A Nilfgaardi birodalomban való tartózkodásom alatt elég vegyes benyomásokat sikerült gyűjtenem azon a területen, hogy miként viszonyulnak a külhoniakhoz a helyi lakosok. Volt, aki szívesen fogadott engem és népes kompániámat, de akadt olyan is, aki mondvacsinált okokból próbált meg ártani nekem olyan apróságért, mint a bőröm néhány tónussal sötétebb színe.
Sosem voltam igazán az a filozófus alkat, mégis óhatatlanul gondolkodóba estem, hogy mi okozhatja ezt a fajta idegenkedést a tündék, törpék és a gyakran még országból származottak iránt.
Önmagammal való tanakodásom során arra jutottam, hogy valamiféle összefüggésnek lennie kell a világra való nyitottság és az elme pallérozottsága között.
Elsősorban ennek a félelem mibenlétére és eredetére próbáltam racionális magyarázatot találni magam számára. Sokat beszélgettem a kompániám csiszoltabb elméjű tagjaival mire ráeszméltem, hogy mivel tudnám rokonítani az elutasító és ellenséges viselkedést.
Az ember először akkor érez igazán félelmet életében, amikor kisgyerekként ráeszmél, hogy a sötétség mennyire megváltoztatja a világot. Az eddig ismert formák eltűnnek és  fény hiánya miatt sokkal ijesztőbb alakot öltenek. Ismeretlenné válik a jól ismert és veszedelmessé a biztonságos, de egy lámpás meggyújtásával máris nagyobb biztonságban érezzük magunkat.
Azt hiszem, hogy hasonlatként használva a gyerekek sötéttől való félelmét, könnyedén meg lehet magyarázni a gyorsan szárba szökkenő idegen ellenességet is. A jól ismert tárgy esetünkben a félelem tárgya, az érzékelést eltorzító sötétség a tudatlanság és a babona, a lámpás pedig a tudás. Minél többet birtokol belőle valaki, annál erősebben fénye lesz a lámpásnak és annál jobban megvilágítja a hasonló részleteket.
Ezen következtetésemet arra alapozom, hogy jóval kevesebb inzultust kaptam azoktól az emberektől, akik magasabb fokon bírták a betűvetés és az írásjel értelmezés képességét, ezáltal pedig lehetőségük és alkalmuk is volt arra, hogy ne csak az ostoba pletykákból és szóbeszédekből tájékozódjanak. Nem lepett meg, hogy ezen két tulajdonság képviselői nagyrészt a módosabb polgárok és a nemesi réteg tagjai közül kerültek ki.
Az olyan ember, aki egész nap a mezőn robotol, vagy az állatokat gondozza nem fog sokat törődni mással, csupán a napi betevő meglétét tart a szeme előtt. Ez pedig leszűkíti számára a biztonságos világot. Ebbe a szűk körbe pedig nem férnek bele a a másfajúak, vagy a külhoniak, legyenek akár északiak, akár keletről jövők.
Lehet naivitás a részemről a feltételezés, hogy az nyugati uralkodóknak meg kellene fontolni valami általános tudásanyag megszerzésének a lehetőségét. Így talán a kicsit tájékozotabb, de rosszindulatú emberek nem tudnák kihasználni a rájuk bízott emberek tudatlanságát és tekintélytiszteletét.
Megeshet, hogy azért is szökkentek szárba ilyen jóhiszemű gondolatok a fejemben, mert elhagytuk Geso tartományt és az északra lévő hegyeken átkeltünk Toussaintba.
Nem tudom, hogy mi az, amiért ennyire másnak érzem ezt a hercegséget, de itt még a színek is élénkebbek lennének, mint az eddig látott nyugati országokban.
Talán a levegő, talán az éghajlat, talán a hatalmas fürtökben érő szőlő adja ezt a benyomást.
Előre küldtem egy futárt Beauclairbe, hogy vigye érkezésünk hírét a Hercegasszonynak. Néhány óra múlva ceremóniálisan is bemutattak Anna Henrietta Hercegasszonynak, majd elszállásoltak egész kompániámmal együtt a palota vendégszobáiban.
A hivatalos audencia és a tiszteletemre rendezett hatalmas lakoma után egy mély és szívből jövő bocsánatkéréssel mentettem ki magamat a Hercegasszony feltűnő érdeklődése alól.
A megvetett ágyon elterülve jöttem csak rá, hogy kényelmes utazósátor ide vagy oda, már nagyon hiányzott a rendesen megvetett ágy. Azon nyomban álomba merültem és fel sem keltem a nyolcadik harangszóig.
Beletellett pár napba, míg Őfelsége olthatatlan kíváncsisága lecsillapodott annyira, hogy lehetőségem legyen arra, hogy szót váltsak az udvarban és a palota környékén megforduló nemesekkel és tehetősebb befektetőkkel, mecénásokkal.
Számos reggeli és ebédmeghívással gazdagodtam, de a figyelmemet leginkább az levél keltette fel, aminek hibátlanul ívelt gyöngybetűi egy árvaházba invitáltak meg, néhány kísérőmmel együtt.
Röpke itt tartózkodásom és még röpkébb nem diplomataként töltött időm alatt azért hallottam pár pletykát a lelenceket pártfogásába vevő hölgyről. Egy kicsit csodálkoztam is, hogy véghez tudott vinni egy ilyen nemes szándékból született vállalkozást, mégis már látatlanban kivívta a tiszteletemet, hogy önzetlenül felkarolta ezeket a szerencsétlenül járt gyermekeket.
Bár számomra nehezebb dolog a betűk ilyen gyönyörű alakítása, de rászántam az időt és a pergament, hogy a kapott küldeményhez felérni vágyó külalakú levelet írjak, amiben tudatom a hölggyel, hogy nagy örömömre szolgál eleget tenni a meghívásának és, hogy mikor számíthat az érkezésemre.
A levél elküldése után sok időt eltöltöttem a szobámba zárkózva, míg kiválasztottam a másnapi látogatásomkor viselni kívánt ruházatot.

