️️️️️️️
Amikor Brehen ― akit Iellói Macskának is hívtak―belépett a novigradi Szomjas Ökör kocsmába, hogy bivalyerős rozspálinka és buja nők iránti szomját oltsa, senki sem láthatta előre, hogy mi fog történni alig tíz perccel később. Fáradtan és felettébb nagy zajjal ledobta magát egy sarokban álldogáló, üres asztalhoz, a csaposnak pedig csak hetykén odaintett. A kocsmáros, felismerve a fenyegetést Brehen aurájában, egy percet sem késlekedett. Felhajtotta a snapszot, és míg a második körre várt, erélyesen belemarkolt az egyik mellette elhaladó tünde perdita fenekébe. A hegyesfülű lány felsikoltott a gesztus hirtelenségétől, Brehen pedig azon nyomban karon ragadta, majd lerántotta az ölébe. Minden makacskodása ellenére Brehen egyik keze már a leány szoknyája alatt járt, a másikkal pedig gyolcsingén keresztül masszírozta annak jobb csecsét. Brehen alkoholos csókokat szórt el a tünde leány kecses nyakán, az ing alól sebtében lerángatott vállán. A pengefülű leány ― ki ugyan szokva volt a mocskos szavakhoz, és az egyhelyben fekve tűréshez ― semmi élvezhetőt nem talált mindebben. Aztán Brehen hirtelen félbehagyta a munkát; fürge ujjai megdermedtek a leány szoknyája alatt, mellének masszírozása abbamaradt, ha a szorítása nem is enyhült, bűzös csókjai elemelkedtek a vállától. Ragadozó tekintete izgalmasabb prédát talált.  
― Hé, te ott! Amelyiknek olyan a haja, mint valami lecsúszott böhöncnek! Valami tán nem tetszik?
Brehen, akit az Iellói Macskának is hívtak, villámgyors mozdulattal pattant fel, ragadta meg virágokkal díszített varkocsánál fogva a halálra rémült tündelányt, térdre kényszerítette, és kést tartott a torkához. A Szomjas Ökör vendégei egytől egyig elhallgattak. Mozdulni senki nem mert ― elkéstek már ahhoz. Egyetlen előnye csak akadt ennek a hatalmas ribilliónak. Brehen akarva-akaratlan felfedte teljes megjelenését a novigradi ivó teljes közönsége előtt: hamuszürke haját oldalt hófehér csíkok szabdalták. Arca holtsápadt volt. Orra horgas. Szeme világossárga, pupillái függőlegesek. Nyakában az inge alól ezüst medalion villant meg a gyertyák fényében. Vicsorító macskafej.
A reveláció oda-vissza működött; Brehen mintha megérteni látszott volna valamit, ami arra késztette, hogy gyomorból jövő, ízes nevetésben törjön ki.
― Egy vaják, mi… ? Ráadásul testvér. Hát mondok én neked valamit, „húgocskám”! Az én időmben a vaják még férfi volt, nem luvnya! Ráadásul mi ez az üstök? Felbosszantottad valamelyik boszorkány szeretődet? Oh, ez már valami. Ez tetszik nekem. A tűz a tekintetedben. ― Brehen oldalra fordította a fejét és alkohol ízűt köpött. ― Majd elégsz a vágytól, hogy kardot ránts, nem igaz, húgocskám? De még mennyire! Az arcodra van írva, arra a görcsbe rándult, haragos, de egyéb iránt teljesen átlagos arcocskádra. Akkor azt mondom, állj ki velem! Küzdeni fogsz velem, ellenkező esetben a kurva vére fröcsköli tele a falakat, a mennyezetet és a bútorokat. Aztán a többit is kinyírom. Szép sorjában. Senki ne mozduljon! Még csak meg se rezdüljön senki!

Ryiah & Kökörcsin


Curiousity killed the


cat...

