Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég
Cidarisban tett kirándulásomra eleddig igazán nem panaszkodhattam, a párás, tengerszagú, igen meleg országban mindig is nagyra értékelték az énekszót és a mulatságot, még a legszegényebb faluban is megfizették, ha mással nem, legalább házi koszttal, jó borral, derékaljjal és hát mi tagadás, jutott olykor oda bizony egy kis derékmelegítő fehércseléd is. Három napja ültem a Rézfaszú Vaddisznóhoz címzett fogadóban (vagy Ezüstagyarú Vadkan? Fene se emlékszik minden részletre) és tettem a szépet a helybeli csaposlánynak. Gyönyörű neve volt, hogy mi arra pontosan nem emlékszem, de a többi részletre annál inkább. Különös nap volt az az életemben. Szóval mint mondtam esett a meleg, cidarisi eső, én meg előkerestem a legszebb bókjaimat, hogy bokrétába fűzve terítsem a szemrevaló fehérnép elé, olyan szóvirágokat fontam, melyek méltán ékíthették volna egy tünde hercegnő hattyúnyakát is. - Egyetlenem, te veled bármibe benne lennék - susogtam. - Tőlem akár a mellemre is szarhatsz és szétcsapkodhatod a hímzett papucsoddal... - Tribróm, te már megint kegyetlenül részeg vagy - sziszegte. Miért kéretik állandóan magukat? A nők furcsák. - Még nem - válaszoltam vidáman. - Még teljesen csak egyet látok belőled, de hát ezek a csecsek amúgy is megismételhetetlenek, nincs az a temeriai rozsvodka, ami még egyszer előállítja. - Vedd már le azokat a tömpe ujjaidat a fenekemről te kis görcs! - kiabálta hangosan. Szerintem ez már az előjáték lehet, ha ennyire sikongat. - Inkább énekelj valamit a vendégeknek! - Igaz is! Halljunk valamit! - kiáltotta egy lapos sisakú zsoldos az egyik asztaltól, ahol utazó kereskedőkkel kockázott eleddig, pár kártyás is felénk fordult, meg a földművesek, akik napjuk végeztével betértek a csehóba. Egy furcsa alak, aki a fején hagyta utazóköpenye bizonyára az eső elől felhúzott csuklyáját bámult csak továbbra is érdeklődés nélkül a borába. No, egész szép kis csődület ez végül is, pár orent megkereshet a törpe, valami szép ének meg talán a csaplároslány szívét is megindítja végre, hogy átugorhassuk azt a fene ette előjátékot. Istenem miktől tudnak izgalomba jönni egyesek... Kilefetyelni a tejszínt a feneke vágásából? Na az oké, azt értem. De zenélni? Micsoda perverz állatok vannak. Na azért tetszeni tetszik, ki tudja milyen malacságok vannak még a fejében... - Jól van hát. Miféle történetet mondjak? Mire vágyik a tisztelt hallgatóság? - vontam az ölembe a dobomat. - Vaják-mesét mondjon kelmed törpe uram! Hátha meghallják az istenek és küldenek a falunknak egyet, aki elintézné azokat a förtelmeket odafenn a régi temető környékén... - kiáltotta egy földműves. - Eh! A nagyobbik bocskorom is tele van már Geralt és Ada hercegnő történetével! - undorodott a zsoldos. - Mindenhol Kökörcsin mester művébe futkosni. Szép, szép nem mondom, de... Ötvenedszerre igen unalmas is. - Talán bizony csak egyetlen vaják van ezen a világon? - vágtam vissza. - Sok vaják rója még az utakat szörnyet keresve, harc lázától vagy szerelem tüzétől égve. - Szerelmes vaják? Ki halott még ilyen marhaságot? - röhögött az egyik kártyás. - Hiszen nincsenek érzéseik. Mert mutánsok tudjátok. Derék szakemberek, meg minden, sajnálom is őket érte, de... - Bolond ám kelmed! Nem-e hallott még Geralt mesterről és Yennefer nagy mágusasszonyról?- Kérdezett vissza a kockás kalmár. - Eriggyenek má' azzal a Geralttal, mer nem tudom mit csinálok! - dühöngött szolídan a zsoldos. - Nem Geraltról énekelek ma, de legyen, legyen hát az örök, a mindig melegítő, csodálatos érzés, mi odabenn, az emberben megszületik, még a vajákban is. A pisálási inger, na meg persze... a szerelem. Nem egyszerű szerelem. Vaják szerelem! Tenyereim lassú, csak finoman gyorsuló, lágy taktusokat vertek a dobon, ez most nem a harci dalok, csaták éneke, ez most finomabb, kellemesebb nóta. Messze földön híres, gyönyörű baritonomat elengedtem, hogy betöltse a kocsmát én pedig a végén megkapjam a jól megérdemelt jutalmat, vagy húsz orent az asztalomra, meg a kis szöszkét a nyelvemre. Messze repítette a hallgatóságot a bárd dala, távoli vidékek új hőseinek színe elé...
Messze földön Kaer Morhenbe', Acélt kovácsolnak igaz vérbe, Vörös Farkas ébred belőle, Szemei mint borostyán tüze.
Skelligének az hideg partja, Medvét nevel, harcos fajta, Üvöltése hegyet megrenget, Karmaitól szörnyeteg reszket.
Dalom érces dallamárja, Lesz-e erőd e kihívásra? Versbe szedni, amint lehet, Dicső vaják szerelmetek!
Mert ha hív éjben a szükség, Csak ők lehetnek a segítség, Egymás mellett farkas, medve, Ellenük ki lehet nem gyenge?
Zordon medve és farkas leány, Ma még más-más torony vártáján áll, De egymáshoz hív tenger árja, Egek szele, szívnek dobbanása.
Mit kikovácsolt a bősz csata, Nem szaggatja sem halál, sem tűz vihara. Mikor pengék elnyugodnak végezetül, Két vaják ajka egymáson lágyan megül.
Legyen az dala dicsőségüknek, Párja nincs szívük végzetének, Mert kit le nem bír acél, karom, Egy másik szívnek, önnön maga hódol.
Amint a dallam elhalt ajkaimon tenyereim csapásai is egyre lassultak a dob felszínén, hogy végül elzengjen az utolsó taktus is, aztán felpillantottam. A kricsmiben mindenki megkövülten ült a helyén még a nótám hatása alatt, a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Ami azt illeti lehetett is, a konyha felől jött a kocsmárosné rothadó bárányhúsai felől. Az ihletett pillanat végén aztán kitört az éljenző hangzavar, kupákat csapkodtak az asztalokhoz én pedig szélesen rávigyorogtam a kis szöszkére. Most már valahogy ő is készségesebbnek tűnt. Első lépésként nyakon öntött egy kupa borral, amikor a szoknyája alá próbáltam nyúlni.
Cidras felé veszem utam. Nem tudom pontosan miért. Talán Eskel választott hazájára vagyok kíváncsi. Mi is nyerhette el a szívét ezen a területen. Az illatok egészen mások, mint Kaer-t körülölelő erdőségben. Érkeztemet pedig az eső olyan pontossággal várta meg, hogy beléptem a csehó ajtaján. ~Szegény Ichaer-em...~ Nézek hátra az ajtóból. Ichaer pedig halkan prüszköl egyet, míg nagyokat kortyol az itatóból. A pulthoz lépek, csuklyám nem veszem le. Egyenlőre jobb, ha nem látják mesterségem. Ki tudja mennyire szeretik a magamfajtákat. -Szép napot jó uram! Cidaris-i vörösbort, egy kupával.- azonnal fizetem és elvonulok egy sarok ülőre, hogy rálássak a benti történésekre és kellően védve legyek. Fárasztó volt a lovaglás, így nincs is kedvem munka után nézni. Borom fodrozódását figyelem, miből borostyán ragadozószemeim néznek vissza. A megvetés, a köpködés... kezdek hozzászokni, de olykor mégis bánt. Érzékeny fülemet megüti a helyiek beszéde. A szőke hölgy kiabálása a perverz törp miatt. Szemeimet megforgatom, sok a furcsa ember és a még furább törpökből sem akad elég e széles föld hátán. Az énekre megmozdítom fülem botját. ~Tán trubadúr az illető? Akkor nem is csodálom, hogy női combok közé próbál bejutni. Kökörcsin sem cselekszik általában máshogy... Férfiak...~ Továbbra is borommal foglalkozok s csak hallgatom az embereket. Vaják történetet akarnak, milyen furcsa... Szegény Gerált bácsikám, most mennyire csuklik? Vagy Yen? Megrázom fejem, nem akarok én rosszat nekik. Az egyik kártyás felszólalására jobban markolok kupám fülére. Miért ne lehetnénk? Attól hogy az ember fia, lánya vajákká lesz, még nem jelenti azt, hogy érzelmileg lesüllyed egy üres vödör szintjére? Báh... emberek... A dobszóló kezdetére lábam kecsesen átteszem másikon. A dalra figyelek, hisz bármely vaják találhat szerelmet egy másik vajákban. Otthonom említésére szeretet teljes mosoly húzódik komor arcomra. A Vörös Farkas"-ra viszont kihagy a szívem egy ütemet. ~Ki a kurva élettel kötöttek össze?~ Nézek immár a törp felé. Lassan kortyolt italomat kiköpöm, mielőtt megfulladok a nagyobb félrenyeléstől és hevesen köhögni kezdek. ~Honnan tud Björn-ről?~ Nézek kérdőn, de még mindig köhögve. Köhögések közepette azért megtapsolom a törpöt, mégiscsak egy művész lélek, de jobb lesz utána kérdeznem a dolgoknak. Amint abbamarad a zsivaj felteszem kérdésem. -Szép dal volt jó uram! De tud-e többet mondani nekünk erről a Vörös Farkasról vagy a skeligei medvebocsról? - kérdezem, arcomba húzva csuklyám és csizmám is takarom, hogy ne látszódjon a vörös farkas dísz.
Néha még magam is elfelejtem, mily csodás teremtménye vagyok az isteneknek, ritka mestermunkájuk! Az, hogy a lehető legszebbre formáztak meg, 131 centi tökéletes, kerekded idom kérem, különösen az orrom, de emellé még rendkívülii zenei tehetség és éles ész is társult. Nem kellett meglepnie a ténynek, miszerint a kámzsás, magában borozgató idegent is magával ragadták elnyújtott dallamaim és minthogy hangja alapján hölgy lehet az illető, nem afféle kákabelű kölyök legény, hát bizonyára még inkább elakadhattak szemei ezen a csodálatos arcon, ezen a dús szakállon, eme szálfa termeten és ezen a helyesen gömbölyödő pocakocskán. Vigyorogva megráztam a fejemet. - Ahhoz kissé kiszáradt a torkom, hogy ilyen hosszú történetet elmeséljek itt dideregve - ingerkedtem a társasággal, hiszen jól tudtam, jó trubadúr összedolgozik a kocsmárossal. Jut majd jó falat és finom ital, vetett derékalj, ha gazdagon rendelik az itókát. A zsoldos felhorkant. - No pedig én meghallgatnám igazán. Vörös Farkas! Végre valami új! Nem mindig Geralt. Meg egy skelligei medve vaják. Ez már történetnek tűnik! Hé! Csapláros! Egy kört fizetek mindenkinek a legjobb sörödből! Abból a berberkkel és farkasfűvel kevertből, had olajozza meg a torkát a zenész és a kalmár meg a kámzsás idegen is lássák, mi a cidarisi vendégszeretet! - No az bizony derék dolog vitéz uram! Derék dolog! De mit csináljon a magamfajta törpe dalia, ha fázik közben az öle? Meg kéne melegítse valami... - nézegettem sokat mondóan a felszolgáló szöszkét. Kitört a nevetés a férfiak között, a kocsmáros is szigorúan nézte a lágyan vörösödő lányt, elvégre a bevétele múlott a hangulaton. Milyen szépen pirul, már csak az ölem gondolatára. Óh az eltitkolt szerelem szépségei, az első naiv titkolózások. Ilyenek ezek az ember lányok, de nem tudja elrejteni epedező érzelmeit, ezt jól bizonyították elrebegett kis szerelemes szavai is... - Tribróm van nálam egy konyhakés, ha én az öledbe ülök, mehetsz az Örök Tűz kórusába kornyikálni, akik az oltáron hagyják a férfiasságukat mikor mutálni kezdenek - sziszegte kedvesen. Hát még a mindennapi megélhetésemre, karrieremre is hogy gondol a kis drága. - Na ne kéresd magad Agnese, had halljuk azt a mesét! - nevetett öblösen a zsoldos. Agnese! Hogy ez hogy nem jutott eszembe, olyan szép a hangzása, mily veretes, aranyfényű rímekkel ékíthető, nem is tudtam megállni bárd lényem kitörését. - Óh Agnese, gyönyörű Agnese, este a jó törpére rámész-e? - zengtem vidám nevetést kiváltva a kocsmából. A csaplároslány szerelemtől szikrázó szemekkel válaszolt édesen csicseregve. - Rád. De előtte veszek egy pár korcsolyát. Éleset! - és végre nem kérette magát és belecsüccsent az ölembe. Téved aki azt hiszi, csak a mese és a vendégek hangulatának fokozása érdekében, nem, nem! Hát miféle fehérnép hagyna ki egy lehetőséget minden idők legdaliásabb törpéjével? Játszadozni kezdett a szakállammal, mire könnyek gyűltek a szemembe. - Most pedig ha nem esünk végre túl a mesén és mehetek innen a fenébe, ki fogom tépni az egészet és ezzel törlöm a seggemet te kis trágyagolyó - súgta a fülembe szerelmes szavait. Imádom az ilyen vérmes menyecskéket. - Ne szaladjunk ennyire előre, majd este - kacsintottam rá pajzánul, aztán a jelenlévők felé fordultam. - Na most hogy végre mind kényelmesen vagyunk és nem is szomjazunk, hallgassátok hát meg mind a Vörös Farkas és a Grizzly legendáját. Nem mesét mondtam, mert nem az, jól jegyezzétek meg! Mesével a gyereket altatjuk, de az ő történetüket felnőtt fejjel csodáljuk. Halljátok szavam. Történetem messze visz, ha nem is időben, de tájban mindenképpen. Skellige fagyott szikláin, hol szép, termetes magas fehérnépek élnek és ha arra jár a törpe zenész, bizony olykor férfi - de még milyen férfi! - létére bizony őt vágják gerincre, szóval forró vérű, de hűs szelekhez szokott népből fakadott a sarj, kiből a Hegyek Nagy Grizzlyje felcseperedett. Mondják egy jarl fia, magának Örült Lugosnak a gyermeke, kit vajáknak adott a klán nagyobb dicsőségére, mások szerint az egyszerű népből nőtt fel. Annyi bizonyos páratlanul tudta markába kapni akár a vajákok ezüstkardját, akár népe ősi csatabárdját. Szemeteket fordítsátok most kicsit a Kék hegységbe, a vajákok ősi fészkébe, Kaer Morhen nagy várába. Lángként ragyogó hajú, csodás szépségű gyereklány lépte át a barbakán alatti nagy kaput, úgy tartják Dol Angra jogos hercegnője, királyi vér, kit vissza is akartak helyezni a trónra népe nemesei, miután a gonosz apja inkább vajákként elrekkentette volna, de ő csak a szörnyek vérének, a jóság fénye hordozójaként kívánt élni és nem tért vissza, helyette nemes vajákká és egyben gyönyörű nővé érett. Nos hát történt egy szép napon, hogy magas hegyek és mély völgyek között jártak mindketten Temeriában... - És ha továbbra is a melleimen szemlélteted a domborzati viszonyokat a kezeddel, akkor belelépek a szádba és felhúzlak csizmának... - Ne zavard a művészet isteni pillanatát Agnese! - Legfeljebb egy félisteni... - Na szóval! A környéket, sosem látott rém, igazi bestia fosztogatta, gyilkolta, rettegésben tartotta. Egyesektől azt hallhatjátok sárkány volt. Mantikór, vámpír vagy démon. De én elmondom nektek az igazat... Egyik sem és mindegyik bizony! Irtózatos szörnyeteg volt, kit a legsötétebb hullamágiával teremtett egy vámpír. Valóságos kiméra! Szörnyeteg darabjaiból összefércelt irtózatos kiméra bizony! Feje oroszláné, de akkora mint egy echos szekér, mancsai tűzben izzanak, a farka helyén skorpió fullánkja, a feje meg akár a dágványok krokodil fajzatai... - De az előbb még oroszlán volt... - csodálkozott a zsoldos. - Ej hát az egyik feje vitéz uram, az egyik! - legyintettem nagy vonalúan. - De a másik akár krokodilé. A vámpírnak pedig szörnyek egész serege szolgált. A két vaják pedig, a Hegyek Grizzlyje és a Vörös Farkas külön-külön, egymásról mit sem tudva elvállalták a falu papjától a megbízást. Ott a csatáknak irtózatos terén találkoztak, ellenségtől körülvéve. Hegynyi kiméra rontott rájuk lángot lehelve, ghoulok és fojtólidércek nyújtották értük karjukat, de a szívük meg nem remegett. Ezüstkardjaik villogtak és úgy hullott a szörnyek árja, akár a búza aratás idején bármelyik bugris paraszt kaszája alatt. A jelenlévő bugrisok és parasztok kivételek természetesen. Maga Melitele védelmezte talán őket azon a napon, hiszen ahogy ezüstfényű kardjuk felett lobbot vetett egymásra borostyánfény tekintetük, mindketten úgy érezték, nagyon megtosznák a másikat, nem is egyszer, egy egész életen át. Szóval hát szerelem volt az első vágásra, meg első látásra is. Nos tehát az egyszerib szörnyek nem érhettek a ragyogó páros közelébe sem, de a skorpiófarok szörnyű fullánkja pontosan eltalálta a Vörös Farkas csecsét... - Ha nem veszed le a kezedet... - Combja közét... - Tényleg hozom a húsklopfolót és... - Hasát... - Na azért... - Szóval hasát, irtózatos mérgével, mihez képest a baziliszkus lehelete a tavak kristálytiszta vize, a Vörös Farkas pedig elrogyott kínjában és bizony mondom ott is halt volna a gyönyörű teremtés, a Vaják Hercegnő, ha a Nagy Grizzly nem veti magát oda és egyetlen csapással le nem metszi a bestia a farkát. Üvöltött, hej de szörnyen üvöltött a kiméra! Hangjába a hegyek is beleremegtek, mind a teremtett világ, mondják akkor omlott a tengerbe a Poviss-i világítótorony is, minden reszketett, csak a két szerelmetes szív nem. A hatalmas medve karjai közé kapta a bestia nyakát, birokra kelt azzal az eleven heggyel és bebizonyította, a féltő szerelem még egy kibebaszott hegycsúcsot is megfojthat. Megölte a szörnyet, de nem bírhatta le a vámpírok öregapját, ki megjelent teremtménye utolsó hívó szavára, csecsemők vérében kovácsolt pallosa pedig lesújtotta a skelligei nagy grizlly-t. Nem vehetett erőt rajta, hisz születésekor megjövendölték neki: csak szűzleány onthatja ki átkos, fekete vérét. Ám felemelkedett akkor a Vörös Farkas, megrázta a nyugvó nap fényét idéző üstökét és elindult a rém felé. Lábai lesújtott szörnyeken tiportak, lábnyomában Melitele virágai nyíltak, kecses ujjai megszorultak híres ezüstkardja markolatán, szemében a borostyánba most olvadt arany csillogásaként ragyogott a féltő szerelem, ajkain különös mosoly játszott, istenek idejéből kiragadt pillanat volt az barátaim, az igazság a bosszú és a szerelem perce zuhant egyszerre a szférákból a világra, miközben lassú lépteivel... - Érjen már oda a szentségit, vagy letépem - markolt legnemesebb családi kincstáramra izgatottan a kis Agnese. Hogy ez nem bírja megvárni az estét a huncutkodással? Mégse itt a kocsma közepén tartanék bemutatót férfiúi képességeimből. Az egy másik legenda... - Na szóval a Vámpírok Öregatyja csak nevetett, de a szűz szépség, a Vörös Farkas, minden vajákok hercegnője félrelökte a pokoli pallost, majd átszúrta a rém szívét. Ott a csatatéren talált egymásra a két szerető szív és másnap reggelre, ghoulokból és fojtólidércekből vetett ágyon a Vörös Farkas sohasem lett volna képes újra megölni a rémet... - Mert már nem volt szűz - nevetett a zsoldos. - Ott a hullákon? Na azt nevezem! - A szerelem vágyának még a legendák hősei sem képesek ellentmondani - vigyorogtam, jót húzva a sörből és megmarkolva a csaposlány helyre mellét. Mondom kis vérmes menyecske ez, de igazán szerető. Szóra sem érdemes apróság az enyhe beszédhiba lehet, hogy beleköpött a számba.