The wayward prince

Poor unfortunate souls @

„Bizalmas levél egyenesen a zerrikán Tarek herceg kezébe

Tisztában vagyok vele, egyszer s mind fülembe jutott számtalan bokros teendőjének híre, és bizonyára Őszeretetreméltóságán kívül is még megannyi fontos és halaszthatatlan meghívásra hivatalos, ezért igyekszem lényegre törően fogalmazni, hogy minél kevesebb idejét raboljam.
Fiaim és lányaim nevében írok, anyátlan, apátlan gyermekeim helyett, akik úgy szomjazzák a meséket, mint a kisdriádok. Ezek az árvák a fél karukat adnák, hogy újra családjuk lehessen, de már az is rendkívüli módon megörvendeztetné őket, ha személyesen találkozhatnának felségeddel.
Örömömre szolgálna, ha fontolóra venné eme meghívásomat a La Compassion árvaházba. Természetesen a ház tiszteletbeli vendége volna. Egészen biztosan bearanyozná a csöppségek napját.

Maradok tisztelettel:
– Lady Orianna

Post Scriptum: R. S. V. P.”

A levél, melyet kiküldtem, szerényebb aligha lehetett volna. Az ember – pontosabban vámpír – lányának tudnia kell, hogy a kevesebb nem is olyan ritkán sokkal több, és őszintén bíztam benne, hogy ezt egy koronás főnek nem kell túlságosan bizonygatni. Habár a zerrikánokról úgy hírlik, nagyobb becsben tartják a szebbik nemet, a nemesi vér nem válik vízzé. Bizonyára Tarek hercegnek is volt része felesleges fényűzésben és túlzott figyelemben, sőt, tán ha szerencsém van, az egyszerűséget és apró kedvességeket előnyben részesíti az előbbiekhez képest.
Egy kissé tán mégis meglepett – habár én hívtam meg – hogy gond nélkül elfogadja az invitációmat. Úgy tűnik, megérzéseim éle látatlanban is csalhatatlan. Annak teljes tudatában tehát, hogy egy herceget fogunk vendégül látni, nagy sürgés-forgás támadt az árvaházban. A gyerekek izgatottan takarítottak, díszítettek, a dajkáim egymás közt pusmogtak, a konyhában sürgölődtek egész nap, hogy délutánra, estére minden tökéletes legyen. Én is megtettem a magam részét – mindezt pénzzel és odaadással támogattam. Így kerülhetett az asztalra frissen sült fahéjas tekercs a gyerekeknek, illetve Est Est, melyből kivételesen a pesztonkáknak is szántam.
Tarek herceg érkezésének estéjén nagy volt a nyüzsgés az árvaház ablakpárkányain. Minden gyermek, de még a dadák is szerettek volna elcsípni egy-egy pillantást a pompás hintóból, ami bármikor begurulhatott az árvaház udvarára.
- Fogadjunk, hogy hat táltos paripa húzza!
- És aranyból vannak a kerekek!
- És a herceg akkora, mint egy óriás!
- Te ökör, akkor be se férne az ajtón!
- Mikor jön már, Orianna kisasszony? Mikor?
- Türelem, gyerekek, türelem. Egy herceget nem lehet sürgetni.
És valóban, nem kellett túl soká várni, hogy Tarek herceg a messzi Zerrikánia földjéről végre megérkezzen.
- Itt van, itt van!
- Hát, nem akkora, mint egy óriás…
- Rögtön jövök. Viselkedjetek szépen, jó? – cirógattam meg egy, majd még egy buksit, majd bontakoztam ki a gyermekek ölelésének gyűrűjéből, hogy a herceg elébe mehessek.
Az udvari etikettnek megfelelően, de egészen visszafogottan meghajtottam magam a férfi előtt – Felség. Engedd meg, hogy magam is üdvözöljelek Toussaint-ban. Remélem, nem okoztam túl nagy fennakadást a meghívásommal. A gyermekek már rendkívül izgatottak, hogy megismerhessék felségedet. Kérem, fáradjon beljebb, és legyen a vendégünk.
Az udvart csupa fényes lampion világította meg, a belső tereket színes, kézzel munkált girlandok, rajzok, és egyéb kézműves ereklyék borították. Árvaházhoz képest büszke vagyok arra, amit sikerült kihozni a létesítményből.
- Gyerekek, köszönjetek szépen Tarek hercegnek!
Több sem kellett, a hívó szóra egy egész sereg poronty mászott le az ablakkeretből, és állta-ugrálta körbe a szokatlan vendéget, harsogva, kiabálva.
- Nézd meg a babám!
- Fogd meg a kezem!
- Hadd rajzoljalak le!
- Muti a kardodat!
- Mesélj valamit!
- Igen, mesét!
- Légyszi!
A nagy hangzavarra csak a fejem csóváltam, igaz, elnézést kérőn mosolyogtam mellé.
- Nézze el a nagy hangzavart, ez nagy esemény nekik. Gyerekek, üljetek le valahová, addig nem kezdődik semmiféle mese!
Életemben nem láttam még ilyen gyorsan szétszaladni, majd újrarendeződni őket.
- Ez gyors volt. Tölthetek addig bort? Vöröset, fehéret?


P.S.:591 szó Mood: Lady of the Lake

Lady Orianna, a La Compassion árvaház vezetőjének kezébe

Lady Orianna!

Bocsássa meg, hogy ily egyszerű jelzővel illetem, de elmém még küzdelmet vív, hogy Toussaint dallamos hangzású jelzőit és rangjai összepárosítsam népem nyelvének fogalmaival, így kissé szegényes szókinccsel tudom még kifejezni magamat.
Megvallom meglepett kissé a megkeresése, de ez a meglepetés a kellemesebbik fajtából való volt és nagy örömet okozott.
Bár látogatásom napjai igen sűrű és intenzív programmal bírnak Őszeretetreméltósága pedig már-már anyai figyelemmel tüntet ki, úgy érzem, hogy kötelességem eleget tenni egy ilyen nemes ügyet támogató hölgy kérésének.
Ha megfelel az ön és gyermekei számára, akkor a holnap a dél utáni negyedik haragszóra fogok érkezni kíséretemmel.
Kérem, hogy az aznapi vacsorából ne csináljon országra szóló lakomát. A szíves meghívást szeretném hazám főzőtudományának bemutatásával viszonozni.

Hódolattal kegyed jó szívéhez:

