Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot
Ez a mai nap is úgy indult, ahogy előtte sok másik is már. Egészen törpösen fantösztikus ez a munka. Mindenfíle embörrel meg izével találkozik így a KISasszonyság s mög kell hagyni… emiatt ritkán is unatkozik a szöntje. A tárnákbúl degivel jőnek a kavicskák, amiket kedvére farigcsálhat, az erűbűl meg gyünnek a degek, amiket pötrefűvel meg a savanya almával a szájukban felszolgálhat. No nem ezűs tálcán, bakfakkot… fatányérun! Úgy a, mer az úgy dívik a fa kupácskáival, biza! Szeresse is serényen azt a fajta ílketmódot, izgalmus meg minden. Mög persze ütlegelhet pupákokat gond nélkül. Az sokat segít a hangulatán. A konzerveket nem szereti, mindig kötözni akarnak véle! Pedig tisztös egy nőcskö, nincs itt semmi cicő. Egísz napnak elejin csak készülget, mint furtsa mönyasszony, noha az a hitvány íletbe nöm lesz soha! Ijj a mankóba! Eltölt az ídű röndessen. - No asszondja, idejö vóna nyötni – Battyog a vaskos tölgyfaajtóhoz, elfordítja benne a kulcsot, kiporoszkálva pedig a táblácskához, megfordítja azt. NYÖTVA, hirdeti nagy, cirádás és nem annyira helyes betűkkel a tábla, mostantól be lehet jönni, és nem fogják az illetőt seprűvel kihajtani. (Csak ha nem fizet)
A tünde megint átutazóban jár erre. Fontos küldetése hogy a két napi járófödre lévő táborukba vigyen el egy lepecsételt levelet amit személyesen Iorveth adott át neki hogy késlekedés nélkül induljon. Nem tudja, mi van a levélben, de nem is érdekli annyira hogy kockáztassa a vezére bizalmát. Bízik benne hogy időben meg fogja tudni a rá vonatkozó részt és annak megfelelően fog majd tenni. A kis kocsmában fog megpihenni ahogy múltkor ezt már eldöntötte. Így hát barna lován érkezik meg a kis fogadókocsma elé, és kiköti az állatot hogy ő maga betérhessen a már "nyötva" táblát viselő viselő helységbe. A kis törpasszony már javában tevékenykedik és a férfi el is foglal egy asztalkát. - Neftissa asszony, sört kérek és valami vacsorát - jelzi a rendelését magához képest még udvariasan hiszen a törpasszony mókás természetét képtelen gyűlölni és mivel nem is ember nincs is rá oka.
Remélem, hogy most több időt tudok itt tölteni, rendesen meg is tudok ebédelni, vacsorázni, és ha még úgy is adódna, valahol meg is pihenni, hogy meg is fürödhessek. Yen kényes az olyasmire, mint a tisztaság. Most épp hozzá tartok, és egy kis megálló úgy érzem nem árt meg. Keszeget leadtam a közeli istállóba, hogy szedjék rendbe, rá fér. Elvégre vele utazok, ő cipeli nem csak az én súlyom, de olykor még a döglött szörnyekét is. Persze nem kell félni, nem csöpögök se sártól, se mocsoktól, és szerintem nem áporodott a szagom sem. Maximum több helyem lesz az asszonyság kocsmájában. Amúgy is, Neftissa egyik törp hódolójának ajándékát cipelem, a lelkemre kötötték, hogy adjam át neki... Átadom. Rajtam nem múlik. A táblán már fent sem akadok. Benyitok, és belépek, azon nyomban a kocsmárosnét keresem, és átnyújtom neki a kis ajándékos dobozt. Talán valamiféle törp ékszer, a nevet is megmondom, hogy kitől, aztán az egyik asztalhoz ülök.* - Sört és sültet kérnék Neftissa.
Az napok és a helyek az idő múlásával egybefolytak, az erdők fái közömbösen lökdösték tovább a sűrű rengetegbe. A főútra nem is mert rámenni mivel biztos volt benne, hogy a redánok még mindig vadásznak a csata túlélőire. Az első két nap négyen haladtak nyugat felé, két fiatal fegyverhordozó és egy lovag, bizonyos Óhaji Ottó, azonban, hogy feltartsák az üldözőket egyesével lemaradtak és így Balduin, a Kétfolyóközi elég hamar egymaga maradt. Az őrületes hajszából egy város képe jelentett menekvést számára így, hogy menedéket találjon megszabadult díszes vértjétől és címeres ruháitól, valamint gyorsan megmosakodott és az alvadt vért lekaparta lováról. Az esélytelenek nyugalmával léptetett fel a hídra, így mikor meglátta a vörös lobogókat és a redán őröket, egészen biztos volt benne, hogy lerántják Thorfinnról és felnégyelik. Várakozásai ellenére azonban nem történt semmi ilyesmi, nem is igazoltatták így nyugalmat színlelve haladt végig a városon egészen egy kocsmáig. Itt kikötötte lovát majd kardját és erszényét magához véve nagy levegőt vett és belépett a fogadó ajtaján. A finom falatok és a testes italok illata némi nyugalmat jelentett számára azonban, hogy biztosan elkerülje a redán szerveket olyan alak társaságát kereste, aki biztosan nem lehet besúgó vagy csendőr. A pásztázás közben meg akadt a tekintete egy világos hajú tündén, akiről lerítt, hogy harcos forma és nem az emberek barátja. Ennyi elég is volt neki, az asztalához fáradt. -Elnézést a zavarásért, helyet foglalhatnék ön mellett? – a választ megsem várva ült le mellette és igyekezett megbújni az asztal szélén.
