Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Azt hiszem, nagyon messzire sikerült elcsatangolnom északon, de jó idő van, és épp az se zavar, hogy eltévedtem. Azok az Öregek-verte banditák, vagy mi a szöszök, amik kergettek, visszafordultak, miután egy erdő szélén valódi alakomban kicsit megkergettem őket. Mondjuk, fura, hogy egy unikornis volt a ruhájukon, és valamit hadováltak egy Hentesről, vagy mi a manóról, de mindegy is, a lényeg, hogy találtam egy erőhelyet. Levegőhöz köthető. Már csak egy gyors teleport, és kezdhetek is töltődni, bár szerencsére annyira még nem kétségbeejtő a helyzet, mint Nilfgaardban volt. Lehunyom a szemem és kinyúlok az elmémmel, majd teleportálok, aztán érzem, hogy valami nem stimmel. Valami megzavarta a teleportálást. Két dolgot volt még időm konstallálni: egy vár udvarán vagyok, és nem föld közelben – majd a gravitáció átvette felettem az irányítást, és esni kezdtem. Szerencsére nem túl magasról, és még puhára is értem. Kicsit megszeppenve néztem körbe, elég elhagyatottnak tűnik ez a hely… De ki tudja, lehet, lakik itt valaki. Tölcsért formálva a szám elé tettem a kezem, és teli tüdőből elkiáltottam magam: - Van itthon valaki?! – azonban válasznak csak tücsökciripelés érkezett. Ekkor vettem észre, hogy az a puha, amin landolta, mozog alattam… Azt hiszem, nem valamin, hanem valakin sikerült landolnom, szóval azt hiszem, ideje lekászálódnom róla. - Öhhm, bocsánat, nem akartam önön landolni… – közben lemászom a másik nyakáról, és végigmérem. -…Vajáknéni – fejezem be a mondatot. - Meg tudná mondani, hogy mégis hol kötöttem ki? És merre találom a legközelebbi erőhelyet? Azt hiszem, kicsit megéheztem a félreteleportálástól. Amúgy a nevem Liliath. És a nénit hogy hívják, és mit csinált itt, mielőtt a fejére sikerült volna pottyannom? Ekkor jöttem rá, hogy lehet, belátott a szoknyám alá, amitől kicsit elkezdtem elvörösödni. - Ugye… nem nézett fel, amíg estem?!
Egy kis időre visszatérek Kaer Morhen-be, szükségem van egy kis nyugalomra és az otthon kellemes érzetére. Tudom, hogy engem ide télen vissza várnak. Hogy van miért túlélnem. A családom. Bár ebben az időszakban mindenki dolgozik, járja a nagyvilágot és igyekszik nem meghalni, csak akad valaki aki visszatér ide. Rajtam kívül. A várban viszont senki nem volt, különösebben nem is lepett meg. Ám mégis szokatlan volt. Hiányzik Lambert és Eskel hangos beszélgetése. Ha pedig későbbre járna az idő még a csicses énekszó is hangozhatna. Ennek ellenére fülemben pontosan ott csengnek a dalok melyeket ilyen állapotban énekeltek. Mosolygom egyet és Ichaer kellően idomítva vitt be az istállóba. Leszerelem, és abrakkal jutalmazom. Ezt követően élezem meg kardom és egy bábut kinézve magamnak kezdek gyakorlat sorozatba, mi Eskel mellett a bemelegítésnek minősült. Ép húztam volna ki a kardot a bábuból, mikor egy nagyobb tömegű valami a nyakamba zuhant. Felkészületlenül ért a támadás, ki is nyúltam alatta. A kiabálásra mocorogni kezdek. Amint lekászálódik rólam, felállok és leporolom magam. -Köszönöm kérdésed, jól vagyok. Az erőhelyről elfeledkezhetsz, nem tudom hol van. Nem mellesleg a farkas vajákok otthonában. Hogy a nyavalyába kerültél ide? Wilkina vagyok és ép gyakorlásomat zavartad meg. - felelem egy szuszra és megropogtatom hátam, vállaim és könyökeimet. Kellemetlenül ért a nyakamba zuhanó nő.
