”Kipp-kopp, kalapács…”

Kilian & Fricska @

Amikor Brugge földje alatt csorgott le a Jarugán az a hajó, melyen Bíbic mindent megtett azért, hogy elhitesse a fedélzeten dolgozó matrózokkal, hogy ő csupán egy azon tisztességes és ártalmatlan gabonás zsákok közül, melyek a raktérben várták, hogy elhajózzanak velük Skelligére, a hajó kapitánya elrendelte a lehorgonyzást Dillingen városának kikötőjében. Bíbic ezt egy cseppet sem bánta, hiszen végre felhagyhatott azzal, hogy egy zsák búzának tettesse magát - és az éj leple alatt kiosont a hajóról a kikötőbe. Óriási szerencsének köszönhette azt is, hogy a kapitány ideges szitkozódását is sikerült kihallgatnia - bár túlságosan nem kellett hegyeznie a fülét, hiszen a hajósember ordibálását talán még a szomszéd falvakban is hallani lehetett - miszerint a hajó valamilyen rakomány késlekedése okán három-négy napot kénytelen a dillingeni kikötőben vesztegelni. Ennek hallatán pedig a vöröshajú veszedelem úgy döntött, tevékenyen fogja eltölteni azt a három-négy napot - első tevékenysége pedig nem más volt, mint hogy napok óta végre valami ehetőt találjon magának.
A szerencse pedig ezúttal is mellé szegődött, ugyanis az egyik fogadó udvarában egy méretes, ponyvával fedett szekér állomásozott, teljesen őrizetlenül, s mit adott Melitele, ez a termetes szekér telis-tele volt a legkülönfélébb aszalt és kandírozott gyümölcsökkel, kerámiacsuprokban úszó befőttekkel és lekvárokkal, sőt, néhány kosárban körték, almák és őszibarackok pihentek zavartalanul a ponyvák alatt. Legalább is addig, amíg Bíbic be nem mászott a lepel alá, és módszeresen el nem kezdte megenni, amit csak megkívánt. Még pirkadat előtt eltüntette a gyümölcskosarak tartalmának jó negyedét, három marék mazsolát, két csupor meggybefőttet, és majdnem egy vödörre való kandírozott sárgadinnye szeletet. Aztán amikor már jóllakott, kinyújtóztatta tagjait a szekér deszkáin hanyatt fekve - és nagyjából három pillanattal később elnyomta az álom.
Furcsa motoszkálás és közeli - ijesztően közeli - kiáltozások hangjára ébredt, de még csak ki se tudta dörzsölni a csipát a szemeiből, amikor lerántották róla a leplet, egyetlen rejtekét, s abban a pillanatban a jelenet minden résztvevőjében nagyjából öt szívdobbanásnyi idő alatt tudatosult minden lényeges információ. A leplet lerántó illető, aki feltételezhetően a szekér tulajdonosa volt, realizálta, hogy nem csak hogy potyautast fuvarozott hajnali indulása óta, de ráadásul ez a potyautas tisztességesen meg is kurtította rakományának egy részét; valamint Bíbic is rájött, hogy ezt a szituációt csak akkor ússza meg ép bőrrel, ha az első keze ügyébe kerülő dolgot - egy túlérett barackot - az időközben teljesen elvörösödött képű parasztember képébe vágja. Így is tett: az őszibarack lédúsan és nedves placcsanással kenődött szét a gyümölcsösgazda paradicsomszínű ábrázatán, Bíbic pedig azzal a lendülettel átugrott a szekér korlátján, és futásnak eredt.
- Tolvaj!
- Vandál!
- Kapd el!
- Botrány!
A megkárosított gazda illetve két segédje torkuk szakadtából üvöltve rohantak utána, Bíbic pedig igyekezte a lehető legtöbb akadályt gördíteni üldözői elé, nevezetesen egy talicskát, egy ketrecet, melyből rémült kotkodácsolás és szárnysuhogás hangja tört elő, illetve egy állványt, melyről mindenféle portéka repült a levegőbe. Sajnos egyiket sem volt ideje megnézni alaposabban, lévén épp azon volt, hogy a piaci sokadalomból kikeveredjen, annak ellenére, hogy azt sem tudta, melyik faluba keveredett, s egyáltalán hány napi járásra lehetett Dillingen városától. Mivel azonban soha nem járt még Brugge földjén, azt sem igen tudta, hogy Dillingentől alig öt órányi szekérútra esett a Tegec nevű falu, melynek piacára hajtott be éppen a fekhelyéül használt kocsi. Mindazonáltal, a jószerencse ismét a fiú mellé állt, ugyanis éppen a szomszédos falu felé futott, mely alig volt fél órányi sétára - és alig tíz percnyi futásra - Tegectől, és mivel ilyen közel esett egymáshoz a két település, a névadásban is megmutatkozott a lakosok közötti szorosabb összetartás jele, ugyanis Tegec testvérfalvát Degec néven ismerték.
Bíbicnek azonban éppen volt fontosabb dolga is, mint az, hogy a tegeci és a degeci emberek viszonyával foglalkozzon, ugyanis a tegeci gyümölcskufár és bandája elől menekülve úgy rohant végig Degec földes főútján, hogy az csak úgy porzott utána. És bár tisztes előnyre tett szert üldözői előtt, az út végén éles jobbkanyart tett, hogy egy százados tölgy vastag törzsét megkerülve bevegye magát az erdőségbe, azonban szándékában megakadályozta egy frontális ütközés két idegennel, akiket a lendületnek köszönhetően magával is sodort, így a három delikvens egymás hegyén-hátán kiterülve játszott kicsi a rakást.
- Hogy a kurva isten bassza meg, hogy nektek is pont itt kell ácsorogni! - bukott ki a felemás szemű kölyökből mérgesen, miután valamennyire feltámaszkodott. Mérge azonban, amint jobban szemügyre vette a két fiatalt - egy fiút és egy lányt - egyből elpárolgott, és utat adott a zavarnak, ugyanis a lány tunikája félreérthetetlen helyzetben tárta fel mellkasának apró dombjait, míg az idősebb fiúnak, akinek vörös üstöke Bíbicével vetekedett, nadrágja volt hasonló állapotban, közszemlére téve nemesebbik részét.


