Yorick Driaga

Becenevek: Zordpofa, Iszákos Életkor 54 éves Látszólagos kor Törpe mércével mérve fiatal Csoport/faj Törp Foglalkozás Zsoldos, Testőr, Szerencsvadász

Különleges képességek/faji adottságok

Jártasságai:
- Kovácsolás: Nem egy igazi mestertörp, de ért a fegyverek és vértek kijavításához, illetve kisebb fém eszközök(kések, kampók stb) létrehozásához.
- Fegyverhasználat: Nagyon jól bánik a különböző zúzófegyverekkel és a fejszékkel, illetve meglehetősen képzett a nyílpuska használatban.
- Kétkezes harc: Képzett a kétkezes harcban, ami az egyszerre két fegyverrel történő harcot jelenti. Egy speciális stílust, a páncéltárogatót űzi, aminek alapja a tollas buzogány és a csatabárd.
- Nyelvismeret, írás-olvasás: A törpök nyelve mellett képes beszélni, írni és olvasni a közös nyelven is. Az az igazság, hogy a közöst nagyon durván töri és tájszólással beszéli, de azért meg lehet érteni.
- Hosszú életű: Akár 200 évet is megélhet.
- Alkohol ellenállás: Nagyon jól bírja a szeszes italokat.
- Alkoholizmus: Megrögzött ivó, oda kell rá figyelni, nehogy rosszkor rúgjon be.

Jellemrajz

Szerinted mér' kaptam a Zordpofa becenevet? Ne kérdezz baromságokat! Meglehetősen zsémbes és kötekedő vagyok. A szarkazmus nem áll tőlem távol, sőt! Ha teheted, ne idegesíccsé fel, mert könnyen kobakon kólinthatlak a buzogányimmal! Ha meg akarsz vendégelni, akkor pálinkád legyen, de minné' erősebb. A vizet, meg add annak, aki balga!
Meglehetősen hűséges típus vagyok. Ha barátságot kötök, szinte bármit megteszek a kedvükért, kisegítem őket a bajból. Amíg van piám, addig meglehetősen jó modorúan viselkedek, de ha elfogy, jaj mindenkinek!
Az ellenségimme' kegyetlenül bánok. Ha feldühítének, addig nem állok le, amíg szét nem tépém ellenfelimet. Eccer egy szörnyeteg fejét addig püfölém a padlóba, amíg pépessé nem vált. Máskor meg szimplán csak kimutattam a valagamat az ellenségnek, miközbe' azok rohamozának. Szeretem az ellenem szegülőket hergelni. Harc közben általában folyamatosan üvőtözök és szitkozódok, amivel gyakran a társaim agyára is megyek. Viszont tudják, hogy ez nekem kő a koncentráizéhez, így amíg nem okozám vele kárt a sorainkban, nem szó'nak meg érte.

Megjelenés

Mondhattad volna korábban is, hogy beszéled a nyelvem, akkor nem szenvedtem volna a közössel. Mit mondjak a megjelenésemről? Nézz rám és megtudsz mindent, ami érdekel. A törpök között átlagos a termetem, de nem az a hordószerű, mint a kereskedőknek, sokkal inkább tömör izom vagyok.
Hosszú barna hajam és szakállam van, melyeket úgymond béke időben szeretek díszíteni. Ha éppen nem páncélban vagyok, a hajam egy-két fonatban hátrafogom és apró ékszereket aggatok bele. A szakállamat van úgy, hogy egyszerre tíz apró fonatban hordom, apró gyöngyökkel teletűzdelve.
A ruhatáram meglehetősen szegényes, a hátizsákomban csak egy-két váltóruhám van. Ezek mindegyike egyszerű barna posztónadrág és ing. Melegebb ruhát csak nagyon ritkán viselek, így ha arra van szükségem, akkor azt inkább megveszem. Hátamon szinte mindig csuklyás köpenyt viselek, ami véd az esőtől. A lábamon kopottas gyalogos csizmát viselek, melynek orrában acél betét helyezkedik el. A tollas buzogányomat és a csatabárdomat az övembe tűzve viselem, mindkét oldalamon.
Csatában meglehetősen félelmetes látványt nyújtok: a ruhámra ráveszem a láncingemet, fényes mellvértet, a fejembe sisakot húzok. A kezemet barna kesztyű védi.
Mi mást mondhatnék még magamról? Azt hiszem ennyiből már egy törp asszonyt is kereshetnél nekem... remélem jól jegyzeteltél!

