Gabriel & Liliath/ A Démoni Kalamajka@

A gondok pár napja kezdődtek, mikor az otthonomat körbe vevő riasztó bűbájok egyike jelzett valamit, aminek nem kéne itt lennie. Megzavarta az egyiket, és bármi is az, elég nagy lehetett, mert szó szerint utat tört magának az aljnövényzetben. Nem hiszem, hogy egy állat lenne, azokra elvben nem reagál a bűbáj, szóval úgy döntöttem, utána nézek – de az erdő szélén nyomát vesztettem. Aztán két nappal később a közeli faluba mentem, hogy meghallgassam a híreket. Az a valami emberre támadt és meg is ölt valakit. Azt hiszem, kénytelen leszek riasztó bűbájokat rakni a falvak köré, hátha le tudom beszélni a lényt, hogy további gondot okozzon az embereknek. Így is már furán néznek rám, a vagyonos leányra, aki mindig az erdő felől érkezik. Nem hiányzik, hogy azt találják ki, én tehetek róla, és rám gyújtják az erdőt. Nem akarom bántani őket, de az otthonom megvédem, ha arra kerül a sor – de legyünk optimisták! Bármi is az, lehet, szót tudok érteni vele, vagy elkergetni, és nem kell meghalnia senki másnak. Persze, előbb meg kéne találnom, bármi is az…
Remek, azt hiszem, csak tovább romlott a helyzet. Megtaláltam, ami a támadásokról tehet. Ha jól értelmezem a könyveket, Ördögfajzat. Megpróbáltam kommunikálni vele. Úgy néz ki, valamelyest reagál az aurákra, és érezte, hogy erősebb vagyok nála. Ledobtam az álcáim, és a közelébe léptem, azonban valaki ekkor lépett ki a tisztásra.
- Áááá! Démonok! A szörny, ami a falura támad, és… ááááá!
A férfi nemét meghazudtól hangmagasságal rohant el, a szörny meg utána. Mire a faluba értem, persze már emberi alakban, egy másik ruhában, már elterjedt a szóbeszéd, hogy valami démonlány van az erdőben, és ő uszította rá a környékre az ördögfajzatot.
Mintha nem lett volna elég, hogy azt pletykálták, hogy egy boszorkány él az erdőben, vagy valami varázsló, most már démonlány is lettem. Még jó, hogy látott rendesen, csak a szárnyaim, és a szoknyám. Viszont azzal az ördögfajzattal kezdenem kell valamit.
- Fiúk, szedjetek össze még pár legényt, és bemegyünk az erdőbe! Elintézzük a démonokat! – hallom az egyik fiatal, megtermett parasztfiút.
- Ne légy hülye, ide már vaják kell! Ez nem tréfa dolog! Már rég azt kellett volna hívni, vagy varázslót! – hallom az egyik idősödő bácsit.
- Biztos a boszorkány idézte meg őket! Tudjátok, a vörös hajú, aki néha felbukkan a falu fogadójában!
Na, remek, mindjárt máglyára dobnak…
- Ne légy hülye! Jóra való, csöndes teremtés az! A légynek se ártana! Szerintem a háború borzalmai elől menekülhetett az erdőbe szegénykém… Nem boszorka az, csak egy rémült lány…
Úgy látom, legalább a helyi asszonyok nem hülyültek meg teljesen. Minden esetre, jobbnak láttam, ha távozom, mielőtt észreveszik, hogy az emlegetett lány épp az egyik ház tövében hallgatózik csöndben.
- És amúgy is, mióta felbukkant, az erdő sokkal nyugodtabb lett! Még ha valami bűbájos fajta, akkor se hiszem, hogy a szörnyekről ő tehetne! – hallottam még, kifele tartva az erdőből, és így belegondolva, igaz, hogy a helyi hullaevőket és más egyebeket, amik az otthonomul szolgáló tisztást rejtő erdőben mászkáltak, így vagy úgy, de eltűntettem… De nem gondoltam, hogy ez a helyi, nem szörny populációnak is szemet szúrna. De mégse hagyhattam, hogy azok a szörnyek embereket öljenek meg, közvetlenül az otthonom mellett…
Remek, ismét ráleltem az ördögfajzatra. Nézzük, sikerül-e ismét lenyugtatni. Jó lenne, ha vérontás nélkül el tudnám vinni valami nyugodt helyre, távol az emberektől. Ha csak hozzá tudnék érni, elteleportálhatnám. Tudok is egy remek helyet, távol az emberektől. Kilépek a tisztásra, ismét felveszem a valódi alakomat, és hagyom, hogy az aurám betöltse a mezőt. Remélem, ez elég lesz, hogy erősebbnek gondoljon, mint ő, és ne akarjon bántani…
Sajnos, tévedtem. Amint meglátott, leszegett fejjel rohamra indult. Azt hiszem, kénytelen leszek megküzdeni vele…


Jegyzet:600 szóMood: *Ide írj

Gabriel & Liliath/A Démoni Kalamajka@

A rohamozó Ördögfajzat ugyan kicsit meglepett, de semmi olyasmi nem volt benne, amire legalább kicsit ne számítottam volna, és már épp felemeltem volna a kezem, hogy egy erőteljes lökéshullámmal hátrébb taszítom, hátha ért belőle – azonban az elém berepülő bomba és a férfi hangja teljesen váratlanul ért. Gyorsan eltakartam a szemem, miközben egy tucat tűzgömböt hívtam életre magam körül. Láttam már ilyen bombát, és csak egy típusú személyt ismerem, aki az erdőben nekirohan egy Ördögfajzatnak egyedül: vajákot, ami azt jelenti, hogy minden reményem elveszett, hogy ezt a szerencsétlent élve kijuttassam innen, így jobb, ha minél gyorsabban véget vetek ennek az egésznek.
A lényt ugyan elvakította, de a lendülete tovább vitte, és hangos csattanással és látványos zöld szikrák sűrű záporának kíséretében csapódott neki az engem körbevevő, egyébként láthatatlan akadályoknak, aztán kinyújtottam a kezem, és hagytam, hogy a mágikus energiák egy lökéshullám formájában jó pár méterrel  messzebb taszítsák, majd rászabadítottam a körülöttem keringő tűzgömböket. Mint kiderült, ez a lény nem olyan törékeny, mint az emberek vagy a nekrofágok, ugyanis túlélte. Ami pláne meglepő, figyelembe véve, hogy a vaják már megsebesítette a kardjával előtte. A vaják felől éreztem, hogy őt is egyfajta pajzs veszi körül – halovány, törékeny, de akkor is pajzs, amitől kicsit megnyugodtam. Bár ki tudja, lehet, a megbízása ellenem szól, ezesetben jobb, ha távolságot teremtek kettőnk közé… Bár, akkor miért figyelmeztetett volna?
Na jó, ráérek ezzel foglalkozni, ha ezen túl vagyunk. Egyelőre koncentráljunk az előttünk álló ördögi problémára. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy fel se tűnt, hogy a lény közben feltápászkodott, és még mindig vakon, de a legutóbbi irányát követve ismét felém közelít. Igaz, már jóval lassabban, hogy a sérülései ilyen súlyosak – vagy csak óvatos az előző támadás sikertelensége és az azt követő ellencsapást követően. Azt nem tudom, de kevésbé lesz gyanús, ha nem hárítom a következő támadását is. Azt hiszem, egy ilyen lényt egy varázsló se tud sokáig hárítani, szóval inkább elteleportálok az útjából, így a következő vak roham célt tévesztett, én pedig felbukkantam a vaják mellett, és halkan, hogy a böszmeség ne hallja, odasúgtam neki, hogy
Köszönöm a segítséget, Vaják bácsi!.
Közben a teremtmény rájött, hogy nem vagyok ott, így fel-alá bóklászva keresni kezdett.
- Bocsánat a kérdésért, de meddig lesz még ilyen vak? És van-e még abból a bombából, mert szeretném, ha lehet, élve kijuttatni innen szegényt és elvinni egy emberektől távoli helyre, ahol nem bánt senkit, és őt se bántja senki… Bár lehet, ahhoz már túl késő, de ebben ön a szakértő, ön tudja megmondani… - kérdezem, miközben nagyon remélem, hogy beszéli a közöst és hogy minden szót helyesen ejtettem ki, még mindig nem tanultam meg teljesen a nyelvet.
- Ha ez mégsem megoldható, kérem, gyorsan és fájdalommentesen vessen véget neki… - teszem hozzá, közben végig szemmel tartom a behemótot, vajon sikerült-e visszanyernie a látását, vagy más úton-módon megtalálni minket? De egyelőre még mindig vakon botorkál, pontosabban próbálja lerohanni a célpontját, amiről nem tudja, merre van.
Azért remélem, mindenki túl fogja élni, maximum kisebb-nagyobb sérülésekkel… Nem szeretném, hogy miattam haljon meg egy ilyen ritka élőlény.


Jegyzet:*498 szó ^^ Mood: *Ide írj

Gabriell & Liliath/@

Vajákok, ezek a mutánsok – ha jól tudom, ez a besorolásuk – mindig meglepnek, komolyan. Egy nemre és ennek a lenyűgöző teremtménynek a halálára számítottam tőle, de mind az, akivel először találkoztam és ellenem vállalt el egy megbízást, mind ez a férfi is meglepett. Egy lehetőség, több nem is kell nekem. Azért remélem, vigyáz magára.
- Köszönöm, bácsi! Élni fogok vele, ha eltereli a figyelmét, az pont jó lesz – mondtam neki.
Amíg ő a lény felé rohamoz, én kinyúlok az elmémmel az egyik góchoz, amit még az első nilfgaardba történt kiruccanásom alkalmával jelöltem meg, és aminek kötelében hetekre van a legközelebbi emberlakta település, vagy bármilyen út, majd készen várom a lehetőséget és lenyűgözve figyelem a vaják táncát a szörnnyel. Van valami lenyűgöző abban, ahogy az én képességeim nélkül küzd egy ilyen teremtménnyel…!
Amint meglátom a lehetőséget és hallom a férfi kiáltását, a kábult szörny mellé rohanok, és kinyújtott kezemmel megérintem, majd koncentrálok. Ha nem az otthonomnak helyet adó erdőben lennék, lennének kétségeim afelől, hogy ekkora tömeget odébb tudok mozdítani anélkül, hogy magamat is teleportáljam vele, főleg ilyen hatalmas távolságra, de itt elég közel vagyok az otthonhoz és frissen töltődtem fel. Hála a véneknek, ebben az erdőben a mágia szabályszerűségei, amiket máshol érzem, hogy ellenem dolgoznak, már hozzám hajoltak, így egy szívdobbanásnyi idővel később az ördögfajzat már nincs előttem. Sikerült a teleportálás, és a ráhelyezett követőbűbájból tudom, hogy pont ott kötött ki, ahol akartam. Egy emberektől érintetlen és elhagyatott helyen, ahol senkit nem fog bántani, legfeljebb a helyi szörnyek populációit és állatvilágot – de hát ez a természet törvényszerűsége.
Nos, most, hogy ezzel az igencsak termetes problémáv boldogultunk, odasietek a vajákhoz.
- Jól van, bácsi? Nagyon megütötte magát? Tudok valamiben segíteni? – térdelek le mellé, megnézve, hogy mennyire sérült meg. – És köszönöm, hogy segített! Ha nem jön, lehet, végeznem kellett volna szerencsétlennel. Mások teleportálásában még nem vagyok a legügyesebb… - közben ismét emberi külsőt veszek fel, hátha akkor nem fog félni tőlem, bár, ha ilyen könnyedséggel nekiment egy akkora behemótnak, nem hiszem, hogy tőlem ijedt volna meg…
- Ugye nem fog bántani a bácsi? – pillantok az ezüst kardjára aggódva. – A nevem amúgy Liliath, és a közeli tisztáson élek, de a környéken azt hiszem, mint az erdő boszorkánya vagyok számontartva… Vagy mostanában épp „a Démon”, mióta meglátott valaki, mikor először próbáltam kitessékelni ezt a behemótot az erdőből… - közben feltűnik a férfi nyakában az őrült mód remegő szimbólum. Remek, még mindig nem tudom elrejteni az aurámat rendesen, ezen még dolgoznom kell.
- És a bácsit hogy hívják, és mi járatban van az erdőmben? – kérdezem, közben kinyújtom a kezem, hogy ha fel tud állni, felsegítsem, és ha már úgyis segített, nem akarok udvariatlan lenni. – Amúgy, ha szeretné, szívesen látom egy kakaóra vagy teára… Meg mesélhetne nekem kicsit arról, hogy végül is mi a szösz az a vaják pontosan…
A kíváncsiság, egyszer ez fog a sírba vinni, de nem baj, ha bántani akarna, már megtette volna. Aztán belegondolok, mekkora kupleráj van épp otthon, és elszégyellem magam… Na nem baj, majd lesz valahogy. Remélem, nem próbál meg levadászni, annak nem örülnék különösebben…


