Kalmére & Lucio ️️️️️️

Kései volt az idő. Habár vámpír úr voltam, ennek ellenére dolgoztam. A különbség főleg az volt, hogy nem volt szükségem oly sok pihenésre. A gróf villájától nem messze, egy őrházban ültem az asztalomnál. Éppen a jelentésekkel végeztem. Természetesen még több halott került elő, miután csapatokat indítottam kutatásra. Szokás szerint nem találtak semmit, csak a kivégzésre utaló nyomokat, illetve tűz maradékát. A mai nap egyébként viszonylag nyugodt volt. Sok falusi jött, hogy panaszt tegyen, hogy félnek, én pedig nem tehettem mást, mint hogy biztosítottam őket a semmiről. Arról, hogy majd, egyszer csak véget ér a rémálom. A plakátok kint vannak, így bárki, aki harcosnak mondható, el szokott indulni, felkutatni az Őrült Mágust, hogy a sorozat gyilkosságokat megállítsák. Már épp köpenyem vettem, s fújtam volna el a gyertyát, mikor az egyik őr belépett és megállt.
- Uram! Jött egy jelentkező. - mondja kihúzott háttal, peckesen. Halkan sóhajtok. Egész nap itt rohadtam, talán kétszer, ha friss levegőt szívtam. Kinézek az ablakon az éjszakába, majd vissza a katonára.
- Harcképes? - kérdezem mélyen mormogva, láthatóan nem akarom az időmet vesztegetni.
- Egy mutáns. - a mutáns szóra felkapom a fejem, szinte fel is csillan szemem.
- Azonnal küldd be! - mondom és visszatámasztom a fegyveremet a falhoz, ahol eddig is pihent. Remélem, hogy a félkegyelmű mutáns alatt nem egy degeneratív félszerzetet értett, hanem vajákot. Most még nem foglalok helyet. Túl izgatott lettem ahhoz, hogy egy helyben üljek. A katona biccent, kilép az ajtón, és nyitva hagyja azt, hogy a jelentkező beléphessen. Miután megtette, be is csukja utána az ajtót, úgy hogy csak ketten maradunk ide bent. Persze a nő nem láthat sokat. A falak szinte üresek. Nincsenek ereklyék, se dicső csaták emlékei. Címerünk van csak felfüggesztve a szék mögé, hogy aki belép, az egyből engem, az asztalt és a címert láthassa. Néhány pergamen, toll és tinta, ennyi az asztal tartalma. A jobb falon pedig az aktuális körözések. Most csak egy kettő van, és mindre rá szögelve ott van az Őrült Mágus lapja is.
Ahogy belép a nő, kissé megnyugszom. Hát végre elérkezett a pillanat. Persze nem leplezem, hogy fajtáját nem kifejezetten szeretem. Arra pedig nem nagyon számítottam, hogy női egyed lesz, aki erre jelentkezik. De hát... az élet csupa meglepetés.
- Szóval a felhívásra jelentkeztél? - kérdezem és a falon lévő lapok felé bökök. Persze, hogy ezzel a kérdéssel indítok, mert amennyiben nem a válasz, azonnal elhajtom. Ha pedig igen, majd akkor neki állunk beszélgetni. Addig viszont rövid, nyers és komoly vagyok. Meg talán utána is.

Lucio & Karméle @

Messze elkerültem Temeriától, és meg kell hagyni, a koviri időjárás különösebben nem volt az ínyemre. Odalent kellemes mérsékelt meleg van, néha túl meleg, néha esőtől nyirkos, de az öltözékemnek pont jó. Ez itt fent? Túl hideg, túlságosan is fogcsikorgatóan hideg. Mégis itt voltam, mert a fülembe jutott egy igen érdekes, már-már izgalmas felhívás híre. A papiroson ennyi állt: „Harcképes egyén jelentkezését várjuk bőséges fizetség ellenében, magánjellegű munkára.” Szeretem a rejtélyeket, a titkokat, jobb dolgom nem lévén egyenest Talgar grófságának vettem az irányt. Azt hittem, majd hosszú sort kell végigállnom, hogy megtudjam, miről is van szó egyáltalán, de legnagyobb meglepetésemre én voltam az egyetlen.
- Egy újabb sűrű nap Talgar-ban, eh… ? Csak bele ne dögöljenek a munkába…
Az őr, aki elkísért a nagyságos úr dolgozószobájáig, igen ferde szemmel méregetett, de már azelőtt is, hogy kinyitottam volna a számat. Fintori képpel hallgattam végig azt a mesteri bejelentést, amit kaptam, mielőtt beléptem volna az ajtón.
- Azért Emhyr var Emreis őcsászári felsége komornyikja megirigyelné az udvari etiketted mély és beható ismeretét, barátom – intéztem az ajtónállónak még, mielőtt rám csukta volna az ajtót.
Jól van már, na, az én modorom is olyan nyers, mint a mészárszéki csirke, de azért azt várnám, hogy valakinek, aki két kardot is visel a hátán, meg szemmel láthatóan nőből van, egy kicsit jobban megtisztelik, és nem azzal, hogy egyből lemutánsozzák, mint valami leprást vagy fertőző beteget. A jó Lebioda nevére! Szusszantam egyet, kiengedve a düh utolsó szemcséit is, és ez az egy pillanat elég volt ahhoz, hogy felmérjem a helyiséget. Íróasztal, dokumentumok, és tekercsek, tinta és toll, a férfin túl Talgar dicső és igencsak felejthető címere, a jobb kézre eső falon pedig egy pillanat elég volt, hogy megjegyezzem az arcképeket, de ennél több figyelmet nem fordítottam rájuk. A férfira emeltem húzott pupilláimat, arany íriszeim ölelésében.
- Nem, csak klímaváltást írt fel a medika. Persze, hogy a felhívásra jöttem. Ha a vaják érdeklődését nem is keltené fel az a szűkszavú hirdetés, amit ezek szerint Nagyságos uram adott fel, a zsoldos oldalamat biztosan. Melyikre van szüksége, nagyságos? A vajákra, vagy a zsoldosra? Előre szólok, mindkettő megköveteli az árát. Ha nem tud valami nekem tetszőt felajánlani cserébe, sajnos el kell utasítsam. azt pedig nem akarhatja, bár szemmel láthatóan Blaviken-ig lóg a sor… Úgyhogy amíg megbeszéljük a részleteket, azt javaslom, alaposan fontolja meg, mivel házal a szolgálataimért cserébe.
Némán kérdve, hogy szabad-e, a falon virító két képre pillantottam, és ha lehetett, közelebb lépve vettem őket szemügyre, alaposan, belemélyedve, egyiket a másik után.
- Miért akarja őket a föld alatt tudni? Mi, vagyis inkább ki a kapcsolat köztük?
Érdeklődve, talán kissé sürgetőn is pillantottam a férfira. Tudni akartam a részleteket. Hogy megkapom-e a munkát. Hogy mi pénzt hoz ez nekem. Ha ezekre kedvezőtlen feleletet kapok, nincs tovább dolgom Talgar rideg, barátságtalan földjén.


P.S.:459 szó Mood: Legend of the Eagle Bearer

Kalmére & Lucio ️️️️️️

Nem kellenek éles fülek ahhoz, hogy megtudjam állapítani a csípős nyelvet. Elég hangos volt a megjegyzés ahhoz, hogy oda bent halljam. A katona válasza elmarad ugyan, de nem is izgat. A nő itt léte annál inkább. Habár nagyon "humoros" a válasza, én egyáltalán nem nevetek. Sokan próbáltak már komolyabb indok nélkül bejutni ide, főleg erre a mágushajszára hivatkozva.
- Vaják, vagy zsoldos, nekem teljesen mindegy, amíg elvégzi a dolgát. A hirdetés pedig azért oly szűkszavú, mert nem kívánjuk elijeszteni a jelentkezőket. Volt itt régebben nagyobb sor is, de sajnos kifogytunk a vállalkozókból, az őrségnek pedig nem elég nagy a létszáma, hogy folyamatosan kutassunk. Talgart nem hagyhatjuk védtelenül. - mondom nyugodtan, és közben figyelem, miként lép a falhoz és a papírosokhoz. Oda lépek magam is, letépem a szögről a mágusét és a kezébe nyomom.
- Az ég világon semmi. A legfontosabb került most felülre. De ha a másik két csirkefogót is elkapja, kétszer annyit fizetünk. A mágusért 1000 koronát, és még annyit, ha ezt a két semmirekellőt is megfogja. - mondom. Ez azért nem csekély összeg, de direkt mondtam kevesebbet, mint amennyit rá tudnánk szánni. Egészen biztos, hogy szükség lesz majd az alkudozásra, az ár pedig természetesen felfelé fog kúszni. Ez mindig így megy.
- Bárhogy is, a három közül a vénember élvez elsőbbséget. Ha elvállalja a munkát és megfogja a másik kettőt, addig nem fizetek egy garast se, amíg a mágus fejét el nem hozza. - mondom, és leülök a székemre, az asztal mögé. Egy szék van velem szemben az asztal túl oldalán, oda intek, hogy üljön le, amennyiben kíván.
- A nevem Grihence kapitány. És a tökfejjel ellentétben én kifejezetten örülök, hogy egy vaják jött a segítségünkre. - sóhajtok fel és megmasszírozom bőrkesztyűbe bújtatott ujjaimmal az orrnyergemet.
- Már másfél hónapja próbálunk találni valakit, aki hasznos is. - pillantok fel a nőre, leengedve a kezem.
- Magában kit tisztelhetek?

Lucio & Karméle @

A válaszát hallva, miszerint mindegy, ki – vaják vagy zsoldos – csak sokat sejtetően elmosolyodik.
- Szeretem azokat a mondatokat, amik így kezdődnek. Sejtettem, hogy ez áll a hirdetés tömörsége mögött. Amilyen időket élünk mostanság, könnyen a visszájára fordulhatott volna a dolog… Ez a munka pont olyan fajtának hangzik, amiket a legjobban szeretek. Titokzatos és veszélyes.
Felelem, mielőtt a falra függesztett portrék elé lépnék, és a kezembe kapnám a mágusét. Igyekeztem uralkodni az arckifejezésemen, elvégre nem kifejezetten utal profi hozzáállásra, ha a pénz említése kibillentheti az arckifejezésemet, de ne tudom megállni, hogy ne ragyogjanak fel húzott pupillájú macskaszemeim a pénzösszeg említésére.
- Ezer korona rengeteg pénz… Hát még kétezer! Mindezt azért, hogy Talgar népessége három fővel kevesebbet számoljon a legközelebbi népszámláláskor? – itt tartok egy gondolatnyi szünetet – Mi a trükk benne? Mitől olyan értékes ennek a három kurafinak az eltűnése, hogy kétezer koronát is odaadna értük, ha nem többet? No, ne nézzen rám így, idegen vagyok ezen a vidéken, csak próbálom felderíteni, hogy mivel állok szemben.
A kondícióra, miszerint csak a mágus feje ellenében fizet, megértőn bólogatok.
- Teljesen jogos kérés. Gondolhatja, hogy nem maga az egyetlen kuncsaftom, aki ilyesféle bizonyítékot kér. Jól van, ha már egyszer átküldtem a másvilágra azt a szukafattyát, elhozom a fejét is. Ez már igazán semmiség.
Követtem a tekintetemmel, ahogy visszasétált az asztalához, én pedig a példáját követtem, de nem volt kedvemre leülni, ezért egyelőre állva maradtam, és hol rá, hol a kezemben maradt portréképre pillantottam. Nem tűnt köztörvényes bűnözőnek. Csak egy egyszerű papnak. Biccentettem a bemutatkozásra.
- Hallottam már ezt a nevet, bár megeshet, hogy kikötők közelében… ? – nem specifikálta, milyen kapitány, ugyebár… - Nem szükséges tovább keresnie. Elvállalom a megbízást. A körülményektől függően, ha nem ijeszti el a két pincsikutyát a mágus közelgő halála, őket is megvizitálom. Az ő fejüket is elhozzam bizonyítékul, vagy… ? Oh, igaz is. Milyen modortalan vagyok. A nevem Karméle La Valette, vaják a Macska iskolából.
Ezen a ponton döntötte úgy, hogy helyet foglalok.
- De ahhoz, hogy sikerre vihessem a megbízást, mindent tudnom kell a célpontjaimról. A legapróbb részletet is, ne tartson magába semmit, Grihence kapitány uram. Miért akarja őket a föld alatt tudni? legyen alapos, és egyenként fejtse ki őket, kérem. Mit tudni róluk, a családjaikról, a napi rutinjaikról, kedvenc szórakozóhelyeikről? Bármi segíthet, a legapróbb információ morzsa, még az üres pletyka is.  


