Karba tett kezekkel álltam miközben egy elég furcsa kinézetű, jobb napokat megélt vénasszony próbált rám sózni egy nem éppen bizalomgerjesztő löttyöt. Ha igaz lenne minden, amit mondott, az alkimisták már felhagytak volna a bölcsek köve utáni kutatással, mert ez a lé maga az életelixír. Egyedül csak arra nem képes, hogy arannyá változtasson dolgokat.
Visszanöveszti a hajat, eltünteti a hegeket, ha teliholdkor iszod meg akkor megfiatalít, ha nőknek adod akkor úgy működik, mint egy szerelmi bájital és napfordulókon, ha szüzek vérével keverve bekened vele magad akkor szárnyaid nőnek.
Ezekből csak egyet találtam ki én...
Nem tudom, hogy milyen füveket füstölögtet ott maga körül, hogy azt hiszi, beveszem mindazt a szarságot, amit összehord. De már csak kitolásból is vennék ilyet Vesemirnek, hátha a télen egy egész hetet a latrinán töltene, miután megissza, legalább addig nem szédítene a világi bölcsességeivel. De ő sem ma jött le a falvédőről, meg olcsóbban is tudok neki keverni egy kis hashajtót, ha annyira akarom.
Intettem az egyik kezemmel és elkezdtem nézelődni, hátha megtalálom amiért eredetileg betértem ebbe a piacra. Ahogy nézegettem a gyorsan összeeszkábált bódékat hirtelen megakadt a szemem egy medvebocson. Medve… és egy lány karjaiban, aki úgy fogja, mint a Toussaint-i nemesek a túltenyésztett szőrcsomóikat. Láthatóan Skellige nő, szőke hajjal és lehet még magasabb is nálam egy jó pár centivel, ami nőknél elég meglepő. Ledöbbenésemből egy másik fura alak rántott ki. Nem különleges, hogy piti zsebtolvajok lepjék el a piacokat és vásárokat, de hogy pont egy olyasvalakit környékezzen be, aki egy medvét szorongat, mondjuk az biztos, hogy elég nagy tömeg kezdte szemlélni a furcsa ölmacit, alkalmat adva, hogy könnyű célpont legyen. A tolvajunk valamiért pont a hölgy sarlóját szúrta ki magának. Csípőre tettem a kezeimet és úgy figyeltem, hogy mi lesz ebből. Úgyis régen láttam már, hogy egy „valkűr”, hogy ver pépesre egy felnőtt férfit. Persze nem engem… velem még soha nem történt ilyen…
Ahogy kiforrtak a történések, megvakartam a fejem. Nem fogja észrevenni, túlzottan mocorog a kezében a bocs ahhoz, hogy észrevegye, hogy eltűnt valami az övéről. Felcsillant bennem a felismerés, ha most nem avatkozok be, hanem utána felajánlom a szolgálataimat akkor valamit kaphatok hálája jeléül. Végtére is, mennyire lehet nehéz felkutatni egy tolvajt, akinek láttam már az arcát és tudom merre indult?
A zsebes óvatosan a tömeggel együtt szemlélte a kis kedvencet, majd egy hirtelen csuklómozdulattal kioldotta a sarlót és palástja alá rejtve a zsákmányt, elindult az egyik közeli ház felé, majd eltűnt annak a sarkánál. Most jött el az én időm. Önbizalommal dús léptekkel közeledtem a szőke szépség felé és odaérve megköszörültem a torkomat.
-Mutáns – hördültek fel páran a lány rajongói közül, mikor rám néztek. Megforgattam a szemeim és morgást imitáltam, majd elégedetten mosolyogva néztem ahogy elhátrálnak, miközben a kezeim a csípőmön pihentek.

