Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
A céh egy balhéja Temeriába kalauzólt engem és kistársaimat. Feladatunk egyszerűnek hangzott és kivitelezhetőnek. Valakit el kellett gyepálni és néhány értékétől megfosztani. Viszont a kigondolóját szívem szerint felpofoznám. ~Mi az, hogy nappal kell végrehajtanunk?~ A balhénknak szerencsés végkimenetele lett, leszámítva a minket üldöző őröket. -El fogni őket! Tolvajok! Bitót mindnek! - ordítja utánunk egy városőr ki nem fogyatkozik ki a szuszból egyhamar. Viszont nehéz páncélja nem engedi, hogy bármelyik gyenge háztetőre felkapaszkodjon. Ellenben velem és társaimmal. Viszont nekem sem füllött a fogam, hogy nagyon ugráljak. Kezdő társamnak bakot tartok, hogy fel tudjon ugrani a tetőre, anélkül, hogy magára húzná a szerkezetet. Egyedül maradva az őrökkel mosoly húzódik sállal fedett arcomra és szemeim is különösen csillantak fel a csuklya árnyékából. Egy váratlan kirohanásommal felléptem az első őr vállára, onnan rugaszkodtam el, ezzel elhaladva a többiek felett. Ugrásom lendületét, hogy megtartsam, bukfencezéssel érek földet és iramodok neki az ellenkező iránynak, ahol a kis céh kihelyezett tanyája van. ~Még az hiányzik, hogy ránk találjanak.~ Néha elsandítok vállam felett, követnek-e az őrök és nem csalódva bugyutaságukban az én nyomomba szegődtek. Az erdőig vezetem őket, ahol egy számszeríj vessző állt vállamba. Az erdőtől túl nagy sík terep választott el, így nem tudtam normálisan menekülni, hiába cakkoztam futásom. ~Hogy az a kis...~ Morranok fel, már amennyire egy róka hangja engedi. A legközelebbi bozótba dobom a vesszőt, mi vállamat felsértette és lendülök át a következő akadályon. Egy nagyobb fa odvába bújok be, még szerencse, hogy kis testalkatú vagyok. Onnan viszont már a vörös szőrmés alakomban sétálok elő. Mondhatni így is egyedi vagyok, a farkam végét illető fekete folt miatt, mi rokonaimnak fehér, vagy épp felemás szemeim, mik egyáltalán nem jellemzők az állatokra, embereknél pedig ez a kombináció. ~Keresnem kell valami vérzés csillapítót...~ Nézek vállamra és elkezdem nyalogatni. Orromat használva igyekszem meglelni a tökéletes növényt erre. Közben olykor meghemperedem az avarban. Nem kell, hogy bármilyen vadászeb kiszagoljon.
Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: Mit mond a róka
Nem hittem volna, hogy ilyen hamar elfogynak a növényi készleteim. De ez van, ha merő jóságból oda adom őket, hogy minden féle kence ficét csináltassanak belőlük. Hát nincs mese elkell menni a városon kívülre. Még jó, hogy rám nem hat a napfény különben inkább este mennék, de akkor inkább a koporsókat ásom el, vagy boncolok. Hatalmas vigyorral és egy üres táskával megyek az erdőben a földet nézve, hol van a számomra megfelelő növény. Mikor megtalálom letérdelek mellé és elkezdem leszedni. Alig, hogy elkezdtem e tevékenységem pár őr oda jött hozzám. - Hé, Cicero! Nem láttál erre egy lányt? Volt rajta egy csuklya meg egy sál, ami eltakarta az arcát. - szólt az egyik oda nekem. Én lassan és rémisztő vigyorral körbe néztem. - Cicero nem látott itt erre senkit se. Cicero csak gyűjteni jött. Nem csinált semmi rosszat. - nézek fel rájuk. A vigyoromtól és a hangomtól egészen össze rezzentek. Tudom jól, hogy utálják, ha így viselkedem, de engem ez egy kicsit sem zavar. - A...Akkor további jó napot és, ha látsz valamit....csak szólj. - sarkon fordultak és el is tűntek. Felsóhajtottam. Végre elmentek. Tovább folytatom tevékenységemet, mikor meghallok egy mozgást. Felnézek és a hangforrását keresem. Tudom, hogy van itt valaki. Fejemmel lassan körbe tekintek és megláttok egy állatot. Vörös bundája, farka végén fekete folt, ami egészen elbűvölő párost alkotnak. Egy ideig csak farkas szemet néztem az állattal, majd már így is nagy mosolyom szélesebb lett. Akarom azt a rókát! Kihasználva sebességemet az állat előtt termek megfogom a bőrénél fogva, mint a nyulat szokás. Finoman felemelem, hogy jobban megcsodálhassam e teremtményt. Ha esetleg megharapna nem zavar nem érzem. Különben is állati reakció, ha megpróbálna megharapni. Bár hogy is ügyelek, hogy körmömmel ne sértsem fel bőrét.
