Enesie Strellint

Fonetikus kiejtés: Eneszi Sztrelint Becenevek En, Szüleiknek: Kicsi En Életkor 20 Látszólagos kor 20 Csoport/faj Bárd/Ember Foglalkozás Jelenleg még tanulok, de idővel oly híres leszek, mint Kökörcsin.

Különleges képességek/faji adottságok

Nagyon jól tud balladákat írni és akár elénekelni azokat. Egész jó a kondíciója, mivel sokat fut örök elől. Jól bírja a tüdője, hogy szépen tudjon énekelni.

Jellemrajz

En, ki a könyvekért rajong, ki inkább rímel, mint penget. Ő az, aki csöndes, de szavai élesebbek bármely tőrnél. Szavai, melyek úgy csilingelnek, mintha nem is akarnának bántani, de jaj neked, ha megsértem. Menekülj, ha a testvérét bántod, ha ő felé egy rosszat szólsz. Menekülj és nagyon jó rejtekhelyet keress, mert nincs az, ami tőle megmentene. Örülj, ha könyvet látsz nála, mert akkor nincs oka hozzád szólni, nincs oka bántani. Olvas, mert szavak a mindene, mert hozzájuk jobban ért, mint az emberekhez. Mert azokat úgy csavarja és tekeri, hogy te közben nevetsz, sírsz, örülsz és elszomorodsz egyszerre.

Megjelenés

Lány kinek haja vörös akár az égbolt a tenger hullámzó vízé felett. Szemei zöldje szinte világít fehérkés arcán, ahogy lelked mélyébe hatolnak. Vékonyka kis ujjai közt szinte látni a toll a nyomát. Nem túl nagy, de bőven megáldott és nem is fél takarni ezt. Karcsú és hajlékony, gyors és fürge. Szalad, mikor szaladni kell és megbújik, ha kell. Mosolya, amely szinte mindent magával ragad. Hangja, amely olyan szép, mintha szírének nevelték volna.

Előtörténet

Toussaint a bor és a fényűzés országa. Nilfgaard legszebb városai, ahová nagyon sokan akarnak eljutni és meggazdagodni. De a legtöbben csak leisszák magukat a mocskos földig és arra sem emlékeznek, mikor tették ezt meg. Beauclair pedig mindennek a központja, ahol fényűzés és a bor végtelenségig megtalálható. Nem meglepő hát, hogy az egy főre eső nemesek száma is kiemelkedően magas. A Strellint család is ezen nemesek közé tartozik, akik kereskedelemmel foglalkoznak. Sok borászat cikkeit és más különféle italokat, szöveteket árulnak és szállítanak szerte Nilfgaard területén. Mindezt már lassan a harmadik generáció óta végzik és így egészen nagy névnek számítanak ezen a téren.

Gyermekekkel is megáldotta őket az élet, hárommal, hogy pontosítsunk kissé. Egy fiúval és alig pár évre rá két lánnyal, ikrekkel ráadásul. Két szép leánygyermekkel, akikkel szegény anyjuk nagyon megszenvedett. De sikeresen a világra tudta hozni őket, de szerencsére gond nélkül vissza tudta nyerni erejét. A két csemete is szépen felsírt és rövid időn belül megtalálták a számukra legkényelmesebb helyet anyjuk karjai közt. Rövid alatt rájöttek arra is, hogy bizony nagyon könnyű őket összekeverni. Így aztán egy egyszerű módot találtak rá, hogy meg tudják mondani melyik-melyik. Kaptak egy kis karszalagot, eltérő színűt, aminek segítségével sokkal könnyebb volt megmondani, hogy melyik Valeera és melyik Enesie.

Az ikreken hamar észre lehetett venni, hogy szinte elvarázsolja őket a zene, a művészet. Amikor anyjuk vagy a dadájuk elkezdett énekelni nekik, akkor olyanokká váltak, mint akiket megbabonáztak. Ilyenkor mindig mosoly ült ki kis arcukra és olykor annyira kacagtak, hogy olyan vörösek lettek, mint a hajuk. Ezért hát hamar elkezdték őket tanítgatni amennyire tudásuk engedte. Különféle hangszerek és természetesen a nemesek körében elvárt tárgyak is előkerültek. Nyelvtan, dialektika, számtan, utóbbi nagy hangsúlyt kapott, hiszen a kereskedő családnál alapvetőnek számít. Mindkét gyermek nagy örömmel kezdtek bele. Lelkesen itták a tudás minden cseppjét, nem túlzottan meglepő módon eltérő keverékben. Valeera-nak jobban mentek a hangszerek és a dallamok, míg Enesie-nek az írás és a rímek.