P.S.:És itt is a kezdő, 747 szó! Ha valami nem tetszik, szólj! ;P
Mood: Gurdy’s Green

A gyertyatartó & Kilian

 - Édes rózsám, gyönyörű gerlicém, csak egy csókot adj nekem, csak egyszer mondd, hogy szeretsz te engem, csak mond hogy igen és én ezerszer ölellek mint virág a virágot. Esküszöm, nem a szememmel szeretlek – teszem hozzá nagy mosollyal az arcomon, értse meg, én nem a gyönyörű alakjáért akarom megfektetni, azért a két kézbe illő almája miatt. De csak rázza a fejét, ez neki nem elég.
 - Mint tökéletlen színész a szinen, ki féltében elrontja a szerepét, úgy kérlek meg téged én, áruld el nekem, mit óhajtasz szerelmemért – az a selymes fekete haj, hibátlan bőr, az a fenék és az a mell, nem csoda, hogy megveszek érte és akarom őt.
- Kilian, te, te vörös hajú démon. Szád küldi szerelmes gondolatait, hátha sikerrel jár, hátha viszonzom. De mondd, viszonozzam-e, megérdemled-e? – Kérdezi meg tőlem Marie, aki kínoz engem, aki azt hiszi, hogy nem lennék képes most felkapni és elvinni. Ó, de még hogy mennyire szeretnék vele együtt lenni, ölelni. Kimenőt kaptam ma a nagybátyámtól ugyanis, így nyugodtan mehetek és, ahogy ő fogalmazott, csábíthatok. De mi csábítás van abban, ha a végére beteljesedik a szerelem? Vagy az az igazi, a sikeres művészet? Ki tudja, én aztán nem.
Még mielőtt bárki belegondol abba, hogy egy magamfajta elfeledett meglepetés gyermek miért is használ ilyen szavakat, miközben kovácsinas, és mégis csak a magamfajta fiúk nem arról híresek, hogy ilyeneket tudjanak, el kell árulnom egy titkot. Nénikém megtanított többek között olvasni is, hogy tudjak, ha már nekik kell rám vigyázniuk, akkor ha őneki öregkorában romlik a látása, legyen ki felolvasson neki. Legalábbis ezzel magyarázta, én meg néztem nagyokat, ugyanis nem értettem, hogy hogy bír ennyire előre gondolkodni és optimistának lenni. Könyörgöm, mintha megélne addig. De nem baj, szép is az élet, így legalább kinyílt előttem egy új világ. Aztán, találtam egy könyvet, amit valami Rázóslándzsa nevezetű fickó írt, mely tele van szebbnél szebb szonettel, melyeket szeretik a nők, ha felmondanak nekik beleéléssel, így én csak nyertem ezzel.

