsátani. Noha eljárok rendszeresen az Ard Carraighi nagy ispotályba gyógyítani, de talán megérted, életvitelszerűen nem szívesen tartózkodnék azon az éghajlaton, ahol nagybecsű kollégánk királyi tanácsnoki tisztet tölt be. Sajnos a naplót csak később találtam meg. Elolvasva gyakorta hivatkozik a másik feljegyzésre, valamiféle kísérletekre, amiket ott jegyzett fel, a prófécia egyes kijelentéseinek magyarázatai is a széljegyzeteke szerint a másik naplóban lehetnek. Biztosra nem mondhatom, de két esélyt látok a dologra. Vagy Vilgefortzal és Stygga várával együtt pusztult el az írás, vagy ehhez hasonlóan rejtett helyen, de megvan az egykori kaedweni otthonában. Ha pedig ez a helyzet, az baj lehet. Ugyanis Sabrina vásárolta meg. Amennyiben megtalálja és elolvassa... rosszabb esetben ha Dethmold valamelyik Sabrina után kémkedő embere talál rá és juttatja el a feletteséhez... Nem olyan régen történt az adás-vétel, jelenleg az államügyek miatt még nem volt ideje pályatársnőnknek beköltözni. Mivel ismerem Vilgefortzot, hiszen a rokonom volt, együtt gyerekeskedtünk, együtt tanultunk Ban Ard ősi falai között, én reális veszélynek tartom ezt az eshetőséget. Arról nem tudok természetesen számot adni, hogy azon belül hol, ámbátor... - megsimogattam rövidre nyírt szakállamat. - Mi mindketten rokonommal szívesen éltünk a testmozgás adta örömökkel. Én jó úszó vagyok és sporthorgász, ő pedig közismerten remek vívó volt. Márpedig ha a logikájából indulok ki, hogy a mágikus ihletésű dolgokat a kíváncsi mágus szemek elől rejtsd oda, ahol ők nem keresnék... nos annak a kúriának remekül felszerelt fegyverterme volt - vontam meg a vállaimat. - Persze garancia nincs rá, csupán feltételezés, de talán jobb ha tudsz róla. Vedd magadhoz nyugodtan az iratot.
Megvártam míg kihalássza a lábzsámolyból a kutatási naplót, amelyhez mellékelve voltak a hajszálai is, hogy bizonyítsam szándékomat, nem kívánok utána kémkedni természetesen. Na persze ez közel sem az összes volt, ami a birtokomba került, de azért mindent Yennefernek sem kell tudnia. Azt is udvariasan megvártam, amíg belelapoz és megtekinti zsákmányát. A kissé elkerekedett szemek várhatóak voltak. Vilgefortz nőgyógyászati jellegű kísérletei még nekem a vérhez és a szenvedéshez hozzászokott férfi orvosnak is gyomorforgatóak voltak, egy e téren félig-meddig laikus nőnek nyilván komolyabb sokkhatás belegondolni szerencsétlen kísérleti alanyok helyzetébe. Érthetően jóval nagyobb érdeklődéssel olvasta el a próféciára, illetve a Cirilla képességeire vonatkozó fejtegetéseket. Hagytam neki időt mindezekre, amennyit csak szeretett volna. Ám végezetül belekezdtem a magam dolgába is.
- Mint már említettem, arra szerettelek volna megkérni, hogy hallgass meg engem - sóhajtottam szomorkásan, - de hogy a kérésem súlyát megértsd, elölről kell kezdenem. Az feltételezem nem fog meglepni, hogy a világot sújtó Catriona járvány kiváltotta az érdeklődésemet. Egy új betegség, amely minden ismert gyógyszernek és mágikus formulának ellenáll. Ez több mint szokatlan. Ez a mortalitási ráta, amit a betegség okoz, nos őszintén szólva olyan jövő rémképét vetíti elém, amihez képest Sodden egy babazsúr volt, pedig magam is ott voltam, én tartottam az innenső oldalon az összeégett Trisst, láttam meghalni Korallt, tudom miről beszélek. Ez a betegség orvosi értelemben felfoghatatlanul ellenálló és elképesztően virulens. Ráadásul ellenáll a mágiának is igen jó hatékonysággal. Ez megdöbbentett. Kutatni kezdtem a betegség eredetét, arra gondoltam, ha azonosítom a betegséget, amelyből mutálódott, akkor rájövök a titok nyitjára, Talán tudod, hogy egy hajóról kapta a nevét, amelynek legénysége volt a legelső áldozat. Bevetettem az ismeretségeim és némi kenőpénzt is, hogy őszinte legyek, amíg egy kellően pénzéhes horgonymestertől meg nem kaptam a kikötő nevét, ahonnan a Catriona elindult. Egy kis nilfgaardi kikötőváros volt, Baccalá. Gyógyítóként tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy semmiféle fertőzés nem alakul ki egy hajó fedélzetén, ehhez egyszerűen túlságosan rövid egy hajóút, így azt hittem, sejtem mi vár majd Baccalában. Halál, pusztulás, bedeszkázott ablakok, temetetlen holtak, szükségmáglyák, túlterhelt ispotályok, végkimerülés szélén egyensúlyozó ápolók. Ehelyett egy álmos kisvárost találtam, mikor odateleportáltam, egyszerű nilfgaardi halászokkal. Az értetlenségem fokozódott. Szerencsére volt egy