Geolazian Krogald

Becenevek: Gald Életkor 20 Látszólagos kor 17 Csoport/faj Varázsló Foglalkozás Alkalmi munka, szórakoztatás, bűnözés

Különleges képességek/faji adottságok

Nem sok jártassága van még a mágiában, de leginkább a tűz varázslatok és illúziók érdeklik, így ezekből ismer néhányat, illetve tud még néhány kisebb szórakoztató trükköt is. Továbbá egy veterán harcostól megtanulta a fegyverforgatás alapjait is.

Jellemrajz

Gald jellemzően az az ember, akinek leginkább csak a szájra jár. Imádja fényezni magát, így akik ismerik, nem sokat adnak a szavára, mivel tudják, hogy valójában semmihez se ért. S tulajdon képpen valóban nem sok jó tulajdonsággal büszkélkedhet, de egy van, ami élete során végig kísérte, a kitartás. Akárhány pofont is kapott az élettől, ő felállt és megrázta magát, mintha semmisem történt volna, talán ez az egyetlen oka annak is, hogy még mindig életben van. Sohasem ítélték meg túl jól az emberek, mivel mindenki csak a rosszat látta benne. Lusta, semmirekellő, ezekkel illették, pedig csak szerencsétlen, de talán csak azért, mert nem találta meg a szívéhez legközelebb álló foglalkozást. Illetve vannak olyan sajátosságai, melyek számára előnyösek, de mások inkább ezt is a rossz vonásai közé sorolják. Csavaros észjárású egy gyerek, illetve jól ért az emberek nyelvén. Ezen képességeit viszont szereti „rossz” célokra is felhasználni, miként tudja, hogy könnyűszerrel tud átverni embereket. Továbbá a mágia tanulmányai során szinte tökéletesre fejlesztette szemfényvesztési tudását, így akár szórakoztatásból, akár lopásból vagy alkalmi munkákból, de szép kis haszonra tud szert tenni.

Megjelenés

Geolazian fejét, dús középhosszú hullámos és ráadásul szőke hajkorona díszíti. Arca sovány, de sima és hamvas árnyalatú. Halványan még pár sor szeplő is megpillantható szemei alatt. Szemei azúrkékek, mintha csak egy nyugodt, trópusi tenger tükröződne szemeiből, legalábbis sokakban ezt az érzést keltheti. Egyből lerí róla, hogy nem a szegényebb társadalmi rétegből származik, mivel nagyon szeret a kinézetével foglalkozni. Viszont göncein az is látszódik, hogy inkább a praktikusabb darabokat részesíti előnyben, a drága selyemöltözékek helyett. Nem ritkán köt nyakába köpönyeget is, hogy könnyen el tudjon rejtőzni a kíváncsi szemek elől, ha úgy adódik. Oldalán csak egy egyszerű, de annál veszélyesebb acélkard lóg.