A lány közelebbről még intimidálóbb méretekkel rendelkezett, mint távolról. De nőiessége kétségbevonhatatlan volt, amelyre még rádobott az a két jeges szempár is, amit az előbb láttam tűhegyes jégcsapokat kilövellni magából, majd egyik pillanatról a másikra megolvadni, mintha csak a tavasz közeledtének hírét hozná magával. A medvebocs a lábam elé ült és mancsát nyújtotta felém. Tényleg szelídnek tűnik. Tudom, hogy skelligén nem idegen, ha medvéket tartanak és hallottam a berserkerekről is, de ez a bocs egyszer meg fog nőni. Az ösztönt pedig nem lehet kinevelni belőlük. Leguggolok és a kezembe veszem a mancsát, nem igazán simogattam még kölyök medvét, jóval puhább és selymesebb a szőre, mint kifejlett (halott) társainak. Már előre látom lelki szemeimmel ahogy dominanciális harcot vívnak a leánnyal.
Felvonom szemöldökeim mikor meghallom, hogy hogyan vélekedik rólunk. Kevés ember van, aki nem valami mágia által létrehozott szörnyetegként tekint ránk, hanem védelmezőféleségként. Mikor közelebb lépett hozzám felálltam és a mosolyára én is akaratlanul elengedtem egy félvigyort, ami azonnal el is tűnt az arcomról amint kimondta, hogy Papnő.
-Örvendek Nővér! Lambert, vaják. - bólintottam egyet. Valahogy óvatosan rá kellene vezetem, hogy hiányzik valamije. - Egy settenkedő alak járkált erre, csak megakartam győződni róla, hogy szépségéből nem tulajdonított el semennyit.
Egy kis méltatás és jó modor soha nem árt. Na meg ki tudja, lehet még jól is jövök ki belőle. Végtére is, a legtöbb nő szereti, ha udvariasan, nem barbár módjára emlékeztetik, hogy a gyengébbik nem legjobb tulajdonságával lettek megáldva, esetünkben nem is kicsit.
-Mindenesetre, szerintem jobb, ha le ellenőrzi, hogy mindene megvan. Mintha valami hiányozna az övéről.
Szemeimet a sarló hűlt helyére szögeztem. Próbáltam úgy beállítani a helyzetet mintha csak vaják létemnek köszönhetően, nagyon jó megfigyelő lennék. Ami így is van, hiszen megéreztem a berberk gyümölcs és borsmenta gyökér illatát az erszényéből. Ezek miatt tértem be a piacra, mert megkell mondjam. Nem a kedvenc időtöltésem a mezőket és réteket járni hajlongászva, csak azért, hogy óránként találjak egy-egy szálat. Persze a szükség sokszor nagy úr, főleg, ha a vaják erszénye laposabb, mint a deszka.
-Talán kölcsönösen segíthetnénk egymásnak. - jobb kezemmel, megszokottan gesztikuláltam.

Az értékeim... elég sokra tudok így gondolni hirtelen és az is biztos hogy tényleg rengeteget veszítettem hogy vaják legyek. Persze ez nem az én döntésem volt. Ki lenne olyan tébolyult, aki önként vállalkozna gyermekként, hogy kínozzák és talán, ha túléli a füvek próbáját akkor már az első évben, valami szaros kis faluban egy csapat fojtólidérc ölje meg pár retkes érméért.
Nem köntörfalazok, ótvar nagy szívás vajáknak lenni. Az biztos, én soha nem fogom használni a meglepetés törvényét, hogy gyerekeket toborozzak ebbe a, remélhetőleg, kihalófélben lévő mesterségbe. Más körülmények között, ha ez az utolsó esélye valakinek...  erre inkább nem is gondolok.
Bólintottam, nyugtázva, hogy megértettem, jobban szeretné, ha a nevét használnám. Talán kellemetlen neki, ha nővérnek szólítom? Pedig nem is olyan sokkal ezelőtt még büszkén mutatkozott be, mint Freya papnője. Vagy csak egyszerűen ennyire barátságos.
-Aranyos, de remélem nem bolhás. - mondtam miközben levakarta a lábamról. Persze egy percig sem gondoltam hogy valami élősködők lepnék el, hiszen látszik hogy törődve van vele és Randgír sem ápolatlan.
Bizonytalanul egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat mikor azt mondta, hogy egy életre az adósom lesz. Azért ez egy olyan fordulat, amit még egy bárd is szívesen felhasználna valami heroikus balladában. Előbb valami olyasmire számítottam, hogy megkérdezi, hogy miért cserébe segítenék, nem pedig egy ilyen elköteleződésre. De úgy tűnik ez a sarló több mint aminek tűnik.
