To:   Dethmold

Amikor barátnőmnek a legjobb indulattal, de még dh'oine standardok figyelembevételével sem nevezhető kolléganőm, Sabrina Glevissig legutóbb egy mellékesen elejtett félmondattal tudomásomra hozta, hogy Kaedwen hamarosan követeket fog küldeni Dol Blathannába, sejtettem, hogy olyasvalaki lesz ez a szerencsés szerencsétlen, akinek a puszta létezése is felér egy szemen köpéssel. Nem tévedtem.
Abban a pillanatban tudtam, hogy miféle talpnyalóját sikerült Henseltnek elénk küldenie, amikor megéreztem a levegőben gomolygó, hirtelen összesűrűsödő mágikus energiák változását, majd azt, ahogy ez a tudatosan fókuszált energia robbanásszerűen feltépi az általunk látott valóság szövetét. Ki se kellett néznem az ablakon, hogy tudjam, a Kaedweni Féreg, akit a dh’oine nyelvén igazán kreatív alpárisággal csak Henselt Ribancaként szokás emlegetni, megérkezett. (Kezd egyre sürgetőbbé válni, hogy Idával befejezzük Dol Blathanna területének mágiával való levédését. Nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy ez a magát viperának képzelő földigiliszta még egyszer átcsusszanjon a védelmünkön.)
Egyetlen sóhaj sem hagyja el az ajkaimat, amikor az asztalomra terített térkép mellől felállva az ablakhoz lépek, s van szerencsém figyelemmel kísérni, ahogy a követségi hintóval együtt Kaedwen teljes díszbe - legalább is tudomásom van róla, hogy az emberek számára ez elegánsnak minősül - öltöztetett diplomáciai küldöttsége átmasírozik a teleportkapun. Az íjászok azonnal üdvözlik is az egész díszes társaságot, éppen azzal a vendégszeretettel, ami minden előre be nem jelentett vendégnek kijár. Nem látom az arcukat, de pontosan tudom, milyen érzelmeket kell a lehető legnagyobb igyekezettel leplezniük a szónoklatát harsogó tiszt, és a hintóból kilépő tömeggyilkos előtt.
Pontosan tudják, hogy nem lőhetnek. Itt áll előttük, előttünk az aen seidhe egyik legvéreskezűbb és legmegátalkodottabb mészárosa, en bloedhe pest*, aki személyesen felelős a népünk módszeres és könyörtelen kiírtására tett kísérletért - és nem ölhetik meg. Ha nem lennék szinte teljesen biztos abban, hogy maga Sabrina javasolta Henseltnek, hogy a kaedweni királyi udvar leghosszabb nyelvű és legvastagabb bőrű hüllőjét küldje tárgyalni, még azt is mondanám, hogy lenyűgözött ezzel a nyílt, pofátlan és undorító provokációjával.
Hosszú és feszült másodpercek telnek el, olyan hosszúak és feszültek, mint az őrszemek nyilai és íjaiknak húrjai, mire kopogást hallok az ajtómon. Egy intéssel nyitom ki a belépő előtt, s az ablakból felé fordulok.
- Felség…! - lép be a fiatal aen seidhe hölgy.
Csak bólintok.
- Kérlek, üdvözöld, és vidd hírül Kaedwen küldöttségének, hogy engedélyt kapnak a belépésre. A fogadásra a Gynvael* termet készítsék elő. A kísérete csak és kizárólag nőkből állhat! És bármennyire is nehéz… de kérlek, mindenféleképpen a lehető legudvariasabban bánjatok velük - mondom, s a hölgy fejet hajt, majd máris siet a dolgára.
Nem mintha megérdemelné, avagy kijárna ezeknek az udvariasság - de biztosra veszem, hogy Dethmold nem számít tiszteletteljes válaszra, márpedig azt semmiképp sem szeretném, hogy olyan fogadtatásban legyen része, amilyet várt, és amilyenre felkészült. Addig is van min gondolkodnia, hátha a kémszervezésben és udvari áskálódásban szerzett gyakorlatának (és paranoijájának) köszönhetően felfedezni vél magának valamilyen álnok konspirációt úrnői szeszélyem mögött.
Az, hogy női kíséretet küldetek mellé, csupán csak apró figyelmesség részemről, hisz pontosan tudom, mennyire megveti a női nemet. Van némi elképzelésem arról, mennyire örvendhet a ténynek, miszerint nem hogy egy aen seidhével, de egy aen seidhe hercegnővel kell tárgyalnia - aki ráadásul varázslónő is. Legalább annyira örömét lelheti benne, mint én abban, hogy a népem mészárosával kell egy helyiségben tartózkodnom, és még meg is kell hallgatnom a mondanivalóját. ...De bármilyen gyomorforgatóan tenyérbemászó is ez az alak, nem becsülhetem alá. Ismerem hozzá elég jól, hogy tudjam, mire képes - és mire nem. De azóta eltelt egy kis idő, és a legkevésbé sem szeretnék meglepődni vele kapcsolatban semmin se.
A hírnök eközben alighanem leért már a kissé megváratott követség elé, én pedig addig is néhány varázsszó elmormolásával felerősítem az udvarról beszűrődő hangokat, hogy halljam a lenti eseményeket, míg készülődni kezdek. Elsőként a küldöttem hangja üti meg a fülemet, ahogy először a mi nyelvünkön, majd rögvest utána a dh’oine által egyszerűen csak közösnek nevezett nyelven szól:
- Dol Blathanna hercegnője és varázslónője, Enid an Gleanna, a Völgyek Százszorszépe, Francesca Findabair kisasszony engedélyt ad az Első Henselt az Unikornis dinasztiából, Kaedwen királya, Ard Carraigh és Ban Ard hercege által küldött Ban Ard-i Dethmold és kíséretének a belépésre. Francesca Findabair bölcs felsége a Gynvael teremben fogadja Önöket.
Elmosolyodom a hírnököt hallva. Természetesen a Gynvael teremben való fogadás is egy aprócska, kedveskedő gesztus Dethmold felé részemről. A terem elnevezése már önmagában igazán találó, hisz a kastély észak felé néző oldalán található, igazán szép kilátással, de fekvése okán meglehetősen hűvös.