P.S.:382 szó Mood: Legend of the Eagle Bearer

Kalmére & Lucio ️️️️️️

Csak röviden elmondtam, hogy nem érdekel, milyen név alatt csinálja meg a megbízást, ő pedig láthatóan élvezte ezt. Ennek hangot is adva kifejti, hogy a titokzatosság és veszély a kedvére van. Ó, ha tudnád kedvesem, ha tudnád...
Leülök és röviden elmondom az ajánlatot, ő pedig úgy tűnik, teljesen le van taglózva a kétezer koronától. Bár lehet, ez változni fog, mert már kéri is a részleteket, miközben helyet foglal. Persze be is mutatkozik, és a neve mellett az iskolát is jól megjegyzem magamnak, habár kénytelen vagyok azt tettetni, hogy nem igazán értem miről beszél. A nevem ismerősségére megingatom a fejem.
- Ketten voltunk. Fivérem hajóskapitány volt, jó magam az őrség parancsnoka volnék. Testvérem elhalálozott nemrégiben, mikor a hegyekben egy szakadékba zuhant. Ő is egyike volt a jelentkezőknek, aki a megbízásra elindult. - mormogom komor arckifejezéssel. Arra kér hogy meséljek a megbízásokról, és láthatóan az könnyebben megy. Pár pillanatra elgondolkodom, melyikről beszéljek előbb. Végül a két kishalra esik a választás.
- Az egyik kalóz, a másik fegyverkereskedő. Előbbit Tompa Ronaldnak hívják. Legutóbb két hete kötött ki a bárkája, nem oly messze, abban a kis öbölben, amely a part mentén fut. Ő a kapitánya annak a lopott futónak. Mire elértünk oda, a hajó köddé vált, de úgy gyanítom, ő még itt van. Több kereskedelmi hajónkat is sikerrel támadta meg, a legénységet a vízbe dobatta. Nagy károkat okozott. Az idióta pedig most jött elkölteni a pénzét Talgarba. A probléma, hogy a kutatások miatt nincs elég emberem, hogy elkapjuk a kalózt. Valaki rejtegeti, még hozzá elég jól. A nyíltházak közelében kell keresni, mert nem veti meg sem a bort, sem a nőket. A fegyverkereskedő pedig Rodrig Hazelhuf. Mocskos kis féreg, legalább olyan alattomos, mint a másik. A két nyomorult összedolgozik, de Rodrigra semmit nem tudunk rá fogni. Nincs bizonyíték a kezünkben, ezért tehetetlenek vagyunk. A családja elvileg kevésbé örül foglalkozásának, de mi nem tudtuk őket szóra bírni. A város széle felé laknak. Talán maga ki tudna belőlük csalni némi információt. A kettő külön külön 500-500 koronát ér. És végül, de nem utolsó sorban, az Őrült Mágus. Elvileg Fortodd a neve, és nem egyszerű pap sajnos. Az Örök Tűz szekta itteni csoportjának a vezetője. - mondom és veszek egy mély levegőt. Nem nehéz eljátszanom, hogy mélyen a becsületünkbe rondít ez a mocsok, mert TÉNYLEG zavar a jelenléte, és hogy eddig senki sem volt képes elkapni.
- A szekta már jó ideje itt pihen északon, de eddig nem kavartak túl sok vizet. Eddig. Az elmúlt egy, másfél hónapban azonban a "szakrális" gyilkosságok száma megszaporodott. Egy héten legalább egy, de akár két ember is eltűnik. A holttestek sorra kerülnek elő, több intő jellel. Bőrbe vésett maszlagok a tisztításról, herbalistáknak és medikáknak szóló fenyegetések. - sziszegem szinte vicsorogva a dühtől.
- Valahányszor a nyomában jártunk annak az ördögnek, eltűnt. Mint a kámfor. Nem nehéz kitalálni, hogy mágussal állunk szemben. - mondom, majd mély levegőt veszek és kissé nyugodtabb pillantással nézek fel Karmélére.
- Mindig máshol hajtják végre a gyilkosságokat. Nagyrészt munka közben kapták el eddig az embereket. Nők, férfiak, legutóbb egy gyereket. Harond épp hogy megtudott szökni. Még nem volt időm kikérdezni a gyermeket, de ha tényleg elfogadja a megbízást, akkor csak elvezetem magát a házhoz. Ott talán megtud valamit a kölyöktől, ami a mágus nyomára vezetheti. - fejezem be az ismertetőt, hátra dőlök a székemen és elmerengve figyelem a "macskaiskola" tagját.
- Azon gondolkodom, hogy megtoldjam a megbízást.. - bököm ki végül némi gondolkodás után.

Lucio & Karméle @

Furcsa fényt vélek felfedezni a partnerem szemében, huncut, konspiratív láng az, nem az asztalon lévő, gyertyaláng táncoló fényének árnyéka. Ez a fény arra kényszerített, hogy óvatosabb, már-már ösztönösebb legyek. Elébe vágtam minden beszélgetésnek.
- Nagyon remélem, hogy őszinte a szándékod, és nem azért csaltál csapdába, hogy eltehess láb alól. Annak következményei lennének, és nem volnának túl szépek.
Hogy nem bízok a megrendezőmben? Miért tenném? Nem őrültem meg. Nem az első eset volna, hogy felbérelnek a saját halálomra. Mintha valami egyszerű halandó lennék, akit le lehet csapni egy lapáttal, vagy csákányt állítani a hátába, vagy megmérgezni álmában…
- Ha ezzel megsértem, nézze el nekem. Tapasztaltam már hasonlót, és igen szerencsétlen véget ért. Gondoltam, jobb elébe menni a dolgoknak.
Ha ebben egyetértünk, akkor tovább is tárgyalhatunk. Tény, kétezer korona elképzelhetetlenül soknak hangzik így kiejtve, három lélekért cserébe ahhoz, hogy feljebb tornásszam, de egyelőre nyitva hagyom a lehetőségeimet. Ha veszélyesebb a misszió, mint amilyenre felkészítettek, vagy több munkát, idő és pénz befektetést igényel, előfordulhat, hogy megkövetelem az árát. De amíg nem láttam munkához, értelmetlen és cseppet sem profi hozzáállás lett volna még több pénzt követelni. Érdeklődve végig hallgatom a férfi történetét a hajóskapitány múltjukról. Valami halvány megértés fut át az arcomon, ahogy furcsa ívet vesz a történet.
- Részvétem…
Nem a sebeit nyalogatni jöttem, de senki nem érdemli, hogy elragadják tőle a fivérét. Még ha nem is pontosan így, de átéreztem magam is. Egy kis együttérzést bárki megérdemel. De ahogy végre engem érintő témákra terelődik a szó, a szimpátiám átcsap néma érdeklődésbe. Az ösztöneim nem nyughattak vele kapcsolatban. Ha ez valami szorosra font háló is, amin nem láttam át, épp jót cselekszik. Köztörvényes bűnözőt bárki szívesen látna bitófán. Ha mindez álca is, hát annak kiváló.
- Tehát Tompa Ronald, kalóz, és Rodrig Hazelhuf, fegyverkereskedő. Úgy sejtem, előbbi nem okoz majd nagy kihívást, különösen, ha szeret hencegni a nevével, és élvezni a jó borokat meg a szép nőket. Rodrig okozhat egy kis kihívást, de szerencséjére oknyomozó is vagyok. Hogy azt nem mondtam? Pedig biztos vagyok benne, vaják, zsoldos, és oknyomozó. Na, de mindegy is. Minden csak idő és a megfelelő kapcsolatok kombinációja, megtalálom a nekünk kellő bizonyítékokat, és akkor… De biztos nem kívánod őket élve? Nem statuálsz példát a piactéren? Nem húzod őket karóba, vagy feszíted őket meg? Csak csendben, a sötétben szépen tűnjenek el a föld színéről? – felettébb különösnek találtam, de ha ez volt a kívánsága… - Méltán kiérdemelt név… „Őrült Mágus”. Persze, hogy bárkit messzire elrémít már csak a hangzása is. Egyértelmű, hogy a pappal lesz a legtöbb munka. Ez a Fortodd nem tűnik az istenek alázatos szolgájának. És a pletyka, miszerint mágus… Nem ígér könnyű ellenfelet. Egy hét minimum kelleni fog, hogy összeszedjek róla minél több információt, és a nyomára bukkanjak. Eközben foglalkozom a másik két bitófára valóval is.  Így megfelel? – kérdezek vissza, mielőtt átnyújtom a jobbomat az asztal felett, amikor megragadja a figyelmem az a meggondolatlanul elejtett félmondat. Felvonom a szemöldököm.
- Milyen bőséges kedvedben vagy, nagyuram. Gyakrabban kellene Talgar-ban járnom, de nem sejtettem, hogy ennyi munkád van egy vaják számára. Hallgatom, nagyságos úr, mi volna az a dolog, amivel még „megtoldaná” a megbízást, ahogy fogalmazott?


