”Csip-csip csóka”

Irene & Fricska @

Amikor Brugge földjének dillingeni kikötőjéből tovább hajóztak, Bíbic már igazán reménykedett benne, hogy ennél többször nem fognak megállni, és végre valahára eljuthat Ard Skellig szigetére, de sajnos a szerencse ezúttal nem állt mellé. Olyannyira nem, hogy amikor a hajó, amin egészen addig teljes magabiztossággal tettette magát gabonászsáknak, kikötött Cidaris egyik dokkjában, előbb fedezte fel rejtekhelyét az egyik matróz, minthogy a kölyök kiosonhatott volna a szárazföldre. Persze, az nem volt kérdés, hogy ezek után lekerüljön a hajó fedélzetéről, méghozzá igencsak sürgősen - no meg azután, hogy állkapcson rúgta az őt felfedező matrózt. 
- Tolvaj! Fogják meg, tolvaj! Potyautas! - hallatszódott mögüle ugyanennek a tengerésznek az erőteljes basszusa, immáron a város utcáinak alapzajával kísérve.
Bíbic olyan hosszan és választékosan káromkodott, mint még talán soha, és egészen biztosan büszke lett volna magára, amiért ilyen terjedelmes és ízes szitok-szóláncot sikerült kikanyarítania - ha éppen nem az ő sarkában loholt volna a fél cidarisi kikötő. Sajnos, miközben a vadidegen város ismeretlen utcáin rohant végig ina szakadtából, nem volt ideje elgondolkodni ezen, ugyanis végig azon járt az esze, hogy a fenébe tudná lerázni üldözőit. Ember ilyen sebességgel még aligha futott keresztül Cidaris belvárosának utcáin, mint ő. Befordult egy sikátorba, és mivel egy asszony éppen kilépett az egyik ház ajtaján, majdnem felborította a sikoltozó fehérnépet, ahogy berohant a házba a nyomában levő csürhe elől. Átfutott két szobán, egy konyhán, majd kibucskázott egy hátsó ajtón, és már éppen fellélegzett volna, amikor az udvarra berontott az egyik üldözője, és már üvöltötte is az ismerős szöveget:
- Ott van! Elkapni!
Bíbic káromkodott egyet, ahogy felugrott és futásnak eredt ismét, berohant egy másik házba, kikerült egy döbbenten pislogó férfit, átugrott egy földön játszó, két-hároméves forma kölyköt, aztán a szoba túlsó oldalán kipenderült a nyitott ablakon, hogy újra egy utcában találja magát. Mivel a csőcseléket balról hallotta, jobb irányba eredet futásnak, és mivel ötlete sem volt, merre menjen, hát ahol tehette, bekanyarodott - egészen addig, míg egy zsákutcába nem ért. Itt egy újabb szépséges szitokáradat szakadt ki belőle, de mivel jobb ötlete már igazán nem volt, a legelső ablakot meglátva felkapott egy kavicsot, teli erőből nekivágta, majd ahogy az ablak üvege csörömpölve betört, sebesen bemászott rajta. Nagyot szisszent, ahogy az egyik üvegszilánk megvágta a tenyerét, de összeszorította állkapcsát, majd lebukott az ablak pereme alá, és imádkozott, hogy az üldözői végre feladják, ő pedig békében felszökhessen majd később újra a Skelligére tartó hajóra. 
Igyekezte szabad kezével leszorítani a vágást vérző tenyerén, majd jobb híján zsebéből előkotort egy anyagcafatot, amit a magasságos Melitele se tudja már, honnét szerzett. Minden esetre rákötözte kézfejére, majd fejét a falnak vetve nagyot fújtatott mérgében, és csak ezután nézte meg, hova is ugrott be hirtelen. Azonban a helyiség, ahova bevetette magát, hamar felkeltette az érdeklődését, miután végre kapott levegőt a menekülés után, és a szíve sem akart kiugrani a helyéről. Az egész szoba úgy nézett ki, mint egy hatalmas lomtár, telis-tele volt mindenféle furcsa bútorral, szokatlan tárggyal, és Bíbic úgy érezte, hogy maguknál a holmiknál már csak a rendeltetési céljuk lehetett különösebb. Bár még enyhén remegtek a lábai az iménti rohanás után, mégis feltápászkodott, hogy körülnézzen - már csak azért is, mert nem hallotta kintről az üldözői ordibálását beszűrődni, így feltételezte, hogy végre megszabadult tőlük. Elsőként a szoba két ajtaját ellenőrizte: az egyik amellett az ablak mellett állt, amelyiket ő használt a bejutásra, a másik pedig vele szemközt - viszont mindkettő zárva volt, így csak az ablakon tudott kijutni újra. Azonban egyelőre nagyon is jól elvolt a furcsa limlomok kavalkádjában. Megnézett magának mindent, ép kezébe véve forgatott különböző köveket, amuletteknek tűnő nyakláncokat, s egynémely szépen csillogó csecsebecse hogy-hogynem el is tűnt a zsebe mélyén. 
Aztán az érdeklődését magára vonta egy, a falon lógó, madár fejet - egészen pontosan egy bíbicet - ábrázoló maszk. A kölyök gondolkodás nélkül le is vette, s megnézegette - vigyort csalt arcára a különös álarc ábrázata, hosszú csőre és a fejtetőn illegő, tollas bóbitája. A maszk éppen az orrvonal alá ért, szabadon hagyva viselője száját, s mielőtt még különösebben átgondolhatta volna, mit csinál, Bíbic a szobában álló tükör elé lépett, s felvette. A művelethez mindkét kezére szüksége volt, így néhány elharapott szisszenés kíséretében óhatatlanul is ráragadt egy-két vércsepp az álarc aljára is, amit ő észre sem vett. Nem úgy, mint a szoba belső ajtaja felől érkező, gyors és ideges lépések zaját. 
Bíbic riadtan kapott az álarchoz, hogy leszedje, és otthagyja, aztán kimásszon az ablakon, ám legnagyobb döbbenetére ezt nem tudta megtenni. A maszk ugyanis úgy ragadt rá az arcára, mintha valaki csirizzel kente volna be a belsejét. Hiába húzta, hiába feszegette, az álarc nem engedett, Bíbic pedig megdermedt a rémülettől, amikor fordult a kulcs a zárban, és valaki lenyomta a kilincset az ajtón. 
Egyetlen dologra volt ideje, mégpedig arra, hogy a legközelebbi szekrény ajtaját kinyissa, bemásszon, és behúzza az ajtaját, valamint imádkozzon, hogy a jövevény ne találjon rá - de hogy azt a maszkot mégis hogy fogja ezek után leszedni magáról, arról halvány dunsztja sem volt. ...Cseberből vederbe. 


