Roche egységét egy újabb Scoia’tael banda levadászatára rendelték ki. A csoport fosztogatott, gyújtogatott, civileket gyilkolt… Mégsem emiatt küldték rájuk a csapatot. Hanem azért, mert híre ment annak, hogy a temeriai hadsereg fegyvertárából loptak el fegyvereket. Megtorlásképpen Roche katonáinak példát kellett statuálniuk. Le kellett mészárolniuk őket, hogy elrettentsék a többi Soia’tael brigádot a hasonló tettektől. A Kékszalagosok már napok óta a nyomukba jártak, mire sikerült beszorítaniuk őket egy közeli erdőbe.

- Nem voltak ostobák azzal, hogy kerülték a harcot. – mondta Roche katonáinak a taktikai megbeszélés során. – Nyilván erőt gyűjtöttek vagy arra vártak, hogy az üldözésük közben kifogyunk a tartalékainkból. Szerencsére mostmár nincs hova futniuk. Holnap délelőtt megütközünk velünk és délre felszámoljuk a csoportot…


A Scoia’tael lesből támadott és nyílzáport zúdított rájuk (ebben semmi különös nem lett volna tekintve, hogy levadászni akarták őket), ha nem éppen számszeríjakkal felfegyverkezve tették volna ezt… A számszeríjakból lőtt nyilaknak pedig volt akkora ereje, hogy még a Kékszalagosok fegyverkabátjait is átszúrja. Roche és katonái alig győzték fedezékbe húzni a tölgyek védett törzse mögé a sebesült Thirteen-t és Oven-t, akiket vállon ért lövés.

- Maradjatok velük! – parancsolt Roche Fennre és Sheridanra, akik szavára rögtön a sérült társaik mellett termedtek és elkezdték ellátni a sebüket. Roche csak ezután fordult újra az ellenség felé.

Szerencsére tisztában volt a számszeríj hátrányával. Túl sokáig tartott őket utántölteni. Így amíg a lázadók az újratöltéssel voltak elfoglalva, addig Roche és katonái előtörtek a fák közül. Roche a buzogányával tört utat közöttük, még a többi katonája karddal vette fel a harcot az árulók ellen. A támadás láttán a többi tünde visszahúzódott a fák közé nyilazni. A helyzetet kihasználva Ves a katonák egy részét rájuk küldte oldalról. Addig, hogy feltartsák őket Finch íjászai lőni kezdték őket szemből. Ves pedig az övére akasztott késeket kezdte el dobálni feléjük. Egyik kése olyan pontosan repült, hogy egyenesen az egyik tünde füle fölött szántott végig, mielőtt véresen becsapódott volna egy fa kéregébe.

- Varh’he!* – üvöltötte fájdalmában, mire társai azonnal a törzs mögé rántották. Ám nem sokáig maradhattak fedezékben, mert mire észbe kaptak a Kékszalagos katonák már oldalról intéztek támadást ellenük, közelharcra kényszerítve őket.

Habár a számszeríjas támadás meglepetésszerűen érte a Kékszalagosokat, még a temeriai seregben használt fegyverek sem bírták visszatartani a rájuk törő Kékszalagosokat. Hiába üvöltöztek a tündék erősítéséért. A feltartóztatott íjászok már nem tudtak a segítségükre sietni. Ez pedig megpecsételte számukra a csata kimenetelét… Roche épp egy fiatal harcos számára adta meg a kegyelemdöfést, amikor látta, hogy a vérző halantékú tünde kitör a harc gyűrűjéből.

- Megölni! - kiáltotta Roche, mire Finch rálőtt a fák takarásából. Nyila a tünde vállát találta telibe. Az felkiáltva a vállához kapta a kezét, de nem tántorodott meg, hanem bevetette magát a fák közé. Ezt látva az életben maradt tündék újra csatasorba álltak és rávetették magukat a Kékszalagosokra. Utolsó erejükkel próbálták feltartóztatni a katonákat…

Roche tudta, hogy a tündék nem kezdtek volna ilyen reménytelen ellenállást, ha nem lett volna számukra fontos a menekülő társuk. Biztos volt benne, hogy a vezetőjüket próbálták megvédeni. Mivel a támadást csak elterelésnek szánták, így Roche nem törődve a veszéllyel a fák közé menekülő Scoia’tael vezető felé vette az irányt. Az egyik íjász látva a szándékát Roche-ra vetette magát és puszta kézzel a parancsnok torkának esett. Roche a földre zuhanva megpróbálta lerázni magáról a harcost, de ő tartotta magát, és egyre szorosabban markolta meg Roche nyakát. A parancsnok megőrizve hidegvérét egy jól irányzott mozdulattal arcon köpte, majd a pillantot kihasználva oldalra rántva maga alá szorította a tündét. A Scoia’tael harcos kétségbeesetten próbált kiszabadulni a szorításából. Mikor látta, hogy vergődése hasztalan, kínjában nyöszörögni kezdett:

