Abban a pillanatban, hogy bőrcsizmám sarka megbicsaklott az egyenetlen, esőtől megpuhult talajon, kis híján nyolc napon belül gyógyuló bokaficamot okozva, pontot tettem a törpvadászat végére. Annyira jellemző! Az a szőrös cseresznyemag még arra sem volt képes, hogy Cidaris egyik felkapott fogadójában üsse el az időt, neeem, nyilván el kellett bújnia valami ócska lebujban. Rajtam azonban nem fog ki töltött zokni barátom; miután kellően lejártam a lábam, meglehetősen eredménytelenül, varázslathoz folyamodtam. Mint kiderült, legutóbbi találkozásunk során a köpenyemen maradt, vörös szálak egy kóbor macskától származtak, akit a fogadó mellett dögönyöztem meg, egyáltalán nem stöpszli társam dús testszőrzetéből, kinek bizonyos részei szimbiózisba olvadtak az én bizonyos részeimmel - így aztán ismét zsákutcába futott a keresésem. Egész pontosan: a macskát megtaláltam, csak a kis bolhapiszok nem volt vele. Ám ahogy magamban szitkozódtam, az általam ismert nyelvek mindegyikén átkozva Tribrómot, hirtelen szembeköszönt egy cégér, melyre nem is értem, hogy nem gondolhattam hamarabb.
Dacára annak, hogy a csizmám és köpenyem alja piszkos volt az út rátapadt porától, hajam pedig kissé összekócolta az a rengeteg harag, mely kipárolgott a fülemen, a létező legnagyobb eleganciával löktem be magam előtt a fogadó ajtaját, s olyan buja könnyedséggel támaszkodtam meg a félfán, mintha nem azzal töltöttem volna az egész délutánt, hogy mélynövésű cinkostársam után rohangáltam. A nevetését, hangja mély hordozását azonban száz kilométerről is felismerem (álmomban tuti), hiába ül háttal, pontosan tudom, hogy ő az.
Mondjuk így értelmét veszti kitolt csípőm és kidüllesztett mellkasom, ahogy szexi beállásom is. Nem csak ő nem lát, de a fogadóban napot lopó lelkek egyike sem méltat többre egy futó pillantásnál. Szegénykék, biztos zavarba hozta őket a szépségem és nem mernek szemkontaktust tartani velem, nehogy túl nagy legyen a kísértés! Jobb, ha megkímélem őket halandó szemmel benyelhetetlen testem látványától. Épp csak elszakadok a félfától, a fogadós máris rám morran: ajtó? Pillantásom metsző ugyan, mégis bájos mosollyal csukom be magam után a falapot, mielőtt folytatnám utam a behemót tündér felé. Az pedig, hogy ujjam megmozdul a köpenyem alatt és a fogadós elé kikészített, teletöltött kupák mindegyike dominóként felborul, csakis a huzat műve lehet.
Csípőm ring, lépteim macskásan ruganyosak, vörös fürtjeim hátradobom a vállam felett, parfümöm enyhe illatfelhőjét fecskendezve a fogadó dohos levegőjébe. Két kezemen kesztyű, de talán így jobban felismer földszintes barátom, ahogy a széke mögé lépve karjaimmal lassan és gyengéden körbefonom a nyakát, ujjaimmal végigzongorázva a mellkasán, míg laza ölelésembe nem sikerül vonni. Fejem az övé mellett köt ki, vörös loboncom a szakállához dörgölöm.
- Drága, egyetlen Tribróm! Tudtam, hogy itt leszel! - Miután lejártam érted a lábam, te nyomorult, hogy a szelek istennője süvítene hátsón téged - teszem hozzá epésen, de csak magamban, és máris szórakozottan tekergetni kezdem a szakálla alját mutatóujjam köré. Lábfejem beakasztom a szék mellső lábába, noha nem kis erőkifejtés szükségeltetik részemről, de végül csak meg tudom mozdítani a törpe kukacot annyira, hogy a széke hátracsússzon az asztaltól. Besurranok a keletkezett résen és az ölébe helyezem magam, átkarolva a nyakát. A testi kontaktus fenntartása kifejezetten fontos, ha olyan szívességet akarok kérni tőle, melynek a fele sem igaz.
- Szörnyű gondban vagyok - Sóhajom panaszos, csak reménykedem, hogy színészi játékom elég meggyőző ahhoz, hogy ne fogjon gyanút, hiába ismer már jobban a tenyerénél is. - Nézd ezt meg! - feltűröm a köpenyem ujját, szabaddá téve alatta az anyagot, hogy hozzáférhessen meztelen felkaromhoz. Megfogom a kezét, s bár máskor letörném ezért, most én magam helyezem a bőrömre, hogy meg tudja cirógatni.
