Esthyllo & Wilkina

Fekete kancám erős nyakát paskolom meg, miközben áttérünk Lyria-ba. Vagy Ríviába? Sosem tudtam eldönteni, mikor merre is kellene tartanom. Mint most is, csak Ichaer megy kecses feje után, lábait egyenletesen pakolva.
-Lassan negálhatunk Ichaer. - húzom meg a szárat, mire ő csak megíveli nyakát és tovább lépked, olykor ingerülten csap farkával, hátsó lábával keményebben lépve az úttalan úton. Egyre szorosabban fogom a szárat, de ő még mindig ellenkezik, akaratosan rágva a zablát. Még szerencse, hogy nem mén és nem tudja foga mögé tuszkolni. Ilyenkor adok hálát az egeknek, hogy ezt a makacsságot egy kancába sikerült adniuk. Kimutatva egyre erősebb fogásom nem tetszését, megpróbál előre ejteni, és oldalra kirúgni a hátsó lábaival. Az első kápába kapaszkodva tartom meg magam a fekete ördögi lény hátán, majd mikor mind a négy patája a földön van, lecsúszom bal oldalán, ragadom meg közvetlen a zablánál.
-Mi az isten verése van veled? - morranok rá, megtartva fejét. Ugyan próbál eltáncolni, félve a rúgástól, mely hevedere mentén érné, most nem emelem lábam erre a cselekedetre. Mivel fogalmam sincs mi lelhette, csak megforgatom borostyán szemeimet és egyre táguló pupilláimmal kémlelem a környéket. Egy szakaszon zablájánál vezetem és letérek egy szűkebb tisztásra. Kipányvázom és kivételesen a zablát is kiveszem pofájából. Egy egyszerűbb kötőféket helyezek fejére és úgy csomózom egy fa erős ágához.
-Pihenj le, mert reggel nem akarok ezzel vacakolni, amit most műveltél. - parancsolok rá, mire egy elégedetlen sunyi horkantás a felelet. Jobb hátsó lábát kikönnyíti, füleit rosszindulatúan hátra hajtja és fejét is felemeli.
-Mintha lenne beleszólási jogod a dologba... - morogva veszem le hátáról a nyerget, mit egy másik fa tövébe helyezek. A nyeregalátétet lehelyezem a fűbe és egy takaróval betakarom magam. Előtte levetem csizmám és kesztyűimet a kényelmesebb, nyugodtabb pihenés reményében. Kezemmel megszorítom a takaró sarkát és hasamhoz húzom a térdeimet. Fejem a nyeregre helyezem és a takaróval eltakarom szám. Nehezen jött álom a szemeimre, folyamatosan füleltem, mintha bármelyik pillanatban a torkom szeghetnék. De itt csak a csendes erdő van, kevésbé csendes lakókkal.  Mintha minden éjjeli állatnak most lett volna kedve gyülekezőt tartani.Mintha nem lett volna elég a sok csíkos hátú kismalacot hallgatni, a megtermett kanok harcának apró zajait.
Az ébresztő pedig egyáltalán nem volt kedvemre. Suhogás hangja térített észhez, mire azonnal felkaptam fejem. Az engem átugró őz fehér hátsóját volt szerencsém megfigyelni. Révedésemből valami szőrös csapódása ért még váratlanabbul. Ichaer harciasan fújtatva toporzékolt, míg én a rajtam vergődő farkastól próbálom megvédeni nyakam és arcom. Agyarai mélyen haladtak át kesztyűtlen karomba. Másik kezemmel egy ideig a fűben kotorászok pengém után, de egyre esélytelenebbnek látom a dolgot szabad kezemmel nyúlok orrába, hogy ezzel akadályozzam. Egy szusszanásnyira meghátrál, ezt kihasználva kúszom késemért, mire vissza fordulok mancsaival érkezik  vállaimra. újra a kezem használom védelmemül, de már egy jól irányzott szúrással vetek véget a harcunknak. A farkas szemei üvegesedni kezdtek és tétlenül borult el oldalára. Felhúzva magam a fa tövébe megrázom kezem, kifújva magam.