P.S.:516 szó Mood: Myrrine

Kalmére & Lucio ️️️️️️

A nő gondolataiból azt veszem ki, hogy valamit észre vett rajtam. Érdekes, 500 év színjáték után úgy tűnik, még néha én is képes vagyok hibát ejteni. Bár lehet, hogy csak a macskaiskolára tett arckifejezésem értette félre. A szavai azonban majdnem megnevettetnek.
- Nem tulajdonít magának egy kicsivel nagyobb jelentőséget, mint kellene? Miért akarnám megölni azt, akiért a nép kiált? - hangsúlyozom ki a népet. Nem én hívtam. Én bárki segítségét elfogadom. Ő jött hozzánk.
- Egyezzünk meg abban, hogy kölcsönösen kihasználjuk egymást. Maga a pénzt akarja, én meg végre rendet a vidéken. - zárom rövidre a felesleges beszélgetést. Ezután elmesélem "bátyám" történetét. Úgy tűnik, hogy ez lelkileg megérintette őt. Ezek szerint ő is vesztett már el maga körül mást. Legalább egy kicsit talán puhult.
- A részvét nem segít. De ne legyen hiábavaló a halála. Meg kell csípni azt a gazembert, aki miatt egyáltalán elindult! - mondom határozottan, rá mutatva a varázsló papírjára. Aztán jönnek a kérdések Rodrigról és Ronaldról.
- Ronald az ég világon senkinek sem fog hiányozni, halála igencsak előrelátható bárki számára. Rodrig más tészta. Ő nem fogja hagyni magát élve elkapni, legalább is szerintem. Persze, megpróbálhatja, de így is úgy is holtan fogja végezni. Példát pedig mindenképp statuálunk, mert a családja ugyebár elzárkózott attól, hogy jelentse az árulást. - ehhez nem is fűzök hozzá semmit. A családja többször esélyt kapott arra, hogy Rodrig ne húzza őket magával a mélybe, de most már ennyi. Nincs több esély. Aztán a hölgy összefoglalja, hogy mennyi idő kell neki ahhoz, hogy rátaláljon Fortoddra, én pedig biccentek. A félmondatomra persze rá harap. Kiderül majd, tetszik-e neki a gondolat.
- A nép enyhén szólva is lincshangulatban van. Fortodd egy szektát vezet. Ami azt jelenti, hogy a gyilkosságokban mások is részt vesznek. Habár levágjuk a kígyó fejét, ez inkább hidra. Másik kettő rögtön a helyére ugorna. Neveket akarok. Száz százalék, hogy a szektájának a tagjai Talgar lakosai között vannak. Akár itt születtek, akár ide költöztek, akár itt bujkálnak. Elcsípett üzenet, talált levél, kikérdezett szemtanúk, bárki és bármi ami nyomra vezeti, hogy kik voltak még benne a gyilkosságokban jól jön. Ha ezekkel a bizonyítékokkal és nevekkel együtt tér vissza, akkor minden gyilkosságban részt vett szektatagért további 50 koronát kap. - mondom el a vágyam.
- Nem fogok hazudni, de tisztogatás lesz. Mindenkit a listáján elítélünk majd. Az a grófon fog múlni, hogy mire. Lehet, hogy csak csonkítjuk őket, vagy börtön, vagy halál. De aki egyszer rákap a gyilkosság örömére, az nem fog megállni. Főleg, ha egy általa szentesített célért teszi. Azokat nekünk kell megállítani. - mutatok mutatóujjammal rá és magamra.

Lucio & Karméle @

A férfi szobormerev arca nem sok mindent engedett kiolvasnom belőle, így mit sem sejtve a valóságról, farkasszemezésbe bocsátkoztam vele. Gondolatban* felületesen végigpörgettem egy-két alternatívát, elképzeltem, ahogyan a velem szemben ülő férfi valójában egy váltány, aki visszaél a gróf külsejével – tudom is én, sosem fordultam meg azelőtt Talgar-ban. Most mi van? Láttam már ennél cifrábbakat is. Nem lehetetlen! Nem hibáztatom érte, egy vaják érzékei élesebbek egy puszta halandóénál, a megérzéseink általában nem csalnak meg bennünket. Ez persze nem jelentette, hogy ezüstkardot ragadok, és máris vérontást rendezek, épp ellenkezőleg. Az ilyen figurákat roppant izgalmasnak találom. Főleg olyan esetekben, ha még tetten is érem a jótékonyságába. Az ilyen esetek bizonyítják számomra, hogy nem minden lény érdemel halált. Az intelligensebbek, amelyek békés együttélésre törekszenek, nem érdemlik az ezüstöm ízét a húsukban. Szavaira gonoszul elvigyorodtam, épp hogy látni nem lehetett hegyes, de átlagos hosszúságú szemfogaimat. Remélem, mosolyomból egyértelmű számára, hogy nem jó hangsúllyal és a nem a megfelelő kérdést tette fel.
- Ha tudná, Draegan uram, hogy miféle csalafinta, és egyenesen kegyetlen helyzetekből kellett már kivágnom magam, bizonyára nem kérdezne ilyet. Bizonyára hallott róla, hogy a vajákok nem örvendenek túl nagy tiszteletnek és népszerűségnek Kontinens-szerte. Tisztelem, amiért maga nem egy azon kurafik közül. De jobbnak láttam letisztálni az erőviszonyokat. Ha a nép kiált értem, természetesen állok rendelkezésükre, de nem ez lenne az első eset, hogy a becsületes munka elvégzése után rothadt zöldségekkel, tojással, vagy épp kővel dobálóznának utánam. Szerencsém van, ha a kopóikat nem küldik utánam. Tudja meg, nagyuram, tapasztalatból beszélek. De maga olyan figurának tűnik, aki tisztában van a világ működésével, és tudja, hogy nem bölcs döntés kivívni egy vaják haragját. Nincs igazam?
Talán a nép hívott, de ő lesz az, aki a nép nevében megfizeti a szolgálataimat. És ez így van rendjén. Nem tudom, mi, de volt valami a férfiban, ami arra késztetett, hogy alaposan megválogassam a szavaimat. Márpedig én vaják voltam, nem bölcselkedő, mint azok ott az oxenfurti akadémián. Az újfajta erőviszony előterjesztése megragadja a figyelmem, és arra ösztönöz, hogy belemenjek. Egyetértőn bólogatok.
- Így a legtisztább. Én is akarok a nagyságostól valamit, és a nagyságos is tőlem. Ez minden. Nincs ebben semmi kivetnivaló.
Talán más ebbe belekötne, „nem morális”, „kihasználom más emberek nyomorát”, „fösvény”, mindenfélét megkaptam már, pedig nem sokkal éltem többet egy emberöltőnél, de nekem ez teljesen rendben volt. Békét kötöttem a ténnyel. Kell olyan is, aki a mások apró-cseprő, kínos, vagy épp veszélyes gondjait elintézi.
- Örülök, hogy így gondolod, uram. Akkor ne is vesztegessük tovább a drága időt. Cserébe megígérem, hogy ellátom annak a semmirekellő disznónak a baját. De ha a másikra sem tart igényt élve, nekem úgy még könnyebb dolgom van, engedelmével. Élve elkapni a szukafattyakat nehezebb, mint egy jól irányzott kardcsapással véget vetni az életüknek.
Szinte önzőnek érzem magam, hogy esélyt sem hagyok az úton kajtató társaimnak, és elviszem az olyan zsíros melókat, amikből kettő, de talán három holdhónapig is vígan ellógatom a lábam valahol, de nem fogok hazudni. magam is elég régóta várok hasonló lehetőségre. Nem adom egykönnyen a kezeim közül. Egy hosszú pillanatra némaságba burkolózok, mielőtt egyenesen az övébe fúrnám aranysárga szempáromat.
- Nem kis feladatot ró a nyakamba, Lord Draegan. De tisztességes munkának találom, hiszen velük nem kell végeznem, csupán felfednem a kilétüket. Ugyanakkor, felszámolni egy egész szektát a két köztörvényes bűnöző és a pap fejében megváltoztatja a dolgok állását. Ezzel a becsült egy hét tartózkodásom némileg megnyúlik. Nem tudom pontosan, mennyi idővel, mert nem tudom, hány nevet kell körbejárnom, de feltételezem, nem egy-két személyről van szó. Talgar nagyságát figyelembe véve nem gondolnék többre tíz főnél, az Őrült Máguson, Ronaldon és Rodrig-on felül. De mindezt majd a nyomozásaim, a kikérdezett emberek vallomásai, és az elcsípett pletykák fogják alátámasztani.
Különösebben nem kell meggyőzni, ismerem az embereket, akik között élek, tudom, milyen undorítóak és kétszínűek tudnak lenni, egyenesen képmutatóak, szövögeti ragadós kis hálójukat, elhitetik veled, hogy a méztől ragad, aztán ha belegabalyodtál, egyetlen szempillantás alatt leharapják a fejed, mint a legundorítóbb pók. De még őket is jobban tisztelem, mert őket a túlélő ösztön hajtja.
- Egyetértek. Úgyhogy számíthat rám, uram. Ellenben volna itt valami… - kínos csend után folytattam – A világért sem élnék vissza a bőkezűségével, nagyuram, de úgy tűnik, huzamosabb ideig fogok Talgar-ban ténykedni. Hálás lennék, ha ennek az állandóan Úton lévő vajáknak a honorárium felett még adna szállást és ellátást is. Ritkán hajtja a magamfajta álomra a fejét puha dunnák és vánkosok közt, bennünket a csillagos ég és a reggeli harmat takar be.
Hogy túl sokat kérek? Meglehet. Az olyanoknak, mint nekem, addig és annyit kell kihozniuk az adandó helyzetekből, és meríteni a húsos kondérból, amennyit lehetséges – akár tisztességtelen, akár nem. Felkészültem rá, hogy nemet mond, pedig ennek függvényében a pénzösszeg emeléséről is hajlandó lettem volna lemondani. Arról nem is beszélve, hogy régen vittem már buja fehérnépet sem az ágyamba – ágy híján. Hálás lettem volna a bónuszért. Vállat vontam.
- Persze, az utolsó szó nagyuramé.


P.S.:*Melyeket bár nem emeltem ki, de azért írtam le, hogy Lucio teljes nyugalommal olvasgathasson, és ha úgy tartja kedve, reflektálhat is rá. // 802 szó Mood: Myrrene

Kalmére & Lucio ️️️️️️

Mikor rákérdezek, hogy nem érzi-e magát jelentősebbnek a szokásosnál, vigyorog kicsit, majd kifejti, hogy miért is szereti lefektetni a szabályokat. Végül is megértem. Magam se kedvelem őket, de azért az túlzás, hogy direkt csaljam csapdába, hogy megöljem. Ha út közben találkoznék egyel, és rossz hangulatomba kapna el... Hát.. talán. Szégyen vagy sem, vajákvért még nem kóstoltam. De lehet mérgező, szóval nem is baj.
- Itt nem kell majd attól aggódnia, hogy valaki az életére akar törni. - ezt kijelentő hangsúllyal mondom és nem véletlenül. - Habár viccesen hangozhat, de magam garantálom a biztonságát. Bár azt hiszem, megtudja magát védeni. De ha valaki magába köt, engedélyt adok magának arcba vágni az illetőt. Az életét pedig úgy védi, ahogy akarja. Felesleges vér azért ne folyjon. - szögezem le. Engem aztán nem érdekelnek az idióták. Aki van olyan bolond (ember létére), hogy egy vajákkal kezdjen, az így járt. Nekem senki ne jöjjön sírni, hogy szét rúgta a nő a seggét, ha közben meg kiprovokálja. De ezt a katonáknak külön el is fogom mondani.
Arra a kijelentésemre, hogy kölcsönösen kihasználjuk a másikat, csak rányugtáz. Ezt a témát nem is firtatom tovább, mert nincs értelme. Megbeszéltük, amit kell.
- Rodrig lehetőleg élve kell. Egy fekete bárányt fel kell mutatnunk a népnek, nevelési célzattal. Ha az ördögfattyú nem áll kötélnek, egy családtagja fog. Ezt már sajnos nem én döntöm el. Az már a maga dolga, hogy rávegye, vagy úgy elfogja. De Rodrig harcos fajta... fegyverekkel foglalkozik, használni is tudja őket. Ne becsülje alá. - figyelmeztetem. Rodrig ravasz is ráadásul, nem véletlenül nem tudtunk semmit se rábizonyítani. Persze ezután elmondom, hogy szeretném a szekta gyilkos tagjaira a mondatvégi pontot ráhelyezni. Karméle figyelmeztet, hogy így több időbe fog telni a dolog, mire bólintok. Már nyitnám a számat arra, hogy ezzel nincs is semmi baj, hogy ellátást és fedőt kap a feje fölé, de megelőz a kérdéssel, így összezárom az ajkaim. No persze grófi dunyhát nem fogok neki felajánlani, de lesz ágy, ahol alhat, és tető a feje felett.
- Kap szállást, és napi két étkezést. A barakkban tudom elszállásolni a többi katona közt egy ágyon. Viszont ennek vannak szabályai. Ők nem provokálhatják önt, ez parancsba lesz adva. Ha még is megtennék, legyen szíves ameddig csak lehet, figyelmen kívül hagyni. Ne adjon nekik okot arra, hogy ostobaságot kövessenek el. Azt nem gondolom, hogy maga okozna gondot, de azért legyünk egyenesek: ha maga fogja a katonáim piszkálni, alhat a disznók közt az ólban. Reggel a katonákkal étkezik, és utána dönthet, hogy velük ebédel, vagy velük vacsorázik. Úgy ossza be az idejét, hogy ezek fix időben vannak. Ha nem ér oda, nem kap melegételt. Ettől függetlenül kenyérrel és gyümölccsel, sajttal bármikor tudnak szolgálni a grófság szolgái. - fejtem ki a dolgokat az itt tartózkodásával kapcsolatban.
- És ne csavarogjon el. Fel van bérelve, de a gróf kastélyába csak kísérettel mehet. A barakkon belül is, a cellák és a fegyvertár engedély és kíséret nélkül tiltott zóna. Ha valahova mondjuk a nyomozása viszi, akkor előtte beszéljen velem, és én írok magának egy papírt arról, hogy hova mehet, illetve egy kísérőt is kijelölök maga mellé. Érthető? - kérdezem katonásan. Nem hiszem, hogy ne fogná fel a dolgokat, de azt is tudnia kell, hogy a határokat be kell tartania. Akkor is, ha nekünk dolgozik.

