Sage of the Mountain

Vengerbergi Yennefer érkezése Dol Blathannába meglepő fejlemény volt, de a kellemesebbek közé tartozott. A varázslónő különös személyiség volt, impulzív, erőszakos, makacs, ám ha valaki kicsit az álca mögé nézett könnyedén észrevehette, hogy a tetteit a szeretet vezérelte, amit Cirilla és a vatt'ghern iránt érzett. Amellett, hogy nem hibáztattam, hogy ő és a hen ichaer kicsúszott a Páholy kezei közül, nem tartottam a dolgot olyan rettenetes fejleménynek. Az aen seidhe tündék mindig csak figyelték Lara Dorren leszármazottait, de sosem akartunk erőszakosan beleszólni a vérvonalba a dh’oine varázslókkal vagy akár az aen elle-lel ellentétben. Számunkra bőven elég lesz, hogyha megmutatja magát majd, amikor Ithlinne próféciája beteljesülni látszik. Lehet, hogy ez az idő hamarabb eljön majd, mint hittük, és hogy valóban Cirilla, nem pedig egy leszármazottja lesz az, aki előidézi, vagy megállítja a fehér fagyot, ha pedig így lesz, akkor szüksége lesz Yenneferre és a vatt'ghernre, sokkal inkább, mint a páholy varázslónőinek számításaira és egy báb-férjre.
Ami miatt viszont beszélni akartam Yenneferrel, annak semmi köze nem volt Cirillához. A lány és a varázslónő különleges kapcsolata csak az ok volt, ami felkeltette az érdeklődésemet a varázslónő iránt, és hogy kicsit mélyebbre ássak a múltjában. Nem kellett sokat keresgéljek, hogy kiderüljenek a nő korábbi szándékai, és hogy mi volt az az űr, amit végül Cirilla töltött be. Lehet, hogy a daerien felhagyott a kutatással, ami visszafordíthatta a meddőségét, nem kellett, hogy az eddigi tudása és eredményei kárba vesszenek. Talán pont ez lehetett a mi súlyos problémáinknak az egyik megoldása… vagy legalábbis egy út a megoldás felé.
Mivel én akartam tőle valamit, úgy illett, hogy a találkozót is én kezdeményezzem, ezért meginvitáltam, hogy találkozzunk a palota legalább ötven szalonjának az egyikében, hogy egy kicsit beszélgessünk. Sejtettem, hogy a segítsége nem lesz ingyen, de mivel fogalmam sem volt, ezen a ponton mit akarhatna a tündéktől, így azt terveztem, hogy megvárom majd, ameddig ő előhozakodik a kéréseivel.
Tudtam azt is, hogy az ember varázslónőknek mennyire fontosak a formaságok, ezért készültem borral, némi harapnivalóval és még ki is csíptem magam. A vörös hajamat borostyánokkal díszítettem, a nyakamban három sornyi gyöngy feküdt, és mindehhez egy arany színű ruhát választottam. Ha lefestettek volna így, biztosan az ősz címet adták volna a képnek. Kicsit túlzásnak is éreztem, de nem tehettem meg Yenneferrel, hogy pongyolában fogadom, vagy valami kényelmesben, sőt talán maga a téma is megérdemelte, hogy kellő komolysággal vezessem fel. Végülis, a tünde nép sorsáról volt szó.

️️️️️️️
Akármilyen viharosan indult is ama önkényes, és felettébb egyoldalú magánaudiencia, melyet Enid Findabair kényszerített rám, azt be kellett ismernem, hogy egészen kellemes terminusokkal ért véget. És ettől, ha mástól nem is, újra kék volt az ég, és könnyű az élet. Valamiért még azt is hajlandó lettem volna elhinni neki, hogy valóban visszatartja a vele megosztott információt, amíg el nem jön a megfelelő idő. Arra az időre pedig, amig ezzel nyertem, most mindennél nagyobb szükségem volt.
Amire nem számítottam, miután Enid menesztett, az az, hogy nem is egy, de rögtön két személy óhajt velem még beszélni. Az egyikük testközelből ismerem, kolleganők vagyunk, ha barátnők nem is, és egyenesen ragaszkodott hozzá, hogy feltétlen beszélni kíván velem, még mielőtt magam mögött hagyom a Virágok Völgyét. Arról, hogy mi az, amiről valójában beszélni kívánt, csak halovány sejtéseim voltak ― céljai és motivációi épp olyan rejtélyesek voltak számomra, mint ő maga.