Előtörténet

Azt hiszem az egészet az elejéről kezdem. 54 évvel ezelőtt születtem Mahakamban, egy kereskedő család egyetlen gyermekeként. Az apám kovácsmester, míg az anyám forgatja a pénzt. Mindketten meglehetősen békeszerető törpök, így számukra egyértelmű volt, hogy belőlem is valami hasonló lesz. Tévedtek. Amint megtanultam járni, alig tudtak lefoglalni. Mindig rohangáltam, rosszalkodtam és az idegeikre mentem. Apám gyakran próbálta lekötni a figyelmem a műhelyében, de párszor rosszul sült el a dolog, így egy idő után már felhagyott vele.
Ahogy növekedtem, úgy lettem komolyabb, de ugyanakkor erőszakosabb is. Amolyan bandavezér voltam a velem hasonló korúak között. A szüleim megpróbáltak ugyan kitanítani a mesterségükre, de engem a harc, a háború mindig is jobban érdekelt. Annak idején elhatároztam, hogy csatlakozni fogok a Mahakami Önkéntes Hadsereghez, de az apám alaposan elvert, így nem tudtam elmenni a besorozásra. Ezután napokig nem szóltunk egymáshoz, ugyanakkor nem is hangoztattam, hogy be akarok lépni a seregbe.
Teltek-múltak az évek és a szüleimmel bejártam a Mahakam hegységtől keletre fekvő területeket. Jártunk Riviában, Aldersbergben és számos kisebb településen is. A szekerünket egy öt főből álló zsoldos csapat védte, akik a vissza úton lényegében bevettek maguk közé. Persze nem zsoldosnak, de az apám áldását adta rá, hogy kiképezzenek. Így tanultam meg nyílpuskával lőni, illetve buzogánnyal és fejszével harcolni. A csapat vezetője, Storri rájött, hogy egész ügyes vagyok mindkét kezemmel, ezért megtanította nekem Páncéltárogató stílust, amit ő is űz. Ennek az a lényege, hogy buzogánnyal és csatabárddal csépelem az ellenfelemet. Nagyon leegyszerűsítve úgy tudnám neked bemutatni, hogy az egyikkel bezúzom a vérteket, míg a másikkal felnyitom azt.
Amikor hazaértünk, Storri és csapata másik munkába kezdett, így nekem maradt az unalmas gyakorlás. A szüleim nem igazán akartak hallani arról, hogy éles harcban vegyek részt, főleg hogy a világ átalakulóban volt és azt hiszem még mindig abban van. Nem igazán kedvelik a magamfajtákat...
Majd újabb kereskedőútra indultunk, ahol Storri csapata oldalán utazhattam. Meglehetősen rázós utunk volt, számos banditával összeakadtunk, ráadásul farkasok is megtámadtak minket. Nagyon jól esett, hogy végre harcolhatok, ráadásul a szüleimnek sem volt ellenvetése a dolog ellen. Azt hiszem ekkor ismerték el igazán, hogy felnőttem. Mariborig utaztunk, ott eladtuk a rakomány jelentős részét, majd újra megindultunk hazafelé.
Otthon alapos fejmosást kaptam a szüleimtől, majd végre elismerték, hogy felnőttem. Így hát végre elhagyhattam az otthonomat. Először csatlakozni akartam a Sereghez, de végül úgy döntöttem, én is zsoldos leszek, mint Storri és csapata. Így vettem nyakamba a világot és indultam felderítő útra. Szerencsére nincs rossz dolgom, hisz harcosokra mindig szükség van....

