Ardast & Dethmold & Wilkina

Elég messzire merészkedtem, egyetlen szóbeszéd miatt. Habár nagy hírverést nem csaptak az én hazámban a dolognak, a közelben meghúzódó falukban, valamint farmokon, már jócskán több pletyka terjengett. Szerencsére a kereskedő, kinek szavára elindultam, nem szépítette meg a történetet, hogy az még félelmetesebb, még cifrábbak legyenek. Sok kalmár egy mesét költ, a hosszú út során a halottakból, amellyel a kocsmákat rémisztgeti részegen. Mondjuk az kérdéses, hogyha én hallottam erről a gyilkosságokról, akkor a környéken élő vajákok miért nem cselekedtek? Ezért sem mentem jó szájízzel, hiszen Kaedwen volt a witcherek melegágya. A százhuszonegy évemmel, már sikerült egy eléggé bajos félreértés miatt összeakasztanom a bajszomat, az egyik ilyen mutánssal. Könnyebb számomra, hogyha a sokkal butább emberek körében mozgok, és akkor nincsenek ilyen véletlenek.
Az egyik farmhoz értem, melynek poros szántását, még növendék repce takarta. Nem nagyon vettem róla tudomást, hiszen a vetés alapján nem tűnt elhagyatottnak. Próbáltam meghatározni, hol is lehet az a vámpír. Még nem tudtam, milyen fajtával van dolgom, de általában elhagyatott, félreeső helyen húzódnak meg nappal. A távolban egy romos szélmalom sziluettjét vettem észre, mely a lemenő napban fürdőzött. A napkoron lassan és magasztosan szállt a dombok alá, s rájöttem már nem maradt sok időm. A közeli faluban lakóknak egy újabb rémes estélye lesz, hogyha nem csípem el időben a fenevadat. Odalovagoltam a megviselt épülethez. Éreztem a bűzt, amely belengte a helyet, de alulról jött. Az őrlőkő hatalmas volt, amelyet egyetlen halandó képtelen volt megmozdítani. Egy határozott mozdulattal arrébb raktam, viszont amint a kijárat megnyílt, a dög máris kisurrant, azonban előtte egyetlen gerendát megrongál, amitől rám omlik az épület. Szerencsére sikerül időben kijutnom, ezért a törmelékekből nem jut részem. A lovam megriad a hangos dörejtől, és kénytelen vagyok utána menni. A ricsaj valószínűleg mások fülét se kerülte el, de remélem, a parasztok nem avatkoznak közbe, mivel nem szeretnék járulékos veszteséget. A vérszívó után vágtatok, ki az egyik nyírerdő felé lohol.


Zene: Main Theme

Wilkina, Ardast & Dethmold@

Kilenc gyilkosság mindössze két héten belül és azokból hét az én ügynököm volt. Emögött több kell legyen, mint puszta véletlen, ez elég egyértelműnek tűnik, nem nagyon hiszek a mázliban vagy a pechben, ezek irányított gyilkosságok. Valaki kisebbfajta hajtóvadászatot indított a kaedweni titkosszolgálat ellen, ezt pedig nem hagyhatom szó nélkül és az ügy körülményei okán nem bízhatom valamelyik fejvadászomra a kutatást. A nyomok vámpírtámadásra utalnak, két egyértelmű seb az artériákon, de ezt persze álcázni is lehet, csakhogy akkor remekül csinálják. Az utolsó kettőt magam boncoltam fel, semmi vér nem maradt bennük, még a belső szervekben sem. Semmi. Így nem lehet egy artériás seben át sem kivéreztetni valakit. Legalábbis profán módszerekkel nem. Na most akkor vagy sikerült magunkra hergelni valamivel egy vérszívót, vagy pedig valaki megtalálta a módját egy ilyen szörnyeteg kontroll alá vonásának... A helybeli elöljáró már ki is írt egy vajákkereső hirdetést, én viszont a magam módján kezdtem kutatásba. Felkerestem az utolsó gyilkosság helyszínét
Hosszas koncentrációval merítettem erőtartalékot a szelek erejéből a félig beszakadt raktárépület padlásán, ahová a portálkapum nyílt, majd a mágia segítségével jelenítettem meg mindazt, amit a lerakódott por eleddig elfedni hivatott. A friss holttest körül egyetlen cseppnyi vérnyom sem volt, de a szenny felfedte a titkait. Apró, mezítelen lábak lenyomata. Nő, esetleg gyermek, de inkább nő, meglehetősen kecses. Egyszerűen falhoz vágta a magas, nehéz csontú férfit és... megölte? De hogyan? A holttest mellé hajoltam és vizsgálni kezdtem közel hajolva a nyakát. Igen, két bemeneti seb, ezen át vérzett ki, a helyi besúgóim rezidense. Egy hűséges, jó és állhatatos ügynököm, már megint! Na de merre ment? Nem varázsolhatok nyomolvasó varázst az egész rothadt városra!
Ujjaimmal kitapintottam a betegesen, szinte hófehérre sápadt bőrt. Szobahőmérsékletű. A hullamerevség még nem állt be, nincsenek hullafoltok sem, mondjuk azok vér nélkül aligha lehetnek is. Nem áll össze. Nem hűlhetett volna ki ennyire rövid idő alatt. Szinte biztosan vámpírtámadás, legalábbis egyetlen orvgyilkosnőről sem hallottam, aki mágiával dolgozik és mellesleg egy csizmára nem futja neki. Csakhogy ez még mindig nem magyarázat a háttérre. Magától gyilkolja az embereimet? Miért? Irányítja valaki? Ki? Főleg pedig hogyan? Ez a tudás sokat megérne nekem is... Elevenen kell elfogni a bestiát, ha csak lehet. Már ha nem egy nemes vámpírról van szó persze. Az még nekem is izzasztó lehet talán. Meglátjuk. A faajtó nyikorgására emeltem fel a fejemet a tetem nyakától az érkező felé. Vajon ki a fene jön? Hunyorogtam a szemembe ömlő fény miatt, amiben egy emberalak rajzolódott ki.

Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Ardast, Dethmold & Wilkina

Újra Kaedwen-be léptetek fekete kancám hátán. Ő boldogan prüszköl, hiszen az otthon melegét árasztja nekünk ez a táj. Mind a ketten helyiek vagyunk, ha úgy vesszük. Nyugodt lovaglásom egy különös beszélgetés üti meg éles füleimet. Kilenc halott, két héten belül. Állítólag nem maradt bennük vér. A mai embereket igen nagy fantáziával áldották meg. Hallottam már mindenfélét, hogy mi ritkítja a helyi embereket, de nem tudok hinni senkinek és semminek. Csak saját borostyán szemeimnek. A helyi fogadónál hagyom Ichaer-t és érdeklődöm az áldozatokra találókra. Két egyértelmű harapás nyoma az artérián és vértelen, könnyed test. Megfeszül izmom, mivel nem tudhatom milyen vámpírral is van dolgom. Ami biztos, hogy a Fekete Vér jótékony hatását nem hanyagolhatom. Az egyik áldozathoz útbaigazítást kérve ülök fel Ichaer hátára és indulok meg a termőföldek felé, hol a szélmalom magányosan és fáradhatatlanul küzd a széllel. A szántásban repce hajtott, nem tűnik gondozatlannak. Vagy ilyen korai a halál eset? Sajnos a romos épületbe nem tudok bejutni, így marad az, ha a városba megyek körbenézni. Érdeklődve nagy nehezen elmondják, hogy egy raktárépületből hallatszott valami zaj. Arra veszem az irányt Ichaert kicsit hátrébb hagyva. Medálom enyhén rezegni kezd. Valami itt lapul. Megmarkolom meg ezüst kardom, de a medálom abbahagyja a rezgést. ~Elment volna az a valami?~ Nézek körbe a raktár mellett, de nem látok semmit. Biztosra veszem, hogy rezgett az előbb. Kezembe veszem az ordító farkas fejet és szemezek vele. Furcsa... Attól még kezem a markolaton pihentetem és belököm óvatosan az ajtót. Ekkor pillantom meg az idős férfit.
-Maga mit keres itt? - teszem fel lepődötten a kérdést, hogy realizálódik bennem egy bizonyos személyleírása. Méghozzá a Kaedweni Féregé. Mágiát használt volna és a nyakláncom ezt jelezte? Vagy csak egy ilyen alakot felvett vámpír? Bűzlik attól a jellegzetes halálszagtól, mi a vámpírokból is árad. Állásom stabil, ha esetleg ez utóbbi lenne.


 Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom

Zene: Hunt or Be Hunted

Ardast & Dethmold & Wilkina

Nem gondoltam volna, hogy az első találomra felkutatott romos épület mögött…vagyis alatt fog rejtőzni a keresett rém. Habár azt tudtam, miszerint az alacsonyabb rendű fajok ott rejtőzködnek, esetleg még a barlangok jöhettek volna szóba, de mindegy is…mázlim volt e téren és kész. Szokták mondani, miszerint a szerencse forgandó, viszont még akkor is mellettem ált, amint a szélmalom összeomlott. Csapdát készített, nem pont a szerény személyemnek, de bárkinek, aki rábukkan. Hiába érek ki, még így is vigyáznom kell a szélkerékre, mely szinte darabokra hullik a földön. Az egyik szilánk el is talál. A combomba fúródik, de egyáltalán nem vészes. Könnyűszerrel kihúzom a testemben lévő idegen tárgyat, azután lovamhoz megyek, ki jó pár métert elcsatangolt a zajtól megrémülve. Szerencsétlen jószág eleinte meg se akar nekem állni, de sikerül lecsitítanom. Az erdő felől ágak reccsenése hatol el érzékeny füljárataimba, így hát arra veszem az irányt. A falu már egészen közel volt, bár egy legelő még határolta a lombokat, hogy azok árnyékaikat a faházakra vessék. Már lehetett hallani a parasztok értetlenkedő hangját. Még mindig a szélmalom volt a téma, és a legtöbbjük el is ment annak az irányába, fáklyákkal felszerelkezve.
A lény, bárhonnan támadhat. Bizonyára lesben áll, és a megfelelő helyzetre vár, miszerint lecsapjon valamelyik lombról. Nálam volt egy holdpor bomba, de addig nem akartam elpazarolni, míg bizonytalan a dolog. Halk neszre gyújtottam csak be, ám a teremtmény, szinte a macskákhoz mért ügyességgel ugrott el a fénylő szilánkpor elől. Pontosan a város felé iramodott, ahol bízik a lerázásomban. Elég kockázatos húzás, de az éj leple alatt az ő képességeivel talán sikerülhet is. A tömegben keres menedéket, ahogyan azt egy halraj tenné, azonban az én szaglásomtól nem menekülhet. Egyre tisztábban érzem, de mintha két irányba szakadna a szag. Egyenesen egy raktárépület bejáratánál kötök ki. Az ajtóban valami hölgy áll, s mögötte ott a vámpír vértől erősen illatozó vénember. A lovamról lepattanok, majd jó néhány méter távolságra állok meg a nő mögött. 
- Asszonyom, jobb, ha félreáll. Az ott egy vámpír maga előtt. – húzom elő ezüstös kardom, mely a hold fényében megcsillanva fedi fel fémes ridegségét. Hogyha a nő felém fordul, akkor könnyedén megtapasztalhatom igazi kilétét.
- Ohhh netán, kegyed is a vámpír miatt szegődött erre? – teszem fel az egyszerű kérdést, kardomat, pedig még mindig afelé a férfi felé irányítom, kinek olyan ismerős az arca.


Zene: Main Theme

Wilkina, Ardast & Dethmold@

Egy az általános szépségideálokat figyelembe véve mondjuk, hogy vonzónak mondható, vörös hajú nő bontakozott ki a napfényből és talán kevéssé elítélhető módon kérdéseket intézett hozzám, ha tekintetbe vesszük, hogy egy halálra szvott holttest mellett térdepeltem, ami azt illeti éppen a nyaka fölé hajolva és ifjúkori kísérleteim okán meglehetősen sápadt bőrrel is rendelkezem. Már éppen a békítő jellegű szavakhoz folyamodtam volna, mikor megjelent egy második vendég is. Mi a fene ez? Kalandorgyűlés? Ennek viszont nem volt esze kérdéseket feltenni, hanem rögvest hadonászni kezdett a szépen ezüstözött bökőjével. Honnan a fenéből szerezhette azt a sisakot? Vagy három évszázada nem gyártanak ilyet már sehol talán. Fáradtan megforgattam a szemeimet.
- Na ide figyelj kisfiam, rosszul tűröm, ha felém hadonásznak efféle piszkavasakkal - közöltem szenvtelen hangon, kissé reszelősen, jobb kezem ujjaiból a bal kezem tenyeréig villámló elektromos köteg kezdett száguldozni. - Nem mellesleg az ezüst pedig még a tiszta vasnál vagy a réznél is jobb elektromos vezető, úgyhogy válogasd meg a szavaidat, mielőtt esetleg kijövök a sodromból - sziszegtem megjátszott dühvel valójában nem ingerelt különösebben, de az emberek jó részénél hatásosabb ez a hangnem. Eloszlattam a villámnyalábot majd a nőhöz fordultam.
- Ugyanakkor némileg el kell ismerjem, valóban gyanúra ad okot ez a helyzet, de ezt mi sem könnyebb eloszlatni. Kegyed ugyebár vaják? Nos akkor engedje meg, hogy kézbe vegyem a medalionját, azt hiszem ez eldönti a kérdést.
Mivel a nőnek nem volt ellenvetése hozzá léptem és egyszerűen rámarkoltam a medalionjára. A világon semmi sem történt természetesen, az ereimben keringő minimális vámpírvérre nem reagál az ékszer mágiája. Egy ideig nézegettem a tenyeremben, majd vállat vonva elengedtem.
- Dühösnek tűnik ez a farkas - jegyeztem meg. - Hölgyem, uram, az én nevem Dethmold, őfensége I. Henselt király udvarában szolgáló mágusmester vagyok és magam is a hirtelen elhalálozások után nyomozok. Kisasszony, Ön vaják, nyilván mint tisztes céhbeli mester, megbízás szerint jár el. Na de Ön? Nem látok a nyakában medaliont...
Utána visszafordultam a tetthely felé és néhány könnyed ujjmozdulattal és szóval újra előhívtam a nyomolvasó varázslatot.
- Tessék. Íme minden, amire a hely emlékezik. Lábnyomok, törésnyom a falon, dulakodás. Ha nem is vagyok vaják, de azért meg vannak a magam módszerei - mormoltam. - És ami azt illeti, volna egy ajánlatom egy céhbeli mesterembernek. Segítsen elevenen elfogni nekem a bestiát. Nem feltétlenül egy darabban, de elevenen. Bele akarok pillantani a fejébe, ez pedig a vámpírok esetében nem egyszerű dolog, kell hozzá némi idő. Okom van feltételezni, hogy a lényt irányítja valaki, ez esetben pedig a pusztulása nem oldja meg a helyi problémákat. Meg akarom találni a mesterét, legyen az egy nemes vámpír vagy egy mágus, esetleg boszorkány, bár azok közül kétlem, hogy bármelyikükbe szorult volna ennyi tehetség. Cserébe pedig hajlandó vagyok felárat fizetni a nehezebb munkáért. Egészen biztos vagyok abban, meg tudunk egyezni egy ésszerű összegben. A rituálé után természetesen magáé a trófea is, hogy kifizettesse a megbízójával is a kért összeget. Ugyanakkor a nevem és a pozícióm sok kaput meg tud nyitni Kaedwenben, ami a nyomozáshoz szükséges és talán a mágikus hatalmam sem csekély segedelem.
Karba font kezekkel, de türelmesen várakoztam a nő válaszára, ugyanakkor kérdőn figyeltem a zsoldost is mellette. Pénzéhes szerencsekatona? Vagy valami annál több? Ki fog derülni idővel, szinte érzem, nem fogja az ügyet annyiban hagyni. Egyelőre csak két dolog biztos. Heves vérű, de jól felszerelt kardforgató és egész jó segge van...

Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Ardast, Dethmold & Wilkina

Hogy a francba keveredek ennyire fura szituációba? Egy hallomásból ismert személy, ki ép egy tetem fölé magasodik, és látszódik a marás nyoma. Az érkező miatt megforgatom szemem. Ki akar megzavarni egy vajákot munka közben?
-Persze, én meg a hulla vagyok akit kiszipolyozott. - csattanok fel mérgemben és nézek rá szúrósan, már már szikrákat hányva borostyán tekintetemmel. Öltözete régies, alig látszik valami az alatta rejlő emberből, szaga gyógynövények elegye meg megint csak az a dögszag.
-Nem, nem volt hely a fogadóban és szállást keresek. Mi másért lennék itt? - felelem kevésbé ingerülten. Kezdem magam zavart farkasnak érezni. Hol egyikre, hol másikra pillantok. A férfi fenyegetésére rutinosan lépek arrébb, de nem közelebb hozzájuk, inkább el tőlük. Nem szeretném megsütni magam, hiába gyógyulok gyorsabban, nincs az a szentségesség, ami megmentene engem az elektromos kisüléstől. Amint eltűnnek a villámok én is engedek tartásomon szavaira pedig bólintok, de azért szabad kezemmel késemre markolok. Másikkal felé tartom a medálom, mely nem jelez semmit és nem is kezdi égetni az illetőt. Pedig, ha ő is vámpír lenne, jelezne és nem hagyná, hogy hozzá érjen.  Akkor ő nem lehet. A fafejű sisakos pedig furcsa, de a fene sem tudja már. Miért is emlegetem ennyiszer szerencsétlen farkasokat? Bemutatkozására fejet hajtok, majd felegyenesedem.
-Wilkina, a farkas iskolából. Így van. - felelem tömören, majd az idegen felé nézek, ki nem tűnik nyugodt fajtának. Ha bemutatkozik biccentek. A mágus mutatványára bólintok, de nem tudom hihetek-e neki. Ahogy ehhez is megvan a maga módszere, ahhoz is biztosan megvan, hogy megtévesszen. Főleg, ha egy ekkora személy mellett boszorkánydokik. Ajánlatára rajta pihentetem szemem. Mintha gondolkoznék, utána felelek.
-Nem ígérek semmit, tekintve, hogy könnyeden otthagyhatom a fogam. Ha ott tartunk, meglátom mit tehetek. - felelem, noha tudom, hamarabb kell megölni a  bestiát, hogy ne juthasson hozzá azokhoz az információkhoz. Szörnyű kimenetele lenne a dolognak és nem tudnám nézni, hogy döntenék porba a mostani békét. Nem mellesleg, az ekimarával próbálkozó egyednek is megjött a józan esze. De az is ezen a területen volt... Mi van a kaedweniekkel meg a vámpírszelídítéssel?  Odalépek a dulakodás nyomaihoz és igyekszem felmérni a dolgokat, ám valami nem hagy nyugodni... Mi a fenét keres ebben az ügyben egy ilyen nagy rangú mágus?

 Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom

Zene: Hunt or Be Hunted

Ardast & Dethmold & Wilkina

Leszámolásra emlékeztető jelenet bontakozott ki, a raktár előtti udvaron. Akár egy dalba is beleszőhetnék, hármunk találkozását. Egyikünk se bízik a másikban, ezért egyetlen rossz mozdulat is végzetes mészárlásba fojthatja eme szürreális randevút. A lány harapós, akár a farkasok, s szükségtelennek érzem a személyét tovább hergelni.
- Nyers beszéd, de igaz. – fejezem ki balgaságomat a vaják irányába. A medálionja szépen tükrözi a természetét. Szóval a farkas iskola…megleő, de mégse. Az odújuk nem messze húzódik a hegyekben, szóval várható volt, hogy valaki megmozdítja a kisujját, ama erőd mélyén. Milyen kár, hogy ennyi időbe telt.
Fenyegetve érzi magát a nő, mivel kettőnk közt helyezkedik el, ezért nem győzi kapkodni a tekintetét, s bizonyára azon tűnődik, ki jelenthet rá nagyobb fenyegetést. Nem is sokára, a harmadik fél is megvillantja tudását. Szikrákat szór kezei közt, s velem szeretné letétetni fegyveremet.
- Szerintem csak blöffölsz. Ilyen idős korban, már sokat remegnek az ujjaid. Egyetlen téves találat, s könnyedén lemetszem a fejedet. – mondom neki, vakmerőn. [#FA2742]- Ma viszont szerencséd van, a vérszívó akire vadászok nem hinném, miszerint képes varázsolni.[/color] – a hangom egyből nyugodtabb lett, és a kardomat is tokjába tettem, viszont nem a vénember szavaira. Alaposabban szemügyre veszem az agg varázslót. Gúnyája ősi, mégis elegáns, üvegcsék lógnak le oldalán, gyanús színezetben. Botja pedig nem is akármilyen…mágus, méghozzá Detmold, ha más nem a szélkakasra hajazó eszköz eléggé árulkodó.
Karba tett kézzel figyelem a színpadias fellépés, amint a nő elébe járul. A kardomra teszem a kezem, hátha próbálkozik valamivel, de csakis a berögzült lovagiasság reflexe mely a védelmére kényszerít. Egy efféle vajákot nem igen kell megóvnom, ráadásul ő szintén résen van. A férfi bebizonyította igazát, de akkor sem tetszik a jelenléte. Kétlem, hogy egy hozzá hasonló tiszteletnek örvendő személy, ilyen piszkos ügy miatt képes idáig eljönni, hacsak nem lenne rá különösebb oka.
- Nem is volt medálom. A nevem Ardast a vámpírvadász, amolyan specialista. – eléggé feszült vagyok, mivel a formalitások gyakorlása közben, elillant az a maradék szag, melyet nyomként követhettem volna. Kénytelen vagyok mindent az elejétől kezdeni.
- Akit kerestek, az egy alp. A falu melletti dombon volt a búvóhelye, méghozzá egy szélmalomban. Felriasztottam őt, és egyenesen a városban menekült, ahol gondolom szeretett volna lerázni. A sok különböző illat, megzavart mostanra, és el is sikerült neki illannia, azonban gyanítom, hogy a közelben lehet még…hacsak a kis bájos eszmecserénk alatt, nem sikerült meglógnia. – a többiektől bőven eltávolodok, mivel az a nyom, amelyet oly töretlenül vizsgálnak, már rég kihűlt. Azon nyomokkal nem nagyon jutunk közelebb a vérdíjas döghöz. A patkányok irgalmatlanul visítanak, mintha valamit éreznének. Nem nagyon fecsérlem a szót rájuk, egyszerűen megemelem a csatorna fedelét, majd lemászok a bűzlő kanálisba. Máris találok egy holttestet, a bejárattól pár méterre. A pórul járt fickó tetemét, már megkezdték a rágcsálók. Az itteni bűz elfedte a testéből felszabadult bomlási gázokat. Netán a város alatt is van egy rejtekhelye a vérszívónak? Minden esetre találtam egy levelet, a holt markában. Valami kódolt üzenetnek tűnhettem, mivel eléggé összefüggéstelen a szöveg benne.
- Találtam egy hullát odalent, és szerintem nem a szarba fulladt bele. Na meg itt van ez is, egy kódolt levél. – elég halkan szólítom meg a fentieket, de ha lejöttek utánam, akkor nincs is rá szükség. A lényeg, hogy elővigyázatosnak kell lennünk, nem szabad elriasztani a rémet holmi kiabálással.



