Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Különös alkalom ez az eset. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy Macskát fogok keresni. Főleg, hogy azt egy Macska kérésére fogom tenni. Rossz emlék ugyan, de utolsó kívánság az utolsó kívánság. Hiába tartozik más iskolába az illető, hiába nem ismertem olyan közelről, vaják volt, ha úgy vesszük rokon. Mielőtt kilehelte volna lelkét, megkért, hogy a medálját adjam át valakinek, aki a saját iskolájából való. Így természetesen meg is teszem. Halotti máglyáját megépítve és meggyújtva a szél vitte hamvait szerte. Kardjait Ichaer nyergére helyeztem, azt is átnyújtom valaki olyannak, aki ismerhette. Már ha vannak még. Sajnálatos ami az iskolával történt, de nem tudunk mit tenni. Ami biztos, hogy a Farkas vajákokat nem fogom veszni hagyni, ahogy az iskolát sem. Viszont érdekel, ők hogy vélekednek erről. A macska magányos állat, ritkán tömörülnek csapatba. A vajákok pedig inkább falkások vagy inkább magányos szerzetek? Vagy, mint mi olykor összefogunk egy közös munkára, még ha nem is akkora a gond. Aztán rájövünk, hogy nagyobb, mint azt hittük. Tévedni emberi dolog, még ha azt nehezen is látják be. -Szerinted itt találunk valakit Ichaer? - paskolom meg izmos nyakát, mire nyugodtan horkant egyet. Az erdei ösvényekre térve van némi időm gondolkodni és egy kis pihenőt is megejtek, hogy Ichaer is nyugodtan tudjon legelni. Egy nagyobb tisztásra léptetek, ahol átlendítve lábam ereszkedem le a nyeregből. Egy kötéllel kötöm ki egy fához, míg én néhány marék Fecskefüvet begyűjtök. Furcsa, hogy ennyi nő ezen a kis tisztáson, de én csak örülök neki. Lesz tartalékom. Leülök egy szimpatikus fa tövébe és a tisztást kémlelem. Közben táskámból előveszek egy kis szárított húst, meg a medált, hogy jobban szemügyre vegyem. Hasonló kialakítású, mint az én Farkassom, ugyan csak morcos arcot vág a cica, megvillantva szemfogait. Visszagondolva Björn medvéjének is tátva van a szája, mintha csak ellenfelére ordítana rá. Talán a véletlen játéka, talán nem. Rejtély miért pont így vannak kialakítva.
Adalbert kényelmesen ült lovának, nyergében és miközben lova lassan lépkedett az erdőn keresztül vezető ösvényen, egy sült csirkecombról rágta le a húst. Olykor olykor rázendített valami messzi településen hallott népdalra, ami az ivó nóta és lakodalmas mulatós keveréke lehetett. Tekintve, hogy Adalbert vaják volt és nem kobzos, igen csak érezhető volt a hamisság. Ez ugyanakkor vajákunkat cseppet sem zavarta, elvégre egyedül a vándorúton, ugyan ki merné szemünkre vetni, hogy énekhangunk egy szebb napokat is megélt kappanhoz képest, a téglási döglött béka kuruttyolása? Egy szó mint száz, Adalbertnek nagy szerencséje volt, hogy vaják lett belőle és nem dalnok, mert már agyonverték volna. Tény, hogy olykor mint vajákot is megakarták lincselni, de az egyáltalán nem volt könnyű. A vén kandúr, ugyanis sokkal jobb vaják volt, mint dalnok. Így aztán különösebben attól sem tartott, hogy valami favágó paraszt éppen meg akarná verni, hogy hagyja már abba ezt a fület bántó rikácsolást, amit egyesek éneklésnek ( Adalbert ), mások pedig borzalmas kornyikálásnak ( mindenki más ) neveznek. Adalbertet az erdő közepén egy kihalt úton ez a veszély persze nem fenyegette. Különben is ki az a barom, aki belemerne kötni egy vajákba?
