Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Egíszen jobb ködve lött az asszonyságnak, há vón nyom! E! Törpösséges. Követni kék ezt a kis búzös bugrist, meg annak a szavait és hopp, lészen egy bakfis. Vagy legalábbis a tárnák legyenek a tanúi, hogy öz a törv! Békatrollal a blúzában, ököl alakú és most elíggé poros pörölyével a vállán bandukol arra, amerre ez a nyavala degje mondja. egy valamit talán bizton tudhat, hogy eme élet felterme nem elíg okos ahhoz, hogy megviccösködje a törpöt. Szóval viszonylag könnyebbsígben megy arra, amerre mondja. - Mív he? Möt nízöl?! Csak ögy kicsit porosmó, he!– Mond efféléket mindazoknak, akik esetleg az útközben kicsúrgált szemekkel nézi őt, miközben dejákcsemege vadászaton van. - Aki akar veröködni, azt most gyüjjön! – Sercint egyet és becélozva egy cégért jól meglibbenti azt. A trol egy ponton zsákutcába vezette, szóval megnyomorgatva egy kicsit a fejit végül csak irányba állította szerény személyét. Tissa mama most poros, fáradt…éhes és szomjas is, ja és módfelett mocskosul dühös. Most ne kössön bele senki, de tényleg… csak ha akar alúlró ibonyákot szaglászni.
Korábban el kellett mennie, mert sürgős dolga akadt. Így most az erdőben pihen, egy tábortűz mellett, már segített a társának és jussot is kapott belőle, de messzebb van a várostól, így úgy döntött, hogy itt marad kint, és majd holnap kerekedik útra. Sajnos a kedvenc fogadója így is rom, és ragaszkodik a jól bevált helyekhez és arcokhoz, hiszen felette olya hamar elrepül az idő. Lehet, hogy egy- egy helyre évekig nem teszi be a lábát, az évekig pedig azt jelenti nála, hogy akár 3 generáció is átrohan az adott helyen. Nyúl húst sütöget, amikor a távolban lépteket hall, trappolnak, így biztos, hogy nem őt akarják megtámadni. A haja fekete vértől csatakos, és a szaga sem kellemesebb, de itt kint az állatok legalább nem teszik szóvá. A fegyvereit már le is takarította egyébként, azokra mindig ügyel. A hús illata is kezd most már jó lenni, egy szava nem lehet. A butykossában még van némi bor is, ami nem romlott meg. Nagy lakoma lesz ez most , így az erdő… nem is igazán nagy csendjében, csak… sétáljanak el mellette, és had egye meg ezt a nyúlat, amit már oly régóta akar.
Ami azt illeti, a múltkori esetem nagyon fura volt és új élményekkel gazdagodtam. Mindenki életében előfordul ez, de csupán csak egyszer ugye? Mert én úgy vélem, hogy több nem fog előfordulni velem. Még nem mentem haza Oxenfurtba, s a gondolataim mondhatni a lerombolt fogadóra tud gondolni. Miért? Mert majdnem ott hagytam az életem. Szerencsére a kardom itt van nálam, amit kaptam. Ez a lényeg, hogy nem került idegen kézhez. Nagy fej szellőztetésbe kezdek, nyugodtan sétálok az utcákon. Néha a tekintetem elkalandozik a városiakon, akik nem úgy viselkednek, mint odahaza. Ez egy nagyobb közösség, míg ott kicsi. Itt nem olyan biztos, hogy minden ember ismeri egymást. Még szoknom kell az itteni viszonyokat, mármint terepet. Azon veszem észre magam, hogy olyan ismerősek az épületek itt. Tegnap mintha láttam volna őket. Tényleg így lenne? Eszembe jut egy férfi, mármint Balduin. Olyan csodásan festett ott, s lett volna nekem mit neki mesélni, de a kötelességei elhívták tőlem. Ez nagyon szomorú dolog. Mindenesetre az öltözetem továbbra is nőies és praktikus, ha harcra kerülne a sor.
A hozzászólást Mirka Divis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 25 2023, 14:05-kor.
Tissa mamácska bizony örvendhetett, mert a dekoltázsában lebzselő, töpörödött trollördög csakugyan megörvendeztette valami nyomfélével, amin elindulhatott. A tájszólásos törpasszonyság igazából nem is nézte, ki jön vele, vagy ki nem, ő készen állt rá, hogy egymaga széjjelverjen bárkit, aki az útjába áll, vagy akire a mellye közt bugyborékoló törptroll rábök, hogy "Az a', avvótaz!" Próbálták pedig a néhai SER- és Szeszipari Tanszík kuktái és felszolgálói kifaggatni munkaadójukat, hogy hova dobog úgy nagyon Tissa mámi, Lóti, Süti és Zsákos is egyre-másra kérdezték, hogy mi lesz, hogy lesz, aztán amikor Tissa kifejtette nekik, hogy ez a kis troll a bögyében majd jól elkalauzolja a felbújtóhoz, akkor több se kellett egyiküknek se - már szaladtak is, hogy egész Oxenfurtot verbuválják a csapatba. De különben nem csak a törpasszonyság alkalmazottai, hanem a redán csendőrség és fegyveres alakulatok is feltartották még egy darabon, amíg minden túlélőt kifaggattak az eseményekről - majd a pirinyó trollocskát elnézve csak vakarászták a tarkójukat tanácstalanul a landsknechtek, hogy tulajdonképpen most mit is kéne csinálni. Végül úgy döntöttek, hogy jelentik az esetet a kapitányságon - bizonyára mindannyian jól ismerték a felettesüket, hogy elébb őt tájékoztassák, mielőtt magánakciózásba kezdenek - így végül némi késéssel, de útnak eresztették Tissa mamát. Ennek okán viszont, mikor a törpasszonyság elindult, hogy kimasírozzon a városból, akkor éppen egyszál egyedül volt, és büszkén menetelt éppen arra, ahol Ríviai Geralt, avagy a Fehér Farkas a tábortűz mellett, alvadt vértől csatakosan és fáradtan szeretett volna békében megvacsorázni. Sőt, még a városfalon belül nem másba, mint a daloskedvű, rőthajú révészlányba is belefuthatott a kocsmáros asszonyság, akinek a kardját volt szíves visszaszolgáltatni, mikor a lány a törmelék közül igyekezte kihúzni azt - aztán a törpasszonyság jól meg is sértette a lányzót, mikor fogpiszkálónak titulálta a fegyverét. De hát most mit tehetett volna, ha neki olyan érzés volt forgatni?
