Ryiah & Jieh



Macska és Mantikór

Redania megannyi lehetőséggel rendelkezik. Egyetem, kocsmák és szép városok. Földjeik irigylésre méltóak. Vajákoknak akár tökéletes lehetőség a pihenésre vagy szörnyvadászatra. Ryiah a híres Vadmacskának becézett Vaják az előbbi opciót választja. Tudja jól, hogy célja korántsem gyorsan végrehajtható, mint amiket megszokott. Itt nem szörnyet kell levadásznia és bezsebelni a jutalmat, hanem orent nélkülözve kell találnia magának egy tapasztalt profi vadászt, ki elvállalná egy ideig taníttatását. Hiába nyerte el az acél és ezüst kardjait, élte túl a füvek próbáját, bizonyította sokszor képességeinek hasznát és leleményességét, sajnos a tapasztalatának hiányában bajt hoz saját magára és másokra is. Arról nem beszélve, hogy egy Vajáknak nem csak vadásznia kellene tudnia, de nem árt, ha az emberekkel tud kommunikálni, aminek hiányát sokszor érzi az ifjú Vaják, de nem igazán hullajt könnyeket emiatt. Számára fontosabb, hogy a munka ellegyen végezve és lehetőleg kevesebbet kelljen emberekkel foglalkoznia. Általában púp a hátán az összes. Igazság érzetének köszönhetően olykor segít a bajba jutottakon, de ha nem szükséges, inkább odébb áll és folytatja magányos útját hű lovának társaságában. Útja most Redania egyik híres városában folytatódik, nevezetesen Blavikennél. A kocsmát megcélozva Ryiah kényelmesen helyet foglal és rögtön rövid italok társaságában igyekszik mulatnia az idejét, csendesen és magányosan. Olykor néha tekintetével végig kostatálja az itt lévő mulatozókat, nem igazán vágyik társaságukra. Szerencsére mások sem keresik az övét. Legalább is azt hitte. Magányos italozása addig tart, míg hirtelen egy férfi ordítozására nem lesz figyelmes.
- Ryiah a Vadmacska! Gyere ki, de gyorsan! Tudom, hogy bent vagy!
A vendégek rögtön a hang irányába fordítják tekintetüket. Ryiah viszont egy ideig morcosan az asztalt figyeli. Nem igazán tetszik számára, hogy ki érdemelt pihenését megzavarják. Hiába igyekszik fittyet hányni a férfi hangjára, tovább kapja a fenyegető szavakat, amik az utcáról jönnek. Ryiah végül megelégeli az egészet és poharát lecsapja. Szerencséjére, ha nagy gond lenne, kardjai és tőrjei kéznél vannak. Határozott léptekkel sétál kifele a kocsma küszöbéhez. Az ajtót ellöki magától, aminek következtében a falhoz csapódik. A látvány, ami elé tárul, nem igazán hatja meg. Hat páncélozott katona, közöttük egy nemessel, akinek bal arcán sérülések láthatóak. Konkrétan mintha deformálódott volna egy ütés miatt. Ryiah karba teszi kezeit és vár. A nemes kisétál a katonák közül majd a Vajákra mutat.
- Végre meg vagy te mutáns! Emlékszel rám?
Ryiah tekintetét jobban koncentrálja a nemes arcára, de nem igazán jut az eszébe, hogy látta volna valaha a pasast. Egy ideig még tanakodik az ifjú Vaják, hogy valaha is volt köze esetleg a nemeshez, de nem rémlik neki semmi.
- Sajnálom, de nem. Ha egy ilyen ronda idiótával találkoztam volna, tuti megjegyezném. Különösebben a bal arcát.
A nemes dühbe jön. Toporzékolni kezd. Ryiah csupán sóhajt és várja vajon ezúttal, mivel kell szembenéznie. Voltak már ügyei az útjai során. Megannyi necces helyzetekben vett részt. Szerencsére eltudta intézni eme afférokat. Erőszakkal ugyan, de elintézte. Valószínűleg ez ma sem lesz másképp. A nemes végül megköszörüli a torkát majd Ryiah felé, emelt hanggal beszél hozzá.
- Talán lehet rémleni fog az, hogy egy lanttal szétverted a fejemet?!