Zene: Main Theme

Wilkina, Ardast & Dethmold@

A helyzet egyre érdekesebben alakult, de azt nem mondhatnám, hogy a kedvemre valóan. Az Ardastként bemutatkozó férfi érezhetően ködösített, a vaják szánalmas kísérletet tett az átverésemre. Ugyan már, még csak meg sem próbált az árról érdeklődni, alkudozni. Nyilvánvalóan nem óhajtott beleegyezni az üzletbe, de vajon miért nem. Némi koncentrációval betekintettem a gondolatai közé. Milyen érdekes, milyen ostoba és nevetséges. Szóval az ifjú kasztellán ekimmara nevelgetésbe akart fogni? Idiótizmus. Egy vámpírt nem lehet megszelidíteni. Én már csak tudom, folytattam ifjabb koromban gyakorlati kísérleteket, még ha kevésbé invazív módon is. Összefontam a karjaimat felső testem előtt és a falnak dőlve beszélni kezdtem.
- Okom van feltételezni, hogy a mi kis vámpírunk nem teljesen véletlenszerűen és nem csupán vérszomjtól eltöltve gyilkol - sóhajtottam, úgy döntve feltárom a lapjaim egy részét, meglátjuk mi sül ki belőle. - Nem titok, hogy milyen szolgálatot látok el Henselt király tanácsában. A kilenc áldozatból heten az én ügynökeim voltak. Ez túl nagy arány, hogysem véletlenről beszélhessünk. Mivel pedig sem én, sem a szervezetem nem foglalkozik szörnyekkel, így egy bosszúhadjárat sem tűnik kifejezetten logikus, reális opciónak. Attól tartok valaki az irányítása alá vonta a dögöt, ez esetben pedig az elpusztítása nem elég. A bábjátékos átveheti egy másik felett az uralmat, a vérontás pedig elölről kezdődik. Félreértés ne essék, nem jóindulatból vagyok itt, nem érint meg néhány ember halála, én az országot szolgálom. De az igenis veszélyes, ha valaki ilyesféle hatalmat gyakorol. Mi van ha tovább adja a tudását? Ezt nem engedhetem meg. Élve van szükségem a lényre, legalább egy fél óra erejéig, hogy beletekinthessek az elméjébe, meglássam ki az, aki a hatalmába vonta. És utána likvidáltassam az országot fenyegető veszélyforrást. Fel kell hívnom rá a figyelmet, meglehetősen hosszú és jó memóriával rendelkezem, ez mondhatni szakmai ártalom. Minden téren. Mint mondottam: megegyezhetünk. Fel tudok ajánlani pénzt a segítségükért. Pártolhatom Kaer Morhent a királyi tanácsban, ahol jelenleg nagyjából nulla jelentőséget tulajdonítanak mind a farkas fészeknek, mind a vajákoknak. Kijárhatok a Farkasoknak olyan privilégiumokat, amelyek védettséget jelenthetnek, ha akár Henselt király őfensége, akár utódai bármelyike szemet vetne a várra és mondjuk téli vadászkastéllyá alakíttatná. Ugyanakkor ha nem egyezünk meg, akkor maguk nem vadásznak tovább. Bezárok maguk előtt minden ajtót, a város katonai őrsége pedig minden lehetséges vagy akár határokon túlmenő eszközzel akadályozni fogja magukat. Akárcsak a lovagrendek. Nem fog beszélni sem kocsmáros, sem sztaroszta, sem senki. Nincs olyan ebben a városban aki jobban félne egy kis vámpírocskától, mint tőlem. És persze az emlékezetem e téren is hosszú. Ecsetelhetem őfenségének azt is, mennyire feleslegessé váltak már a vajákok, talán hiba volna a kezükön hagyni egy ilyen szép várat, aminek hűbérjogát jutalomként lehetne adni valóban fontos embereknek. Nemeseknek, lovagoknak... Ez esetben kihajíttatom magukat a városból és kész. Nem fogom megengedni, hogy levágják, mielőtt megtudnám, amit Kaedwen biztonsága érdekében meg kell tudnom. A döntés a maguké. Nem akarom akadályozni magukat, de el kell dönteniük: velem vagy ellenem?
A férfi szónoklatára az ellenségről mosolyra húzódtak vértelen ajkaim. Egy alp. Még egész olcsón megússzuk szerencsére. Össze sem mérhető a hatalma egy nemes vámpírral vagy egy brukszával, de még egy molával sem, bár egy nosferat vagy egy katakan talán gyengébb lenne. Egy alp elrejtőzhet az emberek tömegében, azok a túlméretes denevérek aligha. Mindegy, ez van, ezt kell szeretni. Érdeklődéssel fúrtam tekintetem a férfi kék szemébe.
- Meglehetősen érdekes mindez amit elmond Ardast uram - kezdtem csendesen, de határozottan, miután visszatért a csatornából. - Talán a rejtjelfejtésben segédkezhetem, ha megnézzük közelebbről azt az irományt. Ugyanakkor engedje meg nekem a gratulációt kivételesen éles szaglásához, amivel képes volt mindössze az illata után követni a városig egy alpot. Szép teljesítmény. Még egy vajáktól is az lenne. Egy embertől mondhatni hihetetlen. Mielőtt tovább lépnénk, csak úgy mindenki megnyugtatása okán megtenné a szívességet és Ön is rámarkolna a kisasszony nyakában függő amulettre? Meg kell nyugtassam, én még ezen meglett koromban is kiválóan célzok - libbentettem el egy elektromos nyalábocskát az ujjaim között, mintegy véletlenül.

Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Ardast, Dethmold & Wilkina

Egyre jobban azt érzem, hogy egy nyomorult csapdába kerültem és nyakamon csaknem fojtóra húzták már a csúszócsomót. Láthatatlanul nyelek nagyobbat és figyelem a két férfit. Mi a halálért nem lehet nyugadalma egy vajáknak egy vadászat alatt? A harcos férfi szavára bólintok. Valóban az voltam, de ez a legkisebb gondja lesz. Ha ezt a találkozást túl élem Freya-nak áldozok. Nem hiszem el, hogy mindig kijut valami mágus féle, meg harcos. A szavai... ez megölet minket...
-Öregember nem vén ember. A mágusokat sose becsüld alá, könnyedén alád perzselhetnek még fél lábbal a sírban is. - próbálok javítani a helyzeten, mi számomra elég kedvezőtlen. Ardast bemutatkozására bólintok. ~Specialista mi?~ Nem voltam elég óvatos és azonnal Kaer várával sarkal döntésre. Miért pártoltál el tőlem Freya?
-Legyen... Igyekszem elfogni élve a lényt. Cserébe Kaer Morhen mindenkori védelmét kérem minden nemes vagy lovag birtokának vagy vadászkastély gondolatával szemben. - adom be derekam. Egyszer már majdnem elvesztettem az otthonom egy katonai bázis miatt. Nem fogom hagyni még a kósza gondolatát sem, hogy kirakják onnan szűrünk. Nem akartam politikába folyni. Az Geralt dolga, de úgy tűnik nekem is jut belőle egy kevés. Ami így is rengeteg. A harcos szavaira elgondolkodom. ~Egy vámpír mit keres másik vámpír nyomában? Meg... egy alp... nem lesz könnyed mulatság, de még mindig jobb. ~ A patkányok hangja engem sem hagy nyugodni, de nem ugrom Ardast után. Inkább csak legugolok a lejárathoz és ha kell felsegítem. Kénytelenek vagyunk egymásra támaszkodni. Remélem nem fog olyan sokáig tartani. Ellenben kezdik már.
-Nem szükséges. Az úr az, ami. - célzok kilétére és a két férfi közé állok tenyereimet mutatom feléjük, hogy szükség esetén Ard jelére görbítsem ujjaim, hogy ne ugorjanak egymásnak. Nyakamban függő medál pedig jelzi Dethmold kedves mágiáját. Igyekszem megnyugtatni a farkast, de én sem vagyok valami nyugodt.
-Akkor merre tovább? - noha nem vagyok tehetetlen, kénytelen vagyok társaimra hagyatkozni egy kis időre. Majd táskámba nyúlok és átadok Ardast-nak, két Holdpor bombát, de előtte Dethmoldnak is felmutatom, hogy nem ellene szövetkezünk.

 Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom

Ardast & Dethmold & Wilkina

Kellemetlen ez a gyülekező, nem mondom, én se vagyok egyszerű eset, de a vénember különösen alantasnak tartom. Próbál higgadtságra sarkalló szavaival elaltatni minket. Ismerem a fajtáját…hogyha a gyanú alábbhagy, akkor könnyedén hátba támad, rangos címek ide, vagy oda. Talán a vajákal lenne a legkevesebb gondom, de nem árt vele is vigyázni.
- Nem becsülöm alá, szó se róla. Csak közöltem vele, a sajátos álláspontomat, mi lesz, hogyha a fenyegetését beváltja. – a gúny kiérződik a beszédemből, de ennek ellenére, már rég elraktam a kardom. – Bölcs vagy vaják hölgyem, de két háborúzó félt se inthetsz folyton békességre. Amint mondtam, nincs dolgom a mágussal, szóval a részemről letehetjük a fegyvert.  
A bemutatkozás se marathat el, hogyha sikerült viszonylag elásnunk a csatabárdot. Szóval Wilkina és Dethmold…mintha a király, a csavargó, valamint egy pap útja keresztezné egymást, de hármunk között lévő ellentétnél, sokkalta aggasztóbb, amit a csuhás férfi ecsetel. Szóval valaki irányítaná, ezt a dögöt? Sok éve gyilkolom már a fajtám, bizonyos egyedeit, de ilyet még én se tapasztaltam.
- Wilkina, ilyen feljegyzésről olvastál te valaha? – érdeklődök a nő irányába, mivel Kaer Morhen penészes könyvei között, bizonyára találtak hasonló feljegyzést…vagy tényleg egy egyedi esetről lenne szó? Az ügynökök elhangzása, már meg sem lep.
A farkas leány nem mondott semmi biztatót a mágusnak, annak ellenére, hogy ő képes jutalomban részesíteni azt, de utána a kedves önzetlen szavakból, inkább mohó fenyegetések lettek. Nem hibáztatom Wilkina-t, ő csak védi a testvéreit, botorság lenne, hogyha holmi arrogáns ellenszegüléssel elkoboznák az iskolájuk székhelyét.
- Én is segítek, de nem maga miatt, csakis Wilkina-ért, és Kaer Morhen-ért. – a lehetséges szövetségeimet, kár lenne elveszni látni. Bár a legszívesebben, inkább beváltanám a viszontfenyegetésem, melyet nem is olyan rég tettem. Jobb is, hogyha nem rontom a levegőt odafent, mert a végén valami meggondolatlanságot teszek. A patkányok hangját követve, egyenesen a csatornába vetem magam. Nem épp a legmegfelelőbb hely, egy éles szaglással rendelkező lénynek, de remélhetően az állatok rémültsége elvezet engem egy újabb nyomhoz. Nem is volt ez másképp, egy kódolt levélre bukkantam. A segítőkezet elfogadom, de odafent újra találkozok Dethmold-al. Szavaira, csak meglepetten pislogok, melyek szinte máris undort keltenek bennem. A levelet át nyújtom neki, viszont a következő utasítása ismételten ingerülté tesz.
- Minek bújtatod selymes hízelgésbe, eme ártó szavaid? A vajáknak igaza van, fölösleges időpocsékolás. Nemes vámpír vagyok, de valószínűleg nem ezüstkardom lenne, hogyha embereknek akarnék ártani. Elégedj meg ennyivel jó uram, és hagy minket dolgozni, ha eredményt akarsz. – szinte ki kellett taszítanom ama ajkamon a kedvesebb megszólítást, amelyet már most megbántam. Hogyha ez kell ahhoz, miszerint jóba legyünk…hát legyen. A vaják kezét gyengéden leengedtetem vele, mivel fölösleges közénk állnia. A bombákat elfogadom, és az övemre aggatom.
- Szerintem a csatornába kéne lejutni, viszont eléggé mérgező odalent a levegő, amely mindkettőtöknek ártana, mivel a falon mérgező penészt vettem észre. Minden esetre előbb olvassa el Dethmold a levelet, hátha az segítségünkre lesz a továbbiakban.