Lucio & Karméle @

Hat éve vagyok az Úton, de a mai napig képtelen vagyok megérteni, hogy egyes emberek – nem akarok ujjal mutogatni, mert magam sem vagyok egy oxenfurti bölcs – de különösen a gyengébb elméjűek, mint a parasztok és a militánsok miért nem képesek megérteni pár egyszerűbb szabályt. Vaják vagyok, egy határvonal, ha úgy tetszik, a humanoid életformák és a szörnyvilág között. Ha úgy tetszik, mindkettőhöz tartozok egy kicsit – vagy épp egyikhez sem. Azért vagyok, hogy egyiket megvédjem a másiktól. Leggyakrabban az embereket a szörnyektől, de találkoztam már olyan esettel is, amikor az ellenkezőjét kellett végrehajtanom. És ha már ott vagyok, és épp megvédem egymástól e két világot, miért ne lenne belőle hasznom? Ennyire egyszerű a képlet, nem kell hozzá feltalálni a spanyol viaszt. Persze, vannak különleges esetek, értőbb, intelligens lények, akik nem akarnak mást, csak békében élni. Az ilyen esetek tudnak kényesek lenni, és néha megerőltető döntést hozni, olyat, amivel a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad, de alapvetően azt vallom, hogy amiből csak az életösztön szól, azt futni hagyom. Egyetértőn bólogattam a férfi szavaira.
- Ezt örömömre szolgál hallanom. Tényleg egy kissé komikusan hangzik, bár meg nem sérteném, így ne vegye magára… De igaza van, nemigen szorulok a védelmére. Azt azonban jól látom magam előtt, hogy miért is hallgat annyi ember magára. Elhiszem, hogy megvan a hatalma arra, hogy olyan hangot üssön meg egy-két akadékoskodó figuváral, hogy még a születésük pillanatát is megbánják. Több ilyen férfi kellene a világba. Nem ismerem Talgar népét olyan jól, békés, dolgos népnek tűnik a grófság apraja-nagyja, akik nem keresnék feleslegesen a bajt, ugyanakkor úgy hiszem, ide fel is elértek a vajákokról szóló hírek, úgy hiszem, aki velem húz ujjat, annak tudnia kell, hogy mire vállalkozik. Nem kenyerem az istentelen vérontás, így hogy lássa, nagyra értékelem a szavát, cserébe én is megígérem, hogy a minimumon tartom a veszteségek számát. Ha a helyzet úgy kívánja. De nem fogja. Mondja meg az embereinek, hogy kétszer figyelmeztetem őket, harmadjára nem fogom. Szerintem ez igazságos.
Ismét csak értőn bólogatok a szavaira. Igaz, épp az előbb kérdeztem valami hasonlót, de megértem, miért döntött mégis amellett, hogy nyilvánosan statuál példát. Bár, szerény véleményem szerint ezzel más elkésett, hisz épp most köt szerződést egy vajákkal, akit arra bérelt fel, hogy kapásból tizenöt főt tüntessen fel Kovir felszínéről. Az ilyen jellegű példastatuálás már majdhogynem a túlkapás kategóriába is beleesik az én olvasatomra, de ha azt is hozzáveszem, hogy Lord Draegan nagyon is férfiból van… Hé, a férfiakra jobban jellemző az ilyesfajta övön aluli méricskélés!
- Megteszek, amit tudok, nagyuram, hogy élve csípjem nyakon azt a csirkefogót. Igazán kedves magától, hogy aggódik értem, de engem sem kell félteni. Ha van felesleges energiája, inkább megfelelő körülményekért mantrázzon, az többet segít rajtam.
Fölényes fény csillan a szememben, ahogy úgy látom, kicsit sikerült felbosszantanom. Bár nem volt célom, ha mégis elértem, büszke leszek magamra később. A pofátlanságnak nincs határa, ki mondta, hogy van? Kicsit mintha elcsüggedtem volna.
- Jobban örültem volna, ha hölgyek társaságába helyez… Na, de sebaj, feltalálom magam egy csapat férfi közt is… - mondtam olyan hangsúllyal, mint aki egész biztosan nem egy kör gwenttel és borivászattal fogja elütni az idejét – Személyenként két figyelmeztetés mindenkinek kijár. Szívesen számolok hangosan is, ha ez megkönnyíti a militánsai dolgát. A harmadik figyelmeztetést már ennél alacsonyabb rangú személyeknél sem várom meg. Ne aggódjon, nagyuram, megvannak a módszereim, hogy hogyan bírjak hallgatásra porhüvelyben heverő férfiorgánumokat.
Hangom mintha meglágyult volna, krémem selyme mellé huncut fény lobbant a szememben, ami szintén csak azt támasztotta alá, hogy van egy-két trükk a tarsolyomban, rögtön a Macskaszem és a Fecske mellett.
- Meglátom, melyikkel élek – gondoltam az ebéd vagy vacsora kérdésre – Valószínűleg nem mindig vagy egyik vagy másik lesz, attól függően, milyen időben épp melyik célpontom aktívabb. Ez őket is összezavarhatja annyira, hogy biztonságban érezzék magukat. Megoldom, nagyuram.
A csavargás nem a legkedvencebb hobbim, elég sokat vagyok úton ahhoz, hogy egyhelyben tudjak maradni pár hetet, ha kell. Azt nem mondom, hogy egy-két fehérnépet nem fogok ágyba vinni itt tartózkodásom alatt, de ha a csavargást úgy értette, hogy „ne hagyd el a grófság határát”, akkor nem fogok.
- Nos, előfordulhat, hogy egy-két hatáskörömön kívül eső helyre be kell majd hatolnom a megbízás sikerességének érdekében, de ha olyan épületről vagy létesítményről van szó, amire magának van hatásköre, akkor élni fogok a segítségével.
Ezen a ponton felegyenesedtem a helyemről, és megálltam az asztala előtt.
- Világos minden, nagyuram. Engedelmével munkához is látnék most azonnal. Van még valami, amit érdemesnek tart arra, hogy megemlítse?
Érdeklődök még a záró akkord jogán, majd a kezem nyújtom neki kézfogásra.
- Küldessen értem, ha fontos mondanivalója van, egyéb iránt meg fogunk még találkozni. Most megyek, és szétrúgok pár istenkáromló segget.


P.S.:767 szó Mood: Xverso

Kalmére & Lucio ️️️️️️

Amikor biztosítom arról, hogy senki nem fog belé kötni, illetve, hogy én biztosítom őt arról, hogy a katonák békén hagyják, maga is komikusnak találja. Nem bánt meg az őszintesége, én most embert játszok. Tudom ezeknek a határait. A szavaira, hogy milyen hangot tudok megütni, biccentek, megköszönve a bókot
- Nem véletlenül ülök ebben a székben. Ahhoz, hogy az ember egy városnyi, túl fűtött férfit kezelni tudjon, hideg vér és fegyelem kell. A két figyelmeztetés korrekt. E szerint lesznek informálva a katonák. - értek egyet vele, aztán ismét hallgatom, hogy majd hol vacsorázni, hol ebédelni fog a katonákkal. Itt bólintok egyet, érthető. A nyomozgatás nem kincentizve szokott menni, hanem ahogy esik, úgy puffan. Rodrigról beszélve ingatom a fejem.
- Nem féltem én magát, Karméle. Attól tartok, hogy vajákként alábecsüli az emberi leleményességet. Rodrig egy pióca. Sajnos meglehetősen okos pióca. Tudom, hogy az ön képességei felül múlják az emberekét. Ezért nem különösen aggódom. De azt nem tudhatom, mennyire ravasz. Nem ismerem a munkásságát. De egyezzünk meg valamiben: ha elkapja Rodrigot úgy, hogy él, én egyenesen beajánlom magát a környező grófságokban. Munkája és pénze lesz akkor elég. Ezzel magam is, és mindenki más is látni fogja, hogy nem csak egy csinos arc, erős karokkal és mutációval. - mondom, és emelem kissé nagyobbra neki a tétet. Ez szerintem elég motiváció lehet neki ahhoz, hogy ne a legkönnyebb utat válassza. Amikor a szálláshoz érünk, fehérnépet emleget. Hát a barakkban ilyen nincs. Jobb, ha tisztázom a többi szabályt is.
- Azért vannak még szabályok, amelyekről informálnom kell. Ezeket kivétel nélkül, mindenki betartja oda bent, még én is. A barakkba csak is katonák, illetve külön engedéllyel rendelkezők mehetnek. Nálunk nők nem szolgálnak, így nincs is női részleg, ahova tehetném. A katonák közt, és a barakk egész területén tilos a hetyegés, alkoholivás és más egyéb dolgok fogyasztása, terjesztése, idegenek behozatala, a szex. Ez egy munkahely. A katonák kibírják a napi, heti, havi, néha éves szolgálatot, amit nők, szerelmek, alkohol és gombák nélkül élnek. Kérem, ha hasonló igényei vannak, azt a barakkon kívül legyen szíves enyhíteni. Oda bent, maga nem lesz különb náluk. Nem engedhetem meg, hogy kivételezzek önnel, még egy pohár bort sem engedhetek be magával. A mosakodó helységet a nappali őrségváltás előtt, vagy az éjszakai őrség váltás után vegye igénybe. Így elkerülhető, hogy egy időben legyen ott a bőrnyakúakkal, szóval kellemetlenségek sem érhetik. - elgondolkodom, van-e még bármi más, amit el kellene-e mondanom, bár nem találok egyelőre többet. Amikor a nő felkel, hogy munkára indulna, és nyújtja a kezét, felkelek és kezet fogok vele. Óvatosan, nehogy érezze rajtam a nagyobb erőt.
- Értékelem a lelkesedését, de mielőtt bele vágna, jöjjön velem. Megmutatom, hol fog aludni, hol van az ebédlő, hol van a mosakodó, hol talál meg általában. Lova van? - kérdezem, miközben elengedem a kezét és kilépek az asztal mögül. Felveszem a kardot a fal mellől, köpenyem és elindulok kifelé a szobából.