Jegyzet:*503 szóZene: *Ide írj

Liliath & Gabriel@

Lassan emelkedett a mellkasa, fel-le-fel-le. Nem erre számított, nem arra, hogy végül ugyan nem kellett harcolnia, de így nincs trófea, és nincs fizetség se, helyette gazdagabb lett pár új zúzódással, és a ruhája is mocskos lett. Bár egy vajáknál ez csak természetes volt, gyakorta kellett tisztítaniuk az öltözéküket, legalábbis kellett volna, akadnak páran, kik inkább elhanyagolják ezt az apróságot, pedig így gyakran elkerülhetnék a kellemetlen helyzeteket, mert bár ha a szélnek rossz irányból közelítik meg a vadat, az megérezheti őket, de van már egy olyan mocsok mennyiség és szag, hogy már mindegy, hogy merről is fúj a szél, nem beszélve arról, hogy mások társaságában még rosszabb.
- Érdekes, felettébb érdekes.- látván, hogy mit is művelt a leány, jobb szó nem jutott eszébe, csak az, hogy; érdekes. Évei alatt, amikor az utakat járta, sok fajta teremtménnyel találkozott, de még egyetlen olyannal se, ami arra volt képes, mint az, aki Gabriel előtt volt. Úgy tüntette el a fenevadat, mintha ott se lett volna, megér egy kis utána olvasást, de harcot semmiképpen, csak ha muszáj, de jelenleg erősen kételkedik abban a vaják, hogy lenne esélye győztesen kikerülni egy összecsapásból. A mérleg eléggé a másik fél felé dőlt.
- Jól vagyok, ifjú hölgy, és volt már rosszabb is. Semmi olyan, ami ne múlna el holnapra.- barátságosan elmosolyodott, míg a hangja nyugodt és kedves volt.- Úgy láttam, hogy nélkülem is jól boldogultál, kis gondolkodás után, találtál volna lehetőséget arra, hogy el küld máshova.- ebben biztos volt, és fekvésből immár ülő helyzetbe helyezkedett el.
- Nem kell félned, nem áll szándékomban, hogy támadólag lépjek fel veled szemben. S véleményem szerint, ha így is lenne, vajmi kevés esélyt látok arra, hogy nyerjek.- érte nyúlt a kardjáért, amit visszarakott a helyére, pihenjen tovább a tokjában.- Örvendek Liliath. S a Démon nem a legrosszabb, amivel illetni lehet valakit. Nézd el nekik, az egyszerűbb népek szemében sok minden annak tűnik.- bár lehet ebben az esetben igazuk volt, könnyen lehet Liliath egy démon, egy olyan faja, akit még senki se látott.- Hol a jó modorom. Elnézésed kérem a modortalanságom miatt. A nevem Gabriel Montbel.- elfogadta a felkínált kezet és felállt.- Megbízásom volt a nem is olyan rég, még a körünkben lévő lényre. Hm… nos, mivel a megbízásom hamarább véget ért, mint gondoltam, így azt hiszem, hogy nincs semmi akadálya annak, hogy elfogadjam a meghívást, és szívesen mesélek a vajákokról, ha cserébe én is megtudhatok pár dolgot rólad. Nem találkoztam még hozzád hasonlóval, is igazából olvasni se olvastam, és hallani se hallottam.- nem szabad elszalasztania a lehetőséget arra, hogy új tudásra tegyen szert, amivel tovább gazdagíthatja a vajákokat.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Gabriell& Liliath/@

Mikor letérdeltem az idősnek tűnő vaják mellé, aggódtam, hogy baja esett, de a jelek szerint jól van. Nem vesztette el egyik végtagját se, és a saját véleménye szerint sincs semmi baja, szóval kicsit megnyugodtam. Nem lettem volna boldog, ha megsérül komolyabban.
- Attól még jól jött a segítség.
És valóban, ha nem tereli el a figyelmét, lehet, nem tudom anélkül ártalmatlanítani, hogy az ne lett volna végzetes számára, de szerencsére már túl vagyunk rajta, és mindenki megúszta nagyjából sértetlenül.
- Ezt örömmel hallom. És ne legyen ilyen szerény! Maguk vajákok meglepően találékonyak tudnak lenni, ha szörnyek eltűntetéséről van szó. Biztos kitalált volna valamit.
Bár valóban, amilyen felkészületlenül rohant bele a harcba az ördögfajzattal, valószínű, hogy sikerült volna ártalmatlanítanom őt is előbb-utóbb, de attól még határozottan jobban érzem magam attól, hogy az a kard visszakerült a hüvelyébe.
- Értem, már megszoktam, hogy a helyiek bizalmatlanok, de sajnos tapasztalatból tudom, hogy szeretnek vasvillával hadonászni és megpróbálni végezni velem, ha szárnyakkal a hátamon látnak meg.
Közben ismét bevillan az első alkalom, mikor megpróbáltak végezni velem és annak következményei, amitől ismét kicsit elszomorodom, de szerencsére az emlék hamar tovaszáll és nem marad más, mint az elégedettség, hogy sikerült megoldanom a helyzetet halál nélkül. Gabriel – ezt a nevet legalább könnyű megjegyezni.
- És hogy szólíthatlak, Gabriel? Gabi? Montbel? Monty? – Még nem teljesen sikerült kiigazodnom a helyi névadási és használati szokásokon, így jobbnak láttam megkérdezni őt erről. Közben körbenézek, és betájolom, merre vagyunk pontosan az otthonomtól, és picit hagyom, hogy lenyugodjanak a gondolataim.
- Ennek nagyon örülök, és legyen! Bár előre megmondom, nem sokat tudok segíteni a kérdésben. Én magam se tudom, hogy pontosan minek számítok önök között, mert feltételezéseim szerint nincs belőlem másik példány. Vagy ha más is átesett, az nagyon messze kerülhetett, de természetesen válaszolok, amire tudok. – Már megint túl sokat fecsegsz, feddem meg magam. – Erre jöjjön, körülbelül pár percnyi séta és az otthonomnál leszünk.
Mutatom neki az utat, majd ha követ, elindulok arra. Aztán ismét végigfut az agyamon, amit mondott a vaják.
- Megbízás? Mégis milyen megbízás? Meg egyáltalán, mi az a megbízás? – Újabb fogalmak, amiknek a jelentését ki kell derítenem! Közben a gondolataimba mélyedve elindultam az otthonom felé, nem is figyelve arra, hogy követ-e a másik. Minden esetre az ágakat és a gyökereket félreparancsolom az utunkból. Eszembe jutott, hogy teleportálhattam volna magunkat, de így is épp elég furcsaságot látott már a vaják tőlem, és így belegondolva a java még hátravan. Azt hiszem, az otthonom nem éppen szokványos ebben a világban. De majd meglátjuk. Közben kilépek a tisztásra, ahol az otthonom van, de innen nem látszik más, mint egy szikla a rét közepén.
- Megjöttünk, erre tessék – közben engedélyezem, hogy a vaják belépjen az otthonomat védő bűbájok kötésén belülre. E nélkül úgy sétálna keresztül a réten, hogy nem is tudná, hogy ott lakom. Majd a szikla felé veszem az irányt, aztán hátra nézek, mert rájöttem, nem figyeltem, hogy követ-e amaz.


Jegyzet:477 Szó Zene: *Ide írj

Liliath & Gabriel - A Démoni Kalamajka@

- Az gyakran jól jön, ifjú hölgy. Ezért van a királyoknak is tanácsadója.- mindig eljön annak az ideje, hogy másokra kell támaszkodni, az idős, megfáradt emberek a gyermekeikre, a katona a társaira, a király a jó tanácsokra.
- Nem szerénység ez, csupán tapasztalat. Nem ok nélkül szoktunk alkímiához nyúlni, és különböző főzeteket használni. Az esélyeket ki kell egyenlítenünk, főleg egy ördögfajzattal szemben. Ostobaság volt a részemről, hogy így kezdtem bele az egészbe. Az, amit kitaláltam volna, feltehetőleg egy megfontolt visszavonulás lett volna.- nem szabad túlbecsülnie a képességeit, ez minden vajáknak, és nem csak vajákoknak, de szinte minden élőlénynek a veszte lehetne. A túlzott bizalom elvakíthat, nem veszik észre a lábuk előtt heverő medvecsapdát, csak akkor, amikor a fájdalom már beléjük hasít, de akkor már késő lesz, a végzet kardja keresztüldöfi a szívüket.
- Egyszerű népek csupán, amit nem ismernek, nem értenek meg, attól félnek, és ahelyett, hogy megpróbálnák megismerni, megérteni, balgák lesznek, és az elpusztítására tőrnek. Amit tanácsolni tudok, ne jelenjen meg előttük úgy, hogy a szárnyai láthatóak, és ha el akarja nyerni a bizalmukat… nos, segítse őket a háttérből.- idővel majd csak megszokják, elfogadják a jelenlétét, és úgy fognak rágondolni, mint a hidak alatt lakó trollokra, aki karbantartja azt a hidat, és elűzi a környékről a nem kívánatos elemeket.
- A Gabriel megfelelő lesz. S téged hogy szólíthatlak?- barátságosan rámosolygott a leányra.
- Hm… átesett? Tehát nem evilági lennél? Ez igazán érdekes. S milyen hely a te otthonod? Talán ha körül írod, akkor könnyebben ki tudom találni, hogy melyik kategóriába is tudnálak besorolni.- mágiát képes használni, nem is csak amolyan bűvészmutatványokat, hanem azoknál jóval erősebbeket és bonyolultabbakat, a szárnyai alapján pedig leginkább a reliktek közzé tudná sorolni.- Rendben van, követlek.- barátságosan rámosolygott a leányra, és úgy is tett, ahogy mondta, követte az otthonába.
- Azt nevezzük megbízásnak, amire akkor kérnek fel, ha valaki nem képes elvégezni valamit, és helyette keres egy személyt, esetünkben engem, hogy végezzem el a feladatot a megfelelő fizetségért cserébe. Jelen esetben az lett volna, hogy az ördögfiókát elintézzem, ártalmatlanná teszem, és bizonyítékot viszek arról, hogy elvégeztem a megbízást, utána kapom meg a fizetségem.- türelmesen, nyugodt hangon beszélt, és közben érdeklődve figyelte, hogyan is engedelmeskedik a természet a leánynak. Még biztosabb abban, hogy a reliktek osztályába tartozik.
- Hölgyek előre.- még ha nem is tartoztak egy fajba, az nem volt kifogás arra, hogy nem követi az illemet, s természetesen követi, ha már elfogadta a meghívást, nem lesz modortalan, és táncol vissza az utolsó pillanatban.