Újabb kereskedésen vagyok túl, mármint otthonról hozott árút kellett elhoznom és eladnom, hogy aztán vigyek valamit cserébe. Ugyan nem tudok írni, sem pedig olvasni, ám számolni annál inkább. Jó lehet, hogy nevetségesen lassan, de attól még nem vagyok elveszett típus, vagy de? Mindenesetre nem egyszerű beszerezni azon árukat, amiket a többiek elmondtak és felírtak. Ebben a fáradtságos feladatban pedig kell egy kis szünet. Így kötök ki némi kérdezősködés, s útba igazítás során egy nevezetes helyre, ahol ihatok némi frissítőt és a kezdeti éhségem csillapíthatom. Egy határozott mozdulattal próbálnék belépni a masszív tölgyfaajtón azonban inkább lelassít. Igen csak nyomom, hogy be tudjak lépni, aztán ugyanezt eljátszom a becsukásnál is. Teljes a fáradtság nálam, s ha eddig nem voltam éhes, most már határozottan az vagyok. Azonban még mielőtt beljebb haladhatnék, inkább alaposan megnézem, hogy mit ígér a hely szelleme. Beljebb lépek, hogy ne legyek útban senkinek, aztán jön tőlem a szemtengelyforgatás és távolba nézés. Rögtön feltűnik nekem egy ismerős szőke hajzuhatag! Már fogalmam sincs, hogy mikor találkoztam vele utoljára. Rögtön gondolkozóba esek, hogy most odamenjek hozzá, vagy jobb ha el leszek ott magamban az egyik kinézett asztalnál. Kifújom a levegőt, s lemondva a nyugalomról inkább a szőke férfihoz lépdelek. Ott viszont van egy másik férfi, akit még sosem láttam életemben. Első három pillanatban még hang nélkül mozdulnak az ajkaim, de aztán nagy sóhajtás után ténylegesen megszólalok. - Nem bánnák Uraim, ha helyet foglalnék itt ezen a helyen? - ráteszem a kezem arra a székre, ami Balduinnal szemben található. Míg válaszra várok, addig is a szőkére nézek meleg tekintettel. Őt már ismerem valamennyire.
Ez a nap is pont úgy indult a SER- és Szeszipari Tanszík fakultásán, ahogy az szokott: amint kikerült a NYÖTVA táblácska a vaskos tölgyfa ajtóra, máris elkezdtek szállingózni a lelkes deákok - na meg professzorok, polgárok, vándorok és átutazók, és érkeztek a jól ismert törzsvendégek is Tissa mama kocsmájába. Nyitva állt a csehó emberek és másfajúak előtt is, hát hiszen szép is lett volna, ha mindenki kedvenc tájszólásos törpasszonysága majd pont a tündéket, törpöket és manókat, netán vajákokat nem ereszti be a fogadójába! Elvégre a fizetővendég az fizetővendég fajtól és nemtől függetlenül - amelyik meg nem fizet, annak kívül tágasabb. Így aztán nem volt meglepő, hogy hamar tele is lett a kocsma, a kukták és felszolgálók keze alatt serényen járt a munka, akit nem maga Tissa mama szolgált ki, oda egy-két segédje vitte ki a fűszeres, ínycsiklandóan illatozó étkekkel roskadásig pakolt fatálakat, habzó sörrel vagy borral töltött fakupákat vagy a hírneves mahakámi mézserrel teli - és tényleg csak egy kicsikét csorbácska, no! - agyagkorsókat. S minthogy a konyhán is nagyban zajlott a zöldségaprítás, krumplihámozás, hagymapucolás, pogácsa- és pirog sütés, nyárs forgatás és nokedli szaggatás, óhatatlanul is előfordul ilyenkor a legjobbakkal is, hogy hirtelenjében elfogy az egyik hozzávaló, amiért természetesen azonnal szalasztják is az egyik csekély értelmű konyhai kisegítőt - név szerint Lótit. Ez természetesen csak egy ragadványnév, de igazából már talán Lóti maga sem tudja, hogy szólították őt korábban, mert most már csak arra hallgat, hogy “Lóti, futi! Hozz fel még egy zsák lisztet!” - és Lóti már eredt is, otthagyva csapot-papot. Bár Lóti nem az eszéről volt híres, de szerencsére nem is volt itt rá szüksége, anélkül is tudta ő a járást le a pincébe, de úgy, hogy akár bekötött szemmel kézen állva is letalált volna oda. De még azt is tudta, hogy Tissa mama ékszerész műhelyének ajtaja mellett kell elhaladnia, hogy a kamrába bejusson, és rögtön az ajtó mellett sorakozó liszteszsákokból kell felmarnia egyet és felcibálnia a hátán a lépcsőn. Arról viszont már, hogy az ékszerész műhelyből miért szűrődnek ki zajok, mikor meg mert volna rá esküdni az egyetlen szülőanyja életére, hogy Tissa mamát fent látta a söntésnél - na, hát arról fogalma se nem volt. Hát hiszen oda be más nem teheti a lábát, mert Tissa mámi úgy kipenderíti onnét, hogy elrepül a novigradi kikötőig és a tengeren kacsázva csobbangat el a Skellig szigetcsoport egyikére. És már csak azért se lehetett az a bent motoszkáló valaki a hirtelenharagú törpasszonyság, mert bár káromkodásban nem múlta alul, de hangmélységben már talán egy kicsit öblösebb orgánummal bírt. Hinnye, ez bizony nem tréfadolog. Lóti elpillantott a kamra felé, és mély gondolkodásba merült. Ha úgy tesz, mint aki nem hallott semmit, csak felviszi a lisztet, akkor ő biztonságban lesz ugyan… Na de mi van, ha valaki kárt tesz a Tissa mama műhelyében? Ó jaj, hisz az szörnyűséges volna! De bemenjen…? Ó jaj, de hisz azt nem szabad nekije! Hát a Tissa mama a fejét veszi, ha csak a lába ujját átemeli a küszöbön! …Na de mi volna, ha beleskelődne a kulcslyukon? Ohó, Lóti, hát mégis csak egy észkombájn vagy te! Több se kellett a csekély értelmű kuktának, már oda is lopakodott az ajtó elé. Bentről a káromkodás egyre vehemensebb mértéket kezdett ölteni, és a szobában tébláboló betörő lépteibe beledöngött az ajtó a keretben - legalább is Lóti úgy érezte, mikor nekitámaszkodott az ajtófélfának, és a kulcslyukon át bekukucskált. Odabent égett egy olajlámpás, így annak világában megpillanthatta a betörőt - de attól, amit Lóti látni vélt, az orcáiból hirtelenjében minden vér a kislábaujjába surrant el félelmében. Szentséges Melitele! Fel kell mennie szólni erről, különben…!