Lucio & Karméle @

Igyekszem türelmet erőltetni az arcomra, ahogy bólintással honorálom őszékében trónoló őgrófsági kancellárját, de gyanítom, hogy minden igyekezetem ellenére lerí az arcomról, hogy halálba unom már ezt az audienciát. Menni akartam már, cselekedni, amíg friss volt az infó, és nem itt veszetegni az időt, arról nem is beszélve, hogy nem vettem volna zokon egy fürdőt és egy kiadós alvást sem. Mi vajákok állandóan úton vagyunk, inkább az a ritka, ha dunyha és vánkos közt hajtjuk álomra a fejünket. A fejem ingatom, ahogy Rodrig ismét szóba kerül.
- Megjegyzem, nagyuram. Nem kételkedek a szavában, így körültekintően fogok eljárni, amikor a meglehetősen ravasz pióca nyomában járok.
Milyen nehéz lehet? Minden ember vérzik, aki pedig vérzik, azt nyomon lehet követni. A beajánlásra ösztönösen felcsillannak a szemeim. Isten úgyse, engem egyszer a fösvénységem fog a sírba vinni, előttem elég egy pénzes erszényt megcsörgetni, és már ugrok is a tóba. Grófsági ajánlás… ! Azzal mindig lenne annyi tallérom, hogy legyen hol enni, aludni, és nőzni! Nem mondom, nagy a tét, és egyre nagyobb…
- Megteszem, amit meg lehet, nagyuram.
A további szabályokra csak fintorgok megvetőn, és a korábbi stern és tudatos hanghoz képest most meglehetősen nyűgös és nyafka hangot vettem fel.
- Milyen vaskalapos maga, nagyuram… ! Ki gondolta volna! Hát maga nem áldoz néhanapján Freya oltárán? Egy-két apróságot sem? Pedig ez az, nagyuram, amiért úgy istenigazán megéri élni. És egészen biztos vagyok benne, hogy a katonái a barakkban is így gondolják, csak hallgatnak róla, hála a sok tallérnak, amivel betömi a szájukat. jaj, nem, uram, nincs ebben semmi rossz. Én csak… Azt hiszem, egy cseppet megesett magán a szívem, nagyuram. Megvonja magától az élet szebbik felét, a szép nőket, a jó italt, a muzsikát… Tényleg, a muzsikát is tiltja a szabályzat? Zenélni lehet? – Nem mintha tudtam volna hangszeren játszani, de énekelni azért tudtam, és nagy hangom is volt! – Jól van, jól van, nem kötöszködök tovább. Megértettem, nagyuram. Azért ha mindez véget ér, nagyuram, és beteljesítettem, amiért idehívott, akkor sem… ?
A férfi metsző tekintetét látva még én is a nyelvemre haraptam.
- Jól van, jól van, csak tréfálkoztam egy keveset, mielőtt belevetem magam a több hetes munkába.
Szándékosan próbáltam bármit kiolvasni abból a kézfogásból, de legnagyobb csalódásomra a lehető legátlagosabb kézfogás volt valaha. Mily lelombozó… Na, de talán ha ágyba sikerül csábítanom, hátha akkor elengedi kicsit magát, és hagyja, hogy az ösztönei irányítsák. Egy pillanatra elábrándoztam, csak a kérdés rázott vissza.
- Rendben, nagyuram. Van, igen, Złoty-nak hívják, fiatal kanca. Egyelőre a kovácsmester műhelye mögött hagytam kikötve. Nem akartam megsérteni nagyságát, hogy szó nélkül beállíttassam akármelyik istállóba.
Egy pillanatra megcirógatja a tekintetem a kardot és a köpenyt, majd fegyverektől és láncoktól csilingelő és csörgő hangoktól kísérve magam is döngő léptekkel utána indultam.


P.S.:447 szó Mood: Go Go Ghost Ship

Kalmére & Lucio ️️️️️️

Kekeckedő, gúnyolódó magatartása láthatóan nem kelt bennem haragot. Talán egy kicsit idegesít, de nem annyira, hogy azt külön mutassam magamon. Sok évnyi szolgálat alatt nem ő az első ilyen pimasz személy, akivel találkoztam. Tudom kezelni a helyzetet, és az érzéseimet is. A Rodrigos témát túl beszéltük, lezártuk. A hölgy megnyugtat, hogy körültekintő lesz, így biccentek. Persze látom felcsillanni a szemeit, mikor a beajánlásokról beszélek. Helyes. Erre is számítottam. Nincs is jobb annál, ha egy vaják takarítja el utánunk a szemetet. Annál kevesebb gonddal kell foglalkoznom.  Ezután közlöm vele a többi dolgot, amit tudnia kell a barakkról. Persze fintorog egy sort, de hát ilyen az élet. Nem minden játék és mese. Ez a munka pedig főleg nem az. Szavaira, hogy katonáim mit gondolnak, az asztalra könyökölök és előre hajolok.
- Megismétlem, ez egy fontos, felelősségteljes munkakör, nem pedig kosárfonó tábor. Ha valaki etyepetyézni akar, kirúgni a hámból, énekelni, mint a madarak, vagy szívni a friss levegőt a Nagy-tenger mélyén, akkor kimenőt kér. A barakkon belül nekem is a szabályoknak kell megfelelni, felettesük vagyok, vagy sem. - persze a szavaimra mondja is, hogy persze, érti ő. A következő kérdését egy mérges pillantással sikerül félbeszakítani, bár kétségtelen, hogy a keringőre hívás még is váratlanul ért. Kifelé indulva lopva azért végig mérem, bár ha kérdezni, akkor is tagadnám, hogy női volta miatt néztem meg. Kizárólag szakmai okokból méregetem. Páncélzat, felszerelés... legalább is, ha kérdi, ez lesz a válasz. De nem ostoba. Tudja, hogy őt képzelem el, illetve egy éjszakát vele. Ez a téma, én pedig férfi lévén szégyenben lennék, ha egy ilyen dologra nem ez lenne az első, amin gondolkodnék.
A lókérdésre kitérve, arra is választ kapok, és kiérve az épület elé hangosat füttyentek és kurjantok:
- Csalán! - kiáltok, mire egy fiatal katona felkapja a fejét és már szalad is oda hozzánk. Tiszteleg, leintem.
- A kovács műhelye mögött van egy ló kikötve. Hozza ide, a hölgynek kényelmesebb lesz vele majd közeledni. - mondom, majd elindulok a nővel a barakk belseje felé. Az udvaron megállok egy magasabb rangú katona mellett, és megkérem, hogy hívja össze a bagázst, mert 5 perc múlva szólni fogok hozzájuk. Ő biccent, és amíg intézkedik, intek Karmélenek, és elkezdem körbe vezetni, a már említett helyiségeken: megmutatom ágyát, az ebédlőt, a fürdőhelyiséget. Ezután visszamegyünk az udvarra, ahol már szépen sorban állnak a katonák.
- URAIM! Ő itt Karméle. Vaják, akit a mocskos gyilkosok felkutatására béreltem fel. Köztünk fog lakni, enni, és fürdeni. Épp annyi jog illeti őt, mint titeket. Megadtam neki az engedélyt, hogy megvédje becsületét, és testi épségét. Ha valaki ujjathúz vele, az magára vessen. De ha megtudom, hogy valaki szabotálja a munkáját, vagy az itt töltött idejét, azt három napra, a bokájánál fogva fellógatom a kapu fölé. Érthető voltam? - kérdezem, mire egy hangos "IGEN URAM" hagyja el egyszerre a katonák száját.
- Akkor oszolj! - A nőre nézek és hátra teszem kezeim, ott kulcsolom össze őket, katonásan.
- A lova nemsokára itt lesz. Van kérdése, vagy mehetünk az első élő áldozathoz?

Lucio & Karméle @

Bármennyire is távoztam volna elégedetten, ha csak egy cseppet is sikerül kihoznom a férfit a béketűrésből, be kellett látnom, hogy mindez csak egy szűzleány álma – és hol van már mindaz… ! Mindenesetre lassan letettem élcelődő terveimről, siker hiányában – bár azt megjegyeztem csendben magamnak, hogy ez a férfi valami más. Poviss jeges fjordjai folydogálnak az ereiben, ez már biztos. Bár, miért vagyok ezen így meglepve? Poviss innen csak egyetlen köpésre van. A végén már direkt is csináltam egy kicsit, de végül teljességgel letettem gyermeki csapongásomról. Azért amint a kosárfonó táborral él, mint hasonlattal, nem állhatom egy szórakozott mosoly útját. Szóval a fjordokat megszégyenítő jeges sziklának mégis csak van valahol eldugva egy falat humorérzéke. Helyes.
-  Megértettem én, nagyuram, és mivel én csupán idegen vagyok ezen a durva bájú tájon, így jobbnak láttam alaposan körbejárni a szabályokat és azok kihágásait, ha már úgy néz ki nekem, hogy hosszabb ideig fogok itt állomásozni. Nem fogok szégyent hozni a viselkedésemmel a barakkjára, és biztos vagyok benne, hogy a barakk sem a nagyúrra.
Felzárkóztam a férfi mellé egy kacér pillantással. Amaz igazán különleges dolgot figyelhet meg, ha szemrevételez. Tudtam, hogy mikor néz meg magának. Nem hibáztattam érte, és nem is árultam el, hogy tudom a titkát. A férfi végső soron is férfi, és ezt nem lehetett senkinek sem felróni. Hát hagytam, hadd nézzen meg. Alaposan. Volt énnekem alakom, igen nőies méghozzá, bár nehezen kivehető a kemény bőrből készült páncélzat alatt. És az is inkább kidolgozott, harcedzett, nem úgy, mint azoké a fehérnépé, akik a kocsmákban és bordélyokban illegetik magukat. A bőr nem a legalkalmasabb a szörnyek elleni küzdelemben, ezt gondolná bárki, aki rám pillant, de a Macska iskola tanai nem is az erőre vagy a védelemre fókuszálnak, elsősorban, hanem a gyorsaságra. Hogy minél agilisabban tudj kitérni egy esetleges támadás elől. És ehhez bizony az embernek könnyűvértezetre van szüksége. Van az a helyzet, ami megköveteli a nehézpáncélzatot, egy-két szettem nekem is van, de csempészeket és bérgyilkosokat nem tisztelnék meg vele. Annál azért önhittebb vagyok. Lehet, egyszer ez fog a sírba vinni, és nem a kíváncsiság, de nem féltettem az életem tőlük. Van még nyolc amúgy is. Van énnekem igen sokszínű fűszeres tasakom is, mindenféle fiola mindenféle elixírrel egymásnak koccanva kotyog benne, meg-megzizegtetve pár száraz füvet, levelet, hátamra erősítve pedig jól látható egy számszeríj, de annál is inkább a vajákok két szignifikáns kardja; egy ezüst és egy acél – de mindkettő szörnyek ellen. Megállok a férfi mellett, de inkább mögött egy fél lépéssel, a kastély tornácán.
- Milyen érdekes neve van… - dörmögöm az orrom alatt, majd hozzáteszem – És milyen jóképű… ! Köszönöm a szolgálatait, Csalán.
Integettem oda neki hálásan, mielőtt követtem volna Lucio nagyurat a barakk belsejébe. Az udvaron hasonló módon, fél lépéssel lemaradva követem a megbízómat, de ahogy a magasabb rangú katona mellénk lép, hirtelen elmegy a kedvem a flörtöléstől. Ezt az ismeretlen férfit láthatóan nem hatja meg, hogy nőből vagyok, mert olyan morcosan és komoran mér végig, hogy egy pillanatra az én forró, déli vérem is meghűlni éreztem az ereimben. Azt hiszem, mégsem Talgar lesz az a hely, ahová nyugdíjba fogok vonulni. Csak vicceltem, természetesen, egy vajáknál szégyen is volna, ha puha párnák és dunyha közt szenderülne jobblétre. Maurice, a mesterem is mindig ezt mondta, és lám, hol van most? Matrica lett belőle egy küklopsz bunkósbotján. A jó Maurice, legyen neki könnyű a föld. Közben nem restelltem minden helyiséget alaposan megvizsgálni, amerre Draegan nagyúr vitt.
- Igen tágas, nagyuram. Érthető, miért szeretik a katonái itt tölteni az időt.
Visszatértem hát a férfival az udvarra, ezúttal büszkén kihúzva magam mellette, nem mögötte sündörögve, hogy mindenki jól láthassan, kiféle-miféle figura is vagyok. Voltak, akik közömbösen, voltak, akik szemükben a lelkesedés szikrájával, és akadtak páran, akik megvetéssel méregették a jövevény női vajákot, zsoldost és oknyomozót. Már-már elégedett félmosoly kúszott az ajkamra, amint meghallottam, mi lesz a büntetése annak, aki velem kekeckedik, de csak azután fordultam a férfihoz, hogy eloszlatta az udvar tömegét.
- Túl lágy szíve van, nagyuram. Aki velem kakaskodik, arra rosszabb sor vár, mint három nap lengedezés a könnyű szélben, fejjel lefelé, a vár fokán.
Tudtam, hogy erre nem fog sor kerülni, ugyanakkor azt sem szerettem volna, ha alábecsüli mindazt, amit képviselek. Elengedtem a témát, és lazán csípőnek döntve az egyik öklömet pihenő pózba vágtam magam.
- Azt hiszem, minden érthető és világos, nagyuram. Ennyi körítés után ideje végre dolgozni is. Az apró részletekre pedig majd visszatérünk, ha elvégeztem, amire felbérelt…
Doromboltam kéjesen, szemeimmel majd felfalva amazt. Ha eddig nem lett volna világos számára, észrevettem, hogyan legeltette rajtam végig a szemét nem is olyan rég.


