Valaki & Esthyllo

Kora hajnal óta követtem egy tapasztalt poszogó taplóbogarat a szaga alapján. Igazán mocskos trükkökre volt képes a kis fickó, rendszeresen a lehető legerősebb szagú aljnövényzetben haladt és gyakorta váltogatta a haladási irányát is, így állandóan nagyobb körben kellett körbe szaglásznom, hogy újra irányba álljak. A népem régóta ismeri és kedveli ezt a jószágot, amellett, hogy kiváló házőrző lehet belőle, ha lárva kora óta neveljük, másrészt pedig valami elképesztően finom. Nekem legalábbis az egyik kedvencem a potroh páncélja alatt rejtőző húsa. Órákba telt mire nagyjából be tudtam cserkészni az óvatos jószágot, ami egy kisebb tisztáson egy korhadt gally maradványain lakomázott éppen az alacsony fűben, a folyóparton. Nem messze tőle rejtőzködtem egy pipacs leveleinek árnyékában meghúzódva, szélirányban és vártam az alkalmas pillanatot, amikor nem felém néz a taplóbogár és lerohanhatom. Sajnos erős kitinpáncélja miatt a nyilaim itt kevéssé hasznosak.
Egy másodperccel hallottam meg előbb a fű zizegését, mint hogy befejeztem volna az életemet és a zsákmánnyal nem törődve tovább reppentem el egy puha, mezítelen talp elől. Abból a 70041-es fajtából valóra gondoltam, szóval egy ember lábára, ami könyörtelenül dózerolta maga alá a pipacsot, amely eddig gondoskodóan elrejtett a taplóbogár elől. A zsákmánynak kiszemeltemnek már nem volt ilyen szerencséje, lévén nem túl jó a hallása, az ember szagához pedig már régen hozzászokott, hiszen a közelünkben volt régóta. Ő nem tudta elkerülni a sorsát, ami viszonylag kellemetlen, hiszen lényegében rálépett egy mozgásba lendült domb lába alá került, a túlélési esélyei megközelítették egy lávatóban üdülő hóemberét. Ami még istenes lett volna, de egy helyben is maradt. Rajta a kajámon! Az én kajámon! Amit hajnal óta üldözök! Meg se eszi, de így nem férek hozzá!
Hunyorogva felnéztem a gigászra. Nőnemű és igen fiatal még. Emberi fogalmakkal nézve nagyon csinos, az én szememnek mint minden embernek, neki is kifejezetten darabosak a vonásai, de még így is elég harmonikus. Barna haja vizesen tapadt a fejére, nyakára, egy lenge inget és egy nadrágot viselt csupán, egész teste nedvesen csillogott, nyilván fürdőt vett a patakban és most felfelé fordított arccal, behunyt szemmel élvezte a napsütést. Látszott rajta a fáradtság, ami megereszkedett vonásaiban rejlett és a testtartásában is, nem kellett nagy megfigyelőnek lenni, hogy lássam derék és lábgörcsökkel ébredt, túlterhelésről árulkodott minden vonása. És ez a túlméretes hústorony zárja el előlem a prédámat! Azt a finom csemegét! A poszogó taplóbogár potroh pecsenyét! Ez hihetetlen!
Dühödten reppentem a bal lábfejéhez és idegből megpróbáltam alányúlva a szélének megemelni. Mondjuk nem az évszázad meglepetése volt, hogy minden erőlködésem ellenére sem sikerült, igaz közben rendesen eláztam én is a rám csöpögő víztől, ami a lányról jött. Aztán rövid próbálkozás után a nőstény torony megmozgatta a bal lábfejét... FELÉM! Le is vert a lábamról azonnal, ahogy a hátamra nyekkentem éreztem, hogy ez nem tett jót a jobb felső szárnyamnak. Basszus... Akkor vagy három napig nem tudok repülni... Igaz ennél komolyabb probléma volt, hogy a lány megérezte a talpa szélének rángatását, számára nyilván maximum csiklandozását és lenézett a lábfeje mellé. Szemei elkerekedtek a csodálkozástól, ahogy szemügyre vette valószínűleg élete első (és milyen délceg!) pixiejét. Ennek pozitív vetülete is volt, ugyanis a talpa, amely langyos sírboltként borult volna rám megállt a levegőben, majd puhán mellém helyeződött le a fűbe, ami jelenleg a túlélést jelentette számomra. A negatív vetülete az volt, hogy életemben először kénytelen leszek kommunikálni egy emberrel, akinek teljesen ki vagyok szolgáltatva, hiszen ha gyorsabb is vagyok, egyetlen lépéssel annyit halad, mint én vagy százzal... Megköszörültem a torkomat.
- Kézcsókom kisasszony... Elnézést a zavarásért, de a reggelim a talpára ragadt, csak azért jöttem...