De még mielőtt csatlakozhattam volna Sivney leszármazottjához, Ida Emean-hoz, a menetredszerint ütemezett és alapos műgonddal megszerkesztett megbeszéléseim közé beékelődött a másikuk. Filavandrel áen Fidhail, akit megannyi címmel láttak még el. Ezüsthegyi, a Fehér Hajók örököse, valamikor a Tündék Királya, mára inkább a Világperemi, akiről az, hogy mindig minden körülmények közt ragaszkodott a teljes megszólításához, többet elárult róla, mint akármelyik jól csengő ballada és mendemonda. Nem hibáztattam érte, amiért feltartóztatott. Mint Enid leghűségesebb bástyája, gyakorlatilag kötelessége volt tudnia mindenről, ami Dol Blathannában történt. Rólam is. Sivney lánya pedig bizonyára elnézi nekem, ha kifejtem a késésem okát.
Kora délutánra járt az óra, a Nap aranyos fénye tavaszi pászmákat szűrt át az ablakon, mikor kopogtatás törte meg a kijelölt szalon néma, állott csendjét. Szinte az én fülemet bántotta a zaj, lelki szemeim előtt egy brokátpontyot láttam, ahogy felkavarja a tó alján leülepedett iszapot. Szigorúan csak azután nyitottam, majd léptem be, hogy erre engedélyt kaptam. És azután is illendően megálltam az ajtó előtt.
― Ceádmil, Ida Emean aep Sivney.
Alaposan megvizsgáltam a nőt. Borostyánokkal és gyöngyökkel díszítette magát, mint mindig. Ahogy ráesett a délutáni Nap fénye, rőt haja és aranyszín ruhája szinte életre kelt. Nagyon is illett hozzá.
Lassan, megfontoltan közelebb lépdeltem.
― Birke van, de csak rád kell nézni, és egy csapásra Velen lesz. Bocsásd meg, amiért különösebben nem öltöztem ki. Lóval érkeztem Dol Blathannába, ennek megfelelően is öltöztem.
A kollegina után rögvest a szalont vizsgáltam meg, de csak felületesen. Enid, hogy megalapozza a tárgyalásunk kedvező végkimenetelét, vette a fáradtságot, és az orgonalila falakkal büszkélkedő szalont választotta nekem. A tündék ízlése kifogástalan, mióta világ a világ, nem meglepő hát, ha vonzza a szemet. Így esett meg, hogy a tiszteletemre iderendelt uzsonnát sem mulasztottam el.
― Kedves tőled, hogy készültél a fogadásomra.
Mint minden fajsúlyos beszélgetés mellé, jól esik nem csupán a bor, de a csemege is. A kérdés már csak az, hogy mit kísérnek.
― Beszélni óhajtottál velem?
Tudom, hogy a válasz „igen”. Ebben a kérdésben viszont az is benne volt, hogy „miről?”

Sage of the Mountain

Yennefer kopogtatására egy szolgáló nyitott ajtót, amikor pedig a varázslónő belépett, fejet hajtott és kiment anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna. Szerintem nem is beszélte a közös nyelvet, nekem pedig csak felhozta az összes ételt és dekorációt, amit kértem tőle, hogy méltón fogadjuk a vendégünket.
Amikor Yennefer belépett felálltam, így az összes borostyánon és még a ruhám szaténján is újra megcsillant a napfény. Egészen büszke voltam erre az összeállításra, még így is, hogy úgy láttam, erősen túlzásba vittem, mivel a varázslónő már-már egészen hétköznapi öltözékben jött el. Na nem mintha ő maga hétköznapi lett volna akárcsak egy pillanatra is, a megállapításom kizárólag a ruhájára vonatkozott.
- Ceádmil, Yennefer. Köszönöm, hogy eljöttél. – elegánsan előre nyújtottam a kezem az egész szék felé, miközben arcomra halovány mosoly kúszott. Ezek szerint elértem a kívánt hatást. - Köszönöm a bókot, kérlek, foglalj helyet. Még nem tudtam megbeszélni Eniddel, hogy milyen beszélgetés folyt le közöttetek, de értesültem az érkezésed körülményeiről. Bort?
Igazából gondolnom kellett volna rá, hogy az ember daerienek sem mindig úgy néztek ki, mint ahogy a Páholyban megjelentek, csak azért, hogy egymást lenyűgözzék és túlszárnyalják, és hogy nem volt minden nap sem bál Thanedden, ahol Yennefert Enid nefritszoborba zárta. Akkor találkoztam vele először, amikor kiengedték. Belegondolva azóta mindannyian nagy utat tettünk meg.
Töltöttem a nőnek bort egy kupába, majd magamnak is. Ideje volt a lényegre térni. Noha a nő kérdése nem sürgetett, egészen udvarias volt, tudtam, hogy arra vonatkozott, hogy bökjem ki mit akarok tőle. Megnedvesítettem az ajkaim a borral, majd hátradőltem a székben.