Gyó is lesz ez a nap is, mán látja maga elűtt, hiszen tolonganak be az ajtón a szonnyas meg íhös népek. Ez pediglen kíröm, legöslögjobb hír eme kerek sártökén. Vagy mö a tosz. Ossza is szépen a pofonokat, akarom mondani sereket meg a pogászkákat, hogy még több sert igyanak. Ebbe van a biznisz kéröm szépön. - Hö? Hogy mö a búbánatos bokatoka fáj níked? Ennök sömmi írtölme. A szívöd nem kavicsbú van hogy türjön elfele. Lófuttyöt hö… mítet csnáász?! eltüröd a kupácskámat eltüröm a nyakacskádat!– Ez egy teljesen baráti beszílgetés Neftissa és az egyik törzsvendíge közt. Amaz ríva fejeli a _kicsit_ ragacsos söntést, szóval Tissa orránál fogva megemeli a jajgató kobakot, alá tol egy mízseres korsút és beleejti a fejet. Halg morgás és gluggyogás, miküzben a ser szintje csökken. - Tárnákra mondúm, ez gyúgyír mindönre. Mindönre IS!– Ezzel le is van tudva a párkapcsolati tanácsadás… mondjuk eleve rossz helyre gyütt a kölök, de evvan. aztán íszreveszi hogy gyünnek ismerős fejek is, integet vigorogva a morcosharcosnak, őtet egíszen szereti. Csöndbe van, nem zajong, fogyaszt és fizöt. Fizöt! Ez elég fontos ismérve azoknak, akiket Tissa szeret. - Honne honne úrfricska, hozum mán is!– Amint mondja úgy is tesz, mindent amit rendelnek, sebtibe készíti és hordja mindenfelé. Egészen addig míg az ősz alabárd mögáll előtte és odaad egy ládikát. - Oszt ez mög mö a fütty?– Néz kérdőn a vajákra, mire az elmotyog valami nevet, amit egyébként Tissa még az ílötben nem hallott. Vagy csak nem emlékszik rá, mert lényegtelen volt, de mindegy is. Először piciny homlokát ráncúlva nézi a dobozt, kinyitja s egy szíb kék kavicsot talált bennö. Amolyan érintötlent, amivel lehet sok mindönt közdeni. Percig nem is érti a dolgot, aztán megvilásúlni láccik. Hunyorogva vigyorog, ahogy könyökével oldalba – tehát combba – löködi és lányosan kacarászik. - Ejnyö mán tö! Hát ilyen kis fílínkön köll udvarolni e? Nöm baj az ha töccöm, mög löhet mondani , tínyleg ám. Kis hamöskás, hahahhahaahhaa– Egészen jó kedve lett, megpaskolja a vaják hátsóját, majd megy konyhába ránézni az étölrendelésekre. Úgy festeget a dolog, hogy a vajákuk mostanságban rákaptak a törpnőkre…? Ejj Melilele melllye….
Voharr csak békét akar és nyugalmat jelenleg illetve a kívánt sört és a vacsorát mert éhezik már az egész napos lovaglástól, és Neftissa szakácsai igencsak ízletesen készítik az ételt. Még egy olyan kényes személynek mint ő, is ízlik a koszt. A kocsma élete felpezsdül és ő fél füllel hallgatja csak a veszekedéseket, illetve hangos dicsekvéseket, és kifakadásokat de mit érdekli őt az emberek mindennapi baja és hogy kinek a feleségével volt, és kivel verekedett. Ezek nem tudják mi az igazi erőszak, és a kesztyús kezű férfi inkább csak elsimítja az arcába hulló fonott tincseket. Ellenséges tekintettel méregeti a belépőket. Azt a fehér hajút látta már és nem becsüli le, hiszen hírét hallotta jómaga is de beszédbe nem elegyedtek soha. Hiába vajákos, még ember és nem szívesen beszélget velük. Az asztalhoz lépő férfire is csak felemeli a tekintetét amibe semmi barátságos nincsen, és mérlegeli hogy elzavarja-e a francba. - Ha nagyon muszáj... - húzza el a száját, mert ha nincs máshol hely akkor legyen, de ha van akkor inkább oda kéreckedjen ez a lovagocska. Aztán még valaki odapofátlankodik és Voharr nyugalma meglehetősen zavarogni kezd. - Miért pont ide akar ülni mindenki? - morran fel, de nem ad egyértelmű választ így akár a másik is leülhet. Biztos magában és tudja hogy felvenné a harcot ezzel a kettővel ha arra kerülne sor. Aztán mégis olyan jelenetnek lesz a szemtanúja a két idegen mögött amire megrándul az ajka széle. - Nem bánom, de nem vagyok társasági ember - sóhajt végül enyhe undorral. Hisz ezek emberek, és ő ki nem állhatja őket.
Nagy a sürgés forgás, a múltkori sötételfet kiszúrom, de tudom, hogy ő sem kedveli a felesleges társaságot, és azt hiszem ebben mind a ketten kiegyezhetünk, a kölcsönös távolságban. Így a helyemre érve csak az érkező sörömre koncentrálok, remélem jó hideg, és tényleg nem vette el a kedvét Neftissának semmitől az sem, hogy postás voltam, illetve nem szeretném én megsínyleni az ajádnék átadását sem. Ami pedig az ajándékot illeti, nem voltam elég gyors, combon is könyökölnek ,barátiasan, és meg is paskolják a hátsóbbik felem. Amit egy hümmögéssel kommentálok, és úgy érzem, jobb ha minél hamarabb leteszem magamat a kiszemelt helyre. Ez rosszabb mint gondoltam, de a tapasztalat és az idő megtanított arra, hogy jobb nem túl magyarázni valamit, vagy megpróbálni megmagyarázni, mert akkor még hatalmasabb félreértések alakulhatnak ki belőle. Már most , így utólag rossz ötlet volt erre rábeszélnem magamat, késő bánat. A sör legalább érkezik, így nem merengek feleslegesen a megtörtént félreértésen. Jólesik, ilyen hosszú út után, hallgatom a kocsma zaját, hátha elcsípek valami érdekes információt.
Þat mælti mín móðir: at mér skyldi kaupa, fley ok fagrar árar Fara á brott með víkingum, fara á brott með víkingum Standa upp í stafni, stýra dýrum knerri Halda svá til hafnar, hǫggva mann ok annan, hǫggva mann ok annan
Elegáns késéssel érkezik meg, ahogy jó varázslónőhöz illik - persze, ezt csak az tudja megállapítani róla, akinek avatott szeme van az ilyesmihez, s ahogy körbetekint az egybegyűlteken, ki is szúr egy-két főt a jelenlévők közül, akik erre nagyon is hajlamosnak tűnnek. Meg kell állapítania, kifejezetten érdekes társaság gyűlt össze, de elhatározta magát, hogy nem hagyja, hogy bármi is elterelje a figyelmét. Vegyülj el, ne kelts feltűnést, és érj célt. Különálló asztalt választott, ahol egyedül foglalhat helyet. - Fehérbort, és valami fehér húst kérek szépen, Tissa mama. Tette meg a rendelését, közben másfél füllel hallgatva a kibontakozó jelenetet.