Az alacsonyka törpe mit ne mondjak rosszabb, mint mikor fivéreim, bácsikám és apám részegen mesélnek női ügyeikről. Az az a szituáció mikor inkább magukra hagyom őket, míg lefőzök néhány Parfümöt a másnapi macskajaj ellen. De a törpéhez képest fel sem érnek összesen sem. ~Eskel... Hova az isten háta mögé akarsz te költözni?~ Kámzsám takarásából nem látszódnak villódzó borostyán szemeim, lángvörös hajam. Kardjaim pedig magam mellett pihennek. A vitéz szavára biccentek, hogy elfogadom az italt. Nem akarok túl sokat beszélni, bár így is rájöhettek nő létemre, a vaják még közel sincs megfejtve. Mindennek van határa, de úgy látom ez a törpicsek nem érti vagy nem akarja. Nem minden esetben vannak azért a határok, hogy átlépjük, esetében áthágjuk őket. Szegény Agnese, mit ki nem kell bírnia, hogy szórakozzon a nép. Hogy a kocsma nagy betevőre tegyen szert. Megrázom fejem, hiszen megint csak az emberi gondolkodáson morfondírozok. Végül beadja a derekát, helyet foglal a mázsás törpön. Perverz egy törpe, de van egy sanda gyanúm, hogy ez nem vicc, vérig komolyan gondolja. Biccentek a felszolgálónak az elém rakott sörért, majd újra a zenész fele nézek. Az eleje talán nem sántít. Sosem kérdeztem származását. De hogy Jarl sarj lenne... Nem hiszem bár a fene sem tudhatja. Ők is tarthatnak törvénytelen kölyköket. Megint csak félrenyelek. ~Hogy ki a halál az ősöm?~ Nézek rá kikerekedett szemeimmel. Köhögök párat. Talán apám volt valami tünde szerűség, a hegyes füleim miatt, meg a tünde nevem okán, de ez erős lódítás és történelem hamisítás. A terepmintázásra mosoly húzódik arcomra. ~Hova az anyám kínjába keveredtem?~ Morfondírozok, ahogy azon is, mennyi mindent színez a népnyelv. Legalább Temeria-t eltalálták, ahogy a kimérát is. A méretekkel megint bajok vannak. Harmadjára csak eltalálta, hogy hason szúrt az a dög. Forgatom meg szemeim. Ez a törp nem ihat többet...Tény és való, kemény méreg és mély szúrás, minek végén már nehezen tudtam küzdeni. A vége pedig egyenesen felháborító. Nem találtuk meg a mesterét, Björn pedig csak biztonságba vitt és Fehér Raffard-dal itatott. -Ezt vajon honnan az édesanyja térde kalácsából szedte?- Morgom orrom alatt. Ebből nem jövök ki jól. Sem Björn. Az örök Tűz hevére, mi történik itt? Mondhatni szégyenemben elpirulok és kezembe temetném arcom. De nem tehetem, viszont érdekes egy mese kerekedett. Odalépve hozzá, egy kis szütyőt teszek dobjára, fizetségként. -Azért jobban járj utána a dolgoknak, s csak utána dalolj! - szólok hozzá vigyorogva, majd a földműves mellé lépek, kérdőn tekintek rá, de nem veszem le kámzsám. -Kitől tudhatok többet a szörnyekről? - kérdezek rá. Nem szándékozom feltartani, nem is zaklatom tovább, ha elmondja kit kell keresnem és ki fizet érte.
A remekbe szabott mese után ismét megkaptam a tetszésnyilvánításokat, még a kámzsás idegentől is, aki egy egész jópofa kis szüttyőt hajított a dobomra, de csak nem tudta megállni az éles megjegyzést. Botfülű! Átölelve Agnese derekát, aki éppen az orrommal játszott szerelmesen, csak csavarhatná kevésbé is azért, nem tesz jót az orgánumomnak feleltem az úgy nevezett műveltségében korlátozott tenyeres-talpas vad tahónak kioktató szavaira. - Há kiskeggyed áz egyszerű hírekre vágyik, kérdezzen királyi kikiáltót, há jó és tánulságos mesére, ákkor bárdot, Ágnese engedd el már végre áz orrom... Az után pedig ő ment a maga dolgára a helybeli parasztok egyik oszlopos tagjához. Én mondom, ha feldugna magának egy jóféle botot a kisnagyság még gyereke is lehetne tőle, egy fajta. Apjára vagy anyjára üt a gyerek, jóféle bunkó lesz belőle. Cöh! Még hogy jobban járjak utána! Éppen eléggé utána jártam, ami egy hősi énekhez kell. Amatőrök! Ezektől mentesen meg Melitele közvetlenül a hüvelygomba után. Tehát ő ment gondolom estére répát venni magának a földművelés helyi szakértőitől, amilyen kis savanyú pofa én pedig a tisztességes törpe trubadúrok általános foglalatossága után nézve dobolgattam Agnese csecsein. A lány végül a fülemhez hajolva súgta. - Na jó. Levakarhatatlan vagy, mint a három napos tehénszar a csizmám talpáról. Ma este a szobádban, de aztán ne csak a szád legyen nagy. Bilincset és jó bort vigyél fel. Most mennem kell dolgozni... Na hát így megy ez kérem. Ismerem én a nőket, vidáman paskoltam meg a fenekét ahogy tovalibbent az ölemből, megnyomkodtam a szétrúgott bokámat és álmodozva gondoltam az estére. Hiába a kitartó ostrom mindig elnyeri jutalmát! Eközben a kámzsás és a paraszt beszélgetése ütötte meg a fülemet. Nohát értek növényül! Bunkó és tuskó minden szava eljutott hozzám! - Hát az úgy van kisasszonyka, hogy én meg nem mondom miféle izék azok, amolyan holtak lehetnek vagy valami gonosz démonok. Tribróm mester elment és megkémlelte őket, világlátott ember, fel is ismerte mifélék, de hiába mondta én meg nem jegyeztem a cifra neveket. Melitele templomában a jó Rika anya gyűjtötte össze a falu pénzecskéjét a bestiák elleni vadászatra. Őket kéne megkérdeznie... Lehunytam a szememet és lassan, ami azt illeti kissé nehézkesen emlékezve a szokványos egyházi formulákra kezdtem megható imába. Kérlek szépen nagy melitele, élet teremtője, az első Anya, ki vigyázol a te gyermekeidre, ha megadod nekem, ártatlan és daliás szép magzatodnak, hogy már ne engem zaklasson ez a botfülű riherongy ribanc én nemzek neked még vagy félszáz teremtményt és a nevemre veszek minden belőled jövő csigát, békát, vízisiklót, de akár még illemtanárt is, csak kérlek, esengve kérlek, ne jöjjön ide, menjen az anyához, ne jöjjön ide, ne jöjjön ide, ne jöjjön... hogy baszd meg! Kinyitottam a szememet és széles mosollyal néztem fel a kámzsába. - No hát szívem egyetlen kritikus királynője, a falu temetőjében sok a friss holttest, jómagam pedig, mint délceg, bátor és sokat látott világutazó vállalkoztam a feladatra, hogy kissé körbe nézzek a környéken, miután eltünedezett néhány paraszt, akik csak a megemlékezés virágait akarták volt elhelyezni - kezdtem. - Tudja hogy van ez, vannak akik szeretik koporsóban megszervezni a légyottot, de ha napokig nem térnek vissza, hát csak gyanús a dolog. No hát egy nagyobbacska falka ghoult láttam falatozni az éjszakában és sok rosszat kívántak már a volt falubírónak, de hogy azok szarják ki, azt talán mégse. Volt közöttük tüskés hátú fajta is. Meg láttam egy egész emberszerűt a távolban, de közelebb férkőzni nem tudtam, hogy jobban megnézzem, mert rám neszelt egy beste és megindult felém. Gondoltam netán adna valamit ajándékba, ki ismeri a szörnyillemtant ennyire részleteiben, de azért jobb ugye a biztonság.. Kicsit fogócskáztam vele, de hát olyan édes, mafla pofája volt, hát hagytam neki, had érjen utol. Erre nem megpróbált megkarmolni a dögje? Alattomos, sunyi jószág én mondom! Felháborodásomban agyon is vertem. Na most a falu ennek örömére összedobott valami kétszáz orent vajákra valónak Rika anyánál, engem meg szép szóval marasztaltak, mutatnám majd meg az utat a temető felé annak, akinek megtetszik az összeg csillogása. Nem sok kedvem volt, de hát Agnese úgy tud mosolyogni és mikor igent mondtam, még a sütővasat is elrakta. Nagy szívem van na. Ez talán a második legnagyobb híres testrészem - vigyorogtam, majd kezet nyújtottam. - Az Asszonydöngetőként is ismert Tribróm volnék, mesterdalnok. Kit tisztelhetnék Önben, ha értene a művészethez?
Látom, hogy szavaimban csak műve iránti élceket érzi. Különösebben nem foglalkozom ezzel. Majd más megbúbolja helyettem. Ha szerencséje van, nem Björn. Érje be a kis szütyővel. Nem sok, de hazugságért nem fizetek többet 15 orennél. Orrhangjára különös mosoly jelenik meg arcomon. ~Ha szerencsénk van az égiekkel, nem akarod megtudni kilétem.~ A paraszthoz lépve kardjaim csatját megigazítom, mi oldalamnál tartja össze a szíjat. Stabilabb, nem fog elfordulni a hátamon, ha kirántom az egyiket. Kérdésemre pedig sajnos visszairányít a törphöz, így egy sajnálkozó sóhaj után elé állok. Szavai Ghoul-okról és Alghoulokról árulkodnak. Szükségem lesz néhány dologra. ~Érzékenyek az ezüstre és az dögevők elleni olajra.... erős stílus... csoportban inkább csoportos stílus.~ Gondolok vissza a tanultakra ezekkel a nekrofágokkal kapcsolatban. De a sok halott? Mitől? Miért nem tudták eltemetni őket? -Remélem hihetőbb szavad, mint meséd.- szólok, de inkább csak magamnak és a bajszom alatt. Szemeim fenyegetőn villanak a kámzsa alól. -Konyítok valamit a művészethez. Kökörcsin kitanított. - szólok hozzá levéve kámzsám rá emelve enyhén haragos borostyán tekintetem. Már nem olyan fenyegető, mint eddig. -De a hamisságot nem szeretem. A dalodban említett Vörös Farkas lennék, Wilkina, Kaer Mohren ódon várából. - csapok kezébe, kezet rázva vele.