- Úgy gondolhatod, hogy mivel én is tagja vagyok a Varázslónők Páholyának Cirilláról, a vatt’ghernről, vagy csodálatos feltámadásodról fogok érdeklődni, de távol álljon tőlem, hogy én is ilyesmivel fárasszalak. Lehet, hogy sokan másképp vannak vele, de én kifejezetten örvendetes hírnek találom, hogy élsz. Noha nekem soha nem voltak olyan látomásaim, mint Ithlinne-nek, ha végignézek a történelemben az okokra és okozatokra, könnyedén látom, hogy neked milyen nagy szereped lesz a sorsunk alakulásában. Az egész világéban hacsak azt vesszük, milyen szerepet töltesz be a Hen Ichaer életében. – mosolyogtam rá a nőre. Talán kicsit túlságosan távolról kezdtem a mondandómat, de úgy éreztem biztosítanom kellett arról, hogy nem táplálok ellenszenvet iránta, és hogy hiába volt ember elismertem a szerepét a világ alakulásában.
Megköszörültem a torkom.
- Amiről én szeretnék veled beszélni, annak bár van köze a Végzethez és a sorshoz, semmi köze nincs Cirillához, sokkal inkább hozzád. Igyekeztem kicsit utána nézni minden varázslónőnek, akiket meghívtak a Páholyba, mert tudni szerettem volna, kikkel kéne a jövőben együttműködnöm egy jobb világ reményében. Remélem megbocsájtod utólag, hogy ebből a kutatásból téged sem hagyhattalak ki. Azt mondják rólad, hogy a múltban nagyon sokat foglalkoztál azzal, hogy hogyan lehet visszafordítani a varázslónők meddőségét, ám sajnos a kutatásod részleteiről nem közöltek semmit. Nagyon érdekelne, hogy mire jutottál a téma kutatása közben.
Egyelőre nem akartam elárulni neki, hogy miért érdekelt ennyire a dolog. Azt kikövetkeztethette magától is, hogy már nekem sem lehet gyermekem, noha nem estem át semmiféle sterilizáló beavatkozáson. Nálunk az ilyesmi egyáltalán nem volt szokás. Én csupán kifogytam az időből, ameddig családot alapíthattam volna, ami teljesen az én hibám volt. Most sem magamnak kerestem a megoldást, hanem minden tündének. A fiatalok már így is túlságosan kevesen voltak, és minden nap haltak meg közülük a scoia’tael gerilla-akciói során. Ez utóbbi viszont egy másik problémakör volt.
Természetesen nem szándékoztam titkolózni a daerien előtt, csupán nem akartam egyszerre a nyakába zúdítani mindent.

️️️️️️️
Ida Emean minden mozdulatából és vonásából sugárzott a már jól megszokott ― ha nem is ismert ― néma büszkeség, különös tekintettel a tavasz helyett őszt idéző összeállítására.
― Ez csak természetes. Rád mindig lesz időm.
Hogy miért, azt hirtelen magam sem tudtam volna megállapítani. Kolleganők voltunk, ez tény, de teljesen más dimenzionális terjeszkedésben. Ha Enid és a Páholy nem lett volna, valószínűleg sosem találkozunk, és ami azt illeti, annak létrejötte után sem tudok felhozni egyetlen alkalmat sem, amikor kettesben beszélgettünk volna. Őszinte érdeklődéssel nézek az események természetes folyásának elébe. Ki tudja, talán mire elválunk, lesz még egy dolog, ami összeköt bennünket.
― Ezúton is elnézésed kérem a stílusos késésért, az ideúton Filavandrellel is feltartottuk egymást pár szóra. Vele is megosztottam azt, amit Eniddel. ― ezt azért tartottam fontosnak kiemelni, mert valószínűleg hamarosan hármasban is megvitatnak minden érkezésem körüli információt, a tény pedig, hogy három főből kettő ugyanazt a történetet ismeri, jót tesz nem csak a reputációmnak, de a beszélgetésüknek is. ― Kérek, köszönöm. Szárazat, fehéret, ha van.
Engedelmesen előrébb léptem, hogy helyet foglaljak a nekem kijelölt széken. Míg Ida Emean felszolgálja a borokat, addig én a hozatott csemegék közt válogatok. Kecskesajtot, fehérszőlőt és vajas kalácsot emelek végül a tányéromra. Enid megkínált ebédnek valóval, az édes jobban fekszik utána.
Tányérom tartalmának diszkrét fogyasztásába kezdtem, Ida Emean szavai azonban megleptek. Nem túlságosan, de tagadhatatlanul őszintén.
― Nocsak, ez új. Fel voltam rá készülve pedig, már megbocsásd, hogy ilyen és ehhez hasonló magánügyek kínos kerülgetése miatt vagyok itt.
Valahogy mindig mindenki a magánéletemben kutakodott.
Nem tudom, miért vettem Idát is ugyanez alá a kalap alá. Tulajdonképpen semmit nem lehetett tudni Ida Emean-ról, mindig csak annyit, amennyit elárult magáról. Gyanítom, az előítéletek súlyos hibájába estem.
Többször nem szakítottam többet félbe a kolleginát. Bár magamnak megjegyeztem, hogy tán mióta ismertem, ennyit még beszélni nem hallottam.
