Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Ez a mai nap is úgy indult, ahogy előtte sok másik is már. Őnaccsága a törpök legtörpösebben sikkes nőegyede éppen lányos hobbijának hódolt az elmúlt pár napban, hiszen a kocsmatöltelékek nagy részét a nem messze lévő Akadémia szolgáltatja neki. Viszont azok a rossebek éppen vizsgázódnak vagy mi a Melitele hónalját csinálnak épp. Száz szó mint egy, kicsinykét ráért mostanság a KISasszony, rendre előre dolgozott az ékes szerek megrendeléseivel, hiszen tudja ő, óóó honne tudná! Minnyá jönnek a pribékek, hol örűlni, hol meg ríni. Tehát isznak majd mint a gedény. Vagy göbény. Talán gyékény? Bahh, tök möndegy. Miután lepolírozta az új rubin nyakláncot, mit a minap alkotott, már kattan is a lakat az ajtón és megy át a konyhába népszámlálást tartani. Van itt vadas kan, meg szelíd gebe, meg ilyen ugráló biszbasz is. Az a na… özé. Begrefeles! Az. Szépen letisztítva az összes állat, a kukták épp ipari mennyiségű zöldséget mosnak és hámoznak, szeletelnek és kockáznak. Tisssácska a kondérhoz siet, mi nagy tűzön rotyog immáron… hát, röggel óta. Merít bele a fakanállal, minden fújás nélkül szürcsöi fel és pofát vág. - Azt a löborúlt kancsó végit! Hun a sója? Aggyad ide pupák! Mé nem rakatatok béle? Raktál a fönéket! - Korholja meg a kuktáit és belecsap egy istenes merőkanálnyi sót a kondérba. No nem megijedni… a kondér maga nagyobb mint a törp, szóval arányaiban ez csak egy „csipöt” volt. Jól megkavargatja, megízleli megint, most hümmög. Má jobb is. Megtörli kesztyűje széliben a száját és emígyen leellenőriz mindent is a konyhában. Hiszen hát… délután hirdetnek kifelé valami pontos dogokat. Pontosan fontosat, amitől a dejákok esze odavész, viszont Tissácska zsebe meg tele lész! Zsipsz-zsupsz el is telik a délelőtt ilyen és olyan tesznivalókkal, mire a törp szusszanva konstatálja a dolgokat. - No asszondja, idejö vóna nyötni – Battyog a vaskos tölgyfaajtóhoz, elfordítja benne a kulcsot, kiporoszkálva pedig a táblácskához, megfordítja azt. NYÖTVA, hirdeti nagy, cirádás és nem annyira helyes betűkkel a tábla, mostantól be lehet jönni, és nem fogják az illetőt seprűvel kihajtani. (Csak ha nem fizet)
Voharr küldetésben jár és legnagyobb bánatára megint az emberi városokban kell kószálnia hogy meghallja azokat a híreket amiket Iroveth is hallani akar majd tőle, de legalábbis olyasmit amit eddig nem tudtak. A tünde harcos, és nem diplomata de ezekben az elfoglalt időszakokban néha olyasmit is tennie kell amit nem szeret és nem igazán fúlik a foga hozzá, így hát egy ismerős kis kocsma felé igyekszik hogy némi hírhez jusson. Bár amikor legutóbb itt járt majdnem megölték és még mindig kiveri a víz a tüzes itókák emlékére amihez ő nincsen hozzászokva. Már nyitva találja és be is surran az ajtón hogy aztán elfoglalhasson egy asztalkát magának az egyik csücsökben. - Estét asszonyom. Van-e valami ehetője? - kérdezi azért minimális udvariassággal, de tiszta emberi nyelven.
*Keszeg hátán érkezem, talán nem bűzlök annyira, mint amennyire általában, de egy szörnyvadásztól senki se várjon mást. Egyedül érkezem, egyébként is az a magányos típus vagyok, bár meg kell valljam, és ezt sosem mondanám Kökörcsin szemébe, néha hiányzik a nyakló nélküli pofázása. Medálom a mellkasomon pihen, a bőr vértem Keszeg holmijaiba van behajtva. Csak a fegyvertáskáim emelem le a lovam hátáról, és lépek be a fogadóba. Neftissa fogadóját a törpéktől ismerem, egyszer- kétszer már magam is jártam erre. Még megnézem a cégért és a táblát is. "NYÖTVA". Biccentek. -Hmm. * biccentek , és belépek az ajtón. Azért már akadnak bent is vendégek, én a kandalló közelébe ülök le, noha van annyira meleg ,hogy most ne legyen begyújtva. De odatámaszthatom a fegyver táskámat is.* - Sört kérek. *nem kell aggódni, van fizető eszköz nálam, sikeresen befejeztem egy feladatot, és még ki is fizettek.*
A vaják lassan haladt az emberektől zsúfolt és színes utcácskákon, már-már utat törve magának. Bármerre is nézett üzletek, fogadók, műhelyek és galériák sokasága vette körbe, illetve az innen kiáramló muzsikaszó, emberek zsivaja és ezeregy étel illata. Hátán hatalmas batyu pihent, benne pedig mindenféle csoda, mint például alkímiai hozzávalók, a legújabb térképek és bestáriumok, törp és tünde rúnák és sok minden más. Ezeket az átlagember számára nem mindennapi csecsebecséket nem is magának vette, küldetésen volt Keldar megbízásából. Kaer Serenben mindenki számára ismert volt a vén Keldar és az ifjonc Veltynger örökös viszálya, ami az évek múltán nemhogy javult volna, hanem tovább mérgesedett. Egy ilyen, az egész várat betöltő marakodás után Keldar, hogy távol tartsa a csendes fészektől haragosát, kiadta az útját és egy listát, amit be kell szereznie a Griffek számára. Így Vet savanyú szájízzel, de nekiindult a hosszú útnak és el is jutott Oxenfurtba, ahol minden olyan dolgot megtalált amire szüksége volt. Egyedül már csak étel és ital híján volt, de ezt a már-már törzshelyének számító Tissa mamánál kívánta beszerezni. Ahogy egyre inkább közelebb került a fogadóhoz kedve is kezdett kivirulni az unalmas vásárlás után. Miután belépett megnyugvással szemlélte, hogy a kocsma még mindig a régi és Tissa mama a rá jellemző módon pattog, mint a nikkelbolha. Lepakolva batyuját, vidáman fordult hozzá:
- Napot Tissa mama, szépen kérnék egy korsó Redaniai világost és valami harapnivalót! Miután kikérte étkét és italát tekintete egy számára ismerős ábrázatra terelődött, majd se szó se beszéd elindult és helyet foglalt mellette.