Novigrad városának pompájával nem igazán foglalkozik a Vaják, miközben hűséges lován battyogva közeledik a hangos fogadó felé, hogy szomját olthassa. A lakosság nagy része alaposan megfigyeli a lila színben pompázó Vajákot. Egyesek megvető arcot vágnak felé, másokat kíváncsisága hajt és minél közelebbről akarják látni az éppen érkező szörnyvadászt. Vannak viszont olyanok is, akik házaikban az ablakukat rögtön bezárják, mert érzik hatalmas baj lesz készülőben. Általában egy Vaják jelenléte rossz ómenként szolgál. Sokszor jelzés a lakosság számára, hogy veszély közeleg. Ahol egy Vaják jár ott a halál szorosan mögötte battyog. Ryiah nem törődik a lakosokkal. Sokszor átélt már hasonlót. Tudja jól, hogy a saját fajtáját soha nem fogják egyenrangúként kezelni. Ráadásul elmondása szerint jobb is így, hogy eme helyzet áll fen. Könnyebb dolga van szörnyvadászként tevékenykednie, mivel mások életéért nem kell aggódnia. Amúgy sem szokott törődni mások dolgaival vagy éppen mások életével. Olykor némelyik nem tetsző figurát tekinti likvidáló célpontnak, mint élő embernek. A feladata, hogy szörnyeket vadászon. Ezalatt viszont nem egy fajt takar a számára. Hanem egy jelzőt arra, akik veszélyesek vagy éppen nélkülözhetők. Ebbe beletartoznak azok is, akik mások életére törnek. Kissé paradoxon Ryiah személyisége ebben a tekintetben. Ámbár nem érdekli mások élete, még is annyira nagy benne az igazságérzet, hogy olykor képes betörni másoknak az orrát, ha egy védtelenre szegeznek fegyvert. Hűséges lovát Marient megfelelő helyhez vezeti majd egy vödröt felkapva megtölti friss vízzel, amit eléje rak és némi szalmát is ad állatkájának. Fegyvereit magához véve lép be a fogadóba. Általános szabály, hogy fegyvert nem igazán szabad bevinni egy ilyen helyre. Inkább nem ajánlatos. Ryiaht viszont ez nem érdekli. Jobban szereti, ha fegyverei nála maradnak és mindig kéznél legyenek, ha eljön az ideje. Bár lehet acél és ezüst kardjára nem lenne szükség, hiszen eme fegyverek nélkül is jól látszik mennyire fel van fegyverkezve az ifjú Vaják. Kései díszként, jól látható helyeken megfigyelhetők repertoárjában. Nagy bolondnak kell lennie annak, aki nem egy Vajákot látna benne. Esetleg vaknak. A fogadós elé letéve magát rögtön egy erős rövid italt kér. Hamarosan át is passzolják kezébe a rövid nedűt. Mielőtt viszont kényelmesen megihatná kért italát, tekintete egy másik Vajákon ragad. Viselkedését nem igazán tudja tolerálni. Igazság érzete egyre hevesebbé válik. Tekintete állatiasabb és gyilkosabb szándékot takar. A Vaják megérzi a vadállat auráját. Reagálva rá, rögtön cseles védelmet eszel ki. Egy ártatlan életet páncélként használva fenyegeti Ryiaht és kényszeríti egy tisztességes párbajra. Feláll ülőhelyéről az ifjú Vaják. Lehúzza rövid italát majd oldalra hajítja abban a minutumban poharát, ami azon nyomban eltörik amint a padlót érinti. Dühítő számára a helyzet. Ami viszont még jobban vérszomjat gerjeszt benne az a nyaklánc, amit a Vaják visel. Számára ő nem testvér. Se nem Vaják. Hanem egy célpont, akit likvidálnia kell.
- Rajta.
Szólal meg a Vaják miközben ellenfeléhez sétál. Nem igazán látszódik benne félelem. Mint akit nem érdekli a túsz élete közelebb sétál. Közben nyakát kiroppantja. Fejében megszületik a terv. Piszkosan fog játszani. Valószínűleg szegény tünde sérülést fog szenvedni, de ha minden úgy alakul ahogyan azt elgondolja és némi szerencséje lesz, ellenfele nem fog gyanakodni arra, hogy Ryiah rögtön egy Aard jelet fog bevetni kezdésként, hogy aztán kihasználva a káoszt, fürgeségét bevetvén erős ütést mérjen a Vaják májába, hogy aztán kezét kicsavarja és fejével megismertesse a legközelebbi asztalt, amit talál. Ryiah megáll egy idő után. Kevés hely maradt már közte és a célpontja között.
- Csak pofázol vagy jössz? Nem érek rá egész nap egy ilyen gyáva alakra. Még hogy Vaják. Na ne viccelj! Nem vagy te Vaják! Hanem egy idióta, aki éppen készül meghalni. Na rajta! Mutasd mit tudsz! Csak aztán nehogy elkezdj bömbölni miután megismertetem veled a legközelebbi asztalt.
Amíg szóvá tartja ellenfelét, jobb kezét készenlétbe állítja, hogy az Aard jelet bevesse miután ellenfele nekimegy. Bal keze készen áll, hogy a művelet után megdobja egy acél késsel, amit ellenfele vállába fog hajítani amelyik kezével tartja éppen a fegyverét. Ha sikerül, akkor megküldi a máját jobb kézzel, majd kicsavarja a Vaják kezét és bal kezével rá segít ellenfelének, hogy megismerje az asztalt jó párszor majd talán szájon is fogja térdelni. A végső mozdulat a férfiasság szimbóluma lesz. Egy jól irányzott tökön rúgás. Ha a földet éri a Vaják, talán a mogyoróra rá fog lépni. Csak hogy érezze mennyire nem lenne jó ötlet a Vadmacskát feltüzelni a harcra.