Ryiahnak beugrik végre az illető. Újra sóhajtani kezd. Életébe nem hitte volna, hogy újfent találkozni fog még egyszer ezzel az idiótával, aki előszeretettel paskolta lányok fenekét, hogy vágyait szabadjára engedhesse és hatalmát másokon is éreztesse. Ryiahnak az efféle emberek nem a szíve csücskei. Konkrétan előszeretettel veri őket agyon, ha alkalom nyílik rá és okot talál. Úgy tűnik a nemessel újfent meg kell ismertetnie egy Bárd lantjának szépségeivel, ha esetleg találni fog egyet. Lehet vissza kéne mennie a fogadóba, hogy gyorsan kölcsönkérjen egyet, de erre most nincs ideje. A nemes csettint ujjával. Az egyik katona kilép majd magánelőadást tartva, bemutatja milyen jól bánik a karddal. Látványos és gyors mozdulatok követik lépéseit. A közönséget lenyűgözi a látvány, kivéve a Vajákot. Rögtön érti a célzást. A katona miután befejezi magánszámát maga elé tartva fegyverét várja a Vaják érkezését. Ryiah odasétál a katonához, de fegyvereit nem veszi elő. Egy ideig méregetni kezdi. A katona komolyan véve őt, támadóállást vesz fel. Látszik, hogy mindent beleakar adni ebbe a támadásba. Sajnos viszont elmarad. Mivel mire léphetne valamit a katona, Ryiah bal lábát előre lendíti és megismerteti erejét, ami az ágyékot érinti leginkább. Az ellenfél rögtön összerogy és férfiasságát fogdosva két kezével a földön nyöszörög. Ryiah a többi katonát figyeli. Nyakát megropogtatja egy kicsit majd vár.
- Ki akarja kezdeni?
Ryiah készen áll arra, hogy megküzdjön a maradékkal.

 Elmélyülten szemléltem a hirdető táblán szereplő felhívásokat. Az olyan munkák, amik nem szörnyvadászatok voltak, ha csak lehetett, elkerültem. Legfeljebb, ha valami egyszerű paraszti munka volt. Ha nem volt más, nem riadtam vissza termény beszedéstől, vagy egyszerű vadászattól sem. De a politikától már csak olvastamban is borsódzott a hátam. Nagyon gondosan ügyeltem rá, ne keveredjek bele hatalmi játszmákba. Nem voltam emberi zsoldos, nem fogadtam egy uralkodónak, földesúrnak, vagy épp városnak sem hűséget. Vagyis jó sok minden alapján kellett rábukkannom az ideális megbízásra. Jó pár percig ácsorogtam tábla előtt, de a végén csak megakadt valamin a szemem. Hatalmas ocsmány pókokról írtak benne, amik már egyre közelebb jelentek meg a földekhez, néhány földművest talán már el is ragadott, pontosabban ragadtak. Mint kiderült, többen is voltak. Óriás pókszerű lények!  Gondosan vettem le a felhívást. Kikimore~okra gyanakodtam. Jól eső, nosztalgikus érzés hullámzott végig rajtam, míg eszembe jutott Tane. A szinte egy szóként nem is mondott, inkább sóhajtott „takaroggyáazanyádba” beceneve rájuk. Arra gondosan ügyeltem, hogy ezek ne üljenek ki az arcomra. És nem csak azért, mert milyen furcsán vette már volna ki magát, hogy őszinte szeretettel mosolygok egy gigantikus pókokat hirdető papíruszra, de mert azt szerettem volna, hogy ne tudjanak rólam semmit. Ha lehet, még a nevemet sem. Amúgy sem szándékoztam túl sokáig maradni a városban. Épp csak átutazóban voltam, na meg munkába.
Hozzá is láttam a dolgomat végezni. Körbe kérdezni a szemtanukat. A kereskedőknél kezdtem. Amíg vásároltam néhány apróságot, ki is faggattam őket. Szerettem ilyenkor olyasmire költeni az aranyam, amit később fel is tudok használni akár főzet, akár olaj készítéshez.  Rovarszörnyek elleni olaj kellett így is, úgy is, ha már nagy ocsmány pókszerűnek írták le. Érdekelt volna a pontos külleme, hisz több féle pókszörny is létezett. De csak nagy ocsmány démonnak, vagy ocsmány korcsnak, vagy valami ehhez hasonlónak írták le. Míg a jó erős törp alkoholt kifizettem, közben is hallgattam az eladó csacsogását. Azok a hatalmas szörnyek, amiket bizonyosan átok gyanánt küldték rájuk! Valaki megátkozta őket.