-Nem szívesen lennék az a marha helyében. Ha valaki képes lenne pusztán a tekintetével ölni, akkor te biztos rendelkeznél ezzel a képességgel. Nem csodálkoznék hogyha az lenne az első dolgod, ha visszakapod, hogy a tolvaj fejét vágod le vele. De miért ennyire fontos? – felemeltem érdeklődően az egyik szemöldökömet miközben karba tettem a kezeimet.
-Akkor Randgír, ne is időzzünk tovább. –  megfordultam és elindultam amerre utoljára láttam az alakot. Mikor a sarokhoz értem láttam, hogy a nyomok egy darabig még folytatódnak a ház mellett, majd visszatérnek az útra.
-Hmm… - elhúztam a számat. Piaci napon rengeteg ember fordul meg az úton, szóval arról letehetek, hogy a nyomokat kövessem. Az orromra kell hagyatkoznom, ami nem lesz túl nehéz, hiszen csak a gyógynövények illatát kell követnem.  

Áh innen fúj a szél, emiatt tekint rá úgy mint egy kincsre és ezért ennyire együttérző a fajtánkkal szemben. Bár az is egyedülálló, hogy a fém növényeket tartalmazzon, nem emlékszem, hogy hallottam volna ilyen fegyverekről, mondjuk vajákról sem, aki kovács.
-Szóval egy szerető! Gondolom a házi kedvenced is tőle van.
A medvékről köztudott, hogy a harcstílusuk az erőre támaszkodik inkább és ha belegondolok, randgír pont olyan nőnek tűnik, aki nem törik ketté egy akkora hegyomlás alatt.
De nem hibáztatom, a kéjvágyunk messze földön híres, csakúgy, mint az erőnlétünk. Ki ne lenne kíváncsi csak egy kicsit is arra, hogy milyen lehet ágyba bújni egy magunkfajtával.
A szemei megint csak szikrákat szórva meredtek rám. Ismerős tekintet, azt várnám, hogy követi egy jól irányzott saller a képembe. Hiába tudom, hogy nem szerény személyem ellen irányul, de a tapasztalat meg az évek...
-Ember legyen a talpán, aki a nyakamból akarná kitépni a medálom! De értem mire gondolsz. Ne aggódj, meglesz...
A hangom olyan önbizalmat tükrözött, mintha már a kezemben lenne a becses relikvia.
A szagokat követve, már kiértünk a faluból és letértünk egy csapásra, az egyik nagyobb bokornál megálltam, amikor is Randgír belém jött hátulról.
-Hé! Azért nem kell a seggembe mászni! - morogtam halkan, mert már közel jártunk. Megláttam, hogy bocsánat kérően tekint rám így inkább hagytam is a dolgot.
-Három ember, banditák. Kettő közülük felfegyverezve és a harmadik a tettesünk.
Megpróbálkozhatnánk a saját játékukban legyőzni őket és visszalopni a sarlót, de lapulhatnak még ott értékes dolgok. Egyszerűbb, ha levágom őket, pár mocsokkal kevesebb, biztos rengeteg könnycsepp fog hullani értük. Elmosolyodtam saját magamban lejátszódó monológomban és éreztem ahogy már kezd elönteni a vadászat heve. Megragadtam acélkardom markolatát és előhúztam, mikor meghallottam, hogy még egy közeledik a hátunk mögül.
-Bújj el! - mondtam miközben én a közeli tábor felé vettem az irányt nem is figyelve tovább Randgírra.
Két piti bűnöző és egy fegyvertelen. Meg sem fogok izzadni, seperc alatt végzek velük és visszatérek a lányhoz, aki remélhetőleg addig valamelyik bokorban átvészeli az eseményeket.
Ahogy közelebb értem az egyik tagbaszakadt férfi ingerülten ugrott fel a trehány módon eszkábált asztaltól, felborítva a maga előtt lévő korsóját a benne lévő borszerű folyadékkal együtt.