Mendögíl a mandörin, raaaajta, mendögíl a.. áh haggyuk. A legtörpösebb törpasszonyság hangja inkább kínzóeszköz, mintsem szórakoztató nóta. ezért is onkább ezt magéban dúdolja, és maximum néhány dörmögő hümmögés hallatszik felőle. Már így a közösség írdekében. Persze ezt egy órával ezelett nem lehetett így kijelenteni, mert az összes akaraterejére szüksége vót, hogy ne csapja agyon az összes elmerottyant konzervdobozt. Alig akarták elengedni, rosseb egye ki a szenmüket. Ha miattúk lökési a bakfist, tutira bemegy rendezkedni az őrsre. Tehénlepény a szájukba, há pedig túgyák hogy siet! - Idiómák he… ennyit karattyóni… pfejj! Most mörre?– Pillant a keble közé és arra megy, amerre a zsebdög mondja. Éppen emígyen masíroz ki egy szűkösebb utcából, bár sikátornak lehet jobb lönne híni, és szélsebesen elrobog valaki előtt. ebben azért biztos, mert súrolta a vállával, szóval tötymörögve megáll és hátraníz, hogy áll-e még a delikvens, vagy elfeküdt. - Hó! Piszkalyány! Tö míg erre lébecósz? Pompázatús.– Ezennel megfogja a felé közelebb eső kacsóját a vöröskének, és nemes egyszerűséggel megy tovább, húzva a lányt is. - Gyerö ni, miszkilbe lyukasszuk a bakfist! Jó muri lösz!– Szerinte ez teljesen jó indok, sőt a legtökéletesebb, há ki ne szeretne rossz fiúkat agyon csaszarintani? Na ugye. Ki is érnek végre valahára a városból, mondjuk a törp nem annyira ködves most, mint a kocsma falain belűl... de ezt felírhatjuk a falak hiányának számlájára. Csörtet is mint a dúvad és közben néha veszekszik a kebeltrollal, amikor nem érti mi a maszatot akar mondani a degje. - Milyön balra he? Nöncs is útja e! Át akarol vörni engömet?!– Pereskednek alaposan, mígnem a nyúlhús illata csapja meg az orrát. Dijaj! Há löhet ez a bugris?! Ugrik is a bokorba és azon átvergődve mutat a tűz mellett ölőre és már épp kezdené elhordani mindennek, amikor möglepődik. - höh… ez a izé… kuntsaft! Mitöt körösöl? Nöm láttál bakfist erre?–
Ez csakis Tissa mama lehet, idáig hallja a karattyolását a trollal… Azt számolgatja, hogy mennyire lenne rosszul,ha a félig nyers húsba harapna, hogy legalább legyen valami a gyomrában ,végtére is félkész húsba még egyetlen vaják sem halt bele, csak azért szereti átsűlve enni azt amit már levadászott, és ehető számba megy. Amikor átcsörtet a trió a bokron, még mindig ül, gyanítja , hogy sikerült ennyi idő alatt kiverekedni magukat a városból, mennyi idő is? Neki az az idő pont elég volt arra ,hogy meg is küzdjön egy valódi szörnyeteggel, aki tényleg veszélyt jelentett mások életére. Keszeg is csak kicsit horkant fel , jelezve, hogy most már talán bosszantja őt is a közeledők hangja. Szem forgatva hűmmög a kis kompániára, és leemeli a tűzről a húst, hogy megnézze magának. - Nem. – szusszanok, és magamban számot vetek, maximum eszek menet közben. Hiszen a becsület nem hagyná ,hogy a fogadósom a halálba rohanjon, még ha úgy fest tud is magára vigyázni.