Hidegen hagyott a jajveszékelése. Végig hallgattam a történetét, majd mentem a következő emberhez ugyanezért. Szépen lassan összetettem a dolgokat . Nagyjából, a támadások helyszíneinek a segítségével azt is sikerült belőnöm, hogy merre lehet a fészkük.
A Tuna Hal fogadóba vettem ki magamnak egy parányi szobát. A falak kőből voltak, egy kis ágy, asztal, és egy szőnyeg  a tűzhely előtt. Bezárkóztam, majd gondosan hozzá láttam a főzeteim, olajaim és bombáim elkészítéséhez. Amikre még szükségem volt a kikimore~ok ellen, azokat menet közben, míg kikérdeztem a környékbélieket, össze is gyűjtöttem. Nem volt más dolgom, mint elkészíteni őket. Szakértelmet és koncentrálást jelentett a munka. Olyanféle tudatállapotba kerültem közben, ami a meditációhoz hasonlított. Teljes figyelmemmel egy feladat fele fordultam, tudatosan nem is érzékelve a külvilágot, mégis. A tudattalanom tökéletesen regisztrált minden rezdülést, és a legapróbb fenyegetésre, vagy veszélyforrásra azonnal tudtam volna reagálni. Pár órámba került, hogy mindent elkészítsek. Fehér méz a mérgezések ellen. Fecske és varjú a biztonság esetére.  Insectoid olaj, mert elég méretes póklényekkel kell megküzdenem, és nem kevéssel, és néhány bombát is bepakoltam, hisz a túlerő ellen a tűz és a bombák a leghatásosabb fegyverek!  Ezek után egy gyógyfüves fürdővel eltüntettem a saját szagomat, csak teljesen tisztán, és ami még fontosabb szagtalanul lépdeltem le a fogadó ivó részébe. Gondosan kerülgettem az embereket, akik észre sem vették a jelenlétemet. Ez is volt a célom. Beültem az egyik asztalhoz, gondosan árnyékba húzódva, és némán figyeltem a környezetemet.  Egy kék hajú lány tűnt ki leginkább a helyiek közül. Nem csak a kék haja miatt, de a hozzám hasonló szemei is elég különlegesek voltak. Nyilvánvalóan ő is vaják volt, akár csak jómagam. Ám valami különös vadság lengte körbe. A viselkedését, a mozdulatait. Ahogy kiment a fogadó elé, hogy aztán ott verekedésbe kezdjen. Nem segítettem neki, még csak oda se mentem hozzá. Mutánsként jóval erősebb volt néhány emberi katonánál.  Helyette ragadozó módjára figyeltem a történéseket. Vaják létére hiányzott belőle az a hidegvér, amiért annyian azt hitték rólunk, hogy nincsenek érzéseink. Szinte biztos voltam benne, hogy őt ilyen váddal sosem illették.  Viszont ez az állapot veszélyes is volt. Hisz az önuralmunk, a hidegvérünk kellett ahhoz, hogy tökéletesen teljesítsünk a leghalálosabb szörnyekkel szemben is. Ha hagyja egy magunkfajta, hogy elkapja az indulat és a hév, hibát hibára halmoz úgy, észre sem veszi. Esetleg jobb esetben utólag rájön. A hiba pedig a mi szakmánkban az életünket követelheti. Ebből aztán úgy sejtettem, hogy a kék hajú hölgy még igen csak ifjú a vajákok soraiban.
Megkapta a vaják medálját, ahogy a szemei alapján a füvek próbáját is sikerrel kiállta. A mozdulataiból láttam, hogy harcművészetekre is oktatták. Tehát, egy másik teljes értékű szörnyvadásszal voltam egy ivóba. Megvártam, hogy végezzen, addig oda sem léptem hozzá. De utána engedtem a kíváncsiságomnak.
