Veltynger

Becenevek: Velty, Vet, Braxer, Az Aldersbergi csata réme       Életkor Jó ideje nem számolja Látszólagos kor Harmincas évei elején járó Csoport/faj Vaják-Griff iskola Foglalkozás Hivatásos szörnyvadász, Militáns

Különleges képességek/faji adottságok

A mutációknak hála látásom és érzékszerveim hatékonyak és megbízhatók, mint társaimnak szerte a kontinensen. Bár hallásom valamiért élesebb és szemfülesebb, mint az általam ismert vajákoknak.
Rendelkezem a vajákok jeleivel és előszeretettel használom is őket a vadászatokban, valamint ütközetekben vagy mikor nincs kedvem vitázni akkor egy axii és minden bajomnak vége szakad. Rengeteg mágustól kaptam meg a primitív mutáns jelzőt emiatt.  Az alkímia tudásom a helyén van, de pár főzeten kívül mást nem szoktam használni és elkészíteni.

Jellemrajz

Az elvakult bátorság helyett inkább a megfontolt lepésről lépésre haladó harcos jellemző rá, de mikor a barátainak vagy szeretteinek megmentéséről van szó olykor még a józan szavak is süket fülekre találnak nála. Bolondos és egyesek szerint furcsa viselkedése miatt hosszabb ideig nem fér meg társaságban. Mikor már a közösség végkép nem bírja elviselni olyankor egy kis időre eltávolodik és zárkózik, valamint ritkább esetekben távozik a társaságból egy bizonyos időre. Másokkal kapcsolatban olykor nagyon sokáig bizalmatlan és emiatt szótlan is. Viszont, ha egy barátokkal töltött estéről van szó elég bőbeszédű és odafigyelő. Könnyen fel lehet hergelni és a makacsságának is köszönhetően nem egyszer keveredett nézett eltérésbe, csetepatéban mikor meglepetésére a szembe lévő vitafélre nem hatott az axii. Mint minden Griffre így ő rá is jellemző a lovagiasság és a védtelenek ápolása. Kitartóságánál, rettenthetetlenségénél talán őszintesége nagyobb mely nem egy esetben jelentett számára ablakon való kivetődést vagy a földesúr kutyáitól való futást. A lényeg, hogy a szíve a helyén van.

Megjelenés

Magasságom és test súlyom olyasmi, mint a többi átlagos vajáknak. Erős fizikumú és vállas vagyok, amelyet azt hiszem Koviri származásomnak köszönhetek, valamint jó pár harc jelét viselem magamon. Mikor nem nyílik alkalmam vagy kedvem akkor bajszos, borostás vagyok, de mikor időm és hangulatom engedi akkor általában rendszeresen borotválkozom. Arcomból itt-ott egy két picike bőrdarabka hiányzik bár sajnos nem emlékezem mikor válhattam ilyené, valamint egy pár fehér pötty tarkítja még a járom csontomat. Az állam bal oldalán egy heg húzódik, valamint a jobb szemem alatt és felett is melynek alja a fülem felé kanyarodik.  A hajszínem szőkés barna, de egyesek szerint hasonló az aranyhoz.
A ruhám a zöld és a barna árnyalataiban pompázik, mint általában a Griffek vaják viseleteinek, de olykor mikor ütközetbe indulok szívesen használok lovagi páncél alkatrészeket. Például a karomon és lábszáramon viselek, de a kedvencem az a lovagi sisak melyet egy kisebb vagyon árán szereztem meg. Mondjuk kissé akadályozza a hatékonyságomat és mozgékonyságomat, de inkább szeretnék a végsőkig a bajtársaim mellet harcolni, mint cserben hagyni őket a táborikorházban.  Ezeket a lovagi viseleteket csak háborúban viselem mivel javíttatása nem kis érték, valamint nem túl kényelmes erőltetett menetben magam után vonszolni. De visszatérve a szokásos viseletemre. A fontosabb helyeken ezüst bevonatú acél szemek védenek. Nem csak könnyű, de rugalmas is melyet bármikor szívesen viselek. Két kardal rendelkezem, mint minden vaják. Az ezüst kardomat nem kis összegért rúnákkal borítottam és emiatt a helye a lovam oldalán van. Míg a mostani acél kardomat gwenten nyertem egy törp kovácstól melyet a hátamon tartok.