Ahogy a nő visszatért és még arra sem vette a fáradtságot, hogy megkérjen legalább, ugyan mondjam már el neki mit tudok, sőt az egész foghegyről odavetetten csak egy újabb rúgással indult a mesém felé, valahogy kedvem lett volna a kezemben lévő korsó sört szépen, lassan végigönteni rajta. Jó, azért nem vagyok én bunkó, utána persze lenyalnám róla. De a végére már úgy voltam, előbb szabadulok, ha előadom amit tudok, azt eltűnik holnapig a bal fenéken és elég csak holnap felvezetni a lapályosra a temetőig. Na de ekkor bemutatkozott, nekem pedig szépen lassan felfúvódott az a helyes arcom, de mint egy pszichésen túl aktív hörcsögnek a magtárban. Végezetül nem is tudták tovább gátját szabni arcizmaim a tényeknek, melyek bentről feszítettek. A megfeszített ajkak küszködtek a röhögőgörccsel, akár a soddennél a kaedweni gyalogdandár a nilfgaardi lovassággal. Ez is egyenlőtlen küzdelem volt. Az elkövetkezőkben egy medikus barátom gyógyászatilag és anatómiailag levezetett elemzése szerint a kardiovaszkuláris rendszereim edzésével töltöttem vagy három percet, amit a népnyelv oly bájosan úgy fejez ki, visítva röhög, hogy taknya-nyála egybe folyik. Csupán agyam küldött gyenge jelzéseket, melyek szerint esetleg ezt előbb-utóbb a vajáklány még félreérti és esetleg különleges mutatványokra kér fel fizikális ráutaló magatartással, más szavakkal úgy fog pofán vágni, hogy a nyakamra menetet vág a takony. Még mindig hasamat markolva és egy fél oktávval feljebb helyezett művészi hangszínen, vagyis még mindig nyüszítve, ha megmaradunk a pórias kifejezéseknél próbáltam válaszolni. - Te értesz... a... a... művészethez?! - kérdeztem nem feledkezve meg a kellő ritmikáról a levegő szürcsölése közben, D-mollban szívogattam orrocskámat. - Méghogy... méghogy Kökörcsin... Hát teljesen megzápult az agya a csirkefogónak? Ez nagyon jó! Pillanat... mindjárt kapok levegőt is... Na ez az... Ez az... Ki-be... Ki-be... Baszki... Muhahahahahahahahahahaha!!!! Ez nem bírom... Te a művészethez... Váááááá!!!! Orromat-számat-szemeimet törölgetve igyekeztem lecsillapítani széles jókedvem kissé profán megnyilvánulásait, hogy végül zihálva hátradőljek és belenézzek azokba a borostyán szemekbe. - Cukorborsóm, ez most nekem úgy hangzott, mintha neked valaki azt állítaná, valamicskét ért a fegyverforgatáshoz, de egy kardot nem tudna megkülönböztetni az alabárdtól - kuncogtam még aprókat. - Hiszen te még a mese fogalmával se vagy tisztában. Na tedd csak le azt a fokhagymagerezd seggedet a székre és igyál egyet az öreg Tribróm mester kontójára. Hé Agnese! Hozzál valamit a szép hölgynek, vaják van a kocsmában! No ez az egy mondat Cidarisban valami egészen mást vált ki, mint bárhol szinte északon. Agnese minden vita nélkül már szaladt is a legnagyobb, legszebb és legtisztább korsóért és a kocsmáros legfinomabb boráért, a nagypofájú zsoldos lekapta a fejéről a vassisakot, ahogy megsüvegelte menten a kalmár is, a parasztok tisztelettel meghajolva húzódtak arrébb, a kártyások biccentettek, hangjuk elhalkult, meg ne zavarják. A kocsmáros kezeit tördelve jött közelebb, vagy háromszor is meghajolva. - Hozhatok valami harapni valót is méltóságos asszonyom? - kérdezte halkan, mély tisztelettel. - Az első pohárra természetesen a ház vendége. - A másodikra - rikkantottam vidáman. - Az elsőre már az enyém. Na faljál valamit lelkem, addig kiokosítalak kicsit, mielőtt még szégyenben hagyod azt a kócsagtollas széltolót, meg talán magad is hasznát veszed még és nem aggodalmaskodsz a híreimen. A Rézfaszú Vaddisznó konyhájáról menten annyi sült szárnyas, hagyma, krumpli és jóféle házi kenyér került a lány elébe, hogy kisebb kézikocsinak is tengelyéért kéne aggódni, akadt mellé jó cidarisi vörös is. Lekönyököltem vele szemben az asztalra és beszélni kezdtem. - No hát a trubadúr az nem egyetemi rektor kérlek szépen, a történetei mesék és legendák. Nem dolga neki a részletekkel foglalkozni, azokat úgy alakítja kérlek, hogy a hallgatósága szórakozzon, csak a lényeg, mi az erkölcsi tanulsága a mesének. Amelyiknek ugyan van - legyintettem. - Ez itt Cidaris, ehhez kell igazítani a dolgokat, higgye csak meg nekem, jobban értek én a magam mesterségéhez. Úgy tartja a mondás Cidarisban három dolognak van becsülete. A halnak, a hajónak meg a vajáknak. No hát ha itt vajákról szól az ének, akkor nem elég ám mindenféle ghoul, fojtólidérc meg efféle apróvad abba, nem ám! A vaják itt a népek szemében amolyan hős és a hősnek méltó ellenfél is dukál. Na meg a nyelvezet se mindegy. Nem mindegy egyetemi deákoknak szól kellően pajzánul avagy parasztoknak, katonáknak hősiesen, netán nemeseknek kellemmel és szóvirágokkal. A kiskegyed Kökörcsinjének híres meséjét a Fehér Farkasról meg a strigáról csak magam vagy tizenkét féle verzióban ismerem és akármennyire kedveled is ezt a fickót, az a nagy tucatnyi ekimma a striga köré csak túlzás kel, legyen, amennyire én tudom, az a bestia semmiféle lényt meg nem tűr maga mellett - kacsintottam. - Amire te gondolsz, az a históriás ének, az nem torzít túl sokat. De a mese és a legenda... Az egy más műfaj. Amúgy mellesleg nagyjából így hallottam én ezt a temeriai parasztoktól, akik elmesélték nekem, bár van kellő gyakorlatom a túlzások leépítésében. A háromfejű ogrékat bele sem meséltem már, ismerem én azokat, én is láttam olyat a remek rozsvodka után. Valahogy úgy lehetett, hogy elszabadult valami termetesebb. Ördögfajzat, üvöltő, te meg az a Björn nevű vaják meg levágtátok a fenébe, téged meg elcipelt és kikezelt a francos vaják szérumokkal a társad - vakartam a szakállamat. - De valamit meg kell értened, a mese nem rólad szól. Hanem a Vörös Farkasról. Nem Björnről, hanem a Hegyek Hatalmas Grizzlyjéről. Ahogy Kökörcsin meséi sem Ríviai Geraltról szólnak, hanem a Fehér Farkasról. Persze a ti történeteik az ihletadók, de nem véletlenül nem nevezi néven egyetlen trubadúr sem története főhősét. Akkor hitelesnek kéne lennie minden szavában, de amíg csak a Vörös Farkasról van szó, nem Wilkináról, nos addig az egy legenda - hunyorítottam rá. - No hát, mikor a falu rémeiről kérdeztél, illetve nem kérdeztél, csak újra leszóltad a mesémet, de a lényege ez volt, na akkor nem legendát kértél tőlem és nem is azt meséltem. Csak amit láttak a szemeim. Kiittam az italomat majd az ajtó felé mutattam, a fogyasztásunkra lerakva az oreneket. Legyen ma a vendégem az ihletadó történetért, most éppen van miből gálánsnak lenni, a holnap meg ki a fenét érdekel? - Gyere. Elkísérlek Melitele szentélyéhez. Rika anya az a fajta, akin látszik, hogy megveti az orgazmust, pedig hát igen szüksége volna rá, adószedőben meg pedagógusban gyakori az ilyes fajta, amilyen kis komor vagy még talán kedveled is majd - meséltem, majd kilépve a szitáló esőbe rávigyorodtam Wilkinára. - Mindenesetre azzal a szépséggel nem fogtam én annyira mellé te! Ha este elkellene a segítség a csizmád lehúzásához, csak szólj. Na amarra a templom, menjünk...
Legalább a mai nap valaki kacag. Legalább valaki feledteti velem az út okozta fáradalmakat. Még ha nem is esik jól, hogy kinevetnek, nem szólok, csak barátságosan elmosolyodom. Nem tudom miért. Talán a fáradtság, talán a klímaváltozás, talán az eső az, ami ennyire tompít rajtam. Hogy ne töröljem képen ezt az apróságot. Szavaira ugyan csak mosolygom. Valóban nem. Keveset ismerek. Kevésről hallottam, s bevallom, nem is szeretem. Túl sokat torzít és függ az előadótól. Furcsa kettősség egy bennem élő gyermektől és a sértett énemtől, ki mintha visszavonulót fújt volna, mielőtt olyat tennék, mit megbánnák. A vajákos mondatra, kicsit szűkül szemem, hogy hányan vetnének rám követ, de ehelyett meleg fogadtatást kapok. ~Mi történt az emberekkel?~ Illedelmes fő hajtással viszonozom a köszöntéseket és a felém haladó kocsmárosra tekintek. ~Méltóságos asszonyom?? Há' mit művelt itt Melitele?~ -Légy oly' kedves és elfogadom. - igyekszem viszonozni a kedvességet. Törpre emelem borostyános tekintetem és meghajolok. -Megtisztelne vele. - hangom valóban tisztelet teljes. Ezt követően foglalok helyet egy asztalnál, hova különböző finomságok kerülnek asztalomra. A mesélő törpére figyelve falatozom és osztom meg vele az étket. Már ha él ezzel a lehetőséggel. Ha nem, több jut nekem, komolyabban nem hat meg. Hosszúra nyúló trubadúr oktatást követően eldöntöttem, menjen trubadúrnak az akinek minimum hat anyja van és az egyik egy jókora tehén, apja meg valami ekimara. Természetesen, ha már ingyen tartja a képzésem, figyelek és ez arcomon is látszik, gondolataimmal ellentétben. ~A jó vaják holtig tanul. A nekromanta pedig azon is túl.~ Még szerencse, hogy csak egy élethosszom van. Pechemre viszont ez elég sok idő, ha nem egy Ghoul martalékaként végzem. A törpöt követve én is kifizetem ételem és plusz korsóim árát, de ezt Tribrómnak. -Az óra ára. - előzöm meg, mielőtt kérdőre vonna, vagy ilyesmi. Nagyon nincs kedvem magyarázkodni. Hogy mi a halálért fizetem ki a kosztom, mikor meghívott? Mit tudom én? Valószínűleg elért az eső hozta hisztériám. Kiérve nyújtózok egy nagyot és megszólalok, valamivel barátságosabban kámzsám alól. -Elvezetnél a papnőhöz? - feleletére bólintok és követem az aprónak aligha mondható lábnyomokat. Jellegzetes az biztos. Komor... Ilyen lennék most? Szép menet Wii, ha így folytatod, itt is akasztani akarják a mutánsokat. Vagy máglyára küldeni. Egy pillanatra torpanok meg, ahogy Gyula, az éget erdő kerülő arca felvillannak szemeim előtt. Megrázom fejem és lépek is tovább, mit sem törődve, ha a törpe látta vagy sem. -Elhiszem... Majd talán egy másik alkalommal. - felelem valamennyivel barátságosabban, mint ahogy a fogadóban viselkedtem.
Ezek a vajákok mindig ilyen komorak, méltóságteljesek meg vérprofik. Na persze, tudom én mi van az álca mögött, legalábbis a férfiak esetében. Ha őszinte akarok lenni, évszázad alatt se találkoztam még vajáklánnyal, de felteszem az őket létrehozó mágia és mutáció nem csak a férfiak ölét tüzeli fel mellékhatásként. Mondjuk ezt a Veres Farkast elnézegetve nem lenne hülyeség a csajszikákra építeni az utánpótlást, ránéz az ekimma azt egyből nem a karmait mereszti majd az ebadta, én mondom! Szép, formás hosszú lábak. Olyan, de olyan hosszúak, hogy... hogy... egészen a földig leérnek. Na jó, ennél azért volt már életemben komolyabb költői leírásom is... Ahogy pedig pakolgatja őket egymás elé, hát bizony riszálja így is-úgy is. Odafent már többet takar a bőrvért meg a köpönyeg, de hát Cidaris egy meleg vidék, ez az eső meg majdcsak eláll. Tavasz vége van, ilyenkor rövidek a záporok. Azért mégse kukán teljen az út (az egy másik legendás törpe, nem én), ha már így közösen belaktunk és még csak össze se verekedtünk, sőt egész kultúrnépek módjára össze is melegedtünk beszélni kezdtem. - Láttam meglepődtél a fogadtatáson - vigyorogtam rá. - Először jársz Cidarisban, mi? Kivártam amíg felel, vagy legalább biccent, esetleg rázza a fejét, mielőtt folytattam a magyarázatot. - No hát ez az ország meleg, mint a hat órája napon aszalódó tej és a halak miatt nagyjából olyan a szaga is, párás, mi több nedves, akár első bálozó szűzlány odalent, ha katonát lát, ráadásul elég gyakran esik is az égi áldás, de azt meg kell hagyni, a kultúrája sokban más, mint északon - kezdtem kiokosítani. - Cidaris a tengerből él tudod. Halásznak és kereskednek. Királyaik szinte hagyományosan kevésbé a vitézséggel, mint inkább a kalmárlelkülettel és az alkoholizmussal tűnnek ki a koronás fők közül generációk óta. Ethain, a mostani uralkodó se nagyon más. Itt nem jellemző a faji üldözés. A tündékre és a druidákra szükségük van az erdőgazdálkodásban, különben már régen kimerültek volna a kis ország erdei és nem lenne miből hajó. Ehhez a pengefülűek jobban értenek. Van a földjükben némi kis gyepvas, meg jóval több réz, a hajókra vaspántok kellenek, szóval a törpéket is szívesen fogadják a kovácsműhelyekben, hajóácsoknál, bányákban. Sokkal több másfajú él itt arányaiban és sokkal kisebb megkülönböztetés a jellemző. Ethain a királyi tanácsába ültetett egy tündét, aki képviseli a másfajúakat sőt volt pofája kezet csókolni a Völgyek Százszorszépének is, ezzel gyakorlatilag elismerve egyenrangú félként. Úgy mondják a hírre a gyűlölködő kaedweni Henselt vagy tíz szobája bútorzatát amortizálta le, mire megnyugodott, aedirni Demawend meg bánatában seggrészegre itta magát. Na valahogy így van ez a vajákokkal is. Itt mindig is volt becsülete minden magad félének. A tengerre nem tanácsos magadban merészkedni, ez összetartó közösségeket kovácsol ki, amelyek emlékeznek, ha valaki a segítségükre vagy a szomszédaik segítségére van. Tavaly ráadásul egy hasonló rasnya medált viselő fickó az ország legnagyobb rézbányájából puceválta ki a kikimórákat királynőstől, mindenestől. Ethain majdnem lovaggá ütötte örömében, a jó király igen foglalkozik kincstárával - vigyorogtam. - Szóval nem kell meglepődni, itt előre süvegelnek, ha tudják kiféle is vagy. Jobb tiszteletet adni annak, aki adott esetben megsegítheti az egyszeri halászt. Majd megszokod, ha már több tapad a csizmád talpára az ország porából. Na de itt is van a templom. Melitele temploma apró, de egész szépen karbantartott kis épület volt. Kapujában állt Rika anya, a negyvenes asszony, aki egész szép is lehetett volna, ha nem születik kurva rasnyának és nem olyan vékonyka a folytonos aszkéta életmódtól, hogy gyengébb idegzetű kalmár vajákot bérelne ellene azt híve, egyenesen a sírból talált visszakecmeregni ide. Pengevékony ajkai keserűen préselődtek össze rám nézve. Komolyan mondom a szent asszonyra igazán ráférne egy szent répa is odalent, olyan képe van, mint akinek bevérzett a gyomra a szorulástól. Wilkinát meglátva azonban rögtön felengedett fagyos tekintete, még tisztelettel meg is hajtotta kissé a térdeit, nem túl mélyen, hiszen azért mégis papi méltóság volna ugye, de mindenképpen tisztelettel. - A háromarcú istennő áldása hozott szerény közösségünkben és áldja meg utadat élted napjaiban s fogadjon égi kertjében, ha kitelik ösvényed - kezdte különös megbecsülésről árulkodó, hosszú formulával. - Kérlek tiszteld meg jelenléteddel az istennő szentélyét, sejtem miről is kell szót váltanunk. Bejöhetsz te is Tribróm, de kérlek hagyjuk az álszenteskedést Szent Beatrix szobránál ez alkalommal. Felesleges letérdelni azért, hogy a szobor szoknyája alá pillanthass, ennyire nem ment részletekbe a szobrász, ami téged valójában érdekelne. Fültől fülig húzódott el pofám az intésére és széles vidámsággal kérdeztem vissza. - Anyám netán már bekukucskált előttem? Rika persze csak égnek meresztette és megforgatta a szemeit, aztán viszont barátságosan bekísért minket a templomba. Az istennő legtöbb szentélyéhez hasonlóan ennek közepén is a három arcot ábrázoló szobor állt, a falak mentén szerény és olcsó kialakítású szobrok kaptak helyet, közöttük ugye Szent Beatrixé, illetve néhány kényelmes ágy is, ahol ha úgy hozta a sors a szükséget szenvedőket látták el. Most egy földműves feküdt csak bent lázbetegen, akivel Rika fiatal adeptája foglalkozott. Vidáman rákacsintottam, mire mindkét egyházi személy fülig vörösödött, egészen más okokból. Azért a szobor előtt még én is tisztelettel térdeltem le egy fél percre. Melitele egyházának áldozatos munkáját a szenvedőkért és a szegényekért én is elismertem, ebből magam sem űznék tréfát. Túl gyakran. Rika anya végezetül immár Wilkinához fordult: - Hitközségünk nem túl gazdag, de igyekeztünk olyan összeget felajánlani, ami nem tiszteletlenség, egy ilyen mérvű nehézséggel szembeszálló vajáknak. Kétszáz orent tudunk sajnos csak ellentételezésként adni, hogy a temetőnket újra használatba tudjuk venni, emellett természetesen szállást, ételt, italt biztosítunk kisasszonyunknak - kezdte kissé zavartan, nem volt túl sok tapasztalata vajákbérlésben, csak remélhette, tisztességes az összeg. Mondjuk mást aligha tehet, ha nem akarja a szükséget szenvedőktől megvonni, ennél többet nem tud adni. - Falunkban lakik egy törpe kovács, Olfric mester, aki rendelkezésére áll, ha pengét kéne éleztetnie, bármilyen kovácsmunkát amúgy is jutányos áron számít meg, Latrec varga pedig bármilyen bőrfelszerelését szívesen karban tartja, megerősíti. Javas asszonyunk sajnos nincs, de magam is értek valamicskét a herbalizmushoz, szerény kis tartalékaimból vigyen csak jó szívvel - nyitott fel egy szárított füvekkel teli ládát, amiben a legtöbb egyszerű komponensből akadt kis csokorra való. Utána pedig a szentély végébe, apró kőoltárhoz kísért minket, ahol a számomra már jól ismert ghoul feje díszelgett. Mondjuk furcsa lenne, ha volna ismerős, én vágtam le a testéről. Mit mondhatnék ecsém, te se nyerted volna meg a Mr Cidaris választást. - Ezekről a förtelmekről volna szó tekintetes kisasszony - sóhajtott az anya. - Tribróm mester, bár léha és csapodár életet él, melynek elhagyásához szükséges erőért mindennap imádkozom az istennőhöz számára, de bátor lélek is és felmerészkedett kipuhatolni, miféle fajzatok ezek, kik a jámborokat kísértik és nem átallják vérüket ontani. Ezt a szörnyeteget maga vágta le csatabárdjával, de mint mondotta, népesebb számban vannak jelen, amelyhez ő magát már nem érzi kellően vitéznek... - Vitéznek még csak-csak - morogtam tekintélyes és szépen, oválisan ívelt orrom alatt, - de egyedül odamerészkedni kellően hülyének még nem...