Curiousity killed the cat... @

Amikor befejeztem fantasztikus és csodálatos előadásomat a novigradi Szomjas Ökör fogadóban, vidám kurjongatások és erőteljes tapsolás közepette foglaltam helyet amellett a meseszép, tünde örömlány mellett, akinek egy egész balladát ajánlottam a koncert során. De hát hogy a szentséges viharidőbe ne tettem volna így, amikor ez a szépséges szegfűszál úgy tündökölt ki a koszvadt kocsma bíborlila borvirágai közül, mint egy sártócsába ejtett drágakő? Egyetlen pillantásába került csupán, hogy szemeinek smaragdszínű szikrája lángra lobbantsa a vágyam, én pedig biztosra veszem, hogy e leány nem másnak, mint magának a Halhatatlan Égi Ihletnek egyik földön járó Múzsája kell, hogy legyen, aki csak arra vár, hogy a Költő - nevezetesen csekélységem - mindenestül elvesszen benne, és pirkadatig ne is találja meg a kiutat a szerelem szenvedélyes labirintusából. Bizony mondom, márpedig nekem lehet hinni ilyen téren, hiszen tengernyi tapasztalat van már mögöttem a szebbik nem megismerésében, az ilyen fehérnép csak arra vágyik, hogy egyszer végre egy igazi férfi érintése perzselje végig minden porcikáját, minden gömbölyded dombot és ívelt völgyet, hiszen aki a testével keresi a kenyerét, az tudja csak igazán, mennyit ér egy férfi az ágyban! Márpedig, ha valaki, akkor én bizony meg tudom neki adni, amire vágyik, vagy ne legyen a nevem Kökörcsin, a bárd! Onnantól kezdve pedig, hogy a karjaim közt tudhattam ezt a szép virágszálat, a legkevésbé sem érdekelt, kik és miért tértek be a Szomjas Ökörbe a továbbiakban...
...Legalább is egészen addig a pillanatig, amíg ez a barnahajú nimfa el nem illant, hogy a ház ajándékául kapott sörömet idehozza - de még a pultig sem jutott el, amikor is egy alávaló, senkiházi söpredék magához rántotta. Hogy a himlő vitte volna el ezt a mocskos kurafit akkor, amikor még az anyja csecsén lógott, és csak zabálni akart belőle, nem kéjelegni, az anyja úristenit! És most, na most persze nincs velem egy vaják se, sem Wilkina, sem Karméle, hogy igazságot tegyen - az én rímeim és dallamaim meg mit érnek az ellen az átkozott két kard ellen ott annak a szukafattyának a hátán! Szegény leány… még ha nem is valami nemeskisasszony, csupán csak egy egyszerű, novigradi rima, de Melitele csessze meg, ilyen bánásmódot egy kurvának se kívánok! A szentségit, hát mégiscsak jobb lett volna, ha megvárom, amíg az a nyomorult csapos idesomfordál a sörömmel…!
Aztán egyszer csak ez a bárdolatlan tuskó abbahagyja az elorzott lány abajgatását - szegény tünde nem kis megkönnyebbülésére - és mint egy macska, aki izgalmasabb játékot talált, mered a kocsma túlvégébe, majd odaköp pár keresetlen szót valakinek - ó, alighanem ahhoz a kékesen derengő hajú valakihez beszél, de- - - Te szentséges Melitele, irgalmazz!!
Mire kettőt pislogok, a gyönyörű tünde a földön térdel, ez a kurafi pedig kést szorít a torkához! Te nyomorult fattyú, hát mit ártott neked az a szerencsétlen cafka?! Istenekre, ez az egész jelenet pont olyan, mint az a régi, hajj, de régi eset, ami még Geralttal és velem esett meg a Szarvas és Vadkan fogadóban, amikor egy macska vaják… …! De hiszen ez ő…! Ez AZ az átkozott, istenverte vaják, Iellói Brehen! Ez a szukafattya még él?! Hogy a mennydörgős ménykűbe nem zabálta fel a vizimai striga, akihez úgy sietett?! Az istenit, kész, ennyi volt…! Szegény tündelány, ilyen méltatlan halált nem érdemelt volna…! És akkor még örülhetünk, ha mi élve megússzuk…!
Elhiszem én, hogy az a kékhajú nőszemély, - mert bizonyára nőnek kell lennie, ha ez a kurafi “húgocskám”-ként hivatkozik rá - aki poharat törve és nyakat roppantva közeledik Brehen felé, szintén vaják - más aligha lehetne, ha Geralt haja fehér lett a Füvek Próbájától, lehet, ennek a perszónának meg pont kék… -, és szintén macska, de a Jó Könyv minden szentje kegyelmezzen szegény tündelánynak, ha ez a kettő egymásnak esik…! A két szörnyvadász egymást hecceli, és se a túszul ejtője, se a rögtönzött megmentője nem figyel rá egyáltalán, pedig…! Kegyelmes Melitele, úgy csordulnak ki a könnyek egymás után a tündelány két szép őzszeméből, mint ahogy két smaragd kút mélyéről tör fel két néma, erdei forrás tiszta vize. Még innen is látom, ahogy remeg minden tagja, pedig olyan erővel szorítja mindkét kezével szoknyája redőit, hogy belefehéredtek az öklei - a vajáknő meg, jól látom…? Jeleket formál az egyik kezével, istenekre, ha most Geralt itt lenne, rögtön tudná, mire készül, milyen jelet akar használni! ...Hová gondolok, ha Geralt itt lenne, másodjára úgy ellátná ennek a mocskos kurafinak a baját, hogy a Pontartól a Jarugáig híre menne! Axii…? Talán… Remélem…! Más aligha lenne jó arra, hogy megmentse szegény lányt!
...Tessék, mégis csak igaza volt a jó Foltest őfelségének, maradtam volna csak a környékbeli kis falvakban, hogy ott érdeklődjek Radovid után…! Ha nem a redaniai titkosszolgálat nevén nem nevezhető ex-atyaúristene talál meg, akkor a balszerencse, nem egy, de rögtön két macska-vaják képében! ...Kegyelmes Melitele, kérlek, csak legyen gyorsan vége, és minél kisebb ramazurival…! ...Túl nagy kérés lenne, ha még az a szerencsétlen tünde perdita is megúszná élve? Neki aztán tényleg csak az minden bűne, hogy megszületett…