Eleinte irigykedve figyelte a testvérét, ahogy elképesztően szép dallamokat játszik. Így aztán Enesie inkább a könyvek és rímek birodalmába vándorlót és merült bele a szavak tengerébe. Sok híres trubadúr balladáját olvasta át többször is. Kökörcsin jó pár művét tudta fejből szóról-szóra felmondani, csak hogy egy példát említsünk meg. Nem is kellett sok, hogy két lányka együtt énekelve kápráztassa el a szüleit, bátyjukat és a szolgálókat egyaránt. Bár néha nem éneküktől, hanem hangos veszekedésüktől remegtek meg a vázák a képek alatt. Akkor is meg tudták mutatni, hogy bizony nagyon könnyedén ki tudják tuszkolni kicsiny torkukból azt a magas c-t, amit sok énekes megirigyelne. Arról nem is beszélve, hogy mekkora rumlit tudtak még ez mellé összehozni. Szobájuk ilyenkor olyan volt, mint valami nagy és dicső csatajelenetet akartak volna eljátszani. Kicsit olyanoknak tűntek, mintha fiúk lennének és nem lányok.

De még mennyire nem voltak kis aranyos nemesi lánykák, amikor kihasználva hasonlóságukat kergettek az őrület különböző fokaira a szolgálókat. Arról nem is beszélve, amikor Enesie-t valaki megsértett, vagy megbántott. Ugyanis akkor Valeera nem gondolkozott túl sokat, hogy elvegye tőle szalagját és a nevében rendezze le a dolgot. Ez leginkább erőszak formájában hajtotta végre, mintsem szavakkal döfködve le a másikat, ameddig az nem könyörög kegyelemért. Ugyanis Enesie inkább ennek volt a híve, de ő is szép nagyot ütni, ha kellett. Ám ezen kis csetepaték olyanokká váltak, mint a kalapács a kovács kezében. Összekovácsolta őket és olyan kötést alakított ki, amit nem igazán lehet már szétbontani. Jaj azoknak, akik balga mód mégis megpróbálkoznak el. Jaj nekik, mert akkor az ikrek haragját zúdítják a nyakukba.

17 éves korukra már nem volt mit tanulniuk otthon és láthatóan bátyjuk belefogott a családi név tovább vitelébe. Így aztán igazán rövid beszélgetések záró mondatának hatására jutottak el Oxenfurt Akadémiájára. Eljöttek, hogy ki tudják bontani szárnyaikat, hogy majd meg tudják mutatnia világnak csodás szárnyaikat és ének hangjukat. Hogy majd ezekkel varázsolják és bűvöljek el a nézőközönséget. Oly nagyon szeretik a zenét, hogy nagyon mást nem is láttak maguk előtt, mint jövőt. Bárdokká akartak válni, balladák és regék megalkotóivá. Olyanokká, akik mosolyt és néha könnyeket hívnak elő az emberekből. Híresekké szeretnének válni, hogy a következő nemzedék mindig emlékezzen a nevükre és a remek műveikre. Inkább ezekre, mint azon kocsmai verekedésekre, amikbe véletlenül keveredtek bele. Mert két gyönge lány ugyan miért is akarna balhét kezdeni. Miért is akarnának őt az öklükkel beszélgetni csodás hangjuk helyett. Miért is ne akarnának?

Mindketten nagyon élvezték az akadémiát, bár ő lehet, hogy egy kicsit jobban, mint Valeera. Míg Enesie minden könyvet elolvasót még idő előtt és bőszen jegyzetelt is, talán kicsit túlzásba is vitte néha. Addig Vex ezt az utolsó napokra hagyta, aminek a vége mindig az lett, hogy testvérével beszélték meg ezen könyvek tartalmát. Bár ennek hála találkozott két különböző álláspont és vélemény. Új felismerések születtek, amik csak segítették őket. Mindig kisegítették a egymást, mindig ott voltak, ha valami nem ment a másiknak. Enesie akkor, amikor tanulni kellett. Valeera akkor, amikor gyakorolni. Zene viszont mindkettőjüknek jól ment, lévén, hogy ezt szerették a leginkább.