*egy átkozott féreg
**Jég

Enid an Gleanna

@️️️Thriladien

To:   Dethmold

Amikor bizalmas küldöttem minden szükséges információt és feltételt közölt a kaedweni küldöttséggel, s annak híres-hírhedt vezetőjével, számítottam rá, hogy néhányan arcátlanságnak, egyenesen sértésnek fogják érezni aprócska kitételeimet, hőbörgésük hallatán pedig megengedtem magamnak egy mosolyt. A varázsigének hála minden szót kristálytisztán hallottam az udvarról, s míg újabb igékkel és bűbájokkal percek alatt magamra öltöttem egy alkalmasabb öltözéket, egyúttal a frizurámat is átalakítottam, egészen jól szórakoztam a küldöttség tagjainak aggodalmain.
Sejthettem volna, hogy Henselt a kaedweni Féreggel együtt ideküldi az Örök Tűz kanonokját, akit akkor sem lettem volna hajlandó a tárgyalóasztalhoz engedni, ha történetesen nő lett volna véletlenül. Állításával ellentétben nem vettem semmibe a hitet, s nem viseltettem különösebb ellenszenvet a férfi iránt sem, már azon túl, ami minden dh’oine-nak kijárt, amik akár csak egyetlen tündét is megöltek abból az okból, hogy tünde volt. Viszont ha valamibe, akkor a politikába a vallásnak az égvilágon semmi beleszólása nincs. Ez is olyasmi, amit a dh’oine soha nem lesz képes megérteni, hisz nincs olyan ember, akit ne csábítana a hatalom. A kapzsiságuknak teljesen mindegy, milyen pozíciót töltenek be, s az is, hány embertársukon és mennyi eszmén kell átgázolniuk, míg teljesen letiporják, csak azért, hogy ők maguk egy hajszálnyival jobban éljék le azt a pár évtizedet, ami a fajtájuk tagjainak jutott. Még a hitet, a szakrális filozófiát is képesek addig facsarni, míg hasznuk nem lesz belőle valahogy. Egész egyszerűen semmi sem szent nekik.
Meg kéne lepnie, hogy Dethmold milyen vehemensen utasítja rendre hőzöngő kíséretét, de nem siklottam el efölött a lehetőség fölött sem teljesen. Diplomataként érkeztek, tárgyalni jöttek ide. Ugyanannyira érdekük a - még ha csak dh’oine mércével is vett - kultúrált viselkedés, mint részünkről a tisztességes fogadtatás. Ebből kiindulva elképzelhető, hogy ennek a hirtelenjében összehívott, gyakorlatilag kiprovokált tárgyalásnak a mai napon valamiféle eredménye is lesz, és nem csak Henselt szócsövének szónoklásnak hitt dadogását kell hallgatnom, majd visszafogottan, finoman és nőiesen, a legmélyebb tisztelettel elküldenem ezt a senkiházi tömegmészárost megboldogult szülőanyjának széttárt ölébe.
Az már sokkal inkább elgondolkodtatott, milyen részletekbe menően ismeri ez a dh’oine az aen seidhe hadtestek felépítését, rangjeleit és a tisztek képességeit. (Nem akarok belegondolni, hány gyermek halt kínhalált azért, hogy ez a csúszómászó megszerezze ezeket az információkat.) Nem mintha a képességeikkel szemben bármelyik embernek lenne esélye a túlélésre, de túlságosan kevesen vagyunk. Egy újabb háború kitörése esetén tudnánk tartani a határainkat egy ideig, de a túlerővel szemben nem tudunk mit tenni. Nilfgaardtól pedig nem biztos, hogy számíthatunk támogatásra, legalább is addig semmiképpen sem, ameddig nem vesszük fel a diplomáciai kapcsolatot újra a császárral. ...Ez persze nem jelenti azt, hogy Kaedwen nem hiheti úgy, hogy Dol Blathanna továbbra is Nilfgaard támogatását élvezi, hiszen Emhyr var Emreis, az Ellenségei Kurgánján Táncoló Fehér Láng nem tett olyan nyilatkozatot, melyben ezt cáfolta volna. Mindenképp érdemes megtartanom őket ebben a hitben, ha maguktól esetleg nem gondoltak volna már rá.