- Érzed? Száraz. A sok munka, a bájitalok során felszálló párlatok... És olyan régen napoztam utoljára! - sorolok mindent, ami az eszembe jut, de hát mégis mit tudhat egy szőrös borsóhéj a bőrápolásról? Csak elhiszi, főleg, ha a nyafogós hangszínemen panaszkodom neki. - Azt hallottam, van a közelben egy barlang, melynek mélyén különleges iszaptó található, ami selymessé és puhává varázsolja a bőrt, mintha csak egy újszülött popsiját cirógatnád! - Vágyakozó sóhaj szakad fel belőlem, de ha Tribróm keze túl sokat időzne a karomon, akkor azért lassacskán elparancsolom már onnét. Jóból is megárt a sok, héló.
- Bárcsak lenne valaki, aki elkísérne! Bekenhetné a hátamat is... - sopánkodom, tökéletesen játszva tovább a szerepem. A horgot kivetettem, már csak az a kérdés, elég okos-e a hal, hogy értse a célzást és rákapjon.

Szexi Istennő


& Töltött Zokni ️️️️️️️️

Már két napja remekül mulattam a Hét Rühes Zsoldoshoz címzett finom vendéglátóipari lebujban, ami Cidaris partvidékén magasodott a sziklák fölé a parton. Elsősorban becsületes tengeri haramiák és rablógyilkosok, egy-két kiérdemesült kábítószercsempész és mindenfelől a tengeri szél által összefújt különböző rendű és rangú apagyilkos látogatta rendszeresen a kocsmát, néhány kemény kötésű helybeli cápavadász, szigonyos, no meg éjszakai pillangó mellett. Mondjuk ezek a pillangók nappal is szívesen reppentek ha nem is virágról virágra, ami azt illeti még ágyról ágyra se nagyon, de legalább a fás kamra mögül a szénaboglyába és hasonló helyekre. Szóval finom hely alapvetően, kemények és megbízhatóak az asztallábak, olcsó a sör és még egyelőre nem vizezik annyira, hogy a korsók felett repkedjenek a sirályok, valószínűleg beledöglenének, ha belekóstolnának, hitel van és nem is kell soká verni hozzá Félfülű Vilit a kocsmárost, ha tudja a törpe, hogy érzékeny a jobb térde, közvetlenül a falába felett. A verejték, az olcsó sör és a kapadohány szaga vendégszeretően keveredett el az ablakon beáramló levegővel, ami a part menti halbelezők és kagylóhántolók felől fújt. Egy szóval kellemes, hangulatos hely volt ez a magamféle vándornépnek, hamar meg is kedveltek engem is és a dobomat is, amellyel hangulatos aláfestő zenét szolgáltattam a helynek. Most viszont mással voltam elfoglalva, a rosszul legyalult asztalon pergamen hevert előttem, amelyen a betűvetés művészetét gyakoroltam. Gondolataim Irene körül jártak. Régen láttam már barátnémat, noha a hírek szerint a környéket járta. Na nem mintha különösebben bemutatkozott volna, de az olvadt réz meleg vörös hajával lobogó haj, a smaragdzölden csillanó tiszta tekintet, na meg a tény, hogy a Kavartaczki kovács ölébe se szó, se beszéd odalökte ez az említett tünemény a sáros utazó köpenyét, kegyesen megengedve neki, hogy kitisztítsa, amíg megeszi a jóember reggelijét, majd amikor az a helybeli társadalmi szokásoknak megfelelően elküldte a jó édes anyjába, egy hétig vakarta ott is, ahol nem viszketett... nos ez felettébb az én gyönyörűmre vallott. Mellesleg a kovács nem a fentebb említett jelzőket használta a hajára és a szemére, de én kellően tapasztalt trubadúr vagyok, hogy tudjak a sorok között olvasni.
Eszembe jutott a rengeteg közös móka Irenével. Ahogy együtt átvertük azt a két nagykalmárt odaát Temeriában, azon versenyezve, hogy ki tud belőlük több pénzt kicsalni, fogadásból. Azóta se tudom, hogy csalt-e, bár megígérte, hogy enm használ mágiát, de nála nem lehet tudni. Még az is lehet, hogy az izgalom kedvéért igen, vagy az is, hogy először még úgy gondolta, aztán rántott egyet azon a hattyúfehér vállán és mást gondolt, vagy élvezte a kezdettől az átverésem. Persze voltak alkalmak, mikor nehezebb volt a kegyeiben járni, mint a megismerkedésünkkor a nekem adományozott versenyló státusz. De végül is megnyertük a kupát! És a nyers zab sem olyan rossz, néha megkívánom azóta is. Mindenki elhiheti, megérte! Örök emlékként őrzöm azokat az együtt töltött éjszakákat, főleg amikor kivételesen nem csak lábmelegítőnek kellett bemásznom a dunyha alá, hanem máshol is fázott. Általában már az is nagy élmény volt, ha megmasszírozhattam azt a gyönyörű, nádszálkarcsú, tündérekkel vetekedő habtestét, ami mondjuk nem volt ritka alkalom tekintve vonatkozó tudásomat. Most éppen csodálatosan tündöklő, angyali szépségét próbáltam volna megfogni egy kellően megfogalmazott óda keretében. Igen, ódákat az isteneknek szokás címezni, de nem vagyunk messze a valóságtól öreg barátném kapcsán sem.
