Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Egy kis falu falunapja. Milyen csodás és milyen békés is lehet, ha a közelben nincs bandita vagy egyéb szörny ami tönkre tenné a múlatságot. Valahogy most késztetést érzek arra, hogy részt vegyek és szórakozzak egy keveset. Mikorbetérek a helyi fogadóba rá kell jönnöm, ez sajnos nem az én alkalmam. Minden szobát kiadtak és nem tudnak sehol elhelyezni. Némi mérgelődés után tűnik fel a falu kovácsának a háza. Még nála lenne értelme szállást kérni, hiszen a kovácsok tisztességesek és nem utolsó sorban álralában szívesen látnak vendégül vándorokat. Ha más nem besegítek a munkában. Mikor közelebb érek épp egy vörös hajú fiatalember lép ki és támaszkodik meg a kerítésen. - Szép napot az úrnak! - köszönök illedelmesen, mikor odaérek hozzá és elő kaparom legkedvesebb nőies mosolyom. -Nymeria Nestra vagyok. Zsoldos munkával keresem a kenyerem és szeretnék kicsit megpihenni. Kíváncsi vagyok a helyi falunapra, viszont a fogadóban teltház van. Esetleg el tudnának szállásolni erre az egy éjszakára? - kezdek bele továbbra is mosolyogva. Ha nemet mond, marad az erdő, bár jobb lenne, egy ilyen nap előtt társaságban tölteni az estét, hogy megtudjak ezt-azt a faluról.
Falunapra készülődik a nép, máshonnan is jönnek hozzánk, én meg újra kezelem az eladandó kardokat, felkészülve arra, hogy kifogunk menni a vásárba, hogy aztán bemutassuk porténkáinkat. Persze, aki akar bármi komolyat a kovácstól, az nem azon a napon fogja intézni ügyeit, de jó figyelemfelkeltés ez, na meg ha idegen jön messziről, viheti hírünket. És nincs jobb reklám, mint néhány pletykás vénasszony, akik nem restek faluról falura járni, mert az egyiknél a tejfel, másiknál a csirke olcsóbb fél garassal. Gondolataimba merülve lépek ki a fűre, hogy aztán kerítésre támaszkodva kémleljem a tájat. Hogy örülök-e annak, hogy nem jött értem a vajákom? Igen. Az az igazság, hogy örülök ennek, a végzet gondatlanságának. - Csodálatos napot a hölgynek s, bár önnél nincs szebb e világon – bókkal indítok rögtön, főleg ahogy alaposabban végignézek rajta. Csodálatos, és még csak nem is a domborulatai fognak meg először, melyet inkább szoktam nézni, hanem azok a jégkék szemek, melyek melegséggel töltve szeretnék látni. - Kilian vagyok, kovácsinas, és szerintem elfér itt kegyed. Esetleg bejön meginni egy pohár vizet, vagy valami erősebbet, lepakolni, lemosni az út porát? – Természetesen nem leskelődnék, meg se fordult a fejemben ilyen galádtság, főleg, ahogy hajáról újra szemébe nézek, az halkított, az némított el engem.
Annak ellenére, hogy azt hittem milyen csendesség lesz, nem sikerült jól eltalálnom a dolgokat. Ehelyett nyüzsgés és por, na meg némi meleg ami megcsap. Úgy tartják, ha nincs hely a fogadóba, kéresd be magad a kovácshoz. A faluban tőlük tisztességesebb ember nem igen lehet. S remélem ez a kis falu nem a kivételek közé tartozik, így mikor megpillantom a vörös fürtű férfiút némi reménysugár melenget át. - kedves szavak. Köszönöm a bókot. - mosolygom rá szelíden. Kevesen bókolnak egy harcosnak. Főleg, hogy a legtöbben nem nézik jó szemmel az oldalam díszítő fegyvereket. Jeges szemeimmel igyekszem kedvesen tekinteni az idegenre. -Elfogadom a vizet. Az erősebből nem kérek, köszönöm. Mivel tudom meghálálni? - ingyen élő nem leszek, így ha kell besegítek a kohónál, megyek, fogok valamit, esetleg el is készítem.