Tarek al Hazem, Zerrikánia hercege

Miután a levelet odaadtam az egyik emberemnek, hogy minél gyorsabban juttassa el Lady Oriannának, nekiálltam átnézni a ruhatáram.
Ritkán fordul elő, hogy ilyen meghívást kapjak, így kissé tanácstalan is voltam azzal kapcsolatban, hogy milyen öltözet lenne a legideálisabb számomra a holnapi látogatás során.
Úgy sejtem, hogy a gyerekek nem fogják beérni azzal, hogy elmondok néhányat népem meséi közül, hanem játszani is szeretnének majd velem, így egy erősebb anyagból készült aranyszínű díszcérnával kivarrt kék kaftánt és és egy mozgást nem akadályozó homokszín nadrágot választottam ki magamnak.
Egyik hű szolgámat, Nasredint elszalajtom, hogy intézze el a gyerekeknek szánt vacsora alapanyagainak beszerzését és szerezzen be néhány játékot számukra.
Kissé izgatottan hajtottam fejem álomra és sokáig feküdtem a baldachinok övezte matracon, míg számba tudtam venni, hogy milyen mesékkel lenne érdemes szórakoztatnom Lady Orianna gyámoltjait.
Másnap későn ébredtem így már majdnem korai ebéddel kezdtem a napot, majd ellenőriztem, hogy Nasredin jól végezte-e a tegnap este kapott feladatot. Szükségtelen volt szabadkoznia, mégis megtette, mert a tervezettnél több került a bárányhús beszerzése. A nyugati államokban inkább csak a gyapjúért tartják a bárányt és ritkábban kerül még a nemesek asztalára is, mint Zerrikániában, így érthető, hogy többet kóstál az ára.
A nap nagy része azzal meg el, hogy előpácoljuk a bárányhúst és pincehideg kétfalú dobozba rakjuk.
A második délutáni harangszó után felmálháztuk a málhás lovakat a főzéshez szükséges szerszámokkal, fával és a húsokat tartalmazó dobozzal, majd a herélt csődröm hátán, Nasredin és Ahssan társaságában végigbaktatunk Beauclair meredek utcáin. A városon kívül érve egy kicsit gyorsabb tempóre ösztökéljük a lovakat.
Már elütötte az elsőt harangszót a templomtorony, amikor meglátjuk a La Compassion árvaházat.
Izgatott gyerekzsivaly zúg fel, ahogy észrevesznek minket a távolból, engem pedig jólesően terít el az érzés, hogy a kis lurkók ilyen kitörő örömmel várnak. Remélhetőleg Lady Orianna tesz róla, hogy sokáig ilyen nyitott és érdeklődő maradjon az elméjük.
Résnyire nyílik az árvaház ajtaja és egy karcsú női alak gyorsa mozdulattal szökken ki az udvarra, figyelve arra, nehogy valamelyik túlbuzgó gyerek elsurranjon mellette.
Az én szememnek nagyon is szembetűnő a nő ábrázata. Odahaza ritka az ilyen világos árnyalatú bőr, rőt hajat generációnként egyszer ha látunk, így számomra eléggé egzotikus szépségnek hat a vendéglátóm.
- Orianna kisasszony. - hajolok meg méltóságteljesen a nő előtt viszonozva a gesztusát hazám módija szerint - Maradjon kettőnk között, de igazi felüdülés, hogy egy rövidke időre nem kell eleget tennem fárasztó diplomáciai kötelezettségeimnek.
Kísérőim leszállnak a lovaikról és és királynőnek járó tisztelettel hajolnak meg az asszony előtt, majd elvezetik a lovaikat az állatok számára elkerített kis részhez és lepakolják róluk málhát. Az árvaház udvarosa kérées nélkül ugrik, hogy segítségére legyen az embereimnek és gyorsan be is cipelik a főzéshez szükséges felszerelést a konyhába.