P.S.:749 szó Mood: Gusta Mi Magla

Kalmére & Lucio ️️️️️️

Persze szabadkozik, de mindegy is. Nem fogok fenn akadni azon, hogy milyen indíttatásból húzta az agyamat. Ennél azért van jobb dolga mind a kettőnknek. Csalán nevét megjegyzi, mire a fiatalabb katona után nézek.
- Szokása rágni őket. Bolond fickó. - mondom. Elindulunk kifelé, kéretem a lovát, majd megmutatom neki a barakkot. Egy-két lépéssel lemaradva követ, néz és jegyez meg mindent. Persze elmagyarázom neki, hogy kapuzárás és nyitás az éjjeli őrség előtt és után van. A barakk tágasságát is megjegyzi, ami szó, mi szó, igaz. Viszonylag nagy a laktanya is, több a hely, mint a katona. Így tudom a nőt is elszállásolni.
A sorakozó után tájékoztatom a katonákat arról, amiről tudniuk kell, majd eloszlanak. Nap végére már mindenki erről, és a parancsról fog beszélni, így azok is meg tudják majd, akik feladataik miatt nem lehettek jelen.
Karméle megköszöni a szavakat, bár közli, hogy tőle nagyobb büntetésre számíthatnak a fiúk, ha piszkálják. Nem bánom. A következő szavain azonban, ha nem is kicsit meglepődöm, de hasonló. Nem számítottam volna arra, hogy "újfent" próbálkozik. A tekintet és a búgó hang pedig hatással van rám, kár lenne tagadni. Mondhatnánk azt is, hogy böjtölök, de ha megköveznek se tudnám megmondani, hogy mióta. Száz éve biztos. Mikor kitörtem börtönömből, persze, hogy élveztem a szabadságot, de azóta...
- Majd még eldöntöm, visszatérünk-e. - azt hiszem, a kijelentés és a válasz között túl sok szünetet hagytam. Na most már mindegy. Kissé elmerengek, Karméle fűvel-fával hempereg-e, vagy csak játssza az eszét? No, nem mintha a szajhálkodással bármi problémám lenne. Ők, és a férfiak már évszázadok óta élvezik egymás társaságát, nincs ezzel gond.
Amint befejeztem a szavaim, Csalán érkezik meg, a nő lovával. Leszáll a nyeregből, majd átnyújtja a kantárt a vajáknak.
- Kilovagolunk. - mondom a férfinek, mire az biccent, tudva a dolgát. El siet az istálló felé, és pár perc múlva már a felnyergelt fekete heréltemmel tér vissza. Felülök a nyeregbe, majd a nőre pillantok.
- Az áldozat őrizetben van. Nem hiszem, hogy a szektások berontatnának érte Talgarba, de ha még mindig szándékukban áll megölni, jobb, ha vigyázunk rá. - mondom, aztán egy határozott mozdulattal először ügetésbe ugratom a lovat, majd vágtába, miután kiléptünk a kapun. A barakk nincs túl messze a városi résztől. Így sötétedés után apró fények, fáklyák jelzik a helység helyét.

Lucio & Karméle @

Pont úgy méregettem a Csalán gúnynevet viselő úriembert, mint aki a reggeli rántotta és két szál kolbász mellé el tudná fogyasztani körítésnek. Vagy épp helyette. Utána? Még nem döntöttem el.
- A bolond férfiakat legalább könnyű megvezetni – tettem eme kétértelmű megjegyzést, míg bár a testem Csalán irányába nézett, a tekintetemmel mégis a nagyúr arcát elemeztem.
Hogy maradt ilyen fiatalos és feszes az arcán a bőr? AZ ő korában már igencsak illene ráncosodnia, de ha azt nem is, legalább a szarkalábak! Mindig csak a formaiság, meg a munka, egészen beleuntam a tárlatvezetésbe a végére, és csak azért nem zsibbadt el a lábam a tötörgő sétától, mert az ilyen nüansznyi kis fájdalmakat teljesen kiirtották belőlem. szabályosan fellélegeztem, egyszer s mind megkönnyebbültem, amikor végre letudtuk a dolgok hivatalosabb felét, és végre ismét csak ketten lehettünk. Kacéran elmosolyodok a feleletre, épp úgy, mintha az a mosoly azt üzenné, én már el is döntöttem helyette a dolgot. Szemrevaló férfi, mi a gond ezzel? Korban csak egy kicsit idősebb nálam, teljesen a zsánerem… Ha egy árnyalattal világosabb lett volna a haja, kiköpött Leonart lett volna. Bár a férfi iránt nem éreztem semmi romantikusat, inkább a fivéremnek, vagy még inkább a mostohaapámnak tekintettem, azt kár volna tagadni, hogy számomra ő volt az etalon. És mindig is ő marad. De némileg elkalandoztunk a tárgytól.
- Természetesen, nagyuram – feleltem hivatalosan, de a korábbi pimasz mosoly maradvány kristályai még mindig ott csillogtak az arcomon.
Lehet engem a szexuális étvágyam miatt elítélni, de nem érdemes. Többet dolgozok, és megerőltetőbb munkát végzek, mint mások, természetes, hogy hamarabb megjön az étvágyam – a jó étkekre, pikáns borokra, és a szép nőkre egyaránt. Ha választhatok, fehérnép, igen. De nem vetem meg a férfiakat sem, különösen nem akkor, ha olyan sármosak és karizmatikusak, mint Lucio Marcus Draegan, Talgar nagyura.
- Jó kislány – vettem át a kantárt az ifjú katonától, majd mielőtt felhúztam volna magam a nyeregbe, súgtam pár intim szót amaz fülébe, aki ettől láthatóan megilletődött, mert szólni nem bírt. Értetlenül ingattam a fejem a szavakra.
- Ha őrizetben van, nem jobb, ha ott is marad? Minek erre felfogadni egy vajákot?
Olyan érzésem volt, mintha lemaradtam volna valamiről, nem a kedvenc érzéseim egyike, de hát pénzért dolgozok, és garancia a minőség, inkább rákérdezek minden apróságra, mint hogy félreértések szülessenek. Amint a férfi vágtára vált, magam is megböködöm lusta kancámat, az meg ráérős komótossággal a fekete mén nyomába eredt. Leszállt az est, de mindez engem nem zavart úgy, ahogy egy átlag embert zavarna. Vaják voltam, ráadásul macska. A sötétség a lételemem.


P.S.:414 szó Mood: Gusta Mi Magla

Kalmére & Lucio ️️️️️️

Karméle leplezetlen vágyai furán hatnak. A közelemben nem szoktak ilyenek lenni az emberek, ez a nő még is gond nélkül flörtöl bárkivel, aki megtetszik neki. Talán a hatalom biztonságérzete sarkallja erre. Hiszen hivatalosan én sem jelentek rá veszélyt, miért is ne húzná a mézesmadzagot? Érdekes... talán érdemes arra, hogy a továbbiakban használjam.
Lassan elindulunk, de amikor mondja, hogy nem érti, minek kell ő akkor, értetlenül nézek rá.
- Több dolog miatt is. Maga nem tud két helyen lenni egyszerre: vigyázni arra, aki feltehetőleg továbbra is célpont, és vadászni a vadászra. Továbbá úgy gondolom, a gyermek segíthet önnek elindulni valamerre. Ezért megyünk oda. - feleltem a kérdésére, majd sietősen mentünk a sötétben. Habár nem jelentett nekem gondot, azért embert játszva nem olyan könnyű így közlekedni. Az úton lévő fáklyák adtak fényt nekünk olykor, hogy ne térjünk le más ösvényekre. Talgarba érve annak szélén végig haladunk a helyek felé közeledve egy házhoz. Katonák állnak az ajtóban, akik tisztelegnek, mikor megállok és leszállok a lóról. Ha Karméle elfogadja, lesegítem, nyújtom a kezem, ha nem, akkor csak elindulok befelé. A katonák megfigyelik a vajákot, de egy büdös szót se szólnak és ez így helyes. Belépek a házba kopogás és minden nélkül. Oda bent gyertyák égnek és tartják félhomályban a szobát. Két felnőtt és egy gyerek van bent. Az asztalnál vacsoráznak, de amikor meglátnak belépni, a nő szinte felugrik.
- Jó uram! Sikerült megtalálni a merénylőt? - kérdezi reményekkel telve, kicsit megereszkedve, majd döbbenten néz a vajákra, ha az belép utánam.
- Még nem. Ő itt Karméle. Ő fogja megtalálni. Azért jöttünk, hogy Sevella maga mondja el a történteket a nőnek. Hátha van valami, ami felett mi elsiklottunk, de ő nem fog. Karméle. - szólok neki ki, ha még nem jött volna be, ha pedig bent van, előrébb tessékelem. A kislány láthatóan fáradt, bizonytalan és fél, tart egy kicsit tőlem is és a nőtől is. Az apja oldalán marad, aki megsimogatja a fejét és néhány bátorító szót mond neki.
- Mit akar tudni...? - kérdi halkan a 6-7 éves forma kislány a vajáktól.