Egész szépen megúsztam a dolgot. Leszámitva a sebem, mi nagyon is fáj. ~Átkozottak! Na nem baj, jön még kutyára tél. De még mekkora!?~ Orrom a talajhoz szegezem és sántikálva keresem azt a bizonyos vérzés csillapító növényt. ~Pásztortáska.... talán az lenne a legmegfelelőbb ezen a téren.~[/b] Olykor hallom, ahogy katonák el rohannak mellettem. Szerencsétlen ebek... egy róka átejtett titeket? Lesz mit mesélni a helyi kocsmában bitangok, de biztosan nem az akasztásomat! Morgok a magam módján és oldalgom tovabb a növényt vadászva. Amikor orrom megcsapja a különös illat azonnal oda megyek, bár figyelek is valamennyire. Sántaságom miatt pedig osonásom egyáltalán nem halk vagy megfelelő, de a számba veszem a növényeket. Fülem megüti a katonák lepte és kérdése. [I]~Kitől kérdezed, te világ marhája? Add fel, elment... meglepett... bottal ütheted a nyomát.~ Nem várt dolog volt számomra, hogy valaki válaszólt is nekik. Nagyot nyelek lepettemben, s mikor az alak feláll a bozótból szemeim elkerekednek. Hátamon feláll a szőr és zihállásba kezdek, mint bármely másik róka. Az illető zöld szemeivel összeakad a tekintetünk. Olyan... furcsa... megmagyarázhatatlan amit látok, de sok időm nincs, ő már előttem terem, meg felszűkölni sincs időm, mikor grabancomnál fogva felemel. Jobban rászorítok a számban tartott növényekre és ha Cicero véletlen sebemhez ér orromat nyomom kezének. A többi nem érdekel, de jó lenne ha lerakna és hagyna elmenekülni. De úgy érzem ekkora szerencsém most nincs. Sőt, örülöl, ha nem prémemért ragadott fel. Körme egy kicsit belemélyed bőrőmbe amit szűköléssel adok tudtára. ~Most légy okos Airmid!~
Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: Mit mond a róka
Egy ilyen csodás lény egy ilyen helyen. Nem csak szokatlan, de érdekes is. Sokáig csodálom szőrét és felépítését. Szívesen megvizsgálnám belülről is, de nem tehetem. Én már nem ölök élőket. Többé már nem. E miatt sem iszom vért pedig olykor-olykor igen csábító és nehéz ellen állni neki, de tartom magam. Finoman elkezdem helyezkedni, hogy több információt gyűjtsek róla, majd mikor a fejét kezdem eltanulmányozni meglátom szemeit. Elmosolyodom. Szóval ő sem egy átlagos róka, de se baj nem az én dolgom. Meglátom a füvet a szájában és felismerem. Vajon mire kellhet neki? Megtalálom sebét és jobban megnézem. Egy vadász okozhatta egy íjjal. Szegény pára. Nem érdemli meg, hogy ne segítsek neki. Kezemmel a mellső lábai mögé nyúlok ezzel alá támasztást biztosítva. Leülök a földre és táskámból előhalászok egy jobb növényt, mely nem csak megállítja a vérzést, de felgyorsítja a gyógyulást. Összenyomva a levelet a levét a sebre csöppentem. Ha megmozdul a fájdalom miatt megpróbálom lenyugtatni. - Shh! Ne félj! Cicero, nem fog bántani. Csak segíteni akar. - mosolygok rá és finoman megsimogatom a fejét. Miután elállt a vérzés kicsúsztatóm kezem alóla. Még egyszer végig simítom kezem bundáján és megáll a farkánál. Kísértés fog el rajtam és megfogom a farkát. Ujjammal szőrméjével játszom. Nem tudom mi ütött belém egyszerűen csak tetszik, hogy ilyen puha, selymes. Finoman visszahúzom és fejét kezdem el simogatni. Szemeibe nézek. Tudhatja, hogy nem ártó szándékkal teszem ezt. Bár ő egy állat. Nem igazán érti, amit mondok. Csak az ösztönei vezérlik őt, mert nem érti meg, amit az ember akar, így félve menti az irháját, amit meg is tudok érteni.