Példareag

A szekér tempósan halad az erdei úton, a csapatunk pedig elégedetlenül zötykölődik benne. Szinte mindannyian jó harcosok vagyunk, de van közöttünk egy zöldfülű, akinek ez lesz az első igazi zsoldosmunkája. A feladat nagyon egyszerű: megbújunk a páncélozott szekérben, amiben eredetileg a begyűjtött adót kellene szállítani, majd ha támad a rablóbanda, mi meglepjük őket.
Öten vállaltuk el a feladatot, de jómagam már kezdem bánni. Az az átkozott kölyök elég gyakran szipog, ami miatt lebukhatunk. Ráadásul eléggé szűkösen vagyunk, igencsak össze vagyunk préselve. Ha ki kell ugrani a szekérből, nem leszünk elég gyorsak. A pénz viszont kell, szóval nem kezdek dörmögni a többiekre.
Nem tudom mennyi ideig utazunk, de a szekér hirtelen megáll, majd fegyverek csörgését lehet hallani. Odakint megkezdődött a küzdelem, szóval hamarosan mi következünk. Már épp szólnék a többieknek, amikor kellemetlen szag üti meg az orromat.
- Sheyss – szólalok meg népem nyelvén, majd azonnal a közösre váltok. - Azt ne mondd, hogy összecsinálád magad te kölök!
A kérdésemre nem épp olyan válasz érkezik, mint szeretném. Az eszement fiú igencsak zajosan csinálja össze magát. Amint megcsapja orromat a bűz, megragadom az ajtón lévő reteszt és gyorsan elhúzom. Ezután valósággal kirobbanok a szekérből, egyenesen néhány bandita csodálkozó tekintete elé.
- A fene ette vón meg a fajtád! Hát az ütközet előtt csinálád össze tenmagad?
Miközben szitkozódom, előveszem a fegyvereimet, majd gyorsan felmérem a terepet. Többen is életben vannak még az őrök közül, így nem lesz egyoldalú a küzdelem. A közelemben lévő két rabló nem reagál időben, így egy-egy csapással elintézem őket, majd rohanok a harc sűrűjébe. Oda sem figyelek a szekérben lévő társaimra, pusztán átadom magam az agresszív őrületnek. Egyik ellenfelet a másik után küldöm a földre, közben mindenféle ocsmányságot üvöltök feléjük. Többnyire a népem nevén káromkodom, így nem hiszem. hogy túl sokat értenek belőle. A csata persze hamar véget ér, természetesen a mi győzelmünkkel.
Így hát azonnal előveszem a flaskámat és meghúzom a pálinkát. Ezután körbejárom az elesett banditákat és átkutatom a zsebeiket. A többiek nem tudják mire vélni a dolgot, a kérdéseikre pedig csak egy vállrándítással válaszolok.
- Na hun az a sz*ros? - kérdezem, miután végzek a banditák kifosztásával. - Remélem legyűré a félelmit oszt ő is megőt pár ellent. Az viszont bizonyos, enmagam nem fog abban a bűz barlangban tovább utazni. Kocsis! Huzóggyá, melletted utazok tovább!
A társak kissé haragosan bámulnak, de senki nem vet ellent nekem. Így hát felülök a bakra és ott folytatom az út hátralévő részét.

Kedves Yorick!

Elfogadva!

Az oldal első törpéjeként igen hangulatos és szórakoztató lapot írtál nekünk, amiben elrejtettél néhány igencsak ötletes apróságot, amiről érdemes szót ejtenünk, mert felettébb kreatív megoldásokkal éltél.
Nagyon tetszett annak az ízes tájszólásnak a reprezentációja, amivel a karaktered a közös nyelvet töri. Rengeteget adott a Yorick jelleméhez az, hogy ezzel a nüansznyi aprósággal feldobtad a leírást és tudatosan alkalmaztad a lap megírása során.
Erre a tudatosságra vall, hogy milyen stilisztikai változás jelent meg a mondataid szövegezésében, amikor a karakter átváltott a törp nyelvre. Nagyon jól hidaltad át két nyelv választékosságának különbségét, amivel azt az érzetet váltottad ki, mintha éppen Yorickkal ismerkedne az olvasó egy fogadó söntésében és egymás után gurítanák le az erős törp söröket, miközben a karakter egyre több dolgot fed fel magáról egy jóízű társalgás során.
Nem akarlak a végtelenségig méltatni, ezért rövidre fogom a mondandómat. Foglald le az avatarképed és keress néhány zsiványt, akinek meg kell bontogatni a páncélját!

Avatarfoglaló