P.S.:807 szó lett.
Mood: Steel for Humans

️️️️️️️
Amikor Brehen, akit Iellói Macskának is hívtak, végignézte, ahogy az ifjú macska vaják felegyenesedik a helyéről, és  félrehajítja a snapszos pohárkát, mintha övé lenne a hely, csak egy utálatos, undok vigyorral nyugtázta a jelenetet.
― Ezt már szeretem… Akkor táncoljunk, te rüfke!
Brehen, akit Iellói Macskának is hívtak, pontosan tudta, hogy amíg a tünde perdita a karjai közt reszket, a másik tehetetlen. Avagy, ha a másik kóbor szörnyvadász úgy dönt, eme körülmény ellenére mégis megtámadja, és veszélyezteti az ártatlan életet, úgy nem jobb azoknál a mendemondáknál, amik róluk terjengenek. Így vagy úgy, de Brehen nyerő helyzetben volt. Türelemmel kivárta, míg a húgocskája méltóztatott közelebb sétálni és felkészülni az ütközetre. Brehen nem bánta. Nem úgy, mint a csodaszép tünde perdita a karjai közt, kinek senki mása nem volt, csak az a rongy élete. S most oly keservesen sírt, csak úgy patakzottak a könnyek világszép szemeiből.
― Jövök én, húgocskám, meglásd. A macskát nem lehet sürgetni. Akkor jön, amikor akar, és akkor támad, amikor az időt alkalmasnak látja.
Brehen, akit Iellói Macskának is hívtak, ekkor figyelt csak fel a furfangra, s ahogy megértette, szívből, gúnyosan felkacagott.
― Hát ennyire ostobának nézel, te luvnya? Már csak az ujjaid formájából, a kezed állásából tudom, mire készülsz! Elárulod magad, mielőtt még bármit is tennél! Ez a trükk lehet, hogy egyszeri martalócok ellen kiválóan működik, de egy rangidős vaják ellen édeskevés! ― Brehen villámgyors mozdulattal visszatolta a helyére a tőrét és cserélte le az acél pengéjére. ― Legyen. Megmutatom, hogy kell ezt csinálni, húgocskám!
Brehen két szívdobbanás alatt alaposan megmarkolta a tünde leány varkocsát, odataszította Ryiah karjaiba, kitámasztotta a sarkait, aztán szabad kezét Aard jelére formálta, melyet a tünde perdita hátának, és rajta keresztül az őt védelmező hős vajákra irányított. Hirtelen erős, mágikus széllökés kerekedett az ivó belsejében, belereszkettek a korsók az asztalokon, reszkettek az ablakok a keretben, rengett belé a föld. Iszonyatos lett a levegőben terjengő por. Aztán csend lett.

Ryiah & Kökörcsin


Curiousity killed the


cat...