Falunap, hely az a nap, mikor az ember kétszer is meggondolja, kimerészelje-e tenni az orrát ajtón kívülre, vagy maradjon otthon, hogy aztán végül úgy döntsön, kimegy, majd másnap, érezve az est utóhatásait, megfogadja hogy soha többet nem tesz ilyet, hogy aztán fogadalmát feledve tegyen ugyanúgy a következő jeles alkalomkor. Nem mintha nekem lenne igazából választásom, hiszen ígyis-úgyis ki kell mennem, kovácsinas vagyok, be kell mutatni a portékákat. Visszamosolygok, ó, én bókolnék százszor s ezerszer, ha az a kérdés, nem lennék rest hét napon és hét éjen át. Hogy feltűnt-e az, hogy fegyver van nála fehérnép létére és vörös, mint én, pedig vörös kutya vörös ló vörös ember egy se jó? Fel, de nem érdekel. Én is vörös vagyok. - Semmivel, nem tartozik semmivel hölgyem – egyből mondom ki, habozás nélkül, hiszen mivel is tartozna most nekem. Jószívvel adom, semmi hátsószándék nélkül az innivalót, hogy aztán nekem senki se mondja azt, rossz voltam hozzá. Amúgyis, akkor kérnék bármit is, hogyha erősebbet kérne.
Ahogy a vörös férfiút nézem nem éppen sok kedve van a mostani eseményhez. Mi több talán rühelli is a helyzetet. Mivel mindig úton vagyok elég kevésszer volt alkalmam elcsípni egy-egy ilyen jeles eseményt. Hiába a vörös haj, az oldalamon csüngő kard, nem vagyok másabb az emberektől, s mégis teljesen különbözünk. Az éjsötét bundába bújó lény mi életeket követel s hófehér agyaraim nem igérnek megnyugvást, hiszen az utolsó pillanatokbanis csak a fájdalom marad. Ha pedig az illető életben is marad, ki tudja mennyire fogja fel, mi történt vele. A legrosszabb esetben pedig a következő teliholdas éjjelen ő is bundát ölt és áldoz az égi úrnőnek. De ebből elég, most embernek kell lennem. Legalábbis emberibbnek, mint olykor voltam. Amint bekisér a kohó melletti épületbe, fejet hajtok neki egyfajta köszönésként. Megvárom míg hellyel kínál, majd helyet foglalok háttal az ajtónak, mivel ő a ház ura -kettőnk közül legalábbis-majd neki kell velem és az ajtóval szemben ülnie. Ha elém adja a pohár vizet lassan kortyolok és kék szemeimet rajta függesztem. - A szállásért pedig mivel szolgálhatok? - nem hagyom annyiban a dolgot, ugyanis a becsületem, vagy mim, nem igazán engedi. - Ha pénzzel nem is tudok elegendővel szólgálni, a kohó körül tudok segítkezni. A fémhez nem nyúlok, de a kohót melegen tudom tartani és friss vizet tudok hordani a kútról. - ajánlom fel szólgálatom, ha már hajlandó vendégül látni. Ettől pedig nem vagyok hajlandó tágítani. Ha pedig ódzkodna a kinti munkától, marad a másik ajánlatom. - Esetleg besegíthetek a konyhán, ha az jobban tetszik.