Csendesen haladok az ismeretlenbe, nem foglalkozva senkivel és semmivel. Pontosan ezért történik az, hogy váratlanul ér valakivel való érintkezés. Mi volt ez? Ez csupán a reakcióm, s a kíváncsiságtól fütve nézek körbe, hogy ki lehetett az. Meglepetésemre a fogadóst látom, mármint Tissa mamát. Mit keres itt ő? - Ő jó..! – meglep azzal, hogy megfogja kezem, s úgy kezd el húzni valamerre. Érzem a tehetetlenségem.Meglepettségemben csak próbálom felvenni kurta lábainak gyorsaságát az én hosszó lépésemmel. Míg ő lép kettőt, így én egyet. Ráadásul ahogy elkapott engem, úgy nekem le kell hajolnom, így akik útközben megpillantanak minket, úgy érzem a deokoltázsomat nézik állandóan. - Hová megyünk? – próbálok érdeklődni, de nem nagyon kapok választ. Vagyis hát mikor kiérünk a városból, akkor már próbálkozok a szabadulással. Megyek én magamtól is. Nem kell úgy huzni, mint egy kisgyereket. - Ami meg azt illeti nem vagyok piszkalány, van becsületes nevem. Mirka, Mirka Divis – húzom ki magam így talán 1-2 centiméterrel magasabbnak tünhetek az ő szemszögéből. Fogalmam sincs, hogy hová fogok jutni, de azt már látom, hogy megint rossz helyzetben vagyok. Végezetül valami tűzhőz érünk és én csak pislogok rá a férfire. Olyan ismerős, ő is. Vagy tévednék?
A hozzászólást Mirka Divis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 25 2023, 14:05-kor.
-Vajon mennyire az őrület jele az, ha már magamban beszélek? ... Talán semennyire.
Vont vállat a nő, majd lopva körbenézett, nem-e hallotta meg valaki halk szavait. Mivel senkit sem látott a környéken, kifújta a levegőt.
-Amúgy is jogom van őrültnek lenni...
Ám ahogy befordult a következő sarkon, ő és a szembe jövő egyaránt élesen beszívták a levegőt, miként megijedtek a majdnem-karamboltól egymással. A kis vöröshajú lányka hátrább lépett, szájából egy meglepett "oh" kerekedett elő, ahogy hatalmas őzgida-szemeivel felnézett a nála egy fejjel magasabb Lunára. Hősnőnk lejjebb hajtotta a fejét, hogy arcát még jobban takarhassa köpenyének csuklyája, és gyorsan oldalra lépett, hogy kikerülhesse a fiatal lánykát, aki úgy szorította mellkasához a könyvet, mintha az élete múlna rajna. Egy halk "bocsánat" mindkét féltől, majd Luna gyors léptekkel odébb állt. Szörnyvadászunk útja pedig kivezet a városból, és egészen az erdőig meg sem áll. Kifújja a levegőt, mintha eddig nem is lélegzett volna, és visszanéz a falak felé, mintha épp otthonától búcsúzna, pedig Oxenfurt alapjáraton sem volt soha a szíve csücske. Nos, de legalább végre van némi aranypénz az erszényében pár kártyameccsért cserébe. Kissé felszabadulva indul meg a fák között régi táborhelye felé, ám már fél úton megcsapja orrát a friss tűz jellegzetes füstszaga. Majd pedig mikor a lovát sem látja ott, ahol kikötötte... na akkor kezdi a pulykaméreg oly gyorsan eltölteni őt, amennyire embert talán nem is tudna. Gondolva arra, hogy talán a tűz gazdája tehet róla, hogy a ló eltűnt, megindul a szagok irányába. Persze ahogy meghallja, hogy elég nagy zajongás kerekedett a tűz környékén, megáll, majd úgy dönt, inkább elkerülné a bagázst. Elindul, hogy jobbról kerülje ki őket, de aztán megtorpanásra kényszeredik, ahogy lába elmerül valami igen lágy részben az avar alatt. Ahogy lassan megemeli a lábát, a legrosszabbtól tartva, végül kibukik belőle némi válogatott, igen csak fűszeres káromkodás. Valamelyik ló pedig - akár a valamerre elkóborolt övé, akár Keszeg - jót vihoghat magában a kellemesen elhelyezett csapda okán.
A redán városi őrség bizony jól elvitte Tissa mama idejét, már jócskán túl voltak a délutánon, mire el tudott indulni, és amikor a rőthajú révészlányba ütközött az utcákon, jól magával is rángatta, annak minden meglepetése ellenére. Eközben a keblei közé szorított trollocska brekegve és krákogva mondta a magáét: - Arra mennyé, arra! Híd künn, ergyő közepin, fonyó fölött! - kuruttyolta, ahogy ficergett a törpasszony dekoltázsában - aztán amikor amaz veszekedni kezdett vele, hát természetesen vissza is pofázott, jó trollhoz méltó módon. - Böszme ver megfele, nem át! Böszmegharap! - fenyegette meg a törpetroll a törpasszonyt, és még nekiállt a fogait is csattogtatni hozzá, hogy megfelelő nyomatékot adjon a szavainak. Tényleg igazán szórakoztató látványt nyújthattak így hárman, a törpasszonyság, a mellei közé ékelt trollvarangy és Mirka - főleg, mert ezutóbbinak kicsit előre is kellett görnyednie, amíg Tissa el nem engedte, így ő nem csak a komikum miatt kapott hosszabb pillantásokat a járókelőktől - sőt, esetenként füttyöket vagy hümmögéseket is. Talán azért, mire a városból kiértek, addigra már sikerült a révészlánynak kiszabadulnia és kiegyenesednie, hogy felvegye a törpasszonyság tempóját - bár egyébként a törpök, különösen, ha éppen indulatban vannak, meglepően gyorsan és könnyedén tudnak menetelni előre, a végtagjaik rövidsége ellenére is - és mikor belebotlottak Ríviai Geraltba a tábortűz mellett, éppen azzal egyidőben valaki más valami teljesen más meglepetésbe botlott bele mellettük a susnyásban. Alighanem a Fehér Farkas még akkor is meghallotta volna az ötödik delikvens jelenlétéről árulkodó káromkodást, ha csak elsuttogta volna amaz, de a Sors furcsa humoráról tanúskodhat az is, hogy még Keszeg is úgy nyerített fel, mintha épp kikacagott volna valakit - feltételezhetően azt a pórul járt illetőt, aki a bozótosban belebotlott egy lócitromba. Így aztán akár még a többiek is, akiknek a vajákmutációk nem élesítették ki annyira a hallását, szintén felfigyelhettek egy ötödik illető jelenlétére is.