Örült, hogy a tünde nem küldte el és nem egy beszédes fajta így bőven volt ideje megnyugodni és kipihenni a nehéz utat. Csak most vette észre, hogy az Ezüstligetben folyó ütközet során valószínűleg egy pikás átszúrta az ingje oldalát és emiatt azon hatalmas lyuk tátong. Ezt igyekezett eltakarni, hogy nehogy valakinek szemet üssön. A gondolataiban elmerülve az új jövevényt nem is vette észre addig míg meg nem szólította őket. Az ismerős hangra felkapta fejét és egy kis mosolyt megengedve magának válaszolt a hölgy kérdésére. - Dehogy éppen ellenkezőleg, megtisztelne minket becses társaságával. – őszintén örült ismerősének, de a fáradtság és az udvari etikett nem engedte azt, hogy elragadják az érzelmek. Mielőtt Mirkához fordult volna megragadta az alkalmat és az egyik pincérforma legényhez szólt. - Bocsásson meg, szeretnék kérni három vodkát és egy pikoló redáni világost, illetve némi sajtos pogácsát, köszönöm. – miután befejezte mondandóját örömmel konstatálta, hogy a fiú szalad is a rendelésért. Ezután társaihoz fordult. - Elnézését kérem Tünde Uram, de megtudhatnánk a nevét? – itt egy kis szünetet tartott majd folytatta. – Szeretném bemutatni önnek Mirka Divist, én jómagam pedig Ottó névre hallgatok. – a bemutatkozás után Mirkához szólt. – Mi szél hozta erre hölgyem? Az egészsége hogyan szolgál?
Én csupán oda akarok ülni, ahol van egy ismerős arc, ami egyenlő Balduinnal. Meghallom a morranást, s értetlenkedve nézek rá a hang gazdájára. Ennek most csak rossz napja volt, hogy így viselkedik? Jobban belegondolva viszont, eszembe ötlik, hogy nem igen tudhat arról, hogy a Szőke lovag egyáltalán nem ismeretlen számomra. Hirtelenjében ránézek Balduinra, hogy most már mi legyen? Tőle várom, hogy ez a fennálló helyzet megoldódjon. Annyit megtudok hogy Szőkeségnek nincs ellenére a társaságom, azonban a másikról nem mondható el ugyan ez. Azon meglepődök, mikor meghallom ember társam rendelését, mert nem néztem volna ki belőle, hogy ennyire szomjas. Apropó! - Vizet és ragút! - kiáltok oda a távozó szolgáló legénynek, hátha nem gond neki. Úgy tűnik nekem, hogy Balduin sokkal lazább a helyzet miatt, én nekem azért vannak kétségeim. Főleg úgy, hogy Tündét emleget. Így aztán jobban ránézek a Morgóra, s rögtön felmerül bennem szerintem a jogos kérdés: Vajon mennyi italnál hagyna fel vele? - Igen, örülnénk ha tudnánk kit tisztelhetünk meg. - vetem oda közbe, miközben Szőke Uram egyenesen bemutat a Tündének. Én meg illendően, ahogyan tőlem telik nyújtom oda a kacsomat felé. Azután annak örülök, hogy végre felém szól Balduin. - Munka ismételten, néha elfogynak a dolgok és potolni kell. Ami az egészségemet illeti minden rendben van, s minden a helyén. - mosolygok rá, s egy hirtelen ötlettől vezérelve odasétálok Balduin melletti székhez. - S jó Urammal mi a helyzet? Mi történt azóta? - utalok a találkozásunkra.
Amíg fent az asztaloknál összeverődtek az asztaltársaságok, régi ismerősök köszöntötték egymást vagy új vendégek mutatkoztak be egymásnak, addig lent a pincében Lóti földbe gyökerezett lábakkal, remegve görnyedt Tissa mama ékszerész műhelyének kulcslyuka előtt. Ilyen mértékű rettegés utoljára talán akkor járta át, amikor egyszer még suhanckorában elcsórt egy kiflit a péknétől, az pedig elkapta a grabancát, majd az asztalra hasaltatta, hogy a péklapáttal porolja ki a nadrágját. Na, hát most így utólag visszagondolva Lóti kénytelen volt rájönni, hogy tulajdonképpen inkább ezer péklapát, mint egy— egy…! A lény ekkor felmordulva az ajtó felé fordult, Lóti pedig olyan hévvel és rémülettel ugrott el a kulcslyuk elől, hogy azzal a lendülettel seggre is esett. De nem várta meg a következő döngő léptét a szörnyetegnek, máris felszaladt a lépcsőn, mintha csak nyílpuskából lőtték volna ki! A lisztről teljesen meg is feledkezett, mert csak az járt a fejében, hogy figyelmeztesse Tissa mamát, a személyzetet és a vendégeket - és azon kettő és háromnegyed pillanat alatt, amíg a pincéből felért a lépcsőn, erre egy remek terv is megfogant csöpp kobakjában. Ezen remek terv pediglen abból állott, hogy Lóti fut, egészen a kocsma közepéig, ott megállék holtra sápadt arccal, és olyan hangosan elkiáltja magát, ahogy csak a torkán kifér, hogy: - EGY TROOOOOLL!!!! EGY TROLL VAN A PINCÉBEN!! A hirtelen beállt néma csendben, mely során hirtelen mindenki szájában megállt a falat, a kezekben megálltak a kanalak, elfelejtették lenyelni az aktuális kortyot a sörből, még a tető sarkába szőtt pókhálóba gabalyodott légy zümmögő haláltusáját is hallani lehetett… Aztán Lóti körbepillantott mindenkin, és annyit fűzött hozzá cérnavékony hangon az imént elhangzottakhoz, hogy: - …Gondoltam, szólok…. Azzal elájult.