-Milyen kicsi a világ, két vaják egy helyen? Mi úton testvér?
Midőn minden új és kevésbé új vendég betért a híres-hírhedt Oxenfurti SER- és Szeszipari Tanszík ajtaján, vendégeink arra lehettek figyelmesek, hogy az asztaloknál még a szokásosnál is több a deák. És ha még csak a számuk nőtt volna meg - de megnőtt bizony az elfogyasztott alkoholmennyiség is, s ezen tényt az egyik, alighanem matematika főszakos és filozófia alszakos tanuló az alábbi félrészeg szónoklattal summázta a kocsma népe felé: - Heuréka!! Megvan a kettes! Megvan!! Halljátok, nem buktam meg! Nem kaszáltak el, hogy a rosseb egye meg! Úgyhogy ennek örömére ma csak feleannyit iszom, mintha kétszer annyit innék! Hol az a hordó?! A diadal- és mézserittas, megható beszédre tapsviharban és füttyögésben tört ki az ifjú szónokot körülülő diáksereg, majd magasba emelték a korsójukat és felkiáltottak: - Éljen Arkhimédesz! Fenékig! - azzal mind meghúzták az italukat, s a hasonlóan szerencsés flótások örömkönnyeket hullatva borultak egymás nyakába, és ünnepelték akadémiai sikereiket - hiszen mind tudjuk, hogy kettesnél jobb jegy nincs, csak szebb. Voltak ám persze kevésbé szerencsés lelkek is, akik örömkönnyek helyett bánatukban és elkeseredésükben zokogva néztek a csorba korsóik mélyére, mintha az agyagkorsók fenekén rá tudtak volna találni a válaszokra. Hogy milyen válaszokra? Hát természetesen a pótvizsga-kérdések válaszaira. - Hát én akkor most megölöm magam - zokogta a pultnál ülő, huszas éveiben járó ifjú, kék felöltőben és sárga nyakkendőben, akit csillagászatból húztak meg. - Nem, ne, Tissa mama, ne is tartóztass, én még ma belefojtom magam ebbe a korsó mézserbe, itt ni! Hallotta mindenki?! - nézett körbe a nemrég érkezetteken aztán, s kivörösödött arccal szívott egy nagyot az orrán - alighanem a könnyeitől nem is tűnt fel neki, hogy két vajáknak és egy marcona tündének sírja el élete bánatát. - Uraim, igyanak hát az ifjú Werther szenvedéseire és halálára! - nyöszörögte, majd zokogva a három férfi közül a hozzá legközelebb ülő nyakába borult és keserves sírásban tört ki.
Van is mit csinálni, hála a jó tárnáknak, hogy nem unatkozik mert akkor hajh lenne ám a hím kurtizánoknak! Mert sajátot azér a pár hetymetyért nem tart... módfelett költséges egy jószágok. Azt a nyomorúlt harcimarcit meg azóta se ette vissza ide a fene... Löhet megdöglöndöttt. Rosseb egyö mög. No de az élet megy tovább, neki sincs ám ideje ezen kesergélnö. A kocsma hejj telö van, Tissa keze mint valami kártyavarázslat osztja az itókát és hol az egyik sarokban bukkan fel, hol a másikban, de egy beztos… hang alapján meg lehet mondanu, hun van éppen a naccság. - Jöszök má no, nö ordíccs kölök! - Hangzik tiszta méz hangja, némi korommal, s sebtiben pakolja a kupácskáit tele sörrel újra. Be jó is ez a nap! tudta ám ő hogy ez jó fogás lesz. „Ha gyó lett azé igyá, ha meg nöm, akkor azír!” Az évszázad legjobb marketingfogása. Ahogy nyílik az ajtó, már kezdi is a szokásos mondókáját, mert hát elvégre nagyon érzékeny az ajtó hangjára. - Írcben gazdag szíp napot, mi töccik? – Eztán néz csak fel, huva is ment a pribék és megy utána felvönni a rendelíst. Hunyorogví nézi egy csöppecskít, aztán rájön, hogy látta már a morcos hegyest. - Vón hát! Minük nízel te engöm? Röpülős kéne, vagy inkább nígylábú? Sütve vagy fűve? – Mutat az asztalon a picit odaragadt étlapra és ha megvan a válasz, akkor Melitelésen elkurjantja magát a konyhába és tezsik is össze az eledelt. - Belödbe ser köll-e? – Erre is elraktározza a választ és majd egy nagy kanyarban hozza ki, mert közben jöttek még, alig pár pillanyalatnyi különbséggel. - Írcben gazdag szíp napot, mi töccik? – Totyog oda a csomagos nyakiglábhoz. Nyakigláb hegy. Úgy a. Fölpillant csudaszép szemeivel, kicsit hunyorog… kicsit szőrös… fehér a haja…Mögvilágosodás! - Tössék csak tössék, profeccor úr naccsád, erre ni! – Viszi a hóhajú vajákot egy asztalhoz, de az aztán annyira menetirányos, hogy végül a kemence körött kötnek ki. Na rosseb, jóvanaz. - Oszt röndes sert, vagy olyan lófüttyöset? – ez mindig kardinális kérdés nála, így a válasz tekintetében menne a pulthoz, de ugye lött mígögy pribék, de hála a mélyességes kavicsban gazdag írceknek, odagyütt magátúl. - Nosza cseccsen lö, huzom is, böjkél csámcsát! – Mutat az étlapra és ha választ ő is akkor mostmr _tényleg_ a pult mögé sertepertél, lecsapolja a kért soroket, kurjant minden új ételrendelísnél, és sebtiben szalad egy kört az italokkal. Mer amúgy nagy császöristennőcske ő, kezibe mocsokul sok seres korsú fír el! - Étöl egy fertályúra múva lösz! – Kiabál bele a tömegbe, mert a dejákok hangján valahogy túl köll érnie. emígyen mikor itt az egyik meg akarna dögleni, Tissa suhint egyet és tenyere mentén a legközelebbi szerzet ölébe hullik – félig magától – félig Tissától. - Míg mit nöm! Hogy rám uszíjjad azokat a konzervjankókat! Pfejj! Böztös nöm! – Csattan a köpőedény falán az a bizonyos a pult mögött, Tissa mellett… pár méterre.