helyi varázsló, Flavius nevezetű. A kollégánk alapos ember, nem mondanám, hogy valami isteni tehetség, de képzett és okos. Nagy szerencsémre vezet munkanaplót, így kérésemre vissza tudta keresni a Catriona indulásának napját. A jegyzetei szerint nagyon nagy erejű mágikus anomáliát érzékelt aznap. Hogy pontos legyek kettőt. Leírása szerint leginkább egy portálkapu nyitásához hasonlatost, annál azonban mérhetetlenül nagyobb erejűt. Korszakokkal nagyobbat. Olyan mértékűnek írta le, amely véleménye szerint már magát a mindenkori valóságot is megváltoztatni, annak szövétnekét felszaggatni képes mágikus erőhatás. Természetszerűleg megpróbálta kivizsgálni, de őszintén megmondta, ez messze meghaladta az ő képességét. Látom a szemeden, hogy már érted, hová tart ez a történet. Igen. Minden jel szerint a Catriona egy szörnyeteg. Egy ugyanolyan szörnyeteg, mint azok, amelyek az Együttállás idején szakadtak a mi világunkba. Nincs előképe, nincs helye ebben a világban, nem ide tartozik, ezért áll ellen mindenféle gyógynövénynek, mágiának, mindennek, mert nem ehhez a világhoz adaptálódott. És a mi világunk sem tudott adaptálódni hozzá. Mivel olvastam Vilgefortz jegyzeteit, megértettem, mi is áll a háttérben. Cirilla valamelyik utazásán, ha véletlenül is nyilván, de magával hordozott valamiféle hordozó állatot. Valószínűleg bolhát. Tudnod kell, hogy az emberek egy nagyon kis százaléka alapvetően immunins a Catriona fertőzésre. Nem a vajákok immunitására gondolok, hanem természetes úton. Van valamiféle enzim vagy hormon a vérükben, ami nem engedi kiteljesedni a járványt, elpusztítja a kórokozókat. Azonban az ilyesmi valami elképesztően ritka. Vérmintákat igyekszem gyűjteni, hogy megtaláljam a Catriona ellenszerét, még mielőtt egy az egész világra kiterjedő, dühöngő járvánnyal nézünk szembe, nagyobbal és pusztítóbbal mint a legvadabb dögvészek. Ha Cirilla hozta magával a járványt erre a világra, amint sejtem, akkor ő valószínűleg ilyen személy. Immunins. A bolhák igen falánk kis dögök, jó eséllyel megcsípte, ráadásul járnia kellett Catriona anyavilágában, ami folytonos fertőzőforrás. Nos lényegében ezekre akarlak megkérni. Egyrészt hogy hozz egy felelősségteljes döntést. A legtöbb embernek komoly lelki nehézséget jelentene a tudás, hogy ha akaratán kívül is, de elszabadította ezt a rémséget. A te lányod, neked kell tudni, hogyan hatna rá ez a tudás. De ha úgy látod jónak, akkor kérlek társ elé a kérdést. Minden elérhető vérmintára szükségem volna, ugyanakkor nem hagyhatom figyelmen kívül, kinek is vagyok a vérrokona. Noha az egyszerű, karból levett vér nem alkalmas semmiféle mágikus uralmi potenciálokra, ahhoz a megtermékenyített petefészkéből kéne mintát venni, mint azt te is tudod, szóval hiába bőven nem ugyanaz az eljárás, de azért a szükségszerű képzettársítás meg lenne. Ha bennem nem bízik meg, ami érthető lenne, akkor is nagy szolgálatot tenne a világnak, ha valaki akiben igen és ért a gyógyításhoz elkezdhetné a vizsgálatokat. Mondjuk Melitele némelyik papnője kifejezetten jól képzett gyógyász, természetesen megérteném. Mindenesetre örülnék, ha legalább ismerné a lehetőséget, hogy szívesen venném az ilyen jellegű lehetőséget, de ez a te döntésed. A másik amire kérnélek, hiszen elég sokat utazol, ha különösebben nem is követed a dolgot, de ha véletlenül a füledbe jutna olyan személy híre, aki immuninsnak tűnik a Catrionára, nekik is továbbíthatnád a kérésem. Természetesen utazásról és ilyesmiről gondoskodom és ha úgy adódik a magam lehetőségei között anyagilag is honorálom, ha valaki csak így menne bele. Arra kérnélek, ezeket fontold meg Yennefer.
Tulajdonképpen még csak nem is hazudtam egyelőre. A lány karjából vett vér valóban legfeljebb ha nagyon nyomokban tartalmazhatja a mágikus potenciáljának lenyomatát, semmit nem kezdhetnék vele. Elvileg. Ugyanakkor potenciális mágikus iránytű lenne a lány felkutatásához minden esetben. Ez a legjobb eshetőség, de már akkor is bőven elégedett leszek, ha csak megosztja mint lehetőséget a lányával Yennefer az általam elmondottakat. Amikorra kikísérletezem a Catriona legpusztítóbb változatát, amely már hat a neveló apjára, amely a halálos ágyra juttat téged is kedves Yennefer, akkor Cirilla ismerni fog egy nevet, egy reménysugarat, egy megszállott gyógyítót, aki a Catriona ellenszerét keresi. Ő fog eljönni hozzám. Tökéletes lenne... Tökéletes... No de lássuk hogy reagál Yennefer?