Hallottam a kaedweni Féreg végszavát, miután végérvényesen rendre utasította az embereit - a saját érdekükben ajánlom nekik, hogy fogadják meg Dethmold szavait - s ahogy az udvarhölgyhöz szólt, feloldottam a varázst, ami addig felerősítette az udvaron zajló események hangjait. Egyúttal az öltözékemmel bíbelődő bűbáj is befejezte a műveleteket, immáron aranyló csipkeberakásos, vérvörös damasztruhát viseltem úgy, mintha csak rám öntötték volna, hajam pedig finom fonatokban és lágy hullámokban omlott vállaimra és hátamra. Még mielőtt azonban a Gynvael terembe teleportáltam volna, megbíztam egy másik udvarhölgyet, hogy esetlegesen gondoskodjon az udvaron maradt kíséret néhány alapvető szükségletéről, történetesen arról, hogy se éhen, se szomjan ne haljanak nap végére. ...Bár attól tartok, hiú ábránd azt gondolnom, hogy napnyugta előtt érdemi előrelépésre kerülhet sor.
Ezt követően megnyitottam a teleportkaput, hogy még a vendégünk előtt érjek a terembe, de még így is vártam pár percet, mire kinyílt az ajtó, s belépett rajta az udvarhölgyem - Henselt Ribancával együtt. Pontosan három lépést tett felém, majd féltérdre ereszkedett, s ha a nyaka lett volna olyan hosszú, mint a nyelve, alighanem homlokával megérintette volna a padlót. Aztán meg is szólalt.
Az első pár szónál még volt némi reményem arra, hogy különösebb szarkazmus és gúny nélkül túl tudunk lendülni a bevett udvariassági formulákon, de ahogy a köszöntése végére ért, elfogott az émelygés. A dh’oine nyelv éppen elég sekélyes és faragatlan, pont annyira, mint a használói - de ennek a féregnek a szájából ráadásul úgy is hangzott, mintha egy trágyadomb legaljáról bugyborogta volna fel valaki a szavakat. Meglepő módon a közös nyelv is éppen elég árnyalt ahhoz, hogy az ilyen bújtatott szarkazmust is éreztetni lehessen vele, ez a nyomorult pedig kiválóan használja. Nyilvánvalóan az a szándéka, hogy legalább olyan kényelmetlenül érezzem magam, mint amennyire ő érezheti magát, így a legjobb taktika, ha még csak egy fintort sem pazarlok az élcelődésére - nem adom meg neki azt az örömet, hogy lássa, elérte a célját.
- Örvendetes, hogy Henselt király őfelsége éppen önt bízta meg szavai és szándéka tolmácsolásával - feleltem minden érzelemtől mentes hangon, miután átvettem az udvarhölgytől a címeres pecséttel ellátott tekercset, s feltörtem rajta a pecsétet. Még mielőtt olvasni kezdtem volna, lepillantottam az előttem térdeplő dh’oinera. - Felnézhet - engedélyeztem nagyvonalúan - azt viszont nem, hogy fel is álljon -, s ha megteszi, kedélyesnek álcázott mosollyal pillantok rá. - Dicséretes, hogy olyan ékesen kíván szólni a közös nyelven, akár ha az aen seidhe szavaival fejezné ki magát, s igazán megtisztel az igyekezete, mindazonáltal úgy vélem, az Ősi Nyelven még könnyebben tehetné ezt meg. Amennyiben ön is egyetért, bármikor folytathatjuk a társalgást az aen seidhe nyelvén… Persze, azt is megértem, ha nem annyira biztos a tudásában, és inkább megmaradna saját anyanyelvénél. Részemről egyik megoldás sem fog problémát okozni - mosolyogtam rá negédesen. Tudom, hogy kiválóan beszéli az Ősi Nyelvet, mindazonáltal számára ez akkor sem az anyanyelve, illetve, pont olyan kellemetlen lehet neki egy egész tárgyaláson keresztül ezt a nyelvet használni, mint amennyire számomra volt az iménti intermezzo. Az pedig még kellemetlenebb lehet, ha az előbbi megjegyzésem után ragaszkodik a közöshöz, hisz azzal saját magát és a tudását értékelné le.
...Azt reméltem, hogy napnyugtára végzünk ezzel a szócsatával, de attól tartok, hosszabb lesz, mint gondoltam. Már csak azért is, mert ezt a háborút csak ketten fogjuk vívni, és jelenlegi állás szerint nem vagyok hajlandó nyerni hagyni, semmilyen tekintetben sem.