Míg ők elfoglalják ezzel magukat, kihúzom az övtáskámból a vörös selyemkendőbe csomagolt ajándékom.
- Kérem  fogadja el ezt a szerény ajándékot hálám jeléül. - nyújtom át neki a csomagot, amit ha kibont egy aranymedálba foglalt laposra csiszolt rubinlapot fog látni
Megvárom, hogy mit szól az ajándékomhoz és ha kérem segítek neki felvenni az ékszer, majd felajánlom a jobb karom számára és ha elfogadja, akkor hagyom, hogy bevezessen a gyerekhez.
Sok-sok csillogó, lelkes, kíváncsi gyerektekintet szegeződik rám, ahogy belépek a helységbe és nem kell várni a kitörő kérdéslavinára is.
- Csak nem a híres Vengerbegi Yenneferhez van szerencsém? - mosolygok rá a nekem mutatott fekete hajú rongybaba tulajdonosára
- Tarek harceg vagyok!- rázom meg az egyik kisfiú felém nyújtott kezét
- Egy ilyen szép felkérésre szörnyű lenne nemet mondani. - simogatom meg a művészi hajlamú szalmaszőke hajú kislány fejét - De kiskegyedtől szeretnék kérni egy kis türelmet, hogy elszórakoztathassam a meséimmel is.
- A fegyverem csak okkal szoktam előhúzni. - mosolygok a koszosbarna hajú kisfiúra, de azon nyomban kacsintok is rá egy hatalmasat - De ha jól viselkedtek, akkor megmutathatok nektek néhány egyszerűbb vágást.
Úgy tűnik, hogy a gyerekek többsége egyöntetűen arra szavaz, hogy ideje belekezdeni a mesébe.
- Nem kell emiatt szabadkoznia. A gyerekek könnyen lelkesednek, főleg, ha meséről van. - mosolygok Oriannára
Míg lecsendesíti a lurkókat, keresek egy gyerekméretű széket, magam alá kanyarintom és leülök a gyerekekkel szembe.
- Mit is meséljek nektek? - teszem fel a költői kérdést
- A vaják és a striga meséjét! - kiált fel egy szeplős szőke kisfiú
- Lara és Cregennan románcát! - kiált be egy cingár kisfiú
- A fejjel lefelé fellógatott nótafa és a vajáklány történetét! - tromfol  egy nagyot egy vörös loboncú kislány
- Ezeket nekem nem mesélték el az otthonomban. - mondom nekik, amit egy kollektív ÓÓÓ! felkiáltás követ - De ne aggódjatok! Zerrikánia meséi is vannak olyan szépek és izgalmasak, mint a ti meséitek.
- Vannak bennük sárkányok? Koboldok? Elátkozott hercegnők? - kérdezi merengve az első sorban üldögélő fitos orrú kislány
- Hiszed vagy sem, de a népem úgy tartja, hogy az országunkat egy aranysárkány, a nagy Zerrikanterment teremtette. Egyszer megmérgelte magát, mert annyi eső esett a földjére, hogy tiszta pocsolya volt minden. Fogta magát... - beszívok egy jó adag levegőt, hogy kidudorodjon az arcom, majd végigfújok az első soron
Agyerekek pedig visongva hajoltak el a képzeletbeli tűzcsóvák elől.
...és akkora tüzet fújt, hogy elpárologtatta az összes esőfelhőt. Nagy hibát követett el ezzel, mert olyan erősen sütött utána a nap, hogy nem maradt csak pár szikár növény meg végeláthatatlan homokdűnék. Az ott élő emberek bőrét meg annyira megsütötte a nap, hogy már a gyerekeik is sötéten születtek.