P.S.:SzószámMood: Mabel

️️️️️️️
― Bármikor. Az életmentés mindig előrébb való lesz az élők gondjainál ― biztosítom a medikus kollegát, hogy valóban nem neheztelek a késleltetésért, mielőtt rátérünk a pórul járt darabont esetére.
Elemzőn megfigyeltem ama mosolyt a cidariszi kollega arcán, ahogy szóba kerül Enid és a cidaisi szövetség. Egy időben az összes udvar ettől visszhangzott. Ahogy az is nyílt titok volt, hogy az előttem álló medikus varázsló gyengéd érzelmeket táplál Enid Findabair felé. Így utólag szinte sajnálom, hogy nem faggattam ki Enidet egyik híresztelésről sem, míg nála vendégeskedtem Dol Blathannában nem is olyan régen.
― Hn, felettébb érdekes. Meggyőződésem volt, hogy valami szféra-együttállás béli, felettébb erős, ellenben meglehetősen ostoba lény, mondjuk egy hegyi troll áldásos munkája áll a dolog mögött. Ezek szerint tévedtem. Manapság már mindent áthat a politika. ― csóváltam a fejem lemondón.
Nem mintha ellene lettem volna a birodalmak egymás ellen való háborúzásának, az olyanok, mint én és a kollega nagyon is jól kerestünk olyankor. Azt pedig adja a jó Melitele anyácska, hogy ne ébredjünk olyan napra, melyben a mágikus lények is a királyi és császári vagyonok részét fogja képezni.
Tulajdonképpen, ahogy így, ráérős tempóban sétáltunk az udvaron, az jutott eszembe, hogy minden kezdeti idegeskedésem és fenntartásom ellenére meglehetősen biztató kezdetet tudtunk magunk mögött. Még az udvarias köröket is egy olyan izgalmas fűszeradalékkal futottuk le, mint egy halálán lévő, pórul járt darabont.
― Köszönöm, kollega ― élek női előjogommal, és elsőként képek be annak dolgozószobájába.
Nem mulasztom el szemrevételezni annak patinás, praktikus, sőt, egészen puritán berendezését, az öltözőparavánt, a bundaszőnyeget, a kandellábereket és a falikárpitokat, a szekrényeket és polcokat, kiemelt figyelemmel adózva a szoba sarkában álló kristálygömbnek, amihez hasonlatosat utoljára Corinne Tilly otthonában láttam. Akarva-akaratlan is az jutott eszembe, hogy ez a szoba túlontúl is kézre esik. Sehol egy személyes trófea, egy szívének kedves festmény, a könyveiből és kódexeiből is bizonyára csak azok vannak itt, amelyeket rendszerint forgat. Mondjuk amekkora ez a birtok, gondoltam, bizonyára mindennek megvan a helye benne. Nem úgy, mint az én vengerbergi lakosztályomon, ami tulajdonképpen nem más, mint véletlenszerűbbnél furcsább dolgok kaotikus és rendszertelen gyűjteménye.
Amint lejárt a nézelődésre és tájékozódásra szánt időm, és Valdemar kihúzta nekem a széket, helyet foglaltam. Várakozással néztem a behozatott csemegék elébe, a felhozatal azonban egy cseppet sem múlta alul a várt színvonalat. A minőségi, cidariszi kaviár hiánya közel sem ráz meg annyira, amennyire vártam. Azt hiszem, Thanedden végképp meggyűlöltem.
― Rá se ránts. Kárpótol érte a Casteldaccia. Ki súgta meg, hogy a fehéret részesítem előnyben a vöröshöz képest? ― érdeklődtem, míg töltöttem magamnak a borból, majd rögtön utána magamhoz vettem egy moderált szelet kenyeret, félig megkentem pástétommal, a tetejébe sajtot pakoltam. ― Félre ne érts, kollega, de viszonylag limitált azon tevékenységek száma, melyre valójában kötelezni tudnál. Ellenben leköteleztél távoli kuzinod kéziratainak rám hagyományozásával, rendelkezésedre állok, és amiben tudok, a segítségedre leszek, egyszer s mind rendelkezésedre állok ama halaszthatatlan fontosságú ügyben, melyről korábban már említést tettél. Ne is húzzuk tovább az időt, hadd hallom, miről is van szó ― vezetem fel a beszélgetésünket a küszöbre, majd míg a kollega beszél, odafigyelve, illedelmesen, aprókat harapva enni kezdek.
Az intelemre, mely szerint épp a támaszban, melyen a lábam pihentetem, vár rám egy nem is annyira apró ajándék, meglepve pislantok párat, majd leemelem az egyik, végül keresztbe helyezem rajta a másik lábam. Pillantásom nem szakítom el a medikus kollega tekintetétől, úgy hajolok le, hogy ujjaim finom játékával megtaláljam az említett gombot. Rövid keresgélés után meg is lelem, és ahogy elegánsan megnyomom, a szerkezet szolid kattanással adja tudtomra, hogy feltárult. Mélyebbre nyúlok, hogy a rejtett reteszből előhúzzam a naplót.