-Mi a rosseb? Mi dolgod itten? - csapott az asztalra öblös tenyerével.
-Micsoda szívélyes fogadtatás. -  tártam szét a karjaimat még mindig a jobb kezemmel a karomat fogva - anyátok nem tanított meg, hogy papnőktől nem szabad lopni?
-Kinek képzeled magad te korcs kutyafattya, hogy megmond nekünk mit szabad és mit nem? - morogta és előrántotta a kardját az oldaláról, a másik társa is, észrevéve a közelgő bajt, csatlakozott hozzá.
Az övemről leakasztottam egy kis üvegcse, a bombáimhoz használt port és a kardjához dobtam, ami ennek köszönhetően széttört és a por elterjedt a levegőben. Ignivel meggyújtottam.
-Te senkiházi! Milyen kórság ez? - kiabálta a férfi, miközben elkezdte ütögetni a ruháját és a haját, hogy eloltsa. Kihasználtam az alkalmat és odaszaladtam hozzájuk. A bandita, aki a tűzzel volt elfoglalva, könnyű célpont volt. Pengémet mélyen a nyakába szúrtam, majd egy határozott mozdulattal oldalra megrántottam, szinte félig lefejezve a férfit, majd a másikhoz indultam. Rohanva, egy kopott egykezes csatabárddal szaladt felém. Kivédtem a támadását, majd egy erős, jól irányzott rúgással, visszahajlítottam a térdét, ahogy a földre került a hátába állítottam a kardomat. Ahogy elterült a földön, egyik lábammal ráléptem, le fogva a hulláját és kihúztam belőle a kardot. A tolvaj fejvesztve menekült arra amerre Randgírt hagytam, én pedig utána szaladtam.

Félre érthettem a dolgot, pedig biztos voltam benne, hogy több kötötte össze őket, mint barátság. A boccsal kapcsolatban meg… ez van, amikor olyanok kontárkodnak bele a természetbe, akiknek nem kellene. Ugyanígy van a szörnyekkel is, a parasztok megpróbálják a saját kezükbe venni a dolgot, de csak rontanak a helyzeten. Ha az orrvadászok kicsit körültekintőbbek lettek volna akkor eladhatták volna a kölyköt jó pénzért valakinek vagy egy vándorcirkusznak.


-Fuss te bolond! Ez lekaszabolta a többieket! – kiáltotta a nyomorult a társának már messziről, aki még a mezei pockokat is meghazudtoló gyorsasággal futott. A foglalkozásából adódóan nem is csoda, hogy tapasztalt már a menekülésben.
Megláttam, hogy Randgír is egyik kezében karddal a másikban tőrrel áll. Megmondtam neki, hogy maradjon rejtve, a fenéért nem fogad szót soha senki? Remélem nem csak dísznek vannak nála a fegyverek és a medve vaják kitanította rendesen a használatukra.  A másik tolvaj előrántotta a kardját és Randgírra szegezte. A háta mögé fordult, felmért engem, majd a skellig nőt is és egy ordítás kíséretében vadul meglendítette a kardját felé. Talán úgy gondolta hogy ő könnyebb célpont lesz, mint én a páncélomban. Még mindig a tettes után futottam, nem fogok odaérni hozzájuk időben, hogy kivédjem a lányra mért kardsuhintást.
-Na Freya! Most mutasd meg magad! – morogtam magamnak, miközben megpróbáltam még gyorsabbra kapcsolni a tempót.
Közben a mezei pocok is előhúzta a sarlót és eszeveszetten hadonászni kezdett vele maga előtt, mintha csak el akarná ijeszteni a lányt. Ha egy bombát dobok rájuk akkor nem csak a férfiakat, de még a papnőcskét is megsebesíteném. Most mit csináljak? Dobjam el a kardomat? Egyik jelet sem tudom használni, túl messze vannak tőlem.

Szerencsére az első ütést sikerült kivédenie, hála az égnek. De ez az őrölt még mindig felé tart és a másik is szemben áll még vele. Gyorsan mérlegeltem a lehetőségeimet és mivel sikerült közelebb kerülnöm az ürgéhez időközben, köszönhetően, hogy a hadonászás lelassította. Így arra gondoltam, hogy Ard-dal letaszítom az útról a susnyásba, amíg a másikat elintézem.
