Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Szerencsére a róka minden gond nélkül tudott enni, láthatóan igazán jóízűen. Bár a kis ugrásán lehetett látni, hogy a fájdalmai nem múltak nyomtalanul, főleg, ha úgy viselkedik, mint régen. Mert a varázslattal és főzetekkel sok mindent meg lehet gyógyítani, de csodákra ezek sem képesek. Illetve még mindig nincs jobb annál, mint amikor valaki saját magát gyógyítja meg a szervezete álltal. Ezért is igyekezett ezt elősegítene és némileg tompítani a fájdalmat, amit esetleg érezhet. Ennek eredménye ugrálás és az utána vágott pofák lettek. Meg persze az intő és dorgáló szavak. A kérdésre után sem kell sokat várni, hogy választ kapjon. Apró mosoly kezdett el játszadozni az ajkain, majd elkezdte összeszedni azt a kevés cuccát, ami volt. Ezután átment a rókával az ő szobájába, hogy nincs-e ott valami. Amikor minden megvolt, akkor felemelte a kezét és belekezdett egy igébe. A lány érezhette az erőt, amint egy portál képében manifesztálódik előttük. A varázslónő felkapta az állatot óvatosan, majd átlépte a kör határát. Pár pillanatig üresség és néma csönd vette őket körbe, majd egy teljesen másik szóba. A hőmérséklet érezhetően csökken és félhomály veszi őket körbe. A nő tesz pár mozdulatot és fények gyúlnak, tűz lobban a kandalóban. Tágas szóbába kerültek, aminek közepén egy nagy faasztal van, körülötte székek. Távolabb a faragott bejárati ajtó, mellette szűk ablak, amin némi fény szűrődik be. Balra két ajtó, jobbra egy. Mögöttük már ontja a meleget a tűz és enyhe poros szagot ver fel. Újabb kézmozdulatok és a helyiség kitisztul. - Üdvözöllek nálam. - szólal meg miközben leteszi a rókát és lerakja a cuccait is. Végül eltűnik az egyik ajtó mögött, majd egy üveg borral tér vissza és leül az asztalhoz. Önt magának és beleiszik, majd elégedett mosoly kezd el játszadozni ajkain. - Gyere, hadd nézzelek meg. - szólal meg szelíden és ha a kis róka odamegy, akkor felveszi. Óvatosan, de alaposan vizsgálja meg sebeit.
A varázslók sem istenek, noha jól tudom, most pedig tapasztalom is, mennyivel ügyesebbek mint én. Az én tudásom az ő gyógyításához képest igen csekély. Amint Dalla pakol az ajtóhoz ülve várok, amíg minden cuccát el nem rakta. S elkezdem kaparni az ajtót. Ha kienged, óvatosan ruhája szélét fogva elvezetem szobámba, ahova beenged és egyből az ágy alá bújva húzom elő a málhám. Ez minden cuccom. Visszasétálva érzem, ahogy a levegő megtelik mágiával. Mintha a bundámhoz érne. Olyan ismerős, de mégis miért? Mikor pedig megjelenik a portál eszembe jut Lara. Igen, néha így utaztunk. Hagyom, hogy felemeljen, fejem a vállára helyezem és behunyom felemás íriszeimet. Amint az üresség átölel minket, olyan, mintha a fülembe forró ólmot öntöttek volna, az orromba pedig viaszt. Alig vártam, hogy áttérjünk a túloldalra. A félhomály pedig megnyugtatott, éjjeli ragadozó lennék, vagy mi az isten nyila. Viszont a fellobbanó lángokra összerezzenek és érzékeny szemeim eltakarom, szinte Dalla válla mögé bújok. Amikor letesz óvatosan lépkedek, hogy ne tehessek kárt a padlójában és helyet foglalok a kandallónál. Félve néztem a lángokat. A régi és új emlékek kavarogtak bennem. Mikor magához int - észre sem vettem, hogy elment - kicsit zavartam lépdeltem oda hozzá és hagytam, hogy megvizsgáljon, majd az övére igyekeztem felhívni a figyelmet, hiszen nem vette át a kitűzött jutalmat.