The wayward prince

Poor unfortunate souls @

Közeledett a negyedik délutáni harangszó, s mintha a gyerekek valóban tudták ― mi több, érezték ― volna, hogy mindez mit jelent, annál izgatottabban néztek az egyszeri l’encontre elébe. A lelencek közt futótűzként terjedő lázat ama hír is csupán tovább fűteni látszott, hogy ma este igazi, zerrikán lakomán nyílik lehetőségük részt venni. Teljességgel érthető hát, hogy ad hoc, illetőleg órák elteltével sem csillapodott a lelkesedésük.
Nocsak, szóval Zerrikánia hercege szemrevalónak talál egy olyan hölgyet, mint amilyen én vagyok. Ha valóban hihetek a gondolatainak, és mindez annak köszönhető, hogy Zerrikániában elenyésző szám születnek természetes vörös hajú leányok, úgy annál inkább hízeleg előttem a tény. Nemesi vérem hiányának ellenére a zerrikán herceg és annak teljes kísérete meghajlással tüntet ki, ezt pedig még mélyebb főhajtással honorálom. Még a nap elején kísérőinek rendelkezésére bocsátottam Adalia-t, aki segít elrendezni mind a hercegi hátasokat, és azok málháit.
S amint a formális üdvözlések és etikett végére érünk, bizalmas kis tréfájára szórakozottan elkacagtam magam.
― Egyet se féljen, hercegem. Megőrzöm a titkát. ― Őszeretetreméltóságával való személyes kapcsolatomból tudom, milyen túlbuzgó és fellelkesült tud is lenni egy-egy újdonság iránt, és bizonyára nem a Duquessa az egyetlen lélek Toussaint szerte, aki igényt tartana a zerrikán Tarek herceg társaságára itt tartózkodása alatt. Épp ezért tudtam ennyire tisztelni, amiért bokros teendői közepette időt szakított a hercegek, hercegnők, dámák, lovagok, és más fontos személyek az olyan jelentéktelennek tűnő lelkekre, mint a hercegség árvái.
Mindezek után a zerrikán koronás fő szerény, vörös selyemkendőbe bújtatott, nem annyira szerény ajándékkal kedveskedik. Rubin fények kezdtek el kavarogni olajzöld íriszemben, ahogy megpillantottam a ránézésre is drága ékszert. Sosem tagadtam, hogy kedvelem az olyan gazdag luxuscikkeket, mint egy drága ékszer.
― De hisz ez csodaszép. Megtisztel, hercegem, és alázattal elfogadom. Megtenné? ― fordítottam neki hátat, hogy a csupasz tarkómon összekapcsolhassa az ékszert.
Ha mindez megvolt, megigazítottam a medált a nyakamban, majd felajánlott jobbjába karolva hagytam magam bevezetni az árvaház épületébe.
Ahogy sejtettem, a gyerekek, válogatott nemű, korú, bőrszínű, és igen, fajú is rögtön körbeállta és rajongásával tüntette ki a gyermekotthon kékvérű vendégét. Legnagyobb meglepetésemre azonban a koronás fő meglepően jól állta a sarat. S attól is őszintén megkönnyebbültem, hogy érteni látszik a gyermeki lelkeket annyira, hogy ne érezze szükségét szabadkozásomnak. Mosolya meleg viszonzásra lel.
― Csemetéim, legyetek egy árnyalatnyival elnézőbbek, a herceg számára legalább olyan idegenek a mi balladáink hős vajákokról és bátor varázslónőkről, mint a zerrikán mesék minekünk. Később elregélhetitek neki mindet, töviről hegyire. ― igyekeztem rávezetni a csipiszeket arra, hogy tán hagyják szóhoz ― és levegőhöz ― jutni a vendégünket. Intésemre a porontyok gyorsan ülésbe rendeződtek, figyelmüket pedig a Zerrikanterment, és vele Zerrikánia hivatalos teremtéstörténetének szentelték figyelmüket. Hálás mosollyal adóztam a képnek, s míg Tarek herceg az esőfelhőket elűző sárkánytűzről regélt, magam meglátogattam a főzőhelyiséget, két okból; először is, hogy ellenőrizzem, minden vacsoráért kezeskedő kéznek megvan-e mindene, amire csak szüksége lehet, másfelől hogy beszerezzek a mesétől száraz torkú Tarek hercegnek egy serlegre való vörös, száraz Est Est-et. Azzal a kezemben tértem vissza, s a mesét meg nem szakítva helyet foglaltam egy kisfiú és egy kislány közt, akik azonnal hozzám is bújtak itt-ott átölelve.