Jó messziről indítja a mondanivalóját, már ami a másik kúria létezését illeti, még a jó Dethmold kollegáról ― illetve az ő mindenki iránt pártatlan gyűlöletéről ― sem felejtkezik el megemlékezni. Nem mulasztottam el ismét a tényt, hogy miféle áhitatos mosoly rajzolódik fel a kollega arcára Enid említésére. Az isten verje meg, Yennefer, rá kellett volna kérdezned nála, amíg lehetőséged volt.
Némán szisszentem a tényre, miszerint a szóban forgó, második kúria épp Sabrina kezében landolt.
― Ez bizony tényleg baj. Általában tudok együtt élni a ténnyel, ha gyűlölnek, mert pontosan tudom, hogy ellensúlyozza egy maréknyi másik, aki viszont szeret. Sabrinával azonban más a helyzet. Már azt sem tudom, mi, mikor és miért csúszott félre köztünk. Csak egymás kölcsönös megvetése és utálata maradt nekünk. Abban azonban teljességgel egyetértek, hogy ennek a naplónak a másik fele nem kerülhet illetéktelen kezekbe. Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem, élni fogok ezzel az információval a közeljövőben.
Akkor a közeljövőben Kaedwenbe is érdemes lesz beiktatni egy látogatást. Potenciálisan épp a szóban forgó Dethmold kollegával, már csak „az ellenségem ellensége a barátom” elv mentén is. Ezután kezem leporolva a korábbi étkezésből veszem magamhoz a kéziratot, és csak aztán nyitom fel, hogy engedélyt kaptam rá. Legnagyobb meglepetésemre a jegyzetek mellett megtaláltam egy egész csomó hajszálamat is. Váltottam egy pillantást a kollegával.
― Ennyire követelőzőnek találsz, Valdemar? Inkább meg sem vártad, míg felemlegetem a dolgot, hát magad mentél a beszélgetés elébe?
Valóban, ezzel a húzásával nem nehéz azt a látszatot keltenie, hogy tisztára mosta a kezeit, ami az utánam való érdeklődést illeti. A kérdés már csak az, hogy mindezt őszinteségből teszi-e, avagy okosan játszik. Mondják, hogy nekem is komoly gondjaim vannak a másokban való bizalommal, én azonban jobb szeretem ezt óvatosságnak hívni.
Mindenesetre félreteszem a hajszálaimat, mielőtt felnyitnám a néhai Vilgefortz naplóját. Lssan, megfontoltan lapozgattam és olvasgattam az oldalak közt. Igyekeztem megőrizni a hidegvérem, de a sokkos meglepettségen kívül iszonyatos haragot is éreztem. És ez ki is ült az arcomra torz fintorok képében. Még szerencse, hogy az a kurafi már rég halott, különben meg találnám ölni még egyszer.
Hálás voltam, hogy Valdemar kivárta, míg túlteszem magam az épp kitörni készülő vulkánon, és undorral hajtom be a kéziratot, mielőtt belekezdett volna a saját mondandójába. Megtiszteltem azzal a kollegát, hogy abbahagytam az evést, felhagytam az ivással, sőt, még Vilgefortz kéziratait is félretettem, hogy helyette a karfán pihentessem a karjaimat.
Végighallgattam a kollega beszámolóját egy újonnan fejét felütő epidemikus fertőzésnek, amit Catrionának neveztek el. Végighallgattam a potenciális áldozatok jellemzőit, és azt, hogy a megbetegedettek mennyi idő és miféle tünetek produkálása után halnak bele a fájdalomba és a kínba.
― Semmi nem lehet rosszabb Soddennél. ― szúrtam közbe.
Újabb etap következett a catriona eredetéről, a kikötővárosról, ahonnan a hulk, amiről a fertőzés a nevét kapta, elindult. Azt hittem, tudom, hova kíván Valdemar kilyukadni. A fehér keresztekkel felfestett, bedeszkázott ablakokra, máglyákra, rajta fertőzött hullákkal, amik ontják magukból az égett hús bűzét, összeomlásig dolgozó medikusi sátrakra és végelgyengülésben összeeső medikusokra.
Tévednem kellett.
Viszont valami másféle szög is kibújt a zsákból.
Olyan fajsúlyos és fontos információ, amiről reméltem, hogy nem kell tudomást szereznem.
Rámarkoltam a szfinxet ábrázoló karfára. Csak nyugodtan, gondoltam magamban, csak nyugodtan. Le ne leplezd magad. Várj az alkalomra, és gyűjtsd az információt. Légy olyan, mint a karfádon a szfinx. Tudás, titok, hallgatás. Légy szfinx, Yennefer. Szfinx!
Ha hihetek Valdemarnak, a világ sorsa ismét az Ősi Vér gyermekének a kezébe került. A magéba, mely nem kihajt, hanem lángba borul. Ha eddig nem lett volna elég személyes, illetve egyéb sürgető okom Ciri nyomára akadni, most itt van még egy. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy mindezt meg kívánom említeni neki, azonban abban is biztos vagyok, hogy ha nem teszem, az több kárt okozhat, mint hasznot hozhat.  Ha pedig tényleg az ereiben csörgedezik a megoldás… Meg sok minden más is, ha már itt tartunk! Ma már egyetlen csepp vér, egyetlen hajszál elég, hogy valakit le lehessen tapogatni! Nem mintha hagynám, hogy baja essen. Nem mintha Ciri hagyná magát elkapni…
Amint Valdemar a mondandója végére ér, egy hosszú, néma pauza után keskeny, szigorúra cakkozott ajkaimra szomorú mosoly rajzolódott fel, ibolyakék tekintetem melankolikusan révedt az ablakon túli táj felé.