Sétálunk egymás mellett az erdőben, gyönyörű ez a nap. Kisvártatva ránézek és megszólalok.
 - Az vagy nekem, mi testnek a kenyér, s tavaszi zápor fűszere a földnek – kezdek bele, végig a szemeibe nézve, erővel kényszerítve magamat, hogy ne a dekoltázsát nézzem, mely annyira vonzza a tekintetemet.  Annyira szívesen csókolnám meg, de nem, meg kell várnom, míg igent mond, mely nem más, mint gyötrelem, kínzó pokol számomra.
- Kilian! Írj nekem egy verset – néz rám incselkedő mosollyal, én meg rámosolygok válaszul. Ahogy sétál, a csípője ringása, a szél nevetése, mind gyönyörű.
 - Óh, drágám, én mindig rólad írok – válaszolom sejtelmes mosollyal. Marie hirtelen mozdul, áll meg előttem és hajol hozzám, én meg megcsókolom. Talán elfeledjük egyszer ezt a napot, de ez nem igaz! hű lelkek násza nem ismer akadályt.


Nekünk jöttek, mikor végre beteljesedni látszott minden.
 - Hogy száradtál volna rá a lepedőre! - Kiáltom ingerülten és tekintetemmel nézem az ifjút, majd nyúlok érte és kapom el a karját, hogy aztán, hacsak nem tesz valamit, a fenekére sózzak egyet. Hisz üsd le sokszor, s ne hagyd veszni a mintát. Közben Marie elkezd felöltözni, én meg elengedem az ifjút és felveszem nadrágomat.
- Üldöznek téged, vagy mi van veled?

”Kipp-kopp, kalapács…”