Otthon, amelybe való belépés kellemes melegséget ébreszt benne. Amely megnyugtatja és eltakarja a világ elől. Ahol senki nem zargatja, főleg azok, akiket nem szeretne látni. Bár maga a ház nem túl nagy a varázslónőkhöz mérve, de meg van benne minden, ami kell. Bár a teleportálásnak hála némi port felkavart és sötétbe is érkeztek. A hirtelen jött világosság kellemes volt, kivéve a rókának, aki eltakarta szemeit és ez egy kis kacajt váltott ki belőle. Mennyire is jól esek ez neki és mennyire furcsa, hogy valakit magával idehozott. Gyorsan és határozottan találja meg azt az évjáratú vörösbort, amit szeret. Ám lassan és kiélvezve issza meg a pohár tartalmát. Majd megvizsgálja Airmid bőrét óvatos és lágy mozdulatokkal. Ám érintése inkább kellemesen hűvös, mintsem meleg. Egy kis ige, egy kis varázslat és máris jobban esik az égett bőrnek. - Szépen gyógyul, de szőr még egy ideig nem fog nőni. - szólal meg szelíden és megvakargatja a róka fejét, majd óvatosan lerakja a földre. Körbe néz és meglát pár levelet a bejárat melletti szekrényen. Sóhajt egyet elindul az egyik ajtó irányába. Most akar a legkevésbé dolgozni és mások bajával foglalkozni. Bár meg sem lepi, hogy ennyi feladata lett, hiszen jó pár napig nem volt itt. Most viszont venne egy jó kis fürdőt és ebből nem is fog engedni. Így aztán elő is készíti a már-már királyinak mondható helyiségben a meleg vizet. Mivel nem egy nagyobbacska dézsa áll ott, hanem egy elég méretes kád, amiben már majdnem úszni lehetne. Pár perc elteltével kilép az ajtón és leguggol a róka mellé, majd bele szagol a levegőbe és megrázza a fejét. - Itt az ideje, hogy kimossuk a csatorna mocskát a bundádból és a hajamból, nem gondolod? - enged el egy mosoly miközben gyöngéden felemeli az állatot és a bemegy a fürdőbe. Gyorsan és gyakorlott mozdulatokkal szabadulok meg a ruháimtól a különféle növényektől illatos helyiségbe. - Elvileg nem lett túl meleg, így nem kéne, hogy gondot okozzon. De abban biztos lehetsz, hogy mindenképp fürödni fogsz. - mosolya most inkább ellenkezést nem tűrőnek hat, mintsem bátorítónak. Vannak szokások amiből nem enged és ebből a vendége sem kivétel. Elmerül hát a vízben miután felrakta Airmid-t a kád szélére.
Otthon... ami nekem nincs. Egy tolvajnak sosem lehet. Egy medika nem nyugodhat. Egy rókát vár az erdő, mező. Egy tündét a családja. Engem vajon várnak valahol? Vár rám bárki is? S rá kell eszmélnem ige. A sólyomtollasok, Eryl és Serir. Igen, azt hiszem igen. S mégis... a nagyvilág csodás, félelmetes és... és mindent elválasztó. Semmit nem tudok a tollasokról. Semmit nem tudok Serir-ről. Semmit nem fogok tudni Dalla-ról ha innen elmegyek? Érintése jól esik annyira, hogy elkezdjem nyalni orrom, mintha a sérült felületet nyalnám. Hálásan nyaffantok és megnyalom arcát. Mikor letesz, befészkelem magam az asztal mellé. Farkammal betakarom a sérült felületet és ásítok lustán. Mikor elém lép rá emelem felemas gomb szemeim és eltátom pofám. ~Te... tessék?~ Nagyot nyelek, és hagyom magam, hogy megmosakodjunk. Mikor a kád szélére helyez elkezdem mancsommal takarítani pofám. Orromban megannyi finom illat kavarog, nyugtat és bódít. Lehet ideje lenne alakot váltani... hátha nem lenne gond. Egyre jobban nyúlik testem, míg emberi testem nem lesz. Viszont farkam és füleim az állatra jellemzőn megmaradtak. A seb nyúlt, húzódott, de mégsem annyira, mintha nem kezelte volna le Dalla. Belecsusszanok a vízbe és elkezdem magam ámosni. Igényes vagyok, de a Róka nem szeret fürdeni. Mindig kell a "szaga", hogy elfedje a többi nagyvadtól. Mikor Dalla felbukkan, megmozgatom rőt füleim. -Nagyon szépen köszönök mindent Dalla! - mosolygom rá.