A választ, miszerint jól van és semmi baja, megnyugvással hallottam. Nem örültem volna neki, ha miattam szenvedett volna sérülést. Azonban az, hogy nem tudja, merre lehet az erőhely, amit éreztem, és most is érzek, kicsit csalódással tölt el… És remek, pont egy szörnyvadász erőd közepére sikerült teleportálnod, nagyon ügyes vagy, Liliath, gratulálok… Ennél már csak a Lángoló Rózsa rendjének főhadiszállása lett volna jobb… - Természetesen teleportáltam, csak valamitől nem ott bukkantam fel, ahol akartam. Nem mondom, hogy nem bukkantam fel szokatlan helyeken korábban is, mint egy császárné magánkertje, vagy egy wyvern-fészek közepe, de akkor ott volt, amit céloztam. De most épp nem ott bukkantam fel, ahol szándékoztam, bocsánat, nem is zavarok tovább…! - lehunytam a szemem, és ismét célba vettem az erőhelyet, majd ismét a levegőben találtam magam, aztán újra estem egyet – szerencsére ezúttal a másik lány mellé. - A csudába, komolyan?! - kiáltottam fel kicsit bosszúsan, majd újra teleportálok, ezúttal vissza oda, ahonnan indultam. Ez sikerül. Remek, legalább el tudok jönni, és nem ragadtam ott, jó tudni. De tetszik, nem tetszik, ez legközelebbi hely, ahol töltődni tudok. Na, próbáljuk meg újra. Egy újabb pottyanás kíséretében veszem tudomásul, hogy az erőhelyre való teleportációs kísérletek az udvaron végződnek a levegőben. - Nos, Wilkana, azt hiszem, mégis zavarni fogok még egy darabig. Legalább is addig, míg meg nem találom ezt az erőhelyet, mert őszintén szólva éhes vagyok, szóval ugyan nagyon nem szeretnélek zavarni a gyakorlásban, de azt hiszem, itt ragadtam… - Azt hiszem, rosszul ejtettem a nevét… a fenébe. - Csak te vagy itt, vagy van esetleg más is… - kicsit jobban körbenézek, az „erőd” falai omladoznak, a tornyok egy része félig leomlott, van, ahol lyukas a fal. A „rom” szó jobban illene rá, mint az „erőd”. - ...itt…? - fejezem be a mondatom kicsit esetlenül. - Különben, mit gyakoroltál, ha szabad megkérdeznem? Azt hittem, a vaják az vaják, nem tudtam, hogy többféle is létezik… - a szemeim kicsit elkerekednek a csodálkozástól. - Tudok esetleg segíteni a gyakorlásban?
Leporolva magam megropogtatom a nyakam és a vállaim. Lehet a pincében pihenőre gondol, de nem viszem le oda. A Vaják mutagének is ott vannak elhelyezve, meg néhány főzet. Még az hiányzik belenyaljon azt megmurdeljon itt. Itt a sziklák közt mondjuk senki nem keresné és halotti máglyájára senki nem figyelne fel. -Várj mi a ... - szólnék utána de már el is tűnt. Ellenben zuhanó hang üti meg füleimet és azonnal arrébb ugrom. Felvonom szemöldököm, miközben a zuhanó lányt figyelem. Úgy látom ez nem az a nap, mikor békében ellehetek. Ellenben a vörösnek sem, hogy pont hozzánk esik be. A szó legszorosabb értelmében. -Úgy néz ki. Nos... halvány lila fogalmam sincs, hol az isten nyilában lehet amit keresel. Ellenben, éhes vagy? Akkor miért nem eszel? Miért arra pazarolod a mágiád, hogy egy ismeretlen helyre juss? - kicsit elgondolkodom és mellkasom előtt keresztezem kezeim. -Jelenleg csak én. Télen vannak itt a többiek is. Igen, kicsit viseltes hely... - néz ő is végig a romos váron, majd melegen mosolyog. -Az otthont jelenti számomra. Nem mellesleg Vajákok vagyunk nem kőműves céh, hogy semmi perc alatt felhúzzuk az omladozó falakat. - jut eszébe mikor Eskel és Lambert javított meg egy szakaszon lépcsőket. Nos majdnem zuhantam... Kellemetlen emlék, mert kész élmény volt feltornáznom magam a lépcső tetejére. -Néhány alap vágást, minek lényege, hogy minél pontosabb legyen. Nem köszönöm, végeztem. Gyere kerülj beljebb, adok valami étket. -húzom ki a bábuból és visszahelyezem tokjába és elindulok a nagyterem felé, hogy leülhessünk. A fene esne belé, beállt a nyakam...
