Wilkina & Luna

Luna érdeklődve, már-már kérdőn veszi át az üveget a fiataltól, mintha elsőre el se hinné, hogy ezt neki hozták. Ahhoz túl erős lenne, hogy megigya, és ahogy Wilkina tréfásan elárulja az ital célját, a nő lepillant az üvegre. A közeli tüzek fénye táncot jár annak felületén, egyfajta túlvilági fénnyel ajándékozva meg azt. Egy vaják kevéssé lehet fáradt, ám ő mégis úgy érzi, hogy valami nehéz súly telepszik a vállára és kígyóként sziszeg a fülébe. Biccent csupán,
-Köszönöm.
majd ahogy a nyeregtáska felé fordul, elkapja egy különös érzés, ami ritkán esik meg vele. Szégyen. Elszégyelli magát a puszta hangsúly miatt, amit Wilkina felé ejtett meg. Utoljára...
Megrázza kicsit a fejét. Tudja, mi a probléma vele, tudja, mi a legnagyobb hibája az elmúlt időkben. Ahogy a vörös farkaslány is észreveszi már, Luna keserűen elmosolyodik az orra alatt, kissé lehajtva a fejét, mintha el akarna bújni a haja mögé. Nem vágyik másra, csak hogy alaposan lerészegedhessen, felejthessen, ha csak átmenetileg is, mert minden ilyen alkalommal úgy érzi, legközelebb könnyebben fog tudni szembenézni múltja démonaival.
Minden egyes ilyen alkalommal téved.
-Nem, nincs baj. Csak elfáradtam.
Bár a mondat vége nyitott marad, mintha még folytatni akarná, de össze kell szednie az erejét. Végül felemeli a fejét, egy pillanatra Wilkinára néz, majd megfordul. Talán biccentett is, hogy kövesse, ő maga sem biztos benne. Úgy érzi magát, mintha egy hatalmas szörnnyel nézne benne, egy nagyobbal, mint a pár órával ezelőtti gyík vagy akár egy nagyra nött troll. Avagy az a vérfarkas a barlangban, az a bizonyos, ami megváltoztatta az életét.
Leül a tűzhöz, amit a lány távolléte alatt alkotott, leteszi maga mellé a táskát, a kesztyűit, feltűri inge ujját és monoton mozdulatokkal kezd dolgozni. A Fehér Sirályt nem nehéz megalkotni, alig pár alapanyag kell hozzá, és rengeteg másik főzethez is vagy kábításhoz, fájdalomcsillapításhoz is felhasználhatja később. Bár a spiritusz is alkalmas minderre, alapjáraton károsabb, mint maga a Sirály. Tudja magáról, hogy ilyenkor, mikor koncentrál, egyébként is... talán megered kicsit a nyelve és vagy sikerül lenyugtatnia a lányt, vagy pont hogy elűzi maga mellől végleg.
-Ez általános, olyasmi, amin minden ember vagy magunkfajta átesik előbb vagy utóbb. Te is megtetted már, és kissé megkésve, de talán én is. Nincsen baj, egyszerűen csak... felhívást kaptam egy különleges szörnyre, amit csak én tudok legyőzni.
Felsóhajt kicsit. Miért csak így tud beszélni, köntörfalazva? Miért nem megy ez egyenesen? Őszintén?
A válasz egyszerű: mert szégyelli.
Szinte hallja megint a fiú szavait, amint a rámosolyog a tűz másik oldaláról. Nem szégyen, hogy vannak érzelmei. Nem szégyen semmi, ami történik.
-Az ember rendszeresen csak akkor jön rá, mennyire fontos volt neki valami vagy valaki, mikor már elvesztette. Emlékszem arra például, mikor végig néztem, amint valami dalnok cuccait dobták ki egy emeleti ablakból, az meg bizonygatta odalent, hogy semmi baj, semmi baj. Lefogadom, hogy a dalnok nem tudta felmérni a nő értékét, amíg el nem vesztette. Most én is ebben a cipőben járok, de majd elmúlik. Talán csak elfáradtam. Talán csak én is türelmetlen vagyok és emiatt figyelmetlen.
Össze kell szednie magát. A Fehér Sirály kész végeredményét a szeme elé emeli, ellenőrizve annak minőségét, majd elteszi a táskába. Kinyújtja a lábait, hátradől, kezeivel támasztva magát, fejét hátrahajtja a csillagok felé és kifújja a levegőt. Így marad pár másodpercig, majd ismét Wilkina felé fordul.... mosolyogva.
-Most pedig, mi legyen a program? Pihenünk, lelkizünk kicsit, vagy szeretnél csinálni valamit?