― Sajnálom, Valdemar. Sajnálom az időt, az energiát, és az erőfeszítést, amit abba helyeztél, hogy engem, és rajtam keresztül potenciálisan Cirit elérd. Mint azt bizonyára tudod, Ciri eltűnt erről a világról. Eltűnt, és azóta sem tért vissza. Ki tudja, merre jár, mit csinál, és jól van-e ott, ahol van. Folyamatosan azon dolgozom, lehetőségeimhez mérten, hogy a nyomára bukkanjak, egyelőre sikertelenül. ― Mert ugyebár a lehetőségeknek is van határa. Az enyéim akkor és ott érnek véget, amint a szféránk határaiba ütközöm. ― Az egyetlen, amit tehetek érted, kollega, az az, hogy ha Ciri valami isteni gondviselésből meg is kerül, továbbadom neki mindazt, amit most nekem elmondtál. Egyelőre azonban Cirinek semmi nyoma az általunk ismert világon.
Tulajdonképpen még csak nem is hazudtam egyelőre. Ciri valóban nem tartózkodott a Kontinensen. Egyelőre, okulva a Dol Blathanna-i és a jelen eseményekből, ez jól is volt így. Azonban fogalmam sem volt, meddig takarózhatok még ezzel.
― Nem, nincs semmi hasznod belőle, ha készpénznek veszed a szavaim. Én mégis arra kérlek, hogy bízz bennem. Rám azonban számíthatsz. Amennyiben hírét veszem a catriona nevű szörnyre immunisnak tűnő személynek, azonnal értesítelek.

Yennefer & Valdemar @

Magamban egy főhajtással nyugtáztam a sötétbe és fehérbe öltözött kollegina szavait, azokkal teljesen egyetértettem. Az élet megmentése mindennél előbbre való, milyen kár hogy a legtöbben ezt személyekre tudják csak leképezni s nem képesek átfogóbban gondolkodni az életről magáról. Bármennyire is tisztellek kedves kolléganő, de te sem vagy kivétel. Túl erős az emocionális kötődésed ahhoz a lányhoz, hogy szükség esetén fel tudd áldozni őt a teljes élővilág érdekében. Én? Én már régen kénytelen voltam megszokni a kegyetlen döntéseket csataterek végében felállított sátrakban, ahol el kell döntened még meglévő szikrányi mágikus erődet elpazarolod-e a semmiért a haldokló katonára, csak mert hagymázas seblázában vergődve gyermekeit, feleségét vagy az anyját emleget és ezzel veszni hagysz három másikat, aki talán menthető lenne, csak éppen öt perccel később hozzák be őket. Ezért is kell nekem kézbe venni a dolgokat. Sóhajtva legyintettem csupán egyet fejtegetésére.
- A legendák szerint, mikor őseink megérkeztek még nem voltak kiforrott országok a kontinensen, nem voltak királyok és nem igazán volt politika. Néha úgy érzem, ha egyetlen dolgot kérhetnék az istenektől, akkor arra szavaznék, hogy akkor élhessek inkább. manapság minden politika. Sokszor a gyógyítás is - csóváltam meg valódi keserűséggel a fejemet. - Kerrackban addig nem engedték be az ispotályba a gyógyszereket, míg a vezető apáca meg nem alázkodott a főtéren szőrcsuhában, mezítláb, mert elítélően szólt a királyságban dívó brutális kínvallatási módszerekről. Emberek tucatjai haltak meg himlőben, már komoly járvány fenyegetett. Dolgozó, adót fizető emberek, akikből él a király is, eltartja a hadsereget is. Nem számított. Ez nem logika... csak politika. Ne csodálkozz hát, hogy itt is ez van. Meg mindenhol. Bár többet utaztál nálam életedben, többet láttál. Ha voltál olyan szeglete a világnak ahol nincs jelen, de kell egy ügyes kezű felcser, súgd meg nekem is - morogtam.
Noha - ha nem is nyilvánosan - a politika szinte második kenyerem volt, kedvelni nem kedveltem. A vele foglalkozók gyakorta belesüllyednek mindennapi sakkhúzásaiba, érdekes játszmává silányodik, mely kitölti a gondolataikat, közben pedig szem elől tévesztik az egész célját. A vezetést, a tömegek életének jobbító szándékát. Mindenki ideáloktól túlfűtve indul neki, de hamar ráébred, ezen izzás fűtőanyaga nem más mint önnön elvei, hite, a gyermeki ideái. A végére mesterpolitikus születik, aki elevenen égette meg saját lelkét, hogy a hamvaiból sötét, gennyes és átkos főnixet hívjon életre.