-Te sem tudtál volna hamarabb nyeríteni mi? - nézek szúrósan a kancára, ki mint valami kiskirálynő rosszallóan megemeli fejét. Morogva nyergelem fel a lovat, miután megnyúztam a farkast. Agyarát eltettem főzet hozzávalónak, míg némi húsán gondolkoztam, de inkább hagytam. felülve Ichaer-re némi lovaglást követően térünk be egy kisebb faluba. Egy fogadó, nagyjából hat hét házzal, termőfölddel, állatokkal és a mögöttük elterülő erdővel. A fogadónál leszállok a kancáról és az itatóhoz lépve pányvázom ki. Ekkor egy kisebb ütés éri a fejem, mire felkapom vörös buksim és a az illető felé nézek.
-Takarodj innen! Már elfogadta a megbízást egy másik mutáns! - kezd bele mondanivalójába fröcsögő nyállal. Vissza nézek lovamra és megforgatom szemeimet.
-Nem halassz a füleidre, te szörnyeteg? Kotródj innen míg... míg... - felkapom fejem és közvetlen elé állok, kihúzva magam és mélyen a szemeibe nézek.
-Míg mi lesz? Tűnj az útból! - meg sem várva válaszát lököm félre és térek be a tomboló tanyába. Bent megcsap az a kellemetlen szag, melyhez nem igen lehet mit hasonlítani. Talán a nekker vér és azoknak a növényeknek az átkozott elegye volt ennyire kellemetlen szagú. Érzem magamon a rosszal tekinteteket, de leülök egy sarki asztalhoz. A pincérnő ugyan félve lépdel felém, gondolom a rossz híre miatt fajtámnak.
-Miben segíthetek? - fiatal arcú leány, talán a fogadós lánya, talán nem. Barna tincseit kontyba rendezte, öltözéke egyszerű és egyáltalán nem kirívó.
-Kérek egy kását, meg egy kupa édes vörösbort! - tekintek a szemeibe semmit mondón. Ő bólintva még felteszi kérdését.
-A munkát már egy másik vaják elfogadta, mi dolgod itt? - a többi kocsmatöltelékre figyel válla felett elpillantva, elhúzom számat. Leginkább azért, mert semmi keresnivalóm itt. Semmi dolgom az égadta világon, de kezdi furdalni az oldalam egyfajta kíváncsiság.
-Mégis, miféle megbízás? - némi kíváncsiságot tettetek. ezek után inkább csak elhagynám ezt a helyet. Jó messzire.
-Egy Leshi az erdőben, de mint mondtam egy másik már elvállalta egy hete.
-Elvállalta és még nem jött a fizetségért? - Nézek rá értetlenül, de erre már nem kapok választ és eltűnik a pult mögötti ajtón. Érdekesnek tűnik. Nem sokkal később újra előkerül a lány a borral és egy kis adag kásával. Amint elém rakja el is tűnik, így nem láthatja fintorom. Ennyi erővel a farkas húsát is elkészíthettem volna. Kelletlenül veszem magamhoz a kását, minek íze emlékeztet valamelyik gombáéra kiképzésem idejéből. Kellemetlenül megborzongnom és leöblíteném a borral, de mikor ajkamhoz emelem a kupát megcsap az avas bor szaga. ~Hát ez terjeng a levegőben?~ Fintorodom el undorodva. Pár érmét az asztalon hagyva távozom a fogadóból és egy táblát keresve nézek utána a dolgoknak. Nem volt meglepő, hogy újra előkerült a felhívás, így a papiros iránymutatása szerint lépdelek. Páran még utánam köpnek, keresztet vetnek mellkasukon, vagy épp kezükbe akadó eszköz markolatát szorongatják. Megforgatva szemeimet lépek egy kertes ház kerítéséhez, hol jól megtermett idősebb ember hintázik a verandán pipázva. Mikor látja közeledésem oldalra köpve kezd bele fel nem tett kérdésemre.