Aha, szóval mégis csak a magánügyek feszegetésébe torkollik ez az egyébként igencsak prominensnek ígérkező beszélgetés.
Sóhajtottam egy nagyot, az étkezéssel is felhagytam.
― Falakba, leginkább. ― feleltem keserű cinizmussal a hangomban, meg sem próbáltam elrejteni. Nem volt értelme ― Esetemben ez egy döntés volt, amit Tissaia de Vries iskolája kért rajtam számon. Csak azzal nem számolt egyikünk sem, hogy ez nekem nem volt elég. Mindent akartam. Még most is. Az köztudomású tény, hogy az efféle veszteséget csak és kizárólag erős, netán ősi mágia hozhatja rendbe. Volt szerencsém Geoffrey Monck, a Repülő Mágus kézirataihoz. Bizonyára hallottál róla. Az ő nyomán indultam el. Sajnálatos módon az első ― és azóta is egyetlen ― dzsinn, amire sikerült rábukkannom, egy vajáknak engedelmeskedett. De ezt a történetet is biztos kívülről tudod. Nekem a könyökömön jön ki. Mondanom sem kell, azóta sem bukkantam egyetlen kívánságteljesítő dzsinn nyomaira sem. A második próbálkozásom a kihaltnak hitt sárkányokhoz kapcsolódtak. A mesék a sárkányszívhúrból készített elixírek regenerációs képességeiről? Mind igazak. Csak senki nem hogy nem ölt még sárkányt, még csak nem is találtak egyet sem. Így amikor hírét vettem, hogy a Hołopole-iak sárkányvadászatra indulnak, nem volt kérdés, hogy ott a helyem. Sajnos ez a lehetőség is teljesen kikerült a képből, ugyanis először nem tudtuk, aztán pedig már szimplán nem akartuk megölni Villentrethenmert-et. Sokat gondoltam Vilgefortz-ra is. Ha tudnám, hogyan regenerálta a sérült szemét pár drágakő és mágia segítségével… De ez igazából már mindegy is. Mióta Ciri az életem része, nincs értelme ilyesmibe ölni az energiáimat. De mondd csak… Miért érdekel téged mindez? Csak nem szeretnéd visszaforgatni a feletted elmúlt időt?

Sage of the Mountain

- Nem vettem zokon a késést, Filavandrelnek bizonyára megvoltak a maga kérdései. – amiket természetesen tőle fogok megkérdezni később. Nem akartam ezt a tárgyalást tovább húzni, mint amennyire szükséges volt, és azt sem szerettem volna, hogyha Yennefernek ismételnie kell önmagát akár háromszor, ahelyett, hogy mind ott ültünk volna Enid mellett az első tárgyaláson. Mindannyiunknak megvoltak a maga prioritásai, és lassan kezdett kialakulni, hogy kinek mi volt a maga területe. Filavandrelt egyértelműen a népünk belügyei érdekelték mostanában, a külügyeket inkább rábízta Enidre, én pedig… még mindig úgy éreztem, hogy kerestem a helyemet a politika útvesztőjében, de ha rám kellett húzni egy szerepet, ami a dh’oinne udvarokban mindennapos volt, talán a kémfőnök illett volna hozzám a legjobban. Udvari varázslónőre nem volt szükségünk egyébként sem.
Kiszolgáltam a varázslónőt és csupán egy lapos pillantással jutalmaztam a szarkasztikus megjegyzését, hogy mindenki a magánéletében kutakodik. Azt hiszem, ennek akkor kellett volna elejét vennie, amikor az az ember költő elkezdte megénekelni a vatt’ghern kalandjait, amiben Yennefer is igen komoly szerepet kapott. A hírességek élete pedig már csak ilyen volt, mégha engem a személye inkább a páholy miatt érdekelt és mert különlegesnek kellett lennie, hogyha Enid őt akarta magunk mellett látni. Ennek a pontos okára máig nem jöttem rá, de azt hiszem a hercegnő elsődleges motivációja az volt, hogy borsot törjön Philippa orra alá, ami engem rendkívüli módon szórakoztatott.
Letettem elé a fehérbort és a kancsót is, ha esetleg hamar kiürülne, majd hátradőltem és igyekeztem a beszámolója minden szavát megemészteni. Sajnos azonban, amiket mondott remény helyett inkább csak elkedvtelenítettek. Egy dzsinn bizonyára megoldotta volna az én problémámat is és semmiképpen nem volt elhanyagolható a lehetőség, ám ilyen kémhálózatom egyelőre nem volt. Újabb ok volt, hogy mielőtt kiépítsünk egyet, hogy ha valaki akár Haaklandban vagy Nilfgaardban csak hírét hallja egy dzsinnek, arról tudjunk. Ám ez nem lehetett az egyetlen lehetőség. A sárkányszívből készült főzetet abban a pillanatban vetettem el, amint a nő megemlítette. Hatalmas erejű, nemes teremtmények voltak, akiket nem vadászhattunk le. Így is túl sokat adtunk már fel magunkból, amellett pedig talán egy emberen segíthetne a főzet, de egy egész népen nem.