Előtörténet

A fészekből kilökött tojás

-Emlékeim úgy sugallják, hogy egy Koviri utam során ért engem utol a sors. Az út menti sötét, bűzös lápból emberek sikoltásai hallatszottak. Nem ez volt az első ilyen eset, amikor valamilyen bestia a rosszkor, rossz helyen tartózkodó parasztokat háborgatta. Mióta az utakat járom számtalanszor kellet ilyen helyzettel szembesülnöm. Ahogy sejtettem három kiéhezett fojtólidérc és két halálra rémült paraszt. Mit volt mit tenni kihasználtam a meglepetés erejét és így rögtön célba vettem a leghátsó ocsmányságot. Egy gyors fentről érkező sujtással már fejét is vettem. A másik kettő csak a társuk vízbe csobbanó fejének zajára figyeltek fel, de túl későn. A jobb oldalon vicsorgó bestiát épp fordulatában gyújtottam lángra az igni jel segítségével. Ebben a pillanatban a harmadik nekem ugrott, de én egy gyors kitérővel és riposszal végig hasítottam az állától a derekáig. Az utolsó vadul égő és visító bestiát szintén egy vágással tettem ártalmatlanná. A másodpercek gyors leforgása után a fojtólidércek holtan hevertek míg a parasztasszony a folydogáló vértől, a levágott fejtől és a tetőtől talpig piszkos látványomtól dobott egy hátast. Mit is kellet volna várnom ezért cserébe?  Tapsot és hálálkodó szavakat melyek Melitele védelmező küldöttének, valamint nagyságnak titulálnak? Miután összeszedte magát az asszony rögtön a férfire nézett, aki, egy égből alámerülő griff gyorsaságával kezdett engem magával és asszonyával el rángatni a közeli faluba. A pár perces út alatt csak azt hallgattam, hogy nincs egy árva garasuk sem de ez nem jelenti azt, hogy nem lenne ez mind hármunk szerencsenapja. Egy szót sem tudtam szólni mivel minden egyes nekifutásomkor belém fojtották a szót és azzal próbáltak csitítani, hogy nagyon jól fogunk mind járni. Mikor elérkeztünk egy roskadozó, megtépett szénatetős házhoz a férfi és az asszony berohant a viskóba. A nő torkaszakadtából ordibált, idézem „Vakarék! Takarodj ki a ház elé!” Egy toprongyos kékre, zöldre vert sírástól felduzzadt szemű gyermek jött ki a sötétségből a lábát húzva mögötte pedig a férfi hozott egy batyut melyben, mint később kiderült egy penészes kenyér darabka és egy félig megcsócsált hagyma volt. A paraszt azt mondta, hogy a kölyök a jutalmam és ha nem kell nekem akkor nyugodtan használjam szörnycsaliként. Amint ezt kimondta bement a házba és nagy erővel becsapta az ajtót.
Ahogy kettesbe maradtunk leguggoltam elé bemutatkoztam és megmondtam neki, hogy nem kell félnie tőlem. Megígértem, hogy mostantól vigyázok rá és elviszem az új otthonába. Nem volt túl bőbeszédű és nagyon félt akkor mikor a kezemmel hozzá értem. Megítélésem szerint attól tartott, hogy megverem vagy megölöm. Nem is merek bele gondolni miket tettek vele azok ketten a lepukkant viskóban. Nem is akartam megtudni. Az út során a lovam nyergében ült mivel sérülései miatt nehezére esett járni.  Napokon keresztül egy szót sem szólt és nagyon keveset evett. Egy éjszaka mikor egy romos toronyban táboroztunk le arra keltem, hogy keservesen sír. Hirtelen felindulásból, valamint további ötletek hiánya nélkül megközelítettem a gyermeket és megpróbáltam simogatással lenyugtatni. Amint hozzáértem megrándult és egy apró pillanatra olyan volt, mint egy sebesült szarvas mely halálára készül. Idegen volt tőlem ez a fajta gyengédség és nagyot csodálkoztam azon mikor reggelre a kardom mellé egy rongyba szamócát véltem felfedezni, valamint egy a gyümölcstől maszatos, mosolygós gyermeket, aki a hátasom fejét simogatta. Másnap este pedig segített tűzifát szerezni így hálám jeléül oda adtam neki a Creydenben vásárolt cukorkákat melyeket egy ifjú barátomnak Coënnek szántam. De biztosra veszem, hogy a tőr melyet egy Macskától szereztem elég nagy ajándék lesz számára. Egyre többet segített az ilyesfajta dolgokban és az út végére már egyre többször kérdezgetett az új otthonáról és arról, hogy tulajdon képen miért vagyok ,,cicaszemű” bácsi. Nem tagadom, hogy nagyon megkedveltem a kis lurkót mivel értelmes, segítőkész és jószívű volt. Aztán egy borongós napon megérkeztünk a Griffek fészkébe, Kaer Serenbe ahol a nyergemben ülő tátott szájú kisfiú élete egy háromszázhatvan fokos fordulatot vett.