Lucio & Karméle @

Ezen a ponton bizton állíthatom, hogy sikerült megragadnom Grihence kapitány figyelmét. Mivel nem vagyok gondolatolvasó, azt sajnos nem tudom megmondani, hogy pozitív, vagy negatív értelemben, de ezen a ponton nem is számít. Azt a kapitány kevéssé tudhatja, hogy ennek vajmi kevés köze van hozzá. A Füvek Próbájának, mely a vajákmesterség elengedhetetlen velejáró függeléke, azon kívül, hogy különféle mutációkkal vértezi fel a viselőjét, az volna a dolga, hogy kiirtsa belőle az emberi érzéseket és vágyakat. Leegyszerűsítve az ideális vaják képtelen együttérezni, szeretni, örülni, félni. Valami az én esetemben nyilvánvalóan félresiklott, mert nem hogy megszűntem volna szexuális indíttatást érezni, még fokozottabban is érzem, mint bármelyik másik társam. Bár úgy hallom, nem én vagyok az első és egyetlen, akivel hasonló esett. Úgyhogy, bár Grihence kapitány rendkívül sármos jelenség volt, nem csak és kizárólag az ő társasága vonzott ennyire. Amint nyeregben vagyok, és újra nyeregben is érzem magam*, értőn, egyszer s mind elismerőn bólogatok.
- Bölcs döntés volt a részedről, nagyuram. Háziőrizetbe venni a gyermeket. Mindent megteszek, hogy Talgar utcái ismét biztonságosak legyenek. Neki, és minden más korosztálynak egyaránt.  
Vaják létemre a korábban említett mutációk egyike volt a sötétben való éleslátás, hisz mit is várjon az ember egy olyan vajáktól, amelyik a Macska iskolából jött? Nem tudtam eldönteni, hogy a férfi végül hogy viszonyul a sötétséghez, de megállapodtam magamban abban, hogy jól ismeri Talgar-t, így a fáklyák enyhe fénye is tökéletesen elég kell, hogy legyen neki a tájékozódáshoz. Złoty nem volt éppen oda a galoppért, főleg nem az egész napos munka után, az éj derekán, de pár erélyes sarokmozdulattal kicsikartam belőle a munkát.
- Ej, hogy az anyád fordulna meg a sírgödrében, te lusta disznó… - morogtam az orrom alá csak úgy, a sötétben.
Rövidesen elkényelmesedett kancám bravúrja után meg is érkeztünk, én pedig, bár elsőre meglepődtem a segítő kézen, úgy döntöttem, elfogadom.
- Köszönöm, nagyuram – mosolyogtam rá melegen az éj fáklyavilágos sötétjében, majd megragadtam a kezét, és lecsúsztam a nyeregből. Biccentéssel üdvözöltem az ajtónálló katonákat, és épp azon gondolkodtam, hogy ha egy vérfarkastól vagy vámpírtól kellene megóvni a gyermeket és a családját, a két katona vajmi kevéssé számítana, hogy itt van, sőt, még hízelgőnek is venné, hogy előételt szervíroztak a főfogás mellé, de mivel remélhetőleg csak egy megveszekedett mágusról van szó, azzal talán elbírnak. Talán. Belépek a férfi mögött, egy pillantás elég, hogy alaposan szemügyre vegyem a bent lakókat, és a szegényes berendezést. Már magamra sem veszem a rémült tekinteteket, rosszabbhoz vagyok szokva, mióta az Úton vagyok, hat éve. Szerényen biccentek a ház népének.
- Karméle la Valette, vaják a Macska iskolából. Hívószóra jöttem, és amíg Talgar-ban vagyok, semmi rossz nem történhet sem a családjukkal, sem mással. A szavamat adom. – próbáltam kissé oldani a hangulatot, mielőtt a gyermekre esett volna a pillatásom. Nem volt benne semmi bántó, de nem róvom fel neki, ha a macskásan hasított pupillák megijesztik. Támad egy ötletem, és az övemről leakasztva egy kis szütyőt, tele cukrozott mandulával, szerecsendióval, pörkölt mogyoróval és mazsolával leguggolok a kislány elé.
- Tessék, vegyél csak, amennyi jól esik. Sevella, igaz? – beszéltem halkan, megnyugtatón, hogy ne ijesszem meg még jobban az így is rémült kislányt. Nem lehetett több 8 évesnél.
- Szeretném tudni pontosan, hogy mi is történt, amikor megtámadtak. Hol voltál pontosan, mit csináltatok és kivel?
Hagyom, hogy a kislány a maga tempójában meséljen, hisz minden információ fontos lehet, a leány meg majd leesik a lábáról, olyan fáradt, ezt ránézésre is meg lehet állapítani. Nem bölcs döntés siettetni, hisz könnyen elsiklik a fáradt agy a lényeges dolgok eflett.
- Milyen napszak volt ekkor? – folytatom tovább a kérdezősködést lágy, anyai hangon. A napszak önmagában lehet, hogy semmit nem zár ki, de a kígyó fejének viselkedéséről sok mindent elárulhat. Ha van bátorsága fényes nappal támadni, az vakmerőségről árulkodik.
- Hányan voltak a támadók? – szintén banálisnak tűnhet a kérdés, de a válasz sok minden mást is megmagyaráz, például azt, hogy a papunk mekkora militáns osztag felett rendelkezik.
- Észrevettél valami… Bármi furcsát? Minden fontos lehet. Elejtett félmondatok, egy civil jelenléte, az irány, amerre távoztak… Esetleg van nálad valami, ami a helyszínről származik?
Értőn bólogatok a válaszadás közben, menet közben egyszer megállva, hogy megérintsem a leány fejét.
- Nagyon hasznos voltál, Sevella. Hála neked, most már sokkal többet tudok, mint azelőtt.


P.S.:693 szó //I did a brainfart there in the previous reag, pardon my french xD Also nyitva hagytam a kérdezősködés végét, hátha Sevellácska válaszai további kérdéseket vetnek fel Mood: Aloy's Theme

Kalmére & Lucio ️️️️️️

Miután elmagyaráztam ismét a hölgynek, hogy miért is megyünk oda, ahol őrök vigyázzák az áldozatot, Karméle is hamar megértette, hogy jó ötlet azért benézni. Hozzá tesz néhány szót, biztosít arról, hogy Talgar utcái biztonságosak lesznek, azzá teszi őket. Amikor hallom, hogy a lovával gondok vannak, kicsit lassítok, hogy ne hagyjam őt le. Talgart egyébként becsukott szemmel is végig tudnám járni, olyan régóta élek itt. De itt az ideje, hogy lassan elhagyjuk ezt a helyet, és kiterjesszük a befolyást. Ha a szekta kikerül az útból, akkor Julien végre elkezdheti a rituálékat.
Oda érve Karméle elfogadja a segítségem, így kezét az enyémbe csúsztatva száll le a makacs lóról. Belépünk a szegényes házba. Oda bent a család félve fogad minket, de főleg Karmélét. Nem sok "szörnnyel" találkoztak eddig az emberi jellemen kívül.
Karméle tökéletes módon próbálja oldani a feszültséget. Megkínálja a kislányt, akit az anyja majdnem megállít először, hisz félti, de aprót, alig észrevehetőt intek, hogy hagyja. Így hátrébb lép, és hagyja, hogy a gyermek tegye, amit akar....
És teszi is. Oda lépve először csak bele les a felkínált kis zsákba, majd kis kezét bele dugva nagyot markol a finomságokból. Csak úgy szórja szét, mikor kihúzza a kezét.
- Bocsánat! Egen, én vagyok. - mondja, és már szedi is fel markába a szét szórt magokat. Amint felszedte az összeset, bekap egyet a szájába. Annyira ízlik neki, hogy felcsillant a szeme és szinte hallhatóan megkordul a gyomra. Egyből hármat is bekap. A kérdésekre rá pillant a vajákra és láthatóan elmereng hangos csámcsogás közepette.
- Egyedül volam. Ídesanyám mosta a ruhákat a ház mögütt, de beteg. Egy vándor monda nékem, hogy a hegyen, az erdőben nől egy virág. Lila, őszbogáncs a neve. Gondoltam szedek virágot, hogy segíjjek anyámon. A hegy oldalán azúnban, ahogy szeddem a virágot, gyütt egy idegen. Csak egy zsák vút nála, és úgy nézött ki, mint paraszt. Szakadt vót a szürke ruhája, a haja meg fekete vót. Szinte őszült. Megkérdezte mit csinálok itten egyedül, én pedig emondtam néki, hogy a beteg ídesanyámnak szedek virágot. - kezdi el majszolgatása közben, majd mikor Karméle megkérdi, milyen napszak volt, kimutat az ablakon.
- Sütétedett, de nem annira, mint mostan. A nap még nem bukott alája a hegynek. Egyedül ő volt az, ráhútta a zsákut a föjemre, majd a hóna alá kapott. Sikoltottam, kapálóztam, de nem tuttam kiszabadúnni. Már sötét volt, mire végre letett. Megkötötték a kezem, és mikor lövették a föjemrő a zsákot, már sötét volt. Fenyőerdőben vútam, magasan Talgar felett. Láttam a várus fényeit. Bár nem sokáig figyeltem uda, mert egyébként sokan vótak körülöttem. Nem tudok számólni, de többen vótak, mint mi most idebent. Mind piros és fehér szerzetesköntösben, de vót rajtuk egy nagy fekete kereszt. Azé tuddam eszökni, mert veszekenni kezddek. Az egyik megütötte a másikat és hangosan kiabátak. Mintha rúlam beszétek vóna, hogy gyerök vagyok. Kihasznátam, hogy nem figyelnek és elfutottam. Elbútam a sötétben. Sokáig kerestek, de végül nem találtak meg. Aztán gyütt még egy, de csak úgy, az égbűl, mintha a szél hozta volna. Nem láttam a bokor mögűl az arcát, háttal is vót nekem. Azt mondta a többiéknek, hogy ostobák, bolondok, és mind veszélybe kerültek. Vót nála egy nagy bot is, díszes, volt egy kű a tetején befogatva. Vörös vót mint a tűz a kandallóban. Azzal intett egyet, mire valami fura szél és fény keveredett egy körben. Azon átléptek a ruhások oszt el is tűntek, a botossal együtt. Ezután haza futottam. Nem huztam magammal semmit, csak a kötelet, ami a csuklómat fogta össze. - meséli de már az ujjairól nyalogatja lefelé a magvak ízét. Mind megette, mire a végére ért. Jómagam a vajákra pillantok, remélve, hogy talált ígéretes válaszokat.