-Má' megin' ögy? Veletek is csak a baj van. De üsse kő, gondolom a szörny érdekel, mely az erdőnkben garázdálkodik. Ötven orent adok a fejéért. - pöfékel elégedetten, mire nekem kicsi híján el nem jár a kezem vagy le nem esik az állam.
-Maga csak viccel velem...
-Má' mié' tenném? - húzza össze szemöldökét rosszallóan.
-Száz alatt el nem vállalja senki.
-Fehérnéphez képest pofátlan egy kölyök vagy.
-Tisztességes mesterember vagyok, de ezek szerint a szörny nem is olyan lényeges. - indulnék vissza a fogadóhoz, mikor még utánam szól az öreg.
-Ejj a pénzsóvár fajtádat! Legyen száz, de a szörny ma holnap halott! - morog, mire biccentek.
-Így lesz! - megindulok Ichaer-hez. Megigazítom nyergét és felhúzom magam. Egy újabb kő repül a fejem felé, de még időben elkapom. Szúrósan tekintek a küldőjére, mire az tesz pár lépést hátra. Magam mellé ejtem a követ fújtatva, és Ichaert az erdő felé navigálom. Nagyjából egy fél óra lovaglást követően Ichaer már nem képes tovább haladnia  sűrű aljnövényzet miatt. Leszállva róla megpaskolom erős nyakát és hagyom, had legelésszen. Néhány nyomot találok mely felkelti az érdeklődésem és elvezetett egy halott személyhez. Letérdelve mellé oldaláról hátára fordítom, meglepettségemre a nyakában egy acsargó macska feje foglalt helyet. [i]~Ő volt a másik vaják...~[/color] Szomorúan húzom el szám, majd feltűnik egy fecni a kezében. Kiveszem és kihajtogatom. Egy utolsó kívánság, miszerint a medálját és a kardjait juttassa el valaki egy másik iskolája bélihez. Majd visszafele a testét máglyára helyezem. A kesztyűmbe süllyesztem a papírt, s még pont időben, mikor az ég a nyakamba szakadt. Mély levegőt véve próbálom nem elkáromkodni magam és rohanó léptekkel keresem a lény nyomait, oltárához vezető utat. Egy magasabb dombhoz érve elkezdek felmászni rá. Valahol reménykedem benne, hogy nem lesz több gondom, csak a lénnyel foglalatoskodni, mikor a lábam alatt besüppedt a talaj és gyors szánkázásba kezdtem a domb belseje felé. Leérve bokám hangos roppanó hangot adott ki. Remélve még valami jóban megpróbálok lábra állni, terhelve a bokám, de térdre is rogyom. Megvetve hátam a homokfalnak előhúzok egy kikészített Fecskét és megiszom. Megrázom ázott buksimat és várom, hogy behegesedjen a farkas marása és a bokám is helyre jöjjön. Kezemmel kitörlöm a szemembe folyt fizet és körbe kémlelek merre tudnék kijutni a löszös csapdámból. Ahonnan jöttem, biztosra veszem, hogy nem sikerül. Behunyva borostyán szemeimet próbálok valami nyugalmat és csendességet erőltetni magamra, hogy ne keltsem fel semmilyen szörny figyelmét, de a nyakamban lévő acsargó farkas enyhén megrándul. Szemeim kipattannak, kezem ezüstkardom markolatára helyezem. Magamban már szinte az összes istenséget elhordtam mindennek, átkoztam a napot, hogy túléltem a füvek próbáját.
-Mi a tetves kurva élet jöhet még? - sziszegem magam elé.

Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem szólj és javítom

Zene: Keresek valamit

Wilkina & Esthyllo

Egészen kényelmes napnak indult ez a mai. Lágy sugarakkal kelt fel a nap, egészen kellemes meleg meg némi köd ülte meg a tájat, ha párás is, de kellemes. Nagyot nyújtózkodtam, aztán még nagyobbat káromkodtam, amikor ennek örömére lepottyantam a lapulevélről, amelyen aludtam. Fránya kavicsok, megütöttem a popókámat. Sziszegve tapogattam az ütés helyét, majd sóhajtva a fegyvereim után néztem, igazán ideje lenne elejteni valami reggelre valót. Leereszkedve a löszös talajon tenyésző pixiemagas fűbe kezdtem nyomok után kutatni. Megtört fűszálak, még nem volt idejük visszaállni mint a cövek, nem olyan nagyon régen haladhatott el itt valami. Figyelmesen megvizsgáltam a szálak ívét és felmértem m lökhette őket félre. Szép, nagy potroha van. Sarlós nyomok a löszben. Kapaszkodó lábak. Ez egy burgonyabogár! Mmm... De régen nem ettem ilyesmit. A páncélja meglehetősen erős, de a lábai sérülékenyek, ha sikerül lelassítani a lándzsámmal befejezhetem a megkezdett vadászatot.
Becsuktam a szárnyaimat, hogy ne áruljon el a zümmögésük, majd sebes léptekkel követtem a préda nyomát, hajlékony testtel kerülve el a fűszálakat, hogy ne zörrenjenek meg. Fél órába sem került becserkészni a csíkos páncélú növényevőt, ami békésen legelészett egy földre hajló levélen. Na innentől kell ügyesnek lenni. Csupán karjaim erejére támaszkodva felhúztam magam egy kökénybokor alsó ágára és fél szemmel gondosan céloztam, miközben a második nyílvesszőt magam mellé fektettem. Nagy ügyességet kíván az efféle vadászat, lévén ez az állat egyáltalán nem agresszív, rögtön menekülőre fogja fogni, a lég harcban pedig kevés esély lenne a leterítésére. A lövés pontos volt, egyenesen a jobb mellső lábat találta el, az érzékeny íz azonnal eltört, a végtag lebénult. Már kaptam is fel a második vesszőt és kapásból küldtem útjára. A kinyíló hártyás szárnyat sikeresen átjárta, földhöz szegezve ezzel a lényt, azzal már nem repül. Viszont harcolni fog az életéért. Hát a kemény kitinnel szemben a nyílvesszőim már sokat nem érnek. Két marokra kaptam hát a lándzsámat és leszökkentem az ágról, tompítva az esés ívét néhány szárnycsapással.A burgonyakártevő felém fordult, veszedelmesen csattogtatta a csáprágóit. Ha nem is ragadozó, fájdalmas sebeket ejthet velük. Mereven álltam vele szemben, semmi értelme nem lenne rárohanni, meg kell várni amíg a fájdalom miatt ő támad. Ez hamarosan meg s történt, csörtetve buzdult nekem, ami elől könnyed piruettel tértem ki és döftem, de a lándzsa erejének nagy része elveszett a kemény kültakarón, csak felületi sebet ejtve a puha, lágy belső szövetekben. A rovar felciripelt és bőszen próbált utánam fordulni én meg ezt elkerülni, ami egész jól ment is, hála a sérült mellső lábának. Lassan, de biztosan fáradni látszott a bogár, rengeteg testnedvet vesztett el lassan, ahogy keringése lelassult újra döftem. Ettől felélénkült, de már csak rövid időre, bizonytalan, imbolygó mozgása elől nem volt kunszt kitérni. A harmadik szúrás után megremegett, majd lassan, nagyon lassan a földre csuklott, még kettőt rándult, majd elcsendesedett. Reggeli!
Megfordítottam a dögöt, majd ízletes darabokat vágtam belőle. A környező cserjékről pedig tápláló mohát gyűjtöttem mellé a lassan egyre határozottabban eleredő esőben. Fél szemmel éppen azt nézegettem melyik levél kellően nagy, hogy reggeli táborhelyet készítsek magamnak, amikor az istenek, meg egy bő harminc pixie magas nőstény lény megfellebbezte az elgondolásaimat. Abba nem szívesen gondoltam bele, hogy a méret és erőkülönbség okán a kettő nincs is olyan messze egymástól. Ez is egyenesen az égből jött és a helyre, feszes fenekével maga alá temette a táplálékom! Könyörgöm! Két órát nyűglődtem vele, nem azért, hogy ülőpárna legyen! Felháborodással vegyes szomorú pillantást lövelltem az eleven húshegy felé, majd éppen készültem eloldalogni, mikor fájdalmas sziszegéssel megtapintotta a bal bokáját. Megsérült. Hirtelen a nyakában függő üvöltő szörnyizét ábrázoló medáljához kapott és kutatóan nézett körbe, miközben egy üvegcsét bűvölt le az átalvetőjéről. Bizonyára gyógyfőzet. Felsóhajtottam és felreppentem kb az orra magasságába hogy lásson azokkal az érdekes szemeivel. Kissé el is kerekedtek, megmerevedett a nyitott üveggel a kezében és felgyorsult a légzése. Ez utóbbit jól éreztem, meleg széláramlatokkal küszködtek a szárnyaim, amelyek az ajkai felől jöttek.
- Ehh, ne pazarold a löttyödet - morogtam. - Ha már voltál kedves rácsüccsenni a reggelimre... amit én vadásztam, saját kezűleg!... Mindegy. Ne pazarold. Szedd le a lábadról azt a cseppkőbarlangot, amit csizmának hívtok ti óriások, aztán had látom mit tehetek érte - csóváltam a fejemet. Eltelt egy pár másodperc néma mozdulatlanságban. - Őőő... Érted amit mondok? - néztem rá, majd jól artikuláltan, lassan mondtam, hátha siket szegény. - V-e-d-d l-e a cs-i-z-m-á-d-a-t, m-e-g-n-é-z-e-m t-u-d-o-k-e s-e-g-í-t-e-n-i?