Enid an Gleanna

@️️️Thriladien

To:   Dethmold

Amikor behízelgő mosolya szétterült azon a háromnapos vízihullára emlékeztető képén, az a kósza gondolat rémlett fel bennem, miszerint ezt a gerinctelen puhatestűt, aki csak a több rétegnyi magára aggatott kabátnak köszönheti, hogy képes egyenes háttal megállni, nem is igazán az átvitt értelemben vett gerincének hiánya okán, mint inkább ábrázatának rusnyasága miatt illetik a “féreg” névvel. Ennek a nyomorultnak a portréjával fenyíteni lehetne az Arethusában tanuló adeptákat - esküszöm, Ritának csak fel kéne idéznie előttük Dethmold pofáját, és minden tanonc hátralevő életére elrettenne a mágiának a nekromanciához és a goetiához köthető, akárcsak legsekélyebb aspektusának gyakorlásától is, ha meglátná, milyenné válhat ezektől. A legotrombább mindebben viszont mégiscsak az, hogy ha akarná, nem sok erőfeszítésébe tellne legalább egy nüansznyit elviselhetőbbé varázsolnia a képét - legalább annyira, hogy ne egy döglégy lárvája legyen az első dolog, ami az eszembe jut, ha ránézek. Sose fogom feledni a néhai Testvériség tagjainak azt a begyöpösödött rögeszméjét, miszerint a szép külső csak női hívság - s hogy mindannyian igyekeztek minél élemedettebb korú aggastyánnak tűnni, mintha a korral szükségszerűen együtt járna a bölcsesség is. Sajnos-szerencsére, a dh’oine még akkor sem él olyan sokáig, ha történetesen varázsló, hogy ez a kijelentés igaz legyen rájuk is. De legyen bár a szépség iránti vágy női szeszély csupán, azért igazán ragadhatott volna némi tartás és elegancia erre a ganajtúróra is belőle, ha már egyszer szokása női szerepben tetszelegni Henselt hálótermében. ...Idejében elhessegetem ezt a gondolatot magamtól, mielőtt még elképzelném. Tartok tőle, hogy nem bírnám ki öklendezés nélkül. Talán az egyetlen dolog, ami túlszárnyalja ennek a csúszómászónak az ocsmányságát, az a visszataszító hangja. Ha valaki azt gondolná, hogy a habzó gúnnyal és maró megvetéssel átitatott szavak köpködésének kizárólagos bajnoka Vengerbergi Yennefer, ezúton szeretném e gondolatot megcáfolni: kedves kolleganőm ugyanis még a szarkasztikus szócsatákat is képes élvezetessé varázsolni, ha valakivel verbális párbajt akar vívni. Ez a galandféreg csak arra képes, hogy minden kiejtett szavával megerőszakolja az Ősi Nyelvet.
- Ez minden, amit az Unikornis dinasztia fejének szerény szolgálója az Ősi Nyelven szólni kíván hozzám? - kérdezem, mikor egy pillanatra elhallgat, hogy levegőt vegyen, és újabb kifacsart szintaktikai szörnyeket találjon ki s folytassa velük ezt az undorító, udvarlásnak álcázott sértegetést. Éppen csak felvonom szemöldököm, mint aki tényleg kevesli ezt a túlzóan talpnyaló modort, a műmagasztos jelzőket és álnokul fennkölt mondatszerkezeteket, majd egy halvány mosolyt engedek meg magamnak. Ez a féreg pontosan tudja, hogy mosolyom a lehető legkevésbé sem őszinte. - Egészen elfogadható. Lekötelez az az alázat és szorgalom, mellyel nyelvünk rejtelmeit igyekszik feltérképezni s elsajátítani, már-már azt feltételezném, hogy Ban Ard-i Dethmold egyenesen pályát tévesztett. Szónoklatának szépsége, szóvirágainak színpompás csokra akármelyik trubadúr vagy trobairitz dicsőségére válna, s ha megjegyezhetem, úgy gondolom, sokkal jobban állna uraságodnak, ha fiókba zárná az udvari intrikákat és a a tiltott varázslatokat, s inkább a költészetnek élne, hogy kibontakoztathassa eleddig rejtett tehetségét a rímfaragás terén. Nem különben igazán szép gesztus Őfelsége Henselt királytól, hogy diplomatát és udvari dalnokot is küldött színem elé egy személyben. Igazán köszönöm a figyelmességét.
Udvarhölgyemnek, Acatiae-nak kifejezetten nagy önuralomra van szüksége, hogy még csak véletlenül se nevessen fel hangosan ezt követően, s bölcsen inkább be is harapja ajkát. Legalább ennyi öröme legyen. Kötve hiszem, hogy ez a százlábú akár csak egy pillanatra is azt feltételezte, hogy gúnyolódását szó nélkül fogom tűrni, de ha már megadta az alapzöngéjét a társalgásunknak e túlbuzgóan behízelgő és mesterkélten túljátszott udvariassággal, csak azt a választ kapta rá, amit megérdemelt. Bár vele ellentétben, az én esetemben csak visszafogott, gúnyos mosolyom árulkodik arról, hogy mindennek szántam az iméntit, csak dicséretnek nem. Mindenesetre, egy pár sor újabb szükségtelenül túljátszott udvarias formulát követően eljut oda, hogy a lényegre térjen, én pedig biccentve jelzem, hogy folytassa, bármennyire is tudnám tovább szapulni - a legburkoltabb és legudvariasabb formában, természetesen. Ellenben nem tartom fel abban, hogy Henselt szavait tolmácsolandó állásba pattanjon - alighanem eddigre már tisztességesen meg is hűltek lábszárai a hideg padlón való térdepléstől - s remélhetőleg olvasás közben nem lesz sem ideje sem ereje fenntartani az előbbi elcsöpögően nyájas modorát. Ideje volt. Azt a hangsúlyos “hercegnő” titulust még csak szemforgatásra sem méltatom - kicsinyes emberek kicsinyes dolgokhoz ragaszkodnak, részemről inkább felülemelkednék ezeken. Elvégre, legyen a megszólításom akár rhena, királynő, hercegnő, daerienn, varázslónő, aen seidhe, vagy tünde, a dh’oine akkor sem lesz képes a megvetésen és a gyűlöleten kívül bármi mást kimutatni felém. Ez az érzés pedig mára már nem képes nem kölcsönös lenni.