Lucio x Karméle @

Nem róvom fel a családnak, amiért félelemmel tekintenek rám. Hat éve vagyok az úton, és nem túlzok, ha azt mondom, kaptam már ennél utálatosabbat is. Köptek már az arcomba, vágtak már hozzám rozoga széket, kergettek már el vasvillával, öntötték már az ágytál tartalmát a nyakamba. Vajáknak lenni nem épp kifizetődő foglalkozás, és bár Felina meg Leonart felkészítettek rá, hogy lesz, aki ilyen undok módon ad majd hangot a nemtetszésének, képtelen voltam szellemi közösséget vállalni azzal, hogy minden megvetésük ellenére rögtön vajákért sikítanak, amint valami idegen zajt hallanak az éjjel. Amit ki akartam hozni ebből, az az, hogy nem pár rémült pillantás lesz az, amit magamra veszek. Elvégre, annak, aki életében nem látott vajákot, tényleg ijesztő lehet egynek a megjelenése. Nyakig beburkolózva páncélba, fegyverek egész arzenáljával a hátán, szétszabdalt arc, fenyegető, macskás szemek… És olykor, ha a balszerencse a kompániánk, erős bűz is kísér bennünket, amerre járunk. Alvadt véré, izzadt lóé, mocsarak és lápok bestiáéi…  
- Semmi baj, gyermek. Csak nyugodtan. Figyelek rád. – nyugtattam meg a leányt, miután szétszórta a csemege egy részét a földön. Megmosolyogtatott. Egyetlen pillanatra elkalandoznak a gondolataim, de rövidre is zárom azzal, hogy biológiai gátja van annak, hogy nekem is gyermekem lehessen. Diszkréten megrándul egy izom a szám szegletében, ahogy a kis Sevella belekezd a mesébe.
- Nagyon bátor dolog volt tőled, hogy egyedül útnak mertél indulni azért az őszbogáncsért. De vigyáznod kell magadra, édesanyád biztosan még jobban belebetegedett volna, ha komolyabb bajod esik. És édesapád is. Szerencséd volt, leány.
Igyekszem minden részletet megjegyezni, amíg a kicsi Sevella mesél, hogy én is be tudjam járni az útját később. Szóval a hegy oldalából indult, és egy őszülőfélben lévő, parasztnak tetsző férfival kezdődött a történet. Talán ez alapján a személyleírás alapján elindulhatok a nyomában. Késő délután lehetett, esetleg szürkület. Az, hogy estére értek célt, szintén sokat segít abban, hogy megtaláljam majd a tett tényleges helyszínét, Talgar-on kívül, de nem túl messze attól. Gyors fejszámolás után konstatáltam, hogy öten vagyunk jelenleg egy légtérben, úgyhogy a kisleány öt fölé becsli a bűnbanda létszámát. Úgy hiszem, szólt volna róla, ha szignifikánsan többen lettek volna, úgyhogy én a magam fejem után olyan hat-kilenc főre becsülöm fel őket. De a helyszíni látogatás sokat segít majd. Piros-fehér csuha, fekete kereszttel… Nos, egészen eddig az Örök Tűzre gondoltam, de lehetséges volt, hogy a keresztes tömörülésükkel még nem volt szerencsém közelebbről megismerkedni. Későbbre kellett napolnom a találkozót. Az égből érkező idegen felkelti az érdeklődésem, és még ha háttal is állt a kis Sevellának, sokat elárul róla az ereklye, és a mágia, amit használ. A beszámoló végével biccentek, és megcirógatom a leány kobakját.
- Köszönöm, kedves. És egészségedre. Nagyon sokat segítettél. Esetleg a darab kötél megvan még valahol? Elvinném, ha nem kell már senkinek.
Felegyenesedek a leány mellől, és míg a kötél után kutakodnak, Talgar ügyeletes hatósága mellé lépek.
- Sokkal tisztábban látok, mint eddig. De csupán alaposságból kilovagolok a helyszínre, amit a leány említett. A kötélnek, és a helyszínen talált nyomoknak elegendőnek kell bizonyulnia ahhoz, hogy felderítsem, mivel is állunk szemben. Nem akármilyen mágus akadt a horgunkra, nagyuram. Ha jól értem, a jogar, ami a birtokába került, megengedi neki az olyan nagyhatalmú idézéseket, mint a térmágia, amire csak képzett és tapasztalt varázslók és varázslónők képesek. Ez némileg megnehezíti a tettes lokalizálását, de nem lehetetlen. Velem tart?


P.S.:539 szó Mood: I walk on Your Water

Kalmére & Lucio ️️️️️️

Némán nézem, ahogy Karméle beszélget a gyermekkel. Elmesél az mindent, szépen és annyira részletesen, amennyire tudja. A végén Karméle elkéri a kötelet, mire az apa dühösen fújtat egyet.
- Nem amaz meg. Levágtuk oszt kidobtuk. Talán még künn a sárba megtalálja. Keresse meg azukat a férgeket és tapossa ki a belüket. Mög tenném magam, de én valék az egyetlen kereső, nöm hagyhatum  az asszonyt és a kölköt magára. - mondja a ház ura. Persze nem a vaják az, akire dühös, és érthető is, hogy miért viselkedik úgy, ahogy. A nő kérdésére oda fordulok és megrázom a fejem.
- Nekem sajnos nincs lehetőségem, hogy magával tartsak. Az időm nem engedi, ezért bérlem fel magát. No meg azért, mert kettőnk közül magának van nagyobb esélye egy mágus ellen. - mondom és el is indulok kifelé. Ha a nő még összeakarja szedni a kötelet, a lovaknál megállok és várok. A sötétben és sárban keresnie kell egy kis ideig, de ha kitartó, megtalálhatja a mocskos csomót, aminek két vége élesen ér véget. Az a vágás, amivel leszedték a gyerekről. A kötélnek semmilyen mágikus hatalma nincs és nem is volt, ellenben bárhol hozzálehet jutni ehhez.
- Vissza kell mennem. Mindent tud már, azt is, hol és hogy ér el. Ha kell valami, jelezzen. - mondom felszállva a saját lovamra, ha befejezte a keresgélést és vizsgálást. Megvárom még mit mondd, talán válaszolok is neki, aztán biccentek és visszamegyek a barakkba.

//Cinematic vége, kezdődik a quest xD Quest mark 1 - Találd meg a gyermekrablás helyszínét xDDDDDD//

Lucio x Karméle @

Elismerem, némiképp meglepetésként ért az apa hirtelen jött temperamentuma, de nem róttam fel neki. Bárkiben felébredne a vadállat, ha azt fenyegetnék, ami az övé.
- Nem is várja el magától senki, jóuram. Bölcs döntést hozott, amikor a nagyúrhoz fordult, aki rögtön vajákért küldetett. Megtalálom azokat, akik ezt tették, és jóuram haragjával fogok lesújtani rá.
Ellenben nem jó hír, és ettől az ajkaim is enyhén elhúztam, hogy a kötelet eldobták, ráadásul épp a sárba. Illatmintát arról már aligha fogok venni. Kár érte. Ez az ügy épp egyel nehezebb lett annál, mint amilyen lehetett volna. De nem lehetetlen.
- Köszönök minden segítséget, Melitele vigyázzon magukra – biccentettem oda a családnak, még egyszer megérintve a leány haját, mielőtt Talgar helyettes urához fordultam volna.  Szavaira biccentettem.
- Megértem, nagyuram. Talán jobb is, hogy nem tart velem, tudják is az istenek, hogy mit mérhetnének ránk. Kár, hogy belehajították a sárba a kötelet, lehetséges, hogy hordozott valami jellegzetes illatot, ami segíthetett volna szűkíteni a kört.
Kiléptem vele a viskóból, és bár gyakorlatilag haszontalan nekem ezen a ponton, azért vaják-érzékeimmel és éjszakai éleslátásom kombinációjával hamar megtalálom a kötelet. Szemrevételezem, de a sár sajnos minden szagmintát elnyomott, ha volt neki olyan eleve. Amúgy meg semmi különleges nem volt benne, a szó legszorosabb értelmében bárhol hozzá lehetett férni.
- Menjen csak, nagyuram. Virradatkor hírt adok magamról.
Én magam Złoty nevű lusta kancámra szálltam fel, és a Talgar fölé magasodó Sárkány-hegyek lábához igyekeztem sietős galoppban. Őszbogáncsot említett a leány, jellegzetes, erős hatású és lila virágocskát, és amikor odaérkeztem, megértettem, hogy miért ide jött a leány. A hegy lába valóban bőséggel terítve volt az említett növénnyel. Letérdeltem. Sevella vallomása szerint egy őszes parasztféle itt csípte nyakon. A medálom meg sem moccan a nyakamban, ennek a helynek semmiféle mágikus kisugárzása nincs.


P.S.:288 szó Mood: Jack the Ripper

Kalmére & Lucio ️️️️️️

Biccentettem a nőnek, mikor mondta, hogy majd jelez hajnalban. Visszalovagoltam a várba, és innentől hagytam, hogy más oldja meg a problémámat.

A hegyoldalban lévő sötét aligha okozhat gondot egy vajáknak, de ez főleg igaz a macska iskola példás tanulójára, Karmélére. Segítségére van még a kereken világító hold is, és a szikrázóan fénylő csillagok. A mohás sziklák között rövid fű, és lilás virágok hajladoznak a szélben. A talaj néhol puha föld, néhol kemény kő. Mindennek ellenére látható számára a gyermek nyoma, ahogy a hegyen baktat felfelé, s ha követi, megtalálhatja a letépett virágok száraz darabjait, a rövid dulakodás nyomát, majd egy nagyobb lábnyom dupla vonalát: amikor jött és ment.
Ha követi a lábnyomokat, akkor azok egy idő után két irányba válnak: az egyik lefelé vezet a hegyen: az iránya szerint onnan jött, párhuzamosan a gyermekkel, a másik nyom pedig tovább vezet a hegyen, a sziklásabb, fenyvesebb részek felé.

Lucio x Karméle @

A sötétség nem sok mindenben akadályozott, hála a szinte tökélyre fejlesztett éjszakai látásomnak, de ha ez még mind nem volna elég, a Hold kereken világított az égbolton, és a csillagok is brilliánsként ragyogtak. Leküldhettem volna egy adag macska főzetet, de úgy ítéltem meg, nincs égető szükségem rá. Különösebben a vaják érzékeimre sem volt szükségem – ellentmondván annak, amit hittem – ugyanis a kis Sevella szépen lekövethető nyomokat hagyott. Alaposságból megszagolgattam azért egy őszbogáncsot magam is, hátha nyomát veszteném a gyermeknek, és az illata segíthet visszatalálni hozzá.
- Nincs miért tovább húzni itt az időt. – egyenesedtem fel, és visszatértem Sevella nyomvonalának az elejéhez, amikor idegen illat, inkább bűznek nevezném, és lábnyom akadt az utamba – Nini…
Ehhez már használtam vaják-érzékeimet, hogy megállapítsak ezt-azt. Ha hihetek a lábnyomoknak, akkor az őszes hajú parasztféle suttyó szánt szándékossággal volt a kis Sevella nyomában. Ha egyszer elkapom – márpedig el fogom – biztosan a kezét töröm. És örülhet, ha megússza ennyivel. Egy ponton azonban fontos döntés elé kerültem.
- Válaszút, eh… ? – gyorsan el kellett volna döntenem, hogy a gazfickó nyomába eredek, le a hegynek, vagy a nagyobb halat kergetem, hegynek fel.
Úgy döntöttem, az őrült mágus nyomába eredek. Előbb-utóbb úgyis keresztezi az utam ez a félkegyelmű, és ha nem is most azonnal eredek utána, akkor sem jut messzire. Megjegyeztem egy az éj sötétjében felvillanó, macskás pillantás után a hegynek lefelé vezető út irányát, majd a lovamnak füttyentve felpattantam rá, és vágtázva elindultam hegynek fel, a hideg-rideg fenyvesek irányába. Ügyeltem rá, hogy ne tapossam meg az oly értékes lábnyomokat. Még tippem szerint oda sem értem igazán, már akkorát bukfencezett a macska medálom a nyakamban, hogy öröm volt nézni.
- Nocsak, nocsak… Mágia, de még milyen.    


P.S.:275 szó Mood: Drums in the Sun-Ring

Kalmére & Lucio ️️️️️️

Karméle a nyomokat követve egy idő után elágazáshoz ér. Vagy azt az utat követi, amely az elrablóhoz vezeti, vagy azt, amelyik felviszi a hegyre, a valószínűsíthető helyszínre, ahol az áldozatot meg akarták ölni. Ő az utóbbit választotta. Lova kitartóan, de kicsit nehézkesen ment eleinte a puha földben, de ahogy egyre feljebb értek, úgy vált egyre szilárdabbá, sziklásabbá a talaj. A helyszín felé érve Karméle nyaklánca jogosan "tombol" nyakában. Egy perc múlva, egy szirthez érve állókövekhez, valamiféle szoborhoz, emlékhez érhet. A 6-8 kő közül csak egy van kidolgozva, amelyik középen áll, s rajta egy lyuk figyel. A mágus által hagyott energia itt a legtöbb, ám a sziklás rész miatt lábnyomok itt már nincsenek. Kialudt, elégett fáklyák maradékai fekszenek itt-ott a földön, kihűlve.
Első pillantásra ilyen a hely. Karméle eldöntheti, hogy egy kicsit jobban kutakodik, hátha talál valamit, vagy tovább áll.