Mivel az ősz alabárd vígan hallgat, mönt az útmenti szekerce, Tissa halálosan biztos benne, hogy új hódolója van. No nem mintha annyira érdekelné az ílötnek ez a fajta asparagusa, azír gyól esik a kis lölkének no. Meg hát ott vúlt az a másik… ott az ágyában. Kítször is! Azír az nem volt rossz.. nocsa… löhet hogy amaz mesélít rúla emennek és most meg ez gyütt hálni véle? Föne sö tuggya. Igazíbúl mögértené… élmény az biztos. A morcimarci elég… morci, szóval rak oda egy extra adag serecskét, hátha egy ráncocskával kevösebb lösz a homlukán. Mialatt az úrinőcire fordítja a figyelmét s hangzik tőle a szokásos dogma, meg a válaszra várás, addig egy nem annyira szomjas deák úgy gondolta, szörnyen fontos beavatnia a vajákot a dolgokba. Mellécsapódik, úgy só szeritn mint átvitten, kezével a válllát paskolva s nagyon együttérzően csuklik. - Hikk! Baráthom… hát igen, értem ín… ugye azok a tejcsárdák ott csak úgy kéretik magukat meg minden, de uram. barátom, cimbikém… hát nincs ilyen .. hikk…vajas becsület? Télleg a…aa… mijazmán.. társad döngetnivalója kell? Értem én, formás meg.. hikk! De akkor is Hikk.. hikk!– A kis csuklásrohamból már csak artikulálatlan mormogások hallatszanak, mialatt az ittas fiú állát Geralt vállán pihentetve… nos bő nyállal durmol. Tiss aközben serényen hordja a sert, mög az ítkeket, kacsintgat is egyesekre. ez egyészen így megy még pár percig, mikor is nem túl művel kölyke – mert minden alkalmazott egyben az is, ne kérdezze senki, miért – felszalad, mint ki épp versenyzött magával is. Mire Tissa megszólalhatna, a kölök mán ordít. A beálló csendben, pedig csak ennyi hallatszik a törptől. - Hö? – Vakarja is a fejét a nő, mi löhet a pincében, amit másnak látott ez a gyerök. A zsákokat mán megismeri és a hordók is mennök már. Számolás… hátöm.. tízög mögy neki. Melitele puszilgassa a fejit, nem túl okos a szentem, dö legalább igyökszik. ezt szereti benne Tissa is. - Értöm én, hogy a nyeste degje kövír a lopástúl, de azír ennyirö nöm hasonlít….!– Morogja a bajuszborostája alá, s a beállt csöndben bizony felhullámzik egy dübbenés a mellyire. Most ez vagy télleg az a kövír deg, mígkövírebbül vagy…. Tissa elővigyázatosan előszedi a söntés alól az ököl alakú, mocskosnehéz pörölyét és lazán a vállára csapja. A talpa alatt reccsen a padló. - Özt mög köll nézni.–
Rohadtul nem érdekli ki kicsoda, de azért mégis megerőlteti magát egy kicsit hogy amíg a sörébe kortyol kivár egy másodpercet. Szinte már el is felejtette a kimondott neveket. - Voharr - veti oda végül és nem folyik bele a társalgásba, ami őrá nincs hatással. Nem gondol arra sem hogy olyasmit mondanának amihez köze van de azért a fél hegyes fülét nyitva tartja. Élénk a forgatag és most is lát mindenféle népséget itt és látja hogy néhány ezüst vagy akár arany is gazdát cserél az asztal alatt és egy társaság kifejezetten kockázik, és játszadoznak a pénzükkel. A tünde nem utazik sok pénzzel, de mindig tud tolvajlani bármennyit amennyire szüksége van és nem érzi rossznak hiszen emberektől veszi el ezt. Akik meg tőlük vettek el mindent korábban. Ezeken mereng éppen amikor a konyha felől egy kis alak szalad ki és torkaszakadtából üvölteni kezd és a tünde szép arcán zavar jelenik meg. Egy... micsoda? Végigfut a gondolataiban sok minden és aztán azon tűnődik hogy az emberekért nem tenné meg, de a derék és becsületes Tissa mamáért.... Mérlegel. Várakozik... A törpasszony nem ijed meg és ahogy előcsapja a pörölyét, a tünde is feláll előhúzva a kardját. - Én is megyek. Ha tényleg az akkor kelleni fog az erő - ő nem von bele mást, nem toboroz, egyszerűen csak beáll az asszonyság mellé és megy vele amikor kell.
Þat mælti mín móðir: at mér skyldi kaupa, fley ok fagrar árar Fara á brott með víkingum, fara á brott með víkingum Standa upp í stafni, stýra dýrum knerri Halda svá til hafnar, hǫggva mann ok annan, hǫggva mann ok annan
Határozottan összerezzent, ahogy a Lóti névre hallgató futi berontott a pincébe vezető ajtó felől, és az első reflexe ugyan az lett volna, hogy felpattanjon a hírre, de ezt végül csak akkor tette meg, amikor az inas eszmélet vesztette. Oda is sietett, hogy megnézze, minden rendben van-e vele, és amikor erről megbizonyosodott, a tolongó vendégekre pillantva felegyenesedett. - Semmi baja, csak elájult. Majd magához tér. Nem tudta, kinek a dolga elvinni és pihenésre ítélni az ifjút, mindenesetre ő a tündéhez hasonlóan önként jelentkezett a feladatra. - Jövök én is. Támogatást nyújtani.
Ez rosszabb, mint gondoltam. Egy nem kívánatos figura is rám telepedik, és a borszagú leheletétől, már most majdnem elhányom magamat, amint megpróbálna elaludni a nyakamban, vállamon, már tolom is le, és a feje az asztal lapon koppan. Semmi gond, a "barátom" majd fizet helyettem, bármennyit is ettem. Az extra sörnek viszont örülök,és már épp annak látnék neki, amikor az ifjú felront, a kocsma közepére, és elkiáltja magát, majd összeesik. -Francba!- a söröm, vagy a pince? Mindenesetre, a pince fontosabb, mert felette van a kedvenc kocsmám, eme hatalmas mérlegelés után felállok, és megakad a tekintetem, egy nőn is, varázslónő, de nem szólok hozzá, nem nézek rá, hogy tartson velünk. A boszorkányoktól jó nagy távolságot kell tartani, kivéve azoktól, akikkel van közös múltam. A fegyver táskámból kiveszem a sima vas kardom, és azt tokostól viszem magammal, a táskát meg a vállam felett vetem át, ha szükség lenne a másik fegyveremre is, kéznél legyen. Így hárman állunk a pincebejárat irányában. Magamra vállalom az elől haladó szerepét, és gondolatban számot vetek, jó, néhány főzet a derék övem tokjában pihen, egy vaják mindig legyen felkészült, ha szörnyekről van szó.