― Lenyűgöző történet, nem igaz, gyerekek? ― buzdítottam őket még lelkesebb éljenzésre és örömködésre. Valóban ritka, hogy ekkora hangzavar kerekedjen e ódon falak közt. Magam is tapsoltam, akárcsak a lelencek. ― Köszönjétek meg szépen a hercegnek a mesét.

P.S.:543 szó Mood: Lady Oriana

Ennél a gyerekeknél még senki nem fogadott őszintébb örömmel, mióta átléptem Zerrikánia határát. Ez is csak alátámasztja azt a meglátásomat, hogy az idegenkedés és az ismeretlentől való viszolygás nem eredendő tulajdonságai az értelmes fajoknak, hanem az évek során alakulnak ki a rossz élmények és a nép száján továbbélő "bölcsességek" segítségével.
Lady Orianna arcán mintha egy tudó mosoly suhanna végig, amikor azon morfondírozok, hogy milyen ritkán látott szépség kérésének teszek eleget. Képtelenségnek tűnhet, hogy egy olyan tehetős üzletasszony, mint ő olyan varázslókhoz illő adománnyal rendelkezne, mint a gondolatolvasás képessége, így amilyen hirtelen jött, úgy szállt is ki a fejemből a képtelen gondolat, hogy belelát a fejembe.
A tréfám hallatán a hangja mint egy halk énekes madár tölti meg a köztünk lévő levegőt.
- Igazán köszönöm. Reméltem, hogy megőrzi ezt a titkomat. -mosolyodok el
Láthatóan meglepődik azon, hogy egy ilyen drága ajándékkal kedveskedek számára. Zöld szemei elkerekednek és mintha egy kicsit megbabonázva nézne a nemesfémbe foglalt vérvörös kövekre.
- Természetesen. - veszem át tőle az ékszert, majd átemelem a nyaka elé és összecsatolom az alabástromszerűen fakó bőrű nyakán
Amikor szembe fordul velem meg kell állapítanom, hogy jó választás volt ez a nyakék. Tökéletes összhangot alkot rőt árnyalatú fürtjeivel és tökéletes kontrasztot alkotva kiemeli a smaragdzöld szemeit.
-Igazán illik magához. - jegyzem meg újból a szemeibe nézve, mielőtt felajánlanám neki a karomat
A gyerekek amikor meglátnak teljes lelkesedésüket próbálnak meg minél közelebb kerülni hozzám. Élvezem azt a figyelmet, amit nekem szentelnek és barátságossággal viszonzom az érdeklődésüket, de meg kell valljam egy kicsit megkönnyebbülök, amikor leülnek, hogy meghallgassák a meséimet.
Őszinte mosolyra fakaszt, ahogy sorolják az általuk ismert meséket, de el kell ismernem, hogy szükségem volt arra, hogy Orianna kisasszony lecsendesítse az apróságokat.
Nem is gondoltam volna, hogy a távoli tájak meséi ennyire le tudnák kötni ezeket a gyerekeket, de amíg a tüzet fújó sárkányt nem imitáltam, addig olyan csendben hallgatták a történetem, hogy a legyek zümmögését is hallani lehetett.
A ház úrnőjének buzdítására nem is nagyon volt szükség, szinte mindegyik kis lelenc megpróbálta egymást túltapsolni, amikor a végére értem a mesémnek.
Felálltam a székről és meghajoltam a hálás közönség előtt.
- Mesélj még! - kiáltotta egy tünde kisfiúcska és a többiek szinte azonnal elkezdtél skandálni a kérést
- Mit szólnátok, ha a vacsora után de a lefekvés előtt elmondanék még egy mesét? - próbáltam olyan megoldással eléjük állni, amivel a kecske is jól lakik, de marad a káposztából is - Ezt a délutánt csak nektek szántam.
Hatalmas üdvrivalgás jelezte, hogy számukra tökéletesen megfelelő ez az elképzelés.