A nő szavaira nem sokat gondolkozik, de nem gondol azzal hogy felismernék. - Négylábú, és ne sajnálja. Sört, rendeset.... - adja le a rendelést, és tudomásul veszi azt is hogy fertélyóra mire lesz étele. Addig is nyitva tartja a hegyes füleit de úgy tűnik rosszkor jött és csak az itteni valami iskolaszerűségből özönlöttek ide a tanoncok, aminek Voharr annyira nem örül, mert elpazarolja a napot a sok semmirekellőnek. Nem is nagyon foglalkozik a hangoskodókkal, őt inkább azok érdeklik akik menet közben érkeznek meg és nem vernek nagy port. Két harcos, ezt első ránézésre is meg tudja állapítani és a fehrhajúnak a hírét is hallotta már. Nem szerencsés találkozó, bár úgy tudja hogy nem gyűlöli a tündéket mint mindenki más és nem is ember. Ettől ugyan a tünde nem kedveli jobban, de nem is akar vele összetűzni ha nem muszáj. A sert iszogatja amikor valaki ráesik félig magától félig megküldve, és felismeri az eddigi hangoskodót aki mézsörbe akarta magát fojtani. ~Adok egy egész hordonyit.....~ - Szállj le rólam.... Nem érdekel a nyomorod.... - hárítja el a maga kedves módján, és a másik irányba dönti a szerencsétlenjét, a két vaják felé. Azok talán emberbarátabbak lesznek mint ő. - Ch,.... ilyen perpatvart csapni valami vizsgadolgon.... - mormolja az orra alatt. Bezzeg náluk ha a vizsga nem sikerül, az illető meghal.
Szeret olyan helyre járni, ahol az étel is jó, és megvan a maga hangulata a fogadónak is. Lehet hogy még meg is száll valahol, majd ezután. A törp asszony közeledtére biccent, és hagyja magát kísérni is, még azért a végére odaszúrja, hogy egy vadkan sültet is kér, kolompérral, a végére meg ha van valami gyümölcs féle, alma esetleg, még azzal is lefojtaná az ételt. - Igazi sört, néném! - nem azért utazott hogy nézze a sörnek nem nevezhető valamit maga előtt. Vaják társa érkeztére felkapj a fejét és biccent. - Feltöltöm a készleteim, aztán megyek tovább. - hiszen ismernek, sosem ülök egyhelyben, mindig visz a feladat, a munka. A megoldandó rejtély. - Te, mi járatban? Mi ez a nagy fennforgás? - a feléjük eső nőszemélyt elkapja, ha már a hátára továbbították ,és végig néz rajta. Akadémista, ez feltűnik neki, na meg a nagy rikácsolás is, hogy mi lehet a gondja. Bár ennyi lenne az ő problémája is. Vizsgák? Az ajtó felé pillant egy kisebb sóhaj kíséretében, lehet hogy jobb lenne ha inkább visszafordulna.
A Farkas válaszát bólogatva nyugtázta, majd mesélni kezdett. - Beszerző úton vagyok a Griff fészek számára, aztán megyek haza. Kifogytunk az alkímiai alapanyagokból és ezért a vén kecske, alias Keldar kiadta az utam. Legalább ameddig távol vagyok sem idegesít. – kedélyének nyugtatásának céljából ajkához emelte italát és nagyot húzott belőle, majd folytatta. – Ahogy hallom vizsgaidőszak van, szóval azt csinálják, amit a diákok mindig is, isznak. Az ifjú Werther siránkozása a közöttük lévő távolság miatt nem nagyon zavarta, és igazán ügyet sem vetett rá, addig míg nagy robajjal be nem zuhant közé és céhtársa közé. Ez a baziliszkuszok támadásához hasonló manőver határozottan meglepte Vetet, és lányos zavarában a feltápászkodni kívánó asztronómust vissza rúgta a földre. Miután összenézett komájával realizálta az imént történteket és megbánást mutatva felsegítette a nebulót, aki ennek megörülve a griff nyakába borult és siránkozni kezdett. Vet a fiú kérésének eleget téve nagyot kortyolt kupájából, majd közömbösen ennyit mondott: - Mielőtt lehetőséged lenne megfulladni már rég fojtólidérc elemózsia leszel, szóval felesleges ugrabugrálni. - mondta nyugodtan, majd a fiú ijedt reakcióját látva jót mosolygott és tovább lökte a Fehér Farkashoz további okosítás céljából. - Ne haragudj elfeledkeztem magamról, Veltyngernek hívnak. Barátoknak és céhtársaknak csak Vet. Téged hogyan hívnak?