Előtörténet

Sokan azt mondják, hogy minden alkalommal, mikor kilépünk házunk ajtaján, életünk legnagyobb kalandjának lehetőségét kockáztatjuk meg. Ezzel egyet is kell értenem, de én naivan mindig is azt hittem, hogy ez a kaland mesés lesz, s a végén hősként végzem vagy talán királyként. Az efféle kalandok mesélői, valahogyan mindig csak a diadalmas részeket emelték ki. Mindig is tudtam, hogy egyszer eljön az én kalandom, csak éppenséggel azt nem, hogy mikor…
Vagyonos családból származom, mivel apám nagykereskedő Vengerbergben, így akár versenybe szállhatnánk a legvagyonosabb családok címéért is, ha lenne ilyen. Na persze sokan irigyek is ránk, de ez természetes errefelé. Sokan szerencsésnek is hisznek minket, de szerintem ez inkább egy átok, mint áldás. Hosszas lista van arról, hogy mit szabad és mit nem, de a legidegesítőbb, mikor megszabják hova, mikor és kivel mehetek el. Kinek van kedve puccos fogadásokra járni, mikor csak azért hívnak meg, hogy feleséget válasszanak az illetőnek a családok közötti jó viszony megpecsételése érdekében. Mindenki arra törekszik, hogy a legnagyobb befolyásra tegyen szert, és ezért képesek minden féle eszközt felhasználni. Persze a bor az jó, meg nemesi lányok se csúnyák, de csak azért hozzámenni valakihez, hogy a nagyok folytathassák a játszmájukat, undorító. Ezért is intéztem úgy, hogy egy együtthálás után elmeneküljön minden leány. Persze ezeket a piperkőc lánykákat, nem túl nehéz elijeszteni, mivel már az ágyban fekvő döglött patkánytól is a mestergerendára másznának, ha nem féltetnék bársonyos kezecskéjüket. S arról még szó sem volt, mikor élő egér ficánkolt a takaró alatt. Azt talán már említenem sem kell, hogy apám az efféle kis magánakcióim után, rendesen elverte a hátsóm, s tudni illik róla, hogy akkora kezei vannak, mint a szomszéd pék legnagyobb lapátja. Ilyenkor legalább olyan vörös volt a valagam, mint a Toussainti bor. Bár apám bizonyára szívesebben verte volna szét az arcomat, főleg mikor részeg volt, de tudta, hogy akkor még annyi esélye se lett volna a „párkeresésnek”. Én viszont sokkal jobban szerettem az egyszerű városi lányokkal mulatni, akik nem ritkán dobáltak virágokat apró üzenetekkel az ablakom alá. Viszont ez csak addig tartott, amíg meg nem ismerkedtem Rosalinnal. Olyan érzések törtek elő belőlem vele szembe, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. A szerelmünket viszont titokban kellett tartani, hiszen ő csak a fogadós leánya, így apám biztosan nem nézte volna jó szemmel a dolgot. Mindenesetre a szerelmi életem mellett akadtak fontos dolgok, hiszen szüleim sokáig próbálkoztak azzal, hogy tisztességes munkát találjanak nekem. Először is megpróbáltak bevonni a családi vállalkozásba, hogy tovább vigyem az üzletet, mivel a bátyám Rodrigo nem tette ezt meg. Bezzeg rá nem haragsznak, mivel ő normális karriert futott be a király udvarában, legalábbis a többség így tudja, de valójában a beavatottak tudják, hogy fisztekkel kereskedik és egyéb sötét üzletei is vannak. A kereskedésre visszatérve, számomra nem jött össze a dolog, hiszen valahogyan mindig az erszényembe csúszott a pénz a széf helyett, s furmányos eszemet használva drágábban adtam el néhány árut, hogy személyes haszonra tegyek szert, de ez eléggé ártott az üzletnek. Azonban mikor apám végül fülön csípett, irgalmatlanul elfenekelt, s azonnal felfüggesztett az állásomból. Ezután még rengetegszer próbálkoztak valamire való embert faragni belőlem és elszegődtetni, sehol sem jártam sikerrel, mert egyik hivatás sem érdekelt különösképpen. Akkor adták fel látszólag végleg a próbálkozást a szüleim, mikor egy építész tanoncaként az én hibámból összeomlott két épület is. Legalább annyi szerencsém volt, hogy senki nem halt bele a szerencsétlenségbe. Elkönyveltek engem, mint a család szégyene, s inkább rám hagyták a dolgot, legalábbis egy rövid ideig.