Kedélyes és a diplomatikus stílus mellett is kifejezetten kellemes hangulatú csevej közepette mentünk fel a dolgozószobámba, ahol udvariasan előre engedtem a hölgyet és hagytam kellő időt, hogy felmérjen mindent. Ez művi környezet, azt a képet sugározza, amit mutatni akartam Valdemarról a gyógyítóról. A legtöbbeknek ennyi elég is, másoknak feltűnik. Apró csecse-becsék, a múlthoz kötő emlékek, festmények vagy szobrok hiánya. Nem tudhattam, hogy Yennefer melyik csoportba tartózik, de most nem is számított. A dolgozó annyit árul el rólam, amit hagyok neki. Kérdésére viszont őszintén elmosolyodtam.
- Tőled tudom - válaszoltam vidáman, amire azért picit meglepődött. Valódi vidámsággal fejtettem ki. - Thanedd. Tanácstag voltál Yennefer, mint ilyen minden mozdulatod rivaldafény övezte. Én is jelen voltam a bálon, még ha háttérbe is húzódtam a máguspolitikai csevejekből, de mikor udvariasan... elhárítottad a déli varázsló csevegését a magával hozott vörösborra hivatkozva. Elég széles volt a borválaszték de egyszer később, mikor Calgai Berenia már egy jó fél órája tartott kiselőadást nekem az általa nemesített csodálatos gyógynövényekről, kínomban az ilyesféle apróságokat nézegettem. Például hogy valóban fehéret iszol és nem - csak - udvariassági kifogás volt a kolléga elhárítására. Hasonló okokból tudom, hogy Sabrina Glevissig kedvenc színe a vörös, hogy Marti szerint vonzóak a sebhelyes férfiak és hogy Francesca... szóval volt időm nézelődni - zártam rövidre a kérdést. - A memóriám pedig kölyökkorom óta remek.
A felvetésére ellenben csak széttártam a karjaim tanácstalanul, ahogy az illett is egy magának való gyógyító részéről, akinek alacsony a szociális kapcsolattartási igénye mások felé és a máguspolitikát sem különösebben követi.
- Mit mondhatnék? Ezeket a dolgokat nálam biztosan jobban ismered - feleltem. - Nekem éppen elég úgy-ahogy napra késznek lenni a királyi politikákban, erre még a mágus marakodások is... nem hiányoznak. Ha őszinte akarok lenn, Dethmoldot veszélyes embernek tartom, Glevissig kisasszonyt pedig mélyebben nem ismerem, az ebbéli kérdéseket, illetve hogy mihez is kezdesz az információimmal, nos ezt inkább szakértő személyedre bízom - mosolyogtam halványan.
Újabb kérdésére először csupán felsóhajtottam, majd kortyoltam egyet a hűs fehérborból. Végezetül apró bólintással a nő felé fordulva egyenesen a szemébe nézve, egyenes háttal válaszoltam meg a kérdését.
- Nézd Yennefer, nem ismerjük egymást mélyebben, a korábbi mágusbálokon, ahol összefutottunk, ha emlékeim nem csalnak a kötelező kézcsók-köszönés-hogy s mint vagy szentháromságán kívül nagyon szót sem váltottunk - magyaráztam. - Emellett valljuk be, a családom korábbi tagjával meglehetősen - hogy is mondják ezt finoman - eléggé negatív kapcsolatot ápoltatok egymással, megfűszerezve máguspárbajjal, köztörvényes bűncselekményekkel meg apróbb-cseprőbb világbefolyásoló ügyekkel. Úgy gondoltam ilyen háttér mellett, még ha személyem ezen kérdéskörben közvetlenül nem is volt érintett, jobb átadni a materiális közvetítőket. Tisztában vagyok vele, hogy a szavamon kívül nincs semmilyen garancia arra, hogy az összeset átadtam, de ha meg is tettem, nyilvánvaló, ha a Talpasok egyszer képesek voltak mintákat szerezni belőled, azt máskor is meg tudják tenni. Ettől függetlenül, ha másnak nem is, gesztusnak gondoltam. De ha őszinte választ vársz a kérdésedre, igen, van híred a mágusvilágban. Annyira nem élhet remeteéletet a magunk fajta, hogy ne halljon felőled, ha legalább két hetet lehúzott bármelyik akadémián. Nincs jó hírneved Yennefer, ez igaz. Kegyetlennek, cinikusnak és ridegnek tart a mágus világ pletykatára én pedig nem tudhatom mi igaz ebből, vagy mi sem. Bár a nevelt lányod iránti ragaszkodás ellentmondani látszik ennek a hírnévnek, ne feledd én kértem a találkozót és én fordulok kéréssel hozzád, őszintén szólva azt hiszem természetes, ha javítani próbáltam az esélyeimet - tártam szét a karjaim, tulajdonképpen nagy részben hamisságtól mentesen.
Miután elemeztem számára a helyzetet, amit a Catriona pestis jelent egy viszonylag várható, tulajdonképpen akár igaz is lehet választ adott rá, amit amúgy sem lett volna módom ellenőrizni. Csendesen, nyugodtan bólintottam a szavaira és magamhoz vettem vissza a szót beszélgetésünkben.