Esküszöm nekem valami rejtett mágikus képességem lehet, valami jóslás vagy idézés. Igaz a verssel egyáltalán nem haladtam, de Irene gyönyörű illata kúszott az orromba, közvetlenül utána pedig karjai a nyakam köré, játszadozó ujjai a mellkasomra kerültek, csodálatosan selymes, vörös hajzuhataga pedig az én parókám mellé érkezett. Remélem most nem akarja benyúlni poénból, csak ez fedi el egyetlen testi hibámat, a kopaszságomat. Szélesen visszamosolyogtam rá.
- Hát hol lennék szívem egyetlen igazi királynője? - nevettem fel öblösen. - Ahol folyik a sör és az élet! Na de te itt? Mit keres a szépség és a szerelem istennője a Hét Rühes Zsoldosban? - érdeklődtem vidáman. Ha szerencsém van, akkor éppen a testi szerelem istennője is jelenleg, de ezt előre aligha lehet megtippelni nála.
Lábfejét a székem merevítésébe akasztva, némi erőlködés után kifordított székestől maga felé, majd királynői kecsességgel lecsüccsent az ölembe, formás feneke pont megfelelő helyre érkezett, tutira kiszámított mozdulattal. Ejj-hajj, valami akar tőlem. A nagyobb baj, hogy bármit is akar, úgyis benne leszek. Gyönyörű ez a nő, ahogy finoman átkarolja a nyakamat és lágyan lenéz az arcomba, tudja, hogy imádok felnézni azokba a smaragdként ragyogó szemekbe. Megcsóváltam a fejemet:
- Túl ne erőltesd nekem a lábacskádat, mert ahogy ismerlek este addig masszírozhatom akkor, míg már a karomat se érzem, pedig annyi egyéb helyen is szívesen megmasszíroználak - kuncogtam, nem titkolva a vele kapcsolatos gondolataimat, bár ezekhez nem kellett gondolatolvasónak lenni. A talpa is selymes és gyönyörű persze, de azért... van ott sok minden más is. - Gondod? Neked? Az nem jó. Mesélj, miben állhatok a szolgálatodra? Úgyis azért kerestél nyilván, mert van valami közöm hozzá...
Követve az utasításait lágyan cirógatni kezdtem az alkarját, ahol mutatta, miközben kétkedve ingattam a fejemet. Nekem ugyan fogalmam sincs miről beszél, szerintem puha, finom, illatos, gyönyörű bőre van, de ezt nem áll szándékomban kifejteni, a neki való ellentmondás olykor közös nevetést hoz, de más végkifejlet is lehet és most nincs kedvem sajtot vadászni egéralakban.
- Túlságosan sokat dolgozol - sóhajtottam. - Bár az én ujjaimnak ugyanolyan gyönyörű, mint mindig a bőröd, de mit lehet tenni? A te szépérzéked mindig is fejlettebb volt az enyémnél, elvégre a te alabástrom, királynőkhöz méltó szépségedet észrevenni igazán nem nagy feladat - bókoltam lágyan. - Többet kéne pihenned és időt szánni magadra, a kényelmedre... Na és most mesélj, mibe akarsz belerángatni? Bár... kit akarok átverni? Mibe fogsz belerángatni? - nevettem fel.
Amikor kifejtette a feladatot, egy enyhén felszaladt a szemöldököm. Barlangi vezetőt kéne játszanom neki? Meg nyilván hordárt is, de ezt már megszoktam, szerencsére az úti cucca nem olyan nagyon sok. Ez elég egyszerűnek tűnik, mondhatni talán túlságosan egyszerűnek. Hol lehet a csapda? Meg úgy általában a háta bekenése mellett ki a fenét érdekel? A cirógatást mindenesetre csak akkor hagytam abba, mikor rám parancsolt ez ügyben, aztán nem zavartatva magam átgondoltam a dolgot látványosan, aztán ha hagyta, akkor kezet csókoltam neki, elvégre nekem is jusson már egy kis jó.