Jegyzet:Jegyzet helye

Zene: Zenecím

Esthyllo & Wilkina

Azt hittem nem lehet rosszabb semmi. Hogy majd a Fecske megoldja a kis problémáimat és mehetek tovább. Erre a medálom megrezzen, szemeim ide-oda kapom és a szemem elé tárul egy kis lény. A kis lénynek hála elkerültem egy kínos halált. Bár még azt a fe sem tudja. Pupilláim kitágulnak a csodálkozástól, orrlyukaimból meleg levegő árad ahogy próbálom beazonosítani a szitakötőt. Mi a franc van velem? A szitakötők nem beszélnek, ez előttem, meg igen csak emberinek tünik. Vagy legalább humanoid fajnak. Mikor artikulálva beszél pislogok párat.
-Eslőre is megértettem... - mormogom, majd először ujjam nyújtom neki, mintha kezet fognék vele.
-Wilkina vagyok. Vaják. Benned kit és mit tisztelhetek? - ha elfogadj a kezem és utána elengedi elkezdem levenni a csizmám, kapcám, hogy rá láthassunk duzzadt bokámra. Ahogy én nézek sérült tagomra elfintorodom. Sosem viseltem jól, ha valamelyik végtagom érte valami. Egyenesen rüheltem, ha Lambert és Eskel a lábaimat próbálták célba venni.
-Majd valahogy jóváteszem a bogarad... - vakarom meg zavartan buksim, majd eszembe jut valami, de inkább nem teszem szóvá, míg nem figyel rám, nem pedig a bokámra.
A számomra idegen fajt úgy csodálom, mint macska az első katicáját. Nem akarom elfogni, lecsapni. Csupán kíváncsi vagyok. Viszont nem nyugtat annyira a tudat, hogy kint egy lény semmi perc alatt elpusztíthat mind a kettőnket.

Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem szólj és javítom

Zene: Keresek valamit

Wilkina & Esthyllo

A hatalmas, vörös hajú lényről hamarosan kiderült, hogy nem süket, sőt nem is néma, csak kissé lassú. Ezen végül is nem lehet meglepődni. Olyan magasságban, ahol ezek hordják a fejüket, már olyan ritka az oxigén, hogy nem várható el a jó gondolkodás. Már leveli békákon is egyértelműen látszanak az elbutulás jelei, afelett meg... No mindegy. Legalább reagál. Felém nyújt egy ötágú mamutfenyőt - ahogy ők hívják kezet - amivel most mit kéne kezdjek? Nőből van, tehát csókoljam meg? De kardjai is vannak, rázzam meg harcos a harcosnak? Nem vagyok ám még képzett a sétáló hegyek etikettjében... No hát mondjuk megrázni amúgy se volt sok esélyem, szerintem ő sem tudna egy karácsonyfával súlyzózni, maradunk az egyes opciónál. A löszfalon való szánkázás után nem volt ugyan könnyű, de kerestem egy kevésbé sáros részt a kezén és rövid csókot leheltem rá.
- Esthyllo, örvendek - feleltem. - Vadászcsapat-vezető és másodfelderítő a Csiperke Népéből.
Vajon mi a koszlott, idegbeteg poszméh lehet az a vaják? Hát valami olyasmi, aminek köze van a fegyverekhez, bőrvértekhez, esőben rohangáláshoz... Hmm... Ez nem vadászfegyverzet, nem nagyon van benne távfegyver. Katona? Járőr, aki esőben őrködik? Kicsit túlspecializálásnak tűnik, de hát az oxigénhiány ugye... Aztán lehet, hogy nem csak esőben őrködik az ilyen, de akkor meg miért nem silbaknak vagy strázsának hívják? Ehh, buta nagyok...
Na lássuk azt a lábat, már azon kívül, hogy igen koszos, amin nagyon nincs mit meglepődni ezen szép szánkázás után. A csizmának nevezett barlang - hát komolyan mondom három generációnyi pixie leélhetné benne az életét úgy, hogy nem is találkoznak - lekerült a végtagról, egy kisebb földcsuszamlást öntött ki belőle a lány, majd óvatosan letekerte az átázott kapcát a lábáról. Hát mit ne mondjak, azért szépen feldagadt. Jobban mint én magam, ami méretarányosan nem annyira nagy szó, de ez sokkal jobban és helyre lilásvörös színt kapott már most. Odareppentem, tenyereim a sérült részen nagyon finoman és óvatosan végighúzva mértem fel a károkat körbe haladva a bokáján, majd lefelé a talpa irányába. Végül bólintottam.
- Nem tört el, de a szalagok szakadtak és az izom a talp felé berepedt - mormoltam. - Megoldjuk...
Most már nagyon nem tudtam azzal foglalkozni, hogy mennyire koszolom össze magam, lévén Wilkina lábán egy négyzetmilliméter tiszta rész nem volt, másrészt meg úgyis esik. Megidéztem a pixiek vérében rejtező benső erőket, miközben nekisimultam a puha talpbőrnek és hagytam hogy a testemből az energia átáramoljon belé. A pixie vadászok gyakorta kénytelemnek egymáson alkalmazni a gyógyító képességük, nekem is volt benne részem, úgyhogy körülbelül pontosan tudtam, mit él át a vörös testszőrzetű elszabadult hegyoldal. Az energia igen kellemes melegségként áramlik végig a test inain és idegein, elűzik a fájdalmat azonnal, oldják a fáradtságot, energiával töltik fel a legfáradtabb izmokat is, mint aki most pihent egyben fél napot. Megváltozik az agy működése is, ellazul, a világ kellemesebb hely lesz, a gondok kisebbnek tűnnek. Nem egy narkotikum, de vidámabbá, optimistábbá tesz a szokottnál. Ami pedig a fő, a duzzanat alig egy perc után teljesen lelohadt a bokájáról, sőt az az állati fogak által ejtett marás is, ami az alkarján díszelgett és felszakadt a csúszás során, az is hegesen bár, de összeforrt. Pár nap múlva meg sem látszik. Ellöktem magam a nőstény egyed talpától, fáradtan megtöröltem a homlokomat majd egyszerűen most leültem a lába mellett a fűbe, kell ilyenkor egy kis idő, mire újra normálisan, nem imbolyogva repül a pixie és hát férfiúi büszkeség s van a világon.
- Meg is van - morogtam. - Elvileg már el kell bírnia a súlyodat a lábadnak. Jobb?