Dethmold újabb pergamentekercset vesz elő talárjának belső zsebéből, majd miután szétgöngyölte, fennhangon olvasni kezdi, egyúttal lefordítva a feltételezhetően közös nyelven írt szöveget az Ősi Nyelvre. Én pedig türelmesen ülve végighallgatom Henselt minden nyűgét és baját, melyeket alighanem Sabrina segített neki megfogalmazni, hogy szalonképes legyen, és egyáltalán valami épképzláb, értelmes szöveghez legyen szerencsém. A bevezetőben azonban bármennyire is bizonygatja, hogy Kaedwen békés viszonyt kíván fenntartani Dol Blathannával, s a hűbéres helytartójával - lehet, kissé kihagy már a memóriája, ugyanis soha nem tettem hűbéri esküt senkinek - pontosan tudom, hogy abban a pillanatban, amint Henselt életképes sereget fog tudni összeverbuválni, a legelső ürüggyel támadást akar majd indítani Dol Blathanna, de még Aedirn ellen is, amennyiben Demawenddel addigra sem jut békés úton dűlőre. Azt is kinézem ebből a pondróból, hogy egyenesen Dol Blathannától akar hadisarcot kizsarolni, hogy ezt a sereget felállítsa. Ha, még mit nem. Már majdhogynem megmosolyogtat, hogy van képe mindezek mellett a cintrai békére hivatkozni, amin hivatalosan jelen sem voltam. Arról nem tud, és nem is fog tudni, hogy az egész Páholy figyelemmel kísérte az Északi Királyságok marakodását a Nilfgaard által hagyott koncok fölött.
Sejtettem, hogy a Scoia’tael lesz a legnagyobb problémája. Több bekezdésen keresztül hallgatom ezeknek a gyermekeknek a vélt vagy valós bűneit, és azt az igazán kedveskedő, s egyúttal alattomos figyelmeztetést is, miszerint elhatárolódtam én, egész Dol Blathanna nevében a Mókusok tevékenységétől. ...Igen, megtettem. De nem azért, mert valamelyik északi félkegyelmű, aki véletlenül megörökölt egy trónt, “parancsával” oly nagyon meghatott volna, hanem mert az Ellenségei Kurgánján Táncoló Fehér Láng ezt kérte Dol Blathannáért cserébe. ...Squass’ me, Filavandrel. Squass me, evellienn.* Soha többet nem vagyok hajlandó ekkora árat fizetni semmiért. Ezért is próbálom minden erőmmel rávenni a Scoia’tael tagjait, hogy hagyjanak fel a gerilla-háborúval, és térjenek haza. Most már van hova hazatérni.
De ha ez a fajgyűlölő, ferdehajlamú nyomorult azt képzeli, parancsot adhat ki nekem, és én abból bármit is végre fogok hajtani, óriási tévedésben él. Mit gondol, hogy ideküldi az udvari mágusát a cifra kíséretével, mint diplomatát, én meg rettegve térdre borulok előtte, kegyelemért könyörögve? Ez a féreg egyszer már kihívott párbajra, olyan párbajra, amit egy olyan együgyű dh’oine, mint Henselt, fel sem bírna fogni ésszel, és én győztem. Ezt pedig Dethmold sem felejtette el, ebben teljesen biztos vagyok - ahogy abban is, hogy ha még egy ilyenre sor kerülne, akkor az a küzdelem vagy valamelyikünk, vagy mindkettőnk halálával fog véget érni. Ezt a harcot, amit most vívunk egymás ellen, mágia nélkül tesszük, de lényegében ugyanúgy küzdünk meg - egyikünk sem fog engedni, amíg a másik nem szenved vereséget. Ezúttal hátrányból indulok, de eszem ágában sincs meghátrálni.
Abban soha egy szemernyi kétségem sem volt, hogy ez a nyálkás hüllő kivételes tájékozottsággal bír minden olyan módszer terén, amellyel bárkit kínvallatás alá lehet vetni - bár csak annyiban merülne ki mindez, hogy egész egyszerűen a szerencsétlen fogolynak órákon keresztül néznie kellene az összeaszott arcát. Az is éppen elég kínszenvedés lenne valakinek, hogy ilyen módon vallassák, de sajnos tudom, milyen barbár, kegyetlen és visszataszító módszereket és eszközöket képes bevetni a szerencsétlenek kínzására. Olyan módszereket és eszközöket, amiket csak a dh’oine elborult elméje képes kitalálni arra, hogy valakinek fájdalmat és szenvedést okozzanak.
És egy ilyen förtelmes, állati szinten megrekedt lény akarja elfogadtatni velem, hogy Dol Blathanna területére, a Szabad Tündék Földjére telepíthesse az ezredét. Azt képzeli, hogy jár neki a kártérítés a Virágok Völgyétől, amit ők égettek fel maguk után. Van pofája kultúrátlan népnek nevezni minket, akik még a pénzt sem ismerik, mikor az aen seidhe és aen elle már akkor ezen a földön élt, amikor a dh’oine szőrös ősei még csak arra jöttek rá, hogy kiegyenesedve messzebbre látnak el a fű fölött. Ez a dh’oine-nak is csak irgalmatlan jóindulattal nevezhető, genetikai zsákutca képes engem gyerekként kezelni, mikor negyedannyit sem élt, mint én. Kisfiam, végignéztem annak az átkozott dinasztiádnak a megalapítását, amikor Viduka királlyá kiáltotta magát, és ugyanazt a nevet adta a birodalmának, amelyen mi hívtuk a saját nyelvünkön - Caedwen, a Fehér Erdő.
Hasonló jókívánságaim vannak számodra is, Henselt, mihamarábbi válaszomban meg is fogod kapni mindet. Még, hogy Nilfgaard meghódítója. Emhyr felröhögne, ha hallaná.
Veszek egy mély levegőt, míg Dethmold összetekeri és megköti az imént felolvasott paksamétát - gyanítom a mellékletekben az utolsó betűig részletezésre került, kiket és miket várnak kiadatásra Dol Blathannából - s átfut az agyamon, vajon meddig tarthatott, amíg Sabrina értékelhető formába öntötte Henselt fröcsögő szitkait és gyerekes követeléseit, s hogy vajon finomíttatott-e bármit őfelsége óhajain.
- Milyen szerény levél - jegyzem meg, azt a pár pillanatnyi néma csendet követően, amely alatt még azt is hallani véltem, ahogy Acatiae ujjainak ízületei kiroppantak összeszorított öklének ölelésében. Megjegyzésemre éppen csak nem cehhen fel. - Ha volna szíves átnyújtani, hogy mihamarább megírjam válaszom az Unikornis dinasztia fejének… A világért sem akarnám megváratni, s megérdemli, hogy hasonlóan szerény, ám minden részletre kitérő feleletet kapjon - mosolygok gúnyosan, azonban a férfi ehelyett a magával hozott boroshordó mellé lép, s egy intéssel lebűvöli annak tetejét. Azonnal betölti a helyiséget a bor szaga, de ennek a nyomorultnak a szavait hallva vannak kétségeim afelől, hogy csak bor van ebben a hordóban diplomáciai ajándékként. Mire készülsz, te féreg?