Kilian & Fricska @

Bíbicnek szinte felocsúdni sem volt ideje, éppen csak két nagyobb pislogásra futotta tőle, mikor a vöröshajú siheder már meg is ragadta a karjánál fogva, és nagyot rántott rajta.
- Hé, eressz el! Mi a bánatos picsát csi--- ÁÚ! - kiáltott fel, ahogy az idősebb tenyere nagyot csattant a hátsó felén - márpedig egy kovács, még ha csak inas is, igen erőset tud csapni -, s amíg a további ütések ellen hadakozott kiabálva, még arról is megfeledkezett, hogy a meglepett párocskán alig van ruha.
Aztán, mikor a vörös suhanc végre valahára eleresztette, Bíbic káromkodva tápászkodott fel a földről.
- Hogy az a megveszekedett, mahakami mézsörben pácolt belű hegyitroll horda használja üllőnek a segged, bazmeg! Ez kurvára fájt! - kiabálta, míg állásba kecmergett, s csak mérgesen fújtatott, mikor a másik vöröske az iménti, igencsak nagy sietségének oka felől érdeklődött.
- Nem, basszameg, azért rohantam belétek, mert anyád üzent, hogy ne hágd meg a falu összes fruskáját - cehhente cinikusan, miközben igyekezte leporolni a ruháját.
- ...Hogyhogy az összeset? - kapta fel a fejét a fekete hajú lány, miután rendesen visszavette tunikáját, és immár szalonképes állapotban sikerült megragadnia a legfontosabb részét Bíbic szitkozódásának. Szép szemeinek metsző pillantását pedig ezután egyenesen az idősebb fiúra vetette, formás csípőjére téve mindkét kecses kacsóját. - Kilian?!
Bíbic a jelenetet látva csak gúnyosan elvigyorodott - úgy fest, telibe találta a lényeget, és Kilian-nek lesz miből kimagyaráznia magát. Káröröme azonban nem tartott különösebben soká, ugyanis a következő pillanatban a fa mögül - feltételezhetően a kiabálás hangjait követve - előbukkant a tegeci gyümölcskofa kivörösödött, helyenként barackfoltos fejjel és levegő után kapkodva, két szolgájának társaságában, majd sípoló tüdővel nyüszített fel, ahogy a felemás szemű tolvajra mutatott.
- Ott van…! Kapjátok el!! Tolvaj!!
Bíbic arcából egy szempillantás alatt távozott minden szín, és miután kiszaladt a száján egy hangos “Picsába!”-kiáltás, már fordult volna sarkon, hogy futásnak eredjen - hacsak ebben nem akadályozza meg véletlenül egy tőle karnyújtásnyira álló valaki.


P.S.:Parancsolj! Remélem, tetszett! =3

Mood: They're Alive!

TE! & Kilian

Elég gyorsan elkapom a  kölyköt, hogy nagyot sózzak a fenekére. Bánatos picsát, azt, hát nem mondták még neki, hogy régen rossza, ha bánatos a szerelem nyílása és őt minősíti, ha olyannal hál, kinek még az is elkenődött, mely talán arcnál is látványosabban jelzi, ha jól érzi magát? Alig egy és fél ütést kapott ez a nyámnyila suhanc, ki megzavarta azt, hogy egyesülhessek Marievel és részesülhessek öleléséből? Ahogy óralapon a mutató, én is álltam mint a cövek, melynek már vége, hála ennek az anyaszomorítónak, kit nem nyeltek le időben. És még neki áll feljebb!
- Neked fájt? Neked, ki mndenféle intok nélkül csörtet a vadonban és fut belénk a lehető legrosszabbkor, megijesztve ezzel a gyönyörű Mariet? Kérj azonnal tőle bocsánatot, vagy repetát kapsz kezemtől – fenyegetem meg a kölyköt, aki láthatóan igazi érzékkel bír annál, hogy hogyan legyen minél jobb láb alatt.
És anyámat emlegette. Az én drága, jóságos édesanyámat, kit sose ismerhettem meg igazán, csak a nagynéni és nagybácsi történeteiből, kik kedvükre színezhették ki a történeteket. Elsötétülő szemekkel nézek a ficsúrra, tekintetemben nem csak a harag talál helyet, de a gyász is. Pár mélyebb levegő vételután, na meg 12 ne üsd meg ismétlésével fújom ki végül a levegőt, hogy aztán Mariere pillantsak.
- Tudod jól édesem hogy nem igaz. Amúgyis, honnan is ismerhetné az anyámat? Még járni  se tudott, mikor rózsabokrot ültettek a sírjára –  mindenki tudja, hogy halott szülők emlegetése sose jó, és halottról vagy jót, vagy semmit.
- Szeretlek Marie, kérlek hidd el hogy ez a csacska macska –  utalok a fiúra – csak össze-vissza beszél, hogy kihúzza magát a bajból –  és mintegy végszóra, elérnek hozzánk az első kiáltások, melyek igazolják mondandómat, miszerint tényleg csak a bajból akarja magát kihúzni, mivel tolvaj, és megjelenik a kofa. Na már most, nekem nem igazán van szoros kapcsolatom vele, és aki van, az jóval rosszabb mint eddig az ifjú tolvaj palántáé, hiszen sose hajlandó árengedményt adni akkor se, ha a fél gyümölcs penész, ezért egyik kezemmel Marie puha kacsóját, másikkal a srác karját ragadom meg, hogy aztán ha tudjunk, hárman fussunk el a helyszínről, felöltözve persze.