Üdvözöllek. A nevem Keltull. Benned kit tisztelhetek? -nem emeltem fel a hangerőm. Úgy sejtettem, egy átlag ember nem is értette volna a szavaimat. De a lány érzékei jobbak kellettek, hogy legyenek annál, semhogy gondot okozzon neki ez a társalgás. Egy pillantással felmértem, hogy bizony tele van fegyverrel.  Ahogy az illata is egy erdei vándort sugallt.

Ryiah & Jieh



Macska és Mantikór

Blaviken számára lehetett volna a pihenője. Egy hely, ahol békésen megihatta volna kedvenc rövid italát, feltehette volna lábait egy tetszőleges asztalra és kényelmesen hátra dőlve kipihenhesse fáradalmait. Sajnos viszont vannak, akik nagyon jól tudnak időzíteni. A legrosszabbkor képesek olykor az ember, esetünkben a Vajáknak a napját elrontani. Pedig minden olyan jól alakult. Nem kellet megvédenie magát, szörnyeket hajkurásznia, idiótákkal megszagoltatni az ibolyát. Minden tökéletes lehetett volna. Erre viszont egy nemes, aki alaposan megjegyezte a vadmacska arcát, hirtelen megjelent a kocsma elött és hangosan követelte, hogy márpedig a Vaják jöjjön ki, hogy aztán elégtételt tehessen amiért arca el lett csúfítva. Ryiahnak nem kellet többször szólni. Mialatt a nemes azt mondhatta volna macska, a Vaják már a kocsma ajtajának küszöbén állt, karba tett kezekkel és figyeli a nemes toporzékolását. Majd végül legjobb katonájának szól, hogy tartson egy kis bemutatót kardjának segítségével, hogy aztán ama fegyverre is vegye el a Vaják életét. Ryiah megelégelte a nemest. Nem kellet neki egy másodperc se, hogy a katonát elintézze. Egy jól irányzott rúgás a férfiak legérzékenyebb pontjába, avagy az ágyékba és már is úgy elterül a katona, mint egy marionett bábú. A nemes csak tátott szájjal figyeli a földön heverésző katonát majd ideges tekintettel néz a Vajákra, aki már jelezte a katonák felé, készen áll a küzdelemre. Nem nyúl fegyvereihez. Úgy dönt, hogy ezt puszta kézzel fogja elintézni. Számára ezek az emberek nemérnek annyit, hogy acél tőrjeit vagy kardját koptassa miattuk. A nemes rá parancsol maradék embereire, hogy intézzék el a Vajákot. Kardot rántanak majd neki rohannak. Ryiah az elsőt üdvözli egy gyomorszájra irányított rúgással majd hajlékonyságát kihasználva, cigánykereket alkalmaz, hogy a kard suhintását elkerülje, ezzel a második katona oldalához ér majd elkapja és kifeszíti ellenfele bal kezét, hogy aztán könyökbe egy erő teljes tenyerest üssön. Az eredmény egy kéztörés. A harmadik rögtön Ryiah hátát célozza meg. A Vaják időben reagál a támadásra. Gyorsan spárgába vágja magát majd egy erőteljes ütést mér a katona golyójába. Rögtön fel is egyenesedik majd ellöki magától a katonát. Az utolsó kettő félelmükben elejtik kardjaikat és jajveszékelve menekülnek. Úgy tűnik rájöttek nem igazán van esélyük egy Vaják ellen. A nemes lába a földbe gyökeredzik. Remegő kezekkel veszi elő a tört, hogy aztán Ryiahba döfhesse. A Vaják viszont ahelyett, hogy védekezne, karba teszi kezeit és odasétál ellenfeléhez és vár. A nemes egy ideig remegő testtel áll a Vaják elött majd végül a tört elejti és elsétál. Elakar sétálni. Viszont Ryiah nem hagyja annyiban a dolgot. Rögtön elkapja a vállát a férfinak majd térdét arra használja, hogy szájon rúgja. Sikeresen betöri az arccsontot. Miközben a földön fekvő nemes az arcához kapva jajveszékel, Ryiah kihasználja az alkalmat és kilopja a telített erszényt. Kicsit megdobogtatja, bal kezében, aminek következtében a pénz hangja csak úgy muzsikál.  Mosolyra nyitja száját és elégedetten a zsebébe rakja.