- Úgyis tudod, hogy sosem hagylak cserben, csak kérned kell, ha valamit szeretnél. Mind barlangi vezetőnek, mind pedig a beiszapozás tekintetében, ahol csak akarod, tetőtől-talpig akár - vigyorogtam a szemébe majd felsóhajtottam, tudva, hogy mindjárt fel is áll az ölemből. - Mikor szeretnél indulni gyönyörű?

A dwarven folk song

A válasz olyannyira kézenfekvő és nyilvánvaló volt, hogy meg sem kellett erőltetnem a fogaskerekeket vörös üstököm alatt, szinte ösztönösen pattantak le ajkamról a szavak: - Jelenlétemmel hozzájárulok az itteni csürhe életminőségének esztétikai emeléséhez azáltal, hogy engedem őket szépségemben gyönyörködni, mely képet aztán magukkal vihetik mocskos és alantas haláluk utolsó perceibe, hogy rám gondolván lelkük hárfaszó és tündérkórus kíséretében szakadhasson ki ótvar testükből. - legyintek kegyesen. - És téged kereslek, te kétbalos járókeret! - A sértés ösztönösen csúszik ki, ám fortélyos trükkel képes vagyok bókká varázsolni úgy, hogy nyers megjegyzésem követően gyengéden megcirógatom Tribróm arcélét.
- Mily sorsfordulat, pont ismerek egy helyet, ahol kettesben lehetnénk, míg masszírozol... Itt-ott. - Ennél átlátszóbban nem is csábíthatnám, mégis teljesen biztos vagyok a sikeremben. Egyetlen töltött zoknimnak rengeteg nemes tulajdonsága van, érdemeivel tele tudnék írni egy tenyérnyi lapot, persze, de azt sosem tagadtam, hogy kettőnk közül az értelmi színvonalat én tornázom feljebb. A vörös, férfi lévén, a nadrágjában szoroz kétszer kettőt, ennél fogva befolyásolni is könnyebb - nekem, természetesen.
- Királynők? Jaj, ugyan... - Mielőtt még azt hihetné, beteg vagyok és szerénykedni próbálok, rögtön folytatom. - Láttál már igazit? Azok randák! Istennőhöz hasonlíts inkább. Vagy sértegetni próbálsz? Hát szerinted is megcsúfultam? Megyek és menten az iszapba fojtom magam... - Azzal már állnék is fel az öléből, hogy nagy sopánkodások közepette kiviharozzak a fogadóból, de bízom benne, hogy marasztalni fog és összekapja kicsit magát bókok terén. Ha nem, úgy kénytelen vagyok látványosan meggondolni magam a távozást illetően, ugyanis tényleg szükségem van a segítségére.
Látványos gondolkodása kissé feszültté tesz, amit halk sóhajban eresztek ki kézcsókja láttán. Mosolyom levedli művi jellegét, egészen őszintévé és hálássá válik, szinte már kedveskedőn figyelem vörös melákom kopott vonásait, majd öntudatlanságomon felbuzdulva mellkasára támaszkodom és csókkal illetem a bajsza alatt. Baráti szeretetem kinyilvánításaként édes szájrapuszi a jutalma.
- Tudtam, hogy te megértesz majd. Nem hiába ismerjük egymást olyan jól. - Hízelgésemmel egyidőben ártatlan szándékom is pajkosabbá válik, a baráti pusziból egyhamar éhes csók lesz, az alsó ajkába harapva finoman megtépem, mielőtt huncut mosolyomat lefojtva elhúzódnék tőle.
- Most rögtön! A bőröm nem várhat. Apropó, van ott néhány igen ritka növény is, úgyhogy cipelned kéne majd pár motyómat. - A vállam felett vetem csak oda, kikászálódás közben, hiszen azt tényleg tudhatja rólam, hogy nincs sok holmim. Néhány zsák és szütyő, semmi tragikus, amibe beleszakadna. No igen, egy dolgot azonban még mindig nem fedtem fel előtte...
- Hmm, tudod, hozhatnál valami fegyvert is. A legerősebb fejszéd, vagy egy vaskos bárdot... Inkább mindkettőt. Csak a biztonság kedvéért, hátha nekünk rontana valaki. Vagy valami... - Utóbbit szinte dalolva teszem csak hozzá, remélvén, elsiklik füle mellett és nem ragad meg a fejében. Így nem mondhatja, hogy nem figyelmeztettem a barlangi szörnyről, ám a kedvét sem veszem el azzal, hogy a biztos veszélybe rángatom bele valami gazért és iszapért. Mindenki jól jár!
- Úgy örülök, hogy most rögtön ráérsz! - Nem mintha erre egyetlen szóval is utalt volna, de hé, legalább eldöntöttem helyette. Hálás lehet nekem ezért.