Öldöklés, gyilkolás, szüntelen küzdelmek. A végén csupán sebek és egy éjszaka, amitől a Vaják új erőre kaphat, hogy vadászatát folytathassa. Ryiah élete sem volt különb a többiekétől. Megbízásait elfogadta, véghez vitte és kifizették érte a jutalmat. Tehetséges szörnyvadász, aki kitűnt a többiektől. Viszont bármennyire is lehessen valaki tehetséges, nem jár együtt a tapasztalattal. Ryiah ennek hiányában volt és ez munkáiban is meglátszott. Elintézte célpontjait, mellette viszont nagy kárt okozott. Sokszor kellet hadakoznia megbízóival és rávennie őket a teljes ár kifizetésére. Gondjainak nagy része ebből adódott. Másrészről viszont az emberekhez való hozzáállása. Ha nem bántották, Ő se bántot senkit. Viszont, ha valaki az életével játszott, könyörtelenül miszlikbe aprította az illetőt. Nem kell hozzá akár fegyver sem. Elég egy mesterien megmunkált hangszer. Nem is kell ezen csodálkozni. Hiszen a Vajákok a gyilkolás mesterei. Ezer féleképpen képesek egy célpont likvidálásra. Ez valahol félelmetes és hasznos is egyben. Kérdés, hogy a Vaják ellen vagy mellette vagy.  Mostani helyzet újfent bebizonyítja a Ryiahról szóló dolgokat. Tehetséges mert képes arra, hogy elterelje valaki figyelmét. Legyen az akár egy Vaják is. Tapasztalatlan viszont, mivel nem sejti, hogy ellenfele nagyon is gyorsan reagál. A terv tökéletes lehetett volna. Viszont a tapasztalat nem Ryiahnak kedvez. Hanem ama Vajáknak, kinek mások életével nem törődik. Ha kell, talán a saját anyját is eladná jó sok orenért. Miközben a helyzet fokozódik, egy bárd is szemügyre veszi a történteket. Egy meglehetősen híres költő, kinek nincsen párja a világban. Nevezhetjük úgy, hogy egy valódi polihisztor. Kérdés, hogy vajon a Bárd segítségére fog-e sietni az ifjú Vajákhoz. Esetleg előbb ragadja el az ártatlan tündét. Vagy akár csöndben marad és figyel. Hamarosan kiderül. Ryiah esetében viszont a cselekvés az egyetlen járható út. A tünde nőt ellenfele egyenesen az ifjú Vaják felé dobja majd kezével Aardot formázva, félelmetes széllökését ajándékba küldi. Valószínűleg megakarja leckéztetni az ifjú Vaják arcátlanságát. Akár bele is taposhatott a becsületébe. A cselekmények legalább is erre engedhetik következtetni Ryiaht. Viszont a gondolatoknak itt nincs helye eme helyzetben. Itt ma cselekedni kell. A kérdés, hogy vajon a lépések Ryiahnak és a Tündének fog-e kedvezni vagy az egyikük meghal. Remélhetőleg Ryiah túlélési ösztönei, ravasz harci taktikája és makacssága az élethez, elegendőek lesznek-e ahhoz, hogy a Vajákot miszlikbe apríthassa, mielőtt a végzetes csapást ellenfele vinné be. Milyen szomorú is lenne. Az ifjú Ryiah, ki szárnyait csak most igyekszik kibontani, hirtelen valaki levágja és nem engedi, hogy felreppenhessen az ég felé, megmutatva embereknek csodálatos fizimiskáját, hogy aztán regéket írhassanak róla mondákban, lexikonokban szerepelhessen. Az ifjú Vaják rögtön elkapja a felé jövő Tündét majd amint az Aard is érkezik, teljes testét arra használja, hogy az áldozatot védelmezze. Magához szorítván a Tündét, vállalja a kockázatot. Nem habozik és nem gondolkodik sokat. Bármennyire is szeretné elhajítani egyik tőrét, most erre nincs lehetősége. Talán, ha hullának tettetné magát, időt nyerhetne. Vagy csak úgy tenne mintha eszméletét vesztené. Egy újabb terv áll készen. Ryiah ravaszságát fogja felhasználni. Úgy tesz, mint aki földre rogyott volna egyetlen egy Aardtól. Szorítása rögtön elgyengül miután földet ér. Vár az alkalomra. Ha a Vaják közvetlen közelébe ér, meglepetésben lesz része. Mivel a Tündét nem tudja már felhasználni pajzsnak, tőrjei talán hasznosnak bizonyulhatnak. Itt az idő a visszavágásra. Ha az alkalom megadatik, Ryiah szempillantás alatt lábával a Vaják tökére fog célozni majd rögtön a bal vállán lévő ezüst tört fogja kikapni, hogy aztán a Vaják nyakára szúrhasson. Ha nem sikerül a mozdulat és netán kivédené, szabad kezét arra fogja használni, hogy a májat megcélozva belemérjen egy jó erős ütést. Aki sokat iszik, mája gyenge pontként fog funkcionálni. Ryiah ezt kifogja használni. Ha sikerül, akkor újfent megpróbálja ezüst tőrét belemártani a Vaják nyakába.