Az egész testét betöltő nyugalom járta át a válasz hallatán és örömmel fogadta, hogy Mirka helyet foglal mellette. Nem tudta pontosan felidézni, hogy mikor találkoztak legutóbb, de magáról a találkozásról sokat ábrándozott utána. Megszokta, hogy a falvak leányai és a nemesi kúriák hölgyei a címzetes Emblonia Királya és a Pontár hercege címek miatt állnak szóba vele, de Mirka más volt. Neki még, mint kereskedő mutatkozott be így boldog volt, hogy az idők során nem lett idegen számára. A kérdésnek igazán örült azonban tudta, hogy a fogadókban főleg ellenséges területen nem érdemes fecsegni személyéről vagy a háború kimeneteléről így csak rébuszokban válaszolt. -Lassan de megyeget az üzlet, nagybátyám legutóbb Findetann alatt egy egészen jó üzletet kötött, így ott már nincsenek rivális kufárok. – itt egy kis szünetett tartott és gyorsan lehúzott egy vodkát majd azt leöblítette a pikolóval. A sertől nedves borostáját pedig ingujjával letörölte. Ekkor tudatosult benne, hogy ezen mozdulatai milyen parasztosak voltak, így hírtelen elpirult – Elnézést az utóbbiért… - mondta lesütött tekintettel, halkan, majd egy kis szünet után folytatta a válaszadást. – Én azóta megbarátkoztam a kereskedelemmel járó nehézségekkel, már saját segédeim is vannak, azonban néhány napja pár brigantik megtámadott minket és futni kényszerültem… - a rossz emlék miatt elnézett a távolba, pontosabban a fogadó ajtaja felé, ahol egy ismerős arc figyelte őt, Sir Donnel Blackberry a „lángoló szeder”. Az, hogy ő itt volt csak egyet jelenetet: Ideje hazaindulni Embloniába. Feltápászkodott majd Mirkához fordult. -Ne haragudj, tovább kell mennem… örültem a találkozásnak, remélem mihamarább látjuk egymást. – ezután Voharrhoz fordult- A maradék kettő vodkát önökre hagyom, illetve ez az összeget, ebből állom az önök fogyasztását is. Ezután nyugodtan sétált ki Nemesszedres Urával a fogadóból és szállt hajóra, hogy hazajusson, azonban szíve szerint még maradt volna.
A morgós férfi, ha nagy nehézség árán, de bemutatkozik. Megjegyzem a Voharr nevet, hiszen van rögtön mihez csatolni. Tünde és szeret morogni. Ami a benti hangulatot illeti, ettől függetlenül eléggé kellemes. Balduin társasága nekem tökéletesen elegendő lesz, azt hiszem, Voharrt a morgóst eltűröm valahogy. Ha végképp nem megy, akkor tovább állok. Mikor Ottó elkezd beszélni, akkor mindenképpen rá figyelek és arcának vonásaira. Be kell vallanom, hogy kedvelem őt. Kezdetben nehéz volt vele beszélni, most így másodjára nem tűnik annyira ördöngősnek. Ami igazából mosolyt csal igazán az arcomra, az az, hogy Ottó úgy iszik mint bárki más. - Semmi gond – nézek rá mosolyogva, s rajta tartam egy darabig a tekintetem. Hallgatom őt, de csupán addig, míg hirtelen fel nem kel a helyéről és rögtön búcsúzkodik. - Én is örültem, remélem találkozunk – már ha tényleg összefutunk olyan sikeresen mint most. Azonban nincs sok időm arra, hogy szomorkodjak, mert egy valaki elüvölti magát, hogy Troll van a pincében. Nah már most énnekem fogalmam sincs, hogy miről beszélt? Toll lenne a pincében, ami annyira ijesztő lenne? Ami különösen érdekes, hogy egyesek a troll szó hallatán fegyverükért nyúltak. - Elnézést, de valaki megmondaná, hogy mi az a troll? – hát igen révészként nem nagyon találkozok velük a folyó mellett. Felkelek azért én is a helyemről, s aztán a kardomra nézek. Biztosan szükség van rám ott? Ráadásul a kardforgatás nem olyan erős nálam. Nézelődés közben megpillantok egy nőt fegyver nélkül és rögtön odasietek hozzá. - Elnézést de ne tegye! Nem éri meg felálldozni magát. – szólok neki, hiszen szemmel láthatólag fegyvertelen.
A hozzászólást Mirka Divis összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 25 2023, 14:10-kor.
Amikor Balduin és a nemes Blackberry lovag távoztak a kocsmából, a szegény Lóti még bőven a pincében rettegett, így sajnos-szerencsére lemaradtak róla, hogy a kukta felfutott a lépcsőn, majd egészen elhagyta magát és eszméletlenül összecsuklott a földön. Tissa mama megjegyzése nyomán még valaki felkacarászott és hozzáfűzte saját véleményét is ehhez az egész trollkodáshoz: - Hinnye, há’ esse szomjas mán! Méghogy troll! - nevette, és akadtak még egyen-ketten, akik szintén felkuncogtak, ám amikor a törpasszonyság megkomolyodva előrántotta a harcipörölyét a pult alól, mind elhallgattak. Sőt, amikor az eddig a szélen ülő, hallgatag tünde is fegyvert rántott, egyesek még fel is sikkantottak fojtottan. A tünde és a vaják éles hallásuknak köszönhetően alighanem elcsíphetett néhányak felől olyan mondatokat, mint hogy “Ez egy Mókus!”, “Az istenek kegyelmezzenek, már itt is?!”, “Menjünk gyorsan…!”, “Dehát csak a troll miatt—”, “Menjen csak a szörny ellen, egyel kevesebb Scoia’tael!” Többen ki is surrantak a kocsmából - némelyik még fizetés nélkül! - de hogy most a fegyveres tündétől vagy a trolltól féltek jobban, azt nehéz volna részrehajlás nélkül megmondani. Hanem amikor a Fehér Farkas is felállt, hogy csatlakozzon a sebtiben verbuválódott felderítőosztaghoz, többen elismerőn kurjantottak. - Úgy is van! Szörnyek ellen szörnyvadászt! - A troll-gyilkolás bizony vajákmunka! De az inkognitóban járó varázslónőnek sem volt oka aggodalomra - sem az ájult Lóti okán, ugyanis egy lány és egy legény, akik eddig az asztalokhoz vitték a rendeléseket, már ott is termett az ájult ifjú mellett, s minthogy felkölteni nem tudták, hamarjában kicipelték az épületből a friss levegőre. De a varázslónőnek amiatt se kellett aggódnia, hogy mások a testi épségét féltsék - a révésznőn túl ugyanis többen odaszóltak neki. - Bízza aztat naccsád a vajákra! Nem való ilyen csinos úrinő a csatába! - Aztán magácska meg hogy nem tudja, mi az a beste? - szólt valaki a vöröshajú révésznőnek is. - Hát szörny az, bizony, úgy hallottam, két emelet magas és olyan, mint egy mozgó sziklatömb! Ez a bizonyos mozgó sziklatömb eközben lent a pincében igencsak szűkösnek kezdhette érezni a rendelkezésére álló teret, ugyanis a következő pillanatban akkora dörgés rázta meg a kocsmát, mintha a troll a padlón át akart volna kitörni, hogy kinyújtóztassa a tagjait. Aki eddig nem hitte, hogy tényleg egy troll van a pincében, az mostanra meggondolta magát - ennek pedig több éles, korántsem férfias sikoly volt a jele.