Vilgefortz regenerációja talán jó út lehetett, noha a mi meddőségünk más jellegű volt, mint Yenneferé. Nem sérülés okozta csupán az idő és a hormonok, egy természetes folyamat. A kérdésére számítottam, de éppen csak annyit engedtem meg magamnak, hogy az ajkam széle megránduljon, és éppen csak átsuhanjon az arcomon egy mosoly. Ez az ügy túlságosan komoly volt ahhoz, hogy megengedhessek magamnak akár vidámságot, akár könnyedséget.
- Nem vágyom az anyaságra, ha erre gondolsz. – szögeztem le. Biztos voltam benne, hogy rettenetes anya lett volna belőlem, ám azt is tudtam, hogy jó példával jártam volna elő és már csak a tünde nép gyarapodása érdekében is hajlandó lettem volna rá, hogy világra hozzak néhány gyermeket. – Sokkal többről van szó, mint a saját kívánságaimról, ha fogalmazhatok drámaian, itt az egész aen sidhe sorsa forog kockán. Sajnálatos módon a dolgok úgy állnak, hogy Dol Blathannában nagyon kevés tünde születik. Azok, akik képesek lennének biztosítani a jövőnket, mint faj, jelenleg mókusfarkakkal az övükön bujdosnak a fák között mert még túlságosan fiatalok ahhoz, hogy megértsék, már ez is mekkora győzelem volt, és hogy nem akarhatnak mindent egyszerre. Ám ha őket még meg is győznénk, talán már az is késő volna. Túl kevesen maradtak a fiataljaink ahhoz, hogy hosszú távon gyarapodni tudjunk, egy gyermek születése felér egy ünneppel. – elhúztam a szám. Szörnyű volt erről beszélni is, főleg egy idegennel, aki nem tartozott közénk. Sokadik lecke volt ez, hogy félre kellett tennünk a büszkeségünket a túlélés érdekében, de nem voltam képes hozzászokni. – Arra keresem a megoldást, hogy hogyan lehetne visszaforgatni az időt nem magam felett, hanem mindenki felett, vagy ha ez nem megy, legalább meghosszabbítani az időt, ameddig még lehetősége van valakinek új tündéket világra hozni. Ötven év annyi, akár egy szempillantás. Vigefortz kutatásai talán hasznosak lehetnek, de számunkra nem elegendők. Most, hogy látod, mekkora a tét, remélem érted, miért fordultam hozzád.
Azt már meg sem említettem, hogy a trónutódlás is hatalmas problémánk. Enid nem volt még öreg a mi mércénkkel, de akkor is bizonytalanságban tartott mindenkit, hogy nem tudtuk, ki venné át a helyét, ha ő esetleg nem lenne.

️️️️️️️
Őszinte megkönnyebbüléssel töltött el, hogy Ida Emean nem neheztelt rám a késésemért. Rossz szokásaim közé tartozott máshogy priorizálni dolgokat, mint ahogy azt az átlag ember ― vagy tünde, törp, és egyéb szerzetek ― tennék, de a politikailag fajsúlyos ügyeimet szerettem patika rendben tartani. Szakmai ártalom.
― És nem tévednél. Boldogan beavatlak téged is, ha igényt tartasz rá, amennyiben nem bízol bennem, de ha mégis meghitelezel nekem egy csepp bizalmat, akkor átruháznám Enidre ezt a tisztséget.
Nem volt ebben semmi szégyellnivaló. Ida Emean és én alig ismertük egymást, már igazándiból, hisz amit mégis tudni véltünk, azt kotnyeles bárdoknak és szájról szájra terjedő, tünde legendáknak köszönhettük.
Sejthettem volna, hogy rőt üstökű kolleganőm nem veszi majd épp jó néven a magánéletemre vonatkozó, csípős megjegyzésem, és ha nem tisztelném annyira, hogy távol tartom magam a gondolatairól, akkor is az arcára van írva a véleménye. Az igazság az, hogy ez csupán mese. Humbug. Hazug cirádák, amik könnyekre fakasztják az egyszeri fehérnépet. Egyiket sem kértem. Az igazi Vengerbergi Yennefer ennél sokkal kegyetlenebb. Pragmatikusabb, ha úgy tetszik. Merész, és kockáztat. Néha veszít, nem is keveset, de ettől mind csak vastagabb lesz a bőre. A hős balladákat ihlető varázslónő igaz természetét csak és kizárólag egy marék gondosan megválogatott ember ismeri. De ha arra gondolok, hogy valahol mélyen, alapos műgonddal eltemetve Ida Emean, Sivney lánya is ilyen lehet, egy egészen kicsit megenyhülök.