Curiousity killed the cat... @

Amikor Brehen kihívó, egyszer s mind undok és utálatos vigyorra húzta azt a rusnya száját, majd harcra hívta ki a másik macskát, még az én ereimben is megfagyott a vér - pedig nem vagyok én egy gyáva alak, esküszöm…! - abba pedig bele se mertem gondolni, mit élhet át szegény túszul ejtett tündelány a két vaják között kuporogva. Különösen, hogy még neki is álltak heccelni egymást, mintha valami olcsó, rögtönzött arénai cicaharcot akarnának előadni, de ez az átkozott kurafi Brehen úgy látszik, egy igazán rutinos szukafattya, ugyanis képen röhögi a kékhajú vajákát, és úgy elhajtja a fenébe, hogy nem lepődnék meg, ha amaz már szinte várná, hogy indulhasson. Legalább is erre gondoltam, míg a férfi szónoklatát hallgattam, és azon töprengtem, vajon ki tudnék-e osonni a moccani sem merő embertömeg mögött anélkül, hogy bárki észrevenne, aztán hirtelen minden nagyon gyorsan történt.
Mire észbekaptam, Brehen a hajánál fogva állásba rántotta, majd egyenesen a kékhajú karjai közé taszajtotta szegény cédát, aztán a következő pillanatban egy vajákjelet formált ujjaival, és hirtelen az egész csehót akkora széllökés rázta meg, hogy még engem is ledöntött a lábamról! Pedig ültem! A Jó Könyv minden szentjére, úgy mellbevágott az az istenverte varázslöket, hogy hanyattbucskáztam a padon! De nem csak én, szinte egy emberként kiált fel mindenki, aki a teremben állt eddig - nem menekült a csapástól senki: akit nem ért el közvetlenül, azt az alapjukig megremegő falakról visszacsapódó hátszél ütötte ki. Hogy a lepra vigye el ezt a kötekedő kurafit, tárt térben aardot csinálni! Dobta volna le az anyja egy wyvern-verembe ahelyett, hogy odaadta volna egy vajáknak a Meglepetés Törvénye miatt! Áúú, Melitele verje meg, az egész hátam, de még a mellkasom sajog…! És én még egészen messze voltam!
Mire végre kicsit elül a por, és sikerül feltápászkodnom annyira, hogy körbe tudjak nézni, az első, amit meglátok, az szegény lantom, ahogy bánatosan és méltatlanul hever a földön - két húrja is elszakadt! Ó, hogy az a kőkeléses seggű, taplógombás hátú, tirpák hegyitroll lengetne meg a bokádnál fogva egy kiéhezett griff előtt, teee…! Az istenekre, miért mindig az én szegény lantom járja meg, ha valami perpatvar támad?! Felnyalábolom a földről, egy felborított asztal mellől, de ahogy látom a törött székeket, korsókat és tányérokat, végülis, juthatott volna rosszabb sorsra is szépséges hangszerem… De attól még eridjen a picsába ez az átkozott!
A kocsma tölteléke is jobbra-balra dőlve fekszik a földön, ki-ki próbál feltámaszkodni vagy lábra állni, de nem csak székek és kerámiák, hanem csontok is törtek tisztességesen, legalább is a látványból és a jajgatásból erre következtetek - ó, szentséges Melitele, szerencsétlen tündelány ezt biztosan nem élte túl…! Hol van? Ni, ott hever a földön aléltan, de hála az isteneknek, azt hiszem, a kékhajú vajáka még időben eléugorhatott, ugyanis fölötte fekszik, de vagy egy jó három-négy méterrel arrébb, mint mikor a mágikus széllökés előtt láttam őket… Hát nem lennék annak a szörnyvadásznak sem a helyében, aki háttal tompít egy aard-ot közvetlen közelről - ha ember lenne, ketté roppant volna a gerince! Egy vajáka talán túlélheti, de ahogy ott hever, hát…
De várjunk csak egy pillanatra…! Hol ez a Brehen?!



P.S.:508 szó lett.
Mood: Steel for Humans

️️️️️️️
Amikor Brehen, akit az Iellói Macskának is neveztek, odataszajtotta a tünde perditát, mintha csak egy rongybaba volna, szemtelenül fiatal húgocskájának, pontosan sejtette, hogy zöldfülű kollégája nem fogja veszni hagyni az ártatlan életet. Ő maga, mint hosszú dekádok óta az Utat koptató vaják erős undort érzett a fűt-fát is védelmező hős kollégák iránt, de azt be kellett ismernie, most az egyszer igencsak hasznos fegyvert tudott kovácsolni más lágyszívűségéből.
És az a fegyver most alapjaiban rengette meg az ivót, táncoltak az ablakkeretekben az üvegek ― némelyik el is pattant! ― reszkettek az asztalok, és csikordulva borultak hanyatt a székek. Leröpültek az asztalokról a korsót és snapszos pohárkák, s ha nagy szerencsétlenségükre üvegből vagy agyagból voltak, bizony sanyarú sorsukra mind összetörtek. A meg nem ivott sör, bor, vodka és egyéb szeszesital pedig minden nagy bánatára szintén a padlón végezte. Az volt az igazán szerencsés, akinek nem a fejére és a nyakába potyogott az éles cserép és szilánk ― ugyanis nem csak a bútorok, de a bútorokon pihenő emberek és egyéb szerzetek is repültek Brehen mágikus kataklizmájától. Nem egy olyan békésen iszogató volt ― habár Brehen csak egyet akart megleckéztetni ― aki ha állva is tudott maradni, mert ugyan egészen az ivó faláig tántorodott a nagy zűrzavarban, de aki állva is maradt valami isteni gondviselésnek hála, azt a szintén isteni szerencséből a helyén maradó falról visszaverődő utószél kapta hátba. Mire elült a kandelláberekről, asztalokról és gerendákról levert évtizedes por és abbamaradt a késdobáló alapjainak rengése, ember fia Brehenen ― akit Iellói Macskának is hívtak ― kívül nem maradt a két lábán. A szerencsésebbek csak beestek az asztalok vagy a padok alá, azokat, akik pórul jártak, maguk alá temettek az asztalok és készek.
Brehen elégedetten konstatálta, hogy a kékhajú húgocskája is a földön végezte ― ott, ahová való, szerény meglátása szerint ― s mintha épp azon lett volna, hogy felméri, mekkora kárt tehetett benne, aki a saját testével végett ki egy tökéletesre polírozott Aard mágikus impulzust. Kíváncsian szmlélte a porfüggönyön és egyéb tárgyak akadályán át sebzett áldozatát, mint a kígyó, amelyik türelemmel kivárja, hogy hasson a marás utáni méreg. S valóban, úgy tűnik, a kékhajú, ifjú húgocskája ennyit bírt.
― Na. Hát remélem, ez elég volt ahhoz, hogy rájöjj, nem vagyunk egy súlycsoportban. Sokat kell még tanulnod, húgocskám. Szörnyen sokat.
Brehen, akit Iellói Macskának is hívtak, előkerítette a pult mögé rejtezett kocsmárost, és két ronda felszólítással utasította, hogy adjon neki egy snapsz rozsvodkát. Egyből felhajtotta, a kiürült pohárkát a pultra csapta, még egyszer végiglegeltette kénsárga macskaszemét a pusztításon, amit végbe vitt, majd távozott.  