Futottam és már majdnem kész voltam a jel idézésével mikoris a medvebocs kiszaladt elém és túl későn vettem észre, mert a jellel voltam elfoglalva.
-A-ard…. - Elakadt az egyik lábam benne és felbuktam miközben a széllöket már elindult a futó és Randgírék felé. Mielőtt elterültem volna, a jobb vállamat felhúztam, hogy amint földet érek rögtön át tudjak gördülni a hátamon és folytatni a futást feléjük
-A tetves kurv… - morogtam mikor észrevettem, hogy mit is csináltam.
A sarlóst így is sikeresen eltaláltam, de nem úgy ahogy elterveztem, ahelyett, hogy az útról lelöktem volna, egyenesen a Papnő felé irányítottam, akit úgyszintén elért a lökés.
-Vigyázz! – kiáltottam.
Aggodalom ült ki az arcomra, ezt az egészet nem így terveztem. Azt hittem, hogy csak egy egyszerű kis nyomkövetés lesz az egész. Ha tudtam volna, hogy ez lesz a kimenetel akkor már az első pillanatban megállítottam volna a rablót, még mielőtt elveszi a sarlót. De sajnos nem látok a jövőbe. Csak annyit tehetek, hogy megpróbálok minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy Randgír épségben megússza.

Láttam ahogy az ember együtt repül vele aztán megéreztem a vér szagát, nem azét, ami a kardomról csöpög, hanem egy sokkal édesebb, lágyabb illatot. Szemöldököm összerándult és teljes erőből a Randgír felett álló férfi hátába szúrom a kardom, akinél a fegyver volt. Pont a szívét szúrtam át, csak azért nem tudtam tovább tolni a pengét, mert a keresztvas így is mélyen belefúródott már a hátába.
Nem foglalkoztam azzal, hogy kihúzzam belőle a kardom. Ellöktem, ő pedig mint egy báb úgy rogyott össze az út közepén. A másik férfihoz térdeltem, fejét a könyékhajlatomba szorítottam és egy erőteljes rántással kitörtem a nyakát, majd gyorsan Randgírhoz húztam magam. Minden tiszta vér volt. Leültem a földre és radgírt óvatosan magam felé húztam, a fejét az egyik lábamra helyeztem, hogy egy kicsit alátartsak, nehogy a légutaiba kerüljön a vérből. Kezét elvettem a sebről és elkezdtem megvizsgálni, hogy milyen mély is. A fenébe, túl sok vért veszít, semmit nem látni tőle. felsziszentettem ezzel megvillantva a fogaimat, miközben próbáltam rájönni, hogy mit is csináljak ebben a helyzetben közben ujjaimmal a környező vénákat és artériákat próbáltam lefogni, ezzel is egy kis időt nyerve.
Szabad kezemmel leakasztottam övemről a különböző főzeteket.
Le akartam szidni, elakartam hordani mindennek, amiért nem hallgatott rám és nem maradt a bokrokban. Mégsem szeretném, ha ez a lány, aki végig olyan kedvesen viselkedett velem, ezeket a szavakat és mondatokat hallaná életében utoljára.
Az üvegcséket kipakoltam magam mellé és erőteljesen szemezni kezdtem velük, majd két ujjamat a nyelvem alá téve fütyültem lovamnak, remélve, hogy meghallja, hiszen nem vagyunk még olyan messze a falutól. Közben a másik kezemmel elkezdtem nyomni a sebet, tudom, hogy fájhat neki, de jót akarok.
Csók vagy a fecske, csók vagy a fecske… a csók elmulasztja a vérzést, de attól még nem gyógyulnak be a sebek, a fecske pedig lassan, de gyógyít.
-A fecske… - sóhajtottam – talán akkor van esélyed, ha megiszod a fecskét, én pedig megpróbálom összeégetni a sebet. Nem ígérek semmit, azt sem hogyha nem jön össze, akkor kellemes halálod lesz. Nem fogok hazudni, rohadtul fogsz szenvedni, ha rosszul reagál rá a szervezeted. – vettem egy mély levegőt – Ez is jobb, mint a semmi, nem? – egy fájdalmas mosoly ült az arcomra.