Annak, hogy a vajáklány nem tudja, hol van, amit keresek, nem örültem különösebben, azonban éreztem, hogy a közelben van. Elég közel, hogy gyalog is megtaláljam viszonylag rövid időn belül – annak ellenére, hogy az „éhes vagyok”-ot amaz sikeresen félreértette. - Mert ez a leggyorsabb módja annak, hogy közlekedjek – adok kitérő választ, ha nem muszáj, nem közölném vele, hogy azért, mert mágiára is szüksége van a szervezetemnek. Tudom, hogy ez elég egyértelműen elárulná nem éppen ember voltomat, ha már a szavak és kézmozdulatok teljes hiánya varázslás közben, valamint a lány nyakában épp életre kelő amulett nem árult még el. - Értem, és hányan szoktatok itt lenni összesen? - bukott ki belőlem a kíváncsi kérdés. A jelek szerint látszott az arcomon, hogy nem vagyok meggyőződve az „erőd” strukturális szerkezetének stabilitásáról. - Őőő, nem úgy értem! Nagyon szép és otthonos helynek tűnik! És biztos meg van a maga bája… Az én otthonom is egy elég fura hely a maga nemében – próbálom menteni ami menthető, és valóban, a Novigrad közelében berendezett e világi házam finoman szólva is fura lehet az ittenieknek. Legalább is az eddig ott járt két ember reakcióiból ezt szűrtem le. - Vágás? Mégis milyen vágásról beszél? Én csak a kenyeret szoktam vágni, meg sűlt húst… - öltök rá nyelvet piszkálódón. - És köszönöm a meghívást, élnék vele! Még sosem volt szerencsém egy vajákerődhöz belülről… Tegyük hozzá, ennek a ténynek alapvetően örülök, tekintve, hogy ez olyan, mintha a bárány besétálna a farkasodúba, de ahogy elindulunk az erőd felé, érzem, hogy közeledek az erőhelyhez is. Remek, lehet, szerencsém van. - És mégis miféle ennivaló akad benn? És esetleg valami olyan innivaló, ami nem alkoholos? Ekkor kezdtem el érezni a szédülést, és azt a fura érzést, amit eddig csak egyszer életemben, mikor az első vajákommal találkoztam, akit ellenem béreltek fel. Az érzés, mikor a mágia megzavarodik a levegőben… Egy dolog van ebben a világban, ami ilyen hatással van a mágikus energiákra: dimeritium. Most már legalább tudom, mi okozta a teleportáció furcsa viselkedését. - Azt hiszem, jobb, ha minél előbb leülök… Kicsit megszédültem… Mély levegő, mindjárt elmúlik! Csak megzavarodott mágikus energiáktól vagy rosszul, a legutóbb is jobban lettél pár perc után! ...Igaz, akkor tizedennyi sem volt a közeledben. Lehet, ez kicsit tovább fog tartani, és csak remélhetem, hogy a valós alakomat rejtő bűbájok nem esnek szét, amíg összeszedem magam…
Nem teljesen értem a másik nőt. Értem én, hogy szép és jó dolog a repülés, de mindennek van határa. Attól, hogy éhes vagyok nem kezdek el ugrálni, mert gyorsabb... Mindegy is, nincs különösebb okom rá, hogy tudjam mi is zajlik a fejében. Mondjuk a nyakamban rosszalkodó farkas fej amulettnek nem társítottam különösebb jelentést, tekintve, hogy mágiát használhat a repkedéshez. A falka létszámát illető kérdésre megdöntöm fejem és gondolkodni kezdek. -Azt hiszem hét a létszám, ha mindenki ide ér a tél beköszönte előtt. A legközelebbi lakott település is három napnyira fekszik. - felelem bár fogalmam sincs miért is lehet lényeges ez az információ. Az erőd szerkezetét illetően elmosolyodom. -Kinek mi fekszik. Ha engem belöknének egy úri kastélyba, amiben minden csupa pompa és látszódik, hogy nem tudják a vagyonukat hova rakni, ott igen csak kellemetlenül érezném magam. Mások pedig az ilyen helyeken. - felelem. Nem sértődöm meg a megállapításán, hiszen igaza van és abban is, hogy jó lenne már valamit kezdeni a leharcolt várral, mielőtt a lakókat is meglepné. Következő heccelésére megforgatom borostyán szín szemeim és kifújok némi levegőt. -Nincs mindenki olyan szerencsés, vagy ép szerencsétlen helyzetben, hogy mágiát tudjon alkalmazni. A magamfajtának pedig jobb mindenre felkészülnie. - szegezem oda némi bizalmatlansággal ám mégis édes mosollyal. Végül nyomomban az idegennel lépdelek a felső udvarba, majd kitárom a nagy ajtót, ami egy nagyobb csarnokhoz vezet. Ott hellyel kínálom, majd a konyha felé sétálva, megkerülva a tűzhelyet felelek. -Van nyúlcom sütve, szárított marha hús, némi kenyér és alkohol mentes... kecsketejjel tudok szolgálni vagy kút vízzel. - felelek kérdésére majd kérdőn tekintek rá, mit hozhatok, mire is tart igényt. Ekkor kezdett el rosszul lenni, majd rutinosan töltöttem neki hideg vizet és raktam elé némi szárított húst. -Meg vagy? - kicsit megmasszírozom nyakam, míg válaszra várok és figyelem mi is történik vele pontosan.