Ryiah & Kökörcsin


Curiousity killed the


cat...

Ryiahnak meg kellet tapasztalnia a vereség ízét. Nem igazán találkozott még hozzá hasonló ellenféllel. Hiába hordja magánál a Vajákok szimbolikus fegyvereit és láncát, innen érződik van hova tanulnia. Egyetlen egy dolog az, ami talán eme mai napból elmondható. Ámbár Ryiaht elverték, de nem tudták megölni. A vigaszdíj az ifjú Vajáknak egy újabb nap, amit megláthat és tovább folytathatja szörnyvadászati karrierjét. Kérdés, hogy ezek után Brehen akit az Ielloi macskának is hívnak, nem válik célponttá Ryiah szemében. Vélhetőleg igen. Felkerül arra a bizonyos fekete listába. Hiába a testvére, egy iskolába járnak, számára eme Vaják nem más, mint egy hullajelölt. Egy szörnyeteg. A feladata pedig szörnyeket vadászni. Ha a sors újra összehozza őket, nem fog ezután habozni. Egyből tőrjeit fogja megragadni és beviszi a haláltusát abban a minutumban. A jó hír, hogy lehetséges, hogy a tünde leányzó, kinek élete veszélyben forgott, Ryiahnak köszönheti, hogy életben marad. Nevezhetjük ezt fél győzelemnek. Talán. Bár ennek ára volt. Az emberek megismerhették mire képes egy Vaják, ha elszabadul és nem érdekli mások élete. Nyomott hagyott szó szerint eme épületben. Kézlenyomatot, amit nem biztos, hogy lefognak mosni sokáig. Ryiaht viszont nem érdekli a helynek a sérülései. A sajátjai sem. Egy cél lebeg csak a fejében. Megölni a rohadékot amint újra találkozni fog vele. Miután úgy véli terve befuccsol és hallja amint a Vaják elhagyja a termet, felkel végül. Kiroppantja nyakát ahogyan azt kell majd feláll és leporolja magát. Ahelyett viszont, hogy körülnézne, rögtön a tünde nőhöz fordul majd felkapja, mint egy hercegnőt és a pultoshoz viszi.
- Hé, maga! Keressen neki egy ágyat és fektesse le.
A pultosnak adja a tünde nőt, ha lehetséges. Ha nem és esetleg nincs lehetőség arra, hogy kényelmes helyre tudja lefektetni a nőt, akkor egy asztalt fog felszabadítani számára. Amint a tündét elhelyezte egy biztonságos helyre, szemeivel újra visszapörgeti az eseményeket. Részletesen igyekszik saját magában levetíteni pontosan mi történt. Majd a konklúziókat összeszedi vajon hol hibázott. Jobb kezét figyeli meg. Arcánál látszik, nem igazán repesedik az örömtől. Tudja, hol rontotta el. Nem kellet volna jellel próbálkoznia. Az ökleivel kellet volna kezdeni valamit. Elérni, hogy a Vaják az ökleit használja. Lehetséges akkor viszont, hogy a tapasztalt nyerte volna a harcot és ő már nem élne. Benne van a pakliban. Talán nem is volt esély jobb megoldást találnia. Mivel sajnálatosan életében először került olyan helyzetben, hogy Vaják ellen kellet teljesítenie élesben, tapasztalatlansága kiugró volt. Tehetsége meglenne ahhoz, hogy szembe szálljon Brehennel. Viszont amíg nem párosul megfelelő tapasztalattal, addig sajnos tehetetlen. Ha a tünde nő életét megmentette, akkor legalább valamiféle sikert elért. Ha sikerült. A tünde nőre mereszti tekintetét majd egy bárdon akad meg a szeme. Talán kapóra jön, hogy információt szerezhessen tőle. Határozottan a bárdhoz sétál majd megfigyeli ébren van-e. Ha nem, akkor belerúg egy kicsit, hogy felélénküljön.
- Bárd! Szedd össze magad, de nagyon gyorsan és válaszolj a kérdésemre. Melegen ajánlom őszinte válaszolj, mert megismertetem a lantodat közelebbről.
Lehet nem igazán így kellene kezdenie a diskurzust egy idegennel szemben, de Ryiaht pont nem érdekelte ekkor, ráadásul a napját is elrontotta egy Vaják. Arról nem is beszélve, hogy ez volt az első alkalom, hogy nem tudott megleckéztetni egy olyan fickót, aki meg is érdemelte volna. Az igazság érzete belülről majd szétmarja. Szerencsére ez külsőleg annyira nem látszik. Arcánál sem. Eldöntötte mit fog tenni. Előkeríti valahogy Brehent és egy szempillantás alatt megfogja ölni. Vaják vagy sem, egy szörnynek vesznie kell.
- Mit tudsz a Vajákról, aki itt volt? Hol találom meg?
A bárd szemébe mereszti tekintetét. Nem hagyja, hogy megszökjön. Ha netán észreveszi, hogy a bárd leakarja ütni, nyomban kéztöréshez fog folyamodni. Úgy tűnik a Vadmacska ma valóban megvadulni készül.