Egy napon, valami varázslónő jött vendégül éjszaka, ami egy elég furcsa időpont a vendégeskedéshez. Ilyenkor nálunk már takarodó van, de én akkoriban csak jóval később feküdtem le, így akkor fültanúja voltam a szüleim és a varázslónő beszélgetésének. Nem minden szót értettem tisztán, de a lényeget leszűrtem. Szép kis summát ajánlottak a némbernek azért, hogy elvigyen valamiféle varázsló iskolába. Nyilvánvaló volt, hogy a szüleim így akarnak megszabadulni tőlem, viszont azt is nagyon jól tudtam, hogy ebbe nekem nincs beleszólásom, így végül kénytelen voltam beletörődni ebbe az állapotba. Rosszul esett, hogy a szüleim eladtak, mint egy darab húst, viszont az az egy dolog boldogított, hogy végre megszabadulhattam tőlük és nem kellett többé elviselnem apámat, mint sorscsapást és ez volt az egyetlen oka annak, hogy nem csináltam cirkuszt az ügyből. Nem volt könnyű otthagyni a várost, főként azért, mert így el kellett válnom Rosalintól. Jó pár összetört szívet, na meg finom bort hagytam magam után, de eldöntöttem, hogy ezúttal bizonyítok, mivel apám megmondta, hogy addig vissza ne térjek, amíg nem válok valamire való varázslóvá. Hosszú volt az út az akadémiáig, de nem telt unalmasan, hiszen egészen jól összebarátkoztam a varázslónővel. Sokat mesélt a mágiáról, sőt még mutatott is párat és ez egészen felcsigázott, hiszen ilyen képesség birtokában simán túltennék Rodrigon. Adott pár tippet, hogy ő anno, hogy végezte el az iskolát, mivel őszintén megmondta, hogy iszonyú nehezen teljesíthető az akadémia, de az megnyugtatott, hogy Ban Ardban nem követelnek meg annyit. Megígértem a kísérőmnek végül, hogy meglátogatom majd Vizimában és számot adok tudásomról.
A felvételin elég nehezen estem át, de végül beengedtek, hiszen úgy voltak vele, ha nem vagyok elég jó, úgyis kibukok. Eleinte teljesíthetetlennek bizonyultak számomra a követelmények és még a szabályok ellen is lázadtam. Bár idővel sikerült megszelídíteniük, a teljesítményem továbbra se volt kimagasló. Mivel nem voltam túlzottan fogékony a mágiára, akárcsak más tanonc társaim, akik elszántságból vagy kényszerből kerültek ide. Így hát nem is volt túlságosan meglepő, mikor eltanácsoltak, s azt mondták, hogy sohasem lesz belőlem varázsló.
Hatalmas csalódásként ért az eset, hogy még ezt se tudtam rendesen elvégezn. Haza nem mehettem, mivel ez volt az utolsó húzásom, így nyakamba véve a nagyvilágot, útnak eredtem, hogy találjak valakit, aki hajlandó lenne megtanítani nekem a mágia minden csínját-bínját. Életem egyetlen célja ez lett. Ámde mivel pénz nélkül még az erdei szörnyek se élnek meg manapság, így alkalmi munkával igyekezem némi orenhez jutni. Elhatároztam, hogy ha minden kötél szakad, akkor megkeresem a varázslónőt, aki az akadémiára kísért, de előtte inkább valaki mást keresnék, aki a mesterem lehetne és segítene. Habár nem voltak hasztalanok az akadémiai éveim, mivel megtanultam egy s mást a tűzvarázslatokról, illetve apróbb trükkökről, illúziókról, de az a tudás még nagyon messze van egy igazi varázslóétól. Mindazonáltal a mágikus trükkök ismeretében, illetve karizmatikus énemnek köszönhetően egészen jó kis zsebtolvaj lett belőlem, de azért mindig is igyekeztem a pénzem nagy részét mások segítése által megszerezni. Ezért is éreztem szükségét munkáim soron egy tényleges fegyvernek, ezért vásároltam is egy acélkardot. Ezt követően találtam egy igazi veteránt, aki ámbár jó borsos áron, de tartott nekem leckéket fegyverforgatásból. Így hát elmondhatom, hogy biztosan tartom a kardom, habár azért nem vagyok valami nagy bajnok. Céljaim, illetve foglalkozásaim következtében kénytelen vagyok járni a világot. Városról városra, faluról falura, napról napra…