...Erre a látványra nincsenek szavak. Holt gyermekem üresen tátongó, fekete szemgödrei váddal telve merednek rám még tekintet nélkül is. Néma üvöltésbe torzult arcán kígyózó tetoválása árulja csak el rangját, aen seidhéhez nem méltó halála bosszúért, vérbosszúért kiállt.
Hallom, amit ez a fertelmes féreg mond, szavai eljutnak a tudatomig, mégse bírok semmi másra gondolni, csak arra, hogy népem egy tagja, s még ki tudja, mennyi, halt kegyetlen kínhalált. ...Láttam szörnyűségeket, láttam a háborúk könyörtelenségét véráztatta földeken, és ott álltam Sodden Hegyén, szemben Nilfgaarddal. Láttam a megvakított, üvöltő Yennefert, aki még vakon is tovább harcolt, láttam a felismerhetetlenségig összeégett Trisst a saját vérétől mocskosan, láttam Korallt, Filippát, Sabrinát és a nilfgaardi Fringillát, úgy, ahogy soha senki más, és láttam azt a pusztítást, amit mindannyian véghez vittünk. Sodden szörnyűségéhez semmi sem hasonlítható - mégis… ...Így érezheti magát egy anya, aki gyermekét veszítette el.
Acatiae reszketeg léptének hangjára ocsúdom fel, ahogy Dethmold felé indul, hogy elvegye a papirost, s remegő ajkakkal pillant rám, szemeit könnyek teszik fátyolossá.
~Esseathe treis, me luned~** - szólok hozzá a gondolataiban, egyúttal blokkolva minden módját annak, hogy rajta kívül más is - például ez a nyomorult, diplomatának gúnyolt varázsló - hallja. ~Ne add meg neki azt az örömöt, hogy sírni lásson.~ Acatiae az ajkába harap s leszegi pillantását, úgy nyújtja felém a tekercset, melyet átveszek tőle, s a mellettem levő asztalra terítem, noha még egy pillantást sem vetek rá, rideg tekintetemet az önelégülten vigyorgó féregre szegeztem.
- Kaedweni Henselt őfelségének érdekes fogalmai vannak az ajándékokról - kezdtem bele válaszomba egy pár pillanattal később, ahogy hangomból száműztem minden remegést. Olyan szilárddá és megingathatatlanná vált, mint a Kék-hegység ősi rögei. - Sajnálatos módon a mi kultúránk már túl van azon, hogy trófeaként, vagy bármi másként értékelni tudjon ilyesmit, de belátom, hogy ez őfelsége birodalmában még alighanem hatalmas és megtisztelő kegynek minősül, így hát elfogadom. Legyen szíves visszatenni, és rám bízni a tárolóval együtt - jelentem ki, s amennyiben így tesz, egy merítést és néhány varázsjelet követően teleportkaput nyitok a hordó alá, hogy a kastélyban oda helyezzem, ahol még egy darabig nem zaklat fel senkit - bőven ráér felháborodni az összes tanácsadóm azt követően, hogy Dethmold és egész kísérete eltakarodott innen.
- Elnézését kérem, attól tartok, egy kissé megszédültem a bor szagától… Ön nem? Nem venném a szivemre, ha rosszul lenne a levegő áporodottságától - sóhajtom, mintha tényleg érdekelne, milyen az egészségügyi állapota. - Ha megbocsát, engedelmével kiszellőztetek - engedek meg magamnak egy halvány mosolyt, s néhány varázsszóra illetve egy intésemre azonnal kitárul a terem összes ablaka, melyeken azonnal hideg, északi szél süvít be. Kettővel több mozdulatomba kerül csak, hogy udvarhölgyem és én ne érezzük annak fagyos marását, s bár Dethmoldnak sem hiszem, hogy tovább tartana maga köré vonni valami hasonló bűbájt, legalább egy kicsit szeretném, ha megdermesztené a jeges szél.
- Kérem, mindenképpen szóljon, ha fázik - mosolygok rá újfent. - Utána rátérhetünk a válaszomra, szépen sorjában. Bár szeretném, ha miharamább tisztáznánk a Kaedwenben raboskodó három aen seidhe sorsát, mindenek előtt újra átolvasnám Henselt király levelét, ugyanis akad néhány kérdésem a leírtakkal kapcsolatban.
Csettintek, mire az asztalra kihelyezett penna a tintatartó fiolából a levegőbe reppen, s egy üres pergamentekercs gördül ki Henselt levele mellett, míg én alaposan szemügyre veszem a levél végén feltüntetett pecséteket és aláírásokat.
- Igazán meglepő, hogy a Nilfgaardi Császárság nagykövete pecséttel látta el ezt az iratot… - ingatom fejem. - Bár így már megértem, mi okból váltották le olyan gyorsan nemrégiben - tekintek fel a levélből, halvány mosollyal. Assire-rel szerencsére igen jó a viszonyunk, Emhyr udvari varázslónőjeként rendkívül hasznos információkat hajlandó megosztani velem. - Még maga Emhyr var Emreis, az Ellenségei Kurgánján Táncoló Fehér Láng őcsászári felsége is megdöbbent, hogy valaki pecséttel látott el egy igen fontos levelet az ő beleegyezése nélkül. Mondanom sem kell, a nagykövet pozíciójában kissé nagy a fejetlenség mostanában - mosolygok tovább.
Vannak elképzeléseim arról, milyen módokon kerülhetett a nilfgaardi nagykövet pecsétje erre a levélre, de abban biztos vagyok, hogy nem túl egyenes úton - ugyanis egyetlen nilfgaardi nagykövet sem követne el akkora baklövést, hogy pecséttel lásson el egy olyan dokumentumot, melyen Henselt király nevében szerepel a “Nilfgaard meghódítója” tilulus.
- Megeshet, hogy Kaedwenbe még nem jutott el a hírrel egyetlen nilfgaardi hírnök vagy követ sem, ezért nem tudnak róla, ami igazán sajnálatos. Kérem, ne vegye a szívére, amiért tőlem kellett megtudnia a nagykövet sorsát, bizonyára, önt is módfelett megrendíti. A követek tempóját pedig kérem, ne rója fel nekik, nem az ő hibájuk, hogy Dol Blathanna közelebb áll Nilfgaardhoz, mint Kaedwen - mondom, és bár szavaim a földrajzi elhelyezkedésre utalnak, ez az átkozott féreg kihallhatja belőle a mélyebb értelmet is. ...Nehogy azt hidd, te nyomorult, hogy a gyászomból előnyt tudsz kovácsolni magadnak. Épp ellenkezőleg - sose akartalak még ennyire, ennyire mocskosul kivégezni.