- Köszönöm a vigaszdíjt. Most pedig húzzon el!
A nemes gyorsan felpattan a földről és futva, mint aki az életét félti, elmegy a helyszínről. Ryiah egy ideig a menekülő férfin tartja a tekintetét. Nem szeretne még meglepetést a mai napon. Ez az egy is bőven elég volt neki. Az emberek a Vajákon meresztik tekintetüket. Ryiaht nem annyira zavarja. Már hozzászokott, hogy sokszor felkelti a figyelmet. Kinézete miatt is nagyobb erre az esély, arról nem is beszélve, hogy nem igazán szokása hidegvérrel kezelni a dolgokat. Ha valamit elakar intézni, azt elintézi. Ha valakinek az orrát be kell törnie, gyorsan és lehetőleg hatásosan teszi azt, hogy aztán lehessen ideje arra, hogy egy jót igyon valamelyik fogadóban vagy a természetben henyélhessen, hű lovának társaságában. Miután úgy véli Ryiah, elmúlt a veszély, egy ismeretlen hang szólítja meg. A Vaják sóhajt egyet majd megfordul a hang irányába. Rögtön kiszúrja, hogy nem egy szokványos emberrel, már ha annak lehetne nevezni, hozta össze a sors.
- Oké Keltull. Tisztázzunk valamit. Mit akarsz tőlem? Ha azért jöttél ide, hogy megállíts, közlöm elkéstél. Legközelebb gyere hamarabb. Amúgy is ezek az idióták megérdemelték, amit kaptak. Ha netán problémád lenne ezzel. Nem érdekel.
Eközben karba teszi a kezeit. Fogalma sincsen, hogy vajon egy mantikór medalionnal lévő Vaják még is mi a fenéért szólítja le, de biztos oka volt. Máskérdés, hogy enyhén morcos kedvében találta a vadmacskának elhíresült Ryiah Vajákot. Alapjáraton nem igazán kedves személy, ráadásul, ha nincs jó napja, bicska nyitogató egy stílussal tud rendelkezni, amivel talán még a leg türelmesebb Vajákot is kihozná a sodrából. Nincs mit tenni. Sajnos Ryiah már csak ilyen. Kérdés, hogy a Keltull nevezetű Vaják hogyan fogadja, Ryiah csipkelődéseit.
- A nevem amúgy Ryiah. Bár lehet másképpen ismerhetsz. Vadmacska. Szóval? Mit akarsz tőlem? Ki vele. Nem érek rá egész nap.
A vadmacska vár a Vaják válaszára. Készen áll arra, ha esetleg egy megbízással fog gazdagodni. Akkor viszont a munkájának összegéről is fog tárgyalni. Nem fogja ám ingyen csinálni. Elvégre valamiből meg kell élnie. A Vajákok nem olcsóak ha szörnyvadászatról vagy más munkáról van szó. Legalább is szerinte.

  Újfent meglepett az a hevesség, amivel reagált. Noha tanúja voltam a korábbi jelentnek, még sem számoltam ilyen indulatos szóbeli támadásra egy egyszerű köszönésre. Túl harsány és hangos volt a számomra. Figyeltem, a teste megfeszült, készen rá bármikor a torkomnak ugorjon. A pillantása nyughatatlanul pásztázott nem csak engem, de az egész ivót. Az volt az érzésem, provokálással próbál védekezni, el sem hangzott vádakra. Szívem szerint visszavonultam volna. Épp elég volt szörnyekkel csatároznom, még más iskolák ifjú vajákjaival is veszekednem kelljen. Végül sóhajtottam egyet, és mégis maradtam.