Jegyzet:408Zene: "Zenecím"

Gabriel & Liliath/@

Átléptem a határt, ami az otthonomat elválasztja a világ többi részétől. A védelmére és elrejtésére köré szőtt több tucat bűbáj engem nem akadályozott semmiben, és már a velem levő vajákot sem fogja, és amíg arra vártam, hogy társam kövessen, végigpillantottam azon, amit látok. Még mindig nem hiszem el, milyen jól sikerült a dolog, lévén a mágia ezen ága sose volt az erősségem. Ehhez a bátyám értett igazán, ennek ellenére pont úgy nézett ki, mint otthon: egyetlen toronyszerűség, ami mintha a földből nőtt volna ki, egyenletes, hófehér fal, amit mintha egyetlen mészkő tömbből formáltak volna meg. Az egészet alul szélesebb, felfelé keskenyedő és szabályos időközönként ablakok vannak rajta körben. Ha a vaják számol, nagyjából öt emelete lehet, legalábbis kívülről annyinak látszik. A tetőnél ismét kiszélesedik, a teteje zöld, de nem cserép, hanem ismét mintha egyetlen, ebben a világban ismeretlen anyagból formálták volna meg.
A házat körülvevő teret pedig lebegő gömbök töltötték meg, amikben gyenge fény pulzált, ezekkel lehetett bevilágítani a „kertet” éjszakánként. A nevezett kert valójában nem volt több, mint a tisztás azon része, amit körbeöleltek a varázslataim, mivel sajnos az agrobűbájhoz, és úgy általában a kertészkedéshez nem értek.
- Erre tessék fáradni be – invitálom be a vajákot az előtérbe, aztán végigmérve őt és magamat, rá kell jönnöm, hogy ránk férne egy fürdő, főleg a másikra. - Azt hiszem, jobb, ha mindketten lefürdünk, mielőtt beljebb mennénk.
Nem szeretném, hogy sár és a lényből kifolyt nedvek bekerüljenek a házamba. Remélem, a másik nem veszi sértésnek a felvetést. Közben egy gondolattal utasítom a házat, hogy alakítson ki két fürdőt, ami az előtérből nyílik. Érzem, hogy a helyet átszövő mágia engedelmeskedik az utasításomnak, és hogy a helyet az akaratomhoz hajlító bűbájok a mélyben működésbe lépnek, majd a falban mindkét oldalon egy-egy bemélyedés kezd megjelenni, majd pár szívdobbanásnyi idő múlva már egy helyiség kezd megformálódni, mind jobb, mind bal oldalon, és nem sokkal később már kész is volt a két fürdőhelyiség.
- Úgy ni, most már le tudunk tisztálkodni, mielőtt beljebb megyünk – mosolyodom el. Aztán eszembe jut, hogy lehet, a másik nem tudja, hogy működik egy vízcsap, mert mintha itt nem lenne sűrűn. - Bent lesz egy nagy kődézsa, és két fém kerék, ha az egyiket elcsavarja, meleg víz jön ki a csőből, ha a másikat, akkor hideg, ha mindkettőt egyszerre, akkor attól függően, melyiket mennyire csavarta el, változni fog a hőmérséklete. Legyen óvatos, a meleg elég forró tud lenni, ne forázza le magát!
Remélem, hogy nem jut eszébe megkérdezni, hogy működik a dolog, mert a vizet ugyan az otthonom alatt levő föld alatti patakból nyerem, melegíteni viszont mágiával melegítem föl, és szintén egy térkapu bűbájjal kerül a ház víztározójába.
- Találni fog bent szappant is, meg fürdősót, használja őket nyugodtan – azzal sarkon fordulok és belépek a hozzám közelebbi helyiségbe, és nekilátok fürdővizet engedni. Közben visszaváltozom valódi alakomba, és egy gondolattal eltüntetem magamról a ruháimat, és ekkor jövök rá egy fontos dologra: nem vagyok egyedül az otthonomban. És mivel eddig nem volt rá szükségem, nem csináltam ajtót a helyiségnek, gy a másik, ha a folyosón van, még simán beláthat. Gyorsan magam köré csavarok egy törölközőt, és az előtér felé pillantok, hogy ott áll-e még a vaják, vagy már bement a fürdőbe. Reménykedem, hogy az utóbbi. Szörnyen zavarba jönnék, ha meglátott volna!


Jegyzet:*536 szóZene: *Ide írj

Valaki & te/cím@

Nem győz az egyik ámulatból a másikba esni. Sokat megélt vaják volt, látott olyan dolgokat, amiket az ifjú társai se hinnének el, talán még a mágusok is megkérdőjeleznék az elmeállapotát, ha elmondaná. Nos, a mostani helyzet is beleesett ebbe a kategóriába. Ahol egyszer még erdő volt, ott most már lebegő gombák fogadták, és egy fehér… elefántcsont torony, és olyan tető, amiről még csak nem is hallott eddig. Kedve lenne felmászni, és megérinteni, mintát venni belőle. Túl sok kérdés, olyan sok, hogy mintha mind egyszerre akarnának a nyelvére rohanni, de beragadtak egy sarkon, és egy se jut a férfi eszébe.
- Hogy? Oh igen, máris.- ha ilyen meglepő kintről, kíváncsi volt arra, hogy vajon bent mi fogja várni?- Gondolod?- felemelte a karját, és megszagolta a hónalját, amitől hamar elrántotta az arcát és az arcára kiülő kifejezés elárulta, hogy igen, úgy fest, nem árt egy fürdő.
Elkerekedett szemekkel nézte, ahogy a helyiség megváltozik, a semmiből egyszerre csak lett valami, az anyag engedelmeskedett a hölgynek. S Gabriel egyre biztosabb abban, hogy élete egyik, ha nem a legjobb döntését hozta meg azzal, hogy nem bocsátkozott harcba vele. Hihetetlenül alulmaradt volna, aki ilyen erővel bírt, azt talán igazából be se lehet sorolni a vajákok által ismert csoportok egyikébe se. Talán csak az istenek vagy félistenek közzé.
- Öhm… igen…- Liliath pedig úgy beszélt az egészről, mintha csak mindennapos lenne, és a számára lehet az volt, de Gabrielnek ez új, lenyűgöző, és még az ifjú hölgy akar többet tudni a vajákokról, amikor ilyen képességekkel rendelkezik.- Rendben van, azt hiszem, hogy boldogulni fogok majd vele. Esetleg a ruháimat megtisztíthatom valahol? Hiába lesz a testem tiszta, ha a koszost veszem vissza, ott leszek, ahol a part szakad.- nem sokat ér a tisztálkodás, ha utána visszaveszi a véreset, földeset, izzadt ruhadarabjait.- Élni fogok velük.- kissé kótyagosan sétált be a fürdőbe, a látottak még mindig meglepték. Körbejárta az említett dézsát, barátkozott a csapokkal és azokkal a fém kerekekkel, majd megnyitotta mindkettőt, és az ujjaival tesztelte, hogy milyen is a hőfok, amikor pedig megfelelőnek találta, nekikezdett a vetkőzésnek, és amikor kész lett, a dézsa is megtelt vízzel, elmerült benne. Elsőnek csak pihentette a végtagjait, hagyta magát ellazulni. Hiába, lassan kezdi érezni az évek súlyát, sokat tud számítani egy ellazító, meleg fürdő, főleg a csontjainak.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Gabriell & Liliath/@

Annak, hogy a férfi már nem volt a folyosón, borzasztóan megörültem, majd egy gondolattal ajtókat hoztam létre a fürdőknek, aztán rájöttem, hogy annyira el voltam foglalva a fürdők létrehozásával, hogy nem válaszoltam Gabriel kérdésére, így telepátiával a következő választ küldtem el neki:
- A fürdő egyik sarkában talál egy dézsát és mosószert, ott le tudja tisztítani a ruháit.
Remélem, nem rémült meg tőle, bár elvben erre a varázslók is képesek, legalábbis azt hiszem. Aztán megnyitottam a csapokat és megvártam, míg megtelik a kád gőzölgő vízzel, és beleereszkedtem. Mindig is imádtam a jó meleg vizes fürdőzést, ez egyik azon dolgoknak, amik tudnak hiányozni, mikor épp a világot megismerve járom azt. A gondolataim elkalandoztak egy kicsit, az idősnek tűnő vaják oly sok kérdést tett fel az erdőben, amikre majd választ szeretne kapni. Ha végre leülünk egy kis tea mellett az étkezőben vagy a nagyszobában…
Megpróbáltam sorba rendezni gondolataimat és emlékeimet a világomról, és hogy abból mennyit osszak majd meg a másikkal, hisz a világom olyan más, mint ez itt! A mágia sokkal elterjedtebb volt, még a legegyszerűbb munkás is képes volt egy fénygömbre vagy egy gyengébb pajzs felhúzására, és az életünk minden aspektusát átszőtte. Hatalmas épületeket húztunk fel a segítségével, meghódítottuk a tengereket, az eget, és idővel a világunk határain túli tér egy részét is. Hatalmas kapukat építettünk, amik távoli helyeket kötöttek össze és vittek oda egy szívdobbanásnyi idő alatt, és hatalmas, égi hajókat, melyek a csillagok közt járták az űr végtelenjét.
Magam sem tudom, mennyi időt töltöttem a kádban az emlékeimet rendezgetve és gondolataimba mélyülve, de rá kellett jönnöm, haza akarok menni. Hiányzik az ottani életem és a testvéreim. Végül kénytelen-kelletlen visszatértem a jelenbe. Nem akartam megváratni a másikat, így kimásztam a kádból és egy gondolattal meg szárítottam magam, majd nekiláttam megfésülködni, végül pedig tiszta ruhát bűvöltem magamra. Kifele menet megigazítottam a nyakamban lógó zöld követ. Egyike azon kevés tárgyaknak, amiket onnan hoztam magammal. Ez pár könyv, ami nálam volt, egy hátitáska és néhány ruhám, semmi több. Kiléptem az előtérbe.
- Remélem, élvezted a fürdőt, és elnézést, hogy ilyen sokáig várattalak. Tudom, hogy sok kérdésed van, és ígérem, amire lehet, választ adok, de értsd meg, vannak dolgok, amiket nem osztok meg akárkivel. Amíg itt vagy, meg kell kérjelek, hogy tarts be pár szabályt – közben beljebb invitálom a központi helyiségbe, ahonnan a felsőbb szintek is elérhetőek. - Az első: a legfölső szint tilalmas, oda a saját biztonságod érdekében ne menj fel. - Ekkor jöttem rá, hogy Gabriel se repülni se teleportálni nem tud, és nincsenek lépcsők, se portálok a felsőbb szintekre. - Oh, én buta… - lehunytam a szemem és ismét működésbe hoztam a házat keresztül szövő bűbájokat, és a falból körben egy lépcsősor kezdett kinőni, valamint a lépcső oldalán egy portál jött létre, ha esetleg az előre haladott kora okán Gabriel nincs oda a lépcsőzésért.
- Na, így már mindjárt jobb. Szóval, a felső emeletet még nem fejeztem be. Vannak pontok a padlóban, amik nem padló, csak annak látszik. Nem szeretném, ha lezuhanna és meghalna, így oda ne menjen. - Majd az egyik folyosóra mutatok, ami innen indul ki. - Az a folyosó a saját személyes lakótermembe vezet, oda kérem, ne menjen be az engedélyem nélkül. Egy hölgynek kell a privát tér.
Illetve, őszintén, nem tudom, hogy a hálószobám alatti kamrában összesűrűsödött mágikus energiák mit művelnének egy emberrel. Az utóbbi időben egyre jobban koncentrálódik a mágia odalent, aminek én örülök, de egy sima emberre vagy épp egy vajákra nézve lehet, veszélyes lenne.
- Amúgy nyugodtan fedezze fel a helyet, ahogy szeretnéd. Most pedig üljünk le egy kis tea és némi sütemény mellé, mert úgy emlékszem, hogy kérdéseid voltak arról, honnan érkeztem és kicsoda-micsoda lehetek… És nekem is vannak kérdéseim! Rólad és a vajákokról, kedves Gabriel, és a világról, amibe belecsöppentem.


Jegyzet:*619 szóZene: *Ide írj

Liliath & Gabriel@

- Egyik meglepetés után a másik. Köszönöm kedvesem.- új ismerősének a hangja csendült fel az elméjében. Milyen fura egy lény volt, olyan dolgokra volt képes, amikre talán még az öreg és erős mágusok közül is csak kevesen. Bár a külseje megtévesztő lehet, hiába a fiatalos arc és kecses test, lehet akár egy több ezer éves valami is.
Megszabadult a ruhájától, és még mielőtt fürdött vett volna, hozzálátott, hogy kimossa a mocskot belőle. Hisz semmi értelme nem lenne a tisztálkodásnak, ha utána a mocskos ruháját venné fel. Olyan lenne, mintha enne de utána egyből ki rókázná az ételt. S mikor végre úgy ítélte meg, hogy tiszta, felakasztotta száradni, és megnyitotta magának a csapot. Nem tűnt túl bonyolultnak, mégis lenyűgözve nézte, ahogy a meleg víz folyt belőle.
- Lenyűgöző. Nincs szükség mágiára, vagy vízforralásra, és mégis meleg.- kioldotta a haját, és még mielőtt teljesen megtelt volna a dézsa vízzel, elzárta a csapot és belelépett a dézsába. S be kell látnia, hogy talán nem ártott volna, ha némi hideget is enged hozzá. De már nem fogja elölről kezdeni. Elmerült a forróságban, lábait kirakta a dézsa szélére ahogy a karjaival is megtámaszkodott, a fejét pedig hátra döntötte. Élvezte, ahogy az öreg testét kényeztette a víz, és közben azon gondolkozott, hogy kivel is lehet dolga. Ám ez se tartott sokáig, a gondolatai hamar másfelé terelődtek, túlságosan ellazult ahhoz, hogy ilyen komoly dolgokról elmélkedjen.
Nem tudja, hogy meddig is áztatta magát, de sajnos ideje, hogy gyorsan meg is mossa magát, ne csak áztassa a testét.
Kész volt, tiszta, a haja is megmosva, ideje elválni pihenéstől, és a ruháit is meg kell szárítania. Még szerencse, hogy vaják volt, és így képes volt arra, hogy az Igni segítségével ezt megtegye. Végre mindene tiszta lett. A ruhája, saját maga is, ismét magára öltötte és a haját is visszafogta lófarokba. Majd elhagyta a fürdőt.
- Igen, kifejezetten pihentető és megnyerő volt. Köszönet érte.- hálásan meghajolt.- Ez csak természetes, én vagyok a vendéged, így nekem kell alkalmazkodnom.- egy félmosollyal figyeli, ahogy lépcsők jelentek meg. Ha nem szeretné, hogy odamenjen Gabriel, akkor nem kellene megadni rá a lehetőséget a lépcsökkel.
- Igen csak rossz vaják lennék, ha nem venném észre, és a medálom is jelezné, de megnyugtatlak, nem fogok felmenni. S ez csak természetes, hogy nem lépek be a lakrészedbe. Elvégre milyen férfi lennék, ha invitálás nélkül ilyet tennék?- enyhén felháborodott, hogy valaki ilyet feltételezik róla. Griff volt, nem pedig valami esztelen kis kakas.
- Nos, igen, elég sok kérdésem volna. Oh, és előre köszönöm a teát és a süteményt is. De hölgyeké az elsőbbség, igyekszem a legjobb tudásom szerint válaszolni a kérdéseidre. Bár nem hiszem, hogy olyan érdekes legyek, hogy rólam kelljen kérdezned.



Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Gabriell & Liliath/@

Amikor beljebb tessékelt a másik a saját házamban, egy pillanatra fennakadtam. Értem én, hogy ennek a világnak az illeme azt diktálja, hogy engedjük előre a hölgyeket, de könyörgöm, én vagyok a házigazda, vagy mi a szösznek hívják ezen a nyelven… Na mindegy, előre megyek a nappaliként szolgáló helyiségbe, ami egy félkör alakú terem. Az ajtaja a főhelyiségre nyílik, és mivel szeretem a jól, természetesen bevilágított tereket, így az egész olyan, mintha a fal és mennyezet üvegből lenne. Eredetileg a padlót is átlátszónak akartam, de aztán rá kellett jönnöm, hogy az még nekem is rémítő lenne. Természetesen nyáron képes vagyok elsötétíteni a szobát, hogy ne melegedjen fel túlságosan, és kívülről nézve a fal tömörnek és fehérnek látszik. Itt is a belső teret egy nagy fa asztal és több szék töltötte ki, valamint egy szekrény. Az evőeszközöket tartottam benne, természetesen mindet zöld színű zománc borította, vagy legalábbis ahhoz hasonló.
- Oh, elnézést. Nem számítottam vendégre – szalad ki a számon, ahogy meglátom az asztalon szétszórt tekercseket, könyveket, az egyik szék előtt pedig kiterítve a Kontinens térképe, rajta minden erőhely bejelölve, amit eddig meglátogattam, amióta idekeveredtem. - Egy pillanat és rendet rakok.
Intettem az asztal felé, mire a papírok és könyvek helyét átvette egy kancsó gőzölgő meleg víz, két csésze, egy csupor méz, némi tej és teasütemény, és természetesen többféle teafű. Némelyiket magam alkottam meg, némelyiket egy bizonyos Császárné palotájából szereztem, amikor odavetett a Sors.
- Nos, most már teázhatunk – mosolyodtam el. - Válassz, milyet szeretnél. A kancsóban van víz és persze szűrő is, csak tegye bele, amilyet szeretne. Én mindent szeretem - közben leülök az egyik székre. - Azt pedig, hogy mi érdekes, majd én eldöntöm, köszönöm szépen – közben szedek magamnak a teasütiből.
- Nos, hogy még az erdőben feltett kérdésedre feleljek, igen, nem ebből a világból származom, és mielőtt megkérdeznéd, nem, nem tudom, mikor és pontosan hogyan kerültem ide, sem azt, hogy hogy juthatnék haza. Hidd el, ha tudnám a mikéntjét, már megtettem volna. Ugyan meglepően érdekes világ ez, ahova csöppentem, de otthon senki nem próbált vasvillát belém állítani, és a mágia megértésében és használatában is fényévekkel az itteniek előtt járunk, bár ezt szerintem kezdi sejteni, mióta átlépte szerény otthonomat körülvevő rejtő- és óvóbűbájok körét.
Ugyan sejtéseim szerint azért lehetnek mágusok, akik képesek hasonlókra, de még nem találkoztam egyel sem. Igaz, eddig csak összesen kettővel futottam össze, egyik se volt hosszú. Az első fel akart nyitni, a második pedig az egyik térképemre tartott igényt, de ő legalább pénzt ajánlott érte.
- És hogy én mire vagyok kíváncsi? Hmm, hol is kezdjem…? Mint sejtheti, nem maga az első vaják, akivel találkoztam, és mióta megtanultam az önök nyelvét, amennyire sikerült, próbálom bővíteni a tudásomat, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a hozzád hasonló vajákok esetében a könyvek vagy hasznavehetetlenek – jelenik meg kezemben a Monstrum, avagy egy vaják leírása című, vaskos, nem épp hízelgő mű – vagy a társadalmi megítélésük helytelenségéről szól – jelenik meg a kezemben a Vaják. - Nem éppen olyan ördögiek, mint gondolnánk. Vagy épp hiányosak – jelenik meg több könyv a vajákokról. - És az egyetlen élő, akivel eddig találkoztam, inkább arról mesélt, mi az, ami esetleg veszélyes lehet rám, azok alapján, amit kiderített rólam, míg az ellenem szóló megbízás miatt nyomozott utánam. - Szerencsémre sose kellett megküzdenem vele, amiért mind a mai napig hálás vagyok a Sorsnak. - Szóval igen, nekem ön, és amit a világról, a vajákokról tud, legalább olyan érdekes, mint önnek lehetek én és az én furcsaságaim – mutatok körbe a szoba átlátszó falain, amin épp besütött a lenyugvó Nap fénye.
- Szóval, most, hogy válaszoltam egy kérdésére, azt hiszem, én jövök: mi az a vaják, azon kívül, hogy „irtani való mutáns korcs”, „szörnyvadász” - meg egyáltalán, hogy tudnak önök legyőzni egy olyan lényt, mint amivel az erdőben találkoztunk? Mert én megvédem magam, mint tapasztalta, de önök tudtommal nem tudnak sem teleportálni, sem tűzgolyót előteremteni a semmiből.
Közben a kancsó felé intek.
- Nos, sikerült választani, milyen teát szeretne? Ha rám hallgat, a szamócás nagyon finom.


Jegyzet:655 szó Zene: *Ide írj

Liliath & Gabriel/Démoni kalamajka@

Alaposan megfigyelte a környezetét, a fura épület minden négyzetcentijét, annyi mindent akar megjegyezni és észrevenni, amennyit az elméje képes volt befogadni. Le kell írnia az itt tapasztaltakat, hogy a testvéreit is tájékoztatni tudja arról, hogy kibe is botlót bele és mire képes a kis hölgy. S a legfontosabb, hogy figyelmeztesse őket, véletlenül se lépjenek fel vele szemben agresszívan, hiszen azok alapján, amiket látott, tapasztalt, azok alapján arra a következtetésre kellett jutnia, hogy nevetségesen gyengék lennének Liliathtal szemben. Talán a legerősebb mágikus képességekkel bíró lény volt, akihez eddigi pályafutása során Gabrielnek szerencséje volt. S ez aggasztó volt, hisz most szerencséjük van, egy olyan leány volt, akiben sok nyomát nem látta a rosszakaratnak, inkább naiv volt, és ezt meg kell védeniük a vajákoknak, meg kell akadályozniuk, hogy túl korán, túl hamar szembe találja magát a halandók igazi természetével. Mindenki érdekében ez lesz a legjobb megoldás.
- Ugyan, semmi baj. Tökéletesen megértem.- megértően elmosolyodott, és csak intette a baljával. Miatta nem szükséges rendet rakni, hiszen az idős vaják volt a vendég, neki kell alkalmazkodnia, és nem pedig fordítva.
Röpke pillantást vetett az asztalon heverő térképre, és a megjelölt pontok alapján ki tudta következtetni, hogy miket is jelöltek azok.- Elnézésed kérem, ha tolakodó lennék, de kaphatnék majd egy másolatot a térképről? A megjelölt erőhelyekkel, ha lehetséges.- kissé zavarban érzi magát a kérése miatt, de hiába az évszázad, ami már mögötte volt, nem ismerte minden erőhely pontos helyét, az a térkép pedig nagy segítség lenen a számára és a jövendőbeli vajákoknak is hasznára válhat.
Ismét sikerült lenyűgözni Gabrielt, úgy varázsolt az ifjú, mint mások a levegőt veszik.
- Köszönöm szépen.- helyet foglalt és gyorsan szemügyre vette a lehetőségeit.
- Érthető, hogy így reagáltak a helyiek, olyan valaki vagy, amivel még nem találkoztak. Talán azt gondolhatták, hogy egy sucubbus vagy, és a férjüket akarod.  Arra pedig már tényleg rájöttem, hogy mágia terén jóval fejlettebb vagy a mi mágusainknál, legalábbis azoktól, akiket személyesen ismerek is.- s bár nincs személyesen gondja a mágusokkal, de azért nem is keresi a társaságukat. Még él benne annak az emléke, hogy mit is tettek az otthonával, féltékenység igazán rossz tulajdonság, és ha hatalommal párosul, még rosszabb.
- Igen, sajnos a könyvek a legtöbb esetben nem érnek túl sokat. Az alapokat megismerheted ugyan, de a többit magadtól kell megtapasztalnod. Legalábbis nekünk gyakran ezt mondogatták. S legyen úgy, elfogadom a szamócást, amellett könnyebben tudok neked válaszolni.  Tehát, hogy mik is vagyunk? Egyesek szerint hibák, amiket sose kellett volna elkövetni. A Szférák miatt megjelentek a szörnyek is, és szükség volt olyan fegyverekre, akik képesek voltak harcolni ellenük, ezek lettek az első vajákok. Mi vagyunk az emberek szemében a szükséges rossz, csak kicsivel jobbak azoknál, amik ellen harcolnunk kell. Bár igazából nem nagyon tudom elmondani, mik is vagyunk, a vaják létet lehet a szakmánknak hívni. Ahogy két ács se egyforma személyiségű, úgy mi vajákok se. Azt még megjegyezném, hogy ne lepődj meg, ha nem látsz olyan sokat belőlünk, majdnem sikerült teljesen kiirtani minket. Talán néhány száz év, és nem leszünk mások, csak történetek, amikkel a gyerekeket riogatják az elalvás előtt.- kortyolt a teából, ha az kész lett.-  S bár igaz, az eljárásnak köszönhetően nem csak azt a képességünket vesztettük el, hogy utódokat nemzünk, de a mágikus affinitásunk nagy részét is. Bizonyos fokig képesek vagyunk használni mágiát, biztos vagyok benne, hogy feltűnt a pajzs, ami körbevett a harc közben, mi ezeket jeleknek hívjük. S bár nem látszanak túl erősnek, azért nem lehet rájuk panaszunk. Az én iskolám pedig kifejezetten ezek használatára fokuszált, ezért a mi jeleink erősebbek a többiekénél. Ez az egyik módszer a harcra, vannak még bombáink, amiket hatékonyan fel tudunk használni a harcokban, vagy éppen olyan szereink, amik biztosítanak a számunkra némi előnyt. Felfokozzák az érzékszerveinket, a reflexünket, vagy éppen a fizikai erőnket, gyorsabb regenerációt adnak. Természetesen akadnak mellékhatások is, ha túlzásokba esünk a használatuk során. S persze ott vannak a kardjaink, ezüst a szörnyek ellen, acél az egyszerűbb halandókhoz. S végül, de nem utolsó sorban, a legfontosabb eszközünk, a tapasztalat, ami nélkül nem maradnánk életben. Azt még megjegyezném, hogy az a lény, amivel harcoltunk, egyedül nem lettem volna képes legyőzni, csak ha a szerencse mellém állt volna, megsebezni, megzavarni azt igen, de kevés esélye volt annak, hogy élve kikerülők abból a harcból. Ha kegyed nincs ott, akkor kis szerencsével el tudtam volna menekülni.- ismét meg kell nedvesítenie az ajkait, a sok beszédtől kiszáradnak.- Ha szabad kérdeznem, mi a határa a képességeidnek? Elteleportálni egy olyan lényt, mint amivel dolgunk volt, és úgy, hogy meg se izzadsz, az arra enged következtetni, hogy ez mondhatni mindennapos a számodra, olyan, mint nekem leseperni egy legyet a vállamról.- szeretné tudni, hogy mégis mire képes az ifjú hölgy.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Gabriell& Liliath/@