A vére körülvette a bőrből készült kesztyűmet és a nyakán lefolyó vér a nadrágomat is átitatta. Látszott és éreztem ahogy a sebből minden egyes szívverésnél egyre több vér próbál a felszínre törni, az erek, amiket pedig lefogtam, minél jobban dudorodnak ki a bőre alatt. Amelyik kezemmel eddig a sebet szorítottam most elvettem onnan, megtöröltem nadrágomban és a fecske főzetes üvegcsét a számhoz emeltem. Fogaimmal kihúztam a dugót és Randgír szájához tartottam.
-Vigyázz ütős! – próbáltam viccelődni egy kicsit.
Trampli még mindig nem volt sehol, úgy tűnik nem hall ilyen messziről.

Ohohh, elhiheti, ha túléli, akkor kapni fog még tőlem lehordást. Most éppenséggel a legkisebb gondunk is nagyobb annál, hogy a hangomat hallassam. Hogy tud még ilyenkor is mosolyogni? Nem fél a haláltól? Kíváncsi lennék miből merít ennyi erőt. Sokan már összeszarták volna magukat.
Meglepődtem mikor a kezét az arcomhoz érintette. Gyengéd volt, mintha csak egy selyemkendő ért volna bőrömhöz. Erős lány, hogy ennyire összeszedett maradjon, miközben ennyi vért vesztett. A reményeim egyre nőttek, hogy sikerülni fog neki és túléli.
Hiába mondja, hogy ne bánkódjak, hogy tehetném meg azt, hogy ezek után mosolyogva sétáljak tovább.
-Remélem is, hogy bírod!
Figyeltem minden egyes mozdulatát miközben a szájába öntöttem a főzetet. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy vissza akarja köpni, de végül mégis lenyelte. Láttam, hogy szemeivel az enyémet keresi, így biztatóan bólintottam neki, miközben tekintetünk találkozott. Még magánál van, remek. Eldobtam az üveget és kicsit megemelkedve levettem az övemet és Randgír szájához emeltem.
-Harapj rá, nem akarom, hogy véletlen a nyelved harapd el. – mondtam majd a fejét letettem a földre én pedig fölé támaszkodtam. Bal kezemmel és ellenkező oldali lábammal megpróbáltam lefogni a kezeit, miközben térdelve tartottam magam felette. Ha most valaki meglátna így minket, biztos mocskos dolgok futnának át az eszén, de a külsőségek most mellékesek. Nem akarom, hogy mocorogjon, mert így is elég kényes lesz. Nem vagyok medika, bár már elég sok sebem volt ahhoz, hogy tudjam, hogy a különböző vágások, hogy fognak beforrni és ez a seb, szép tiszta.
-A fecske most talán tompítani fogja a többi fájdalmat. De ha teheted ne ugrálj! – motyogtam miközben koncentráltam, hogy az ignivel gyengéden idézett tüzet a mutatóujjam végébe irányítsam. Mikor sikerült, és megbizonyosodtam róla, hogy stabilan tudom tartani elkezdtem összeégetni a sebet, a belsejétől haladva.

A teste néha akaratlanul is megrándult a fájdalom hatására. De mivel kezeit a földhöz szorítottam, így sok mozgási tér nem állt rendelkezésére. Eleinte próbáltam kíméletes lenni, de mikor megláttam, hogy eszméletét veszti, durvábban kezdtem égetni a sebet, a felső réteghez nem nyúltam. Jobb lenne, ha az magától forrna össze, kisebb heg maradna mintha összeégetném a bőrét. Valljuk be elég kár lenne ezen a csinos kis nyakon egy masszív égésnyom. Hallgattam a szíve dobogását, egyenletes, de nem túl erős. Elengedtem a kezeit és leültem mellé fellélegezve.
Még nincs vége, de innentől nincs hatalmam, már csak az idő dönti el hogy mi lesz.