Halkan megköszöntem a kancsót, még úgy is, hogy addig tartózkodtam a tartalmától, míg beszéltem. Valahol előre láttam, hogy a terméketlenségem kalandos, ámbár kilátástalan története le fogja lombozni nagyra becsült kolleginámat, de ekkor még tényleg azt hittem, a saját termékenységét kívánja visszaállítani. Ha pedig ez így volt, akkor ― akárcsak Filavandrel esetében ― nem érdemelt kevesebbet, mint az őszinte igazságot. Legyen az bármilyen kemény és rideg.
Épp ezért lepett meg annyira, nem is annyira a szavai, sokkal inkább az a fénypászmaként az arcán átsuhanó mosolyféle. Egy pillanatra megértettem tőle, milyen mélységeket is rejteget a tünde Beavatott. Mélységeket, ahová halandó sosem fogja betenni a lábát. Megköszörültem a torkom.
― Tökéletesen látom, mekkora a tét. És azt is megértem valamelyest, miért hozzám fordultál. Egy kezemen meg tudom számolni azon kollegák és kolleginák számát, akik a termékenységük elvesztése után ahelyett, hogy beletörődtek volna a sorsukba, tovább kapálóztak a megoldás után. Én, mint tudod, sosem tartoztam az előbbiek közé. Mindig is az a fajta nő voltam, aki mindent akart, néha egyszerre is. Azonban egy cseppet mégis csak meglepsz, Ida. Meglepsz, de ugyanakkor tisztellek azért, amiért őszintén és gátlástalanul beszéltél nekem erről. ― Nekem, aki nem vagyok tünde, nem lakok Dol Blathannában, és nem is rendelkezem a Beavatottak presztízsével sem. ― Bizonyára nem lehetett könnyű erről beszélni. Magát a döntést sem lehetett könnyű meghozni. ― lötyögtettem kicsit a boromat a serlegemben, inkább csak azért, hogy valamivel katalizáljam a gondolataimat, mintsem szórakozásból. ― Megtisztel a bizalmad, Ida. És megígérem, hogy nem fogom elárulni. Még talán segíteni is tudnék a magam módján. Nyilván a nyomába sem érek a tünde beavatottaknak, legyen szó a tudásukról, vagy épp a hatalmukról. De elméleti síkon nem tűnik kivitelezhetetlennek az, amiről beszélsz. Ha nem is tudjuk zálogba adni az egész aen seidhe számára az élethosszig tartó termékenységet, azt a tünde szemmel kérészéltűnek számító ötven év termékenységet talán ki tudjuk terjeszteni. Tíz, talán húsz évvel is! Gondold el, Ida! Tisztában vagyok vele, hogy tünde léptékkel tíz, vagy akár húsz év nem hangzik olyan áttörően soknak, de ha ama ötven évből hetven lehetne… ! Vagy akár még több. ― újabb szünetet tartottam, amíg végiggondoltam az ügyből fakadó, frissen generálódott kérdéseket ― Őszinte legyek veled, Ida, mert te is az voltál velem. Nem tudok eleget a tünde genealógiáról és faji jellemzőiről ahhoz, hogy vad feltételezésekbe és hamis ígéretekbe bocsátkozzak. Nem kis kutatómunkát igényelne a részemről olyan tényszerűségek megállapítása, ami számotokra olyan természetes, hogy szólni is elfelejtetek róla. Valószínűleg olyan anyagokat és forrásokat kellene a rendelkezésemre bocsátanod, ha igényt tartasz a segítségemre, melyek véget vethetnek a tündék emberek előtt való, évszázados titkolózásának. Neked kell tudnod, hogy ez az áldozat kiváltja-e értékben az ügyedet. Tudnod kell különbéget tenni a kisebb és a nagyobb rossz közt.

Sage of the Mountain

Csupán egy hosszú bólintással nyugtáztam, hogy Yennefer inkább Enidre hagyja, hogy beavasson beszélgetésük részleteibe. Tudtam, hogy a királynőm – mert nekem ő soha nem lesz csupán hercegnő – így is úgy is megtette volna ezt, akár titkolózni akart a hollóhajú varázslónő, akár nem. Nem volt okom türelmetlennek lenni, és bármit is tárt a nő a Völgyek Százszorszépe elé, vacsoráig még biztosan várhatott.