Finom, óvatos érintéseire kellemetlenül érzem magam. Mintha tapizna, vagy nem is tudom. Eddig senki, nem mert hozzám érni. Erre, ő meg itt elkapja a grabancom és méricskél. ~Nem vagyok jó kesztyű alapanyag! Túl foltos a szörmém.~ Amikor fejemet próbálja szemügyre venni, ficánkolni kezdek, de markába igen csak belesímul kerek fejem. Szemeim az övéibe néznek. Azok a zöld szemek! Milyen... fájdalommal teliek. Viszont a füvet is meglátja, egek, lebuktam! Ám a különös férfi csak még stabilabban fogott meg. Amíg leül nem moccanok. Ezek után is csak óvatosan tekintek fel rá, mint aki a segberúgást várja. A zörgés felé nézek és kotorászó kezét figyelem, miben egy másik növény lapul. Időbe tellik mire felismerem, bár nevét nem tudnám megmondani ilyen hírtelen. A sebemre csepegtetve nedvét éreztem egyfajta kellemetlen fájdalmat. Mint mikor feszíti a görcs valamilyét. Tudom hogy jót akar, így nem szűkölök fel, de megrándul egész testem fájdalmamban. Ő nyugtatólag símogat és beszél hozzám. Amíg vérzésem csillapodik megpihenek Cicero ölében, gyakran felpillantva rá hálás tekintetemmel és rókás vigyorommal. A simogatását mostmár elviselem, de erősen mehetnékem van. Még a végén az a pár idióta azt hiszi elkaptak. Ami végülis igaz, de nem fog börtönben rohasztani. Amikor fejem az ő feje felé fordítja, barátságosan tekintek rá. A növényt hálámból könyök hajlatába teszem, s ha enged fogása, melső mancsaimmal átölelném nyakát, fejem az ő ála alá dugva. Mint aki hízelkedik, ám én csak hálás vagyok. Hogy segített és nem adott át az őröknek. "Tinta foltos" farkam megcsóválom, bár nem hasinlítok kutyára, jobb ha tudja, hogy hálás vagyok azért amit tett.
Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: Mit mond a róka
Mikor fejét veszem szemügyre elkezd ficánkolni. Kár, hogy sokkal erősebb vagyok, mint ő. Észrevéve sebét el is látom neki. Temettem már el kis kedvenceket, mert az öreghölgyek képesek fizetni azért, hogy eltemessem állatait. De ez a róka nem kis kedvenc. Ő vadállat neki itt a helye és egy kis szerencsével láthatod őket teljes pompájukban és nem csak a vadászok házában, ahol vagy kitömött díszek, vagy a pénzesebb emberek kabátján. Mikor végeztem a sebébe furcsállom, hogy nem akar elmenni és nem is próbálkozik. Meglepődve tapasztalom, hogy a növényt odaadta nekem és hozzám bújt. Elmosolyodtam és a hátát simogattam tovább vigyázva ne érjek a sebéhez. Mikor eltávolodik tőlem ismét megfogom a fejét és fogait vizsgálgatom. Néha a fülét is szemügyre veszem. Szép, puha és a szövetei rugalmassá teszik. Ezután hátára fordítom és has és mellkas izmait és bőrét nézem meg. Hasonló, mint a kutyáké csak apróbb részletekben tér el. Elmosolyodom és előkotorva egy fésűt elkezdem megigazítani a szőrét. Kicsit gubancos, de egy ilyen szép állathoz illik, hogy egy kicsit rendben legyen a szőre. A koszt, leveleket mind, ami ráragadt kiveszem és elhajítom. Hatalmas mosollyal arcomon fésülöm elvégre még nem fésültem rókát, ami igen nagy élménynek számít főleg egy átlag embernek, akiknek a többsége még nem is látott rókát. De nem tart sokáig kezem megáll és fülelni kezdek. Valaki van még itt és eléggé közel van. Nem mozdulok csak az erdő hangját hallgatom hát, ha újra meghallom a zajt és betudom mérni honnan jött.