Amikor beléptem a nappalimba, még nem számítottam rá, hogy Gabrielnek fel fog tűnni, mit ábrázol a térképem. Ez kicsit meg is lepett, de ez van, ha széthagyom a dolgaimat, na de nem baj.
- Persze, a teázás után készítek egy másolatot. Viszont ezt a helyet kitörlöm róla. Remélem, megérti, miért…
Technikailag más már úgyse tud az itteniből meríteni, hisz a hely már engem szolgál és ahhoz, hogy más is hozzáférjen, előbb át kéne törnie az erről gondoskodó bűbájokon, vagy megsemmisíteni a rúnákat, amit az otthonom alatt helyezkednek el, de az előbbi még nekem is komoly kihívás lenne, az utóbbiak létéről pedig senki nem tud rajtam kívül. Már épp válaszoltam volna egy szívesenn, de az azt követő okfejtés belém akasztotta a szót.
- Mi az a szukkubusz és mégis mit kezdenék én a falusiak férjeivel…?
Aztán már csak csöndesen figyeltem a vaják magyarázatát, miközben próbáltam minden információt megjegyezni. Aztán, mikor rájöttem, hogy ez esélytelen, megjelent az ölemben egy jegyzetfüzet és toll, ami önműködve feljegyezte, amit a vaják mondott, a népem nyelvén, mert azt még mindig könnyebben olvasom, mint azt, amit ebben a világban használnak. Közben töltök magamnak is teát.
- Igen, feltűnt, a pajzs, ami körülvette.
És végre azt is megtudtam, mire jó a két kard!
- Nos, köszönöm a kimerítő választ! És az a lény ennyire veszélyes volt?!
Azt eddig is sejtettem, hogy veszedelmesebb lehetett, mint egy egyszerű fojtólidérc, már csak a méreteiből fakadóan, de hogy egy vajákot megfutamítson… Majd feltesz egy kérdést, amit tudtam, hogy fel fog, hisz vaják, én pedig „szörny” vagyok… az itteniek szemében. Kíváncsi, mire vagyok képes, és ez egy teljesen jogos kérdés, de attól még pár másodpercig megakadtam a gondolataimban.
- Nos, hol is kezdjem… ahhoz, hogy megértsd a képességeim határait, előbb meg kell értened, mi is vagyok. Mint mondtam, azt, hogy ebben a világban minek számítok, nem tudom. Azt tudom, hogy otthon minek számítottam, de még azzal sem vagyok tisztában teljesen, mivel a fajom mércéjével mérve még nagyon-nagyon fiatal vagyok és az engem nevelő mágusok nem mondtak el mindent, mondván, ráérek megtudni, ha idősebb leszek. Aztán pedig idekeveredtem, szóval, amit mondani fogok, nem lesz teljes. Amit tudnod kell a világomról, hogy mindenki képes varázsolni valamilyen szinten, és ettől nagyon más, mint az itteni. Természetesen ott is megvannak az értelmes fajok, mint emberek, törpök, tündék, meg még pár, amire a ti nyelvetekben nincs megnevezés. Én az egyik ilyen értelmes fajból származom, aminek a nevét legjobban úgy tudom lefordítani, hogy a „mágia gyermekei”. Igaz, hogy a mi fajtánk ritka, pontosabban mindössze tizenketten vagyunk, se többen, se kevesebben. Ha egyikünk meghal, órákon belül születik egy újabb, azonban, ha élünk, mind az egy tucatnyian, akkor nem születik újabb közülünk. Hogy miért van ez így, azt nem tudom, de ami kiemel minket a többiek közül, az a mágiához való affinitásunk. A fajtánknak ugyanúgy szüksége van élelemre, vízre, levegőre, mint neked, vagy bárki másnak. Azonban nekünk szükségünk van még valamire: mágiára. Nem tudunk nélküle létezni. Erre azután jöttem rá, hogy idekerültem, mivel ott, ahonnan jöttem, sokkal több mágikus energia áll rendelkezésre, mint ebben a világban, az erőhelyeket leszámítva, azonban ennek is megvannak az előnyei. A fajtámat otthon négy tényező limitálja: az első az életkora. Minél idősebbek vagyunk, annál több mágikus energiát tudunk magunkban tárolni és felhasználni. A legidősebbek képesek kontinenseket kiemelni az óceánból és távoli lakatlan világokat lakhatóvá tenni. De ők már sok-sokezer évet tudhatnak maguk mögött, velem ellentétben. A második, az affinitásunk. Mindenki jobb a mágia egy bizonyos területén, ami ha úgy tetszik, a specialitásunk. Én sajnos még nem tudom a sajátomat. Ez is olyasmi, amire a meseterek azt mondták, ráér, ha nagyobb leszek. Végül pedig a képzelőerőnk. Számunkra varázsolni egyet jelent a létezéssel. A mágiát nem rítusokon és szavakon keresztül formáljuk, hanem a gondolatainkkal. Mi elképzeljük, a mágia megvalósítja. Azonban, mióta ideérkeztem, fel kellett fedeznem, hogy a mágia itt gyengébb. Ha túl sokáig vagyok távol egy erőhelytől, legyengülök, és előbb-utóbb öntudatlanságba süllyedek. Ez volt az első lecke, amit megtanultam. Mivel az ideérkezésem után nem tudom, hogy mennyi ideig, de ilyen állapotban voltam. Aztán a Soddeni Csata alatt a soddeni hősök által elszabadított varázslatok felébresztettek, mert a hely alatt „aludtam”. A második dolog, amit felfedeztem, hogy a mágiának itt vannak szabály-szerűségei. Ezeket itt az otthonomban, amit olyanná formáltam, mint az otthoni világom, képes vagyok figyelmen kívül hagyni, de például az anyagot csak itt tudom a kedvem szerint formázni. Az otthonomon kívül is meg tudom csinálni, ha nagyon akarom, de ahhoz rengeteg energiát kell elpazarolnom, és mint sejtheti, hacsak nincs a közelben egy erőhely, hogy újratöltsem magam, nem próbálkoznék meg vele. És végül, a negyedik dolog, amire nem vagyunk képesek sem otthon, sem itt: nem tudjuk feltámasztani a halottakat. De ha arra kíváncsi, mennyire vagyok veszélyes, nos, ha azt mondom, képes lennék elpusztítani Novigradot egy gondolattal, az kielégítené a kíváncsiságát?
Valójában nem akarok belegondolni, hogy a sivatagi kísérleteim milyen eredménnyel zárultak. Az a kráter sokkal nagyobb volt, mint Novigrad. Sose mértem le, de sose voltam olyan boldog, mint akkor, hogy nem itt kezdtem el kísérletezni.


Jegyzet:825 szóZene: *Ide írj

Liliath & Gabriel@

- Megértem az okát, de sok értelmét nem látom, hiszen én emlékezni fogok rá, és ami azt illeti, ez az Erőhely számunkra nem ismeretlen. De annyit megtehetek, hogy elmondom a testvéreimnek, hogy nem érdemes erre járni, erősen védett, vagy majd valamit kitalálok.- nem látja jó ötletnek, hogy más is felkeresse Liliathot, túlságosan balul sülhet el a dolog, főleg akkor, ha valami ostoba lovag úgy gondolja, hogy így fog hírnevet szerezni magának. Beszélnie kell pár ismerősével, hogy a megfelelő történetet megalkotva elérjék, hogy senki se akarjon erre felé járni, még véletlenül se.
- Huh… nos… a szukkubusz egy olyan lény, aki nem igazán takarja el a bájait, és… hajtja a vágy, nagy libidóval rendelkezik, talán a legnagyobbal amit valaha láttam. Ami pedig azt illeti, hogy mit csinál a falusiak férjeivel… csillapítja a vágyait, egészen addig, még valaki fel nem adja, és nem bírja tovább, de ez általában nem az említett lény lesz.- bár most, hogy belegondol, lehet azért kérdezett vissza, mert egyáltalán nem volt még része „olyan” dolgokban, remélhetőleg nem Gabriel lesz az, aki ezt elrontja neki a fura magyarázatával. Bár ha átgondolja, semmi olyat nem mondott, ami gondot okozhatna, legalábbis reméli.
- Igen, az a lény tényleg olyan veszélyes volt. Egy magányos vajáknak arra, hogy legyőzze, nos nem túl sok esélye van. Nekem is annyi volt a szerencsém, hogy volt nálam megfelelő bomba, de előbb vagy utóbb menekülnöm kellett volna, és ha aznap rám mosolyog a Sors, akkor túl is élem. De szerencsére ott voltál, így nem kellett senkinek se feldobnia a talpát… főleg nekem.- ezt már halkabban mondta, inkább motyogta a bajusza alatt.
Most Gabrielen volt a sor, hogy hallgasson, és megjegyezze az elhangzottakat. De nem készült fel erre a szóáradatra, és arra a rengeteg információra, egyik a másik után, azt se tudja, hogy mi is volt a fontos, és mi az, amit nyugodtan kihagyhat. De amit sikerül leszűrnie, hogy Liliath fajtája ritka, és mint azok, erős, sőt, ahogy megemlíti, hogy mire lenne képes, túl erős is volt, túlságosan erős, és akárhogyan is csűri, csavarja, előbb vagy utóbb veszélyes is lesz. A megfelelő ráhatással pedig… el se tudja képzelni, hogy mi történne.
- Túlságosan is.- nyugalmat erőltetett magára.- Reméljük, hogy ez nem fog megtörténni, és ha elfogadsz egy tanácsot, kerüld az embereket, legalábbis addig, még ki nem ismered őket, hogy ne érjenek váratlan meglepetések, és így nem fog kellemetlen meglepetés érni, és egy óvatlan pillanatban, nem fog egy falu helyén kiégett gödör virítani. S arra nem gondoltál, hogy hazajuss valahogy?- természetes, hogy rákérdez, azok után, amit megtudott ez a minimum.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Gabriell & Liliath/@