- Igen, ezt teljes mértékben megértem és köszönöm - válaszoltam. - Mint mondottam, annyit kérek, gondold át,  hogy ha mégis találkozol a gyermekkel, megosztod-e vele mindazt, amit elmondtam, nem többet. Erre azért van esély, mégiscsak te vagy az anyja, kötődik hozzád, elképzelhető, hogy keresni fog. Én nem ismerem Cirilla kisasszonyt, neked kell tudni, mint nevelő anyjának, hogy egyáltalán elviseli-e ezt az ismeretet. Még egyszer hangsúlyozom, rajtam kívül bőven vannak jól képzett gyógyászok a kontinensen, egy szóval a családnevem ne legyen akadály. Marti Sodengren vagy Nenneke anya például egészen biztosan tudnák, mit kell kezdeni a vérrel, ha valamelyikükben jobban bíznátok. Viszont egy valamit had mondjak neked: azt mondtad, Soddennél semmi sem lehet rosszabb. Úgy gondolom tévedsz. Vagy félszáz csatában szolgáltam már a gyógyító sátorban. Sodden egy nagy csata volt, korunkban az egyik legnagyobb. De csak egy csata. A méreten kívül semmiben sem különbözött egy átlagos határvidéki villongástól. Legfeljebb ha három nap alatt eldőlt kik haltak meg, kik csonkultak meg és kik úszták meg szárazon. Egy olyan mértékű és erejű járvány mint a Catriona, nos az egészen más lépték, mint egy csete-paté, bármekkora is legyen az a kardcsörtetés. Ha megengeded, megmutatnám miről beszélek, hátha jobban megérted a léptékeket...
Amennyiben beleegyezett, úgy egymás oldalán léptünk a megaszkópomhoz, amely elé ez alkalommal odatettem méretes kristálygömbömet is. A mágikus hívásra hamarosan egy szokásos áttetszően derengő szellemalak, kövérkés, tokás fiatalember sziluettje jelent meg, a gyógyítók hagyományos talárjában, aminek fehérjén jól látszottak a sötétebb foltok. A fú alapvetően jóindulatot, belső kedvességet sugárzó szemei hullafáradtságról tanúskodó mély táskák mögött rejtőztek.
- Üdvözöllek Crespian - mosolyodtam el ösztönszerűen, majd Yenneferhez fordultam. - Ifjú kollégánk egy volt tanítványom, Tretogori Crespian, javas, orvos és a lélek gyógyítója. Ard Carraighben tíz évvel ezelőtt végzett, nálam öt évig tanult, most már jó ideje önállóan szolgál. Amikor értesítettem a bajról azonnal otthagyta a nyugodt tretogori ispotályát, a kis házacskáját, meg úgy általában mindent, most Bruggéban küzd a catrionával, ott már elkezdődött a járvány - magyaráztam a varázslónőnek, majd visszafordultam ifjú pályatársunk felé. - Az úrnő valószínűleg nem kívánja felfedni a nevét, de arra kérlek, ismertesd vele a Catrionát és a jelenleg helyzetet.
Craspian mélyen meghajtotta magát, majd termetéhez képest meglepően kellemes, lágy baritonján belefogott a kérésem teljesítésébe.
- A Catriona feltehetőleg egy vírusfertőzés úrnőm - magyarázta fáradtságtól fakó hangon. - Az orr majd a szemek bevérzésével kezdődik, amit hamarosan fejfájás és magas láz kísér. A járás bizonytalanná válik, a tudat pedig zavarttá. A beteg olykor halandzsázik, félrebeszél. A végtagjaiban heves fájdalom jelentkezik, ő maga ideges, zavart, de tompa. Vizsgálatok során akár egy rongybaba, annyi ellenállást sem fejt ki, erőtlen. A nyak nyirokcsomók megduzzadnak, érintésre rendkívül érzékenyek. A tünetek kezdete után legfeljebb egy napon belül vérhányás kezdődik. 36 órán belül beáll a halál. Az idősebbek és a kisgyermekek között 100%-os a mortalitás, az egészséges felnőttek között olyan 70-80%. Aki túl is éli, annak a szelleme hal meg, tébolyodott marad gyógyíthatatlanul. Legtöbbjük lényegében kataton. Megmutassam az ispotályt?
Kérdőn pillantottam Yenneferre, ha a nő beleegyezett akkor magam is bólintottam. Ez esetben Crespian egy ismert varázslatot idézve a körülötte lévő látvány illúzióképét megjelenítette a kristálygömbömben.
Hiába próbálták szükségágyakkal megtölteni a bruggei nagy ispotályt a betegek már mindenfelé hevertek a földre dobott koszlott rongyokon is, amik esélyesen a városiak adományaként kerültek ide. Sok beteg volt leszíjazva, hogy lázas kábulatában dobálva magát ne szenvedjen sérülést, se másnak ne okozzon véletlenül. Az emberekről dőlt a verejték a nyilván fullasztó légterű, levegőtlen épületben. A lilás, megduzzadt nyirokcsomók, mint egyfajta morbid kelése, jól látszottak az emberek nyakán. Egy olyan öt éves forma fiúcska nem messze megrázkódott, elfordult az ágyon, sugárban ömlött a szájából a vér. Tartott talán fél percig. Aztán remegett kettőt és visszaadta a lelkét az égieknek az odarohanó ápolónő karjaiban. A személyzet tagjai is szinte sírból kikelt holtaknak tűntek inkább, mint eleveneknek. Szemeik sötét táskák mögé estek be, láthatólag hirtelen és sokat fogytak, rogyadozó lépteik a halálos fáradtság utolsó stádiumáról árulkodtak. Piszok kevesen voltak a betegek létszámához képest, nyilván úgy lopott néha egy fertályórányi alvást az ólmos fáradtság kötelességtudatuktól. De már láthatólag mind túlfeszítették a húrt. Talán ha három percig tartott az egész, míg a kép körbe fordult, az alatt a kisfiún kívül még egy nagy bajuszú férfiú is örökre elcsendesedett. Három perc. Két halott. A kép eloszlott, újra Crespian szavaira figyeltünk.