Aminthogy szegény Werther - Tissa mama tenyerének lendületével megtámogatva - elébb a mogorva tünde vállára borult, keserves zokogásban tört ki, ámbár az aen seidhe a maga kedves módján azzal a lendülettel tovább is lökte a két vaják felé. A diák meglepetésében egy csuklás és zokogás közti hangot adott ki magából, ahogy megkapaszkodott a fehérhajú vaják vállában két kézzel, majd a két másfajú megjegyzésére reagálva keservesen felsóhajtott. - Akkor a Pontarnak megyek! Megyek is, most rögtön! - nyivákolt fel, és csakugyan indult is volna már az ajtó felé, amerre a fehérhajú vaják is elvágyódva pillantott, de a nagy elszántságában megcsúszott egy sörtócsában, és egy nyekkenéssel a földön kötött ki a két vaják között. Fájdalmas nyekergés kíséretében kísérelt meg feltápászkodni a földről, de az oldalába érkező, váratlan rúgás újból a padlóra küldte. Szegény Werther már majdhogynem beletörődött, hogy legjobb esetben is az esésében közrejátszó, sekély sörtócsába fogja tudni belefojtani magát, de ekkor megtörtént a bölcsész kar berkein belül “isteni beavatkozás”-ként aposztrofált esemény, ám ezúttal vaják ex machina módon, mivelhogy az egyik szörnyvadász végülis méltóztatta feltámogatni szegény Werthert a földről. Na meg még jól rá is ijesztett azzal a fojtólidérccel, amitől az ifjúnak hirtelenjében minden vér és eddigi elszántság a kislábujja hegyébe távozott. - Jajj, nem, nem, nem akarom, hogy élve felzabáljanak, nem, azt nem! - rázta is a fejét, s mindeközben végül ismét a fehérhajú szörnyvadász vállán kötött ki, ahol, helyzetét realizálván, drámai sóhajjal a homlokára csapott. - Szépen kérem, csak öljön meg inkább, vajákuram! Nincs már nekem miért itt lennem ezen a földön, elbuktam az asztronómia-vizsgát, sose lesz énbelőlem csillagász, soha, de soha! - zokogott fel ismét. Ezen perpatvarra azonban más is felfigyelt a fejét, méghozzá egy félszemű és félkarú, jól megtermett férfiember, aki az egyik asztaltól caplatott ide a söntéshez. - Aztán ezért bele akarod ölni magad a Pontarba, te kapcabetyár, mi? Oszt akkó mi van, ha nem leszel csillagász, he? Azt kutatná egyszer ki egy tudós, hogy mi van a földbe, meg a mocsárba! Jó sok rémség, a’, olyan, hogy az a fullasztány ahhó képest lófaszka se! Na de jó is, hogy két vaják is van ám itt, olyat mesélek én kendteknek mindjárt, hogy kettéáll a fülük! Mint annak a hegyesfülűnek ott la! - röhintett, ahogy állával a mord tünde felé bökött. - Hallotak-é már kendtek a Mocsári Féregről? Úgy is híjják, hogy Kirminas - kezdett bele a történetébe a félkarú és félszemű férfi.
Nos, cseppet sem érzi magát rosszul amiatt, hogy megsimogatta a dejákot... hát no, nevelís kérdése kírömszépön. A végön még a saját nyálában fullad meg a nyavalyás itt helyben! A fémtöltelékek meg már is is túl gyakran járnak ám idö. Tissa biztos benne, hogy az alkalmat várják csak, hogy balhézzanak vele! No de! Addig álljanak féllábon! A jó korcsmáros segít a másik lábat illően.. elintőzni. - Jó gyerök vagy tö!! - Hát rendes ser köll neki! Mégsem érött még mög a világ a púsztulatra. Gyóvan akkor. hoz is minnyá neki de olyat, hogy a füle tövit is megnyalintolja majd. Pörsze Mahakámbul, hunnan máshunnan. - Tö is processsor úr! Hozom ös! – Marhára nagyon vidám, minden valamirevaló embör Mahakami sert iszék. ez így van jól. Persze a hisztisebb dejákok okoznak némi fejfájást Neftissának, hát az imént penderítette meg a tengelye mentén, azt még mindig meg akar degleni. - Honna, hát nöncs már ísz a fejödben?! És akkor ki gyün helyetted ide inni mindön nap? – Hát igen... az emberélet... másodlagos. A profit meg mindenek felett áll. Kezd dagadni az ér a halántékán, így amikor már a vízről beszél a kölök, akkor amint stabilabban áll a harcos vállán félig fekve, beletuszakol egy száraz pogácsát a szájába. - Nö kelcsed itt a rossz ízt kölök! Kipönderítelek ha nem nyugszol must azunnal! – Összevont szigorú szemöldöke automatius nyelési reflexet idéz elő minden dejákból, aki odanézett. Erre ott a túlvégen a vén hogyishíjják meg itt sztorizgatni akar... először majdnem odavágott valamit, aztán amint az érdeklődés csíráját vélte felfedezni a csillogó szemekben meggondulta magát. - Az nöm valami étök? –
Nem szándékozik beleártani magát a történésekbe így inkább azt várja mikor lehet már enni, és fél füllel hallgatja csak a fecsegéseket, lévén rendkívül éles a hallása. Szinte már sérti is ez a sok zaj, de nem panaszkodik. Ő sosem tenne ilyesmit, megtanult méltósággal hallgatni és fogcsikargatva küzdeni a legutolsó pillanatig. A vajákok veszik végül pártfogásukba a fiatal tanoncot aki a vizsgát siratja, és kissé szórakozottan néz a kupája mélyére és integet egy újabbért, ahogy egy félkezú alak rajzolódik ki a kocsmában. Voharr érzi rajta a kocsmabűz és a balhé szagát, de nem szándékozik belekeveredni még jobban és megrándula szemöldöke egy kicsit amikor a szóbetyár őt is belerántja a mesélésbe de a füle botját is alig mozgatja. - Semmi közöm ehhez. A vajákok ezért vannak, majd ők megoldják - hátrál ki a problémából mert ez bizony vaják feladat és ő nem az. Kupáját emeli csak a férfiak felé, és visszafordul az itala mellé. - Tissa néne, mikor lesz már kész az négylábú? - érdeklődik inkább a vacsorája iránt.