No ez itt már nem viccös, miután hallotta, hogy Lóti amúgy júl van, a pincelejárattal szemben beáll, mint valami nagyon elvetemült minidöngölő. - Süti! Ejj ide iszkiri!!– Kurjantja el magát, mire a konyhából egy szöszke kiskölök kukkant ki, tejszínkrémes homlokkal spékelve. Tissa mama fejjel irányt mutat, Süti pajtás veszi a lapot, hív segítséget és elkapja Lóti lábát, becipekedik valahogy a konyhába, azon keresztül meg a hátsó kertbe. Ezáltal újra a problémára fókuszálhat s melengeti a szívét, hogy nem csak neki fontos a csehója. Hát gyünnek segíteni! Dö ködvösek ezek. Maj kapnak pitét! Azt mindönki imádolja. Azt már kevésbé, hogy sugdolkózás van, melyet egy igen sercegő köpet a fémfalon szakít meg, mialatt Tissa a cseppet sem kedves nézésével fordul meg, baljával elmarja a kerek fatálcácskát s istenesen megcsavarva elhajítja. Pont úgy, hogy az első három távozni és nem fizetni kívánónak egymás után a fején csattanjon a tálca. Bing, bong, bang. - Zsákosnak fizötni, utána möhöcc ki!– Nem kiabál, nem sipít, de ez a Melitele nyugalmú törphang a kakkanatot is megfagyasztotta bennük. Kapott nevén Jaques, csakhát ugye Tisse meg az autenticia… szóval Zsákos, ki a pult körül szokott neki segélkezni, most az ajtó mellé áll s bizony kifizetteti mindenkinek a kontóját. - Na azír!– Igaz, hogy a hódolója úgy gondolta előre megy, de amikor Tissa meghallotta a fémes utócsengést a dübbenésbe vegyülve s az irányt is betájolta, pár lépés után felkiáltva csörtet előre. - Azanyáját! A műhelyöm! – Ez azzal is járt, hogy Geralt lábai között csörtetett előre fejbúbbal illetve hajékszerrel némileg megpaskolva a koronaékszereket ott a gatyóban.
Ahogy lassan odagyűlnek még páran a nő köré, ő sem aggódik annyira. Egy pillantást vet a varázslónőre és egyet a vajákra. Nem ismeri a harmodorukat de a vajákról már hallott, neki talá lesz haszna is. A nőben nem bízik igazán. Sőt, semennyire. Kíváncsi arra hogy mit fognak a pincében találni de igyekszik előre tervezni mint mindig és számba veszi az összes fegyverét és lehetőségét. Kardokra és tőrökre lesz szükség, a pince helység miatt az íjat nem tudné használni így azt el is veti. Követi a fehér hajú férfit lefelé aki előrement. Megcsapja fülét pár mondat ami neki nem idegen és így nem is foglalkozik vele hogy mennyire utálatos és hálátlan népség az ember. Ő mókus, és ezt sosem tagadta le, de nem is hangoztatta hiszen a kocsma népe elég vegyes, épp úgy elfér itt egy tünde mint egy vaják és egy varázslőnő is. Figyelmesen megnézi kik azok akik összesúgnak de senki nem mehet ki fizetés nélkül, és elmosolyodik kicsit ahogy a fémtálca koppan. Ő ilyen szempontból tisztességes. A Vaják mögött halad de félre áll ahogy a törpasszony elrobog mellette és egyenesen át a másik lábai között. A műhely felé már fegyverrel a kezében tart. Felkészült mindenre is. Nagyon érdekelné hogy került ide egy troll és hogy ment be úgy hogy észre se vette senki???
Nem törődöm az iszákosok beszólásaival, és a megjegyzésekkel sem. Csak teszem a dolgom, amire teremtettek. Elől haladok, nem akarom, hogy bárkinek baja essen, és szörny ellen több tapasztalatom lehet mint itt bármely egybegyűltnek. Vajon, hogy került ide egy troll? - Tissa asszony, mekkora a pincéje? Hogyan kerülhetett ide egy troll? – kíváncsiskodom, mert néha nem árt, több informáicóból dolgozni, sőt én kimondottan szeretek is többet tudni arról, hogy milyen harcba indulok, kivéve az ilyen meglepetés események, mint ez a mostani. A lelkem egy pillanatra a torkomba ugrik, ahogy súrolja a törp asszony a korona ékszereimet, azért, szeretem használni őket. Felvont szemöldökkel pillantok a sietős asszony után. - Azt nem kéne! – kiáltok utána, egy trollnak, csak egy tüsszentés a törpe, és tényleg nem szeretnék kocsmárosnő nélkül maradni. Két főzetet azon nyomban meg is iszok, így az erőm és az érzékeim is mégjobban kiélesítem, a szemeim környékén a vénák be is feketednek. Egy ilyen kis helyen egy troll ellen felvenni a versenyt…? Hümmögök még, igen az esélyeinkre nagyjából jelenleg ennyi a hozzáfűzni valóm.
Þat mælti mín móðir: at mér skyldi kaupa, fley ok fagrar árar Fara á brott með víkingum, fara á brott með víkingum Standa upp í stafni, stýra dýrum knerri Halda svá til hafnar, hǫggva mann ok annan, hǫggva mann ok annan
Igyekezett nem útban lenni, mikor szegény eszmélettelen Lótit felkaparták és elvitték az útból, de legalább ennyire meglepődött, amikor a vörös révészleány nem hogy megszólította, de még aggodalmat is mutatott felé. - Nem kell aggódnod emiatt. Itt van minden, amire szükségem lehet. - azzal felemelte két kesztyűs kezét, és megmutatta a lánynak a benne tartott nagy semmit. Nem akarta belekiabálni a nagyvilágba, hogy varázslónő, akinek van elég jó szeme, füle, és orra hozzá, már úgyis rájött. - De azért kedves tőled. - intézte még a lányhoz, aztán közelebb lépdelt az összeverbuválódott társasághoz. Felismerte köztük a Fehér Farkast, amennyi dolga mostanában volt a legendájával, és máskor lehet, meg is ragadta volna az alkalmat, hogy szóljon hozzá, de ez nem az az alkalom volt. Különben is úgy vette észre, hogy nem különösebben kíván vele közösködni. És ahogy a kolleganőit ismeri, azt is teljesen megérette, hogy miért. A másik férfit nem ismerte, de határozottan tündének tűnt, és ahogy felbőgött körülötte a tömeg, rögtön meg is értette, hogy nem csak, hogy tündéről van szó, de a híres, vagy inkább hírhedt Vrihedd brigád tagjáról. Érdekes társaság, mit ne mondjon. De lentről, a pince felől érkező robaj meggyőzte róla, hogy ezeket a gondolatokat igazán elrakhatná máskorra. Aztán Tissa mama már át is rohant Ríviai geralt térdei közt, a tünde pedig követte. - Nem bölcs gondolat ekkora zajt csapni... ! Mielőtt Tissa mama és Voharr a vesztébe rohan egy karddal és egy tőrrel, elsziszegett valami szitkot az orra alatt, és utánuk libbent, le a pincébe vezető lépcsőn.