Egyenes, emelt fővel lépek a kellemes záporban. Hátam is egyenes, van gerincem mi elbír. Ellenben sok emberrel. Mégis, olyan furcsa az itteni vidék. Még nem láttam belőle eleget, hogy véleményt nyilváníthassak. Nem vagyok előítéletes, szerintem legalábbis. Ami viszont tény és való, nagyon szokatlan a helyzet. Hogy nem hajítottak utánam semmit. Nem köptek utánam, sőt süvegeltek is. Egy pillanatra behunyom szemeim, hogy elkergethessem a gondolataimat. Munka van, mit nem vehetek fél vállról. Főleg, ha nagyobb kalamajkába is keveredek. Rosszabb esetben keveredünk. Állkapcsom összeszorítom, nem hagyhatom, hogy a törpének baja essen, de nélküle semmire sem jutok. Érzem magamon tekintetét, de nem szólok. Sokan fordultak utánam, fütyültek, vagy hajítottak nyomomba vasvillát. Hozzám intézett beszélgetés kezdeményre bólintva felelek, -Igen, fivérem szereti ezt a helyet és fűtött a kíváncsiság, mi vonzotta ide. - felelem kérdésére és kérdőn emelem rá borostyán szemeim. Pupilláim valamennyivel tágabbak a kámzsám mély árnyékának hála. Talán kevésbé fenyegető, mint mikor teljesen macskaszerű. Figyelek megint csak rá. Mindig jól jön egy kis földrajzi és társadalmi ismeret mielőtt belefogok valamibe. érdekes szófordulataira halovány mosolykezdemény húzódik sebzett arcomra. Talán nevető gödröcskék is megjelennek zord arcomon. Már most tetszik a királyi réteg. Ha képes volt kezet csókolni egy tündének. Nem is akármelyiknek, de ez nem is oly meglepő, hogy ő ül ott. A vaják emlegetése pedig szeget ütött a fejemben. A rusnya medált fel sem veszem. Nekem ez jobban tetszik, mint a Macskáké, vagy a többi iskola medálja. Ennek ellenére Björnek jobban áll a Medve medál, mint a Farkas vagy a Vipera. Mantikórról pedig úgy tudom nők. Bár a Farkasok is férfiak... Igaza van Tribrómnak. Annyi mindent rejt számomra a világ, amit nem láttam és érdemes rá figyelnem. Kellemes szellő támad, mire az égre emelem szemeim. -Eskel... - haragom azonnal tovaszállt és hatalmas mosolyra húzom számat, noha nem úgy ahogy a legtöbben szokták, fültől fülig. Nekem a legerősebb mosolyom is elég szolid, de akik ismernek tudják, ez már nagyon nagy örömre utal. Ezt váltja ki belőlem családom emlegetése. Talán gyermetegség, talán szeretetem jele, de mindannyian óvjuk kis létszámú falkánkat. Azt mondják, ami a szívet erősíti az a pengét gyengíti. A mi esetünkben szerintem nem helyes... Egymásért bármit megtennénk. Tudom, hogy a kötekedő Lambert is tűzbe tenné értünk kezét. -Köszönöm ezt is Tribróm. - mosolygom rá nem azzal a nagyon boldog szolid mosolyommal, hanem a szokványossal. Közben elértük a kis templomot és figyelem a földkinövés és a papnő reakcióit. Kicsi híja, hogy ne kuncogjak el rajtuk. -Köszönöm az áldást. Melitele minden gyermekét óvja és mindre odafigyel. Így meghallja kiáltásukat és óvón emeli föléjük kezét. Megtiszteltetés lenne számomra. - a páros beszélgetésének eredetét nem akarom tudni. De valahogy sejtem honnan is ered eme beszélgetés. belépve velük végigsétálok a folyosón egészen a három arcú istennő szobráig. Ahol kivételesen én is térdere ereszkedem. Megmutatta, hogy a magamfajtára is tudnak normálisan nézni, nem csak ferde szemekkel. Ezt követően sétálok tovább Rika mellett. Szavaira érdeklődőn figyelek és bólintok. -Köszönöm a lehetőségeket. Száz oren, a maradékot oszd el igazságosan a felekezetedben. Viszont, egy szívességet kérnék mellé. - elkezdek kotorászni a kis táskáimba, miközben némi fecskefüvet teszek el és egy összehajtott papirost adok át neki. Rajta piros viasz, mi egybetartja a hajtást, vonyító farkasfejet ábrázol. -Ha látna erre vándorolni egy vaják férfit a Farkas iskolától, kinek arca jobb felén sebek húzódnak, adja át neki. Ha pedig nem sikerülne elbánnom a temetőben ólálkodó lényekkel, bármely Farkasnak juttassa tudomására, hogy megpróbáltam, viszont végső nyugalomra itt leltem. - ezt követően nézek Tribrómra és szelíd tekintetemmel üzenek neki. Remélem érti, ha látom rajta nem érti teljesen szavakkal toldom meg. -Ezt kérném tőled is. A hírét juttasd el a Kaer Mohren-i Farkasoknak. - ezt követően elszántan nézek rá, mosolyom is inkább bátornak mondható. Nem vágyom a halálra, táncolni sem akarok vele, de jobb bebiztosítani magam. Ne várjanak haza télire feleslegesen. Inkább tudják meg hamarabb, minthogy hamis reményekbe ringatva és fogadásba egyezve várjanak haza. Utána a kis kőoltárhoz lépünk és a Ghoul fejet mutatja, mit Tribróm hozott el. Fertelmes dögevők. Széthordják az emberi maradványokat, raktároznak, mivel csak ez elégítheti ki éhségüket. Megcsóválom fejem és Tribróm védelmére állok. -Értelmetlen lett volna. Csak még egy értékes életet vettek volna el. Így is, hogy egyet levágott már nagy segítség. Ez azt jelenti megzavarhatók... - ezt inkább magamnak mondom, mintsem a jelenlévőknek. Államra helyezem kezem és szemezek a Ghoul üveges tekintetével. ~Elég erősek lehetnek, főleg, ha nem figyelek a leütésekkel... Fog kelleni nem egy főzet...~ Ekkor, mintegy megérzés nézek Tribrómra. Azok a női megérzések, mik a mutáns léttel még élesebbek lettek. Kérdésem már megvan, de nem mondtam ki. Mondta, hogy nem látta tisztán. Nem ronthatunk csak úgy be. Behunyom szemeim, gondolataimba ezek a lények és a róluk tanultak derengnek fel. lassan nyitom ki szemeim. -Nap nyugta előtt el kellene néznünk a temetőbe. De csak benézünk, nem állunk neki harcolni. Ahhoz hiányos a felszerelésem. - ha a törp kész az indulásra és a papnő sem akar semmit, elhagyjuk a helyet.
A lányzó merengő felvetésére magam is tűnődve túrtam meg az orromat úriemberesen és elgondolkodtam. Végül is van minden Cidarisban. Halbűz, melegtakony jellegű eső, sós tengeri szél, pecás történetek rogyásig... Mi kellhet még? Persze, azért értettem azt is, mire is gondol a Vörös Farkas, be is fűztem a gondolataim végére egy mondatban. - Egyesek szerint, aki egyszer mélyen a tüdejébe szívja Cidaris levegőjét, az mindig visszavágyik ide. Fene tudja, de talán még van is benne valami, én is gyakran megfordulok ezen a vidéken - vonogattam a vállamat. - Amúgy meg hagyd el, trubadúr vagyok, szívesen mesélek. A szentélyben a vajáklány nagylelkűnek bizonyult, mikor a kitűzött díjnak csupán a felére tartott igényt, no meg egy kis szívességre lepecsételt levelei kapcsán. Mikor felém nyújtotta az egyiket nagyot bólintottam a kérésére. - Persze - feleltem. - Úgyis esélyes, hogy a Tengeri Vásáron idén is találkozok a vén Szürke Farkassal, az a komor, öreg gazfickó ritkán hagyja ki, akár csak én. Tudod hogy van, a sok ember nekem sok hallgatót jelent, neki meg gyakran esik le valami munka a tömeget terített asztalnak néző szörnyek kapcsán - nevettem. - Ha belefutok az öreg cimborába feltétlenül átadom neki. Megvidámodtam, ahogy eszembe idézte Eskelt. Jó ivócimbora, ha egy kocsmába sodor minket az élet, akinek mindig szüksége van egy kis mulatásra, könnyed jó zenére, hisz olyan az a férfi, az őseim szakállára megesküszöm, mintha egy halottas gyászmenet megbaszott volna egy depressziós hóhért, szerelemgyereküket meg vajáknak adják és a kiképzése alatt lábon megetetik vele az oxenfurti egyetem könyvtárában a klasszika-filológia könyvtár teljes vallásfilozófia gyűjteményét, különös tekintettel Szent Fújdeuncsi "Világfájdalom és egyéb világvégejóslatok és pokolvárások" külön kiadására. Kétszer. Hogy ezek a vajákok mindig csak rágódnak valami szörnyen nehéz etikai kérdésen meg társadalmi problémán, ahelyett, hogy a következő korsóra, meg a következő lány lába közire koncentrálnának. Na jó ez a kis begyeske itt mellettem a következő törpe lába közire is figyelhetne igazán. Na aztán még ez is... Ha én felkísérem a temetőig, ha most elindulunk, akkor sötétedés előtt bőven nem érünk vissza. Oda még csak-csak, de vissza semmiképpen? Három napig fűzögettem itt Agnesét, most meg mikor végre célegyenes lenne, ahelyett, hogy kölcsönkérnék Wilkinától egy jóféle bilincset, amennyire tudom mindig van náluk lánc egyes szörnyek miatt, ehelyett nézegethetek rasnya dögöket. Hát csodálatos. Egy pillantást vetettem a három arcú szobra felé, magamban felsóhajtva, mégis mit vétettem ellene? Vagy csak úgy általában? Na jó, mondjuk ezt inkább most ne vegyük végig... Így hát mit tehettem mást, elindultam az oldalán kifelé a templomból, elmagyarázva a várható utat. - Felkísérlek akkor a temetőig - kezdtem. - Ez itt még Cidaris széle, de itt a dombok tetejéről már látszik a sós tenger, maga az egész magaslat meg semmi más, mint némi bazaltra feltapadt rengeteg lösz. Buzgárok, föld alatti folyások, víznyelők vannak mindenhol, zárulnak be és nyílnak meg újra. Nappal még csak-csak le lehet térni az ösvényről, de vigyázva. Éjszaka ez lehetetlen, főleg nem lóval. Bármikor megnyílhat a lösz az avar fedésében és több száz métert lehet zuhanni a mélybe. Az ösvény egy bazalttaréjon vezet, így az e tekintetben biztonságos. Valamivel. De azt meg elállja a csudaszörny, úgyhogy talán jobb lesz kerülni. A várható kérdés persze meg is érkezett a kissé megemelkedett szemöldökű vajáklánytól. Esküszöm, ezek csak a szörnyekre izgulnak, nekem is ghoulnak kéne talán öltözni, ha...? Nem, az már nagyon mazo lenne attól tartok, a játékok jöhetnek az ágyban, de az ezüstkard egy kissé nekem is sok. Felsóhajtottam. - Csudaszörny. Fene se tudja miféle szerzet, én magam se láttam még ilyesmit, de randa az már hétszentség és jobb nem háborgatni talán. Olyan mint egy nagyobb farönk, vagy ilyesmi, de ebből nem akarnánk rönköt hasogatni. Nagy ízelt lábai vannak, akkora mint egy igen termetes kutya. Nem csinál az semmit, csak ott van és hát hű de marha ronda... Azt meg nem mondom bánt-e, mert senki a közelibe nem mert menni, de már három napja ott ül... - észrevettem, ahogy Wilkina az ajkába harapással fojtja el vigyorát, mire megforgattam a szemeimet. - Nem is veszélyes a jószág, mi? Ehh... Mindenesetre nézni kell neked valami szállást is mielőtt indulunk, csak napszállat után érünk vissza és talán nem akkor kéne zargatni a parasztokat. Mint láthattad a Rézfaszú Vaddisznó csak egy kricsmi, nem fogadó, ott nincs szabad szoba, amit... - Emiatt igazán nem kell aggódni - szólt közbe egy lágy, halk női hang, mire egyszerre fordultunk a közbeszóló felé. Jó negyvenes, alacsony, húsos, amolyan csúnyácska asszony volt a közbeszóló, akinek ha a jóindulatú, tiszta zöld szemébe nézett az ember, vagy meghallotta kedves csengésű, halk, szerény hangját valahogy a szemünk előtt tudott megszépülni. Munkatörte, kérges tenyerével magához szorította nagy szoknyáját és esetlenül pukedlizett egyet Wilkina előtt, már amennyire tudott ilyesmit persze és határozottan kijelentette felé: - Természetesen nagy megtiszteltetésnek tekinteném, ha a házunkat megtisztelné a jelenlétével a vaják úrhölgy. Kisöpörtem a tiszta szobát, előkészítettem a mosóteknőt, a fürdődézsát, szívesen látjuk az étkezésekhez természetesen. Tribróm mester, ha megkérlek bemutatnál minket? - Oh, de bunkó vagyok, bár ezt már sokan tudják, na tehát: Wilkina, a legendákból előlépett hatalmas Vörös Farkas és Jadwiga asszony, a falu bölcs sztarosztája - tettem meg. - Menjünk a lovadért akkor, meg az én Kíváncsimért, ha napszállás előtt a temetőnél akarunk lenni, jó darab út az...
A törpe beszédére mosolyog. Lehet igaza van és Eskel-t is ez ragadta magával. Az biztos sokat jár erre, az illatába szinte beleivódott az illatába a tenger jellegzetes illata. A hangja hiába volt dörmögő farkasé, olyan szeretettel tudott mesélni erről a területről, hogy szinte el is tűnik a dörmögése, talán ha zabosabb és szóba kerül ez a hely akkor haragja is csillapodik. -Köszönöm Tribróm. - nézek rá hálásan és aranyos, gyermekies mosoly húzódik az arcomra. Mindezt a Szürke Farkas szókapcsolata okozza. Nekem pedig igen fontos és kedves személyről van szó, szóval megengedhettem, hogy lássa egy gyengébb, sokkal másabb oldalam. Amit Björn és a többi farkas ismer. Egy nagy szívű leány gyermek, ki igyekszik a legjobban teljesíteni. Csak ezt követően mérgelődöm magamban, hogy elég fáradt vagyok ahhoz, hogy a felderítésünk balul süljön el. Megütve magam, rosszabb esetben pedig Tribrom is így jár. ~Másokra is figyelnem kell...~ Dorgál meg fejemben Vilkas hangja amire fejem kicsit lehajtom. Ő az aki legjobban ismer. Az ő keze formált, ő volt a menedékem. Eskelék pedig, mint külső segítség voltak, kik csiszolták az éleket, mik felett Vilkas elsiklott. Finomítottak, ott ahol Vilkas nem tudott. Tribróm szavai pedig elbizonytalanítottak. Sokkal fáradtabb vagyok mint hittem. Nem tudnám időben érzékelni a tájat, ha menekülőre kell fognom. Meg még figyelni a törpére is... -Álldogáló, várakozó és ízelt lábú... - harapok szám szélébe, hiszen nem tudom felidézni emlékeim lapjait mely szörny ilyen. Inkább pihenek, hogy könnyebben vegyük az akadályokat. A női hangra felkapom a fejem és a pukedlire főt és felsőtestet hajtok. Ezt követően figyelem a hölgyet, ki a maga módján sokat látottnak és bölcsnek tűnt. Talán maga a sztratoszta? Tribróm bemutatására bólinto. -Örvendek! Örömmel elfogadom az ajánlatot. - ezt követően Tribrómra nézek. -Köszönöm a segítséged! Mit szólnál, ha a ma délütánt és éjszakát hagynánk. Előkészítem a dolgaimat, te pedig megkapod a méltó jutalmad fáradozásaidért. - kacsintok rá kedvesen, nem tolakodón. Agnese kap egy kellemes estét egy törp társaságában és nekem is van elég időm főzeteket keresnem, meg átbújni a nyeregtáskámban pihenő könyvet, mit is láthatott Tribróm.