Amikor bekerült a látóterembe a víz és a szárított hús, annyira meglepődtem, hogy egy pillanatra megfeledkeztem a hullámokban rám törő szédülésről. Aztán persze kaptam egy kellemetlen emlékeztetőt, amint ismét elkezdett forogni velem a világ. Úgy néz ki, ez kicsit tovább fog tartani, mint legutóbb. - Igen, mindjárt jobban leszek, csak a mágikus energiákat valami megzavarja a közelben… Ha tippelnem kéne, dimeritium… Csak nem egy bánya tetején van az errr--- - próbálok viccelni, de a rám törő hányinger belém fojtja a szót, így jobbnak látom, ha tényleg leülök, de másodperceken belül ez legalább enyhül. - ...Szóval heten… És mind ilyen szűkszavúak, mint te? Végre a szédülés kezd alábbhagyni. - Amúgy, szerintem istenien néznél ki egy olyan díszes ruhában, sok csipkével az alján… Remek, határozottan jobban vagyok, ha már piszkálódni van erőm. Lassan felállok, mert még kicsit kótyagos a fejem, és felveszem a földről a vizet és a húst. - Köszönöm szépen, a nyúlcombot kipróbálnám, még sose ettem. Ekkor tör rám egy, az eddigieknél is sokkal erősebb szédülésroham. Elejtem a bögrét és a tálat, és érzem, hogy megindultam a padló felé, és egy hangos csattanással a padlóra huppanok. - Aú, a farkam!! - kiáltok fel, mivel sikerült ráesnem… Majd belém nyilall, hogy a farkamnak nem kéne ott lennie. Felpillantok a vállam fölött, és nem kis rémületemre konstatálom, hogy látszanak a szárnyaim, ami azt jelenti, hogy kikapcsoltak a bűbájaim, amik emberi formát kölcsönöztek nekem… Egy igencsak hangos „hupsz” szalad ki a számon, majd a lányra pillantok. Vajon előhúzta-e már a kardját? Annyinak örülök, hogy a pajzsaim még aktívak, így ha igen, akkor sem tud bántani, bár kérdés, hogy még meddig fogok így szédelegni attól az istenverte fémtől. Csak tudnám, hol lehet, és mennyi, mert épp félek, hogy ha harcra kerül a sor, akkor egyikünk meghal. Kétlem, hogy ilyen állapotban képes lennék finoman harcolni – vagy egyáltalán harcolni. Vagy hogy mi történne, ha itt támadóbűbájokat kezdenék alkalmazni, mert őszintén, nem akarom még romosabbá varázsolni ezt az amúgy se ép épületegyüttest. Egyre inkább az az érzés kerít hatalmába, hogy hiba volt ma reggel kibújnom a meleg takarók alól.