Az első szárnycsapástól az önálló szárnyalásig

-„Az a kis legény, akit Vygor hozott bizalmatlan és gyenge. Nem hajlandó másokkal beszélni, egyedüli örömét Picurba a vár ,,védelmezőjébe” leli, aki öreg korára nem ellenkezik a végtelenül jó indulatú gyermek cirógatása ellen.
Vygorral folytatott eszme cserém a gyermek alkalmasságával kapcsolatban vitát szült. Megítélésem szerint nem élné túl a füvek próbáját gyenge fizikuma és lelke miatt. Az egészsége pedig már egy másik kérdést vett fel számunkra.”



- „…Mikor elsőnek kérdeztem a nevéről akkor még nem bízott bennem úgy hittem ez az oka amiért nem válaszol. De mikor Kaer Seren udvarán a kutyát dögönyöztük még egyszer rákérdeztem. Azt felelte, hogy nem emlékszik rá csak arra, hogy a rokonai utálatos féregnek, rohadt éhenkórásznak és vakaréknak nevezik. Hogyan lehet így bánni egy gyermekkel, aki még a tizedik telét sem látta és a légynek sem ártott soha az életben? Szóval közös célunk lett, hogy egy nevet találjunk neki.”




- „Eddigi megítélésem alapján az idei kiválasztottak többsége túlfogja élni a füvek próbáját és így egy időre pótolni tudjuk a fogyatkozó vajákok kiképzésének ránk eső részét a kontinensen. Megdöbbentő volt számomra, hogy Vygor pártfogoltjából a két éve idehozott Veltyngerből (szörnyű névválasztásnak és a kreativitásának teljes hiányaként tekintek erre a névre) erős, kitartó és szorgalmas tanuló lett. Napról napra nőt kíváncsisága és tehetsége. Bár makacssága és olykori szótlansága kissé rontja az eddigi teljesítményét a szememben, de a mágusok felmérése alapján esélye lehet a mutációk sikerességére.
Holnapután kezdjük meg a füvek próbáját. Tizenhárom tanuló élete fog gyökeresen megváltozni. Mind izgulnak és ezt jogosan teszik. Lesznek olyanok, akiknek kiképzésük itt véget ér míg másoknak, akiknek élete csak egy új mérföldkőhöz ér.
                                           
                                                         
                                             
                          