Amikor befejeztem a mondókámat, hátradőltem, és belekortyoltam a kezemben gőzölgő italba. Oh. Annak, hogy ezt a helyet mások is ismerik, nem igazán örültem, bár hacsak nem varázsló vagy más bűbájos szerzet, nem fog látni és érzékelni semmi szokatlant, erről a házamat körülvevő számos bűbáj gondoskodott, és elvben egy bűbájból sem sokat, de sajnos van a védelmet adó varázslatok közt olyan, amit nem tudok rendesen elrejteni az ereje és az összetettsége miatt.
- Értem és köszönöm, hogy segítséget ígér, habár megvannak rá a módszereim, hogy a nem kívánt látogató ne tudjon bejönni. Gondolom feltűnt a házamat körülvevő védelmi rendszer. Egy részét több védő- és rejtőbűbájjal vettem körbe. Egy nem mágikus személy azt se veszi észre, hogy itt van. Egyszerűen keresztülsétál a mezőn, mintha semmi fura nem lenne benne. Ha valaki mágikus, és megpróbál illetéktelenül behatolni, nos, számára sok sikert tudok csak kívánni.
A szukkubuszról adott válaszának felét se értettem, szóval úgy döntöttem, ideje megkérdeznem pár dolgot.
- Mégis mi az a libidó, meg vágy? És hogy akarja csillapítani, és mitől nem bírja tovább a másik? Ugye nem esik baja?
Próbáltam eltüntetni az arcomról a teljes értetlenség látszatát, de csak minimális mértékben jártam sikerrel. Egy újabb dolog, amit meg kell tudnom, hogy micsoda.
- Oh, értem. Ez esetben nagyon bátor dolog volt, hogy neki rontott, és örülök, hogy megúszta sérülés nélkül! Őszinte leszek, teljes biztonságban voltam. A lény képtelen lett volna áttörni a pajzsot, amit látott aktiválódni, mikor nekem rontott. És, ha ilyen veszélyes a munkája, hadd adjak önnek valamit!
Intek egyet, mire a mágia szövedéke a kezembe sűrűsödik, majd egy ovális, áttetsző kristály formájában anyagiasul. Érzem, ahogy az akaratom formálja a valóságot, majd egy pár pillanat múlva végre Gabriel felé nyújtom a kristályt.
- Tessék. Ez azt hiszem, segíthet abban, hogy kevésbé kelljen aggódnia, ha hasonló lénnyel találkozik. Ha megérinti, és arra gondolt, hogy aktiválódjon, egy erős pajzsot von a hordozója köré. Ugyanígy, kikapcsolásra gondolta tudja deaktiválni, viszont nem marad meg örökké. Nagyjából tíz percig aktív, vagy ha túl sok támadt nyel el egymás után, vagy kifejezetten nagy erejű támadást, és ha lemerül, akkor is újra kell töltődnie. Az nagyjából három nap. Kivéve, ha erőhelyhez viszi, ott gyorsabb.
Az öreg vaják azon tanácsát, miszerint kerüljem az embereket, hangosan felnevettem.
-Ezzel, azt hiszem, elkésett, jó vaják uram. Amióta idekeveredtem, már próbáltak vasvillával hasba szúrni, felnyitni, hogy megtudják, hogy működöm, kilyuggatni nyilakkal, és már rájöttem, hogy jobb, ha elrejtem a nem épp emberi jellemzőimet, ha köztük járok.
Azzal aktiválom a rejtőbűbájokat, amik a szárnyaim, szarvaim és a farkam eltüntetésére szolgálnak.
- De mint láthatja, már van rá egy módszerem, hogy ne legyek annyira feltűnő, bár ebben a formában meg egy csapat tünde akart kilyuggatni, mert „doán” vagy mi a szösz vagyok… Arra már rájöttem, hogy ebben a világban még nem jöttek rá az értelmes fajok, hogy nincs sok értelme egymást gyilkolni. Sokkal célravezetőbb együttműködni békében, de hiszem, hogy alapvetően jó emberek és más értelmes lények lakják ezt a világot is, mint a sajátomat.
Az utolsó kérdéstől kicsit elszomorodtam, mivel eddigi útjaim során még nem leltem módot a hazajutásomra.
- De igen, de sajnos a világok közti átjárók nyitása még nem került a megtanulandó dolgok listájára, mielőtt ideérkeztem volna. Térben el tudom mozdítani magamat kifejezetten nagy távolságokra is, amíg van valami, amit célpontként használhatok, például egy erőhely, de hogy egy másik világba kaput nyissak… Sajnos ez meghaladja a jelenlegi tudásom és hatalmam, és még jó pár száz évig így is fog maradni. Ráadásul nem tudom, pontosan hol helyezkedünk el térben és időben, és ezen információk nélkül egy ilyen bűbáj csak katasztrófával végződne, mert vannak világok, ahova kaput nyitni veszélyes, és élek a gyanúperrel, hogy nem csak a csillagok óceánjában mozdultam el, hanem egy egészen más valóságba csöppentem át… Ha érti, mire gondolok.
Bár őszintén, kétlem, hogy egy idős vaják képes lenne különbséget tenni a között, hogy egy másik csillag lakható világából utazik, és aközött, hogy egy másik dimenzióba lép át, de nem baj. Ez a mágia még nálunk is egy igencsak ezoterikus és kevésbé megérthető forma volt, én is csak az elméleti alapokkal vagyok tisztában, és sosem próbálkoznék vele egyedül.
- Így, egyelőre járom a világukat, hogy találjak valakit, aki segíteni tud ebben, de eddig még senkit nem találtam… Így egyelőre itt ragadtam ebben a világban, legalábbis olyan ezer évig, vagy amíg nem találok valakit, aki a Tér és Idő Mestere, és képes megnyitni a világok kapuját.


Jegyzet:724 SzóZene: *Ide írj

Liliath & Gabriel/cím@

- Természetesen nem kerülte el a figyelmemet az erőtér, ami ezt a helyet körbe veszi. Csak a gondot az jelenti, hogy még a nem mágikus személyek nem is érzékelik az itt jelen lévő energiákat, még akik igen, nos, őket izgatni fogja, és előbb vagy utóbb egész szép kis társaság fog itt megjeleni. Ilyen a mágusok természete, nem fognak addig leállni, még nem járnak a végére annak, hogy mi is van itt. Gyakran minél jobban el akarunk rejtőzni, annál jobban felhívjuk magunkra a figyelmet. De ahogy említettem, majd beszélek a sajátjaimmal, és elterjesztünk egy pletykát, hogy erre nem érdemes járni, csak egy szűrke erdő, semmi más. A tied és mindenki más érdekében is.- ismeri annyira a mágusokat, hogy semmi jó nem származna abból, ha tudomásukra jutna Liliath, elég ha csak a saját iskolájára gondol. A varázshasználók akarták azt a tudást, amit az évek alatt összeszedtek, és amikor ezt megtagadták tőlük, akkor könnyedén az erőszakra hagyatkoztak. Erősek, és ez az erő szállt a fejükbe, azt gondolják, hogy többek másoknál, és mindent megtehetnek, sajnálatos, hogy idáig fajultak a dolgok.
- Khm… nos. Nem is tudom, hogy én vagyok erre a megfelelő személy, vagy se, de azt hiszem, hogy mástól nem igazán számíthatsz válaszra. A vágy, hogy a másikat akarjuk, együtt akarunk lenni vele, és nemi aktust szeretnénk létesíteni vele, a libidó pedig ez lenne, a vágy, hogy mennyire akarjuk a másikat. A csillapítása pedig… a szex lenne, és bár szoktak hangokat kiadni közben, de az nem éppen a fájdalmat fejezi ki, ellenkezőleg, feltéve, hogy jól esik mindenkinek.- nem készült fel arra, hogy ilyen kérdést fog kapni, nem is biztos abban, hogy jól mondta el, vagy éppen érthetően. De már a kérdések jellegéből is leszűrte, hogy Liliath tényleg elég fiatal lehet, már a sajátjai közt.
- Inkább ostobaságnak nevezném, mintsem bátorságnak. Egy felkészült vajáknak is kihívást jelentene, én pedig sok minden voltam, de felkészült biztosan nem. Nos, ha tudom, hogy nem egy segítségre szoruló leányt látok, hanem valakit, aki képes megvédeni magát, akkor minden bizonnyal nem avatkoztam volna közbe, de szakmai ártalom. Oh…- kis meglepetés ült ki ráncos arcára, nem gondolta volna, hogy még ajándékot fog kapni, hiszen igazából Gabriel zavarta meg a dolgokat.
- Köszönöm.- kicsit megilletődött volt a hangja, és közben a kezében lévő kristályt forgatta, ismerkedett vele. Hiszen az imént még sehol se volt, most pedig kézzelfogható lett, valami olyan mágia által, amit eddig még nem látott Gabriel.- Őszinte leszek, nem számítottam ilyen hatalmas ajándékra. Nagy becsben fogom tartani, és minden bizonnyal hasznát is fogom venni. Újfent nagyon köszönöm kedves Liliath.- egy vaják számára egy ilyen tárgy sokat érhet, sőt, aranyban talán ki se lehet fejezni. S nem hiszi, hogy használni fogja, ahhoz túl becses ajándékká vált, találni fog a számára egy jobb helyet, mégpedig a jövendőbeli otthonában, ékessége lesz.
- Ezeken lehet nevetni, az igaz, de nem pontosan rájuk gondoltam. Oh, ők igazából nem jelentenek fenyegetést. Nem, a legrosszabbak azok, akik a szavakkal tudnak bánni, akik behízelgően közelednek, mézes-mázos szavakkal bombáznak. Mondhatni a politikusok és a mágusok, legjobban a mágusok azok, akiktől tartani kell. Szinte bármire képesek, hogy a saját kísérletüket befejezzék, hogy új tudásra tegyenek szert. Tőlük kell tartanod ifjú Liliath. De szó mi szó, hasznos, ha el tudod rejteni szárnyaid és a szarvad, na meg a farkad, de a belőled kiáramló mágiát is képes vagy megzabolázni?- hiszen arra is feltudnak figyelni a képzettebbek, és akkor szinte mindegy, hogy van e szárnya, vagy se.- Ember, azt jelenti, amit mondtak, hogy ember vagy. Ez nem pont az értelemtől függ, két hangyaboly is képes háborúra. Véleményem szerint kevés olyan világ lehet, ahol nem üti fel a fejét előbb vagy utóbb az ellentétek lángja. S bár igazad van, alapvetően így van, de nem az ő hangjukat lehet hallani.- meg kell nedvesítenie a torkát, a sok beszédtől úgy érzi, hogy menten kiszárad.
- Érdekes.- lassan simogatta ősz szakállát.- De ha csak célpont kell, akkor az otthonod egy jellegzetessége is megteheti majd, egy épület, egy hely, akármi. S igen, értem, hogy mire gondolsz. Nem ismeretlen fogalom számomra az idegen dimenziók.- elég csak a szférákra gondolni.
- Valakit, aki képes a világok közt utazni… valaki. Az Ősi Vér Gyermeke, vagy talán a Vad Hajsza. A pletykák és legendák szerint ők valami hasonlóra képesek, de egyikhez se volt még szerencsém, bár a Hajsza… inkább balszerencsének mondanám, ha összefutnék velük.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Gabriell & Liliath/@

- Köszönöm, hogy figyelmeztettél, de az első személy, aki ráakadt erre a helyre, egy varázsló volt, akit nagyon érdekelt, mi működtet engem és a helyet, és gondolta, felnyit megnézni. A nevezett varázsló kénytelen volt megtapasztalni, hogy varázspárbajban van némi előnyöm. Először is a tény, hogy mágiával rám támadni nem épp bölcs gondolat, hisz egyszerűen magamba szívom. A varázserő működtet, megkötöm az energiákat és a varázslat ártalmatlanul szétoszlik, de ne vesztegessünk erre több szót, nem a legkellemesebb emlékem az a kis találkozó. És igen, azóta megtettem a megfelelő óvintézkedéseket. Nem mondom, hogy nem szúrnák ki, ha a tisztásra tévednek, hogy valami van itt, de hogy be is tudjanak jutni, nos, az ide felhúzott védelmeket még számomra is problémás lenne lebontani, ha nem tudnám pontosan, hogy működnek, és hacsak az itteni mágusok nem képesek a teret önmagába csavarva egy fajta zsebteret létrehozni, nagyon kétlem, hogy tudnának kezdeni bármit is a hellyel. De köszönöm szépen a segítséget, nyugodtan terjessze el, hogy nem érdemes idejönni, ha úgy gondolja, hogy ez segít.
Ezek után jódarabig csak emésztem, amit hallottam az öregúrtól. Úgy érzem, nem épp jó tapasztalatai lehetnek az itteni varázslókról, ami tekintve, hogy nekem mi az egyetlen tapasztalatom velük. De ha abból indulok ki, hogy az a magát varázslónak nevező személy mire volt képes, és mennyire felkészületlenül érte a mágiára való „immunitásom” és az, ahogy a káosz energiái szavak nélkül engedelmeskedtek nekem, nem hiszem, hogy könnyen be tudnának jutni ide.
- Azt hiszem, nem teljesen értem. Mi az a nemi aktus, és mi az a szex? – Már megint egy csomó szó, amit nem értek! – És ugyan már, honnan kellett volna tudnod, hogy mire vagyok képes? Nagyon hősies dolog volt, hogy megpróbáltál segíteni!
-
A férfi arcára kiülő meglepetést nem tudom hova tenni, hisz épp most mondta, hogy milyen veszélyes és meggondolatlan, meg szakmai ártalom. Ugyan miért? Nem tesz semmit. Remélem, ha legközelebb ördögfajzatba fut, jó hasznát veszi. – A férfi további hálálkodásától picit zavarban érzem magam. – Igazán nincs mit, szívesen adtam, és izé… Amúgy is az ilyen tárgyak nálunk annyira nem ritkák, meg amúgy is… - Enyhe zavaromból a férfi szavai rántanak ki. – A szavaidból azt szűröm le, hogy nem sok jó tapasztalatod lehet varázslókkal és hasonló szerzetekkel. A tudás keresése egy érthető és tiszteletre méltó cél számomra, és hogy a kérdésre is válaszoljak… – itt kicsit elpirulok a szégyentől. – Sajnos nem. Le tudom csökkenteni, hogy mennyit sugárzok, de teljesen eltüntetni képtelen vagyok, pedig mióta ide kerültem és rájöttem, hogy jobb, ha elrejtem magam, próbálom. De sose sikerül tökéletesre. Most nagyjából annyira tudom lecsökkenteni, hogy ötven méteren belül kell lennie valakinek, hogy kiszúrjon, és a vajákmedál is ezen belül érzékel. De sajnos a varázslataim jól kivehető nyomot hagynak maguk után. Egy szerencsém van: a teleportáláshoz elég jól értek, hogy lefedjem a célállomást. Nos, a mi világunk se volt mindig békés, szörnyű háborúkat vívtunk egymással, az utolsót olyan négyezer évvel ezelőtt, olyan iszonytató erejű mágikus fegyverekkel, hogy a négy kontinensből kettőt nekünk kellett helyreállítani. De ez elég volt. Ilyen hosszú idő után is elégséges érv amellett, hogy jobb tárgyalni, mint ismét megkockáztatni egy akkora katasztrófát. Amikor minden népnek vannak varázslói, akik elég erősek, hogy elpusztítsanak egy várost, akkor mindenki meggondolja, megéri-e háborúzni. És persze, az is sokat segített, hogy mi a béke oldalán állunk. A mestereim szerint a fajtám jelenléte nagyban hozzájárult a hosszú békéhez, hisz mindenki tudja, hogy nem ülnénk tétlenül egy háború esetén, és gondolhatja, hogy míg az én nem tetszésem valószínűleg senkit nem érdekelne, addig az idősebb testvéreimre szerintem hallgatnának, hisz több tapasztalatuk van, és sokkal bölcsebbek.
Az, hogy a vaják érti a különbséget a két vázolt lehetőség között, kellemes meglepetéssel tölt el.
- Értem, ennek nagyon örülök.  – Az utolsó mondata pedig ideérkezésem óta először reménnyel tölt el. – Szóval vannak, akik képesek utazni a világok között ebben a világban? Hisz ez csodálatos hír! Mit tud róluk mondani? Hol találom őket? Hogyan tudom meggyőzni őket, hogy segítsenek nekem hazajutni?
Azt hiszem, a hangomon hallhatóvá vált az izgalom, ami úrrá lett rajtam. Ha találnék egy ilyen ősi vér gyermekét, vagy mi a csodát, akkor lehet, haza tudnék jutni! Vagy ha nem is, legalább útbaigazítást kapni, hol vagyok pontosan, ami alapján elkezdhetek kigondolni egy bűbájt.
- Vagy, ha ön nem tudja ezeket, tud-e valakit, aki tudja? Kérem! Sokat segítene, ha elmondaná, merre induljak.