Jegyzet:Jegyzet helye

Zene: Zenecím

Esthyllo & Wilkina

Meglep, hogy kezet csókol üdvözlésként. Talán az inteligenciája vagy talán maga a lény okán. Fogalmam sincs. Megdöntöm fejem, mivel bárhogy próbálom lelki szemeim előtt fellapoznia  bestiáriumot nem emlékszem ilyen lényre. Ennyire rossz tanuló pedig nem lehetek! Végül nagy nehezen levetek mindent ami a bokámat fedte, felhúztam kicsit a nadrágomat is.
-A ménkű vágná meg! - morgom, ahogy megnézem a duzzadt izületet. Mikor az apróság hozzám ér, megfeszülnek épen maradt izmaim. Magam pedig azért, hogy ne rúgjam le a nyomásérzékeny pontokat érintéséért. A biztonság kedvéért pedig a csizmám arébb is rakom, nehogy a szaga miatt érje valami a kis segítőmet.
Kellemes melegséget éreztem ahogy a diagnózis után ahogy a talpamnak feszül. Mintha Fehér Raffard egy kellemesebb változatát ittam volna meg. Az izmaim és inaim újra stabilizálódnak, meg mintha kandírozott gyümölcsöt ettem volna mellé.
-Nagyon szépen köszönöm! - mosolygom rá hálásan és óvatosan megmozgatom. Bebugyolálom a kapcámmal és visszaveszem a csizmám. Kicsit megdöntve fejem nézek rá.
-Mesélnél magadról. Nem tünsz idevalósinak. - Milyen csodás megállapításod van Wii! Lassan le is doktorálhatsz.

Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem szólj és javítom

Zene: Keresek valamit

Wilkina & Esthyllo

A lány lába szerencsére hamar rendbe jön, annyira nem volt súlyos, inkább csak kellemetlen az izomzat sérülése, nem jelentett problémát meggyógyítani. Amíg ő el volt foglalva azzal, hogy visszaszerelje a bokájára azt a hat méter vitorlavásznat meg a levetett cseppkőbarlangot (na jó nem, cseppköveket azt hiszem nem tartalmazott a lábbelije, bár bele nem másztam megvizslatni) én a földet néztem át nyomok után, hátha tudok valam mások ízelt lábúra bukkanni vacsorára. Ebédre kéne, de hát ez a nap már el van cseszve, ahogy mondani szokás, örülhetek ha estére kerítek valamit. Ahogy ő végez, én meg a röpke időben nem találok úgy sem semmit, hozzám fordul. Felpillantok a magasba, amerre a fél égboltot kitöltő arca van és magamban megvizsgálom. Nem tartom magam rossz emberismerőnek, legalábbis ha pixiekről van szó, de az arcvonásokban hasonlónak tűnnek az óriások s, akik ezt a különös világot lakják. Borostyánsárga szeme nyíltnak és becsületesnek tűntek, mint két sötétsárga... hát... malomkő, de ez a méretkülönbségből adódik. Nem voltak különösebben finom vonása, de a nagyok átlagához képest csinosnak tűnt a jó alkata miatt. Ugyanakkor az ajkai körül nem vésődtek be a nevető ráncok. Igaz, még amolyan fiatalkának tűnt. Megvontam a vállaimat felfelé.
- Nem tesz semmit - feleltem. - Rászorultál.
Újabb kérdésére kissé megemeltem a szemöldökömet meglepetésemben, aztán újfent megvontam a vállamat. Végül is... A csizmája orrára mutattam.
- Szabad? - érdeklődtem és ha igent intett akkor letelepedtem oda. Aligha érzi meg a súlyomat. Ha ne, akkor elé a pázsitra. - Érdekes. Eddig nem sokan voltak erre kíváncsiak. Akik véletlenül megláttak, azok vagy a légycsapó nevű fegyver vagy a macska nevezetű idomított szörnyeteg után néztek. utóbbi szerencsére röpképtelen. Hát legyen... Pixie vagyok. Erdei manónak is hívnak a helyek, amennyire hallottam. Egyke a tündérnépek alfajainak. Legalábbis amivel eddig találkoztam, az az volt - merengtem el egy kissé. - A ti világotokon azt hiszem nem él magamféle, én is véletlen kerültem csak de egy varázslónő zsebében. Hosszú történet. Most mindenesetre próbálom megtalálni, hátha haza is vinne Ezt mondjuk kissé nehezíti, hogy az akkor viselt nadrágján kívül semmit sem tudok róla - tártam szét a karjaim. - Amúgy meg vadász vagyok. A törzsemben elég jónak is számítok. Na meg felderítő, de az együtt jár. Gondolom véletlenül sikerült leesned ebbe a horhosba? - érdeklődtem.
Ha megkaptam a helyeslő választ, akkor barátságosan megpaskoltam a csizmaorrát, lévén az volt a legközelebb, sőt egyedül elérhetőleg, amolyan fel a fejjel jelleggel és tájékoztattam.
- A fal lösz és fel van ázva. Egy akkora órásnak mint te, teljesen lehetetlen rajta felkapaszkodni - magyaráztam. - Én viszont kissé körberepültem már a környéket. Lejjebb van egy kidőlt fa. Jó vaskos, csak a gyökerei alól kimosta a löszt az eső és beledőlt ebbe az árokba. Az elég könnyen mászható, elvezetlek odáig. Legalábbis ha szeretnéd.
Tarkómat megvakarva hozzáfűztem még kissé aggódva a fontos információt.
- Nagyon ronda óriás él odafent, a domb teteji erdőben. Szarva vannak, meg karvai, meg csontos feje... És éles a szeme, engem is észre tud venni. Ha arrafelé mennél, inkább talán kerülj - javasoltam kedvesen.