Bár figyelemmel kísérem a nőt és felvonom szemöldököm. Nem teljesen értem az összefüggéseket dolgok között, de lehet csak én vagyok túl fáradt, hogy megértsem. Szavára elgondolkodom kicsit. Dimeritium nincs a bányákban... Lambert! Bizonyára megint széthagyta a dolgait valamerre, de nem akarok nekiállni begyűjteni ezeket. Néha felé sandítok, hogy lássam, mi történik vele esetleg állapota nem javulna e. De elnézve ő ugyan csak rosszabbul lesz. -Én cserfes vagyok a többiekhez képest. - mosolyodom a kérdésre. Valahol igaz... volt. Mikor még nem voltam vaják. Mikor még ember voltam. Élcelődésére csúnyán nézek rá. Nem mintha tudnék kedvesen nézni sebzett arcommal. Kérésére a nyúlcombot teszem a tányérra majd felkiáltására visszasietek. Mondjuk furcsállom, hogy nem evett még nyúl combot. Bár én is Vilkas mellett ettem normális ételt. Apa mellett nem volt semmi jóban részem így Vilkas-t tartom igazi atyámnak. ~A... farkam??~ Nézem ahogy az ember álca lehull és kezem kardom markolatára teszem, de nem húzom elő. Tekintve, hogy nincs rá szerződésem. Mi több, nem vagyok olyan, csak vicc miatt gyilkolunk fajta. -Drágaság, mi is vagy te? - emelem meg szemöldököm, hogy végigmérjem, mibe is botlottam. Pontosan mi is zuhant a nyakamba. Viszont így értelmet nyert a nyakamban rosszalkodó acsargó farkas fej. Nem hiszem hogy jó ötlet lenne csatába mennünk, tekintve hogy a vár könnyen a nyakunkba zuhanhat. Ennek ellenére könnyítek állásomon, hogy könnyeden félre ugorhassak egy esetleges támadás elől.
Ahhoz képest, hogy cserfesnek mondja magát, megint nem sokat mondott. Nem akarom tudni, a többi itteni vaják milyen lehet. Folyton csak morog meg krákog biztos – megalakíthatnák a dörmögő férfiak klubját! Nem akarom az orra alá dörgölni, hogy Gabriel mennyivel beszédesebb volt, de persze ezen gondolatokból kizökkentett a kis balesetem, miszerint lebuktam. - Hogy mi vagyok? ...Ez egy hosszú történet, lehet, jobb, ha leülsz, mert el fog tartani egy darabig, míg elmagyarázom… - közben kis megkönnyebbüléssel nyugtázom, hogy a szédülés múlófélben van. - Szóval, hol is kezdjem…? Megpróbálom végiggondolni, amit Gabrieltől hallottam, valamint a Rin keresése közben tapasztaltakat. - Nos, ha egy átlag értelmes lényt kérdeznél, értsd: emberek, tündék, törpök, akkor vagy azt mondanák, hogy egy démon vagyok, ami a feleségét akarja – legalábbis egy kollegád valami ilyesmit magyarázott… Vagy csak annyit, hogy egy szörny, amit meg kell ölni. Az egyetlen vaják, akivel volt szerencsém elbeszélgetni hosszabban, arra tippelt, hogy egy relikt, vagy egyfajta elementál lennék – bármik is azok – de ő se tudott semmi biztosat mondani. Mint tapasztalhattad, nekem is megvannak a gyengéim. Ha valamihez hasonlítani szeretnél, akkor egy varázslónő vagyok, akinek nincs szüksége szavakra és kézjelekre, hogy varázsoljon, és a mágia bizonyos szabályszerűségeit figyelmen kívül tudom hagyni bizonyos keretek között. A szervezetem a normális élelmen kívül mágikus energiákat is magába szív, tárol, és hasznosít, ennek megfelelően a legtöbb dolog, ami egy varázsló ellen hatékony, az ellenem is az… Mint például az az igencsak idegesítő fém. Amikor azt mondta, hogy éhes vagyok, nem a ti értelmezésetekben értem, hanem úgy, hogy rég volt lehetőségem a mágikus tartalékaimat újratölteni, mivel a világotokban kifejezetten kevés a mágikus energia a levegőben, kivéve az olyan gócokat, amiket ti erőhelyeknek hívtok. Itt valahol van egy ilyen – tudom, mert képes vagyok megérezni őket nagy távolságról, és utána hozzájuk teleportálni. De itt valamiért nem az erőhely közelében, hanem a fejed felett bukkantam fel. Ha tippelnem kéne, a széthagyott dimeritium okán, és megköszönném, ha levennéd