Most akkor betűzzem le neki vajon, hogy szót sem érdekel az egész, szívesen járatom azt a nagy, lepcses pofámat? Mit nem lehet ezen megérteni?! Na jó, mindegy, az a mosoly végül is gyönyörű. De még milyen megmelengeti a szívemet, mint a felforralt temeriai rozsvodka és ettől nem is hányok egy óra múlva. Hiába no, nagyon szép kis teremtés ez a lány. Úgyhogy csak hunyorítottam egyet felfelé az arca irányába bele oda neki, mi van? Tribróm, Tribróm, ne ábrándozz, megmondta, hogy majd szól, ha kell neki segítség a csizmahúzáshoz esténként. Ráadásul mégis szeret Melitele, hiszen csak rájött a hölgyike, ideje volna egy kicsit megpihenni, azokat a helyre tagjait. Vajon, ha felajánlom, hogy átmasszírozom elfogadja vagy csak segít kideríteni, hogy az orrom belefér-e a seggembe? Hát kockázat nélkül nincs győzelem, nemde? Ő tudja csak, mennyire szoros a kapcsolat azzal a szőrös hegyi állattal. Vajon tényleg medve méretű? Na mindegy. - Elkísérlek a lovadig, meg a sztaroszta házáig - válaszoltam barátságosan. - Egyébként ezen se lepődj meg errefelé, itt nem ritkaság, hogy asszonyszemély a sztaroszta. Cidarisban a legtöbben halászatból élnek, túlnyomórészt férfiak űzik, akik napokat vagy akár hetet is a tengeren töltenek, főleg a rákászok. Az ilyen parttól távolabb eső favágó települések meg sosem maguk körül írtanak, hanem távolabb jelölik ki a vágó és kötöző helyeket, hogy téliben ne kelljen esetleg messze menni kisebb gyújtósért, na meg gyakran változtatják is az irtások helyét nehogy kimerüljön az erdő. A tündéktől tanulták a módszert. Egy szóval a férfiak sokszor nincsenek itthon, így a falu bölcse gyakorta fehérnép, mert a bölcsességére mindig szükség lehet. Inkább csak a bányatelepeken jellemzők a férfi sztaroszták - meséltem, miközben visszaértünk a Vaddisznó elé, ahol a lova volt kikötve. - Javasolnám vezesd inkább abba az istállóba, ahol én is lakom. Mármint amelyik házban lakom, annak az istállójába. Ez harcra nevelt paripa, nem baj, ha megszokja holnapra az útitársa szagát, gondolom. Amennyiben megfogadta a tanácsomat, akkor a sztaroszta melletti lakóházhoz mentünk, ahol a helybeli kovács lakott, hát persze, törpeként szívesebben költöztem fajtárshoz na. Az istállóban kellemesebb meleg, no meg az én hosszú fülű, nagy szemű, porszürke csacsim fogadott minket. Törpeként persze nem lovagolhatok, kínszenvedés lenne felkapaszkodni egy akkora állatra, a normális nyereg kengyelét el sem érik a lábaim, így szívesebben választottam egy földszintesebb jószágot. Mint mindig, most is helyzethez és a beszélgetőpartnerhez igazítva mutattam be a barátságosan szuszogó jószágomat, akinek pofájában nagy adagra való széna mozgott körbe-körbe. - Ez itt az én hátasom, Kíváncsi. Nyugodt, mint a döglött vámpír, kedves akár egy koviri kereskedő, ha pénzt szimatol, lassú, mint a katonai utánpótlás szekerei és teljesen hülye, akárcsak az Örök Tűz szerzetesei - mutattam be a füleit égnek emelve nagy szemekkel bámuló és kedélyesen szuszogó patást. Wilkina bekötötte és ellátta a lovát, Icheart, mint megtudtam a nevét, én meg addig felkaptam egy marékra való nyers zabot és kedélyesen elrágcsáltam, közepes mértékű megütközést váltva ki ezzel, de hát együtt élek ezzel a ténnyel vagy harminc éve. Aztán átkísértem a sztaroszta szerény, de tiszta hajléka felé, a kapuban pedig próba szerencse alapon felvetettem a dolgokat. - No hát itt volnánk, egészen biztosan szívesen és tisztelettel fogadnak majd, de a kardjaid tartsd a kezed ügyébe, van egy tíz esztendős forma fiúk és pontosan olyan, mint bármelyik korabéli kölyök. Fiúk és kardok, felteszem sejted milyen párosítás - vigyorogtam majd kedélyesen megjegyeztem. - Ha elfáradtál, akkor szívesen átmasszírozlak és igen, értek hozzá. Nem is kicsit - düllesztettem ki büszkén a mellemet, majd hozzá tettem magam is csibészes vigyorral. - Ami azt illeti, tudtommal ti hordtok magatoknál mindenféle bilincseket meg láncokat egyes szörnyek okán. Kölcsönkérhetek kettőt reggelig?
Tribróm szavára figyelek és bólintok. Valóban sokat kell még tanulnom és figyelnem a világ működését. Nem mondom magamról, hogy sokat látott vaják lennék. Inkább csak tanonc, ki próbálgatja ön-ön agyarait. Olykor megütve magát, figyelmetlenség vagy egyéb külső tényező miatt. -Jogos... - jegyzem meg orrom alatt, majd Ichaer-hez lépek, ki üdvözlőn horkant, füleit pedig hegyezi. Kitágult orrlyukaival szívja be a levegőt a törp felől. Mintha csak azt gondolná, elhagyta egy foltját, hátra is néz, mintha ellenőrizné. -Ichaer, ő Tribróm. Barát, segít nekünk. - szép kecses fejét a törphöz nyomná érdeklődőn, majd mintha kérdőn tekintene rám. ~Fogalmam sincs hogy szedtem össze...~ Eloldva lépkedünk a törp után, ki elvezet a kovácshoz. Ki gobdolta volna, hogy törpével hoz össze az élet. Viszont az istállóba lépve feldereng előttem Olga, a kedves emberbarát ló teteme, az égő istálló előtt. Megrázom fejem, nem a legjobb ötlet most gondolkozni a múlton. Tribróm bemutatja nekünk szamarát, ki igen kedves jószágnak tűnik. Ichaer-nek megint csak elmagyarázom, hogy őt sem szabad megenni. Ő is barát, mi több uti társ lesz. Jobb ha megbarátkozik ezzel a gondolattal. Miközben kicsit rendbe rakom fekete kancám, igen fekete, csak saras szegényem, hallom, hogy Tribróm zabot ropogtat. Erre csak mosolygom. Mindenkinek megvan a maga defektje. Miután Ichaer újra szénfekete lett, és csendesen eszi a kis szénáját meg az elé rakot répát lépek a sztratoszta kapujába. -Nem fogadhatom el az ajánlatod, de köszönöm. Megkedveltelek annyira, hogy ne akarjalak széttépetni a Macimmal. Ha már monogámiát kértem tőle, tartom is magam ehhez. A figyelmeztetésed észben tartom. Eddig senki nem úszta meg ép bőrrel aki illetéktelenül nyúlt volna fegyveremhez. - felelem neki óvó mosollyal, némi játékossággala hangomban. Noha családjában a Pici becenevet kapta, mégis csak egy égimeszelő a helyiekhez képest. Tribróm kérdésén elgondolkozom, de átadom neki a láncokat. Valahogy jobbnak gondolom nem tudni mire fog neki kelleni. Sem most, sem reggel. Búcsútvéve tőle a sztratoszta vendégszeretetét élvezem. Lerúgom a csizmám és levedlem ruháim, egy meleg fürdőre és gondolataimban a szörnyet keresem. Mikor eszembe jut ez az ártatlan, kihalás szélén lévő flótás halkan kacagok. Hogy ez nem jutott eszembe akkor. A láncokkal csörögve visszazavarhatjuk oda, ahonnan előkerült. Nem akarom én megölni. Inkább a többi Farkas véleményén vagyok, mint Lambert-én. Ő gondolkodás nélkül végezne vele. Kikászálódva a vízből megszárítkozom, a vizet kiöntöm és alvós öltözetem felvéve foglalok helyet. Ezt követően előveszem az alkímiás felszerelésem és nekiállok kotyvasztani, ahogy szoktam. Dögevők elleni olaj, Fekete vér is jól jöhet, Fecske, Farkas. Valami még kelleni fog... de mi? Fehér Raffard a táskámban pihen. Nem kell több. Mostanra ennyit tudok kipréselni magamból. Kicsit talán elbóbiskoltam, míg föltek a mérgeim, majd elrakva őket elkezdem kardjaim élezését. Nem aludhatok, így éber állapotú meditációba pihenek. Már ez is elég, hogy az út fáradalmait hátrahagyva ébredjek a hajnali sugarak simogatására. Megnyújtóztatom tagjaim és felvéve szokott könnyed viseletem. Reggelimet vendéglátóimnál fogyasztom el, maj búcsút intve lépek be az istállóba Ichaer-hez. Nem sokkal később pedig Tribróm is előkerül és egy barátságos mosollyal üdvözlöm. -Jó reggelt! - köszöntöm, már ha úgy ítélem meg, hogy érdemes hozzá szólnom. Ha nem, fő hajtással üdvözlöm.
Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom Zene: Tanz mit mir
Egy kissé felszaladt a szemöldököm a vajáklány reakciójára, majd nagyot sóhajtva megráztam a fejemet olyan lendülettel, hogy majdnem félrecsúszott a parókám is. - Szentséges Melitele és a te hetvenhétszer áldott rózsaszín bugyogód, én egyelőre csak masszírozásról beszéltem - dörzsöltem meg a halántékom. - Nem mondom, hogy ellenemre bármi más egyéb is, de ez a te döntésed, soha nem nyúltam akarata ellenére nőhöz és nem is fogok, büszkeség is van a világon. Tapasztalataim szerint a vajákok hormonjai egy kissé magasabb hőfokon égnek a szokottnál, szívesen segítettem volna benne az igaz, ha te is akarod, de ismerem a szerelem és a hűség fogalmát is, a masszírozás csak kedveskedés szeretett volna lenni. De ha nem, hát nem. Azért ezeket köszönöm - vettem át a bilincseket.
Az éjszaka hosszú volt, a reggel meg még hosszabb, mire tudtam addig üvöltözni, míg megjelent a kocsmáros végre és elszalasztott valakit Agnesért és a kulcsokért, mert az a némber magával vitte, mire végzett velem. Azért az éjjel egészen kellemesen telt el összességében, perverzebb a kislány, mint elsőre néztem volna. Minden elképzelhető testtájáról és még néhány alig elképzelhetőről is nyalhattam az akácmézet reggelig, az ostora nem ütött olyan vészesen nagyot és hát meg is koronáztuk néhányszor az összeismerkedést. A bilincskulcsokat ugyan magával vitte játékból, de a szobája kulcsának helyét elárulta nekem. Hiába, a jó öreg, pár évtizedes tapasztalat, egyedül az öreg Nunihuntus mesternek volt nálam is nagyobb hírneve a törpék közül, de ő a legendák szerint meg tudta nyalni a szemöldökét. Egy ideje már gyakorlom, de még csak az orrom hegyéig megy, pedig egy bruggei katonai principális már tett rá a hadsereg némileg vulgáris köznyelvén felajánlást, hogy segít a megnyújtásában tüzes fogóval, külön szakembere van rá, sum cum laude végzett, Véres Belek Különdíjas hóhérmestert tart, mióta megmutattam a feleségének, hogy vannak érdekesebb dolgok is, mint amiket a férjével átél... Jó kedvűen és egy egész sózott sonkát majszolva keveregtem át a türelmetlenül várakozó vajáklányhoz, de hát most mit mondjak neki? Gondolom sejti, mi kötött le egészen eddig, úriember pedig a részletekről nem beszél, legfeljebb itt-ott még ragad a szakállam a méztől, amit Agense... hagyjuk most már az anatómiai kérdéseket. - Olyan jót neked is, mint amilyen nekem az éjszaka volt - kacsintottam rá, majd elmentünk a hátasainkért, miután visszaszolgáltattam a láncait. Vajon ezzel szokta lebilincselni a méhészborzát... nem valami másik édesszájú állat... ez az a mackóját is? Vagy az őt? Na mindegy, erre azért mégsem kérdezek rá. Kivezettük állatainkat az istállóból, majd nyeregbe szálltunk és úgy nagyjából egymás mellett haladva kezdtük meg a felkapaszkodást a temető felé vezető útra. Azért csak nagyjából, mert hosszú fülű csacsim nem tudta megtagadni magát, sem a nevét és érdeklődéssel kezdett fújtatni Ichear felé közeledve. Szerencsére Wilkina jó lovas volt, a kancája meg remekül idomított, így viszonylag nyugodtabb eszközökkel jelezte a szamaramnak, nem kifejezetten tartja méltóságához illőnek a társaságát. Talán mint a gazdája? Ki tudja, ennyi ismeretség után nehéz megítélni, hogy kedvel-e, vagy csak elvisel. Kíváncsi mindenesetre nem vette a lelkére a dolgot, ehelyett mindenféle csak számára érdekes dolgokkal foglalta el magát, mint például az ösvény szélén tenyésző sárga bogáncs, ami feltehetőleg olyannyira különbözött a világ összes többi sárga bogáncsától, mint a seggem jobb partja a baltól. Teljesen hülye volt, de legalább lassú is és kedves. Pont mint a gazdája. Az mindenesetre legalább tény, hogy gyönyörű nappal köszöntött minket az áldott Melitele, Cidaris igyekezett megmutatni ma legszebbik arcát, amire a tenger nélkül egyáltalán képes. Noha még igencsak a reggeli órákban jártunk, de már most érezhetően kellemes meleg volt és meglehetősen párás levegő ugyan, de az arannyal, vörössel, áfonyakékkel tört zöld lombkoronák között átsütő napfény apró szivárványhidakat rajzolt ki közöttük. Az ezernyi kórusban szóló madárdal és a domb mögötti óceán illata fűszerezte meg a levegőt. Valahogy minden nyugodtnak tűnt. Békésnek. Még az a rasnya, fatuskószerű, ízeltlábú valami is, ami a kidőlt fatörzsön napozott, szelvényes végtagjait tisztogatva. Leszálltam a szamaramról és oda mutattam. - A csudaszörny - suttogtam. - Talán jobb ha megkerüljük...
Kedvesnek találom a törpét és szórakoztatónak. Pont-e miatt féltem is apró irháját, nem tartom helyesnek, ha Björn-nek azt sem engedem, hogy más hölgyek hátsó felére csapjon, akkor engem a családomon és rajta kívül más masszírozzon. Válaszára pedig vállat vonok. Mint mindig, most is sikerül félreérthető szituációba keverednem, de lassan védjegyem lehetne. Az éjszaka és a reggel gyorsan eltelt és a törpének is jó kedve van, ami még nekem is kedvet csinál kicsit szelídebbnek lennem. Hálásan tekintek az ég felé. ~Freya, köszönöm!~ Mosolyom talán kicsit pszichikus, beteges, ahogy az égen úszó felhőkre nézek. Ezt követően hálás, gyermekiesre vált arcom. Nem váratott meg és Ichaer hevederét meghúzom. Nincs kedve dolgozni, így térdemmel rásegítek a beszívott levegő eltávolításában. Mérgesen horkant, mire csak megfogom és meghúzom fülét. A kis játékunkat gyakran értik félre, ez nem több, mint kötelező körök, hogy én vagyok a főnök, nem pedig ő. Átveszem a láncot és érzem, hogy ragad itt ott. Nem akarom tudni mitől és miért... Visszateszem helyére és kengyel nélkül lendülök nyeregbe. Néha csak úgy felugrom rá, bemelegítés gyanánt. Megindulunk a temető irányába, Kíváncsi pedig igyekszik építeni kapcsolatait a négylábúak világában, ellenben hisztis kancám nem hajlandó erre. Megpaskolom erős nyakát, mire sunyító fülei felegyenesednek és fejét is felemeli. ~Hisztis egy jószág, akár csak a gazdája...~ Sóhajtok egy szomorúat, miközben Ichaer egy erőteljesebbet fújt Kíváncsi felé. Lassan érünk célunkhoz, de megéri ez a kisebb poroszkálás. Legalább a tájon is pihentethetem a tekintetem, mi igazán élénk az én szememnek. Jobb szeretem a fakó, szürke és sötét színek elegyét, de meg kell hagyni, ez is gyönyörű. Talán Eskel valójában ilyen színes lenne, s én vagyok ennyire fakó? Különös gondolat, de annál szebb... talán. Nyakamban pihenő medál pedig elkezd jelezni. Bal kezemmel megérintem és megpillantom a lényt. -Egy Szemfej. Igen ritka példány. És veszélytelen. - mutatok a nyakamban csüngő medálra, mi ritkán és alig rezeg. -Fémes hangokkal elüldözhetjük. Nem fogom megölni. Kihaló félben lévő, ártalmatlan teremtés, mi csak rosszkor van rossz helyen. - felelem és átadom a láncokat. Magamhoz veszem nyúzókésem és tőröm a csizmám szárából. Leugrom Ichaer-ről és elkezdem összeütögetni és Tribrómra tekintve biztatom, hogy zörögjön a láncokkal, de ne menjen túl közel hozzá. Szerencsénkre elég fémesek és hangosak voltunk ahhoz, hogy elmeneküljön, remélhetőleg nem talál rá Lambert. Kár lenne érte. A lény után a temetőhöz érve viszont mintha a medálom meg akarna ölni. Hevesen rángat és rezeg. Tribrómra óvón pillantok. Itt többnek kell lennie holmi ghoulnál és alghoulnál... De most csak körbenézünk, ha kell futunk, nem fogunk harcba elegyedni velük, majd, ha felmértük a helyzetet, de a medálom semmi bizalom gerjesztőről nem árulkodik. Kezem ezüstkardom markolatán pihentetem, szemeim végighordom a tájon.
Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom Zene: Tanz mit mir
Szemfej? Na ilyesféléről se hallottam még egy évszázad alatt... Valóban ritka jószág lehet ez az esztergások álom háziállata. Mint egy kidőlt farönk póklábakon. Mindenesetre ez alkalommal a szakértőre bíztam magam természetesen és elkezdtem pörgetni a fejem felett a láncokat, jó lendülettel vagdosva őket egymáshoz, míg a másodszólamot Wilkina vitte elmebeteg povissi szakácsokat megszégyenítően csikorgatva egymáson kései pengéit. A narkotikumos víziókból szabadult csodabogár felénk kapta azt ami esélyesen a feje lehet, majd észveszejtő sebességgel berohant az erdőbe. Nem csoda, muzikális hallásommal még nekem is belerándul a végbelem is a zenebonába, amit a rögtönzött erdei koncertünk okozott. Hát, mindenesetre bejött... A lányhoz fordultam. - Ha nem jön vissza izéke, akkor kössük ki itt a hátasainkat, felfelé nekik már teljesen járhatatlan. Mivel a Vörös Farkas biztosított róla, hogy ide évekig nem jön vissza a lény, így hát pányváztunk és most már libasorban folytattuk az utunkat. Nem volt hosszú szakasz, de így is izzasztó, nehezen járható, süppedős erdei talaj, az avarszőnyeg alatt olykor térdig merültünk a homokba. Mire átküszködtük magunkat a temetőkapuig, addigra a lány nyakában lógó medalion már őrült módon ugrált, sokszor már a válla szintje fölé is, egy pillanatra lehunyt szemmel kellett koncentrálnia, hogy el tudja csendesíteni. Én haladtam elől, a terepet ismervén óvatosan kúsztam át hason a sírokat ölelő cserjésen, majd előre böktem és fojtottan, alig hallhatóan a kiváló vaják érzékekre bízva a megértést magyaráztam. - Középtájon van egy hatalmas tömegsír. A járvány halottai vannak benne, betemetlen. Égetni akartak, de a tavaszi viharokban nem volt rá lehetőség, mire elállt az esőzés, itt voltak a dögök. Hátul van néhány régi kripta, arrafelé láttam azt az emberszerű izét... Biccentett, jelezve: megértette a szavaimat. Megpróbáltunk még közelebb osonni, hátha ki tudjuk venni, mi a fenék lehetnek a hátulsó szekcióban bújkáló rémek. Óvatosan haladtunk előre, figyelve az esetlegesen minket elárulni képes gallyakra, zörgő lombokra, talán a szagunk árult el végül. Hirtelen vágódott kettőnk közé egy üvöltve sziszegő ghoul. Mire a csatabárdomra markoltam a hüvelyéből előszisszenő ezüstpengével Wilkina már le is szelte a fejét. Körbe mindenfelé szemek csillogása ragyogta be a temetőt. Vizenyős, tompa tekintetek, de... elképesztően sok... Ezek legalább félszázan vannak - döbbentem rá. Csak egyetérthettem a futást kiáltó lánnyal. Ennek vannak objektív akadályai a törpéknél, nevezetesen a jóval rövidebb léptek és a szexi, hordóra hajazó testalkatból következő természetes lassúság, így hát egyszerűen elképzelhetetlen lett volna sprintben lehagyni őket, még nagyon Wilkinának sem, nem hogy szerény ámde oly csinos személyemnek. Így hát a löszös talajú erdő sűrűjébe vetettük be magunkat, ahol legalább talán kevesebb ér utol minket. Levágtam két dögöt, a Vörös farkas legalább egy tucattal végzett, mire nagyjából úgy tűnt egérutat nyertünk. Sajnos csak úgy tűnt... A homokos, oly könnyen ásható talajból robbant ki egy tüskés hátú förmedvény, irtózatos erővel csapva a lány halántékára. A vajáklány elterült a humusz szőnyegen, a második ütés pedig ájulásba taszította. Harmadikra nem volt ideje a szörnyetegnek, a mahakami baltám beszakasztotta a tarkója alatt a gerincét. Az alghoul azonnal kiszenvedett én pedig idegesen térdeltem a lány mellé. Ájult és az is lesz ideig, még ha a vaják teste gyorsabb gyógyulást is biztosít neki. Szitkozódva digtam vissza a bőrövembe a baltámat, majd kaptam vállra a lányt és kezdtem tempósan indulni a tisztás túlvége felé, ahonnan - csodák csodája - Kíváncsi bukkant elő. Ez a túlságosan érdeklődő kis dög egyszerűen elrágcsálta az elöregedett zablát és elkószált érdekességeket látni. A lehető legjobbkor jött a porszürke csacsi butasága. Odaszaladtam, majd átvetettem az eszméletlen nőt a hátán és egy kötéllel a szamár hasa alatt átvezetve egymáshoz kötöttem Wilkina bal felkarját és jobb bokáját. Ha magához tér, ezt könnyen elvágja a késével, de legalább nem esik le. Arról természetesen szó sem lehetett, hogy kettőnket megbírjon a kis termetű hátas, így nagyot csaptam a tomporára, kivételesen valami magasabb sebességre ösztökélve. Csak remélhettem, legalább Ichear közelébe viszi majd vissza. Jómagam megpróbáltam hosszabb ösvényt választva elcsalni a nem túl fejlett intelligenciájú üldözőket, őszintén reméltem a legtöbbje már rég nyomot vesztett. Befutottam a cserjésbe és egy lankás kisebb szakadék oldalán haladtam éppen, amikor az utolsó két legkitartóbb dög rajtam ütött. Az elsőnek sikerült a mellébe vágnom a baltámat és elhajoltam a másik elől is, míg az nekem nem ugrott azonnal. A felső testem előtt keresztbe rakott baltámmal védekeztem ellene, próbálva eltartani magamtól a dühösen karmolni próbáló hullazabálót, körmei mély nyomokat szántottak az alkaromba, szája az arcom előtt kaffogott. - Nincs smaci... - hörögtem és oldalra rúgtam magam. Ennek örömére mindketten elkezdtünk lebucskázni a lankán. A ghoul hamarabb befejezte a görgést, egy hegyes fatörzs állította meg, a testét keresztbe átszúrva. A jelek arra utaltak, hogy egy combvastag fa a tüdőn keresztüli akkupunktúrás behelyeződése egészségkárosító hatással van a szervezetükre. Az én görgésemet egy nagyobb sziklával való intenzív találkozás fejezte be fej tájon. A világ elsötétült.
Örömmel fogadtam, hogy a törpe hallgatott rám és csinálta amit kértem. A zaj az én fülemet is bántotta. Mit élhet át a trubadúr? Elrakom késeimet és a láncokat. Bólintok a szavára és kipányvázom Ichaert Kíváncsi mellé, hogy szokja barátnőjét. -Tessék szépen viselkedni a csacsival! - paskolom meg erős nyakát és hagyom legelni. Nehézségek árán elverekszünk a temetőig, ahol medálomat kénytelen vagyok erőteljesen csitítani, ha a nyakamon akarom fejem. Heves ugrálással jelez, mit megfogadok óvó intésként. Követve Tribrómot némi lemaradással kúszok a növényzetben. A hangunkat ugyan nem hallhatják, de szagunk elárulhat, hiába hempergünk meg az avar jellegzetes illatát felvéve magunkra. A magyarázatra bólintok. ~Értem mit keresnek itt ezek...~ Tovább kúszunk, hogy lássuk mi vár ránk, de egy váratlan pillanatban ugrott közénk egy Ghoul. Már készültem rá, így guggolásba emelkedtem és azonnal le tudtam vágni ezüst kardommal. Feje elvált testétől, körbenézve pedig az üres tekintetek pihennek rajtunk. Nagyjából félszáz szempár. -FUTÁS!! - kiáltok a törpnek, és kísérem, olykor levágva a ránk támadó Ghoulokat. Követem és szinte leszánkázom a dombról. A tájat figyeltem, mikor a dombból robbant arcomba egy Alghoul. Ütései váratlanul ér és eldőlök. A fene esne bele. Az a kellemetlen, fájdalmas sötétség borult rám, hogy rohadna meg. Miért nem figyeltem oda jobban? Eszmélve különös pózban ébredek a szürke szamárat furcsa módon átölelve. Ichaer hátsó lábaira támaszkodva toporzékol és fúj hajamba. -Jól van! - nyugtatom meg Ichaer-t és próbálok kiszabadulni a kötélből. Igyekszem elérni késem és elvágnia kötelet, viszont ezzel fejjel lendülök túl a csacsin. Egy áucs után felkecmergek és fejem fogom. Ülésbe helyezkedek, mire Ichaer meglöki hátam. Igaza van, nincs túl sok időm a gondolkodni. Tribróm veszélyben van. Felállva követem a csacsi nyomait, kit azért odakötöttem Ichaer-hez. Nem akarom, hogy szamarat is kelljen kergetnem. A nyomai elvezettek a dombhoz, ahol elájultam, utána a Gholuk nyomait látni. Jó eséllyel követték őt. Utánuk vetem magam, de óvatosan, túl sokkal én sem bírok el. Szerencsére egy-kettő volt, ami nem tért vissza a zsákmány üldözéséből és nem találtak rá. Remélem. Egy lankáig vezet az út, ahol aggódva nézek körbe. Lenézve látom a felnyársalt Ghoult és a törpöt, kit egy szikla fogott meg. Leszánkázok hozzá és aggódva nézek rá. Nem vagyunk biztonságban, hogy itt vizsgáljam meg, a szamarat pedig kikötöttem Ichaer-hez. ~Ajj... szép megmentés, mondhatom. Nem vagyunk túl mélyen, de nem tudok felkapaszkodni és egyben a törpre figyelni a hátamon.~ Ekkor patadobogás uti meg fülem. Feltekintve Ichaer ágaskodik és csapja földhöz patáját. Mellette a kis Kíváncsi, ki nagy valószínűséggel a szabadulás okozója. Felkapaszkodom hozzájuk, mind a kettőt megsimogatom és nyeregtáskámból előveszem a köteleket. Az egyik felét Ichaer nyergéhez rögzítem, míg a másikkal a törp hónalja alatt vezetem, a mellkasát átfogva. Visszamászva indítom meg Ichaert, ki erőlködik a homokkal és a nehéz súllyal, de felhúzza a törpöt. Miután felért, már könnyebb volt és ő is kíváncsian figyelte a törpöt. Megszámlálta, majd érdeklődve tekintett rám. Hasonlóan felerősítem a csacsira, ahogy velem tette, Kíváncsi nyakára lasszót teszek, hogy magammal tudjam húzni és ne kalandozzon el, míg biztonságba nem érünk. Felülve Ichaer nyergébe indulunk meg, távolabb, mint ahogy a Szemfej elhelyezkedett. Ha addig nem tér magához leveszem a csacsiról és egy fa tövébe fektetem. Nincs mit tenni, mint várni és figyelni, nem eszi e ide a fene a Ghoul-okat és alghoul-okat.
Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom Zene: Tanz mit mir
A hozzászólást Wilkina összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 03 2019, 08:51-kor.
Nagyjából azzal az életérzéssel tértem magamhoz, mintha szép, szerény fejecskémet kölcsön adtam volna a brennai csata idején a Barna Kompánia dobosa számára hangszernek. Valaki az agyamba telepített egy mahakami vájár brigádot és ezek most a koponyámat csákányozzák... Nyögve nyitottam ki a szememet, majd megpróbáltam bágyadtan inteni egyet a vörös hajú vajáklány felé, aki egyrészt a jelek szerint Kíváncsi hátán kellően messze jutott a biztonságba, másrészt pedig nem hagyott odaveszni. Akár törpének is elmenne ez a lány, olyan lelke van! Más kérdés, hogy mázlija is, mert nem született rasnya fajtársamnak. Az intés nem sikerült, a karom rögvest begörcsölt és valami őrjítő fájdalom sugárzott belőle felfelé, menten feledtetve az agyrázkódást. Nyögve kaptam oda a másik karommal a ghoul karmai szántotta árkokra. - Köszönöm - motyogtam visszanyelve a fájdalomtól szemembe toluló könnyeket. - Azt hiszem jövök eggyel... A nyeregtáskában van egy üveg pálinka. Azt még odaadnád? Anélkül fel nem kelek innen... Rothadt ghoulok és a hullamérgük... Na igen, törpe szervezetem meglehetősen jól tűri a méreganyagokat, de nem versenyezhet egy vajákkal. Ők talán azt se tudják, milyen is a hullaméreg, ami az efféle hullazabálók karmaira tapadt oszló húscafatokból keletkezik, de a magam félét meggyötri azért, mint Brünhilda, az Arany Korbács Díjas skelligei örömlány Novigrad férfi népét. Már az értelmesebbjét, aki felkeresi és nem fossa le azonnal a bokáját a hírétől, meg szép, kerekded egy mázsás termetétől. Amikor megkaptam az üveget a felét a torkomba, a maradékot a sebre öntöttem fertőtlenítő gyanánt, majd kissé még botladozva, de nyeregbe tudtam szállni. Ütemesen haladtunk az ösvényen, de semmiképpen sem gyorsan, az is kész csoda volt, mikor a ghoul támadás alatt gyorsabb haladásra tudtam ösztökélni a poroszkálásnál a sebesült Wilkinával a hátán Kíváncsit, ezt egy nap - vagy egy életben - kétszer nem lehetett elvárni tőle. Minthogy a rajongóikat sikerült lerázni egyértelműen csendes beszélgetést kezdeményeztem. - Levágtunk belőlük vagy húszat ketten, de ezekből maradt még gazdagon, amennyire láttam - dünnyögtem. - És azt a valamit, ami első alkalommal feltűnt, még nem is láttuk. Tudom, ti ebből éltek meg minden, de azért jobb felkészültebben menni legközelebb - fejtegettem, majd a tekintetét elkapva felé hajolva most komolyan és játékosság nélkül, nem tűrök vitát hangnemben vágtam elébe a mondandójának. - El se kezd. Azt akartad mondani, hogy most már tudod, hogy jutsz fel a temetőbe és nekem nem kell kockáztatni meg minden. Nyugodj meg, nem kérek részt abból a száz orenedből, de felejtsd el, hogy csak úgy hátra maradok. Asszonydöngető Tribrómról sok mindent mondtak már, jó részét nem is ok nélkül, de senki se vádolhat azzal: cserben hagytam volna valaha is egy fegyvertársat vagy ne fizettem volna meg egy adósságot. Láthattad, volt már a kezemben ez előtt is csatabalta - zártam a magam részéről a kérdést. Már késő délutánra hajazott az idő, mire feltűntek előttünk a falucska házai az ösvény végén. Meg kell nézetnem Rika anyával ezt a karsebet, mert már alig tudom tartani magamat a nyeregben és nagyon küszködtem a felszökő láz miatt az állkapcsommal is, nehogy vacogni kezdjen. Nem akartam volna szégyenben maradni. Wilkina előtt sem, na meg a kricsmi kapujában álló Agnese előtt sem. Hát volt már sikeresebb próbálkozásom is, pont mikor előtte haladtunk el éreztem elernyedni a combizmaimat és homályosul el a látásom. De szép lesz pont a szeretőm előtt lezuhanni krumpliszsákként lezúgni a földre, rendkívül férfias... Acélkemény szorítást éreztem a hátam közepén a kabátomon. A Vörös Farkas? Csodálkozva és hálásan pillantottam felé. Észrevette a tényleges állapotomat. Vagy rosszul színészkedek, vagy nem olyan egyszerű megtéveszteni egy vaják szemeit? Mindenesetre megmentett a szégyenben maradástól. Talán rosszul értelmeztem a tekintetét, de kifejezetten mintha kicsivel melegebb és barátibb volna, mint tegnap ilyen tájban a kocsmában... Az utcasarkon túl aztán ellentmondást nem tűrően lesegített Kíváncsi hátáról és betámogatott Melitele szentélyébe, majd elfektetett egy priccsen. Az elősiető anyával azt hiszem megtanácskozta a helyzetet, mert hamarosan már a karomat vizsgálta az anya és szakvéleményt mondott. - Estére a szentélyben kell maradnod Tribróm - közölte határozottan. - Szükséged lesz istennő áldására és gyógyító mágiájára. Szerencsére a hullaméreg ellen jól küzd a szívós szervezeted, reggelre kutya bajod sem lesz. - Esetleg eljöhetne beteglátogatóba Agnese? Szerintem segítené a gyógyulásomat... - próbálkoztam. - Szerintem meg akkor szentelhetném újra a templomot... - Melitele a szerelem istennője is - vigyorodtam el. - Igen és semmi kifogása a testi szerelem ellen sem - biccentette az anya, majd finoman hozzátette, - de félek attól, ami itt történne, még ő is elpirulna és egy darabig nem merne ide nézni. Mellesleg: pihenésre van szükséged. Pont. Fenébe... Hát akkor reggel...
