Lambert

Becenevek Farok (prick) Életkor 40 év körüli Látszólagos kor 30 Csoport/faj Vaják Foglalkozás Az őszinteség és józan ész hangja, bár ezért fizetést nem igen kap. Azon kívül hivatásos szörnyvadász.

Különleges képességek

Alapból minden képessége megvan, mint akármelyik vajáknak. Gyors, dinamikus mozgású, harc közben többet használja a jeleket, mint Geralt és Eskel együttvéve. Az ökölharcban nem túl tapasztalt, nem tartja fontosnak hiszen, ha már valakinek van kardja akkor inkább használja azt, egyszerűbb és sokkal, de sokkal hatásosabb. Attól függetlenül, hogy még fiatal, utazásai során, különböző vaják iskolákban tett látogatásainak köszönhetően rengeteg mindent tanult és kiváló kardforgató és szörnyvadász lett belőle. Kimondottan jól beszéli az Ősi Nyelvet és jól ismeri a tünde arisztokraták harcstílusát is. Jártas az alapszintű mágiában és ha különleges képességnek számít, akkor idesorolhatjuk azt is, hogy bármiből képes alkoholt főzni és senki nem érhet a nyomába, ha Vesemir utánzásáról van szó. Kijár neki az a megtiszteltetés, hogy kijelentsük, akkora taplót eddig még nem nevelt ki a farkas iskolája, mint Lambertet.

Jellemrajz

Lambert imád csipkelődni, szarkasztikus, személyiség. Szereti feszegetni a másik ember türelmének a határait, amíg el nem éri, hogy elkattanjon az éppen aktuális áldozata, aki volt annyira meggondolatlan, hogy párbeszédbe elegyedjen vele. Persze van, amikor a kis angyal a vállán lerángatja az állandó trónjáról az ördögöt és sikeresen felszólal a kényes (legtöbbször őt is érintő) témákban, és megálljt parancsol a csípős nyelvének. Sokan úgy gondolják, hogy minél gúnyosabb valakivel, annál fontosabb számára az a személy, de szerinte ez csak egy olyan dolog, amivel az emberek nyugtatgatják egymást, hogy ne érezzék olyan cefetül magukat, mikor helyreteszi őket. Az ő meglátása szerint csak arról van szó, hogy ő képviseli az őszinteség és józan ész hangját, ami sok mindenkiből hiányzik, akivel találkozik utazásai során, persze ezt sajátos stílusban a tudtukra is adja. Meghallgatja a pletykákat és fröcsögéseket, de értelemszerűen csak akkor, ha az a kedvére való, vagy ezzel olyan érdekes dolgokhoz jut, amiket még felhasználhat valaki ellen a jövőben.
Kimondottan jártas a különböző szakirodalmakban, így ennek és rendkívül magas intelligenciájának köszönhetően irigylésre méltó szókinccsel büszkélkedhet, nem sok ember van, aki úgy tud káromkodni, mint ő. Mindegy, hogy ízléstelenül vagy ízlésesen, de mindig kifejezően és meglepően változatosan, persze neki is megvannak a kedvenc szavai.
Ettől függetlenül, van, amikor ő is bűntudatot érez azok a mondatokat miatt, amiket azelőtt mondott ki, hogy megpörgette volna a fejében lévő fogaskerekek sokaságát. Nagy megbánást még így sem szokott tanúsítani, hiszen mindig sikeresen meggyőzi magát, hogyha illetlen is volt, akkor is igaz. Vannak olyan esetek, amikor a céljai elérése érdekében gyengédebb hangnemre vált és manipulatív módon próbál hatni a másikra. Ha nem menne, még mindig ott van a "B" tervnek a leghasznosabb barátja Axii, amit előszeretettel használ, még akkor is, ha nem muszáj, mert miért ne? Ki tiltja meg neki?
Rendkívül ellenszenves a varázslónőkkel, Merigold-al annyira nem, Yenneferrel már annál jobban. Utóbbival pacsizhatnának, hiszen hasonlóan éles nyelvük van, de az nem az ő stílusuk lenne, inkább tisztes távolságból visszafogottan utálják és megvetik egymást.
Hogy Lambert természete ilyenné fejlődött sokban köszönhető annak, ahogy eddigi egész élete alakult, mintha csak egy rosszul felépített dráma-komédia szereplője lenne. Úgy érzi ellopták az életét és a saját döntéseihez való jogát mikor részeges, erőszakos apja odaadta a vajáknak, aki az otthonából elvitte. De változtatni nem akar (szerinte nem is tud), hiszen ez az, amihez ért, amit egész életében csinált, amiben a legjobb. És ha már tenni nem tud ellene, legalább azt megérdemli, hogy kiélvezzen minden egyes percet, amit nem munkával tölt.
Hiába egy köcsög sokszor, soha nem hagyná cserben a barátait. Akár a poklot is megjárná értük... kétszer is. A Kaer Morhen-i vaják társaival nagyon szoros kapcsolatot ápol, testvéreiként tekint rájuk és az ő helye ebben a szép kis groteszk családban, az idegesítő, kritizáló kisöcsi szerepe. Soha nem titkolta, hogy kicsi szíve minden egyes részével gyűlöli ezt a helyet és szívesen látná a földig rombolva az egészet. De megsúgom, hogy ez a legnagyobb hazugság, amit mondott valaha is.