Egészen megsajnálja a kétbalkezes leányt, és már épp segítene neki , de inkább mégis a seggén marad, és nézi a felfordulást, bár fivére is legalább helyre pofozza a maga módján, miután az ő hibájából is seggre esett, ki tudja hanyadjára. Addig meg csak a sörét szopogatja, míg várja az ételt. - Geralt. – nem, nem teszi hozzá, hogy Ríviai, a fehér hajával már így is elég hirhedt, hát ha még a nevét is meghallják egyesek. -A fojtó lidércek csak éjjel támadnak, és inkább elhagyatottabb helyeken, ne aggódj. Meg aztán túl hangos vagy egymagadban is, így nem kell aggódnod, hogy lidérc áldozat válna belőled. Csóválja a fejét a vaják, de azért a jóból is megárt a sok, ha sokáig használják támaszéknak, felpillant a deákra féloldalasan, hosszan, és nyugodtan. Nem holmi karnis ő, sem szék támla, csak szálljanak le róla. Kegyetlenkedni és szemtelenkedni nem fog senkivel sem. -Ülj le és maradj csendben, jó történetek szoktak lenni az ilyesfélék. – bökt a tekintetével a pocakos pirospozsgás alakra. Mert vagy igazak, vagy nem. Egy részeg alak meséjét el kell osztani kettővel, legalább. A kupáját emeli a szájához és belekortyol a sörbe, fogytán van, így int egy újabb körért.* .
Vet számára a Geralt név nem sokat mondott, biztos hallotta már valahol, de nem tudta mihez kötni. Sosem volt ideje a szörnyvadászaton kívül mással foglalkozni és városokba is csak ritkán járt-kelt, így csak néha-néha egy két paraszttól kapott némi mesét céhtársairól. Hirtelenjében el is határozta magát, hogy ma megfog ismerkedni új komájával.
A griff tele kíváncsisággal hallgatta az öreg meséjét és mikor a rémségekről akadt szó, mint hozzáértő bólogatni kezdett ezzel is megtámogatva a férfi mondandóját. Eddig nem is szentelt nagy figyelmet a tündére és ezt orvosolandó az éppen kupát emelőre pillantott. Úgy gondolta biztos szerény vaják személyének és társának kíván köszöntőt mondani, s ezért Vet is magasra emelte a kupáját a tünde tiszteletére. Már éppen beleakart kezdeni a köszöntőbe azonban a hegyesfülű érdeklődése a négylábú iránt egészen kizökkentette és meglepte, így kínjában inkább helyet foglalt és tovább hallgatta a históriát. Az öreg kérdésére röviden válaszolt:
- Ha maga mondja, meséljen még róla! ezután kérdőn társához fordult, aki épp az imént helyezte biztos pozícióba az ifjú csillagászt. - Te hallottál már ilyen nevű lényről? Ez valami átok lehet?
Bizonyára kesergett volna még hosszabban is az ifjú Werther, ha lett volna még lehetősége rá, de miután Tissa mama egy ökölnyi méretű pogácsát tömött a szájába, már csak valami tompa hümmögésre futotta. Váltott aztán egy hosszabb, féloldalas pillantást a Geraltként bemutatkozó vajákkal, és igazán csak három pislogásnyi időre volt szüksége, hogy észbe kapjon, és a saját lábára állva elengedje a szörnyvadász vállait. Aztán mikor a hiányos végtagú férfi is megjelent, megfogadta Geralt tanácsát, és gyorsan leült az első székre, továbbra is némán, mert immáron a pogácsát kezdte el majszolgatni. Végső soron ez a trükk a féléves kisbabák esetében is működni szokott, az egyetemisták meg tulajdonképpen nagyranőtt csecsemők - már ami az életképességüket illeti. Amikor pedig a másik vaják is érdeklődését fejezte ki a félszemű férfi meséjét illetően, amaz diadalmasan elvigyorodva folytatta is. - Nem ám étek az, törpasszonyom! - felelt elébb Neftissának, majd ismét a vajákokra pillantott. - De a kirminasnak lesz az étke mindenki, aki elég nagy hülye, hogy bemasírozzon a mocsárba, amibe befészkelte magát! Akkora az a beste, mint egy négylovas hintó lovastul - nekem aztán elhihetik kendtek, én láttam azt a rusnya deget a saját egy egész szememmel - mert hogy akkó mán ez itt el vót lőve. De vót vagy hat méter hosszú, két méter széles az a szukafattya! És akkora szája, hogy egy desznót egészben le tudott vóna nyelni! Le is harapta az egyik karom! - mutatta a férfi a baljának helyét.