Ha most bárki megkérdezné mit érzek, csípőből vágnám rá, hogy haragot magammal szemben. Valamint sajnálom Tribrómot, hogy nem figyeltem eléggé és emiatt megsérült. A fa tövében jobb felkarját, ha hónaljnál, egy szövetdarabbal elszorítom. A méreg mégiscsak lassabban terjed. A táskáimban kotorászok, valami kevésbé erős alkohol után, amivel kitakaríthatnám a sebeket, de szomorúan látom, hogy nem dolgozom erre alkalmas alkohollal. Szomorúan sóhajtok és megpaskolom Ichaer erős nyakát. -Tribróm... - szólítom meg mikor kinyitja szemét. Ahogy int látom, hogy begörcsől keze és medikus ismereteimet bevetve maszírozom át, legalabb annyira, hogy a görcs alább hagyjon. Előtte szorosabbra húzom a kötését, hogy a méreg ne terjedjen olyan gyorsan. -Nem tesz semmit. - mosolygom rá bátoríton és megteszem amit kér. -Igen. Jössz egyel. Azzal, hogy hamar felépülsz és mész tovább szédíteni a hölgyeket! - vigyorgom rá játékosan. Ha készen áll, segítek felkecmeregni a csacsira és felugrom a fekete kanca nyergébe. Lassan lépünk, nem akarom siettetni a dolgot, nem akartam sietni. Főleg, hogy az állapota elég... ramaty. Aggódom érte és olykor aggódó pillantást vetek felé. Ekkor szólalt meg. Szemeim összeszűkítem szavára. -Láttam. De nem sodorhatok veszélybe még egy életet. Az enyémet akkor viszem vásárra mikor a szükség úgy hozza. Viszont... köszönöm, hogy megmentettél. -felelem mosolyogva. Látom rajta, hogy rosszul van, de nem akarok közbelépni. Viszont nem tudtam megállni, hogy ne támasszam meg hátát, mikor megimbolygott a csacsiján. Teljes mértékben hidegen hagy a nő jelenléte, sőt a templomnál is segítem, felrakva az ágyra. Azonnal Rika-hoz lépek és elmondom a történetet, tömören, röviden. Amint ellátja, helyet foglalok mellete és arcát figyelem. Tudom, hogy igazat mondott a papnő, de egy női szív, az női szív. Máshogy reagálok mindenre. Főleg, hogy megkedveltem ezt a bolond törpöt.
Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom Zene: Tanz mit mir
Amikor nekiállt átmasszírozni az alkaromat a karmolás helyéről terjedő méreg okozta görcsökkel szembeni ellenintézkedés gyanánt figyelmeztetőleg emeltem fel a bal kezemet, lévén annak meg volt az a nagy előnye, hogy fel tudtam még. - Nana, te se hagytad, hogy én megmasszírozzalak, ez így nem fair - morogtam, bár képtelen lettem volna elvenni tőle az alkaromat, egyrészt mert a méreg ezen a szinten már jóval túlterjedt, másrészt mert igen nagyon jól jött és még jól is esett, amit művelt. - Ha jól emlékszem mindenféle medvetámadások veszélyét emlegetted, az meg szarabbul hangzik az egyszeri törpének egy kis hullaméregnél... Később a hátasainkon kezdtünk csendes vitába, még ha meglehetősen visszafogottan is. Ő alapvetően nem szavak ember volt, nekem meg jelentősen csökkentette az irányú képességeimet az ereiben keringő toxin. Aggódó ellenállására határozottan megráztam egyelőre még lázrózsában égő fejemet és válaszoltam neki. - Azt most felejtsd el - igyekeztem vigyorogni. - Egy bizonyos vajáklány meggyanúsított, hogy hazudok a dalaimban, márpedig én meg szándékozom énekelni ezt az egész ghoul történetet. Hogyan tehetném hitelesen, ha nem látom a sajátom szememmel? Különben is nagy fiú vagyok már, neked is vagy a melledig felérek, szóval nem kell aggódni miattam, én is a magam jószántából vállalom a veszélyt egy jó hősi énekért. A többi meg szót sem érdemel, sok rosszat elmondtak már az öreg Tribrómról, de még senki sem gyanúsított meg azzal, hogy hátrahagynék bajtársat a csatatéren. A templomban aztán kezdtem már kissé egy rendkívül szimpatikus, övig érő szakállú, bő méteres csecsemőnek érezni magamat, amikor a Vörös Farkas felsegített az ágyra. Még szerencse, hogy Rika anya diagnózisa megnyugtatta kellően a vajáklányt, így a megfelelő gyógyszerek belém diktálása, valamint a sebkötözés után magamra hagytak lábadozni, Wilkina pedig megtérhetett a sztaroszta házába kipihenni magát, elvégre rá is ráfért. Sötétedés után jött Alma, Rika anya tanítványa, a helybeli papnő-jelölt és medika kötést cserélni. Szerencsére nem sokba tartott meggyőzni róla, hogy nem pihenésre, hanem főleg közérzet javításra van szüksége egy magamféle bohém fickónak, így nagy örömmel láttam, ahogy szoknyája takarásában szépen letolta a bugyiját. Aztán, miután meztelen feneke megérkezett az arcomra, már semmit sem láttam, csak az örvendetes hangok mutatták, hogy valamit szokás szerint igen jól csinálok... Talán nem meglepő, hogy a reggel igen jó hangulatban talált. Hogy Rika anyát idézzem: gyanúsan jó hangulatban. Ennek hallatán Alma arcszíne igen hamar a nevét adó gyümölcs legérettebb állapotát idézte fel, no de hát na, a tisztasági fogadalomnál nagyobb baromság nem is létezhet az anyaság istennőjének szolgálói számára és elég kevesen veszik ezt vérkomolyan, azt hiszem ezzel a maga módján Rika is tisztában van. Friss kötéssel a kezemben egy tekintélyes zsíros deszkával sétáltam ki a templom elé és néztem szemben a sztaroszta házának udvarára, ahol kisebb gyülekezet jött össze. Öt lovas íjjal-vadkanlándzsával felszerelve és mindenféle parasztemberek akik elé éppen kisétált a falu vezetője és a még zsíros ajkú Wilkina. Vigyorogva a farkas lány mellé sétáltam megpöccintve a kalapom karimáját, miközben az érkezők beszédbe fogtak. - Hallottunk a bajokról Jadwiga, de idő kellett, mire összeszedtük az embereket - magyarázta az íjászok vezetője, egy kecskeszakállas, negyvenes férfiú, akinek bal karján irtózatos sebhely nyoma hirdette: harcolt a Nilfgaard elleni háborúkban. A többi fegyveres közül két tünde volt és még két ember. Kemény kötésű erdei népeknek tűntek. A vezető a vele érkezett nem fegyveres parasztokra mutatott. - Küldött ezt-azt Tönkvágás és Perzselő sztarosztája is, összedobtak egy kis pénzt is, ha nem tudnátok vajákot bérelni. Mi meg hoztunk Agancsból némi vadhúst, tojást, ilyesmit, na meg persze magunkat. Óvatosan felsandítottam a szemem sarkából a magasba Wilkina feje irányába. Bár a vajákok arcmimikáját nem egyszerű olvasni, nem volt elég régen még Cidarisban, hogy ne lássam a meghökkenését, amire elfojtottam egy mosolyt és a sebhelyes férfihoz fordultam. - Kelmed a helybeli botos-ispán? - érdeklődtem, amire felnevetett barátságosan. - Ej dehogy, nem igazán van itt ispánunk - felelte. - Dines a nevem, Agancs sztarosztája vagyok. Néhány órányi lovaglásra van innen az erdőben, akárcsak Tönkvágás és Perzselő. Az ottaniak tisztességes népek, de fakitermelők meg szénégetők, Agancs viszont vadász falu, tudjuk hogyan kell megfogni a lándzsát, megfeszíteni az íjat, ezért jöttünk. - Aztán azt tudja-e Dines mester, mennyi förtelem van odafent és azokra higgye el, nem szokott vadászni - fordultam felé csillapítóan. Jó ember, kemény ember, de ehhez nem szokott, fene se akart friss hullákat elkaparni odafent. - Ez mán csak így van - vonogatta a vállát. - Ha a szomszédság bajban van, mégse ülhetek otthon kolbászt karikázva, nemde? - Mondja mester, mégis mit fizetnek ezért a szolgálatért? - kérdeztem, nem mintha én nem tudtam volna, de Wilkina még nem ismerte a helyi viszonyokat, ugyanakkor kíváncsi volt, miben más Cidaris más vidékeknél, miért ejtette rabul a bátyja szívét, ezért igyekeztem megmutatni neki. - Megélek. Ez nem pénz kérdése. A baj az baj, ilyenkor jönni kell - csóválta a fejét Dines. - No akkor maradjon csak nyugodtan erdőkerülő uram, mert a mellettem látható és megcsodálható szépséges hölgy viszont szakértő vadásza ezen mindenféle dögöknek - mosolyodtam el a Vörös Farkasra mutatva. - Mi ketten elintézzük a kérdést mester, de esetleg maradhatnának ma a faluban, hátha leszökik erre egy-kettő, mikor megugrasztjuk őket. Dines mester lekapta a fejéről jellegzetes, a vadászemberekre jellemző háromszögletű kalpagját, kísérői mélyen megbiccentették a fejüket, a mindenféle segéllyel érkezett parasztemberek nagy szemeket meresztettek a csodálatos lényre, amit errefelé a vaják, a legendákból előlépett védőangyal jelentett, majd derékból többször meghajolva hátrébb húzódtak. Dines vitte még mindig a szót. - Nagy megtiszteltetés a találkozás. Akkor én és az embereim leshelyet foglalunk a faluba vezető út és a könnyebben járható erdőszakaszok előtt, míg vissza nem térnek tiszteletre méltó vaják mester - rázott kezet mindkettőnkkel. Miután köszönetet mondva a hátasaink után néztünk az istállóban és már kiértünk a hallótávolságból rávigyorogtam Wilkinára, aki érezhetően zavart volt. - Furcsa, mi? - mosolyogtam. - Tisztelnek, kisegítik egymást a szomszéd falvak lakói, a fegyverbíró nem azon morfondírozik, kap-e ebből orent, hanem azon, miként segítsen a szomszédjának. Nem ezt szoktad meg Kaedwenben vagy Temeriában, ha jól sejtem. Na emeled fel a lábad és mutasd a csizmád talpát elmagyarázom - szélesedett ki a vigyorom és mikor megtette, rámutattam a lábbelire tapadt sárra. - Látod? Nagyrészt sárgás színű, de az alja, ami a talpadra feltapadt, az még szénfekete. Még nem kopott le a csizmádról Temeria fekete földje, de mire csak Cidaris löszös homokja borítja majd, addigra meg fogod szokni. Ez itt egy favágó közösség, mint láthattad. Tönkvágásban van egy zsilip és rengeteg tutaj, ott tudják leúsztatni eladásra a termékeiket az itteni falvak lakói. Perzselésben faszenet állítanak elő, jó részben az itt vágott fából, töméntelent vesz fel a kovács és egyéb vasipar, a rézolvasztás és minden hasonló a tengerparton. Agancsban vadászok élnek ők látják el hússal a falvakat, remek kikészített bőröket úsztatnak le Tönkvágásból, ők meg tűzifát, gerendákat, szenet kapnak cserébe. Ezek a közösségek egymásra vannak utalva. Ez nem Kaedwen és nem Temeria. Nem ad bőven a föld vagy az erdő semmit, itt csak így lehet megélni, mindenki a maga dolgát végzi és besegít a másiknak, hiszen nélküle ő sem maradna meg. Kevésbé gazdag területek ezek, mint az északi királyságok, de azért megvannak a maguk módján. Majd meglátod Cidaris igazi arcát, ha megpillantod a tengerpartot. Rá se ránts - legyintettem vidáman, majd bementünk az istállóba. Hátasaink szerencsére remek hangulatban fogadtak minket, mindketten friss zabot rágcsáltak, akárcsak jómagam azonnal egy marékkal. Kíváncsi barátságosan szuszogott Wilkina felé és rögtön érdeklődést mutatott utazóköpenye iránt, hogy vajon ehető-e? Megveregettem a pofáját vidáman. - Nem szabad, mert esetleg a hölgytől nagyobb pofont kapsz, ha megeszed a gallérját te Melitele átka - vigyorogtam, majd Wilkinára néztem. - Nos? Mi a terv?
A törp felemelt keze nem nagyon hat meg, és arcát figyelem. Szavára pedig megrázom fejem. -Az élet alapjáraton nem fair. - felelem és továbbra is masszírozom, hogy a toxin ne terjedjen olyan nagy ütemmel. Szavára elmosolyodom és felelek, bár nem valami frappánsan. -A medve sem hülye. Főleg, ha egy olyanról van szó, aki megmentette a farkast. Hátasainkon történő vitára megrázom fejem és tekintetem az égre emelem. -Mit adsz egy kölyök farkas szavára? Nem hallottam még farkasról, aki rosszul aludt volna a bárányok szavai miatt. - nézek rá valamennyire játékosan, de megadom magam. Ha jönni akar, jöjjön. Majd vigyázunk a másikra, ahogy eddig tettük. A templomból távozáskor mindenkitől búcsút veszek és a sztarosztánál szállok meg továbbra is. Bár a fiúval volt egy kisebb összezörrenésem, miszerint, ha a kardomhoz nyúl eltöröm a karját, de szerencsére volt aki elmagyarázza, ezek nem játék eszközök és a tulajának milyen sokat jelent. Éber meditációban töltöttem az éjszakát és valamennyi aggodalommal a szívemben. Bár Tibróm törp, emellett nem olyan, akit félteni kelljen, de ilyen ez a női szív. Másrészt... az a rohadt nagy bűntudat. A nem oda figyelésem, amivel nem egyszer kerültem bajba. Reggel, reggeli után kilépve már látom is közeledni a rőt törpöt és az udvaron lévő egyéneket. Vadásznak tűnnek, bár nem vennék rá mérget. Mindegy, van Fehér Mézem... Az üdvözlésére én is fejet hajtok, de inkább a kis csoportosulást hallgatom. Egyre jobban kezdem magam elveszettnek érezni ezen a helyen. Annyira idegen és szokatlan. Bizonyára le is rí rólam, egyrészt, hogy nem vagyok ide valósi, más részt, hogy halvány lila fingom nincs az itteni helyzetekről. Mielőtt bármit is kérdezhettem volna, hogy ki kicsoda, Tribróm megelőzött, ám nem teljesen értem miért. Csupán a végén, hogy mindent elmondtak és a törp is közölt ezt-azt. Fogadom és ugyan olyan illedelmesen viszonozom is az üdvözléseket. Az északi területekhez képest furcsa látni, hogy egy halk segély kérő hangra milyen gyorsan reagálnak azok akik meghallják. Félelmetes, hogy még ekkora emberség van bennük. Ugyan olyan tisztelettel és egyenes háttal fogok kezet, nincs semmi kivetni valóm. Sokkal inkább csodálom őket. Hátasainkért sétálva viszont még mindig az előbbi jelenet mámorában lebegek. Számomra érthetetlenek ezek a dolgok. De kezdem kapiskálni mit szeret annyira Eskel ebben a helyben. -Nem kicsit... Minek? - ennek ellenére megteszem amit kér és a magyarázatot hallva bólintok is. -Értem. De nagyon különös ez az összhang számomra. Meg az is, hogy nem vagyont látnak az egészben. Nem kellet erőszakoskodni, hogy nekik nem kellene odamenni. - felelem egy széles mosollyal az arcomon. Boldognak érzem magam, hogy ők így viselkednek és nem gyilkolják egymást, mint nálunk. A csacsi csintalanságára már csak mosolyogni tudok. Az istenért se bántanám szegény párát, főleg, hogy neki köszönhetjük életünket. Még ha kicsit szeleburdi is. -Ömm... jut eszembe... - kotorászok kicsit táskámba, majd Tribróm kezébe nyomok pár két dió nagyságnyi ló sütit. -Ez Ichaer kedvenc csemegéje. Zab, répa, alma és cukorrépa kivonattal van összeállítva. Bizonyára Kíváncsi is nagyon kedvelni fogja. - Ichaer pedig már kíváncsian figyelte kezem, ahogy felé nyújtok két darabot, mit boldog horkantásokkal fogad, közben lábával bőszen kapar boldogsága jeleként. -Ghoulok ellen az ezüst többet ér, de a temető előtt kicsit meg kell állnunk, míg bekenem méreggel a pengém, hogy hatásosabb legyen. Esetleg még a tűz jó ellenük, bár nem tudom jó ötlet-e. Ha minden kötél szakad egy minimális időre védőburkot tudok húzni magunk köré. A csapda jelet inkább nem használom, mivel ha belelépsz, te is lelassulsz, az pedig egyáltalán nem jó. Mi van még... Ja, tessék. - átnyújtok neki három flaskát.-Ne aggódj, nem mérgek rád. Kiürítik a szervezetedből a mérget. - felelem és most már felkészültnek gondolom magam. Bár nem tudom mi vár ránk a temetőben, igyekeztem mindenre főzetet készíteni és néhány bombát.
Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom Zene: Tanz mit mir
Megcsóváltam a méretes és gen csnos fejecskémet a szavara és ha fájdalmasan szuszogva is, de okitólag válaszoltam neki. - Mert magadból indulsz ki. A vaják teheti, hogy ne adjon a népek szavára, de a dalnok... az a közönsége véleményéből él - feleltem zsörtölődve, ám utána további szó nélkül tűrtem a kezelést. Mást mondjuk úgyse nagyon tehettem.
Másnap azután a kis közjátékok után nagyot bólogattam a szavaira. Nem lepett meg, hogy szoknia kell legbelül ezt a helyet, Cidaris egy különösre csiszolódott ékköve északnak, nagyban különbözik mindentől, amit itt találhatunk, persze örök szabály: nem minden arany, ami fénylik, de azért lehet kellemesebb csillogása a szemnek. Én teljesen megértem a vén Szürle Farkast, hogy belebolondult a tájba meg a népbe aki lakja, de a magamfajtának gazából csak a Tengeri Vásár tömkelege való. Neki meg a tengerpart nyugalma. Mindenki megtalálja itt a számítását, aki keres, ha van szeme meglátni. Biztatóan paskoltam volna meg a vállát, ha felérek olyan magasra, így csak az alkarja maradt. - Azért meg fogod szokni, hidd el - mosolyogtam. - Cidarsban a csizmádban izzadt lesz a lábad, tengerszagú a sörényed, borfoltos az inged és nyugodt az álmod, ahogy mondani szokás - nevettem. Az istállóban aztán valami különös süteményszerúséggel és rengeteg türelemmel kedveskedett a csacsimnak Wilkina, adtam belőle a hosszú fülű jószágnak, én is elrágcsáltam egyet, megveregettem barátságosan Ichear nyakát, majd mindketten nyeregbe szálltunk. A falut elhagva még vidáman odaintettünk a leshelyet foglaló vadászoknak, aztán a bazalttaréjon meghúzódó útra irányítottuk hátasaink patáit. Még messze jártunk a hegycsúcstól és a temetőtől hát vidám beszélgetésbe kezdtem. - Érdemes megismerni a világot, amire a lábad elvisz éppen. Minden nép más, minden tájnak története, kultúrája van. Íze, illata, szerelme és zamata, hidd el nekem, az öreg törpe dalnoknak. Bejártam én északot mindenfelé. Nilfgaard határvidékétől a poviri fagyos tundrákig és nem volt hely, ahol ne hallottam volna egy jó történetet, ne kóstoltam volna valami különös ételt, ne kaptam volna kézhez helybeli fémmunkát vagy agyagkorsót, ne hallottam volna prédikálni papot, ne csábítottam volna szép lányt. Ez a világ az emberek világa túlnyomórészt, a magunk fajta legyünk bár törpék vagy mutánsok, mindig is különc marad. Cidaris... Cidaris jó hely egy kicsit kifújni magad. Hej te lányka, nem láttad még a Tengeri Vásárt! Ezer kofa pöröl ezer nyelven a maga áruja mellett, kardnyelő, tűznyelő minden utcasarkon, bornyelők meg minden lépésen. Zene, tánc, mulatság. Táncban ropják ott emberek, tündék még magamfajta kurta lábú törpék is. Ami azt illeti, még Eskel bátyád is kapható volt rá, egy jó huzat áfonyapálinka után - kuncogtam, majd előszedtem a dobomat, hogy gyorsabban teljen az utazás. - A világot meglátni érdemes. Figyelj csak... Megköszörültem a torkomat, majd tenyereim gyors, pergős, vidám ritmust kezdtek el verni a dob tetején. A temető messze van még, legfeljebb az őzeket zavarom fel, azok meg művelődjenek, tudják meg mit hagynak ki azzal, hogy patákkal születtek, azt mégse hátasok. Kieresztettem kellemes hangomat és zenés világjárásra hívtam Wilkinát, semmi magas művészet, csupán a kocsmák vidám hangulatú bordalainak stílusában.
'Megérkeztünk Kaedwenbe, Minden pohár csurig töltve, A gyomromban a mozgás heves, A sok pörkölt, meg a birkaleves...
Megnyugvást hoz Temeria, Kricsmi mögött pisál a törpe fia, Itt zöldellő erdők hívnak, A zsebekben bicskák nyílnak,
Sej Aedirn, hegyek, völgyek! Vitéz urak, csinos hölgyek! Pálinkádtól utam görbe, Itt ördög lakik, de angyalbőrbe!
A redan tenger feneketlen, Királya orcátlan s neveletlen, Lehetsz babám sörös vagy boros, Itt a lányok combja, hű de szoros!
A jeges koviri medencében, Friss kenyér sült kemencében, Egy kövér kalmár a piactéren, Bíz odafagyott, elfektében!
Ó Cidaris, te meleg fészek, Ott Ethain király merev részeg, Vásárodon hasam borodtól dagad, Ott táncba vittek biza, percek alatt!
Lyria, Rívia bizony elég csinos, Meve királynő orra igen fitos, Agyagodból cserépedényt vetnek, Felszarvazott férjek, soká kergettek!
Bruggében e kedves, csendes helyen, Egy lány tarka birkát fejt nekem, Betyárélet, fodros szoknya, No nem volt nehéz ezt megszokjam!
Cintra földje sokat látott, Első volt, ha az őr bajt kiáltott, Kemény népe a szikes földet töri, Jó nótát, nevetést megbecsüli.
Skelligei hős hajósnépek, Tengerről jó mézsörhöz térnek. Ott a bárdnak jut egy priccsre, Egy menyecske engem vágott gerincre!
Tikkasztó melegben, feketében, Izzadsz lovadnak kemény nyergében, Így megy már csak ez Nilfgaardban, Hát üdv a világ segglyukában!'
Ha úgy vettem észre, hogy jobb kedvre derült a vajáklány a prózai s mégis oly igaz nótámtól, akkor még pár hasonlóval szórakoztattam felfelé, legalábbis mindaddig, amíg túlságosan közel nem értünk az efféle léha mulatságokhoz. Kellemes tisztáson álltunk meg, úgy fertályórányi sétára a temetőtől. Amíg Wilkina nekiállt előkészíteni a mérgeit és egyéb olajait én felajánlottam, hogy kissé körbeszimatolok. Jó, nem vagyok vaják, de azért évszázados tapasztalatom van úgy a harci csinadratták mindegyikében, mint a felszarvazott férjek elől való sompolygásban, úgyhogy nem lehetett baj néhány agyatlan szörnnyel. Vigyáztam hogy mindig a legszagosabb aljnövényzet rejtsen, amíg kileskelődtem, majd visszatérve a Vörös farkashoz jelentettem amit láttam. - Még nagyjából annyian lehetnek, mint amit tegnap már levágtunk - kezdtem. - Na jó, hát főleg te vágtál le, na. Legalábbis a ghoulok. Nagyon marakodnak, gondolom kezd kifogyni a tömegsír. Láttam kissé jobban azokat az emberszerűeket s. Nem egy van. Három. Vagy legalábbis annyit láttam. Jól megtermett emberre hasonlítanak, amiről frissiben nyúzták le az összes bőrt. Az ujjak karmokban végződnek és ezek is lelkesen zabálják a rothadó húst. Láttam szó szerint kitépni az egyik hullának a gerincét. Nem ember erő kell ahhoz. De nem is ghoulé... - morogtam figyelmeztetően. - Na innentől te vagy a parancsnok. Követlek - vettem két marokra a fejszémet.
Talán ez a legszebb a vajákságban. Mindig úton lenni. Akár úttalan utakon. Valamint szomorú is. Néhány érméért otthagyni báthol a fogunkat. Bár talán maradok még egy darabig és átmegyek a tengerhez. Aztán majd visz valamerre az utam. Bíztató paskolására rá mosolygom, ő rántott vissza a valóságba. -Igazad van. - de engem mégis a hegyek és völgyek vonzanak. Nem értem miért. Más környezetben idegennek érzem magam. De ez majd biztos változik a korral. Az istálóban kicsit mulattatott, ahogy a csacsi viselkedett. Na meg, hogy Tribróm is bele kóstolt a hátasaink csemegéjébe. Szerencse, hogy semmi olyan nincs benne ami ártalmas lehet. Ahogy nyeregbe lendülök, Ichaer jelzi, hogy neki igen csak mehetnékje támadt. Folyamatosan lépked, prüszköl és a nyakát nyújtogatja. -Ichaer, hó! - húzom magam felé a szárat és lazítok a lábam szorításán. Mi a fene van ezzel? Amint Tribróm és a csacsi megindul Ichaer is valamivel kezesebbé válik. Ch... aztán megsértődik, ha a szemére vetem, hogy makacsabb az öszvérnél. A falun kívül intek a vadászoknak, majd a kis útra tereljük hátasainkat. Mikor elkezd mesélni rá figyelek és gondolkodóba ejt amit mond. Sok dolog van amit nem tapasztaltam, még több amiről nem is hallhattam. Lábam átemelem az első kápán, hogy törzsemmel Tribróm felé forduljak. A különös súlyozás miatt Ichaer is lassít mivel ha nem jól lép elborulunk mind a ketten. Az, hogy Eskel-t is befogták egy táncra megmosolyogtat. Vén farkas, de azért csak kapható még erre arra. Dobolására és dalára figyelve ritkán pillantok az útra, de szerencsémre Ichaer pontosan tudja merre kell menni a bajhoz. Tehát akkor ő baj kereső lenne? A beszámoló alatt nagyon figyelek. Valahogy hihető amit elmesél a területekről. Mégis szokatlan és furcsa mind. A végén mosolygom és tapssal jutalmazom az előadását. Még amikkel vídításomra törekszik, azokat is kedvds gesztusokkal jutalmazom, majd a tisztáson kipányvázom Ichaert. -Vigyázz magadra! - szólok utána, míg a mérgeimet figyelem. Elkezdem lassú, rutinos mozdulatokkal felvinni a dögevők elleni olajat.Mikor vissza tér rá emelem borostyán szemeim majd kardom vizsgálom. Szavára leengedem és felé nézek. -Ember szerűek... - ez kicsit zavar, hogy fog alakulni a dolog, de behunyva szemem próbálom átgondolni, mi is lehet az. Gyerünk már kölyök! A leírás pontos, hogy nem jut eszedbe mi az a dög!? -Hogy a fene esne belé meg Freyja adott volna egy sallert a kisérletező kedvűeknek... - csettintek és szitkozódom egy sort majd a törpre figyelek, homlokon csapom magam. -Egy bűzlidérc... szerencsénk van ha csak hárman vannak. A tűzön és a nekrofág olajon kívül nem igen segít ellenük semmi. Csapatosan támadnak. Egy felhívja magára a figyelmet, majd ha közelsz kerülsz hozzá, a föld alól előterem a falka többi tagja. A bűz amit áraszt bárkit megzavar. Könnyezés, homályos látás... Amikor egy a végét járja felfújódik, ha akkor még kap ütést azonnal kipukkad. Gondolom nem kell elmondanom mekkora kárt tesz olyankor az adot egyénben. vázolom fel a lényünk dolgait majd megfogom állam és a törpre nézek. -Kíváncsi vagyok a véleményedre, de én úgy látom a ghoul-okkal lenne érdemesebb kezdenünk. Utána foglalkozni a lidérccel. És ne helyeselj, mert vaják vagyok. Érdekel te hogy látod át ezt a dolgot. - nézek rá és kíváncsian várom a válaszát, ugyanis velem tart. Tehát felelek érte és nem robbanhatunk be csak úgy.
Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom Zene: Tanz mit mir
A felderítő körutamról visszatérve beszámoltam az eredményekről Wilkinának, aki rövid ideig gondolkodott, majd azonosította a humanoid lényeket, akiket említettem, még ha a tekintete meg a szavai semmi jót nem is ígértek. Elmerengve vakartam meg a tarkómat végighallgatva mi mindenre számíthatunk. - Hát menten kettéköpöm a kocsmaasztalt - mordultam fel. - Emlékeztetnek egy régi szerelmi afférom két férfi testvérére. Agresszívak, hülyék és felette büdösek. Lehet, hogy majdnem beházasodtam gyenge pillanatomban egy szörnyfamíliába? - vakartam meg a szakállamat látszat elmélázással. - A hasonlóság kísérteties. Mondjuk ezeket a bűzdémonokat még nem hallottam énekelni, a Milas testvéreket sajnos igen. Mintha egy sakál seggébe szorult harmonikán próbálnák elfuvolázni az aedirni himnuszt... - elvigyorodtam. - Nem lesz itt semmi baj. Elvégre itt a nagy Vörös Farkas meg minden. És ne tiltakozz. Nálam például jóval nagyobb - boxoltam a vállába bátorítóan. Minthogy a tanácsomat kérte letámasztottam a combomhoz a fejszémet és a hátamat egy fa törzsének vetve elgondolkodtam a dolgokon, igyekezve felidézni mindent, amit ezekről a speciális diétán tengődő dögökről tudhattam. Mesék, regék, legendák, néphagyományok meg egy-két vajákismerős jó tanácsai, regéi. Hmm... Közel egy percen át simogattam rőt szakállamat majd óvatosan belefogtam. - Hát én nem vagyok a heroikus kard-ki-kard hőseposzok példaképe, én bizony szétválasztanám a falkát... - mormoltam. Wilkina biztatott ennek kifejtésére hát belefogtam. - Amennyire ismereteim vannak a dologról, hiába emberszerűek ezek a valamik, nincs több eszük egy hiénánál vagy hasonló ragadozónál. Dögevők elsősorban, de az mostanra fogytán van. A bűzlidércek és azok a csontos hátú ghoulok még csak-csak zabálnak, de a többi marakodik. Éhesek. El kéne őket csalni onnan. Amelyik éhes megindulna másik forrás után, a nagyobbak meg valószínűleg nem, hiszen nekik még erőfeszítés nélkül is van döghúsa. Itt Cidarisban őshonos egy növényféle, a dögvirág. Egy selyemkóróféleség. Dögszagot áraszt, hogy a legyeket magára vonzza, azok porozzák be. Ez a szag önmagában gyenge, de a te orroddal bizonyára hamar meg lehet találni egyet itt a domboldalban, errefelé megél. A frissen vágott szirmokat némi alkohollal meglocsolva viszont kioldódik az összes nedv, ami benne van, rövid ideig nagyon intenzív dögszagot áraszt. Nálam pedig mindig akad pálinka. Hogy hol érdemes felállítani a csapdát, azt tényleg a szakértőre bíznám, de a virág szagát vagy két mérföldön elteríti a szél, így tudsz számolni. A Vörös farkas elfogadta a tervet, orrlyukai kissé kitágulni látszottak, ahogy az illatokat kereste a levegőben, majd határozott léptekkel útba igazította a lépteit. Jómagam pedig igyekeztem kurta lábaimmal tartani vele a lépést. Nem hazudtolta meg a harcosnő sem a vajákok érzékeiről terjedő meséket, talán fertályóra sem telt bele, mikor a földön szétterülő, nagy, húsos, csillag alakú, vörös sziromzatú növényhez vezetett. Egy szépen fejlett, ereje teljében lévő dögvirág volt, amit éles késsel óvatosan meg is szabadítottam a szirma egyikétől. Pálinka mindig volt a butykosban, most már csak a lányon múlik, hogy hol állítjuk fel a csapdát.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
️️️️️️️️