Jegyzet:706 SzóZene: *Ide írj

Valaki & te/cím@

- A varázslók már csak ilyenek. Hajtja őket a tudásvágy, és ha valami újat, ismeretlent találnak, akkor meg akarják ismerni, nem válogatva az eszközök közt. Tapasztalatból beszélek, sajnálatosan az iskolám birtokában olyan tudás volt, mi még a mágusok előtt is ismeretlen volt, és maguknak akarták ezt, a végeredmény pedig egy igazán kellemetlen összecsapás lett. Sajnos mi, Vajákok nem rendelkezünk olyan képességekkel, hogy magunkba fogadjuk a mágikus energiákat és azokat a saját céljainkra használjuk. Valami átok sújthatja a vajákokat, a legtöbb iskolánk súlyos támadások elszenvedője volt. De nem szeretnélek untatni az unalmas múlttal.- mondta halvány, szelíd mosollyal az ajkán.- De ne becsüld alá a mágusokat, találékony népség, legyél biztos afelől, hogy a védelmed erős, és észre is veszed őket, mikor közelednek. Különben kellemetlen meglepetésben lehet részed. S szívesen segítek, jobb mindenkinek, ha még nem fedeznek fel.- addig biztosan, még az ifjú hölgy megtanulja hogyan is mennek errefelé a dolgok, és kiismeri az emberi természetet. Nem lenne szerencsés, ha naiv maradna, senkinek se lenne az.
Ha most inna, akkor minden bizonnyal a torkán akadt volna, és egyre lilább fejjel fuldokolna. Hiába néz ki egy éret hölgynek, és az elmondása alapján, emberi mértékkel idős, de a sajátjai közt még fiatalnak számított.
- Khm… azt hiszem, hogy erre nem én vagyok a legalkalmasabb személy. Hogy felvilágosítsalak erről. De a szex és a nemi aktus ugyanaz, csak más szó, a lényege pedig, az örömszerzést leszámítva, hogy így tudunk szaporodni. Pontosabban, aki képes rá, mi vajákok, és a mágusok többsége nem képes rá.- nyelt egy nagyobbat, hiába az évek, mik Gabriel mögött voltak, hiába a tapasztalat, attól még ha valakit fel kell világosítania, zavarba tud jönni. Nőre lenne szüksége ehhez a feladathoz.- Nincs az én szakmámban semmi hősies, csupán azt tettem, amit tennem kellett. Egy lovag számára az lett volna, de nekem csupán a napi betevőmre való megszerzése. De természetesen ha éppen arra jártam volna, akkor is beavatkoztam volna, ezt diktálja az illem.- és így kellene minden férfinak cselekednie, ha egy hölgyet bajban találnak, hát a segítségére sietnek.
- Ha legközelebb belefutok egybe, remélem mindenből jól fel leszek készülve, és nem egyedül leszek. Nagy szerencsém volt. Az ajándékodnak pedig biztosan nagy hasznát veszem.- hálás fény csillogott öreg szemeiben.- Azt hiszem, hogy ezen már meg se kell, hogy lepődjek.- játékos mosoly játszott az ajkán. Érdekes egy világ lehet az, ahonnan az ifjú Liliath származhat.- Nos, ahogy említettem, van egy múltunk, és nem éppen békés.
Hm, akkor bizony nem árt, ha majd gyakorlásba fogsz, hogy minél jobban menjen neked. Csak találnod kell egy megfelelő helyet, ahol nem él senki, vagy csak kevesen, és nem fog senki se zavarni benne.
Akkor úgy fest, hogy ebben a világaink hasonlítanak egymásra. Sajnálatosan nálunk is elég sok a háború, de nem vagyunk olyan szerencsés helyzetben, hogy hozzád hasonló erők felügyeljenek minket. Ha pedig vannak is, nem akarnak beleavatkozni a dolgainkba. Engedik, hogy öljük egymást. Gondolják ez lehet a természet rendje. Ami pedig azt illeti, ezzel nem vagy egyedül, az idősebbek szavát gyakran többre tartják, mint az ifjakét. Ifjú vaják koromban nekem is gyakran; Csend volt a nevem.- elmosolyodott az emlék hatására. Boldog idők voltak azok, még sokan voltak, testvérei oldalán hagyta el a Fészket, és legtöbbször nem egyedül tért haza. Mindig volt ki fogadja.
- A Hajszát nem ajánlanám, nem éppen békeszerető népek, sőt, ellenkezőleg. A háború ómenjének tartják őket, nyomukban halál és pusztulás. Inkább próbálnának meg felhasználni a saját céljaikra, mintsem segíteni. A Vér gyermeke pedig. Egy Lara Dorren nevű elf varázslónő és egy Cregennan nevű ember mágus leszármazottja. A legerősebb mágia lakozik a génjeibe, nemzetek és világok pusztítójának is tartják őket. Ez az erő csak a női leszármazottakban van meg, ha az utód férfi lenne, ők hordozok és tovább tudják adni a gént, a vért. Az én tudomásom szerint az apa halála után egy leány született a nászukból, és a szülés után nem sokkal Lara is meghalt, a gyermeket pedig Cerro, Redania királynője adoptálta, és Riannonnak nevezte el. Akiből végül Temeria királynője lett, és innen kicsit bonyolultabbak lettek a dolgok. Legalábbis ami az utódlást illeti. Nem is igazán untatnálak veled, és igazából nem pontosan emlékszem a további családfára. Utána kell néznem, hogy merre ágaznak tovább. Megkérdezek majd pár testvéremet, ha találkozok velük, illetve egy vámpír barátomat is. Megélt már néhány évet, talán tud segíteni, és természetesen utána is olvasok. Megvannak a könyvek az iskolámban, némi időbe bele fog kerülni, ha gondolod velem tarthatsz majd, és vendégül látunk. Egy erőhely köré épült az otthonom, fel is tudsz töltődni, ha szükségét érzed.- szívesen megteszi ezt, nem csak szíveségből, de némi hátsószándéka is volt, szeretné a szemét rajta tartani az ifjú hölgyön.



Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Gabriell & Liliath/@

Vajon mi történhetett ezzel az idős vajákkal, ami ennyi bizonytalanságot szült benne a varázslókkal szemben – merült fel bennem a gondolat, azonban, mintha csak a fejemben olvasott volna, Gabriel megadta a választ. Úgy látom, tényleg egy sötétebb világba érkeztem, ahol még a hatalom birtokosai se jöttek rá, hogy azt felelősséggel használják.
- A tudásszomjjal alapvetően nincs bajom. Én is szörnyen kíváncsi természet vagyok, azonban nekem azt tanították, hogy ha túl sokat akarok megtudni túl gyorsan, annak is lehet rossz vége, és hogy tartsam tiszteletben mások vágyát, hogy esetleg megtartsanak maguknak valamit. Ez egy elég fontos lecke, amit a második vagy harmadik nyelvórán megtanulunk.
A nyelv, amit a fajom és minden mágus, de még a legtöbb hétköznapi ember is „beszél”, részben telepátiára alapul, ott közvetítjük a kimondott szó mélyebb jelentését, az érzékeli a tartalmat, esetleg a képet, ami épp a szóhoz társul, így nagyon gyorsan megtanuljuk, hogy ne leskelődjünk mások fejébe a kommunikációhoz szükségesnél mélyebben. Az egyik dolog, amit meg kellett szoknom: az itteni nyelven ennek a mélyebb jelentés-közvetítésnek a hiánya, hogy pusztán szavakkal fejezzem ki magam.
- Igen, gondoltam, hogy az emberek a vajákokkal sem épp a legkedvesebbek, de hogy megtámadni az iskolákat…? Az emberek ennyire szeretnek nekorfágok, lápi banyák és trollok áldozatául esni, vagy mi a szösz? Hát nem önök azok, akik ezekkel a szörnyekkel megküzdenek, hogy békében éljenek? – Az emberek ebben a világban ostobábbak és önpusztítóbbak, mint hittem… - És nem untatsz, inkább csak elszomorít, amit mondasz. Nem, nem becsülöm alá őket, ne érts félre. Pontosan tudom, hogy megpróbálnának ide bejutni, és nem kétlem, hogy pár száz év alatt megtalálnák a módját, hogy átjussanak a védelmen, és még pár száz alatt azt is, hogy hogy valósítsák meg ezt anélkül, hogy a környéken minden élő megszűnjön létezni. Azonban abban is biztos vagyok, hogy ugyanennyi idő alatt arra is rájönnének, hogy mennyire rossz ötlet lenne erőszakkal behatolni ide, és hogy kulturált diskurzussal előbb megoldják a helyzetet, mint bármi mással. És hogy válaszoljak a másik kérdésedre, egy sima ember előbb tud észrevétlenül megközelíteni, mint egy varázsló, mivel magam körül érzékelem a mágiát, annak minden kis fodrozódását és áramlását. Egy erőhely nekem olyan, mint neked egy máglya a sötétben – messziről megérzem. Egy varázslót is megérzek, csak közelebbről.
Hát, ebben a szex dologban nem lettem bölcsebb, de úgy látom, ez egy kellemetlen, vagy kínos téma lehet az öreg vajáknak, lehet, azért, mert nem megy neki, bármi is legyen az.
- Ne legyen ilyen szerény, olyan lényekkel küzd meg, amik egy embert simán darabokra téphetnek – úgy értem, az  az ördögfajzat képes lett volna kettétörni fél kézzel, ha nem volnának pajzsaim.
Illem. Szóval ebben a világban az illem azt diktálja, hogy rohanjunk a biztos halálba. Egyre kevésbé kedvelem az új otthonomat, és szeretnék végre hazajutni.
- Én inkább azt remélem, hogy nem találkozik ilyennek többet. A szörnyek is csak élni szeretnének, és nem, nem csak a hozzám hasonló, intelligens példányok – bár belátom, vannak fajok, akikkel nem lehet tárgyalni. Például a hullaevők.
A gyakorlás említésekor lehervad a mosoly az arcomról, mert eszembe jut, mi lett a legutóbbi ilyen kis kísérletem eredménye.
- Már találtam egy ilyen helyet, de nem szeretnék erről beszélni. Nem sikerült túl finomra az első próbálkozás se. Felügyelni? Ugyan már, mi csak tanácsot adunk és segítünk, ahol tudunk, mivel nem vagyunk se mindentudók, se mindenhatók, és nem tudunk ott lenni mindenhol.
Bár… Így visszagondolva, az emberek mindig hallgattak a bátyáimra, és a tanítóim is mindig nagyon udvariasak és kedvesek voltak… Áááá, lassan kezdem úgy érezni, hogy a saját világomról se tudok eleget, nem hogy erről az újról!
- Értem, szóval azt mondja, a Hajszával nem lehet tárgyalni… Ez esetben megköszönném, ha utánanézne ennek az ősi vér dolognak, és bocsásson meg, de nem sok hely van, ahova kevésbé szívesen mennék, mint egy vajákerőd, révén szörnyvadászok vagytok, én meg, legalább is amennyire tudom, szörny lennék, vagy mi a szösz. De tudja, mit, ígérem, ha arra járok utam során, útba ejtem azt is egy rövid időre.
Közben kitekintettem a szoba áttetsző falán, és meglepetten konstatáltam, hogy annyit beszélgettünk az öreg vajákkal, hogy kin lement a nap, és már a mágikus gömbök fénye világítja be a kertet és a helyiséget.
- Oh, azt hiszem, kénytelen lesz itt tölteni az éjszakát, vaják uram, mert nem szeretném, ha sötétben vágna neki az erdőnek. De ha ragaszkodsz hozzá, veled küldhetem az egyik lámpásom.
Közben kalács, némi tej, vaj és kakaó jelenik meg az asztalon, valamint tiszta tányérok és bögrék.
- Én viszont megvacsorázom, ha megbocsát. Természetesen téged is szívesen látlak. Cserébe, kérlek, mesélj még a világról! Arra már rájöttem, hogy itt királyságok vannak, de hogy azon túl mi, merre, meddig, még nem sikerült kibogarásznom…