Amira nem számítottam, az a hatás, amit a szavaim Yenneferből kiváltottak. Meglepetést emlegetett, tiszteletet pusztán azért, mert megosztottam vele a nehézségeinket. Úja mosolyogni támadt kedvem, amiért azt hitte, hogy ez volt a nehéz döntés, de hogyan is lehetett fogalma azokról a valóban súlyos döntésekről, amik odáig vezettek, hogy visszaszereztük Dol Blathannát. A termékenységünk visszaszerzése és az országunk benépesítése már nem döntés volt, hanem szükség, amit igyekeztünk annyi oldalról megfogni ahányról csak lehetséges volt. Az igazi dilemmán már túl voltunk, miszerint legyünk-e hasonlóan rosszak, mint dh’oinne, nyúljunk-e mi is ármányokhoz és megtévesztéshez a győzelem érdekében, akárcsak ők, vagy őrizzük meg a tisztaságunkat és fogadjuk el, hogy lassan nem marad helyünk a világban. Ez volt a két rossz, és el kellett döntenünk, hogy mit adjunk fel, az életünket, vagy egy elvont filozófiát az ősidőkból, amit a körülöttünk lévő világ már messze meghaladott.
Nem akartam ilyesmivel untatni Yennefert, és azt sem vártam volna, hogy akár csak kicsit is megértse ennek a dilemmának a szörnyűségét. Ezt csak az érthette meg teljes mélységeiben, aki együtt éhezett és fázott velünk a hegyekben, és ők pontosan tudták, végül miért döntöttünk úgy, ahogy. Ehhez képest azonban számomra már csekélységnek tűnt, hogy a varázslónőhöz forduljak segítségért, hogy megmentsük az aen seidhe népet. Sokkal rosszabb dolgokat is tettünk, ebbe pedig nem kellett belehalnia senkinek, épp ellenkezőleg.
Meglepetten vettem észre, hogy mintha Yennefert magát is lelkesítette volna a lehetőség, bár nem tudtam, hogy az ügy természete miatt, vagy mert esélye lett arra, hogy hozzáférjen a tündék tudásához és titkaihoz.
- Jelen esetben én nem látok se kisebb rosszat se nagyobbat, csak egy súlyos problémát, amit meg kell oldani. A te személyed több szempontból is ideális. Fontos, tényleg nagyon fontos, hogy jártas vagy a meddőségi kérdésekben, de ha valamelyik emberkirály udvari tanácsosa lennél fel sem hoztam volna a kérdést. Ha meg is osztjuk a tudásunkat, akkor nem az emberekkel fogjuk tenni, hanem veled. Philippa Eilhart be se tehetné a lábát ebbe a palotába, ha rajtam múlna, de még Triss Merigold sem. Mondjuk főleg a Philippával való kapcsolata miatt. Te azonban nem tartozol hűséggel senkinek, csak magadnak és a saját céljaidnak, ami nekem tökéletesen megfelel. Egyébként is hallottam pletykákat, hogy kis részben a vérünk vagy, bár ez nem tudom igaz-e. Ha igaz, akkor legalább könnyű lesz megmagyaráznom, miért vagy itt.
Tán kegyetlennek tűnhettem, gyakorlatiasnak és érzelemmentesnek, de megvoltak az okai annak, hogy Yenneferben talán megbíztam, másokban viszont még annyira sem. A Páholy nagy előrelépés volt, az együttműködés fontossága nem is lehetett vita kérdése, a tündék érdekei pedig nem ütköztek a varázslónők érdekeivel. A probléma az volt, hogy nem tudhattam, hogy a Páholy tagjai valójában kit szolgáltak. Engem a hűségem Enidhez kötött, éppen ezért tudtam, hogy a többiek sem első sorban a páholy magasztos céljait tartják a szemük előtt. Mindenkinek volt valami más, vagy valami személyes, vagy egy másik ország, bármi. Yennefernél legalább nagyjából tudtam mi lehetett ez a bizonyos „bármi” és az nem ütközött a mi érdekeinkkel.
- Ami a gyakorlati kérdéseket illeti, már egy vagy két évtized is segítség lenne, főleg azoknak, akik még nem jöttek rá, hogy a harcokat mostantól nem az erdőkben íjászkodva fogjuk megvívni. Az ideális persze az lenne, hogyha képesek lennénk visszaadni azok termékenységét, akik már kifutottak az időből, de nem kell ennyire előre rohanni. A biztonság kedvéért elkezdek kerestetni egy dzsinnt is, hogy egy kívánságra megoldja a problémáinkat, de erre nem tehetjük fel az ügyünket. A szavaidból viszont azt veszem ki, hogy itt maradnál és hozzálátnál a kutatáshoz.
Beleittam a boromba miközben kérdőn néztem rá. Voltaképp megerősítést vártam, mert nem gondoltam volna, hogy több lesz az egészből, mint egy beszélgetés, amiközben információt cserélünk. Most azonban egészen úgy tűnt, hogy a varázslónő maga kezdene bele a kutatásba, pedig bizonyára voltak más tervei a rejtélyes feltámadása után. Én örültem volna, ha marad, mert nagy volt a tudása és kiterjedtek a kapcsolatai, ha pedig úgy kívánta volna, akkor fogadtuk volna egy időre a vatt’ghernt és Cirillát is.