- „…A füvek próbájának végkimenetele borzalmasra sikeredet. A tizenhárom ifjú Griffből öten élték túl. Az egyik dadogós lett míg a másik állapota még mindig drasztikus. A mágusok és a Vén Keldar épp az ő sorsáról döntenek. Hagyják szenvedni és reménykednek a felépülésében vagy mesterségesen vetnek véget az életének. Vygor épp az ajtó előtt türelmetlenkedik mivel a fiú kedves számára. Ahogy ismerem képes lenne szembe szállni Keldarékkal is a gyermek életének megvédésének érdekében. Világ életében meggondolatlan és makacs volt azt hittem öreg létére megjön az esze. Nem tudom mi fájna jobban neki. Az ahogyan párnapos szenvedés után meghal a védence vagy az, hogy véget vetnek a szenvedéseinek az életéért cserébe.  Épp kinyílt az ajtó és Keldar jött ki rajta. Vygornak sem kellet több és meg is rohamozta. Az alábbi érdek különbséget inkább röviden leírom. Keldar és Vygor heves szócsatába keveredtek melynek következménye az lett, hogy egyezséget kötöttek. Végül is a gyermek kettő nap haladékot kapott.

-…A gyermek pont ma a határidő napján felnyitotta a szemét és így bebizonyította azt, amit eddig keveseknek sikerült. Keldarnak nem mindig van igaza… ahogy nekem sem…”


                                                      



- „… Kérdésedre válaszolva felnőtt és mindent megtanult, amit tanulhatott Kaer Serenbe. Társaiból már csak ketten maradtak Cale és a dadogós Struvir de velük egy nagyon szoros hármast alkot. A többiek a medál megszerzése alatt vesztek a hegyek végeláthatatlan sötétségébe. Remélem első útja nem az utolsó lesz valamint jó tapasztalatokat szerez a bestiákról, emberekről és tájakról. A hó olvadásával elindulnak délnek és ahogy nekem mondják Vengerberg a célállomásuk. Ha találkoznál velük valami véletlen folytán a hó leeste előtt Kaedwenben kérlek irányítsd őket Kaer Morhenbe. Inkább ott teleljenek át, mint valami fogadóban, ahol nem látják őket szívesen…”



Szabad szárnyakon

A Griffek fészkének elhagyása óta hosszú évek teltek el és így jó pár történet kapott szárnyra róla. De az biztos, hogy mint sok társa a kontinensen a betevő falatért küzd. Olykor az emberek védelmében a szférák együttállásának szörnyei ellen, máskor pedig Aedirn és észak népeinek szabadságáért.

Példareag

A nyári forróságot a gyengéd és csendes szellők simogatása varázsolta tökéletessé, a szántóföldeket pedig szorgos, szalmakalapos parasztok kitartó munkája tette harmonikussá. Ezalatt a fiatalság a környező ligetben tanyázva élvezte ki a gondtalan élet gyönyöreit. Míg valahol pedig két vaják emelkedett ki a közeli folyóból, mint két mocsári szörny. 

-Ha jól emlékszem Vet a te ötleted volt az, hogy látogassuk meg Dennát, ha már Kaedwenben járunk!– mondta idegesen Cale és letörölte az arcáról a vizet.
-És te azt mondtad bármikor elkísérsz…
-De azt egy tetves szóval sem mondtad, hogy darabokra törted a szívét a legutóbbi találkozásotokkor! Azt mondtad minden okés köztettek! 

A csuromvizes Veltynger erre már nem tudott mit mondani. Helyette inkább némán mérgelődött, valamint át gondolta az utóbbi pár perc tartalmas történéseit és arra jutott, hogy Calenak és Dennának is igaza van.  

