Kerack szeme nem világít a sötétben, az erdő fojtó sűrűségén egyedül kell átvergődnünk magunkat. Nyolc év után sem felejtettük el a dörgést, ahhoz túlságosan a sejtjeinkbe ivódott az itt töltött idő; mégis mélységes letargia telepszik rám, ahogy halk léptekkel utat törünk magunknak a lelógó indák susnyásában. Nem világít a macskaszem, vagyis nincs itthon senki. Sem Leonart, sem mások. Az érzés, hogy mi vagyunk az egyetlen macskák, akik megtalálták a hazavezető utat télre, mázsás súlyként nehezedik rám.
Megállásra intem Karmélét az erdő legmélyebb pontján, önkényesen előre lépek, az előttünk húzódó ágakat fürkészem, majd beléjük kapaszkodva félrerántom őket az útból. A kopár zöld felfedi a mögötte tátongó, ködbe burkolózó szakadékot, és a viszontlátás öröme enyhe megkönnyebbüléssel önt el. A vállam felett odabiccentek a lánynak, aztán a mélybe vetem magam. Kezem alá otthonosan simul a következő ág, amin átrugaszkodom a következő indára. Belököm magam, a lendületet kihasználva szaltózom fel a függőhídra. Hiába érkezem puhán, talpam alatt kettéroppan a fa, bokám a semmibe zuhan, kétoldalt megkapaszkodom. A fa idővel elkorhad. Hát senki sem járt itt, hogy megjavítson téged?
Ha Karméle is megérkezett, indulhat a mászás. A függőhíd végén túl ismerős kövek várnak minket, alig egy fertályóra alatt, könnyedén felkapaszkodunk a mohákkal benőtt falakon. Az utolsó méteren átsegítem, majd a torony ablaknyi ajtaját belökve levetem a csuklyát a fejemről. Teljes a sötétség.
- Nos, a jó hír, hogy miénk az egész kégli - vetem oda a mellettem ácsorgónak, nagylelkűen elhallgatva a rossz hírt. A földre kikészített kovakővel pillanatok alatt tüzet lehelek a falon lógó fáklyák egyikébe, amit aztán magam előtt tartva elindulok a trükkös csigalépcsőn lefelé. Pontosan tudom, melyik lépcsőfokot kell kihagyni, hogy ne zúdítsak halálos csapdákat a nyakunkba.
- Megyek, meggyújtom a Szemet, te addig izzítsd be a konyhát. Éhen halok! - A fáklyámat a falon lógók egyikéhez tartom, és amint az lángra lobbant, leemelem a falról és Karméle kezébe nyomom. Mielőtt elhúznám tőle a kezem, gyengéden megcirógatom az övét.
- Ellenőrzöm a tornyokat is. Egy órán belül az étkezőben találkozunk. - Pont azért kapja ezt a feladatot ő, mert tudom, hogy nem egy konyhatündér, és mert dacára annak, mekkora amazon lett belőle, ha valaki a toronyhálók mélyén rejtőzködik, jobb, ha velem találkozik először, nem vele. Meg akarom óvni, még ha ezt büntetésként is tálalom. Mielőtt tiltakozhatna vagy helyeselhetne azonban, a tarkójára marva magamhoz rántom, ajkaink mocskos és sokat ígérő csókban koccannak össze.
- Aztán valami finomat készíts. - suttogom a szájába, mielőtt elhúzódnék tőle, köpenyem csuklyája alá rejtve huncut mosolyom, majd lefordulok, kilökve a falba rejtett csapóajtót és kivetem magam a köddel borított sötétségbe.