️️️️️️️
Ida Emean oly könnyedén söpri félre ama becsületbeli ügyet, melyet az évszázados tünde iratok és egyéb forrásanyagok megosztása jelent, mintha valóban semmit nem jelentene a tény. Mivel hogy nem ismertem az aen seidhe beavatottat ilyen jól, nem tudtam biztosan megállapítani, de magamban a következő konklúzióra jutottam: vagy valóban semmit nem jelent számára, és soha nem is jelentett semmit az a temérdek kódexbe levésett tudás ― bármi nehéz is ezt elhinni; vagy akkora a baj, hogy annak orvoslása megér némi áldozatot.
Egy pillantás erejéig sem vettem le ibolyakék szemem a beavatott varázslónőről. Azok, akik akár csak egy fertályórát is eltöltöttek udvari körökben, tudják, hogy minden mögött érdemes a hátsó szándékot lesni, hogy biztosan ne érjen meglepetés. Ida Emean ilyen szempontból más volt. A szavai őszinte, de továbbra is büszke segélykérésként hatottak. Persze lehet, hogy csak mindenáron ezt szerettem volna hinni. De most úgy éreztem, bízhatok a szándékaiban.  
― Igazad van, Ida. Ez a probléma tényleg megérdemli a figyelmet, különösen a tiédet. De meg kell mondjam, az én kíváncsiságom is egészen feltüzelte. És hálás vagyok, amiért engem tüntetsz ki a bizalmaddal.
A semlegesség manapság ritka kincs, én pedig tökéletesen megértem, miért erre van most a legnagyobb szüksége Dol Blathannának. Viszonylag kevés az olyan káosz erőivel bíró személyek száma, akik nem hódoltak be senkinek. És ha valamiben, hát legalább egyvalamiben egyetértünk: Filippára a reggeli keménytojást sem bíznám rá.
― Bölcs döntés elhatárolódni Filippától és Triss-től. ― bólogatok lassan, hidegen, hangomban mégis csak egy csepp keserűséggel ― A pletykákat pedig nem tudom, kitől hallottad, de biztosíthatlak róla, hogy igazak. Az apám féltünde volt ― tettem hozzá egy szívdobbanásnyi szünet után. ― Ez engem negyedvérű tündévé tesz. Vagy quadroonná, ahogy ti hívjátok. De mint láthatod, se a fülem formáján, se a magasságomon, se a fogaim formáján nem hagyta nyomát. Az egyetlen mementó a szemem színe.
Kortyoltam egyet a felkínált fehérborból, míg Ida Emean, Sivney lánya kerek egésszé formálta a történetet.
― Világos. ― bólintottam értőn, komolyan ― Már önmagában a dzsinn felkutatása sem kis feladat, a javaslatom, ha élhetek egyel, hogy csak és kizárólag képzett mágusokat állíts az ügyre. Ha találnak is egyet valami isteni gondviselés folytán, a károk csökkentése érdekében mindenképp lakott területen kívül igyekezzenek eluralkodni rajta. És bölcsen válogassátok meg, mit kívántok. ― magam sem tudom, miért éreztem úgy, hogy megosztom a tapasztalataim Ida Emeannal, mindenesetre ha valóban egy dzsinn oldaláról is megpróbálják orvosolni sorvadó termékenységük, gondoltam, jobb, ha tudják, amit tudni érdemes.
Ida Emean várakozással telve kortyolt bele a serlegébe. Egyből felismertem, pedig sosem láttam még ezt az arcát. Megadatam hát neki azt a választ, melyre oly feszülten várt:
― Természesen minden további nélkül rendelkezésetekre bocsátom a tudásomat. Mindent megteszek, ami a hatalmamban áll, hogy minél több aen seidhe-nek visszaadjam a termékenységét. A munkához azonban szükségem lesz pár dologra, de semmi olyanra, amelyből itt Dol Blathannában ne akadna elég. Remélem, nem gond. Igényt tartanék egy dolgozószobára a kutatómunkához, a szobában egy kristálygömbre, de egy megaszkóp még jobb lenne. Szükségem lesz továbbá jópár kötetre és kódexre a témában, feltételezem, ebből is akad épp elég ahhoz, hogy nekikezdhessek a munkához. Ó, és fenntartom a jogot, hogy amíg a kutatómunka halad előre, benyújthassam ilyen-olyan járulékos igényeim. Hogy a tartózkodásom mennyi időt fog igénybe venni, azt most azonnal sajnos nem tudom megmondani, de remélem, hogy legkésőbb holnap után már tudok valami pontosabbat mondani. ― azzal a lendülettel magam is kiürítettem a serlegem, majd távozásra készen felegyenesedtem ― Remélem, így megfelel. Észre sem fogod venni, hogy itt vagyok, ígérem. Ó, és még valami ― fűztem hozzá sietve ― Esetleg van bármi információd Triss Merigoldról? Esetleg hogy hol és mikor látták utoljára? Életbevágóan fontos lenne.