Jól esett, hogy nem bántott. Talán kijelenthetem, hogy egyfajta biztonságot ad ölében, amit a magamfajták nem igazán kapnak meg. Sőt... vesszőn, furkóson és husángon kívül semmi jóra nem számíthat a magamfajta szabad népek. Amikor fejemet vizsgálja készségesen segítek. Elég volt egy apró érintése, hogy a megfelelő irányba mozdítsam. pofámhoz érve pedig azonnal tátom ki, és helyezem kívülre nyelvem. Mint mikor a kutyák oldalra lihegnek. A fülemet fogdosva olykor megmozgatom, hogy lássa, nem olyan kötött, mint az ebeké. A hátamra fordítást követően, mintha elnyúlnék az ég felé. Mancsaimat kinyújtom, hogy jobban szemügyre vehesse hasam, ha pedig szügyemet vizsgálta összébb gömbölyödöm, hogy jobban széttárhassa mancsaimat, keze kényelmesen elférjen. A fésű elővétele meglepett, de hagytam, hogy kifésülje bundám. Hajamra gyakran adok, de bundám olykor hanyagolt, tekintve, hogy így könnyebb a rejtőzködés, mintha állandóan csillogó szőröm lenne. Amikor abbahagyja azonnal megfeszülnek izmaim és orrom a levegőbe emelem. Némi vért vélek felfedezni, de nem emberi. Inkább olyan vadas acélos illat. Az irányába fordulok és különös róka hangommal jelzem a férfi számára, nem tetszik az idegen, ki közeledik. Gerincem mentén felborzolódik bundám és kissé acsarogva figyelem azt az irányt. ~Ugye pont most nem lesz baj?~ Tekintek aggódón Cicero szemeibe.
Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: Mit mond a róka
Akaratlanul is észre veszem, hogy inkább próbál segíteni, mint elszökni mikor megnézegetem fogait és fülét. Mikor hátára fordítom látom, hogy a lábát úgy helyezi, hogy hamarabb tudjak végezni. Hála jelenként kicsit megsimogatom hasát. Végül elkezdem kifésülni bundáját, ami mosolyra fakaszt. De nem tartott sokáig ez a pillanat. Fülemet megcsapta egy zaj. Egy zaj mely egyre közelebb, közelebb és közelebb jött. Megéreztem kezem alatt, ahogy felborzolódik a róka szőre. Tudom, hogy nem tetszik neki, de simogatva próbálom nyugtatni jelezve nem lesz semmi baja míg itt vagyok. Végül előkerült a zaj forrás egy vadász kezében egy nyúllal, mely már halott volt. Amint meglátott megszólított. - Hej, Cicero! Hogy smint? Mit csinálsz azzal a rókával? - fejemet hátra döntöm és a nyakamon végig futó varratok megfeszülnek. Egy ember azt hinné, hogy mindjárt elszakad és leesik a fejem. De én tudom, hogy milyen anyagból is van nem szakad el az könnyen. - Semmit. - mondom a vadásznak ki szemügyre vette az állatott ki az ölemben pihent. - Te, Cicero...Nem adód nekem azt a rókát? A bundája igen különlegesnek tűnik a gazdagok sokat adnának érte adok érte 150 orent is.
Amikor megsimogatja hasam különös, hangot hallatok. ~Én tudok ilyet?~ Lepődök meg magamon is, és feltekintek Cicero-ra, hogy ő mit szól ehhez. A közeledő zajra összegömbölyödöm Cicero ölében. A társaim úgy sem jönnének még. Majd csak azt követően, ha elkaptak és erre biztos tény van. Simogatására megcsóválom farkam és rá figyelek, bár idegeim pattanásig feszülnek. Főleg, hogy a vadász a zsákmányával meg is jelenik. Cicero mozdulatára jobban odabújok hasához és farkammal betakarom magam. Az ár ajánlatra eltátom számat. Szinte koppant Cicero térdén. Még hogy eladni? Bátortalanul nézek a zöld szemekbe, majd szűkölni igyekszem. ~Ugye... ugye nem fogsz odaadni!~ Nézek rá reménykedve és mancsommal keze felé nyúlok, majd vállára helyezném.
Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: Mit mond a róka
Meglepődök mikor a róka furcsa hangot hallat mikor a hasát simítom, de elmosolyodom rajta. Végül előtűnik egy vadász, aki megpróbálja megvenni tőlem ezt a szegény párát. Rosszallóan nézek rá, majd csak ennyit mondok. - Nem. - a férfi összehúzza szemeit. Látszik rajta, hogy bármire képes lenne ezért a rókáért. Végül sóhajt. - Akkor legyen 175! - ad fel egy újabb ajánlatot, de én csak megrázom fejem. Erre már igen dühös lett. - A pokolba akkor 200!! - türelmem lassan elfogy. Miért nem érti meg, hogy nem adom neki a rókát bármennyire is szeretné. - A róka nem eladó és most már kotródj innen mielőtt kihozol a sodromból! - förmedek rá. - Akkor elveszem erővel! - mordult fel és felém nyúlt, hogy arrébb taszítson, de én gyorsabb voltam letettem a rókát és a férfi elé álltam. Fölé tornyosultam és mélyen a szemébe néztem. Ostoba volt, hogy kihozott a sodromból. A rókára tekintek és azt sugallom felé, hogy menjen, majd én elbánok vele.