-Inkább egy kérdésem lenne. Nem különösebben izgat, hogy az előbbi alak mit követett el, vagy miért törted be az orrát… Nem az én dolgom, kettőtökre tartozik. Ezért se jöttem ide hamarabb. Viszont mint egy másik vaják, érdekelne, hogy mit gondolsz, mi különböztet bennünket meg azoktól a szörnyektől, akikre vadászunk? - A válaszára, hogy az egyikük elpusztul, sóhajtottam egy újabbat.  -Akkor nem fogsz meglepődni, ha egyszerre csak vajákok fognak rád is vadászni? - kérdeztem tovább.  Érződött a válaszán, hogy totálisan nem érdekli. Elszomorított, noha ezt már nem mutattam a külvilág fele. -Még fiatal vaják vagy, ha meg is kaptad a medálod, és az ezüst kardod. Nem kioktatni akarlak, sokkal inkább jó tanács ez egy olyantól, aki már hosszú évtizedek óta követi az utat. Ami bennünket a szörnyektől megkülönböztet, nem az indok, vagy hogy a másik milyen szörnyűséget tett. Mert ilyen alapon éjlidércekre vagy déllidércekre, esetlegesen farkasokra se vadásznánk. Eléggé nyomós indokaik vannak. Amitől én mégsem leszek olyan, mint ők, az az önfegyelmem. - a hangom nyugodt volt, kicsit se emeltem fel a hangerőm, így továbbra is csak a lány érthette a szavaimat -Nem azért tanítják a magunk fajtákat annyit meditálni, mert kellemes időtöltés. És barátom, nálad nem igazán látom az önfegyelmet. Mi nem vagyunk emberek, ez tény. De attól még szörnyekké sem kell válnunk! A vajákok kódexe is pont ez okból született! - álltam fel, és indultam vissza. Valamennyi érzékem ki volt hegyezve, ugyanis a tapasztaltak után cseppet sem bíztam meg a vaják lányba. Hiába űzte vélhetően azt a mesterséget, amit számomra is kijelölt a sors. Tartottam tőle, hogy nem kell hozzá sok idő, valaki nem úgy adja ki neki a fizetségét, ahogy megbeszélték, vagy ő elképzelte, netalán nem tudja kifizetni egy munka után, és elszakad az embersége. Láttam már olyat, hogy egy ilyenért kardélre hánytak egy egész falut, hisz próbálták volna védelmezni egymást.  Így érthető, hogy szomorú voltam a látottakon, még inkább a tapasztaltakon.  Nem volt a lány senkim, hogy féltenem kellett volna, de már mi, vajákok se voltunk sokan. Inkább a bajtársiasság kellett volna, hogy összefogjon minket, hisz a saját életünk nehézségeit csak egy másik vaják érthette meg. Most mégis úgy éreztem, hogy ez a lány a saját dacos forrófejűségével akarattal vágott volna el mindenféle szálat maga körül, amik pedig szükség idején megtarthatták volna.
Hangtalan léptekket sétáltam vissza az ivóba, és ültem le a pulthoz. Nem vágytam alkoholra, inkább gyümölcs kifacsart levét ittam volna, ám azok a gyümölcsök, amiken én felnőttem, itt nem volt megtalálható.  Végül sima forró vizet kértem a csapostól, és nem törődve a szájvonogatásával, és hogy azon zsörtölődött, hogy ez fogadó, nem holmi fürdőház, forró vizet szolgáljanak ki, csak kerített egy kis cserépkancsó meleg vizet. Egy kicsiny erszényből szárított leveleket és virágokat vettem elő, a vízbe szórtam őket, majd kiöntöttem egy cserép csuporszerűségbe.  Vártam egy kis időt, míg kiáztak a levelek és virágok, majd ebbe kortyoltam bele behunyt szemekkel.

Ryiah & Jieh



Macska és Mantikór

Miközben a mantikór medállal lévő vajákot hallgatja, karba teszi kezeit és csupán figyeli mit is mond neki. Számára ezek az információk, amiket hall, sose foglalkoztatták őt, pedig kiképzője sokszor felhívta már a figyelmet arra, hogy mi is a különbség egy vaják és a szörny között. Nem igazán foglalkozott ezzel a ténnyel. Pedig lehet kellet volna. Számára csupán egy dolgot takartak a szörnyek. Olyan lények, akiket le kell vadászni és kész. Nem akarta feleslegesen bonyolítani az életét azzal, hogy most tegyen különbséget közte és a szörnyek között. Emiatt is ad a vajáknak egy rövid és egyenes választ az első kérdésre.