”Kipp-kopp, kalapács…” @

- Nekem, basszameg! - vágott vissza Bíbic a fenyegetésre, miután feltápászkodott, s bár nem éppen minden indok nélkül csörtetett a vadonban, ahogy azt a rőthajú kurafi feltételezte, igen sietős menekülésének indokát tartózkodott a jelenlevők tudtára hozni. A gyönyörű Marie ijedelme sem hatotta meg különösebben, épp csak annyira, hogy megengedjen magának egy gúnyosabb megjegyzést a párocska felé.
Az ezt követő magyarázkodásra csak a szemét forgatta, mások felmenőinek emlegetéséből meg sose csinált problémát - ha az övéit szidhatta mindenki, akkor őt mi akadályozta volna meg ebben? A hősszerelmes szavak hallatán pedig, amivel a siheder igyekezte nyugtatni a bakfist, csak felhorkanva vágott egy grimaszt, ám mire észbekapott, már meg is jelent mögöttük az ok, amiért olyan nagy sietséggel igyekezett átugrani árkon-bokron és eltűnni a szemek elől.
Felkiáltását követően azonban igazán meglepő esemény következett - őt legalább is igazán meglepte - Kilian ugyanis ahelyett, hogy kigáncsolta és a kofa kezére adta volna, karon ragadta őt is és Marie-t is, és hármasban eredtek futásnak az erdő felé. Azt Bíbic nem firtatta, hogy a két fiatalnak mi okból kell vele együtt menekülnie, de nem tartott soká, hogy a csapat élén kössön ki - fürge lábai voltak, annyi szent - csak Marie nem értette, hogy miért kell úgy rohanniuk, mintha az életük múlt volna rajta. Bár a nyomukban lihegő, káromkodó kofa és segédei igen nyomós indoknak tűntek, végső soron a lány úgy vélte, hogy ő és Kilian az égadta világon semmi olyasmit nem tettek, ami miatt kivívták volna a gazda haragját.
- Kilian, állj már... meg! Nem kapok… levegőt…! Hova futunk… egyáltalán?! - zihálta a lány, ahogy a fák közt botladozott, Bíbic pedig épp az előtt kapta el a kezét, mielőtt felbukott volna egy kiálló gyökérben.
- Ne óbégass már, felvered az egész erdőt! - szólt rá a kisebbik vörös, s csak fintorogva nézett körbe, búvóhely után kutatva, az ugyanis egyértelmű volt számára, hogy a csodaszép Marie nem a leggyorsabb futó a világon. Aztán amint észrevett egy vastag törzsű, odvas tölgyet, felcsillantak a szemei, és máris arrafelé kezdte tolni a lányt. - Oda bújj el! Te meg - nézett aztán Kilianre - fel a fára! Mozgás! Mindjárt beérnek! - hadarta el, és még az idősebb fiú előtt könnyedén felmászott az említett fa ágai közé, mint valami mókus, és onnan nyújtotta kezét amaz felé, hogy minél hamarabb feljussanak.
Arról, hogy Kiliannek miért kellett menekülőre fognia, majd kifaggatja a fiút, ha végre nem lohol a nyomukban egy felbőszült paraszt sem.


P.S.:Voilá! 401 szó.
Mood: I'm Helping the Idiot