Nem lovagol tovább az ügyön, hogy nem ismerik fel, ez neki is jó, mert így legalább nem a mesékről, mondákról, hírhedtségéről ítélik meg, hogy valójában az elképzeléseikhez képest kiábrándítóan unalmas. Ami szintén nem érdekli. Vagy egyesek agresszornak nézik. Ahogy szóba elegyedhetnének, több dolog is történik egyszerre, Vetynger pertut inna a sötételffel, ám hamar csihad a lelkesedése, ahogy Tissa néne is ténykedik a diákkal, aki végre észreveszi magát, és nem használja támasztéknak, és leszáll róla. Előbb meghallgatja a történetet és csak aztán fog bármit is cselekedni. Megnézi magának azt a fél kart, látszik ha szörny tépázta meg. -Előbb hallgassuk meg a történetet, abból talán lesz valamiféle támpontunk, hogy miféle lényről van szó. – dörmögöm az asztal társamnak. Mégis… egy kis fullajtár fiú fut hozzám, egy kis levelet dug a tenyerembe, Kökörcsin… Már megint mit csinálhatott, amiért én kellek neki ,gyorsan. Nagyon gyorsan? Megköszörülöm a torkomat. - Vet, itt leszek a városban, ha úgy ítéled ez vaják érdekeltség, küldesd értem ezt a fiút. – mutatok az itt ácsorgó srácra, és a kezébe nyomok egy érmét. Fizetek a fogadós asszonyságnak is, és felnyalábolom a fegyver táskámat is. - Jövök még Neftissa! – ezt veheti fenyegetésnek is, mert az itteni étkeket szeretem, ezt kicsit sajnálom is, hogy Kökörcsin miatt nem fejezhetem be…
Miután kiosztotta az összes sert az igénylőknek, meg még annak is, aki még nem szólt, de majd fog, ráérősen törölgeti _kicsit_ csorba kupácskáit a söntés mögött. Néha megvakarja állát, miközben azt a sok marhulást hallgatja, amit ezek itt összehordanak. A kaját érintő kérdésrö hátracaplat és fennhangon érdeklődi meg, mi a helyzöt. - Mönnyi köll még a lábosnak? - Kis kuktái majdnem egymásnak szaladtak, úgy megijödtek Tissa hangjától, de aztán összeszedve magukat megállapították, hogy még pár perc, a színe miatt. - Mönnyá kész! – Jelenti ki vidoran ezek után, és befejezi a kupa törölgetést, ugyanis csapolni kék. Tölti is újra mindenkinek a kupáját, újra és újra, amott egy deják túl bátor, szóval Tissa odacsasztatva kioszt egy amolyan.. nagyanyai pofont, mert a kölke "csak" az asztalt fejelte meg. - Haggyad békibe a kislányt, nöm töccesz neki nu! – Na amint ez kész van, vissza is megy a helyére, csapol egyet a mesemondónak, és addig előkeríti az étölt mindekinek, aki rendelt. Két kezében és még a fején is tányér van, mit tükéletesen tud egyensúlyozni és ki is osztja mindenkinek. - Nöm-e?! – Kérdez vissza tényleg csodálkozva, mert neki étek jut eszébe erről a névről, de hát mit is tudja ő eztet. Vállát vonja, csapolja a sert és közben azért fél füllel hallgatózik is. elvégre ő nem sokat utazik, szóval minden ilyen mese szórakoztatja. - Nöncs is akkor deg a vilégön. Hogy lett vón már ennek elég csak a kezö? – Közben a processor mégse marad tovább, Tissa szeme kistányér méretűre nyílik. - Nyurga! Hát nöm ízlik?! – Hitetlenkedik már-már fulladozva a sápítozástól, de aztán amikor biztossítják, hogy gyün még vissza, akkor megnyugszik. - Akkó gyóvan! Szíp estít! No, mi van azzal a deggel? Hogy is vút? –
Nem foglalkozik nagyon ezekkel, de ahogy a fehérhajú vajákért küldenek, sajnálatos módon közelebb kerül a nem kívánt társasághoz és így ő is része lesz a mesének hogy azt a teherszekérnyni valamit emlegetik. - Nos, ez testhezálló feladat a vajákoknak, hát nem erre vagytok? - kérdezi nyájas gúnyosan, megerőltetve magát mert ő biztosan nem fog az emberek érdekében két szalmaszálat sem keresztbe tenni. Túlságosan élénken emlékszik még hogy mit tettek vele és nem kíván újra semmiféle kapcsolatot teremteni. - Engem a vacsorám érdekel leginkább, minden tisztelettel - emeli fel a kupáját a vaják felé fordulva aki Veltynhernek nevezte magát. Ő nem bajlódik a bemutatkozással, nincs rá szüksége hogy tudják a nevét.
Afarkas megfontoltsága meglepte a griffet, hiszen Vet, mint valami gyermek az esti mese közben rögtön kérdéseket tett fel és nem a szemtanú mondanivalójára koncentrált. Ezért volt mestere, Vygor biztosan leteremtette volna. Ritkán vallotta be magának, de még egy ilyen összeszidásnak is tudott volna most már örülni. Ezen elmélkedésből a mellette megjelenő futár zökkentette ki, illetve, hogy új pertu komájának távoznia kell. - Örültem Geralt, ha ma este nem fal fel az öreg szörnye akkor érted küldetek. Ezután a Fehér Farkas által rendbe rakott kis diák majszolását látva a finom sörre Vet is megéhezett, így Tessa mamához fordult: -Tessa mama, hozzon kérem vegyesen tepertős, túrós és sajtos pogácsát… ja meg nekem és a kis fickónak 2-2 korsó világost! – ezután a bambuló Wertherhez fordult, aki láthatóan a világáról nem tudott. -Na figyelj kölyök, ma este erre a kettőre a vendégem vagy, de a holnapi másnap után neki kezdesz seggelni és átmész a pótvizsgán. Ha nem… - baljósló tekintettel a diák szemeibe nézett- csali leszel a Kirminashoz. - Reménykedett benne, hogy ez a fajta „ösztönzés” hatásos lesz és nem felejti el másnapra a deák. Az öreg meséje teljesen lenyűgözte Veltyngert, főleg, hogy a szemtanú első számú dokumentum. Ezért ahogy befejezte kérdésekkel kezdte bombázni. -Na és ez helyileg hol volt? Milyenek voltak a fogai, egészben nyelte le a karját? A kérdések feltétele után a távolságtartó tündéhez fordult és most már meg is megszólította: -Pontosan ehhez vagyunk, de a tündéknél jobban senki sem ismeri az erdőket, rengetegeket. – remélte egy kis kölcsönös nyájassággal megnyerőbb lesz az ősifaj képviselőjénél, majd folytatta. – Tiszteletben tartom, de ön is tudja, hogy a falat és ital társaságban mindig jobban esik. Nem lenne kedve csatlakozni hozzánk, már csak a mese végéig?