The wayward prince

Poor unfortunate souls @

Amikor biztosítom a zerrikán herceget jóindulatomról, miszerint nem hozom A Mi Fényességünk, Anna Henrietta duquessa tudomására, hogy a figyelem, mellyel kitünteti a távol-keleti koronás főt, esetenként már átcsusszan a „túlzó” kategóriába, kékvérű vendégem őszinte hálával adózik nekem. Ez a fajta cinkos pajkosság nagy kedvencem a férfiakban.
― Mi sem természetesebb. ― viszonzom a mosolyt udvariasan, etikettnek megfelelően, de még így is belecsempészve egy kis melegséget.
Hála a frizurámnak, amit mostanában oly nagy előszeretettel viselek, a messzi Zerrikániából jött Tarek herceg különösebb nehézségek nélkül csatolja fel krisztustövis és rózsa egzotikus illatát árasztó nyakam köré e pompás, igézőn szép ajándékot. S valóban, ahogy a Nap fénye ráesik a nyakékre, mintha egyszerre meleg, de titáni, bíbor fénye betakarna mindent.  
― Ön hízeleg, hercegem ― jegyzem meg incselkedőn, mielőtt belekarolnék ― Hálás köszönetem. Igazán kedves magától.
A gyerekek a legérdekesebb teremtmények ezen a vén Kontinensen. Beszélhetnénk arról, hogy mennyi féle és fajta szörny koptatja a felszínét, kik intelligensebbek, kik kevésbé, de abban konszenzus született, hogy minden faj gyermek képviselői ösztönlények. Ha eteted őket, lábhoz szoktak, ha mesélsz nekik, megszelidülnek, ha szereted őket és gondoskodsz róluk, elhiszik, hogy ők a világ közepe. Nem véletlen nyűgöznek le ennyire. Az csak hozzáad a helyzet értékéhez, hogy a vérük édes, mint a méz, nem olyan kiforrott és testes, mint egy felnőtt vére.
Szerényen odabiccentek a hercegnek, látván ― és hallván ― mennyire hálás is, amiért leemeltem valamennyit a vállaira nehezedő gyermekzsivajból, majd magam is csatlakoztam az örvendezve tapsikoló tömegecskéhez, ahogy a mese véget ért. Gyengéden kiemeltem az ölemből azt az enyhén púpos kislányt, amelyikkel együtt hallgattam a mesét, majd a herceg mellé léptem.
― Ejnye, Fulko, viseltess egy kis megértéssel és türelemmel. A herceg olyan hosszú utat tett meg, hogy veletek lehessen, hogy azt el sem tudod képzelni. És itt lesz még egész este. Nem igaz, felség? ― pillantottam rá megerősítést várva, s amint az megérkezett, egyetértőn bólintottam ― Kiválóan bánik a gyermekekkel, felség ― jegyzem meg, míg a neki feldíszített és roskadásig pakolt asztalhoz vezetem. Az asztalon gyümölcsök, sajtok, borok, édességek és a gyermekek készítette ajándékok sorakoztak ― Pedig úgy hallom, hogy még nincs sajátod. Hogy lehet mindez?
Azzal a lendülettel az asztalhoz léptem, és töltöttem egy-egy serlegbe fűszeres, de mégis gyümölcsös, könnyed rosét.