Ama laza csuklómozdulat után, amellyel elhajított a lerágott csirkecsontot, az éneklést is abbahagyta. Rosszabb esetben azért, hogy miután leöblítette egy korty vörösborral a butykosából, folytassa azt, jobbik esetben maga is rájött, hogy ez a dal egyáltalán nem így szól a profik előadásában és megunta önön éneklésének borzalmait. Miután ivott megveregette Lazac, hű lovának nyakát. - Tudod barátom, nem is értem a falusi embereket. " Éjszakánként sikoltozik a ludvérc a csűrben. Vaják uram legyen olyan jó, hogy megszabadít a rémtől, napközben sem merek már bemenni. A feleségem is retteg, azt mondja ne is menjek a csűr közelébe, mert reám támad ugrani." Szórakoztatta magát és lovát az öreg paraszt beszédének előadásával. Adalbert jót kacagott. - Közben meg a lányához járt valami kondás a szomszéd faluból. Ki érti ezt? Sebaj Lazac, legalább elláttak egy kis elemózsiával. Tudod barátom, ha a vaják olyan munkát kap, ahol nem kell szörnyet ölni, mégse kérhet pénzt. Az professziónkra igen nagy szégyent hozna. Elfáradtál? No gyere, te ... Azzal leszállt lováról és gyalogosan folytatta az utat, hogy pihenhessen kicsit lova is.
Az idő kellemes arra, hogy kicsit nyugalomban kémleljem a tájat. Még ha sietni is szeretnék találkozni egy macskával, nem akarom elszalasztani ezt a nyugodt pillanatot. A szél nem erős, kellemesen lágy, a nap ontja magából kellemes melegét és az erdő is éled. Orromba marad a kellemes fa illat, az erdei vadak prémjének illata. Hova kell ettől nyugodtabb? Markomba zárom a medált és visszahelyezem táskámba. Még át kell gondolnom mit mondjak, hogy ne vegye fenyegetésnek és ne gondolja azt, hogy én öltem meg. -Ha csak odaállítok elé, fenyegetésnek hisz, igaz? - kérdezem meg kancám, ki a friss füvet előbbre tartja mint engem. Végül helyeslőn horkant egyet. Kezdem azt érezni, hogy hasát többre becsüli, mint engem... Fejem a fa törzsének hajtom, arcom a lombok felé emelem. Békémet pedig valaki hangja töri meg. Mintha léptei közelednének. Talán egy lóval jön. Felállok, leporolom magam és eloldom Ichaer-t. Felé indulok. ~Lehet az ki az előbb énekelt?~ Próbálom lépteiket betájolni, így felé haladni. Bár amilyen szerencsém van keresztezem útját és előtte sikerül megállnom. -Szép napot jó uram! - köszöntöm illedelmesen és meglepődöm, ha rám emeli macska szemit. Egy kolléga. De biztosan nem a farkas vajákoktól. Akkor ismerném. Ha csak nem járt haza télire. A fene sem tudhatja. Magam pedig annyit tudok, hogy rokon, közel vagy távoli az nem lényeg, így barátságos mosollyal fogadom a sötétbe öltözött férfit.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
Adalbert kényelmesen ült lovának, nyergében és miközben lova lassan lépkedett az erdőn keresztül vezető ösvényen, egy sült csirkecombról rágta le a húst. Olykor olykor rázendített valami messzi településen hallott népdalra, ami az ivó nóta és lakodalmas mulatós keveréke lehetett. Tekintve, hogy Adalbert vaják volt és nem kobzos, igen csak érezhető volt a hamisság. Ez ugyanakkor vajákunkat cseppet sem zavarta, elvégre egyedül a vándorúton, ugyan ki merné szemünkre vetni, hogy énekhangunk egy szebb napokat is megélt kappanhoz képest, a téglási döglött béka kuruttyolása? Egy szó mint száz, Adalbertnek nagy szerencséje volt, hogy vaják lett belőle és nem dalnok, mert már agyonverték volna. Tény, hogy olykor mint vajákot is megakarták lincselni, de az egyáltalán nem volt könnyű. A vén kandúr, ugyanis sokkal jobb vaják volt, mint dalnok. 