Be kell vallanom, hogy sosem voltam még ilyen helyzetben. Mármint, hogy éhesen kell bejönnöm egy helyre, aztán éhesen kell távoznom? Fogalmam sincs, hogy miként kellene viselkednem egy Troll miatt. Azt észlelem, hogy többen inkább úgy döntenek, hogy távoznak. Én maradok, abban a reményben, hogy ez a troll vagy micsoda csupán vaklárma és nincsen neki semmi alapja. Ami viszont ismerősen cseng a fülemben az a vaják kifejezés. Körülnézek, hogy ki lehet az? Miféle szerzet az, akiről mindenki beszél? Milyen valójában? Ébredező kíváncsiságom mellett nincs idő az álldogálásra. Ugyanis feltűnik nekem egy nő, aki fegyvertelen és úgy gondolja tud segíteni a többinek. Ez nagyon nem jó! Odasietek hozzá, hogy lebeszéljem róla. Ami leginkább zavaró, hogy olyan nyugodt választ kapok tőle, hol ott testén kívül milyen fegyverrel rendelkezik? - Dehh... – nézem hogy a kesztyűs kezével mi a francot csinál, de úgy különösebben nincs benne semmi. Hogy akar részt venni? Feláldozza magát a trollnak? Ő nő, meg én is nő és ezt nem értem. Redániában minden ilyen nő ennyire önfeláldozó? Neem! Nem hagyom annyiban, mert úgy érzem, hogy kutya kötelességem lebeszélni a marhaságról. Mikor a nő odalépdel a többiekhez, akkor én egyszerüen utána megyek, s megragadom a karját. - Kérlek ne menj! Nem érdemes feláldozni magad. – megnyugvást ad az, hogy akik még itt vannak, azok támogatják az ötletét, s éppen ezért erősködök vele szemben. - A többi népség szintén így véli! Hagyd a férfiakra a munkát, addig beszélgethetnél velem...mert... – mi a francot találjak ki, amivel elvonhatnám a figyelmét. Az idő halad. - ...Mert meg akarlak ismerni, meg hogy miért vagy ilyen szép!? – hát igen, én szeplősnek születtem. Ráadásul szerintem az életem során nem sok herceg kisasszonyt láttam. Nem sokan válasszák azt a fajta átkelést. Megvannak a maga veszélyei. S hogy ténylegesen megakadályozzam a további meneteltől elébe lépek, s a legnagyobb önmeglepetésre magamhoz próbálom ölelni, ezzel biztosan arra késztetve, hogy maradjon. - Meg tényleg ennyire durva? – mármint az itteniek valamit meséltek róla, de számomra elképzelhetetlen. A zajra viszont egyenesen próbálok jobban odabújni a nőhöz, s szememet becsukva ismételgetem a fülébe. - Ez nem a valóság ugye!? Lényeg hogy ne menj meghalni!
A hozzászólást Mirka Divis összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 25 2023, 14:10-kor.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
Ez a mai nap is úgy indult, ahogy előtte sok másik is már. Egészen törpösen fantösztikus ez a munka. Mindenfíle embörrel meg izével találkozik így a KISasszonyság s mög kell hagyni… emiatt ritkán is unatkozik a szöntje. A tárnákbúl degivel jőnek a kavicskák, amiket kedvére farigcsálhat, az erűbűl meg gyünnek a degek, amiket pötrefűvel meg a savanya almával a szájukban felszolgálhat. No nem ezűs tálcán, bakfakkot… fatányérun! Úgy a, mer az úgy dívik a fa kupácskáival, biza! Szeresse is serényen azt a fajta ílketmódot, izgalmus meg minden. Mög persze ütlegelhet pupákokat gond nélkül. Az sokat segít a hangulatán. A konzerveket nem szereti, mindig kötözni akarnak véle! Pedig tisztös egy nőcskö, nincs itt semmi cicő. Egísz napnak elejin csak készülget, mint furtsa mönyasszony, noha az a hitvány íletbe nöm lesz soha! Ijj a mankóba! Eltölt az ídű röndessen.
Remélem, hogy most több időt tudok itt tölteni, rendesen meg is tudok ebédelni, vacsorázni, és ha még úgy is adódna, valahol meg is pihenni, hogy meg is fürödhessek. Yen kényes az olyasmire, mint a tisztaság. Most épp hozzá tartok, és egy kis megálló úgy érzem nem árt meg. Keszeget leadtam a közeli istállóba, hogy szedjék rendbe, rá fér. Elvégre vele utazok, ő cipeli nem csak az én súlyom, de olykor még a döglött szörnyekét is. Persze nem kell félni, nem csöpögök se sártól, se mocsoktól, és szerintem nem áporodott a szagom sem. Maximum több helyem lesz az asszonyság kocsmájában. 
Amíg fent az asztaloknál összeverődtek az asztaltársaságok, régi ismerősök köszöntötték egymást vagy új vendégek mutatkoztak be egymásnak, addig lent a pincében Lóti földbe gyökerezett lábakkal, remegve görnyedt Tissa mama ékszerész műhelyének kulcslyuka előtt. Ilyen mértékű rettegés utoljára talán akkor járta át, amikor egyszer még suhanckorában elcsórt egy kiflit a péknétől, az pedig elkapta a grabancát, majd az asztalra hasaltatta, hogy a péklapáttal porolja ki a nadrágját. Na, hát most így utólag visszagondolva Lóti kénytelen volt rájönni, hogy tulajdonképpen inkább ezer péklapát, mint egy— egy…! 