De persze a nem maradhattak ki az Oxenfurt diákjainak szokásos mókáiból sem. Késő esti iszogatások, kisebb-nagyobb balhék, amiknek hála néha az örök elől való futás lett a vége. Ahogy az összes kocsma és ivó árlapjának pontos ismerete is alapvető tudásnak számított mindenkinél, így Enesie is jól tudta ezeket. Ráadásul még pár apróbb trükköt is, amivel még kedvezményt is kaphatott. Nem is volt rest kihasználni ezt, hála a szülői háttérnek és annak, hogy testvérével kicsit korán kezdtek el rájárni az otthon található borra. Nem egyszer találták meg őket hordok közt egy-egy üveget szorongatva. Ennek meg is lett az eredménye és nem csak a hosszas fejmosások képében, hanem abban, hogy igazán jól bírják az alkoholt. Bár ezt elsőre nincs olyan lélek, aki megmondaná róluk egészen addig, amíg az asztál alá nem kerül velük szemben. El is terjedt a hírük, mint a vörös ikrek, a kocsmák rémei.

Természetesen a fiúk sem maradhattak ki Enesie életéből, hiszen Oxenfurt akadémiájára jár, vagy nem? A másik nemnek bőven van jóképű képviselője, akik könnyen elcsavarják a lányok fejét. Persze ez fordítva is igaz, ám valamiért ő fogékony volt rájuk. Néha már túl fogékony is, aminek Vex nem örült túlságosan, bár ő ebből egyelőre még kimaradt. Ám En fejét úgy csavarták el, mintha egy báb lenne, akit kötélen ráncigálnak balra s jobbra. Első szerelme is éppen ilyen volt. Csodás dalia, aki csak úgy csavarta a szavakat felé, bókjai úgy záporoztak, mint a nyílzápor. Sok eltalálta, túl sok. Nem is kellett sok, hogy karjaiban kössön ki, majd alatta. Ám, hamar érte a csalódás kemény és erős pofonja, ami észhez térítette. A fiú mondjuk rosszabbul járt, mert ő Vex öklével találkozott. S bár csalódott volt, megsértett és bánatos, de nővéré ölelése elég volt számára, hogy megnyugodjon.

Az Akadémián nincs ott a családjuk és a bátyjuk, aki megvédheti őket. Csak magukra számíthattak és senki másra. Nem mintha túlzottan kellett volna őket babusgatni, mivel egyikük sem félt túlzottan a pofonoktól. Meg se tudnák mondani, hogy hányszor kellett lopódzniuk az örök mellett. Hányszor futottak nevetve kezükben egy lopott üveg borra miközben kergették őket. Igen hamar leltek rá azokra a résekre a falakon, ahol gond nélkül át tudtak bújni és úgy, hogy senki ne lássa. Egyikük se lett mintadiák, de nem is akartak azok lenni. Ők énekelni és dalolni akarnak, kiélvezni az életet és annak minden cseppjét. Kiélvezni a fiatalságot, a várost, a borokat.

Példareag

Édes gyümölcs, ami nagyon könnyen meg tud téveszteni, ami könnyen el tudja veled hitetni, hogy nem romlott. Ő pedig nagyon az, a veséjéig az és neki mégis vele kellett kavarnom. Nem láttam a nyilvánvaló jeleket, amik máskor annyira jól észrevehetőek. Nem láttam meg azt, hogy csak játékszer lesz belőlem. Nem láttam és ez a végtelenségig dühített, de egyben el is szomorított, mert érzelmek kezdtek kialakulni bennem. Gondolataimból Vex ránt ki miközben egy könyvel próbálnom elterelni gondolataimat. Csak egyet kérdez és arcom láttán tudja is a választ, ahogy zöld és kissé duzzadt szemeimet rá emelem. Látom, ahogy harag gyűl benne és már tudom is, hogy mit fog tenni. Elveszi a szalagot és látom az arcán azt a ravasz kis mosolyt, amit balhék előtt szokott felém küldeni. Apró mosoly jelenik meg az én arcomon is erre.
Szerencsére teljesen el tudom kötni a figyelmem az előttem lévő könyvel, így nem kell semmi másra sem gondolnom. Alig veszem észre azt is, amikor ismét nyílik az ajtó és a nővérem lép be rajta. Ölelése jól esik és megnyugtat, mint mindig. Szavai mosolyt varázsolnak arcomra.
-Köszi Vex. - szólalok meg és megérintem a kezét - Legalább vérzett? - kérdek egy csibész mosoly kíséretében, mert ha nem, akkor én fogok gondoskodni erről. Mi már csak ilyenek vagyunk. Amikor az egyiket megbántják, a másik meg lerendezni a dolgot.