Mikor Geralt nagy sebbel-lobbal távozott a kocsmából, a félszemű és félkarú mesemondó még utánanézett, aztán fennhangon elnevette magát. - Na mit mondtam, hát nem megmondtam, hogy olyat mesélek, hogy ketté áll tőle a fülük kendtnek? Ez meg itt úgy berosált, hogy már el is futott! Az ifjú Werther eddigre már egészen elnyammogta a pogácsát, s homlokát ráncolva, ámbár bizonytalanul, szinte motyogva kérdezte: - De hát nem azért ment, mert üzentek érte azzal a fiúval…? - dünnyögte, de a félkarú oda se figyelt rá - bár neki sem volt sok ideje ezzel foglalkozni, mert Veltynger ajánlatát majd fenyegetését hallva olyasfajta sípoló hang szökött ki belőle, mint ami a vízforraláshoz használt kannák csőrén szokott, ha felforr bennük a víz. - Jajj ne, kéremszépen, vajákuram, bármit, csak azt ne! - nyekeregte, de valahogy a félkarú is meghallotta ezt az eszmecserét, mert emígyen kontrázott rá: - Ó, dehogynem! Tanulj, tinó, vagy féregcsali lesz belőled, háháhá! - röhögte. - Na hát szóval, Neftissa néne, meg maguk uraim, úgy vót azzal a bestével, hogy éppen Nazairban vágtattam az én néhai szép pej lovamon, Theybetheok-ön, és szállást kerestem estíre, oszt találtam egy romos várat. Rhys Rhun vót az valamikó, de már nem lakott ott senki - hát csak ez a büdös beste ette be magát oda, hogy a lepra vigye el! Leharapta a karom, egészben bizony, ahogy mondja kend, és nem is tudtam máshogy megszökni, csak úgy, hogy— Mondta volna tovább is a mesét, ám ekkor lélekszakadva berontott az ajtón valaki, és elkiáltotta magát: - MEGVANNAK!
Egészen szépen gyűlnek az érmécskék, Tissa elégedett már most a mai nappal és ez még csak jobb lesz, ahogy az est derökára lépünk rendesen. Mialatt a tépettfülű szóvá teszi megint az étket, Tissa enyhén felvont szemöldökkel mered az ipsétől két araszra lévő tányérra. - Könd tán megvakúlt? Ott van a... Innye a pimasz! - Rájött aztán, hogy mi történik, mert a tányér, ahova lerakta, az elkúszott onnan, pontosabban egy semmirekellő köpcös használta ki, hogy nem figyeltek. Tissa isteneset csapott egy fakanállal a kezére és a pult mögül leszökkenve elkapja a fülit, és kivonszolja az ajtón kívülre. - Hónapig nö is lássalak! – Fhujj de rühelli az igyenélőket.. gyjaj, nagyon. Aztán megcirógatja fülét egyújabb rendelés, vigyorogva rikácsol hátra, minek után egy kukácska kiszalad egy kosárral a kezében, benne a még langyos pogácsákkal. Perszö ez azír volt így, mert ő közben sert csapolt, nagyüzemben. - Nu, meséjjen könd. – Mondjuk nem kellett nagyon biztatni, mondta az magától is a mesét, s Tissának eléggé élt a fejében a kép, hogy az öreg ezt részegen álmodta. De azír no, édekes, főleg neki, aki el se hagyja a várost. Már-már izgalma slenne, de ekkor valaki bevágja az ajtót. - Hejj! Óvatosan hö! Kitöröd az ajtúmat, a nyakad türüm el! –
A vaják szavaira kivillantja szép fehér fogsorát, mint egy gonosz mosolyt dobva a világ felé, de nem is siet a vacsora közben a másikkal szópárbajba elegyedni bár.... - Az igaz hogy ismerjük... Hiszen a természetes élőhelyünk, hát hogyisne ismernénk. Ellenben a szörnyek... nos mi eddig is megfértünk velük - válaszol ahogy egy nagyon harap a húsba amit kapott. Ők is harcosok és nem is rettennek el tőle, ő meg pláne nem, hiszen Iroveth egyik legélesebb kése ő személyesen. Rossz hírét nem sokan tudják kelteni mert nem hagy életben senkit. - Mi van már megint hogy a rossebb törje ki a nyakát.... - káromkodik Voharr ahogy az ajtót nagy ledülettel kivágja valaki és beleordít a döbbent pillanatban. Megvannak? Meg, de kik és miért? Kibontakozó fejfájást kezd el érezni lassan....
A csillagász gyors megtérése megkönnyebbüléssel töltötte el a Griffet, ezt már csak Tissa mama pogácsás-sörös rohama tudta tovább fokozni. Imádta nézni ahogy a törpasszony egy pokolfajzat lendületével és erejével veti bele magát a fizetni kívánó vendégek sűrűjébe, hogy aztán, mint valami jóllakott sárkány bezsákolja a garasokat és a pult mögött megpihenjen felettük.
Az ipse beszámolója egyre inkább kezdett tündérmese lenni Vet számára, de pont ezeket imádta mindig is. Nem a vén Keldar fajta ghoulok és al-ghoulok csodálatos világáról szóló száraz beszámolókat. A tünde vicsorításán majdnem elröhögte magát, akármennyire is megkellett volna ijednie a renegát tündén, neki egy szürke puli jutott az eszébe róla, bár megeshet, hogy ezt a képet az alkohol varázsolta szeme elé. Mondandóját már kevésbe vidáman fogadta és ezért mosolya is elhervadt. Az is megfordult a fejében, hogy neki megy a tündének, de a kinyíló ajtó kizökkentette a gondolatból. A felkiáltásra az övéhez kapott, amin egy, a sokat látott Macska iskolából származó tőr lógott. Azonban mielőtt bármi is történhetett volna, Wertherhez fordult és ezt súgta: -Ha elszabadulna a pokol, búj be az asztal alá.