Jegyzet:Jegyzet helye

Zene: Zenecím

Esthyllo & Janka

Kint aludni, nem olyan buli mint elsőre hangzik. Belegondolva abba, hogy nincsen kedvem egy telet kint tölteni, így sürgősen keresnem szállást. Vagyis, még hónapok vannak odáig, de attól még valakinél el kell helyezkednem, vagy össze kell szednem annyi orent, hogy egész végig egy fogadóban szálljak meg. Ezesetben viszont lehet, munkám is lenne. Más kérdés, hogy jó ötlet lenne-e ez egyáltalán, vagy esetleg keressem meg Őt? AZ aranyló fürtök tulajdonosát, hogy vele együtt legyek? Nem is olyan rossz ötlet. Végülis, csodálatos társaságom lenen. Esetleg még szóbajöhet az, hogy Espát megkeresem, hogy had legyek már én is a vajákok szállásán a hideg hónapokban. De nem, önálló bárdlány vagyok, és önellátó. Igen, az csak legutolsó esetek között van, amúgy se tudom, hogy hol van éppenséggel. Amúgyis, ráér ez még, meg most rá kéne vennem magamat arra, hogy szépen fogjam, kimenjek a hideg vízből, meg ilyen apróságok. És gyakorolnom is kéne, meg igen, nem merengeni azon, hogy mi lehet most Vele. Majd ráér egy kandalló mellett, vagy éppenséggel este, tábortűz mellett.
Lehunyt szemekkel hagyom, hogy a nap sugarai átmelegítsenek, miközben mosolygok. Szeretem a reggeleket, tudom, biztos valami gikszer ez nálam, hisz a hétfőket is kedvelem. De most miért kéne őket gyűlölni? Ha kivennénk a hétfőket, jönnének a keddek, melyek úgyszint a hét elkezdéséért lennének felelősek. Nem okolhatjuk szegény, szerencsétlen napokat és az elnevezésüket azért, mert nem szeretnénk elkezdeni még a hetet, és egy-egy napot még szívesen eltöltenénk otthon. Már, aki nem dolgozik akkor amikor csak alkalma van rá. Te jó ég, ez úgy hangzott, mintha egy munkamániás hvatalnok, vagy egy nimfomániás kurva mondaná. Én meg egyik sem vagyok, kikérem magamnak! Brr.
Lépek egyet-kettőt, élvezve a fű simogatását. Imádok mezítláb lenni, olyankor sokkal kevesebb az esélye, hogy elesnék vagy épp belelépek valamibe. Nem tudom, ösztönösen figyelek arra, hogy hova lépek, ha mezítláb vagyok. Biztosan van valami evolúciós dolog benne, hogy őseink mezítláb jártak és ez megmaradt, vagy nem. Tippem sincs. Mintha valami hozzáért volna a talpamhoz, ijedten mozgatom meg, és nézem, hogy mi a  fene? Nem szitakötő nem lehet, ahhoz túlságosan is pasis. Lábacskámat mellette teszem le, végül leguggolok.
- Édes Melitele, mi a franc vagy te s hogy hogy beszélsz? – Bukik ki belőlem, mikor rájövök, hogy egy szárnyas kis ömm valami. Tündér volna? Esetleg valami más? Olyan kis apróság, biztos, hogy nehezen maradna életben itt. Hol lehetnek a társai? Nem fél egyedül, miközben láthatóan, már csak mérete miatt is, de nem ő itt a csúcsragadozó, inkább a legegyszerűbben elkapható és megemészthető préda? Reggeli? Ó, meglepetten szedem le a talpamról, miután leültem, figyelve arra, hogy senkinek se legyen bántódása. Aprónépség, sok legenda övezi őket, de nem hittem volna, hogy van alapjuk. Azt hittem, hogy ez is olyan, mint a sír, a veszett kutya és a vámpír esete– tessék. Izé, ne haragudj, jól vagy? Segíthetek valamiben? Tényleg, tegezhetlek?


