Azódon erődudvarát sokszor a gyakorlás zaja töltötte be. Olykor kora reggeltől késő estig is hallani lehetett a harci kiáltásokat, a fakardok hamar elnémuló és újból felkiáltó csattogását, valamint az ezekhez társuló bölcselő tanításokat, illetve néha a fiókák közötti viaskodást is de ezek általában nem tartottak sokáig a tanító jelenlétének hála. Nem egy vajákot töltött el a nosztalgiázás kedve ezeknek a hangoknak a hallatán és a látvány hatására. Ilyenkor a teendőik után egy-egy kupa sör mellet emlegették a régi szép időket és kalandjaikat melyt sokszor szívesen hallgattak az ifjoncok is.

Egy hasonló reggelen a fiókák hamarabb keltek a kelleténél és így már korán a harc zajától volt hangos az udvar. Vet ezzel a szokásos reggeli sétájáról visszafelé tartva tudatosult mivel az egész környék tőlük volt hangos. Amint beért a várudvarba a lihegő fiókák látványa és a megviselt gyakorló bábuk hadserege fogadta, akik, ha éltek volna készséggel adták volna meg magukat a két vitéz harcosnak, de így csak néma csöndben várták a következő rettentő rohamot. A szerencsétlen bábuk sorsán el gondolkodó vaják vidáman kezdett neki mondandójának.
- Úgy látom a központi hadsereg legyőzése elegendő volt bemelegítésnek. Már messziről lehetett hallani a menekülő nilfgaardiakat és a bárdok dicsőítő dalait a két bátor vajákról! – ezek hallatán a fiókák elégedetten néztek össze és helyeseltek. – De most egy rettentőbb ellenséggel kell szembe szállnotok! Egy a hegyek sötétségéből lemerészkedő mantikórral! Szóval elő a kardokkal!

A két ifjú új erőre kapva támadta meg a széles fatörzsből készített felfüggesztett célpontot melyt csak cölöpökön haladva lehet megközelíteni. Mialatt eljutottak oda az idő alatt Vet lepakolta táskáját és kivett belőle három kulacsnyi friss forrásvizet melyeket kikészített a következő pihenőre. Ezek után figyelme újból a vállvetve harcoló fiókákra összpontosult.
- Sigi, figyelj a lábmunkádra és a riposzodra! Aari te pedig ne mutasd az ellenfelednek az egész testedet! Próbálj féloldalt állni! – magyarázta és ezeknek hallatán a fiúk is próbáltak a tanácsoknak eleget tenni.

Szószám: 311 | Lullaby of Woe

Sigurd meglepően korán ébredt. Alapvetően egyik iker sem volt éppen álomszuszék, de amennyit edzettek és tanultak, nem lett volna meglepő, hogy reggelente nehezen legyenek hajlandóak kimászni az ágyból. Ahogy azonban az első napsugarak beragyogtak a testvérpár szobájának ablakán, az idősebb fióka úgy ült fel az ágyban, mint egy ugrásra készülő szöcske. Megdörzsölte szemeit, hogy az álom utolsó morzsáit is lesöpörje pilláiról, aztán ahogy oldalra pillantott, mosolyt csalt arcára alvó öccsének látványa. Aarau ugyanis halkan durmolva szendergett zavartalanul, hanyatt fekve, de amint álmában olyasmit vélt érezni, hogy hirtelen több hely termett mellette - minek okán Sigurd felült - oldalra fordult, magához húzta bátyja párnáját, majd hortyogott tovább. Ahogy az idősebb iker elnézegette, már-már majdnem megszánta, és hagyta volna tovább aludni - de nem lett volna igazi fivér, ha nem bökdöste volna fel egyetlen édesöccsét aljasul; ráadásul galád módon megtalálta a fiatalabb derekának legcsiklandósabb pontját.
- ...Nnnnaaa…! - mormogott fel Aarau méltatlankodva, eleinte erőtlenül igyekezve elhessegetni bátyja kezét, ám minek okán az idősebb kitartóan folytatta a merényletet, így ő is kezdett rendesen magához térni. - Fejezzed már abba…! ...Hallod?! - mordult rá rúgkapálva, az ütéseket és rúgásokat azonban Sigurd könnyűszerrel tompította, s csak gúnyosan kinevette a fiatalabb fiókát.
- Úgy horkolsz, mint egy taknyos hegyitroll! Rázkódott az egész szoba, azt hittem, ránk fog omlani a plafo--- ÁÚ! - kiáltott fel az idősebb, mikor édesöccse istenesen tarkón vágta a párnával.
- Megérdemelted! Blee! - öltötte ki nyelvét Aarau diadalmasan.
- Nem ért! Hátulról támadtál! Csaló! - ugrott ki az ágyból az idősebb, ám ahogy visszafordult, hogy vádlón öccsére szegezze mutatóujját, ezúttal a képébe kapta a tollpárnát.
- Nesze! Tudod, kit nevezz te még egyszer csalónak! - pattant talpra az ágyban Aarau is, mérgesen csípőre téve kezeit.
- Elégtételt követelek! - húzta fel az orrát Sigurd mérgesen, miután öccséhez vágta a párnát.
- Állj ki ellenem, ha mersz, kutya! Fogadjunk, hogy én több bábut döfök le ma is, mint te!
Több se kellett, a két fióka reggeli után úgy rohant le a gyakorlóbábukhoz, mintha nem lett volna holnap, és mire mentoruk visszaérkezett szokásos korai sétájáról, már igen tisztességesen elgyepálták a szerencsétlen szalmabábokat. A szörnyvadász vidám dicséretét hallva persze mindketten büszkén kihúzták magukat, még úgy is, hogy alig kaptak levegőt.
- Én már vagy huszat levágtam! - dicsekedett Aarau, mire bátyja hangosan felhorkant.
- Tanulj meg számolni, te lüke, nincs is annyi bábu az udvaron!
- De összesen annyiszor győztem! - kontrázott rá a fiatalabb.
- Ezt hívják úgy, hogy költői túlzás - mosolygott gúnyosan Sigurd, majd testvére méltatlankodásával mit sem törődve Veltyngerhez fordult. - Ugye, hogy így van? Apánk mondta, hogy a költők mindig azt írnak a verseikbe! - büszkélkedett tudásával, amit még a kedves, néhai Sir Gregory von der Vogelweide lovag tanított nekik a poétika rejtelmeiről.
- Rólad írtak már balladát? - kérdezte aztán kíváncsian Aarau is mentorukat.
Aztán amikor a vaják felvezényelte őket a “hegyi mantikór” ellen, a fiókák egymással versenyezve máris kapták a fakardjukat, hogy a cölöpökön egyensúlyozva az inga közelébe férkőzzenek - bár kezdeti zajos lelkesedésük hamar elcsitult, ahogy arra kellett koncentrálniuk, hogy ne potyogjanak le a szerkezetről.
- Figyelek! - vágta rá Sigurd rögtön, mikor Veltynger emlékeztette, mire figyeljen oda, tekintetét azonban végig a lábaira és a cölöpökre szegezte, ahogy egyensúlyozott a tetejükön.
- De úgy le fogok esni! - nyüsszent Aarau, ahogy két marokra fogta kardját, és igyekezett oldalvást állni az ingának, de valahogy képtelen volt megtalálni a jó szöget hozzá.