- Az egyikük elpusztul. Ennyi.
Fejében már kavarognak amazok a kérdések, miszerint az itt lévő vaják miért pocsékolja rá az idejét és halmozza el mindenféle olyan filozófiával amire marhára nem kíváncsi. Még is valahol felkelti az érdeklődését. Lehetséges, hogy talált végre egy tapasztalt vajákot? Elvégre ez lenne a legfőbb feladata. Egy profi szörnyvadászt találni, aki hajlandó is lenne tanítani egy két dolgot, meg tapasztalatot szerezhetne. Viszont ennél a vajáknál van egy apró hiba. Nem igazán kedveli. Viszont valahol érdekesnek kezdi találni. Ryiahban picit kavarognak az érzések. Az ingerültség és kíváncsiság érzése. Nem igazán tudná megfogalmazni, jelenleg hogyan is érzi magát. Valahol megütné már legszívesebben, de valahol viszont tanácsot is kérne. Nem igazán társasági lény az ifjú Vaják. Mondhatni, nem tud az emberekkel beszélni. Mindig is egyedül dolgozott. Amit kiképzője vár tőle, nagy falatnak számít. Emiatt is adhatott egy efféle választ, mikor arra került sor, hogy meglepődne-e, ha a többi vaják rá vadászna esetleg egy szép napon.
- Ha azért akarnak rám vadászni, mert egy rohadékot leckéztetek meg, akkor nem leszek rest megölni őket is. Még valami?
Kezdi már nagyon unni ezt a sok kérdést. A válaszából is érződik. Persze kíváncsi lett a mantikór medállal lévő vajákra, még is valahol roppantúl idegesíti. Furcsállja, hogy nem akarja megütni és nem emelt hangon „oktatja ki”. Eddig meg nem nevezett érzések kezdik kapargatni Ryiaht. Olyan érzések, amit nem igazán tud hova tenni. Ismerős a számára, de nem tudja megmondani honnan. Valahol ez, jó érzéssel tölti el? Így lehetne megfogalmazni talán. Bár az arcából nem ez íródik le. Sokkal inkább fapofa arccal várja végig a mondandót és néma csendben figyeli ahogyan a mantikór medállal lévő vaják elmegy a kocsmába. Ryiah rögtön sarkon fordul és lovához igyekszik majd felszáll rá. Viszont mielőtt elindulna rövid kép jelenik meg. Egy kisgyerek megöleli az anyját, aki eközben nyugtató szavakkal mondja neki: „Legközelebb tanulj ebből”. A képet nem tudja hova tenni a vaják. Ismerős volt, de nem tudja hogyan. Egyik szeméből ritka dolog csöpög. Gyorsan bal kezének ujjával letörli majd megnézni. Egy könnycsepp. Egy ideig figyeli majd a kocsma felé néz majd újra az ujjára. Végül beadja a derekát.
- A francba.
Végül leszáll a lováról és egyenesen a kocsma felé megy. Rögtön a pultoshoz megy, hogy kérjen egy pohár rövid italt majd a mantikór medállal lévő Vajákhoz teszi le magát.
- Kíváncsivá tettél. Soha az életemben nem találkoztam még olyan vajákkal, akinek ennyire be nem állt a szája, főképp arról miképpen legyek vaják. Fogalmam sincs, hogy csinálod, baromira idegesít. Viszont, ha ennyire tapasztalt vagy. Akkor mesélj még. Hátha tanulok valamit tőled.
Nem nagyon tetszik neki az ötlet, de a lehetőséget nem szalaszthatja el. Arról nem is beszélve, hogy a kiképzője addig nem fogja békén hagyni valószínűleg amíg nem talál magának egy képzettebb vajákot aki vállalná őt egy darabig. Elvégre valahol igaza van volt mentorának, hogy nem lenne kellemes egy királyt felhúznia mert nem úgy végzi el a munkát ahogyan azt az uralkodó elképzeli.
- Szóval? Miért érdekel téged, hogy miféle vaják vagyok?
Közelebb is hajol és mélyen a szemébe néz a másiknak. Figyeli a tekintetet, hogy mit is kap majd vissza. Kiakarja leginkább figyelni, hogy mennyire is őszinte az előtte lévő vaják.