Jegyzet:Jegyzet helye Zene: Zenecím

Valaki & Esthyllo

Kora alapján valószínűleg lehetne fruskának nevezni ezt a kis hölgyet, de persze a méretkülönbségből adódóan mind a fruska, mind a kis hölgy több mint hülyén hangzott volna. Szemei elkerekedtek, amikor meglátott maga előtt... alatt... tököm. Na szóval némi meglepetésének adott hangot a maga egyén módján. Jó, annak örültem, hogy nem tiport el véletlenül. Annak valamivel jobban, hogy szándékosan sem ez volt a legelső reakciója. De hát akkor is... Miféle kérdés ez? Minek néz ez engem? Csótánynak?! Csípőre tettem a két kezem és csípősen feleltem.
- Nem tudom hogy a te néped hogy szokott, mi pixiek a tüdőnkben tárolt levegőt áramoltatjuk k a szánkon keresztül, ami megrezgeti a hangszálainkat - válaszoltam epésen. Hát azért mindennek van egy határa! Mi az hogy hogyan beszélek? Mintha ahhoz kéne egy minimum testmagasság.
Azért akkor belém fagyott a meleg szar s, amikor ennek örömére elém tolta a bal talpát. Meg fölém. Meg úgy általában a láthatárra. Nagyjából egy tucat én fért el volna alatta és pár percnél tovább nem s kerülhettem volna el egy különösen kínos halálnemet, ilyen körülmények között szerintem érthető ha kissé levert a víz. Aztán kissé megnyugodhattam, hiszen csak az elcsaklizott reggelimet kaptam vissza. Kisebb földmozgás keretében letette a fenekét a földre és csacsogni kezdett. Igyekeztem válaszolni, miközben levakartam a taplóbogár földi maradványait, hogy végre jól lakjak. Remélem nem csiklandós.
- Nagyjából - feleltem a vállam felett hátra nézve a szárnyamra. - A szárnytörés gyakori a szakmában. Kis időbe benne lesz míg regenerálódik, egy-két napba. De bele nem halok - feleltem. - Volt már rosszabb is, egyszer egy szarvasbogár, megvadulva a sebektől, amiket kapott, hát majdnem letépte az egészet Hiába gyorsítottam fel a regenerációt, még így is egy hétig tartott. Ahhoz képest semmiség. Persze vigyáznom kell magamra, most nem tudok elrepülni - magyaráztam. - Persze, hogy tegezhetsz. Te nő vagy, nem? - feleltem meglepetten. - Akkor te döntöd el.
Megszerezve a taplóbogár utolsó maradványait is még igyekeztem a felkenődött belső szerveitől megtisztítani a lányka talpát miközben nem bírva tovább a tudatlanságot csak rákérdeztem.
- Ki a hóhérbimbó az Meketeke akit folyton emlegettek, ti nagy növésűek? - kíváncsiskodtam, majd nekiálltam magamba tömni a puha rovarhúst. A páncél felnyitásával már nem kellett vesződnöm. - Nem kéhsz? Fhinohm.

Jegyzet:Jegyzet helye

Zene: Zenecím