A licitálást hallgatom és örömmel fogadom Cicero viselkedését. De érzem, ahogy mind a ketten egyre ingerültebbé vállnak. -Ridididing Rididi! - próbálok beszélni, de ez elhamarkodott döntés tőlem. A rókák nem tudnak beszélni. Rossz volt ez így, de nincs jelenleg épkézláb ötletem, mint... Egy nagy levegővel arrébb rohanok, hogy a vadász és Cicero ne lássanak és újra emberi alakot öltök. Arcom eltakarom a sállal és csuklyám is alaposan arcomba húzom. Felugrom egy fa ágára és onnan tekintek a két férfire. -Elég legyen! Felzavarjátok az erdőt! - nézek szúrósan a két férfire és közéjük dobok két dobókést. Nem mintha nehéz lett volna eltalálni őket, de nem megölni akartam. Csak el ijeszteni. Cicero valószínűleg megérzi az alvadt vérem illatát, nem okozhatok kellemetlen meglepetést. Ellenben a vadásznak, ki tündének néz. Ha elég a riadalom keltéshez és a vadász eltűnik leugrom Cicero elé huppanok. Leveszem csuklyám és sálam, valamint hagyom, hogy róka füleim és farkam kikandikáljanak. Felemás szemeim óvón emelem rá. -Köszönök mindent Cicero! - nézek rá hálásan. Ha szeretne valamit megvárom, ám utána lábaimmal jelzem, hogy mennem kell.
Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: Mit mond a róka
Miután letettem a rókát és ő elszaladt a vadász még dühösebb lett. - Állj arrébb Cicero vagy kénytelen leszek lelőni téged. - szegezte felém a nyílpuskáját, de nem rémisztett meg. Körmeim egyre inkább karommá kezdtek formálódni. Arra készültem, hogy megragadom a nyakát és szétmarcangolva egy állat nyomait hátra hagyva úgy teszek, mintha misem történt volna és nem én öltem volna meg. Kezem már lendült volna, a vadász pedig már sütötte volna el a puskát mikor kettőnk közé két kés vetült. A dobás irányába nézek és meglátom a lányt. Karmaim újra köröm alakot vesznek fel, mire észbe kaptam a vadász elszaladt. De tudtam, hogy ezért még kapni fogok. A lányra tekintettem. Látva a róka füleit és farkát elmosolyodtam. - Nincs mit köszönnöd. - simogatom meg még egyszer feje búbját, majd mikor jelez akkor elengedem. - Menj csak biztos várnak már téged. - teszem egyik kezem csípőre és őt nézem ahogy eltávolodik. Mikor már nem látom körbe nézek. Hol is van a táskám?
Mielőtt elindulnék még megtorpanok. Hatamat láthatja, ahogy vállaim rázkódnak. Még felé fordulok, oda rohanok hozzá és megölelem. -Dehogynem drága Cicero! Eddig még nem tettek értem ilyen önzetlenül. - felelem, közben fejem mellkasának döntöm. Könnyeim apró patakot formálnak arcomon, hegem mentén elágazva. Majd,hogy ne tartsam fel szemeibe nézek. -Légy továbbra is ilyen jó Cicero! Ha pedig valakit meg kell verni, keresd ezt a jelet és mond azt, hogy "A rókának hoztam üzenetet" . Tudni fogok róla és felkereslek, amint tudlak. - felelem búcsúzóul és intve neki vetem magam az erdő sűrűjébe. Már biztosan várnak...
Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: Mit mond a Róka?
Váratlanul ér, hogy megölel, de nem taszítom el magamtól inkább csak rámosolygok. Ha elérem fejét tovább simogatom. Mikor rám néz én vissza tekintek rá. Szavait fejembe vésem. Ki tudja hát, ha jól fog jönni sosem lehet tudni. Nem tartom fel biztos van még dolga bőven. Talán szedek még pár növényt aztán én is megyek haza felé. Még sok embert kell elföldelni és a vadásszal is lesz, majd egy kis elbeszélgetni valóm. Nem lenne jó, ha híre menne a városban, hogy neki estem csak ártana az üzletnek.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