Amikor berontott a fogadóba nagy sebbel-lobbal a nagyjából huszonöt éves, szőke fiatalember, és elüvöltötte magát, nem csak Tissa mama dörrent rá, de a félkarú mesemondó is. - Az öreg ördög keservit, mi van meg, te pernahajder?! Ekkor az ifjú deák - mert hát az látszott az öltözékén, hogy ő is az oxenfurti Akadémia egy tanulója - úgy nézett körbe, mint aki nem oda és nem akkor érkezett meg, ahova és amikor szeretett volna, de kiváltképp nem azokkal a személyekkel találta szembe magát, akikkel találkája lett volna. - I-izé… Sajnálom, asszonyom, n-ne haragudjon, bocsánat… - mentegetőzött torkát megköszörülve, majd idegesen hátrapillantott a válla fölött. - Vá-várj, Serpentina, ne menj sehova, kérlek! - nyekeregte, a vélhetően Serpentinának nevezett hölgytől érkező választ pedig Veltynger és Voharr is hallhatta még éles hallásuknak köszönhetően, mely emígyen szólott: “Azt mondtad, odaadod, és már megyünk is! Anselmus, én itt hagylak!" - V-várj már, kérlek! - szisszent fel az ifjú, majd mordulva a kezében szorongatott, lepecsételt és tömött borítékra nézett, majd megint hátra a válla fölött, végül újból végigpillantott a kocsma vendégein, akik közül a legtöbben már meg is feledkeztek róla. Nyelt egyet, és elindult befelé, sűrű elnézést kérések közepette, ha épp nekiment valakinek, s így jutott el végül a söntésig, ahol hőseink is álltak. - E-elnézést kérek, én… - elkapta a mord tünde pillantását, de egy nyikkanással máris inkább a vajákra nézett, s mély levegőt vett, majd mint akinek egy élete, egy halála, Veltynger kezébe nyomta az addig szorongatott, lepecsételt borítékot, de még rá is fogott a vaják kezére, nehogy eldobja. - Jóuram, vajákuram, ne haragudjon, a nevem Anselmus, és könyörögve kérem, vigyázzon erre, az élete árán is! Csak egy fél órácskára, könyörgöm! Fél óra múlva visszajövök és elviszem a borítékot is, és színemet se látja többé— áh! - nyomott még gyorsan a vaják kezébe egy aranyat is. - Megteszi nekem, kérem? Esedezem! - kérlelte tovább, közben aggodalmasan hátrapillantva a válla fölött az ajtó felé.
Úgy gondolja elszólta magátt, amikor azt hitte így fejben, hogy ez így simán fog menni, mert most valami szöszke áll az ajtóban, beengedve az összes orkot, banyákat, vizit is meg siát is a piacrúl, meg mindent ami repül és undok deg. - Mostan vagy ki vagy bé, de tegyöd befelé az ajtút mert állun váglok! - No ez segített, a kölyök némi tanácstalanság után mégis bejött. Ezek után Tissa tutira meg fogja kopasztani, főleg ha miatta visszaesnék a kereslet.. már a ser irányéba. Csapolja is serényen sert, jönnek a megrendelések ő pedig várná a történet folytatását, de a kis nyikhaj most valamit el akar sózni. Tissának nyúlik a nyaka... mi lehöt az? Íkszer? Arany? Birtoklövíl?? - Mi a ménküves herezaccsot hurdasz tö itt össze? Núrmális e? Mögbukkancsótál mi? – Mert hát jobb ötlete nincs, hogy mír van ez. Próbaképp odatol egy sert, de ha a györek nem harap rá.. hííí, akkor nagy adag vaj van a füli megett!
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
Ez a mai nap is úgy indult, ahogy előtte sok másik is már. Őnaccsága a törpök legtörpösebben sikkes nőegyede éppen lányos hobbijának hódolt az elmúlt pár napban, hiszen a kocsmatöltelékek nagy részét a nem messze lévő Akadémia szolgáltatja neki. Viszont azok a rossebek éppen vizsgázódnak vagy mi a Melitele hónalját csinálnak épp. Száz szó mint egy, kicsinykét ráért mostanság a KISasszony, rendre előre dolgozott az ékes szerek megrendeléseivel, hiszen tudja ő, óóó honne tudná! Minnyá jönnek a pribékek, hol örűlni, hol meg ríni. Tehát isznak majd mint a gedény. Vagy göbény. Talán gyékény? Bahh, tök möndegy. Miután lepolírozta az új rubin nyakláncot, mit a minap alkotott, már kattan is a lakat az ajtón és megy át a konyhába népszámlálást tartani. Van itt vadas kan, meg szelíd gebe, meg ilyen ugráló biszbasz is. Az a na… özé. Begrefeles! Az. Szépen letisztítva az összes állat, a kukták épp ipari mennyiségű zöldséget mosnak és hámoznak, szeletelnek és kockáznak. Tisssácska a kondérhoz siet, mi nagy tűzön rotyog immáron… hát, röggel óta. Merít bele a fakanállal, minden fújás nélkül szürcsöi fel és pofát vág. 
*Keszeg hátán érkezem, talán nem bűzlök annyira, mint amennyire általában, de egy szörnyvadásztól senki se várjon mást. Egyedül érkezem, egyébként is az a magányos típus vagyok, bár meg kell valljam, és ezt sosem mondanám Kökörcsin szemébe, néha hiányzik a nyakló nélküli pofázása. 
️️️️️️