Nöm nagyon zavartatja magát, aki hangosan kacagott rajta annak úgy a lábára tiport, hogy még az unokája is sánta lesz. Ebben egíszen bezonyos. Feltehetően a vállám pihenő pöröly látványa azért okoz némi késztetést másokban jól és mélyen hallgatni. Mer az eríny. Vagy valmi olyüsmi. Valamelyik hangosabb szócsatározás közben elengedi szegény vereske kezét, mert ujjbegyével kokit sóz a törpetroll fejére. Annya keszegit, há ne csattogtassa a fogait. Viszont mikor már azt hitte vóna, hogy elnáspángolhat egy buta kölköt, kiderült, hogy itten egy vajas van. A vajasabb fajta. - Nöm? Hmm… Hát akú nöm… aztán folyolgó medredet láttá é?– Kíváncsiskodik fölfelé, mert őszintén szólva az erdő nem törpterep. A tárnák és mindenféle barlandrendszer az lenne, de ez? Pfejj, fák..meg bokrok.. meg fák…és bokrok. - Bakfis?!– Csillan meg a szeme, és seperc alatt kerülve meg a tüzet ugrik a bokor túlfelére, pörölyt lendítésre készen… tehát technikailag éppen ráugrik az ott tartózkodóra, mert annyi esze nem volt, hogy ne a hang telibetalált konkrét közepére ugorjon, hanem mondjuk elé vagy mögé… Nöm.. Ez Nöm Tissa style.
Ez már csöppet sem magányos pihenés, mint ahogyan azt eltervezte, Tissa, az a furcsa lány, szintén velük volt. Nem tartotta fontosnak bemutatkoznia akkor sem ott, sem itt, ahogy szemben állnak egymással. De most már bizony kezd elege lenni. Különösen a távolabbi ólálkodó alak hangja az aki megüti a fülét, így lassan felkel, csak a biztonság kedvéért, és felemel a lába mellől egy követ, egyet a sok közül, amivel nem bástyázta körbe a hevenyészett kis tüzét. Talán ha hamarabb lát előre, esetleg meg is fürdik, valami poshadt pocsolyában, úgy illendőbben fogadja a társaságot, de még egyelőre nem esik. Keszeg is jelez, jó ló ő, nem lehet ellopni csak úgy, és a jószág jelzésével egy időben káromkodás is hallatszik, vagy nagyon ügyetlen lótolvaj , vagy csak balszerencsés… - Tissa mama, te most kutatod fel a tettest? Amíg élsz, ingyen ehetek, ihatok nálad, áll az alku? – mert miért ne járhatna jól néha ő is , nem? Maximum, ha túl terhes lenne az etetése a fogadósnő számára, akkor fejvadászt küld rá, netán próbából megmérgezi, ha netán újra építené a fogadóját, mert azért reméli ő, hogy újra építi. Mivel Tissáékat ismeri, így őket nem tekinti veszélyforrásnak, az ismeretlen női hang tulajdonosára ellenben annál inkább kíváncsi. -Pár kilóméterrel lejjebb van egy folyó. – teszi hozzá , mintegy mellékesen., még a sikoltozás előtt. A káromkodás hangjára a törp asszony harci üzemmódba is vált, már épp azon tűnődik, hogy a nyúlhús kitart-e, talán a bokor lakó kissé pórul is járt, ő lehajol, hogy megvizsgálja a húst, és ehetőnek ítéli.Egy ember lefegyverzéséhez, nem kell segítség, szakszerű ellátást kap a váratlan látogató. A nyárssal feltűzi legfeljebb a támadót, ha nagyon veszélyes lenne, addig is, csak egy kósza csipetet eltűntet a szájában a nyúlból.
Végre megszabadulok Tissa Mama béklyójából, így kellemeset sóhajtok, hiszen nincs a kezem agyon szorongatva. A törpe nő valami hihetetlen erőnek örvend. Bár ha úgy nézzük, hogy milyen könnyedén szabadította ki a kardom is multkor, nem kellene csodálkoznom ezen, ugye? - Miért is vagyunk itt? – valahogy nem jutott el az agyamig, hogy mit keresünk itt az erdőben, városon kívül. Ám azonban nincs itt vége a történetnek, mert meghallok egy olyan hangtónust, amivel már volt dolgom életemben. - Ez a Megmentőm hangja mikor a városban voltam! Ne bántsátok vagy vagy csúnyán nézek rátok! – ez hozza ki belőlem a helyzet, meg tudva való, hogy nem vagyok olyan jó harcos mint ők. Ez az én életem, sokkal jobban értek a növény termesztéshez, mint a krdforgatáshoz. Csak tudnám, hogy miért kerülök bele ilyen zúrős esetekbe. S hogy ténylegesen ne rosszul végződjön az eset én is szintén a hang irányába megyek. - Megmentőm, valami baj van? – szólok Lunához, s remélhetőleg rögtön tudjuk orvosolni. Én legalábbis szeretném visszafizetni neki a szállás lehetőséget. Mármint kedves volt velem. De vajon ezek a vadállatok hallgatnak rám?