Nincs jobb, mint egy jó meleg fürdő, mint kiáztatni az út porát. Ez egy olyan dolog, ami nagyon is kell, főleg egy nőnek, egy varázslónőnek. A tiszta megjelenés egy nagyon fontos számukra és mindent el is követnek, hogy ez így legyen. Nincs mit tenni, ez már velük és a róluk kialakított képpel jár együtt. Ezért is az első dolgai között szerepel a hatalmas kád feltöltése vízzel. S természetesen a rókát sem hagyja ki ebből a már-már szertartásból. S ezt a tudtára is adja úgy, hogy érezze, itt nincs ellentmondásnak helye. Bár erősen sejti, hogy ez túlzottan nincs nagy örömére a lánynak, de attól még nem fog engedni. Habár az, hogy átváltozik egy kicsit meglepi, mert erre nem számított. Ám az nem jelenti, hogy nem figyeli meg a folyamatot, hogy később le tudja írni. Nézi, ahogy nyúlnak a tagok, eltűnik a bunda és megjelenik egy csinos, karcsú fiatal lány alakja. Megmaradtak viszont a róka forma nagy jellemzői, a fülei és a farka. Apró mosoly terül el az arcán, amikor a lány végül beleül a vízbe. - Számomra az öröm és megtiszteltetés. - felel egy szelíd mosollyal és megsimítja a lány fejét. Külsőre ismét olyannak látja magukat, mint egy szülő és a gyermeke. Furcsállja ezt a képet és idegennek érzi, de keblére öleli és erőt nyer belőle. Nem bán semmilyen döntést, de a tüskék... A tüskék örökké ott lesznek és soha nem fogja tudni semmi kivenni őket. - Fordulj meg! - int kezével is mellé - Megnézlek így is. - teszi még hozzá és megvárja, míg a lány teljesíti a kérését. Elfintorodik és elereszt egy káromkodást, amikor meglátja a hátát. Ujjai gyengéden és lassan simítanak végig a hegen, ami ott éktelenkedik. Oly fiatal és már oly sokat kapott az élettől. Gondolkodik el sebet nézve, majd az égési sérülés felé fordítja tekintetét. Ebben az alakban sem néz ki sokkal jobban, de közel sem annyira ronda, mint egy kezeletlen égés. Alig pár hét és már nyoma sem lesz, erről gondoskodni fog. Szelíden átöleli a lányt és magához vonja. - Itt szívesen látott vendég vagy. Itt bármikor elbújhatsz. - hangja szelíd és van benne egy kis anyai nyugtatás is. Bár lehet, hogy az egész inkább neki szól és nem a másik félnek. Pár pillanat múlva elengedi és a sampont veszi kezébe. - Most pedig kimosom ezt a rohadt csatorna szagot a hajadból. - fintorodik el és hozzá is lát, gondosan ügyelve arra, hogy ne menjen a lány szemébe.
Meleg víz. Folyton versengem a céh-nél, hogy jusson valamennyi. Az Úton pedig nincs más mint patakok, folyók. Bár néha Lana varázsolt egy dézsányi vizet. Valahogy ez hozzájuk alkotott képből nem is annyira elütő motívum. Mindig kért füveket, hogy illatosabb lehessen. Bizony nagyon is érzem, ebből nem maradhatok ki, mi több! ellentmondás nélkül kell mosakodnom, de nem róka képében. Nem szeretném, hogy annyira elvegye jellegzetes szagom. Mikor pedig a kád szélén elnyúlok, kicsit megropogtatom tagjaim, majd úgy helyezkedem a vízbe. -Igazán hálás vagyok, hogy tudsz fogadni. - felelem mikor megsimítja fejem. Viszont orrom enyhén bántja egy érzelem kesernyés illata, mire nem igen tudok rájönni mi lehet. Ami biztos, hogy Dalla árasztja. Mikor pedig megkér, hogy forduljak meg, meg is teszem, illedelmesen lehajtom fejem és lábam megemelem, hogy a sebre rá láthasson. Sajnos olyan, mintha a kiterjedés nem változott volna az arányokkal. Szinte ugyan ott van, emberi testem nagyságához mérve agy kiterjedésű seb. Akadt pár egyéb seb is, mi annyi mementóként szolgál lelkemnek. Káromkodására összerezzenek. Rá tekintek és megdöntöm fejem. Ekkor ölel magához, én is hasonlóan teszek, mint egy gyerek, aki anyjának akar ezzel örömet szerezni. -Köszönöm! - hajtom fejem vállára, majd hagyom, hogy átmosson. Érzékeny füleimet olykor megmozgatom, ha hab nehezedik rá. Végül bátorságot veszek magamon. -Ne haragudj... de mond mi bánt? -nézek rá ártatlanul. Ugyanis ez a kesernyés szag az őrületbe tudna kergetni. Mint a mély sebek, melyek még gennyedzenek is. Segíteni szeretnék.