Jegyzet:*763 szóZene: *Ide írj

Liliath & Gabriel/Démoni kalamajka@

- Ez bizony tényleg egy fontos lecke, és gyakorta mag az élet tanítja meg nekünk. Ezzel is a tiszteletünket fejezzük ki a másik felé, megtiszteljük, hogy nem vájkálunk a dolgaikban. Na és persze van olyan tudás, amit jobb, ha nem bolygatunk, és meghagyjuk azoknak, akik el is bírnak vele.- ahogy egy egyszerű parasztnak se kell tudnia a király gondjairól, úgy egy vajáknak se kell megpiszkálni a mágusok félteve őrzött titkait, nem sok jó sülhetne ki ebből. Bár Lili kíváncsiságát megtudja érteni, idegen neki még ez a világ, érthető, ha minél többet meg akar tudni róla, és ezért hibáztatni se lehet, de elsőnek azt kell megtanulnia, hogy hogyan is tegye ezt úgy, hogy abból baj nem lesz.
- De, mi lennénk ezek a személyek, a Szörnyvadászok, de a másik része pedig az, hogy a támadásoknak mik is voltak az okai. Az én iskolámat féltékeny mágusok vették ostrom alá, mert nem osztottuk meg a tudásunkat velük. Másokét pedig az eltúlzott hit miatt, a tudatlan népeket felbujtották a papok, hogy szörnyek a vajákok, démonokkal társulnak, azt mondták nekik, hogy majd az istenek megvédik őket. Nem látják be a következményét, hogy ha mi odaleszünk, akkor a fohászok nem fogják megállítani a szörnyeket, de akkor már késő lesz.- tényként hagyták el a szavak a száját, és talán még sajnálat se volt benne, vagy csak egy kevés azok felé, akik tudták, hogy mennyire is hasznos egy vaják.- Remélem úgy lesz, ahogy mondod, de mindig lesznek olyanok, akik bízni fognak a képességeikben, és azt hiszik, hogy elég erősek lettek hozzád, hogy a szavakra már nincs szükség. Remélem sose fogod ezt megtapasztalni, mert azzal senki se járna túl jól.- elfojtott egy mosolyt, mert elképzelte, hogy milyen arcot is vágna az az ostoba mágus, amikor észreveszi a kudarcát.- Akkor majd meg kell tanulnod, hogy a füleidre is hagyatkozz, hogy meghallhasd a hangokat, amikor közelítenek. A medálunknak hála mi vajákok is észleljük a mágiát a közelünkben, de véleményem szerint nem olyan szinten, ahogy azt te teszed.
Neked sincs okod a szerénységre. Véleményem szerint ha igazán komolyan vetted volna, akkor nem sok esélye lett volna az ördögfajzatnak. Nekem csupán szerencsém volt, hogy ott voltál, ellenkező esetben esélyes, hogy én lettem volna az, akit úgy tör ketté, mint egy gallydarabot.- mondta barátságos mosollyal az ajkán.
- Én is remélem, hogy nem lesz gyakori eset, hogy hasonló történik velem. S tudom jó, a szörnyek nagyrésze csak élni szeretne, és nem, nem gondolnám, hogy te szörny lennél. Igazából a szörny szó használatát se nagyon értem, de nem is fontos igazából. Ám ezt el kell fogadnunk, hogy ahogy a legtöbb fajnál, úgy a szörnyek közt is vannak olyanok, akik halált érdemelnek, mert egyszerűen gonosz a természetük.- nem minden farkasember gonosz, ahogy vámpír se, sőt, vannak igazán kellemes vámpírok is, akikkel jó kapcsolatot ápol Gabriel.
- Nos, az elmondásod alapján, a néped tagjai állnak a legközelebb ahhoz, amit mindenhatónak lehet nevezni. Csupán régi könyvek megsárgult lapjain találkoztam valakivel, aki a népedéhez fogható erővel rendelkezhet.- ám arról inkább nem beszélne, amiket olvasott azokból arra következtetett, hogy vannak dolgok, amik jobb ha feledésbe merülnek, és csak sárga lapokon léteznek.
- Talán lehetne tárgyalni velük, de az ár olyan lenne, amit nem hiszem, hogy meg akarnál fizetni nekik. S természetesen utánanézek majd, ami pedig azt illeti, bár azok lennénk, de nem hiszem, hogy tartanod kellene tőlünk. Feltudjuk mérni a helyzetet, és ha nincs okunk, akkor nem rántunk kardot. De legyen ahogy szeretnéd, tiszteletben tartom a véleményed, szörnynek pedig továbbra se tartalak.- ismét barátságos mosolyt küldött Lili felé. Nem volt ő szörny, inkább csak egy naiv és elveszett ifjú leány.
- Nocsak… ilyen hamar besötétedett? Hm, bár nem jelentene gondot az éjszaka, vajákságom okán az érzékszerveim igazán élesek és fejlettek, de mivel nincs sürgős dolgom, visszaélek a vendégszereteteddel az éjszakára.- nem tagadja, túl érdekes ez a hely ahhoz, hogy még távozzon és Lili is.
- Csak nyugodtan, pár falatot én is bekapnék, ha nem gond.- és ha nem volt, akkor így is tesz.- Jelenleg a legnagyobb birodalom Nilfgaard császársága lenne, akik erővel szereznek maguknak új és újabb területeket, Emhyr var Emreis a jelenlegi császár erőskezű ugyan de nem rémes uralkodó. Zerrikania egy olyan vidék, ahol szinte mindent homok fed be és az ottaniak bőrének színe inkább a barna felé hajlott, mintsem a fehér. Ahol olyan legyek élnek, amik ártatlannak látszanak, de egy csípős tőlük, és egy férfiember örök álomra szenderül, amiből semmi se ébreszti fel. Olyan női harcosok, akik nagymacskák bőrébe burkolták magukat, fejtől talpig tetováltak voltak és olyan képzettek a pengék használatában, hogy még egy vajáknak is kihívást jelentenek. Ahol a fantasztikus a normális és a lehetetlen gyakori. Egy különösen vad és csodás vidék.



Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Gabriell & Liliath/@

- Ebben nem értünk egyet. Szerintem nincs olyan tudás, aminek ne lehetne jó hasznát venni. És mégis ki dönti el, hogy ki bírhat tudással, és ki nem? Ha téged kérdeznek az iskolád tudásáról, akkor ti. Ha egy varázslót kérdezel, akkor ő. Ha engem kérdeznek… Hmmm… Vannak dolgok, amire a világotok nem áll készen, ezt beismerem, de a tudatlanság több kárt okoz, mint hasznot.
Ha nálunk nem lenne a mágiaelmélet mindenki számára elérhető, nem is tudom, hogy tudna működni a világunk. Milyen lenne az, hogyha nem tudná mindenki, hogy működik egy teleportkapu, vagy hogyan kell üzemeltetni egy égi hajót? És lm, a vaják válasza is engem látszik igazolni. Azért támadtak rájuk, mert nem tudják, mit tesznek. A tudatlanság vezérelte őket.
- Ez igazán szomorú, és sajnálom, hogy ilyen megtörténhet. Kérlek, jegyezd meg, hogy itt mindig lesz egy hely, ahol meghúzhatod magad, ha esetleg dühös csőcselék kergetne, vagy valaki úgy döntene, hogy véget vet a vajákoknak. – Szeretném látni azt a dühös csőcseléket, aki megtalálja az otthonom, és utána be is jut ide. – És nem kétlem, hogy lesznek ilyenek, de szerintem azok, akik éveket, vagy évtizedeket áldoznak arra, hogy megtanuljanak varázsolni, nem lehetnek ennyire ostobák. Akkor nem jutottak volna el addig, ameddig. De valóban, azzal senki nem járna jól, ahogy ezt már egy mágus meg is tapasztalta, mikor megtalált.
Nagyon meglep, mennyire aggódik a másik, hogy megtalálnak. Mitől fél? Attól, hogy bajom esik, nem hiszem, látta, hogy mire vagyok képes, hogy meg tudom védeni magam.
- Valóban, ha a lény elpusztítása lett volna a célom, nem tagadom, hogy képes lettem volna véget vetni az életének. De nem ez volt a célom.
Nem tudom eldönteni, hogy a másik csak szerény, vagy komolyan ilyen veszélyes lett volna az a lény.
- Én is remélem, bár most már legalább lesz nálad valami, amivel meg tudod védeni magadat az ilyen helyzetekben is, amíg kitalálsz valamit.
Egyre jobban örülök, hogy odaadtam azt a kristályt az idősnek tűnő vajáknak.
- Sajnos igen, vannak olyanok, akiket még nem jöttem rá, hogy tudok úgy ártalmatlanítani, hogy ne kelljen végeznem velük.
Ezen a félmegjegyzésen hosszan elgondolkodtam. Sose gondoltam magamra úgy, mint egy mindenható lény, sőt. Az isteneket mindig is babonaságnak tekintettük. A világot megérteni kell, nem mindenféle misztikus humbuggal megmagyarázni, de nem kétlem, hogy ebben a világban, ha megtudnák, hogy létezek, és mire vagyok képes… Nem, ebbe bele se akarok gondolni – hessegetem el magamtól a gondolatot, tudván, hogy nem egy álmatlan éjszakám lesz emiatt.
- Mégis milyen lények, és milyen könyvek? – csillan fel a szemem. Lehet, hogy mások is átestek, tekintve, hogy mennyi ideig élünk… Lehet, még itt vannak ebben a világban! Vagy hazajutottak, és annak nyomán én is hazamehetek! – Ééértem… Mégis milyen árat kérhetnének tőlem? És azt nagyon megköszönném.
Azon, hogy nem tart szörnynek, kicsit meglepődtem, de nagyon jól esett.
- Köszönöm szépen! Rég nem mondtak ilyen kedveset nekem – hallatszik a hangomban a hála. – És értem, még meggondolom a dolgot.
Szóval a vajákok látnak a sötétben…
- Értem. Én szívesen látom, ameddig maradni szeretne, és már miért lenne gond, mit szeretne enni? Csak mondja meg, ha ismerem, meg tudom alkotni – válaszolok, mintha mi sem lenne természetesebb. – De persze, ha nem vágysz semmi extrára, azt is szívesen megosztom, ami az asztalon van – jelenik meg egy újabb adag étkészlet.
Nilfgaard… Itt elgondolkodom, hogy akkor kinek a palotájába sikerült beteleportálnom pár hónapja.
- Nem értem, mi az az uralkodó, miért ő uralkodik?
A Zerrikániáról szóló rövid összefoglalójából tudtam, hogy az egy olyan ország, ahova el akarok menni megnézni is, és nem csak azért, hogy krátereket vájjak a sivatagba – minél előbb.
- Ez nagyon érdekesnek hangzik…! Meséljen még nekem Zerrikániáról! Milyen lények élnek ott, és milyen lehetetlen dolgok történnek ott?


Jegyzet:*605 szó Zene: *Ide írj