- Minden próbálkozás a hagyományos vagy mágikus gyógymódokkal, gyógynövényekkel, minden kudarcot vall - mormogta keserűen. - Javas vagyok, de az igéim mit sem érnek, lényegében csak arra használom a hatalmamat, hogy stimuláló igékkel úgy-ahogy egyben tartsam az ápolókat. A Catriona pedig terjed, egyre vészesebb sebességgel észak felé. Gyógyszereink most már a tünetek kezelésére sincsenek...
- Miért? - kérdeztem valóban meghökkenve. - A láz és a fájdalomcsillapítók legalább megkönnyítették eddig a...
- Brugge uralkodója attól fél, hogy a járvány adta lehetőséget kihasználja a szomszéd és lerohanja őket a ríviai és lyriai sereg.Érveltem, könyörögtem Venzlav királynak, hogy jelen helyzetben esélyesen Meve királynő népe is jobban tart attól, amit itt találna, sem hogy önként meginduljon, de az uralkodó hajthatatlan. A gyógyszereket elkoboztatja a palota, a nemesség és a hadsereg számára. Pánik van mester. Naponta nagyjából 70-90 beteget hoznak be, de van másik 150 aki sosem jut el az ispotályba. Gyakori hogy gazdátlanul maradt házakba terelik a fertőzés jeleit mutatókat és rájuk gyújtják az egészet. Az emberek rettegnek, a józan gondolkodáson régen túl vagyunk. A vidék népe a városok közelébe sem mer menni, azok a gócpontok. Nem jön áru a földekről. Az egyházak igyekeznek helytállni, Melitele és az Örök Tűz egyaránt megnyitotta a raktárait, az ott tárolt élelmiszert osztjuk most, szegényes fejadagokban. 30 dkg kenyér, némi aszalt zöldség, 5 dkg hús. Ennyi a fejadag. Így még ki tudunk tartani 2-3 hétig, ha csak meg nem rohanja a csőcselék a raktárakat. A külhoni kalmárok nagy ívben kerülőt tesznek inkább. A Catrionát már az ország északi részén is regisztráltuk. legfeljebb két hét és betör Temeriába is. Maximum két hónap és Kaedwenben és Redaniában is ugyanezt fogják látni. Mint a futótűz. Soha az életben nem láttam még csak hasonlót sem....
- Köszönöm Crespian. Kitartást és hosszú életet!
- Kitartást és hosszú életet - búcsúzott a javasok hagyományos formulájával a fiatal kollégánk is. - Örvendtem a... találkozásnak, úrnő.
- És Crespian...
- Igen mester?
- Időnként aludj is. Senkin nem segít, ha a gyógyítók is összeesnek. Ez a személyzetre is vonatkozik - morogtam.
A megidézett kép eltűnt én pedig Yennefer felé fordulva most nagyon őszintén, mélyen szívből beszélve fogalmaztam meg a szavaimat.
- Yennefer, már az eddigiekért is nagyon hálás vagyok, de még valamire megkérnélek. Sőt könyörgöm ha kell - kezdtem egy mély sóhajjal. - Régen az ilyesmire a Páholy reagált volna és koordinálta volna a beavatkozást, javasok küldésével vagy éppen az udvari mágusokon keresztül az uralkodók fülébe súgott tanácsokkal. Mint Venzlav esetében, hogy nincs mitől tartania. A Páholy viszont megsemmisült és záros határidőn belül nem is születik újjá. Dethmold kihagyhatatlan lenne belőle Ban Ardh nagymestereként, aki nem utálja, az fél tőle. Sabrina szintén. Az már kettő Kaedwenből, mindenki hőzöngene. A háború alatt az emberi mágusok többsége szemében Francesca erkölcsileg megsemmisült, pedig az előző Páholy tagjaként megkerülhetetlen. Had ne soroljam tovább. Te viszont tagja voltál az előző Páholynak, Francescán kívül te vagy életben. Örökké nem bújkálhatsz a hírneveddel. Ha úgy adódik... a te szavadnak súlya van. Téged nagyon kevesen kedvelnek, de igen sokan tisztelnek, korábbi rangod pedig súlyt ad a szavaidnak. Ha kapcsolatba kerülsz a javas kollégákkal vagy igazából bárki beavatottal, megtennéd-e, hogy felhívod a figyelmét arra, ami délen készül kitörni? Egy-két olyan elhivatott fickóval, mint Crespian nem lehet megváltani a világot, de vannak akik többet tudnak tenni. Én viszont szinte senkit sem ismerek és végképp nem rendelkezem a te szavad súlyával - csóváltam a fejemet, majd kérdőn néztem a kolleginára.



P.S.:SzószámMood: Mabel