A seb egyértelműen másképp fest az emberi alakjában, mint a róka formában. Ráadásul így szeme elé került több kisebb sérülés és érezte, ahogy a harag kezd felforrni benne. Ám megnyugtatta magát, mivel már úgy sem tudna mit tenni velük. Pedig, ha a keze közé kerülnének azok, akik ezt okozták neki, akkor kétszer meggondolnának egy faji rasszizmussal kapcsolatos megjegyzést. Túl sokszor látta már, hogy mire képes a faji gyűlölet, ami az idióta barmok szemében égett. Túl sokszor... Ám most nem ezzel kell foglalkoznia, hanem az előtte lévő lánnyal. A lánnyal, akivel nem tudja, hogy miképp kéne viselkednie. Mint egy tanár, aki megtanítja a mágia használatát. Vagy egy anya, aki menedéket és békességet nyújt számára. - Én köszönöm. - ejti halkan a szavakat. Jól tudja, hogy ez neki valószínűleg sokkal jobban esik, mint a Airmid-nak. Neki sokkal nagyobb szüksége van az ilyen pillanatokra, amiből erőt tud meríteni. Amivel el tudja nyomni a tüskéket, a múlt sebeit. Túlzottan meg sem lepődik, amikor megkapja a kérdést. Szelíd és egy kissé bánatos mosoly jelenik meg az arcán miközben kinéz az ablakon. Keze lassan a hasához simul és megáll a köldöke alatt. - Tudod... Ahol tanultam, ott van egy szokás a varázslónőknél. Ami egyfajta megelőzés céljából alakult ki és vált szükségessé. - kezd bele és keze kissé megmozdul - Egy beavatkozás, ami meggátol minket abban, hogy gyermekünk lehessen. Mindezt azért, hogy ne születhessenek források. Mivel őket erős mágikus erő jellemzi, túl erős. S ezért többségük beleörül ebbe és pusztítani kezd. Vagy csak egyszerűen halva jönnek a világra, korcsként, torzszülöttként. Szerencsések mindenféle erő nélkül. S ez egy olyan dolog, ami a varázslónők nagy részénél fájdalmat és megbánást kelt. Arról a vágyról, hogy egyszer visszaszerzik ezen képességüket nem is beszélve. - fejezi be és a lány felé fordul - S miután összeakadtunk, majd elkezdtelek tanítani... A mélyről elkezdett feljönni egy számomra furcsa és idegen érzés. - mosolya szelíddé és meleggé vált, kezével megsimítja a lány fejét és arcát. - Egyre jobban erősíted bennem az eddig nem létezőnek hitt anyai ösztönt. Azt, hogy megóvjalak, magamhoz öleljelek. - fejezi be végül. Reméli, hogy ezen szavaktól megérti azt is, hogy mire gondol.
Valahogy érzem, hogy sok minden kavarog fejében a hátamat illetően. Ilyen ez a tolvaj élet, ilyen ez, mikor elbukom. Illetve az, amikor rám fogták a gyilkosságot. Szerencsétlen gyermek... Szavai annyira melengetőek, annyira kellemesek. És annyira hiányoztak az életemből. Hiányzik mikor még szerves részét képezték, hiányzik, mikor még... még a róka nővel lehettem. És azt is érzem, hogy ez mind a kettőnknek fontos. Mikor pedig mesélésbe kezd, érzem, hogy ez igen szomorú történet lesz. Kicsit eltátom szám, ahogy hallgatom és füleim is hátra sunyom. Szégyenlem magam, hogy rákérdeztem. Hogy én is fájdalmat okoztam neki. Mikor pedig fejemhez, majd arcomhoz ér, megfogom kezét és arcom jobban bele helyezem. -Elhiszem. - mondom komoran, majd egy kis reménnyel szememben feltekintek rá. -Ezt ugyan elvehették, de az ösztönöket nem lehet kivenni semmiből. Nő vagy, s ugyan nem tudsz a szó legszorosabb értelmében életet teremteni, de más módon igen. - mosolygom rá bátorítón és ha szeretné, folytassam mire gondolok, azt teszem, ha nem, akkor csak megölelem. -Ha a fajtám történetéből indulok ki, keress tanítványokat. Akik senkinek sem kellettek. Egyszerre ne sokat, talán maximum négyet. Hogy családias legyen és mindenkire egyaránt tudj figyelni. -mosolyodom el.