P.S.:367 szó Mood: Every time you leave

Orianna kisasszony szívélyes fogadtatása és kifogástalan modora elég gyorsan és hatékonyan enyhíti azoknak a rossz élményeknek az emlékét, amit eddig kellett megélnem a Kontinens nyugati területein.
Talán a felvilágosultabb gondolkodás, talán a varázsos borvidék jellegéből eredő kulturális különbségek, vagy csupán a jótékonyság területén végzett munka teszi érzékenyebbé a más közegből érkező emberek iránt. Igazából nem is számít túlságosan. A Toussaintról alkotott pozitív benyomásra csak feltette a koronát azzal ahogy az árvaházba való látogatásom során vár.
Bár puszta formalitás a kettőnk közti csevegés a Hercegasszony birtokló természetéről, mégis érzem, hogy Orianna mintha éppen csak átdugná a lábujjhegyét azon a kis vonalon, ami elválasztja a protokolláris és a személyes társalgást.
Túl sokat nem kell bajlódnom az ékszerrel, mivel a haja nem gátolja a felhelyezést és a testemben szunnyadó kék harcos nyugtában is könnyedén vezeti a kezem, akár harcról, akár kézügyességről beszélünk.
- A nyilvánvalót megállapítani nem hízelgés. - válaszolok egy halovány mosollyal az arcomon miközben felajánlom neki a jobbomat - Igazán nincs mit. Szerény viszonzása csupán kegyed jóindulatának.
A gyerekek ámuló tekintete, ahogy mesélek nekik visszaidézi a saját gyermekkoromat, amit a bátyámmal töltöttem a királyi palotában. Eszembe jut a naphosszig tartó játszadozás a kertben, a őrökkel való incselkedés, a kardvívó leckék, a mesék amiket apám mondott nekünk minden este.
Felnőtt emberként is néha visszavágyom abba a gondtalan idillbe, amikor a dolgok egyszerűbbnek tűntek és nem nyomta a vállamat a hercegségből származó kötelezettségek terhe, de az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. De néha meg lehet idézni a  gyermek kor hangulatát egy-egy mesével, dallal vagy játékkal.
Miközben elmondom hazám mitizált történetét ezeknek az apróságoknak egy kicsit én is gyerekké leszek megint és hagyom, hogy elvarázsoljon a saját mesém.
A lelkes gyereksereg egy éhes macska vehemenciájával követeli a további történeteket, de Orianna kisasszony kedves szavakkal rendre inti a legfőbb hangadót.
- Bizony így van. - használom ki a felém nyújtott szóbeli segítő kezet - A Korath hegységet több, mint másfél hónapja hagytuk el és az még csak az út harmada volt.
A lelkes gyerekek kívánságainak hadából egy asztalhoz menekít ki a házigazdám és egy kupa borral kínál.
- Köszönöm. Csak követem a jó példát és igyekszem felérni hozzá. - fogadom a bókját
Két korty között érdeklődve nézek a népem körében egzotikusnak ható szépségre. Nem számítottam arra, hogy ilyen gyorsan magunk mögött fogjuk hagyni a hivatalos protokollt, de nem is ellenkezek túlságosan. Egy szimpatikus személlyel, legyen nő vagy férfi sokkal könnyebben társalog az ember, ha nem köti a kezét a közvetettség béklyója.
- Elég sajátságos helyzetben voltunk a bátyámmal odahaza. - nézek Orianna szemébe - Az utóbbi másfél évtizedben folyamatos háborúk dúltak, hogy egyesítsük a nomád törzseket Zerrikánia zászlaja alatt. Bár magas rangban voltunk a seregben, férfiként zerrikán földön sokkal kisebb jelentőségünk volt, mint ezen a vidéken bármelyik nőnek. A folyamatos hadakozás meggátolta Anyánkat abban, hogy megfelelő helyre házasítson ki minket, most pedig azért is járjuk külön utakon a Kontinenst, hogy megfelelő arára leljünk, aki majd átveheti a trónt, ha a királynő megadja magát a betegségének.

The wayward prince