A hozzászólást Mirka Divis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 25 2023, 14:05-kor.
-Te meg szálljá' le rólam, nemnormális, há' mi vagyok én? Ló?
Ahogy két kezével megragadja a ráugrott delikvens akármely testrészeit, igyekszik úgy ledobni azt magáról, hogy lehetőleg minél messzebbre reppenjen az illető, csak épp mindez viszi magával a köpenyét is, meg Lunát magát, lévén a zsinór a nyakára szorul és röpül a furcsán beszélő pörölyhasználóval együtt. Ennek folyományaként nagy eséllyel a földön végezheti mindenki, mire Luna felhördül és inkább oldalra gurul, hogy a hátára kerülhessen, remélve, hogy nem épp egy újabb adag lóürülékbe hemperedik bele.
(Mindenkit megnyugtatok, nem, lányzónknak továbbra is csak a lába bűzlik)
(De az nagyon)
Persze nincs sok ideje levegőhöz jutni, és valamennyire összeszednie magát, mert a vér is megfagy az ereiben, mikor egy igen különös mondatot hall. Bár valamennyire ismerős neki maga a hang, de igazán meri elhinni, hogy neki szólna, ám ahogy felnéz és látja, hogya vörös hajú egyenese felé bámulva kérdezi meg ismét, amit, Luna a legszívesebben fogná magát és karjaival a földet magára lapátolva elásná magát. Na, nem szégyenében, hanem azért, mert már most elege van mindenből és mindenkiből.
-Teljesen jól vagyok, nyugi van. És továbbra sem kell így hívnod.
Emeli meg inkább magát a földről, fintorogva nézve a lábán szagló gumókra.
-De részemről irány az a rohadt folyó. Baszki, ez is csak velem történhet meg...
Csóválja a fejét és felkel a földről, leporolva magáról az avart és remélve, hogy most senki nem fog a nyakába ugrani.
Amint Tissa mama a hüvelykujja begyével lenyomta a trollocskát, az egy brekkenéssel elmerült a bögyei közt, és eltartott egy fél órán át, mire kikecmergett onnét. Addigra már a tábortűz körül álltak mind, és amikor a Fehér Farkas azt a megjegyzést tette, hogy csakugyan van itt folyó, pár kilométerrel odább, fel is buggyant a troll is. - Monnya Böszme! Fonyó van, arra a! - böffente, majd brekkent még egyet, amikor Tissa mama lendületből a csalitosban vekengő szerencsétlen felé vetette magát, készen rá, hogy csatabárdjával kifilézzen bárkit, aki ott rejtőzik - és talán az egyetlen, ami elejét vette a tévedésből elkövetett verekedésnek, az Mirka kiáltása volt, aki megismerte a bozótosban káromkodó illető hangját, majd a földre boruló vajáknőt magát is. Ahogy az ősöreg oxenfurti bölcs közmondás is tartja: olyan kicsi ez a Kontinens, hogy egy döglött macskát nem tudsz úgy áthajítani a kerítés fölött, hogy az ne ismerősre essen. És mint hogy ilyen remekül egymásra is talált a csapat minden tagja, és úgy fest, mindannyian a folyó felé igyekeztek, akár még el is indulhattak együtt - különböző okokból ugyan, de hát ezúttal nem az út, hanem a cél volt a lényeg. A folyóig tartó út során, az alatt a fél-egy óra alatt viszont Luna lovának se hírét, se hamvát nem látják, de még azt a bizonyos dejákot sem, akiről a Böszme névre hallgató, jelen pillanatban nem annyira böszme méretű troll beszélt - bár Luna alighanem a zsugorított trollfajzatot is felírhatja a furcsa dolgok listájára, amit élete során látott már - kiváltképp úgy, hogy ez a kis varagytroll még be is volt ékelve a harcias törpassoznyság két szép kebele közé. Néha még fel is kuruttyolt: - Ahunn a fonyó, fonyónál híd, Böszme híggya! Deják gyün estve! Minnyá lesz estve! És csakugyan, már jócskán alkonyodott, mire a kis csapat a folyóhoz, illetve az afölött átívelő, meglepően szép és jól karbantartott híd lábához ért.
Nagyot horkant a türelmetlensége jeleként és mindehhez egy mocskos nagyot biccent is, de olyat, hogy az állával a törpetrollt fejbekólintja közben. Mondjuk nem mintha bánná, úgy kell nékije. - Úgy biza! Úgy meglegyintem a fülit hogy béledögölődik!– Vagy majd kirakja dísznek a kocsma ajtó fö… ahzt a rossebes rízveretes Melilele haragját, há nöncsen kocsma! Ettől persze megint felpuffad a pofija, mer idegállputba vón hát, szóval az, hogy a neszre ugrik, nagyjábúl nem annyira möglepő. - Nénnye kalácsod az!!– Iszkirult ki a szája közül, aztán némi csudásan artikulált óbégatás után padlót fognak mindketten. Há csak nem gondolta, hogy majd ily könnyen ereszti a prádát. Lócitromot! Jé..és téllög… Tápászkdik is föl, bár kissé ráérősen, mert ahogy a piszkalyány sikongat, elvineg ez nem az a bugris. Mondjuk híd sincs a közelbe.. upszi. - Akkó ez nöm az akit keresünk. – Egy zseni evszett el benne, sóhajtva nyúl a pörölyért és visszaforgatja a vállára. Aztán mintha az egész törp süllyedt volna a foldbe egy fél centit az imént, de möglehet csak képzelgés. A szavak hallatán viszont elmerengőzik, megvakarja enyhén borostás állát és ugyan nem tudja mifene a tejfelhajú, de amilyen gyakran látta eddög.. nem tú nagy kiadás. - Áll az alkusz! – Nyújtja tömzsi tenyerét és ha ráztak rá kezet, akkor az iránymutatás alapján a folyónak s mi fontosabb, a hídnak veszik az irányt!