a kezed a kardodról. Ha most harcolni kezdünk, nem tudom, milyen véget ér, sajnos az a fém teljesen összekuszálja a mágikus energiákat, és a túl lövök a célon, nos… mondjuk úgy, hogy ugyan ez az erőd most sem a legstabilabb, de ha egymásnak esünk, nem a rosszul megjavított lépcső lesz a legnagyobb gondunk, és egyáltalán nem biztos, hogy egyikünk is élve megúszná… Már megint túl sokat fecsegek egy ismeretlennek… Na nem baj, legalább tudja, hogy nem jó ötlet, ha harcot kezdeményez, és azt, hogy mivel árthat nekem már amúgy is tudja. - Bármi más egyéb, amit tudni szeretnél rólam, vagy ezzel kielégítettem a kíváncsiságod? Viszont most már tényleg kezdek megéhezni, a hagyományos értelemben is… - látok neki az elém tett ételnek. - Köszönöm szépen. Egész ehető…
A többiekhez képest más vagyok. Tény. Nő vagyok, emellett a többiek erejével sem fogok bírni. Sosem fogok könnyeden mozgatni pallosokat, csata bárdokat... de szerethetők. Bár kell hozzájuk némi megszokás, de így szeretjük. -Köszi, jót állok magamért. - mérem végig hosszúkás pupilláimmal, borostyán íriszeimet. Hallgatom a mondanivalóját és felvonom rőt szemöldököm. -Értelek. Nos, öm... egy succubusra is hasonlíthatnál... de legyen, elhiszem. Ennyi elég. Nem vagyok agyatlan gyilkoló és még szerződésem sincs a kobakodra. - sóhajtok egy nagyot és elengedem kardom és keresztezeim karjaimat a mellkasom előtt. -Szóval keressünk neked valami kaját... meg, honnan a halálból kellene tudnom hol van dimeritium? - morranok magam elé. A bánya tudtommal nem tartalmaz. Rőt hajamba túrok némi ingerültséggel, majd homlokom megtámasztom a kezemmel. ~Gondolkozz kölyök... Gondolkozz!~ Bevillan ugyan a labor és az a melletti kő, de a labor miatt nem fogom oda levinni. Majd sunyi mosoly jelenik meg ajkaimra. -Ha össze tudom guberálni ezt a fémet oda találsz a mágia forráshoz.? - nézek rá aggódva.
Amikor befejeztem a mondókámat, mély levegőt vettem, aztán konstatáltam, hogy az elmúlt tíz percben a vajáklány, akinek a fején landoltam nemrég, nem lett sokkal szószátyárabb, mint eddig. - Nem vagyok szukkubusz, kikérem magamnak! Senkire nem mászok rá és csinálom, akármit is szoktak csinálni! És nincsenek nemi vágyaim – kiáltok fel kis felháborodással a hangomban. Még mindig nem teljesen értem, de az alapján, amit Gabriel magyarázott, az nem feltétlenül jó dolog, bár ez a része a dolognak még kicsit zavaros számomra. - És amúgy is csak farkam van meg szarvam. Nincsenek patáim, ellenben van szárnyam, és ugyan nem sokat tudok a szukkubuszokról, de tudtommal nem tudnak se teleportálni, se tűzgolyókat teremteni, se gondolatot olvasni, se… - elharapom a feltörni készülő szóáradatot, mert úgy érzem, a másikat csak untatnám vele. – Azt megköszönném, és hogy hol van az a vacak, azt nem tudom pontosan, és ennél közelebb nem mennék hozzá. Tudod, az az izé elég viccesen hat rám. Megbolygatja a szervezetemben tárolt mágikus energiát, és az anyagcserém mágikus részét. Kis mennyiségben csak egy idegesítő, szurkáló érzés a közelemben, és közvetlenül nem tudok tőle varázsolni. Nagyobb mennyiségben, nos, láthattad. És maradjunk annyiban, hogyha dimeritiumos sütivel kínálnál, nem biztos, hogy túlélném a dolgot – próbálom kicsit erőltetett nevetéssel elvenni az élét az utolsó mondatomnak, de tény, hogy nem szeretném kipróbálni, mit művelne a szervezetemmel az a fém, ha esetleg belékerülne. - Szóval, ha összeszednéd, és elvinnéd a közelemből, azt valóban nagyon szépen megköszönném, és igen, akkor valószínűleg meg tudnám találni az erőhelyet, és teleportálni is tudnék hozzá. De itt kell lennie a közelben, mert mióta bejöttünk a kastélyba, közelebb érzem azt is. Közben lehunyom a szemem, és koncentrálni próbálok, de a biztos pont érzése elmarad. Érzem az erőt sugározni a közelből, de az a fránya dimeritium teljesen összekuszálja a dolgokat. - És kérlek, ne vágj ilyen aggódó képet, nem vagyok cukorból. Túl fogom élni. …Legalább is remélem…