A víz meleg még mindig, bőven elég meleg, de mégis úgy érzi, hogy majd megfagy. Megfagy attól, ami a szívében lakozik, attól a fájdalomtól, aminek nem ismeri a gyógyírét. Nem tudja, hogy mit is kéne összekevernie mivel és azzal mit csináljon. Nem tudja és ez egyszerre idegesíti fel, szomorítja el. Felváltva hol az egyik, hol a másik érzéssel telve el. Egy dologban viszont nagyon is biztos, még pedig abban, hogy Airmid közelsége és szavai segítenek rajta. Kedves mosoly jelenik meg az arcán a hallottak után. - Ebben igazad van, ám valahol mindegyik varázslónő meg akarja tapasztalni a gyermek kihordás és szülés örömeit, kínjait. - felel miközben kezére a lány keze kerül. Megnyugtatja és felmelegíti ez a gesztus, amiben most részesül. Szinte már felderíti és jobb kedvet varázsol neki. Nem kellenek ide igék vagy drága borok. Elég egy mozdulat, egy apró mozdulat, amivel világokat lehet megváltani. - Elég sokszor gondolkoztam már el ezen, de mindig elvetettem valamilyen indokkal. - felel kissé elfordítva a fejét, mert egy kicsit olyan, mintha mentegetőzne. Sosem gondolta úgy, hogy valaha készen állna tanítványokat fogadni magához és segíteni őket az útjukon a varázsló lét felé. - De igazad van. Nem ártana pár tanítvány és már van is egy. - kacsint a lányra és összeborzolja annak vizes haját. Mosolyog rá és már sokkal vidámabb aurát áraszt. Majd közel hajol hozzá és szemei szinte lángolnak, ahogy a lányra néz. Most, hogy megnézi, láthatóan csinos az előtte lévő. Előny egy varázslónőnél, bár tudja, hogy Airmid nem az. - Mond csak. - kezd bele - Volt már dolgod férfival. - kérdez a semmiből egy meglehetősen érdekeset, bár inkább furát.
A víz melege bőrömön kellemes, mégis olyaan szokatlan érzés. Talán mert ritkán van alkalmam melegvízben fürdeni? Vagy csak egyszerűen túl nagy luxus mit nem engedhetek meg magamnak kósza medikaként? -Megértelek. De te magad is tapasztalhatod, hogy egy kedves mosoly, egy szeretettel teli szó, mennyire képes megváltoztatni az ember hangulatát. - nézek rá felemás szemeimmel és fülem oldalra csapva figyelem. Nincs semmilyen illúzió, semmilyen mágia. Csak a szeretet mely ebben a világban igen felbecsülhetetlen. Kevesen adnak, sokan meg sem ízlelhetik ennek a dolognak kedves jelentését, érzelmi töltetét. -Tedd a kezed a szívedre és tedd fel magadban a kérdést. A választ megmondja a azíved. - ahogy elfordítja fejét egyből hozzá szólok. Ezt még jó anyám tanította. Ha valami fontos döntés előtt állok, cselekedjek így. Ő majd megmondja az igazat, a valót, a helyeset. Szavára büszkén kihúzom magam, füleim hegyezem. Ahogy összeborzolja a fekete-vörös fürtjeimet felkacagok, majd állom a lángoló tekintetét, egy kihívónak tűnő rókás vigyorral. Kérdésére pedig vigyorom szerte foszlik és járomcsontomon pír keletkezik. De lehet az egész arcom vörös. Szememmel oldalra tekintek. -Nem... még nem... - noha talán érzek némi pluszt egy férfiú iránt...
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
A varázslók sem istenek, noha jól tudom, most pedig tapasztalom is, mennyivel ügyesebbek mint én. Az én tudásom az ő gyógyításához képest igen csekély. Amint Dalla pakol az ajtóhoz ülve várok, amíg minden cuccát el nem rakta. S elkezdem kaparni az ajtót. Ha kienged, óvatosan ruhája szélét fogva elvezetem szobámba, ahova beenged és egyből az ágy alá bújva húzom elő a málhám. Ez minden cuccom. Visszasétálva érzem, ahogy a levegő megtelik mágiával. Mintha a bundámhoz érne. Olyan ismerős, de mégis miért? Mikor pedig megjelenik a portál eszembe jut Lara. Igen, néha így utaztunk. Hagyom, hogy felemeljen, fejem a vállára helyezem és behunyom felemás íriszeimet. Amint az üresség átölel minket, olyan, mintha a fülembe forró ólmot öntöttek volna, az orromba pedig viaszt. Alig vártam, hogy áttérjünk a túloldalra.
Otthon... ami nekem nincs. Egy tolvajnak sosem lehet. Egy medika nem nyugodhat. Egy rókát vár az erdő, mező. Egy tündét a családja. Engem vajon várnak valahol? Vár rám bárki is? S rá kell eszmélnem ige. A sólyomtollasok, Eryl és Serir. Igen, azt hiszem igen.