A fiatal lány kérdésére kérdőn pillant az irányába, a vaják nagyon jól tudja, hogy miért van itt. Pihenni, mielőtt visszamenne a városba, és az, hogy egyel több éjszakát tölt a szabad ég alatt, az számára nem oszt, nem szoroz. Mély dörmögő hangot hall (nevet, vagy olyasmi), hát a csúnyán nézéstől még ő sem halt meg soha, de ha ezt egy szörnynek mondaná, bizony ott, és akkor nagy hahotázásba kezdene. Megérné kipróbálni ezt a taktikát? Lehet ha nevetésben törne ki a szörny, figyelem elterelés gyanánt, még beválhatna. ~Ne bánts, mert csúnyán nézek rád! Lenne bizony nevetés, miközben a karja a gyomromból áll ki~ A húst ehetőnek nyilvánítja, így nekikezd. Ebből lesz az energia, és nem utolsó sorban, nem lesz olyan harapós a kedve sem. Ugyanis szokott elviselhetetlen lenni, de inkább ő vonul olyankor távolabb az emberektől, nem akar felesleges interakciót, úgyis ő húzza a rövidebbet, mert a harc végét túléli, és ő lesz a mészáros… Geralt végig méri a nőt, és ha lát rajta ismerős jelet, akkor megnyugszik, valamelyest. De ettől még nem szavaz teljes bizalmat az illetőnek. Ami a vajákot illeti, ő kikerülte a földön hánykolódást, immár Keszeg mellett áll, akinek a nyeregtáskában tartalékolt almából azért még ad, mielőtt elindulnának. - Áll az alkú. Tenyeret nyújt a törpnek, végtére is szerinte jó alkut kötött. Kétség sem fér hozzá, hogy nem fürdeni fog a folyónál, de büdösebb lehet a lócitromosnál. Eloltja a tüzet, és elindul a társaság háta mögött, Keszeget száron vezetve, az elfogyasztott nyúl maradékát pedig a bozótba hajítva a társaság háta mögött halad. Végtére is neki nem baj, hogy nem tudja a többiek nevét, már az is csodaszámba megy, hogy a fogadósét megjegyezte.
Ó vajon most mi lesz? Mi fog történni? Idő közben eszembe jut a Megmentőm neve, s így már jobb ha nem hal meg ilyen vadállatok által. Mármint nem vadállatok, csak csupán először ütnek és azután kérdeznek. S különben is megint miféle tréfája az életnek, hogy én belefutok ismerős emberekbe, mármint látásból, vagy egy kisebb idő miatt. - Én nem vagyok nagy harcos – közlöm velük, de rögtön a saját szavaim. - Tissa! Hogy lehetsz ennyire agresszív egy hang hallatán!M – vonom kérdőre, miközben én azért eloldalazok Luna irányába. Mikor megvan ő, a szememmel, akkor utána pillantok alatt ott termek előtte és kap egy szeretetteljes ölelést. Az viszont nem tudom miért mondom hogy: - Szeretlek – nyomakodok hozzá egy barátságos, bár annál tesvéri hangulatú ölelésre. - Nem tudom hogy hová mennek, de jó lenne ha velünk jönnél. – Igen! Feladtam a harcot ebből a szempontból. - Luna, mit keresel itt? – érdeklődöm nála. Hogy a többiek mikéntfognakviszonyulni ebben a szituációban, képtelenség megállapítani.
A hozzászólást Mirka Divis összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 25 2023, 14:06-kor.
Ő maga már el is indult, mire ezek hátul mindenféle alkut kötöttek meg ilyesmi, a maga részéről ugyanis kicsit sem akar belefolyni a dolgukba. Mikor viszont egyértelművé válik a számára, hogy valamilyen oknál fogva ők is a folyót célozták meg maguknak, fintorogva, és immáron csak gondolatban átkozódva fogadja el a sorsát. Menet közben igyekszik minél jobban tudomást sem venni a társaságról, miközben törtet előre. Felváltva szidja a lovát, ami elhagyta őt, azt, amelyik a lócitromot hagyta, az életet, a világmindenséget és mindent is. Gondolataiból végül a vöröshajú zökkenti ki, méghozzá egy igen meghökkentő módon. Hősnőnk szó szerint még levegőt se vesz, miközben a karok szorításába kerül, bár valószínű, hogy a szó hallatán amúgy is elfelejtené, hogy is kell lélegezni. Csodálkozva pislog vissza a kicsilányra (aki nem is olyan kicsi, de Luna már csak korából fakadóan is már csak így tud tekinteni bárkire, aki fiatalabb nála), megdermedve, mint egy kőszobor. Nem igazán tudja, hova tenni ezt az egészet.
-Hát, öö... köszönöm?