Jegyzet:Jegyzet helye

Zene: Zenecím

Esthyllo & Wilkina

Nem tudom eldönteni, hogy most szimpátia, vagy hála okán érdekel ennyire a másik fél. Esetleg tényleg csak kíváncsiságomnak adok eleget ezzel? Miközben a kapcámat rutinos mozdulattal öltöm fel, olykor fel-fel pillantok, hogy ő mit csinál. Mintha keresne valamit.
-Viszont kárt tettem neked. Az előbb nagyon kerestél valamit. - ennyire csúnyán sem fogalmaztam még meg semmit.  Ahogy kérdésem válaszába belekezd, bólintottam helyeslőn és tenyeremmel felfele megemelem.
-Csak tessék! - mosolygom rá kedvesen. Mikor ráül, mintha nem is tudom... egy lepke vagy... szitakötő telepedett volna csizmám orrára. Olyan súlytalan, könnyed. Ehhez a világhoz pedig túl tiszta.
Ahogy bemutatja a helyieket szám szegletében apró felfelé ívelés játszik.  Nem az miatt amin keresztűl ment, hanem amiatt, hogy áll hozzá az itteni dolgokhoz. Most örülök igazán, hogy nem egy macska fejet formáló medállom van. Ahogy mesél és szóba kerül a varázslónő próbálom leplezni szomorúságom. ~Ciri...~ Csak rá tudtam gondolni. Szerintem csak általa tudott átkerülni ebbe a világba. Ha rákérdez, akkor csak a történetére fogom.
-Igen. Fel szerettem volna jutni a tetejére körbe nézni, csak beszakadtam. - felelem kicsit félre tekintve. A kilenc ingán átugrálok, de egy löszfal feladja a leckét. Mekkora szégyen vagy te lány? A kis lény barátságos paskolására elmosolyodom. ~Ha én "oriás" vagyok, mit mondana a medvémre?~ Valahogy ez a gondolat belső kacagást vált ki belőlem.
-Hálásan megköszönném! - fogadom el segítő kezét, majd a plafonra nézek. Nem tartom jó ötletnek, hogy...
-Tessék? - kérdezek vissza lepetten, és egy apró vicsor kiséretében tekintek újra a magasba. -Köszönöm, hogy szóltál! Akkor valamennyire jó is, hogy ide beestem. - gondolhattam volna a macska holttestéből, hogy közél járhatok.
-Mit szólnál, ha addig a fejemen utaznál. Kicsit te is pihensz. Utána ha van kedved hozzá, csatlakozhatnál az eszkábált táboromba. Kívül pedig ha gondolod a zsebemben is helyet foglalhatsz. - ajánlom fel. Nem tudom, hogy kint még mindig zuhog e, de szerintem a szárnyai nem viselnék jól a vizet. Bár még nem tudom mivel is láthatnám vendégül, de majd út közben kitalálom. Ha elfogadja, akkor a fejemről várom az utasítást merre menjek, a kidőlt fához. Már előre remélem, hogy nem valami agyonkorhadt gallyacska és tényleg megbírja majd a súlyom, míg kimászom.

Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem szólj és javítom

Zene: Keresek valamit