Curiousity killed the cat... @

Azanyádúristenit. Nem elég, hogy agresszíven lecsapja a kezemről azt a jobb sorsra érdemes, szépséges tündelányt, nem elég, hogy aztán majdnem megöli, de még az sem elég, hogy romba dönti a kocsmát ez az átkozott szukafattya, még ráadásul itt szónokol is egy kupica fölött, mint valami vásári csepűrágó, életunt ripacs! Szegény reszkető csaposnak az az egyetlen szerencséje, hogy talált még egyetlen ép pohárkát, amibe tölteni tudott ennek az akasztófára való szarházinak két cent vodkát - hogy akadna a torkodon poharastul, te mocskos kurafi! Le merem fogadni, hogy azóta erre a pillanatra várt, mióta Geralt két rossz szava után fülét-farkát behúzva menekült ki a fogadóból Kerackban!
És szegény lantom…! Szegény tündelány…! Szegény vajáka…! Oh, várj, várjunk csak, hisz a kékhajú nőszemély még él!! Micsoda váratlan fordulat!! Alighogy Brehen elhagyja a fogadó romjait, a kékhajú szörnyvadász állásba kecmereg, és úgy kapja fel az ájult - remélem, csak ájult! - aen seidhe hölgyet, mint akit nem most talált hátba egy aard karnyújtásnyi távolságról…! Aztán átadja a szép perditát a csaposnak, ó, na, most jött el az én időm…! Ráférne szegény lányra, hogy ha felébred, egy olyan daliát lásson meg elsőnek, mint csekélységem, és különben is, ha valamihez értek, akkor az a szebbik nem magasztalása és megnyugtatása, hát ki, ha nem én vagyok a legmegfelelőbb arra, hogy egy kicsit istápoljam ezt a csodaszép leányt? Már megyek is…! Lantomat a kezembe fogva indulok is rögtön kedves múzsácskám felé - ám ekkor a kékhajú szörnyvadász az utamat állja. ...Ó egek, mi a fenét akar ez tőlem? Pont tőlem?!
Magamhoz szorítom az amúgy is igen lestrapált állapotban szomorkodó lantom, amint meghallom, mit merészelne tenni ez a fehérnép vele…!
- Az… az igazán szükségtelen volna, mondhatom, ismerem én már a lantomat igen közelről! - mondom, közben a válla fölött próbálom kilesni, hova fekteti a tündelányt a kocsmáros, míg ébresztgetni kezdi. Aztán meg azt kérdezi tőlem, mit tudok a másik Macskáról, mire kiver a jeges veríték… Ó, a mennydörgős mennykőbe, Kökörcsin, szedd össze magad, gondolkodj! Az lesz a legjobb, ha kereken letagadom, hogy valaha is találkoztam vele! Hiszen ezt a vajáka se tudhatja, nem is értem, miért éppen engem talált meg ezzel a kérdéssel…!
- Hogy mit tudok? Én? Arról a kurafiról? - nézek aztán a nőszemély szemeibe, és felhúzom az orrom, hogy magabiztosabbnak hassak, és úgy teszek, mint akit már a kérdés maga is sért. - Mégis mi vagyok én, valami tünde orákulum?! Már miből gondolod, hogy bármit is tudok róla? No jó, az tény és való, hogy egy magamfajta világlátott bárd, a híres-neves Kökörcsin Mester szinte mindent tud már, és mindenkit is ismer - de csak azokat, akik arra érdemesek! Ha példának okáért Ríviai Geralt vajákról, a Fehér Farkasról, vagy a Cintrai Oroszlánfiókról kérdeznél, róluk nyilvánvalóan ódákat tudnék zengeni, hősi balladákat és könnyfakasztó szonetteket tudnék énekelni - de hogy az ilyen senkiházi szukafattyakról mit tudok…! Az ilyen kurafik, mint amilyen ez az átkozott Brehen is, akik csak ahhoz értenek, hogy galád módon és aljasul eltulajdonítsák a szerelmes dalnokok, mint amilyen jómagam is vagyok, szívének éppen aktuális hölgyét, meg romba döntsenek egy decens ivót! Én az ilyen alakokról aztán nem tudok semmit! - Ez persze egy enyhe túlzás, hiszen találkoztam már évekkel ezelőtt azzal a nyüves szörnyvadásszal, de ezt a kékhajú fehérnépnek nem kell tudnia! - Szóba se állok velük! És most engedj, hadd nézzem meg azt a szegény lányt! Velem volt, mielőtt az az istenverte macska rátette a mocskos mancsát!



P.S.:Elnézést, soká tartott!
Mood: They're Alive!