Nem igazán tudja, hogy reagálhatna, ámbár sejti, hogy a reakció hiánya nem lenne épp... kellemes a másik félnek. Zavartan vakarja meg a tarkóját, miközben tekintete a fák felé terelődik, akár ha valamilyen megoldást keresne, és örül, mikor végre elengedik. Ez az egész... túl sok emléket ébresztett. Ruscot, aztán a kis vörös farkast a karavánőrzésről... Az istenit, minden vörös hajú ilyen lobbanékony?
-Elsősorban a lovamat keresem, de előtte lemosom magamról ezt a mocskot.
És máris morog ismét, mosoly nélkül, maga elé nézve közben szigorúan. Tekintete felméri a mögötte haladó kis kompániát; egy másik, tisztításra szoruló vadász, egy törpasszony, valami fura varangy, a vöröske, és ő. Micsoda csapat... ráadásul azt se tudja, a többiek mégis miféle célból jöttek erre. Felsóhajt, majd ismét Mirka felé fordul.
-Hát, ahogy elnézem, egyelőre teljesen mindegy, mert úgyis ugyanarra megyünk. Neked viszont nem fog bajod esni, ilyen távol a várostól?
Alkuk köttetnek, régi emlékek ébrednek fel és új kaland veszi kezdetét, ahogy az ötfős hanza összeverődik, nem annyira szükségből, és nem is annyira az egymás iránt érzett olthatatlan szeretetből, mint inkább amiatt, mert úgy esett, hogy mindenki ugyanabba az irányba tart, a folyó, és azon belül a híd felé. Még a töpörödött trollocska is azt brekegi, nagy honvágyáról téve tanúbizonyságot, hogy: - Írjünk mán hídhóz! Böszme haza! Deják gyün estve! Böszme nem tud talányos válasz talányos kérdésre, Böszme nem hoz kincs, jajj! - sápítozott nagy fájdalommal. De van a társaságnak bőven ideje rá, hogy megbeszéljék ügyes-bajos dolgaikat, míg leérnek a folyóhoz, hiszen még a nap sem ment le teljesen, mire odaérnek.
Ez a helyzet is kezd alakulgatni noha árva kavicsa se vót róla, hogy hogy a ménkűbe lösz ez az egísz, de valahogy mégiscsak figyel Melilele… bár inkább a tárnák. Úgy a. A Szent tárnákra! A felé irányult kérdésre porint egyet a válláról és az arcára most hagyja kiülni a teljes belső traumáját, amit szeretett kocsmája, munkája ÉS otthona elvesztése váltott ki belőle. Csak a jelenlívőknek volt köszönhető, hogy áldozat csak az épület lett s nem hús és vér. Egyszóval ez a kinyírokmindentésmindenkitakinekközevanazincidenshez fejet vág. Óh és ő ezt így gondolja. Így bizám! A luvnya isten se menti meg előle azt a bitangot! - Künnyen. – Abba a részletbe mán nem mögy bele, hogy eszel vagy megesznek, ölsz vagy megölnek, mert van egy sanda gyanúja, hogy ez amolyan kristálykalitkás kölök és fingja söncsen a valódi íletről. Legyint is egyet, a vereske nagyon rá van cuppogva a lócitromszagra, úgyhogy az alkuszodozást követően ő csak irányba áll és megy a hídhoz. Néha felbukik egy-egy gyökérben, de az fix, hogy őt nem csapja arcon semmilyen gally se. Höhö. - Mössze van míg?– Mormogja, miközben átküzdi magát egy vaskosabb fa törzsén, ami az útra borult.
Halad a társaság mögött, nem piszkál senkit sem felesleges szóval, a fa törzset kikerüli nemes egyszerűséggel, és ezután folytatja az utat. Az új tagot valahol sajnálja, bár eszébe jut Kökörcsin, a nagy magányába időnként jó volt hallani magam mellett valami emberi beszédet. De ki tudja, hogy ő is most hol lehet. Keszeg nyakát paskolja meg, ő már érzi a vizet és bizony menne is inni. - Mindjárt ott vagyunk.
Érzékelem ám, hogy Luna lefagy a testvéri öleléstől, s ettől csupán jobban elkezdek rá figyelni. Természetesen a többieket szintén észben tartom. Száz szónak is egy a vége, s lassan elengedem Lunát. - Szívesen – mosolygok rá, mint valami édesen megalkotott vigyorgó szobor. Hamarosan megtudom, hogy a lovát kereste a drága, s pontosan attól a pillanattól elkezdek körbenézni. Nem látok semmit, merterdőben vagyunk. Fák, apróbb virágok, de legtöbbje bokor és lenőtt faág. Magasságom folytán folyton török le belőlük, már ha azt látom, hogy el van száradva. Azután egészen egyszerűen meglep Luna a kérdésével. - Jól vagyok, miről beszélsz? Nem vagyok királykisasszony – legalábbis még nem, s önkénytelenül gondolok Baludin alakjára. Tán nekem kéne őt elcsábítani magamnak? Vajon gondol rám? Huh, milyen álmokat dédelgetek a lelkemben. Ebből a helyzetből ébreszt fel Tissa Mama a kérdésével, hogy mesze van még? - A te lábaidnak még messze, de miénknek kevesebb. Mama bírd ki, nem hittem volna, hogy ennyire gyenge vagy gyaloglásban. – hát igen, én folyton jövök és megyek. Szóval ha Luna nem ellenzi, akkor belekarolok, s így mehetünk egy darabon. - Miért megyünk a hídhoz? – de a Vaják hamarosan bejelenti, hogy mindjárt ott vagyunk. Gondolok egyet, s megölelem a bért Tissa mamát. Érezheti a belőlem áradó fiatalságot. Tele vagyok erővel a fajomhoz képest is. - Meddig megyünk még?