*Bocsáss meg, Filavandrel. Bocsássatok meg.
**Légy erős, leányom.

Enid an Gleanna

@️️️Thriladien

To:   Dethmold

Ha arra apellál a Kaedweni Féreg, hogy haragomban mindenről megfeledkezve és magamból kikelve esek majd neki a tárgyalás során, és baklövéseket követek el, kénytelen lesz tévedni. Ó, nagyon is dúl bennem a harag, a gyász, az undor, és még megannyi érzelem, olyan erőkkel, amelyeknek kénytelen leszek megadni magam - de nem itt, és nem most. Nem adom meg neki azt az örömet és magamnak azt a luxust, hogy alábecsüljem, és elbízzam magam. Akármilyen gusztustalan, gerinctelen féreg is legyen ez a dh’oine, tisztában vagyok vele, mennyire szívós - és szinte már-már kiírthatatlan. Sabrina sosem volt elveszett olyan szempontból, hogy miként szabaduljon meg a vetélytársaitól, s az mindenképpen sokatmondó tény, hogy Dethmoldot még mindig nem tudta kiebrudalni Henselt mellől. Őszintén, egy pillanatra talán még meg is sajnáltam kolleganőmet.
A termen átsüvítő hideg szelektől óv Acatiae-t és engem a varázslatom, és Dethmold sem olyan ostoba, hogy ne bűvöljön magára védelmet ellene, bár noha eredetileg némi kicsinyes bosszú vezérelt az ablakok kitárására, a hűvös fuvallatok szerencsére az indulataimat is lehűtik. Megvárom, míg Henselt trónzsámolya befejezi értekezését (bár bizonyosan nem én leszek az, de egyszer valahol, valaki hasonló módszerrel fog megcsonkítani téged, csak utána meg is eteti majd veled, bármit is vágott le rólad), de szóra se méltatom, az ablakok pedig egy kézmozdulatomra bezárulnak.
- Ez esetben, lehet, inkább dh’oine-ra kellene vadásznia I. Henselt király őfelségének, hogy gyarapíthassa bizonyára lenyűgöző trófeagyűjteményét - jegyzem meg mosolyogva. - Úgy tudom, sok dh’oine bölcs van azon a véleményen, hogy az ember a legnemesebb vad az állatvilágban.
Korrekcióját hallgatva csak halványan mosolyogva fürkészem a kaedweni kémhálózat fejét.
- Magam is ebben bízom, mindannyiunk, de különösképpen az Északi Királyságok érdekében - fűzöm hozzá apró bólintással, ugyanazzal a halvány mosollyal arcomon. Higgyen csak azt emögé a mosoly mögé, amit akar. Higgye azt, hogy van valami, amit én tudok, de ő nem. Végső soron, van is valami...
Nem, arra sajnos hiú ábránd volna hagyatkoznom, hogy Nilfgaardtól bárminemű támogatást kapjon Dol Blathanna, hiszen az egymásnak tett ígéreteinket teljesítettük már. Innentől pedig a Virágok Völgye magára van utalva a Császárság részéről - legalább is addig, amíg hivatalosan is fel nem vesszük újra a diplomáciai kapcsolatot egymással. Tisztában vagyok vele, ahogy azzal is, hogy ez a féreg nem ok nélkül a kaedweni hírszerzés teljhatalmú ura. Az viszont épp emiatt nem árt, ha úgy hiszi, Nilfgaard bármikor újra hadat üzenhet Északnak - és meg is tenné előbb vagy utóbb. Nem kell még megtudnia, hogy Az Ellenségei Kurgánján Táncoló Fehér Lángnak fontosabb dolgai is vannak a háborúnál, kiváltképp most, hogy az a szegény lány, akiről csak a Páholy tudja, hogy nem az igazi Cirilla Fiona Elen Riannon, hivatalosan is császárnévé lett koronázva Cintrában, és éppen elég idős ahhoz, hogy utódot hozzon a világra. Márpedig Emhyr sem lesz már sokkal fiatalabb…
Ezen a témán azonban nem időzünk tovább, amint Dethmold újfent mélyen meghajtja magát előttem, legalább is úgy, mintha a cipőm talpát kívánná tisztára nyalni, rögtön utána mézes-mázas szónoklatban ecseteli a Kaedwenben raboskodó aen seidhe feltételezhető sorsát, én pedig közben vetek néhány pillantást a levélhez mellékelt jegyzékre. Bár ez utóbbi tartalmának elutasításával akartam volna elindítani a tárgyalást, azonban amikor ez a bloedhe pest odáig ér beszédében, hogy bíznak benne, miszerint csakugyan semmi közöm a Scoia’taelhez, Dethmoldra emelem pillantásom, majd elmosolyodom. Akkor kezdjük ezzel.
- I. Kaedweni Henselt őfelsége biztosra veheti, hogy mindez valóban így van, mi több, ezennel újfent, ünnepélyesen megesküszöm - eközben egyik kezemet a szívemre teszem, másikat felemelem - hogy semmilyen körülmények között nem támogatom, és a Cintrai Békeszerződésben foglaltak szerint elhatárolódom a Scoia’tael, avagy a Mókusok szervezetétől, egész Dol Blathanna, a Szabad Tündék Országának nevében - jelentem ki határozottan, végig Dethmold szemébe nézve, rezzenéstelen arccal. Nem szegném meg az adott szavam, soha. Hiszen onnantól, hogy egy aen seidhe hazatér a Virágok Völgyébe, már nem Scoia’tael többé. - Azt azonban - folytatom, leengedve kezeimet - mérhetetlenül sajnálom, hogy a mai napig nem jutott el hozzám a Cintrai béke-ediktum, hogy aláírhassam, hovatovább magára a béketárgyalásra sem hívtak meg, hogy ezt megtehessem, annak rendje és módja szerint. Remélem, hogy adott szavam éppen elég biztosíték minden uralkodónak, különösképpen Őfelsége Kaedweni Henselt számára, mint írott esküm - mosolygok kedvesen. - Tudom, hogy Kaedwen ura és parancsolója néha igazán bele tud bonyolódni az írásban rögzített szövegek kacifántos fogalmazásmódjába, és esetleg el tud veszni azok szövevényes jogi formuláiban, így bízom benne, hogy a könnyen szálló, ámbár igaz szó értékét jobban becsüli, mint az írásbeliséget - fejezem be mondanivalóm, ártatlan mosollyal várva a választ.