A folyóból kiérvén szitkozódtak egy keveset és lerázták magukat, valamint útra keltek. Némán battyogtak egymás mellett a fákkal borított part szélén. De a fák lombjai nem kellemes hűsítéssel vigasztalt, hanem a fogcsikorgató hideggel verte őket. Egyedül csak a cuppogó csizmáik társalogtak egymással, de azok is csak a monoton cup-cuppal. Míg el nem érkeztek egy nagy és melegen izzó sziklához,ahol kiteregették vizes ruháikat és kiöntötték a csizmáikat. Leültek egy kidőlt fatörzsre és némán bámulták a szemben lévő sziklafalon magányosan álldogáló nőt, aki megvető pillantásával koncolta fel mindkettőjüket. De legfőképpen az orrát lógató Veltyt. Mert egykor így hívta a vajákot. 

-Miért nem vagytok képesek végre szakítani egymással és tovább állni? - kérdezte nyugodt hangon megtörve a csendet Cale.
-Mert minket összeköt valami. Valami, ami nem egy dzsinn vagy a sors fintorra… de ez lényegtelen. A végén valamelyikünk úgyis elcseszi…- sóhajtott keservesen és arcát kezébe temette.
-Már hiányzott a siralmas lelkizésed… Azt hiszem kitudnám elégíteni az egyik vágyadat.
-Át tudnál változni egy világszép lánnyá,akivel egész este csak a lepedőt gyűrném?
-Ez nem kérdés. – mondta bohókásan és kacsintott. – De azt hiszem jobb bulinak ígérkezne az, ha meglátogatnánk az öreg Kaer Morheni farkasokat.
-Hm... Újból a farkasokkal inni? – kérdezte feszengve Vet miközben még mindig Dennát nézte. Szerette nézni ahogy hosszú,kibontott barna fürtjei lobognak a szélben. Valamint miként hófehér orcájára vörös bokréták kerülnek míg bűbájos zöld szemecskéi lélekbehatóan pásztázzák őt. - Miért is ne? Kedvem lenne ötvenféle módon berúgni.
-Ez a beszéd! – csapott hirtelen Cale a térdére és felpattant. - Menjünk vissza a faluba a lovakért aztán majd útközben szerzünk valami harapnivalót, amit Vesemir majd elkészít!  

Amint megszáradtak fel is öltötték magukra ruháikat és pengéiket. Cale hamar elindult de Vet mielőtt ugyanezt tette volna még utoljára visszatekintett a sziklafal tetején álló Dennára és csak ezután tűnt el a fák sűrűjében. A lány arcán már nem a harag tükröződött, hanem a szomorúság.  

-Amit műveltek az természetellenes… Egy vaják és egy bruksza? Ha egy bárdnak mondanád még az sem hinne el egy ekkora baromságot…
-Lehet... 

Kedves Veltynger!

Elfogadva!

Ami azt illeti, teljesen őszintén bevallom, ilyen regéről még én, a világlátott Bárd, a híres-neves Kökörcsin Mester se hallottam - pedig én aztán már tényleg mindent láttam! - hogy egy vaják beleszeretett volna egy bruxába - de épp ez benne a szenzációs! Még jobb, mint az az elátkozott nemes ficsúr, aki ugyanígy járt, no, mi is volt a neve, ejnye, nem jut az eszembe... De nem is fontos! Ha te tudnád, mi halhatatlan, szívszaggató szonettet tudnék én ebből költeni, sőt, tán egy egész szonett-koszorút is írnék!
Komolyabbra fordítva a szót azonban, nem, nem csupán a szerelmi életed balladákba illő, de az eddigi élettörténeted is! Bár azt nem tudtuk még meg, hogy miért "becéznek" téged az Alderbergi Csata Rémének, de ne aggódj, majd kiszedem én belőled, csak csípjelek el egy kocsmában! Addig is azt elmondhatom, hogy a stílusod nagyon is tetszetős, öröm volt olvasni minden sorod, és nem is tartóztatnálak tovább attól, hogy Útnak indulj - csak még arra kérlek, bármily tépett is legyen orcád, kérlek, egy szabadúszó piktorral örökíttetsd meg portréd az utókornak, és foglald is le az avatárfoglalóban!

Avatarfoglaló