A hozzászólást Mirka Divis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 25 2023, 14:06-kor.
Miért is kérdezte? Egyszerűen nem találna választ erre, egyszerűen csak... kijött a száján, gondolkodás nélkül. Inkább előre néz, hogy ne láthassa a vörös hajzuhatagot, ami szerencséjére lemarad kicsit, hogy inkább a törp asszonysággal foglalkozzon. Lelke szinte máris megnyugszik. Magának sem akarja bevallani, hogy ez az egész nagyon a gyengéje. Ám mikor már a kicsilány is kérdezi, hogy mikor érnek oda, kicsit a fogait csikorgatja, de jobbnak látja, ha nem szólal meg, mert érzi, azzal háborút robbantana ki. Hisz az imént lett mondva, hogy mindjárt odaérnek. Akkor minek kell megint megkérdezni? Lépteit kicsit sietősebbre fogja, mintha le akarná hagyni a kompániát, és fülei talán már hallják is a nyugalmat adó csobogást. Vagy csak képzelődne? Őszintén reméli, hogy nem.
Senki nem képzelődik, különösen nem a két vaják: bizony, vízcsobogás hangja szűrődik át a fatörzsek közt, és mire a rőthajú révészlány még egyszer megkérdezi, hogy ott vannak-e már, addigra éppen ki is érnek a folyópartra. - Ott la híd! Böszme híggya! Arra a! - brekegte a minitroll Tissa keblei közül, vadul hadonászva és mutogatva, és csakugyan, egy kicsit lejjebb a sodrás irányában csakugyan ott is állt a meglepően szép, és még meglepőbb módon jól karbantartott híd is. De hát nem véletlenül nem küldik manapság a vajákokat trollokra - azok legalább rendben tartják a hidakat, még ha vámot is kérnek az áthaladásért. Mire a hídhoz ér a hanza, addigra a nap is elbújik a fák mögé, még néhány fénypászma dereng az ég alján, de végül az ég ura teljesen átadja helyét kisebb és kevésbé ragyogóbb, ámbár karcsúra fogyott úrnőjének és tengernyi tündöklő háznépének. És ahogy a hídnál felsorakozva vár tovább a hanza, elsőnek a két vaják élesebb szeme láthatja meg a fatörzsek közt andalgó fényt, ami mintha lámpásból világlana, de ők hallhatják meg a közeledő patadobogást, majd aztán kisvártatva a hátas nyerítését is, no meg a gazdája mérgelődését. - A rossebb vigyen már el téged, nyughass már, mi bajod?! Most lettél megabrakoltatva, az istenek áldjanak meg! A férfinek - mert hiszen férfiember hangja volt az - különös akcentusa volt, bár kiválóan és érthetően beszélte a közöst, mégis volt benne valami egzotikus tónus, ami a messziföldről érkező ofieri, vagy méginkább zangwebári kereskedőkére hasonlított. Ami ennél viszont még különösebb, hogy amikor előcsörtetett a fák közül, Luna elsőként vehette észre, hogy nem máson ült, mint az ő eltűnt lován.
Pörsze hogy.. marha könnyű ám ilyen bitang hosszú lábakkal amúgy! Egyébként is, Tissa kocsmáros ér aranyvirág, egy finom úri hölgyemény! Pffftt..najó, ez még viccnek is túl vicces. De az tény, hogy egy ékszerész/kocsmatündér valóban nem a sétálós meneteléshez van szokva. Bözzeg ha kalapácsolni kéne fémet, na az menne neki órákig. - Pürsze hát… azokkal a falat husi söggekkel könnyű ám! – Pillant itt tejfelhajra, ki mintha direkt menőzne a rönk könnyűségi átlépésén. Há akkora böszöm lábakkal Tissának is menne! Mondjuk úgy, hogy most ettől nagy kegyösen eltekint. De csak mert már igazán tele van a bakancsa az egésszel. Kinek és mi oka lehetett tönkretenni a csodás ivóját? Hjajj mennyi orenecskébe fog neki kerülni, mire megjavíjják! Jaaaj-jaaaj! - Oh, ötten van ni! Ézi a hólyagum!– Egészen biztos, hogy valahol a fák mögött van folyó, mert a törpnek ingere támadt vón bokorba költözni, szóval valahol van víz a környíken, az tutifix. Monnyuk erre nincs most idő, s bár a híd meg van, embör sehun. - Böztos ez aza hely?!– Kérdi morcosan a törptrollt, de az nagyon lelkes lett, szóval talán ez lehet az. Tissa meg méreténél fogva egy bokrot választ fedezéknek, így be se köll húznie a bögyeit, akkó se fog kilátszódni.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
Egíszen jobb ködve lött az asszonyságnak, há vón nyom! E! Törpösséges. Követni kék ezt a kis búzös bugrist, meg annak a szavait és hopp, lészen egy bakfis. Vagy legalábbis a tárnák legyenek a tanúi, hogy öz a törv! Békatrollal a blúzában, ököl alakú és most elíggé poros pörölyével a vállán bandukol arra, amerre ez a nyavala degje mondja. egy valamit talán bizton tudhat, hogy eme élet felterme nem elíg okos ahhoz, hogy megviccösködje a törpöt. Szóval viszonylag könnyebbsígben megy arra, amerre mondja.