Példareag

!A reag trágár kifejezéseket tartalmaz!

Késő délelőtt lehetett már, mikor hangos dörömbölésre lettem figyelmes a fogadó szobájának ajtajánál. Édes álomból ébredve, meglehetősen dühös lettem és jogosan. Ingerülten kiáltottam ki a dörömbölő félnek.
- Akárki is veri azt a kurva ajtót, jöjjön vissza reggel!
Mégis kinek képzeli magát, hogy csupasz testű Rosalin öltáncának álomképétől megfoszt éjnek évadján, mikor a jónépek még húzzák a lóbőrt.
- Nézzenek oda, délig kíván aludni a kis királyfi! Na sebaj, akkor ez feláras lesz – jön az ajtó mögül a mély, tompított hang.
Fejemre húzom a párnát, forgolódok jobbra-balra, de az idegeskedéstől nem jön álom a szememre. A szenvedést megunva gyorsan kipattanok az ágyból, megmosakodom, megigazítom a hajam, majd felöltözőm. Oldalamra csatolom kardomat és fürge léptekkel indulok az utca irányába, de mielőtt kiléphetnék az ajtón, ismét megszólal, a már jól ismer fogadós hangja.
- Mi lesz a pénzemmel királyfi?!
Odalépek az asztalhoz, majd kiszámolok kapkodva öt orent a szolgáltatásért, de persze nagyon jól tudom, hogy hat orenre számít tőlem a dagadék, így az egy érme a már gondosan előkészített csaliérme, amit a trükkjeimhez szoktam használni. Egy leheletnyi vékony madzag van rákötve, így bármikor visszaránthatom, ha nem figyel. Úgy is teszek, mintha tovább mennék, s ahogy vártam, a fogadós szóvá is teszi a dolgot.
- Ez csak öt. Hatról volt szó hercegem.
Előkotrok még egy érmét, majd megpöccintem, hogy látványosan repüljön át a vállam fölött az asztalra, s míg a repülő érmével vannak elfoglalva, így egy kis rántással a madzagon újból magaménak tudhatom a szerencseérmémet. Utálom az ilyen nagyszájú fogadósokat, főleg ezt, mert annak tetejében, hogy egy szemét alak, még hercegnek és efféléknek is szólít. Bizonyára sokan úgy gondolják, hogy nem ér meg ennyi hűhót egy oren, de én azt mondom, hogy ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Mellesleg, ha naponta eljátszok több ilyen trükköt, akkor azért összejön egy kis összeg, amivel már tényleg lehet kezdeni valamit, ugyebár sok kicsi sokra megy. A fogadóból kiérve szembesülök csak igazán a ténnyel, hogy mennyire későre jár már az idő.
- A francba! Már megint elaludtam…
Szépen, komótosan indulok meg a város főtere felé, hogy valami munkát találjak, de a gyomrom heves tiltakozásba kezd. Szerencsére megpillantok egy anyukát a gyermekével, akik bizonyára bevásárlást tartottak, mert kosarukban minden féle finomság megtalálható. Én szemet is vetek az egyik sóskiflire, így bedobom magam. Ujjamon egy gyertyalángot gyújtok, majd azt vándoroltatom végig a kezemen, s úgy tűnik, hogy a gyerek élvezi a játékot, bár mégis melyik gyerek ne élvezné. Látszólag az anyát is ámulatba ejti a kis mutatványom, úgyhogy mikor elmegyek mellettük, észre sem veszik, hogy elcsakliztam egy méretes darab kiflit reggeli gyanánt. Még egészen frissnek tűnik a péksütemény, így sétaközben boldogan majszolom el, aminek már a gyomrom is örül, így végre teljes mértékben készen állok a munkára és a váratlan helyzetekre. A főtérre érve lekuporodok egy csendes kis helyen, ahol jól hallhatom az arra tévedők beszélgetését, de mivel nem mindig akad számomra munka, így valamivel meg kell keresni a napi betevő falatot. Ilyenkor általában bűvészkedni, illetve mágikus trükköket szoktam bemutatni, s az arra járók pénzzel is szokták jutalmazni a produkciót, de ennek mértéke a településtől függ. Ezúttal is a népek szórakoztatását választom, de estig csak egy ebédszünetet ejtek meg, egyébként nem nagyon mozdulok a helyemről, mivel éppen jól jövedelmezik az „üzlet”, ha lehet így mondani. Estére ismét felkeresem a fogadóst, hogy szobát adjon és másnap kezdődik minden előről…

Kedves Geolazin!

Elfogadva!

A witcher világára nagyon jellemző, de mégis ritkán látott koncepcióval érkeztél hozzánk és úgy vélem, hogy a karaktereddel ellentétben különösebb komplikációk nélkül vetted az első akadályokat.
A karaktered minden leírása jól tükrözi az az opportunista jellegű világszemléletet, amivel Gald rendelkezik és azt kell mondjam úgy érzem, hogy ezek és a példa reagod alapján nagyon fogod élni a karaktered.
Mielőtt csatlakoznál az oldalon tevékenykedő széptevők népes táborához kérlek foglald le az arcod az Avatarfoglalóban, aztán pedig keress egy játszótársat és vedd be a játékteret!

Avatarfoglaló