Ránéztem a kölyök medvére, aki mellőlünk figyelte az eseményeket.
-Jól kicsesztél velünk. – morogtam miközben mérgesen néztem rá.
Elgondolkoztam rajta, hogy most tényleg egy medvéhez beszélek? Mire számítok, hogy majd válaszol? Na akkor lepődnék meg nagyon.
Közben lovam is megérkezett. Nem nagyon szoktam magammal hordani kötszereket, hiszen nincs szükségünk rájuk, nem fertőződnek el a sebek, de ha jól emlékszem egy szajhától kaptam egy sálat még anno. Talán most hasznát is veszem, amíg nincs más.
A nyeregtáskához sétáltam és kivettem belőle a még relatív tiszta ruhadarabot és visszasétáltam Randgírhoz. Bekötöztem a sebét és keresztben a nyeregre fektettem. Felvettem a földről a sarlót, amin a lány vére csillogott. Nadrágomban megtöröltem és a nyeregtáskámba raktam. A tőrét és a kardját pedig visszacsúsztattam a tokjaiba Randgír derekán. Átnéztem még a két tolvajt is, hátha találok valami értéket náluk. A kardomat is visszavettem az egyikük mellkasából.
Tramplit zablájánál fogva elvezettem a táborba, ahol úgy szint feltúrtam mindent. Találtam pár nyakláncot, karkötőt és egy szép erszénnyi orent is. Már indultam volna vissza a faluba, de megtorpantam. Mit fognak szólni az emberek, ha egy eszméletlen lánnyal toppanok be. Biztos nem lenne jó vége. Valahogy magához kell térítenem. Elővettem a bőrből készült vizes kulacsomat és leöntöttem vele Randgír fejét.
-Hé, kislány! Jó lenne ha kicsit magadhoz térnél, elmegyünk egy fogadóba. Kiveszek neked egy szobát, ott kipihenheted majd magad. Legalább addig bírd ki. - Remélem eljutnak hozzá a szavaim.

Pedig az volt a tervem, hogy kényelmesen elhelyezem egy ágyban, ellátom és onnantól a szervezete már teszi a dolgát. Először úgy gondoltam nem is válaszolok neki erre, de még mindig tartozik nekem, és hát… ezek után nem kis fizetségre számítok. Bólintottam neki, hiszen szavamat még így sem akartam adni rá.
Hallottam ahogy a gyomortartalma elkezd feljönni a torkán, így még az utolsó pillanatban ki tudtam térni előle. Mondjuk a csizmámra még így is fröccsent valamennyi.
-Ugh…micsoda nőiesség. -morogtam miközben a hátára tettem a kezem, ezzel jelezve, hogy nem kell felülnie, elég, ha magánál marad. a hányás miatt pedig nem aggódom, amennyi szükséges már biztos felszívódott, hiszen egy jó fél óra eltelhetett már mióta megitta.
A kantárt átdobtam trampli fején és azzal kezdtem el vezetni. Pár furcsa tekintetet kaptam a faluban a fogadóhoz menet, de szerencsére senki nem állt elém feltartóztatni, mint az várható lett volna. Leellenőriztem, hogy a bocs megvan-e még, mikor odaértünk.
-Tudsz járni, vagy cipeljelek? – megkérdeztem tőle, de aztán meggondoltam magam és miután leemeltem a nyeregről a vállamra tettem, mintha egy krumplis zsák lenne és úgy vittem be a fogadóba.
-Hűha, megtermett leány vagy az biztos. – Nem nagy súlya volt, de az előbbi koncentráció belőlem is kivett egy kis erőt. Leültettem egy, a pulthoz közeli székre és a fogadóshoz léptem.
-Egy szobát kérek és valami tiszta alkoholt, ha kötszer is van, az se ártana.  
A fogadós keresztbe tett kezekkel nézett rám, majd Randgírra. Nem tudni mi játszódhatott le abban a körömnyi agyában, de már felkészültem rá, hogy itt aztán én, nemhogy szobát, de semmit nem fogok kapni.