Megjelenés

Barna haj, macskaszemek. Kidolgozott, de nem kimondottan robusztus izomzat. Sötétbarna, szinte már fekete, rövid szakálla, ízlésesen keretezi be telt ajkait. Csak egy pillantás elég az arcára, hogy megtudd, egy igazi megkeseredett seggfejjel van dolgod. A folyamatos mogorva tekintet nyomot hagyott rajta, akárcsak az a három karomnyom is az arcán, ami egészen a homlokától az állvonaláig fut. Eléggé elkezdett kopaszodni fiatalkora ellenére, szóval valami örökletes dologról lehet szó ebben az esetben, de ez is csak hozzáad a különleges sármjához amit a kevesebb ésszel, de annál jobb testi adottságokkal megáldott hölgyek kimondottan kedvelnek. Ha éppen nem böködi semmi az oldalát, akkor egy féloldalas mosollyal az arcán közlekedik elégedetten. Hogy mitől ennyire elégedett? Már csak a puszta tény, hogy létezik egy olyan eszes, jóképű és erős férfi, mint ő elég neki.

Előtörténet

Gyermekkorom beárnyékolta az a nem mellékes tény, hogy az agresszív korhely apámnak az volt a legkedvesebb szórakozása, hogy legurított egy párat a legközelebbi faluban, aztán az az elfajzott senkiházi a szart is kiverte belőlem miután megtanultam járni és beszélni. Lehet, hogy előtte is, csak arra már nem emlékszem. Miután velem végzett anyám is kapott egy-két erősebb taslit. Sokszor felmerült bennem régebben a kérdés, hogy már akkor tudta, hogy milyen ember, mikor hozzáment? Ez az, amire nem fogok már soha választ kapni, de jobb is, úgysem változtatná meg a múltat.
Egy este az apám nem érkezett haza, annyira boldognak még nem éreztem magam, ezért imádkoztunk minden nap, de aznap sem hagytam ki...imádkoztam, hogy ne is jöjjön soha vissza. De nem kellett sokáig várni, mégis beállított egy férfi kíséretében, akinek csak a szeme világított a hatalmas fekete csuklyája alól. Esküszöm rémisztő volt ahogy az egyetlen fényforrás, a kályha tüze megvilágította a masszív alakot. Én voltam az, aki ajtót nyitott, így én lettem a jutalom. Mint kiderült, az a tikfos semmiéletű ismét jól a pohár mélyére nézett és a hazafelé vezető úton egy nekker fészekbe esett. A sors kegyetlen tréfája, hogy pont akkor arra járt a vaják is és mivel a kutyafattya nem akart neki fizetni. Vagyis pénzben nem... Így arra gondolt, hogy mit veszít, ha otthonról engem vagy anyámat kell odaadnia a saját életéért cserébe.
Hát, asszem elég is ennyi, így lettem vaják. Nem egy árva voltam, akinek amúgy is mindegy lett volna, nem egy éhező kisded. Ha aznap azt a kurafit hagyta volna meghalni a nagy hős megmentő, most szép életem lehetne, vagy lehetnék egy szar alak... mindegy, legalább az én választásom lett volna, de nem, ehelyett mocskos helyeken kell, még mocskosabb szörnyekre vadásznom az életemet kockáztatva, miközben lépten nyomon köpködnek rám és megvetnek azok, akik nekem köszönhetik a semmitérő, alpári életüket. Hol van itt az igazság. Pff… a vajákok igazságosztók. Nevetnem kell... Ámbár azt hozzátenném, hogy amikor elvégeztem az iskolát, visszamentem, hogy megköszönjem atyámnak, hogy mivé váltam neki hála. Milyen jól is esett az a köszönetnyilvánítás...