P.S.:És itt is a kezdő! 814 szó lett.
Mood: Three Little Thieves

Büszkén csapja melléhez a papírszatyrot, benne a mai piacolás - ingyen szerzett - terméseivel. Friss gyümölcsök, néhány zöldség (fujj), amit majd a szomszéd nyula kap, hogy minél kövérebb és táplálóbb legyen a húsa, amit Irene, tervei szerint, az egyik elkövetkezendő havi teliholdkor fog majd megkóstolni, miután az éj leple alatt megfosztotta a jószágot a bundájától, meg úgy az életétől is - feltéve, hogy az állattal tervezett, nagyon is sötét varázslat csődöt mond. Tudván pedig, mekkora nagy erejű boszorkány, akit mily nagy kegyben tartanak a csillagok, ez igazán csak B terv.
Na, de szerzett még cipót is, sajtot és egy szelet friss szalonnát. Vidám dúdolgatással tolja be hátával az ajtót, kulcsát leejtve valamerre. Ledobja újkeletű zsákmányát a konyhaasztalra, majd dallamosan kopogó léptekkel a szobába indul, belökve annak ajtaját. Az első, ami szemet szúr, az a kellemetlen, hűvös levegő. Néhány lépést beljebb kell mennie, hogy gyanakodni kezdjen. Az ablak láttán elegáns, kofákat elbódító nőhöz méltatlan káromkodással kiált fel, arcához kapva a kezét.
- Ezt nem hiszem el! Ez nem lehet igaz! Hogy a ragya enné ki belülről a szemgolyód! - És hasonlóan kedves jókívánságokkal közelíti meg a szilánkokkal beterített padlózatot, egyre csak siránkozva és a fejét csóválva a látványon, míg végül dühösen rá nem bök az aljas, förtelmes gaztett lenyomatára. - Hát most mostam fel, ez meg összesározza itt nekem! - Ez aztán már túlmegy minden határon! Amúgy sem az a rendszerető típus, ahhoz, hogy magától takarítani kezdjen, legalább még egy különleges telihold szükségeltetik. Erre most, hogy végre felmosott, valaki csak úgy besurran ide és összejárja!
- Na majd adok én neked, a pofáddal törlöd, nem, felnyalod az egészet... Au! - Ujjai közt, melyet észre sem vett, mikor gyűrt görcsös ökölbe, lángok csapnak fel, a kesztyűn át is bőrébe mar a meleg. Lerántja kézfejéről az anyagot, ellapogatja a lángokat az asztalon, majd átdörzsöli legutóbbi sérüléseitől még enyhén ráncos kézfejét. A látvány megnyugtatja kissé, épp csak annyira, hogy ne rendezzen saját otthonából tábortüzet.
Körbefuttatja pillantását az amuletteken és üvegcséken, könyvek rendezetlen tornyosulásán. Azt lesi, megvan-e mindene, eltűnt-e valami fontos. Így akad meg pillantása előbb a pont a minap szerzett, különös erejű átokkal felruházott varázstárgy hiányán, valamint a szekrény mellett felgyűrődött szőnyegcsücskön. Arcán groteszk, finom vonásaitól élesen elütő kegyetlenségű mosoly terül szét.
Aztán elfordul, úgy tesz, mintha nem látta volna.
- Ó, jaj, elvitték a madarat! Szegény pára! - Színpadias sóhajjal, mindkét kezével a mellkasához kap. Fájdalmasan felnyög a gondolat súlyától. - Remélem, semmi pénzért nem veszik fel! Elég egy kis csepp vér, hogy aktiválják rajta a húsmaszk átkot. Bele sem merek gondolni, miféle kínnal járhat, ha egy maszk lassan, apránként, fájdalmasan elkezdi felzabálni a viselője arcát... Ó, ha ismernék a módot, hogyan lehet leszedni... De hát azt csak én tudom! - Majd' össze nem rogy az asztal mentén, annyira beleéli magát a szereplésbe. Kíváncsian el-elsandít azért a szekrény felé, szavainak van-e bármiféle hatása az enyveskezű sárosbakancsosra, és közben igyekszik megállni, nehogy feltörjön belőle a nevetés.