A bolt pörög, a hölgy szép, mi kell még? Birkabél, az kell még. Nem fejtem a csillagok titkait, miért ment meg attól, hogy kivigyem portékámat a piacra, hisz minden perccel, mit itt tölt elvonódik percekből, mit ott töltenék. Rózsa, tulipán, késélezés és lópatkolás, nem vállal el mindent a kovács, van, mit nekem kell megalkotnom. Vajon megengedi, hogy ezembe vegyem és leápoljam fegyverét, vagy szeretné ő maga megtenni? Nymeria, nem egy numera számomra. Szemeibe mélyednék és csak nézném, a francba is, nem a testi vágy hajt, vagy az, hogy levegyem a lábáról és kellemes emlék maradjak számára a következőkben, de ő meg soha vissza nem tér. Ásító sírok seregére lát az, ki városba megy vásárolni, bezzeg egy faluban nem kell ettől tartania. Szolgálni? Felvonom a szemöldökömet, szívem szerint azt mondanám, hogy egy csókkal letudta egész élete végégig, akárhányszor tér be ide, de nem tehetem, mert akkor a hátamból szíjat hasít nagybátyám. Szeretek a hátamon feküdni, bámulnia bárnáyfelhőket szaad óráimban, vagy a felettem lévő testet, így ez nem opció. - A kutat megoldom, ma viszont vásáron lesz a portéka, nem a tűz melegében – tudhatja, hogy ma falunap van, tudhatja. - Ha igazán ragaszkodik hozzá hölgyem, úgy kísérjen ki a piacra, hogy bemutathassam a kovácsműhely portékáit – és akkor végigvihetem, megmutatva hol vehet minőségi inget, olyan nadrágot, mely nem szakad el, ha lóra száll az ember, és olyan szalagot, melyet ha hajába fon, csak kiemeli gyönyörű szeme íriszét. Hátsószándékaim bizony vannak, nem tagadom, de kinek ne lennének az én koromban, ha egy ilyen szépséges virágszálat lát?
Talán jobb nem tudni mi jár e fiatal vörös üstükű legény fejében. De mégis... vajon az, mint a többiében? A magunkfajta nők és férfiak nem igazán maradnak meg egy helyben, vagy ha igen, akkor örökre, ugyanis nyíl találta el térdét*. Talán nekem is le kéne telepednem valahol és csak a falubelieket őriznem éjszaka az erdőben megbújva. - Rendben, legyen így. - ragaszkodom hozzá és megropogtatom vállaim, biccentéssel jelzem neki, hogy készen állok a munkára. Nincs az az istenverte fém eszközökkel teli zsák, mit ne tudnék hátamra kapni és elvinni. Valami haszna van a farkas létnek, noha a legtöbben inkább átoknak gondolnak. - Ha az segít valamit segíthetek eladni is. - ajánlom fel enyhe szociális képességeim, majd ha utat mutat és megmutatja mit kell kivinni, segítek neki.
Jegyzet:*Régi északi mondás arra, hogy megházasodott.Zene: Blacksmith's Forge
Szép, talán az illendőbbnél tovább nézem vonulatait, domborulatait, de elkapom tekintetem, még a végén bemos nekem egyet. Nem mintha kinézném belőle, de zsoldos, tud vigyázni magára. Sose marad egy helyben, szóval csak arra kell vigyázni, hogy ne törje össze a szívét az ember. De attól még gyönyörű. Idióta, a kútnál biztos vetkőzött volna, mert kimelegszik, nem kaptál kapa rajta, hanem ellenkeztél. Rossz hatással van rád már a jelenléte is, még a végén eltunyulok! Menjünk inkább a vásártérre. - Esetleg tán ismer néhány embert, ki kijött most? Mindig öröm, ha lesznek új visszatérő vendégek – rájuk lehet építeni, nem pedig az egyszeri utazókra. Azok csak a hírt terjeszthetik, ha a minőség rosszabb, mint amennyit elvárnak. De persze, a jó minőséget is terjesztik, esetleg úgy alakítják ki útjukat, hogy legközelebb is erre járjanak, hiszen itt már tudják, mire számíthatnak. Bár ha magammal viszem, más pletykák is szárnyra kélhetnek. Kéljenek, mit bánom.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