Szószám: 563 | They're Alive!

A hogy a szuszogó, kardal felszerelt fiókák felálltak a hősies pozíciójukba pont akkor túrt bele hajukba a hegytető hideg szele mely hatására fürtjeik mindenfelé lobogtak így akármennyire is komolynak akartak látszani annál inkább találta Vet őket mulatságosnak. Szíve szerint egy jó ízűt kacagott volna, de, hogy ne keltsen kételyeket a gyerkőcökben inkább csak mosolyra húzta ajkait miközben próbálta vissza tartani nevetését kisebb nagyobb sikerrel. Aarau kijelentésére a vissza fojtott nevetőgörcs miatt csak hümmögni volt képes, illetve visszafogottan hallgatni a fiókák csipkelődését. Általában nem szerette, ha Aari és Sigurd civakodtak és mikor lehetett olyankor közbelépett, hogy lecsillapítsa a kedélyeket, de jelen pillanatban minél inkább a komolyságát akarta visszanyerni miközben még mindig vidáman nézte őket. Nagy nehezen végül sikerült újból használható állapotba kerülnie.

- Valóban olykor a költők túlzásokba esnek, de a túlzások ellenére is a tettet maga a hős végbe vitte. Atyátoknak is volt egy-két műve melyben eltúlzott pár jelenetet, cselekedetet, de a költők már csak ilyenek. – fejezte be mondandóját és már épp a következő feladat kiosztását akarta kiadni azonban Aari gyorsabb volt. A kérdés hatására nagyot nézett mivel pont ezt a kérdést nem hitte, hogy valaha felteszik neki. Miután kilábalt meglepődéséből válaszra szánta el magát. - Most, hogy kérdezed, igen tudomásom szerint volt két ilyen mű. Az egyiket egy bárd költötte nekem Aldersbergnél de sérülései miatt nem tudta befejezni. -ekkor egy ásítás hatására szünetet tartott majd folytatta a válaszadást. - A másikat pedig Gregory írta nekem első kalandunk emlékére. - Megboldogult barátjának sajnos kevés kiváló műve volt, de az, amit a vaják számára írt az egyesek szerint az egyik legjobb műve volt. Nem egyszer idézték azokat az időket mikor négyen járták Toussaint mesebeli dimbes-dombos tájait, a szebbnél szebb virágos mezőket, illetve a zenétől és jókedvtől hangos Beauclair-i utcákat hol a mennyei borok és a finom falatok mindig garantáltak voltak.

Miután az elmélkedéssel végzett kiadta a fiókák feladatát, akik kissé nehézkesen vágtak bele. Vet ezen nem is csodálkozott mivel csak most vannak harmadszorra a „mantikóron” ráadásul az éjszaka még esett is, ami még inkább megnehezítette a gyermekek dolgát. Siginek még csak-csak sikerült javítania a lábmunkán de Aari egyre inkább kezdte elveszíteni koncentrációját és egyensúlyát. Szörnyű lett volna belegondolni, ha olyan elvetemült módon alakították volna ki a pályát, mint a Farkasok milyen következményekkel járt volna egy esés. Gondolta, ha le is esik egyikük legalább a talajra érkezik és nem a mély ürességbe.

- Csak koncentrálj és semmi gond nem lesz! - mondta miközben nagyon reménykedett igazába.

Szószám: 398 | Lullaby of Woe