Az iskolában eltöltött éveim sem voltak a legszebbek. Na jó, az mondjuk elég emlékezetes volt mikor Eskel és Geralt a mutációm után pár héttel, majdnem túladagolták nekem a Petri szűrőjét, csak hogy legyen egy jó kis utazásom a hetedik érzékek világába. Az egy jó emlék volt, majdnem beledöglöttem (lehet ez is lett volna az eredeti terv), de hallottam ahogy a porszemek kavarognak a levegőben és olyannak láttam a kezemen minden egyes recét, mintha egy kanyon lenne tele különböző emberekkel és lényekkel.
Visszatérve, az egyetlen, akire felnézhettem Vesemir volt, aki apa figura lehetett volna számomra, de korán meg kellett tanulnom, hogy én nem lehetek az elsőszámú. A legtöbb figyelmet és törődést Geraltnak adományozta. Mindig is irigyeltem a kettejük kapcsolatát, hiszen azt én akartam. Aztán ez az irigység kiterjedt másra is, mindig csak Geralt árnyéka lehettem, soha nem léphettem ki mögüle, mint ahogy egyikünk sem. A bárdok kedvenc témája lett a Fehér Farkas. Mi pedig maradtunk a megvetett névnélküli vajákok.
Ettől függetlenül, tisztelem papa Vesemirt. Még ha néha nem is úgy mutatom.
Mikor Ciri az iskolába került, segítettem neki edzeni, megtanítottam a kardforgatásra és kénytelen voltam neki egy kis jó modort is tanítani. Mivel, hogy Geralt és Eskel nem éppen híresek a kiemelkedő magatartásukról, még akkor sem, ha azt a körülmények megkívánják. Úgy véltem egy kis hölgynek muszáj megtanulni, legalább az asztali etikett alapjait. Nem könyökölünk az asztalra mikor eszünk és nem töröljük a szájunkat a ruhánk ujjába mikor végeztünk, bármennyire is gyors megoldás ez. A tartás is fontos az asztalnál és néha az sem árt, ha van egy kis bepillantásunk az udvari etikett rejtelmeiben.
Minden télen visszatértem Kaer Morhenbe, bármilyen messze is vitt el az utam abban az évben, mindig úgy alakítottam a terveim, hogy a végén időben "hazaérjek". Sokszor meglátogattam más vaják iskolákat is, hogy megtanuljak különböző trükköket, legyen az kardforgatás, alkímia, mágia vagy éppen ivós játékok. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy bejártam már az egész kontinenst. Láttam rengeteg furcsa, szörnyű de gyönyörű dolgot is, olyanokat is, amikről úgy gondoltam, hogy nem is létezhetnek. De nem gondoltam, hogy alig egy karnyújtásnyira fogom megtalálni a legjobb embert, akit valaha is ismertem. Aiden ugyanúgy vaják mint én, csak ő a macska iskolájából. Nemsokkal azután találkoztunk, hogy elfogadtam egy szerződést, meg kellett volna szabadítanom az átoktól az Ellanderi ogrét. Aident pedig arra fogadták fel, hogy megölje. Miután az ogre kibelezte a munkaadómat, nem igazán volt sok választási lehetőségem. Alkut kötöttem Aidennel, ketten kinyírtuk, a jutalmat pedig megfeleztük egymás között.