Zene: Main Theme

Wilkina, Ardast & Dethmold@

A két fegyverforgató végre kötélnek áll, most már hihető módon. Legalábbis Wilkina hihető módon, mert az ő elméjében képes vagyok olvasni, ha kissé megerőltetem magam. Ardasté viszont zárt. Hiába tudok átjutni az éteri síkokon a koponyájába, annyira idegen, annyira az emberétől más alapokon nyugvó a gondolati síkja, ami miat azt lehetetlen visszafejteni. Még hogy nem miattam, csakis Wilkina kedvéért? Ehhez azért dukálna minimum egy hősi pózba állás kisfiam... Mert aztán a vajáknők arról híresek, hogy rászorulnak a kedvükért való segítségnyújtásra. Van egy enyhe hányingerem a fickó herceg a fehér lovon avagy hős lovag komplexusa miatt, de az alapvetően nem érdekel a legkevésbé sem, miért megy bele a dologba, a lényeg, hogy hasznos legyen. Ha a végén vár némi plusz bevételt esetleg, hát szűkmarkú nem leszek, a jól képzett és kellően hülye kardforgatókra bármikor szükség lehet, úri passzióból nem keresem velük a konfrontációt. Bólintottam Wilkina szavaira.
- Rendben van, ezt el tudom intézni - feleltem. Tartsanak rólam amit akarnak, amíg erre van valamennyi reális esély be szoktam tartani az ígéreteimet, ha hallottak rólam, bizonyára ezt is. Az ember részben a hírnevéből él. Szadistának és brutálisnak tartanak, ez igaz, de a magam módján tisztességesnek is, ezért is hajlandóak velem üzletet kötni sokan. Az a rész, hogy mennyi undorral teszik meg ezt, sohasem zavart.
Ahogy Ardast elismeri mivoltát az én vonásaim is felengednek és nyugodtan bólintok. Rendben van, ez egy gerinces gesztus volt. Nyilvánvalóan nem ő az, akit keresünk, azokat a lábnyomokat nyilvánvalóan kis lábú lény hagyta, nem egy ekkora szálfatermetű férfi. Átvettem a levelet és könnyűszerrel visszafejtettem a tartalmát és meg is osztottam alkalmi társaimmal a tartalmából azt, ami rájuk is tartozott.
- Ügynöki jelentés a titkosszolgálatnak. Vagyis elsősorban nekem. A fickó természetesen nem volt hülye és elkezdett nyomozni a gyilkosságok ügyében is - olvastam az iratot hangosan. - Azt írja, hogy oka van feltételezni, hogy a lényt egy mágus, nem pedig egy nemesvámpír tartja pórázon. A helyi tolvajoktól vásárolt információk szerint a támadások helyszínein láttak az azt megelőző napokban egy amolyan vándordeák külsejű embert. Férfit, a harmincas évei derekán. Mondjuk ha mágus az illető, akkor ez nem sokat jelent. A leírás szerint világosbarna bőrű, göndör hajú férfi, nem írnak egészségtelen sápadtságról, tehát valószínűleg valóban nem nemesvámpír - merengtem, majd Ardastra nézve kifejtést tettem. - Azt nem tudom, hogy Kaer Morhen iratai miről mesélnek, de nekem is van némi rálátásom a kérdésre. Az alsóbbrendű vámpírokat lehetséges mágikus béklyóba verni, legalábbis ha kellően jól képzett a mágus, aki próbálkozik vele. Nem veszélytelen művelet, mivel időigényes, de ha a vámpírt sikerült megbéklyózni esetleg, akkor nem is egy nagymester szintű feladat. Magam is különösebb nehézség nélkül tudtam már mágikusan irányítani flédert vagy garkaint. Hasznos harcosok lehetnek, de hosszabb távon nem érdemes fenntartani a béklyót, mert ha valahogy sikerül leráznia magáról vagy egy másik mágus megszünteti az elmebilincset, minden esetben korábbi fogva tartójára ront őrjöngve. Csakhogy a fléderek vagy a garkainok nem rendelkeznek intellektussal, gondolati sémájuk szerint lényegében állatok. A magasabb rendű vámpírok esetében ilyesmi szinte lehetetlennek tűnik. A legendák szerint a legelső mágus, Bekker, meg tudott béklyózni egy nosferatot, de nincs semmilyen hiteles bizonyítékunk erre és még soha senki nem tudta utána csinálni. Legalábbis eddigi ismereteink szerint. Már pedig ha Ban Ard nem rendelkezik ilyen iratokkal, akkor Kaer Morhen sem - sóhajtottam.
Undorodó pillantást vetettem a csatornalejáró felé, de hát mit lehet tenni? A királyi szolgálat sokat követel az embertől, akár azt is, hogy leereszkedjen abba a mocsoktengerbe. Nincs mit tenni, a két forró fejű fegyverest nem hagyhatom magára sajnos. Bólintottam Ardast szavaira, hogy felfogtam a dolog veszélyeit, majd Wilkina felé pillantottam.
- Maradjon a közelemben, míg odalent leszünk. Ne távolodjon el jobban nagyjából 5 méternél. Képes vagyok varázsvédelemmel negálni a mérgezést - mormoltam. - Megjegyezném a városi csatornák nem különösebben vendégszerető helyek. A fontosabb negyedek alatt ugyan rendszeresen takarítják és irtják a kártevőket, de itt, a szegényebb külvárosban... Belefuthatunk fojtólidércekbe és él itt valahol egy termetes zeugl is. Időnként elragad néhány embert, szóval aprócska nem lehet. Eddig nem volt vele olyan gond, ami miatt bárki is foglalkozott volna vele, csak a társadalom szemetét is felzabálta a városi hulladék mellett, koldusokat, árvagyerekeket, olyasmiket akik senkinek sem hiányoznak, de kétleném, hogy el tudjuk magyarázni neki, hogy mi csak sétálnánk erre, semmi bajunk vele... - mormoltam malíciózusan.
Utána semmiféle mágikus fensőbbséges levitációs trükkökre nem támaszkodva, mint bárki más emberi lény szépen lemásztam a vaslépcsőn a csatornába. Merítettem az arkán energiákból és saját elememet, a szelet hívtam segítségül. A testemből kiáradó erős légáramlás jó öt-hat méteren elterelt a közelünkből minden létező gáznemű anyagot. Fázósan összehúztam magamon a mágusköpenyt, aminek alja már most tocsogott a ganéban és vártam, melyik marcona kardforgató is áll az élre.

Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Ardast, Dethmold & Wilkina

Hazudnék ha azt mondanám nem féltem az irhám. A legkisebb gondom, most a közelben tanyázó vámpír, nagyobb bajom a mellettem álló mágus és harcos vámpír. Legalábbis... sokkal jobban tartok tőlük, mint azt hittem volna. A mágus irányába ez a... megfelelés, fenyegetés érzett, mit otthonom felemlegetésével keltett. A harcos pedig... ki tudja mit rejteget a külső. Ezt magamról is tudom jól. A vámpír gúnjára viszont egyre jobban érzem önön halálom, viszont örülök, hogy vékesség van és elrakja az ezüst fegyvert.
-Valóban. Viszont amíg a saját testi épségeteket kockáztatjátok, vagy ép szócsatát vívtok ezt akármikor megtehetitek. Legyen bárki bármilyen képzett harcos, mágus az ellenszenvnek akármikor engedhet, ha nem is akar. Nincs kedvem e miatt egy Vízbefúlt vagy egy Fojtólidérc karma által elpatkolni, mert vélekedtem arról, hogy védeni fogod a hátam. - nézek mind a kettejükre. Szedetvedett egy trió vagyunk, de jobb híján össze kell dolgoznunk. Saját bőrömön tapasztaltam, milyen ha egymás elleni indulatokkal lépünk harcba. Sajnos ezt is apával kellett megélnem. A fenébe is! Miért nem tudtam egyszer az életben félretenni makacsságom.
-Köszönöm! Mind kettőtöknek. - felelem némi barátságossággal, noha még tartok a két férfitól. Ellenben túl nagy tétekkel játszom. Ténylegesen el kell fognem egy ilyen lényt és fogvatartani míg a mágus nem végez. Mibe keveredtem már megint?
Hallgatom a jelentést és bólintok, majd Dethmold szavára ugyancsak bólintanom kell és némi szomorúsággal fordulok Ardasthoz.
-Sajnos én sem tudok többet. Ami biztos, ha mágus irányítja, akkor vagy nagyon tehetséges, vagy nagyon elvetemült. Ami biztosabb hogy már-már őrült. - felelek a vámpír szelidítésre. Valóban így gondolom, hiszen ép elmével rendelkező nem próbálja meg elfojtani a szabad akaratot. Nagy hatalom kell hozzá és hiába ismert az Axii jelünk, varázslók szemük forgatással reagálva, nem minden esetben hat. A lenti veszélyeket hallva elhúzom szám és megszívom fogam. Szerencsére Dethmold is velünk tart. Hogy ez valóban szerencse-e vagy sem, az majd később elválik. Viszont szavai értékes információval lepnek meg. Mondjuk más kérdés, hogy minden erőmet be kell vetnem, hogy ne akarjam betörni az arcát az árvákat illető sértésen. Mi baja van mindenkinek szerencsétlen gyermekekkel? Ardast felé fordulok miközben táskámban kutatok, közben Ardast-hoz intézem szavaimat.
-Vámpír vadász vagy, nem tudom más szörnyekbe botlottál-e már, de a Zeugl nagy falat lesz. A Fojtólidércek és a Vízbefúltak érzékenyek a az ezüstre. Elég képzetnek tűnsz, hogy tőlük ne féltselek és ne légy akkora balga, hogy csapdájuknak bedőlj. A Zeugl-t viszont nem érdekli az ezüst kard. Szinte semmi nem fog rajta. A csápjait kell ledarabolnunk, viszont ezek nem csak dísznek vannak. - megtalálva a Macskát még keresek Fehér Mézet és Fecskét, miket válpántomba helyezek. Sajnos nem tudom mit tudok tenni, ha a mágust tényleg nem hagyhatom el öt méteres körzetben. Megiszom a Macskát és nemes egyszerűséggel ugrom le a csatornába, ha a mágus kellően messze vanés nem mocskolom össze. A méreg az ereimben kezdi kifejteni hatását és nyakamon az erek megszineződnek egy pillanatra. Látásom a sötétben kitisztúl majd megmarkolom ezüst kardom és előveszem. Az orromban jelenleg az oszló hulla szaga kúszott, ürülékkel vegyülve, mire megrázom fejem. Ha Ardas-t is lehuppan közénk kérdőn tekintek rá és ha nem vállalja, megyek én elől. Nekem édes mindegy, hogy mögénk kell figyelnem, vagy elénk. Így is úgy is háttal kell lennem nekik, ha a vizilények előkerülnek.

 Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom

Ardast & Dethmold & Wilkina

Nem éppen szép dolog, e fajta fenyegetésekkel, magához béklyóznia egy hölgyet, de stratégiai szempontból mégis tiszteletreméltó a húzás. Kicsit rosszallóan nézek az öreg férfira, mert így nekem se marad más választásom. Sokan hiszik, hogy a vámpírok az éjszaka vérszomjas teremtményei, kiktől a szív fogalma, olyan messze áll, mint trolloktól az értelmes gondolat, viszont én egészen másnak tartom magam. Magam is beszállok a játszmába, de azt kellőképp kihangsúlyozom, hogy csakis a vaják miatt.
A csatornában eléggé gyanús jeleket figyeltem fel, és kénytelen voltam, annak eredetét feltérképezni. Míg azok odafenn tevékenykedtek, én lemásztam, és egy holttestet fedeztek fel. A fickónál volt egy nyom, melyet talán követhetünk, de mivel az kódolt volt, én nem tudtam megfejteni. Talán a vaják, vagy a mágus képes az összefüggéstelen szavak sokaságát értelmezni. Felérve, még egy kellemetlen kérésnek kellett volna eleget tennem, viszont ez eléggé távol ált tőlem. Még Wilkina is nyugtat minket, majd rámutat arra, hogy a veszekedésünk kockáztathat elég sok mindent. A fiatal vajáknak igaza lehet, ha nem provokál a piperkőc, akkor én békén hagyom.
Odaadva a cetlit Dethmold az máris elkezdte megfejteni. Szóval a gyanú, máris a fajtájára terelődik…remélhetőleg most már békén is hagy, ha egy mágus az elkövető. Amint rám vetülnek az agg szemek, én csak vállat vonok. Nem nevezem magam kárörvendőnek, viszont a mosolyomat talán egy kicsit megfűszerezte az a fajta érzés, miszerint Dethmold-nak nem volt igaza velem kapcsolatban. Hamarosan egy újabb kiselőadást hallhatunk, ami elmagyarázza a mágus irányítást, na meg az ahhoz kapcsolódó mellékleteket.
- Szóval mondhatni, eléggé a mágia ezen részének a határait feszegeti az illetőnk…akkor akármelyikünket az uralma alá vonhat? Ez is elképzelhető? – teszem fel a kérdést, mint laikus személy, mivel én még soha nem próbáltam senkit az uralmam alá vonni, az adottságaim ellenére. Talán én nem vagyok veszélyben, viszont azok ketten…nem tudom egy vaják, vagy egy mágus, az ilyen varázslatokra immunis e, de nem is szeretném megtudni. Bajos lenne, ha hármunk közül, az egyikünket átállítaná. Minden esetre más kockázatok is várhatnak ránk odalent, erről igyekszik Dethmold is beszámolni. Wilkina segítőkészen elmagyarázza nekem, mivel kell óvatosnak lennem, valamint mit tegyek, ha az egyik emlegetett rémmel találkozok.
- Fojtólídércekbe már belebotlottam a hosszú életem során, viszont a Zeugl-ot csakis hallásból ismerem. – szóval nagy falat lehet…nem kétlem, de a gyorsaságommal kevés szörnyeteg képes vetekedni. Én se maradok sokáig a felszínen, utolsóként ismételten levetem magam, majd a sor elejére állok. Wilkina valami főzetet kortyol be, míg a mágus a fojtogató penészszag elleni védőpajzsot tartja fenn. Egy megrozsdált rács állja el az utunkat, amit egy határozott mozdulattal kihajtok, a rajta lévő lánc, széthasad. A sötét salétromos falakat, egyre sűrűbben borította be az a bizonyos penész. Egy acélrács állta utunkat, melyet a rozsda, több évtizede rághatott. A lánc eléggé meggyötörten csüngött rajta, ezért én egy könnyed mozdulattal feltörtem azt. Körülbelül harminc lépést tettünk meg, amikor az első cafatokba belebukkantunk. Az alagút tele volt darabokra szaggatott emberi testrészekkel. A végtagok, csontok, belsőszervek, lassan ringatóztak a téglaaljzatot borító sötét vízben. Az agyam küzdött vele, melyik végtag, melyik torzóhoz tartozott. Itt egy tőből kitépett láb, ott egy alaktalanná mállott arc bukkant fel. Némelyik kéz, görcsbe meredten kinyúlt ki, mintha csak egy keselyű karmait szerette volna leutánozni.
- Vajon a zeugl tehette? - teszem fel a kérdést, mialatt az egyik viaszos lábat kiemelem a szennyvízből. Egy hatalmas tárna felé vezetett a járat vége, hol az a krakenszerű lény könnyedén tanyát verhet. - Talán van más út is...



Zene: Main Theme

Wilkina, Ardast & Dethmold@

A magát Wilkinának nevező sebhelyes nő valamelyik hírhedett mérgüket önti ajkai közé, ebbe végképp nincs okom beleszólni, nyilvánvalóan profi a hölgy, tudja mit csinál. Jómagam pedig nem is akartam tudni a szánalmas vaják titkaikat, illetve nem ezeket. Mágikus és alkimista jártasságaik egyaránt a közröhej kategóriába esnek egy valódi mágus szemében. Más kategória persze Malaspina hírhedett tudása, a mutagének, azzal már megérné foglalkozni.... Hmm... A gyakorlatban sajnos az ilyesmire jut most a legkevesebb energiám és szervezetemnek kapacitása. Noha talán megérné a kaedweni hadsereg számára megszerezni őket, de túlságosan sok és hosszú távú, nagy erőket lekötő munka lenne. Bár talán elültethetném a bogarat valamiképpen Sabrina fülében, hogy ezzel újra jobban behízeleghetné magát Henselt bizalmába... A vajákok elég makacsak, ha a titkaik védelméről van szó, ráadásul olykor egész kreatívak is tudnak lenni. Persze még támogatást is kapnának tőlem, eléghosszú időre le tudnák kötni a nőt. Talán. Nem most. De azért felírom a fülem mögé.
Egy egyszerűbb varázslatot mormoltak sötét, vékony, szikkadt ajkaim, mire a látásom megváltozott, kiszélesedett az ultra tartományba. Mostantól a színeket ugyan nem láttam, minden csupán a lila valamely árnyalata, de vaksötétben is tökéletes. Ardast állt az élre, Wilkina pedig a hátunkat fedezte, mindkettejük marka ezüstpengéjük markolatára fonódott, jómagam pedig a botomra szorítottam balomat, ahogy megindultunk előre, lépteink nyomán fröccsent a szennyes, koszlott lé, amelyben térdig gázoltunk, de ez ellen keveset tehettünk. Én még csak-csak tudtam volna, de nem kívántam levitációs mágiára pazarolni a mágikus hatalmamat. Séta közben fejtettem ki a vámpír mágiaelméleti kérdésére a választ.
- A tudatot uraló mágiák mindig is egy ingoványos terep volt - feleltem. - Elméletileg nem lehet egy nemesvámpír elméjét befolyás alá vonni, egy mágusét pedig borzalmasan nehéz és időigényes feladat, ha a célpont hatalma nagyobb mint a létrehozóé, akkor körülményektől függetlenül lehetetlen. Mondom elméletileg. Elméletileg az alpot leuralni is az lenne. Ismerünk olyan mérgeket, amelyek egy ember, tehát egy mágus akaratát is képesek összetörni, ami után nem nehezebb befolyás alá vonni, mint egy kiskutyát és ha egy alpot sikerült neki, már nem lehetünk annyira biztosak a nemesvámpírban sem. Az biztos, hogy mindkettő időigényes feladat lenne. Ami a vajákokat illeti, az elméjük valamivel edzettebb, mint egy átlagember, de nem érnek fel egy pappal vagy egy lovaggal, még egy tanítvány számára sem kihívás befolyásolni őket. Ettől függetlenül ritkán tesszük, az esetek többségében súlyosan negatívan reagálnak rá a későbbiekben - ráztam a fejemet.
Ahogy előre haladtunk meglepően sok emberi húsdarab, egész végtagok, fejek, belső szervek úsztak a víz színén, az oszlás különböző fázisaiban. Kíváncsian kézbe vettem egy viszonylag egy letépett kézfejet, a mérete alapján tíz év alatti gyermeké, a méretarányok lányra vallanak. Óvatosan megszaglásztam, majd egy kisebb darabkát megízleltem és kiköptem.
- Az oszlás legelején jár, alig keserű - mormoltam. - Ez nem a zeugl műve Ardast. Az mindenestől elemészti a táplálékát, szöveteket, húst, bőrt, csontokat. Még a szervetlen hulladékot is. Semmit nem hagy maga után, mondhatni tökéletes, a valakit véglegesen el akarunk tüntetni, a tolvaj klánok és különféle bérgyilkosok és egyéb utcasarki gégemetszők évszázada alkalmazzák már ezt a módszert. Az alp pedig egész, de vértelen holttesteket hagy maga után, nem végez ilyesféle mészáros munkát. Talán a fojtólidércek? - néztem kérdően Wilkinára, felé nyújtva a maradványt, hogy ő is megvizsgálhassa, ha akarja. Noha az alkímiában használatos ezen gyakori szörnytípus szinte minden testi maradványa, de ritkán vesszük a fáradtságot, hogy vadásszunk rájuk. Erre annak a vajákok, hogy némi alamizsnáért megtegyék az ilyen alja munkát, így ő többet tudhat a szokásaikról nálam, engem behatóan sohasem érdekeltek. - Az mindenesetre zavar milyen sok van a maradványokból. Ez nagyon sok ember és semmiféle ilyen számú eltűnésekről nem kaptam jelentést, akkor már régen nagyobb erőkkel kéne kivizsgálni ezt a helyi hatóságoknak. Valami nincs rendben.
A másik útra vonatkozó kérdésére nem feleltem. Főleg mert nem tudtam. Nyilván nem memorizáltam Kaedwen összes városának csatorna térképét. Ő van elől, majd ő keres egyet.

Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Ardast, Dethmold & Wilkina

Egyre jobban aggódom ennek a hármasnak a munkáján. Szomorú az igazság, hogy egymásra vagyunk utalva és lebéklyóztak. A Macska főzetnek hála jobban látok a sötétben, bár egy rövid időre megzöldülnek ereim, ott ahol vékonyabb a bőröm, mint a nyakamon, államon. A csatornában haladva hallgatom Dethmold beszédét az elme manipulációról. Érthető minden, és a vajákok következménye is. Valamint az esetleges pusztítás is. Az ember darabokat jobban szemügyre veszem valamint bólintok Dethmold szavaira. Az a bestia megette volna őket egyben, nyomokat sem hagyva. Ezek Fojtólidércek és Vízbefultak jobb esetben. Rosszabban a csatornában tanyát vert Wyvern.
-Reméljük a legjobbakat. - nézek mind a kettejükre. Óvatosan tekintek körbe, majd fel a boltozatra. Lassan mozgom, viszont igyekszem mindent jól megfigyelni.
-Wyvernekről gondolom nem szólt jelentés? - kérdezem a mágust háttal állva nekik. Minden izmom megfeszítem, hogy kész legyek ugorni akár előre, akár hátra. Noha aggódom a levegő mérgező gáza miatt nem tudom, ezek az aranyos dögök hogy is reagálnak erre. tekintve, hogy immúnisak a mérgekre. Néhány Fojtólidérc felemelkedik és könnyed stílusba állva várok míg közelebb nem jönnek vagy felbukkannak a többiek. Csoportos stílusban viszont hasznosabb lehet, így megint csak változtatok állásomon. Nem rontok rájuk, megvárom míg maguk lépnek elém és úgy kezdem meg halálos táncom.

 Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom

Ardast & Dethmold & Wilkina

Szerencsére nekem nem kellett semmilyen hókuszpókusz. Míg az egyik egy főzetet nyakalt be, amely máris hatással van a testére, addig a másik a penész ellen vont védőburkot körénk. Az én látásom nagyon is kitűnő, még sötétben is, valamint a mérgek se vannak rám hatással. Az útitársaim nem ilyen szerencsések, viszont eléggé találékonyak, ahhoz hogy kiaknázzák ezen hiányosságaikat. Jóformán csodálom az alacsonyabb rendű életformákat, ezzel persze egyedül vagyok a fajtámból. A legtöbben csakis, élelemnek, vagy éppen örömforrást látják bennük. Persze egyikük se, egyszerű ember. Viszont az egyszerű halandók is hatalmas dolgokat vittek már végbe, ezt nem lehet kétségbe vonni.
Leérve a mocskos vízbe, én megyek elől, így a lándzsa hegyét alkotva. A másik kettő is elhelyezkedik mögöttem, ahogy kell. Az érzékeny szaglás, ilyenkor átok, mintsem áldás. Csak a szúrós szagú ammónia, és egyéb kellemetlen anyagok érződnek, amelyek gőzként párolognak. Igaz a burok némiképp, ezt lecsökkenti, viszont akkor se eléggé.
- Ez meglehetősen ironikus. – fejezem ki magam Dethmold első elhangzó mondatára. Megvárom, míg végigmondja az elméletét, kit vonhat könnyedén befolyása alá a mágusunk, s egyből Wilkina-ra vetülnek íriszeim. Ezek szerint a vaják könnyű célpont. Én nem tudnám bántani, ha ilyenről lenne szó, de vajon a mágus…mit tenne? Bizonyára Dethmold beáldozná a sakktáblán, a szükséges bábúkat, ahogy minket is.
Egy lezárt útszakaszhoz érünk, melyet én könnyedén feloldok. Ahogy folytatódik a csatorna, egyre több cafatokká, és alaktalanná vált holttestet fedezünk fel. Mintha csak egy csatatéren lennénk, annyi a meggyalázott tetem. A vénség, az egyik kart alaposabban megvizsgálja. Szerinte nem a polipszerű teremtmény tehette ezt, sokkal inkább egy kisebb csapatban portyázó faj, mégpedig a fojtólidérc. Ismételten a vajákra nézek, hiszen neki ez a szakterülete, magyarán jó lenne, ha igazolná a varázsló állításait. Nemsokára nem is kell igazolás, hiszen érzékeny receptoraim máris jeleznek. Kardomat magam elé vonom, és az első érkező nyálkás test felé vágok. A hártyás kar lerepül, majd átszúrom a puha testet. A lábammal lelököm az ezüstről, és a következő felé csapok. A másik oldalról se jobb a helyzet, s kezdenek elég sokan lenni, majd egy összegyúrt salakanyag elől térek ki, amit valami felém dobott. Ezek szerint egy banya is van velük.
- Tartsd valahogy kívül őket mágus, addig én elintézem a banyát! - máris kitörök a védőburokból, és török át a fojtólidércek sokaságán.Némelyik próbál lefogni, vagy egyszerűen lehúzni, viszont az ember feletti képességeim miatt, könnyűszerrel levetem magamról. A rondaság rám vicsorít, én pedig felé ugrok. Az utolsó pillanatban, ahogy lecsapnám a bestia fejét, egy portál jelenik meg előttem. Nagyot esve gurulok előre, neki egy vasrácsnak. Felocsúdva észlelem, hogy még mindig a csatornában vagyok, csak egy teljesen más részén. Úgy néz ki a varázslónk próbál elvágni minket egymástól.


Zene: Main Theme