-Drága lesz, a vért nehéz kimosni az anyagból. – morogta miközben a pultra rakott egy üveg vodkát és egy összehajtogatott, hosszú lenvászoncsíkot egy másik anyagba tekerve – Fel a lépcsőn, első ajtó, de csak holnap délig.
Elintéztük a pénzügyeket, megpróbáltam alkudni egy kicsit, a sebesült lányra hivatkozva, hogy talán egy kicsit megessen rajta a szíve. Amit végül sikerült is elérni. Megfogtam a kötszereket és az alkoholt és visszasétáltam Randgírhoz. A kezemben lévő dolgokat leraktam az asztalra.
-Hölgyem, a hintója előállt. – forgattam a szemeim, miközben kinyújtottam felé a kezeimet.

Ahh a skelig nők, imádom őket. A mondatára egy jóízű nevetés hagyja el a torkomat.
-Ezzel bizony nem vitatkozom! - mondtam még mindig mosolyogva. Visszafogtam a késztetést, hogy felderítsem mi is az, amit annyira érdemes fogni rajta.


Segítettem neki egyik kezemmel felmenni a szobába, miközben a másikban a cuccokat fogtam és leültettem az ágyra. Hitetlenül néztem ahogy átnyújtja az egész erszényét, de végül eltettem és átvettem tőle a gyógynövényeket. Meglepődtem, csak véletlenül vannak így összekötve, vagy esetleg... Na várjunk csak. Hogy lehet, hogy ilyen gyorsan hatott nála a főzet? Sima embernek nem adtam még a fecskéből, de úgy tudtam, hogy akár több napig is eltarthat a gyógyulás. Az addig ok hogy tudja miből áll, a sarlónak köszönhetően, de miért hordja így őket?
-Nem ez volt az első hogy vaják főzetet ittál, ugye? – Megemeltem egyik szemöldököm, sejtelmesen.
Nem kezdtem visszakozni, hiszen most nagyon is jól jönnek a növények, a vásznak pedig, mondhatta volna, hogy van nála, mielőtt csillagáron vásárolok. Leraktam mellé az alkoholt és minden mást is.
-Hmm... bármire? - kérdeztem vigyorogva miközben felegyenesedtem előtte. Nem ismerek sok papnőt, nem tudom, hogy milyen fogadalmakat tettek. De remélem nem szerepel köztük az örök szüzesség.

Bátor dolog volt ez a medvétől, de biztos értette a dolgát, hiszen Randgír még itt van, nem dobta fel a talpát. Amikor a fehér sirályt említi elmosolyodok. Nekem is vannak szép emlékeim vele, főleg a hideg téli estékről Kaer Morhenben.
-Rögtön az élvezetek közepébe, igen van ez így.
Egy pillanatra elgondolkozom, merre járhatnak már a többiek. Ebből is jó kis sztori lesz, ha megint találkozunk és ki tudja, még élvezetesebbé tehetem.
Amikor felhúzza a felsőjét érzem ahogy az agyamból az összes vér szép lassan távozik. Szemügyre veszem, formás csípőjének minden egyes ívét, majd, amit eredetileg mutatni akart heget is. Nyeltem egyet és megpróbáltam összeszedni magam.
-Ezt is megoszthattad volna velem – mosolyogtam és fölé hajoltam – Mi mást titkolsz még? – kérdeztem kihívóan miközben az egyik kezem a feje mellé tettem és azon tartottam magam, míg a másikat a felfedett hegre helyezem gyengéden.
Csak nekem juthatnak eszembe ilyen gondolatok… most élt túl egy majdnem halálos sebet én meg már karóra is húznám. Nem tehetek róla, hogy ilyen a természetünk, ebben is jobban hasonlítunk az állatokra. Nevezhetjük ösztönnek, vágynak vagy aminek akarjuk. De ez nem fog változtatni a tényen, hogy ez a vajáksággal jár.
-Tudnék gondolni egy s másra. – kacérkodtam vele, miközben közelebb hajoltam az arcához.
Persze azért tudom mit jelent a nem, ha véletlenül túl messzire megyek ezzel, még mindig elég annyi hogy lekever egy sallert vagy szépen megmondja hogy verjem ki a fejemből.