Példareag

A nagy melegek már elmúltak, ma mégis olyan idő van mintha a pokol legmélyebb bugyraiból fűtenének. Szerencse, hogy utam egy folyóhoz vezetett, aminél megállhattam, mert a nyereg és a tököm között úgy éreztem, hogy a madarak már nyugodtan fürdőzhetnének az izzadtságtócsában.
Levetettem a fegyvereim, aztán a ruháimat, amit sár, és már repedezetté száradt vér díszített sok helyen. Miután kiöblögettem őket a vízben úgy nagyjából, hogy legalább az orrfacsaró szagok kicsit enyhüljenek, felakasztottam egy nem túl bizalomgerjesztő nyeszlett nyárfa egyetlen elérhető ágára, azért könyörögve mindenféle istenhez, hogy a gally nehogy most akarjon leválni a döglődő fa törzséről, bár amilyen a szerencsém, biztos jön egy kisebb szellő és nemcsak, hogy az ág törik le, de remélhetőleg agyon is csap az egész fa.
Elsétáltam onnan majd kinyújtóztattam a hosszú lovaglás közben begémberedett izmaimat, aztán a bal lapockámon lévő sebet próbáltam megnézni, de hiába próbáltam a nyakamat minél jobban hátra, a vállamat pedig előre húzni, nem sok mindent láttam. Inkább feladtam a próbálkozást mielőtt görcs állt volna a nyakamba, úgyis befog forrni pár nap alatt. Elindultam a víz felé, a felső réteg elég meleg volt még, de ahogy egyre bentebb mentem, már éreztem, hogy fokozatosan hűvösödik ahogy egyre mélyebbre érek benne.
A picsába, jól elkapott az a kibaszott striga.  Az a nem normális paraszt meg még azt akarta, hogy ha van lehetőségem próbáljam meg feloldani az átkot... hát kapja be, nem fogok egész éjszaka harcolni egy vérszomjas bestiával, levágtam a fejét inkább a fenébe és elégettem... Nem fogom az életemet kockáztatni egy nímand nőért, aki már nem csak halott, de még életében is biztos egy semmirekellő kupaknyelő céda lehetett. De lényeg, ami lényeg túléltem és most itt vagyok, fürdőzöm a folyóban. Ha minden jól megy ma este már egy kényelmes ágyban leszek egy jó nővel, jó sörrel, üres zacsival, teli zsebbel. Mi több kell ennél? Amikor kedvem van, keresek egy lányt, akivel eltöltöm az éjszakát. Nem olyan nagy ördöngösség. Ha a személyes bájaim nem lennének elegek akkor bármikor találhatok egy kuplerájt vagy bordélyt. Nem tudom megérteni Geraltot, minek lekötelezni magad? Gyereked úgysem lehet, egy nőt sokáig dugni meg unalmas... főleg varázslónőket. Ugh, csak a dráma van belőle. Na meg belegondolva... mindegyik ismeri egymást. Lehetne a messze földön híres neves Fehér Farkasnak is annyi esze, hogy legalább más körökben mozgó nőket húzogatna, vagy legalább nem barátnőket...
Vigyorogva távolodtam a parttól amíg a mellkasomig nem ért a hűsítő friss víz aztán lemosakodtam, az arcomat is jó alaposan megmostam. Mikor már úgy éreztem, hogy minden egyes porcikám tiszta, kifeküdtem a partra, így már sokkal elviselhetőbb volt a hőség és sokkal felfrissültebbnek is éreztem magam.
Kíváncsi vagyok mi lehet most Aidennel, megbeszéltük, hogy minden évben, mikor a tél elmúlik találkozunk Ellanderben. Idén is így volt, de a közös utazásunkat félbeszakította egy-két váratlan esemény, így csak pár hetet tudtunk együtt vadászni. Ha belegondolok, nem is nevezném azt vadászatnak, csak tivornyázásnak. Egy két nekker fészek, a jutalom, aztán irány a fogadó. Elmosolyogtam az emlékeken.
Holnap lesz az utolsó megállóm mielőtt visszaérek az erődbe. Fel kell pakolnom egy pár dolgot. A lepárlóba is szereznem kellene egy új rézkönyököt, meg kell vennem élesztőt is. Különben nem fog készülni a híres burgonya vodkámból. Az a sanda gyanúm, hogy akkor idén eléggé fáznának a többiek éjszakánként. Őszintén, nem is bánnám, akkor nem dézsmálnák meg a készleteimet, de mit lehet tenni? Ha nem csinálok, nekem sem lesz, eldugni meg nem tudom, úgyis kiszagolják.
Egy pár óráig még ott feküdtem a hátamon, karjaimat a fejem alá fonva, nézve a felettem felbukkanó felhőket, amelyek hol egy kedves hajadon hívogató alakját rajzolták elém, hol pedig puha tollpárnák mintájára formálódtak az azúrkék égbolton… de hamar ráuntam, nem az én stílusom ez a fajta nyugalom és szentimentalitás.  Összeöltöttem a ruhámon éktelenkedő lyukat. Meggyőződtem róla, hogy amennyire lehet, tökéletes állapotba hoztam és nem fogok úgy kinézni, mint egy szakadt koldus és védeni is fog valamelyest, ha megint harcolnom kellene, valaki vagy valami ellen.
-Trampli! - Magamhoz hívtam, gesztenyepej lovamat. Nem túl okos, de ennek is megvannak a maga előnyei, hiszen félelem nélkül vágtat keresztül bármin, ugrik le bárhonnan. De azért oda kell figyelni rá... egyszer majdnem egy szakadékba sétált velem a bestye lator, miközben elszenderedtem a nyeregben.  
Amint odaért hozzám, felpattantattam a hátára majd a csizmám belső részével kicsit megböködtem az oldalát, tudatva, hogy most gyorsabb tempót várok el tőle, mint a pihenőnk előtt.

Kedves Lambert!

Elfogadva!

Ritkán látni, hogy valaki ennyire jól tudja megragadni egy karakter esszenciáját. Minden leírt szavadból patakokban ömlik az a fajta veszedelmes és maró szarkazmus, ami a választott karaktered legmarkánsabb jellemvonása.
E mellé pedig nagyon jó íráskészség társul, ami a fanyar humoroddal elegyülve egy igazán olvasmányos és rendkívül szórakoztató írássá áll össze.
Túl sokáig nem szeretnélek méltatni, (mert még a végén elbíznád magad) így csak annyira kérnélek meg, hogy hagyj egy bejegyzést az avatarfoglalóban és utána már neki is állhatsz a választott és a sors által rád kiszabott foglalkozásod gyakorlásának is a játéktéren.

Avatarfoglaló