Csodálom, hogy ennyit tud beszélni. Már értem honnan ered a nők sokat beszélnek dolog. Kezdem megszokni, hogy mindig megkapom az ívet, miszerint túl csendes vagyok. Milyen másmilyen lennék? Kifakadására mosolygom. Mi mást tehetnék? -Nem azt mondtam, hogy az vagy, hanem, hogy lehetnél... - viszont utolsó mondata jóval később jut el tudatomig. Tessék? Milyen idős lehet? Wii ne feledd, te vaják vagy. Ne magadhoz hasonlítsd a többieket. A felsorolásra megforgatom szemem. Tény, viszont nem honnan kellene tudnom mi a Melitele teremtette lény áll előttem? -Hmm... - gondolkodom el és állam alá helyezem a kegem. Ez egy hosszú menet lesz, hogy felforgassama várat azért a dologért. A másik kérdésem... ki ilyen hanyag? Eskel nem szokott ilyen eszközökhöz nyúlni. Geralt ettől rend szeretőbb. Vesemír pedig mindent felcimkéz. Lambert! Te anyaszomorító! Morgolódom és megfordulok. -Rendben, megpróbálom begyüjteni... - sóhajtok és megvakarom homlokom. Jobb lenne ha tudnám mit merre keressek. Felszólítására egyik szemöldököm megemelem és megrázom fejem. -Ha látnád magad te is ezt tennéd... - majd vállat vonva elindulok felfelé és igyekszem megkeresni a fránya, huncut és értékes bombákat.
Nos, mit mondjak, a másik nem lett sokkal bőbeszédűbb a percek múltával, így feladtam. Ha ilyen szűkszavú, akkor ezzel kell kezdenem valamit. - Jól van, elnézést. Nem szeretem, ha annak néznek – öltök nyelvet még mindig kicsit erőtlenül, de kezdem jobban érezni magam egy kicsit. Úgy néz ki, a szervezetem valamelyest kezdi megszokni a folyamatos zavart a mágikus energiákban. A hümmentését nem igazán sikerült értelmeznem – megnézhetném, mire gondol, de egy, az illetlenség egy bizonyos mélységnél jobban, kettő, nem tudom, menne-e úgy, hogy ő ne vegye észre, vagy ne okozzak sérülést az elméjében azzal a vacakkal a közelben – és egy tengeriuborkával nem sokra mennék jelen helyzetben. - Nagyon szépen megköszönöm, ha úgy teszel. – Közben mélyeket lélegzem és figyelem, mit csinál a másik. – Nyugodj meg, rosszabbul nézek ki, mint ahogy vagyok, lassan megszokom a dimeritium közelségét. Nem mondom, hogy fel-alá fogok teleportálgatni utána, de nem fogok belehalni, legalább is azt hiszem. Még sose voltam ennyinek a közelében. Minden esetre ahhoz elég volt, hogy a rejtőbűbájaim lekapcsoljanak, ami egy kicsit aggasztó, ellenben a pajzsaim még működnek, ami jó jel. Legalább még nem kezdtem el tudatlanságba süllyedni… Így belegondolva, nem tudom, hogy ez a fém ki tudná-e váltani belőlem azt az állapotot elég nagy mennyiségben a közelemben, mint amit az, ha sokáig nem töltődöm újra. Túl sok dolgot nem tudok még mindig. Azt hiszem, ideje, hogy megkeressek egy valakit, aki tud. Ha hazajutottam, végigveszem, kik jöhetnek szóba azok közül, akiket találtam. - Bármi siker? Kérlek, mondd, hogy igen! – kiáltok a másik után.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
Azt hiszem, nagyon messzire sikerült elcsatangolnom északon, de jó idő van, és épp az se zavar, hogy eltévedtem. Azok az Öregek-verte banditák, vagy mi a szöszök, amik kergettek, visszafordultak, miután egy erdő szélén valódi alakomban kicsit megkergettem őket. Mondjuk, fura, hogy egy unikornis volt a ruhájukon, és valamit hadováltak egy Hentesről, vagy mi a manóról, de mindegy is, a lényeg, hogy találtam egy erőhelyet. Levegőhöz köthető. Már csak egy gyors teleport, és kezdhetek is töltődni, bár szerencsére annyira még nem kétségbeejtő a helyzet, mint Nilfgaardban volt. 