Ahogy azonban ez a féreg megintcsak megpendíti, milyen sors vár azokra a gyermekekre, akik Kaedwen tömlöceiben raboskodnak, ez a mosoly eltűnik az arcomról, s veszek egy mély levegőt, mielőtt felelnék.
- ...Csakugyan, mindketten igazán szeretnénk elkerülni a háború rémét - kezdem válaszom megfontoltan, majd karjaimat az asztal lapjára fektetem, összefonva ujjaimat a levél fölött. - Hercegségem pedig ezen okból kifolyólag szeretné kimutatni jóindulatát Caedwen felé oly módon, amiért észak legnagyobb birodalmának teljhatalmú ura minden bizonnyal rendkívül hálás lesz - mosolyodom el halványan. - Tisztában vagyok vele, milyen terheket jelenthet egy olyan kiváló és egyenes államférfi számára a bíráskodás és ítélethozás, mint I. Kaedweni Henselt őfelsége, még egy bizonyosan jól szervezett ítélőszék segítségével is - hiszen az igazságosság és pontosság temérdek munkát igényel, és abból kiindulva, hogy őkirályi felsége a harcszíntéren is név szerint ismeri a legutolsó gyalogosát is - legalább is ilyen, igazán hízelgő hírek kaptak róla szárnyra - feltételezni merem, hogy hasonló alapossággal és körültekintéssel jár el a foglyokkal kapcsolatban is, mint minden remek uralkodó. Így, hogy kifejezhessem Őfelsége számára mérhetetlen hálám, amiért ezeket a számára gyanús és kétes hátterű személyeket elfogta, szeretném felkérni rá, hogy élve és egészben küldje őket Dol Blathannába, hogy a hercegség bírósága ítélhessen fölöttük. Hiszen, ha a Szabad Tündék Országának polgárai, akkor úgy helyes, hogy anyaországuk ítélkezzen sorsuk fölött - legalább is a civilizált országokban ez így szokás - ráadásul, a világért sem szeretném, hogy Caedwen királyának figyelmét ennyire sokfelé kelljen elapróznia, hiszen biztosra veszem, hogy sokkalta fontosabb feladatai is vannak, mint például királyságának újjáépítése a háború romjaiból, vagy hogy méltó utódot nemzzen birodalmának. - Vagy az, hogy téged meghágjon - teszem hozzá gondolatban, ezt azonban a mellettünk mindeközben szorgosan jegyzetelő, megbűvölt penna nem jegyzi le a pergamenre. Ezután csak előzékenyen mosolygok lárvaképű tárgyalópartneremre, várva válaszát, ugyanis sejtem, hogy egészen biztosan meg fog örvendeztetni valami frappáns felelettel - már legalább is azután, hogy magához tért alázatos hangvételű kérésem megemésztését követően.
Újabb szónoklatát követően ismét elidőz tekintetem a levél aláírásai és pecsétjei körül, ugyanis már korábban se, de alaposabb tanulmányozást követően sem találtam meg rajta a Cidarisi Ethain szignóját és királyi címeres viaszpecsétjét. Persze, ebben semmi meglepő nincs számomra, azok után, hogy a háborút követően benne leltem meg Dol Blathanna első - és sajnos eddig egyetlen - szövetségesét. Bár nekem is vannak fenntartásaim minden dh’oine uralkodóval szemben, mégis el kell ismernem, hogy nem csak a többi ország koronás főjén múlt, hogy eleddig egyikükkel sem kezdtünk diplomáciai kapcsolat kiépítésébe, hanem a saját udvarom tanácsadóinak vaskalaposságán és szűklátókörűségén is… Nem értik, nem akarják megérteni, hogy nem zárkózhatunk el, ahogy korábban a Kék-hegységben töltött száműzetésük alatt tették. Ha azt akarjuk, hogy a népünk fennmaradjon, akkor az országunk izolációja a legrosszabb döntés, amit hozhatunk. ...Még akkor is, ha Dethmoldhoz hasonló, gerinctelen férgekkel vagyunk kénytelenek tárgyalóasztalhoz ülni, alkudozni, és úgy tenni, mintha nem életek és sorsok múlnának a döntéseinken, hanem csupán csak fából faragott figurákat rakosgatnánk egymás után és oroznánk el egymástól fekete és fehér mezők aprócska csataterén. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a Kaedweni Féreg számára ez különben sem jelent többet ennél.
- ...Ami őfelsége levelét illeti, még egy apró észrevételt szeretnék tenni… Igazán lényegtelen, csöppnyi hiányosság csupán… De bárhogy is keresem, sehol nem találom Cidaris jóváhagyását - tekintek fel naiv(nak tűnő) mosollyal. - Lehetséges volna, hogy lemaradt? Avagy esetleg akad némi egyet nem értés az Északi Birodalmak között? Attól tartok, ez igen sokban fogja befolyásolni a további tárgyalás tárgyát… - pillantok az asztalon heverő mellékletre, jelentőségteljes mosollyal.

Enid an Gleanna

@️️️Thriladien