- Ne bántsd… Ő nem…!
Mielőtt befejezhette volna Finch nyíla szíven találta.
- Jól van parancsnok? – kérdezte a ziháltan feltápászkodó Roche-t nézve.
Ennél rosszabbkor nem avatkozhatott volna közbe…
- Jól vagyok. – mondta utolsó pillantást vetve a halottra. – Öljétek meg többieket, ha végeztek pedig eredjetek a tünde után!
- Igenis parancsnok! – mondta Finch és engedelmesen visszarohant a még küzdő társai közé, hogy meggyorsítsa a harc kimenetelét.

Már rohant volna ki a harctérről, amikor a Scoia’tael íjászok újra lőttek. Roche fedezékbe húzódott, így megúszta épp bőrrel. Újra a tünde nyomába akart eredni, amikor meglátta a földön fetrengő Silas-t, akit mellkason talált egy nyílvessző. Nem volt kérdés, hogy hogyan dönt…

A lábánál megfogva gyorsan fedezékbe húzta, mielőtt még egy nyíl találta volna el. A fának támasztotta katonáját, majd egy határozott mozdulattal kitépte a mellkasába szorult nyílvesszőt. Silas fájdalmában felordított, de parancsnoka figyelme máshol járt. Undorodva szemlélte a kitépett kék tollas nyílvesszőt. A Scoia’tael nem használt ilyen nyílakat. Ezeket is a temeriai fegyvertárból lopták el. A kérdés továbbra is az volt, hogy hogyan… Ám Roche-nak nem volt sok ideje merengeni ezen a kérdésen tekintve, hogy katonájából ömlött a vér.

- A Scoia’tael… - nyögte.
- Hallgass Silas! – förmedt rá Roche és rögtönzött nyomókötést nyomott katonája sebére, hogy el tudja állítani a vérzést. Nem érdekelte, hogy a tünde helyzeti előnyhöz jutott azzal, hogy inkább a sérült katonájához fordult. Nem tudott volna többet a hazájára nézni, ha sorsára hagyja volna egy hozzá rendületlenül hű emberét... Roche szorosan tartotta a kötést és addig el nem mozdult katonája mellől, amég Ves oda nem sietett hozzájuk.

- Innen átveszem! – mondta.
Roche engedte, hogy helyettese átvegye a kötést. Majd szó nélkül a fák közé vetette magát és elkezdett a vérnyomok irányába futni.  A nyomokat látva tisztában volt vele, hogy még van esélye utolérni. A vezér nem menekülhetett ilyen súlyos sérüléssel sokáig. Előbb-utóbb utol fogja érni… A fák között rohanva a parancsnok még ilyen távolról is hallani vélte a tündék ordításait. Tudta, hogy halálig fognak küzdeni...

A nyomok egyre kijebb vitték az erdőből. Roche addig rohant, még előrontva a fák közül szembe nem találta magát a földön heverő tündével… S a mellette térdelő fiatal férfival. Roche a ruhái és a táskáiból kivett gyógynövényeket látva rögtön megállapította, hogy egy gyógyítóval találta szembe magát. Ám a Scoia’tael nem alkalmazott emberi fajú felcsereket... Mégsem bízva a véletlenekben Roche gondolkodás nélkül kardot fogott rá.
- Lépj el mellőle! – parancsolta.


P.S:*Varh’he: jelentése ribanc. / Bocsánat, hogy hosszú lett! Remélem, azért tetszik!

Amikor a férfi beszélni kezdett hozzá, Roche-nak közben csak egy gondolat járt a fejében. A medikus havekar felcser. Csak azok süllyedtek odaáig, hogy Scoia’tael tündéket ápolgassanak a jó pénz reményében. A havekart Roche ugyanolyan áruló népségnek tartotta, mint azokat a Scoia’tael bandákat, akik fegyvert mertek fogni a hazája ellen. A különbség csupán csak annyi volt, hogy őket még a tünde harcosoknál is jobban lenézte. A havekarok sorait nem egyszer temeriai férfiak alkották. A saját fajtársai, akik mégis köpve a hazájuk sorsára csempészként alkudoztak a Scoia’tael-lel... Bár tudta, hogy félvérek is szép számmal megfordultak soraik között, ez mégsem vigasztalta a parancsnokot.

A csempészek miatt tudtak a tündék nem egyszer olyan mértékű károkat csinálni, amiket lopott tartalékok nélkül nem tudtak volna. Tovább égetve és romolva Temeriát, amire Roche az életét tette fel, hogy jobbá tesz… A havekar csoportokra nehezebb volt rá akadni. Roche mégis egyenlően kezelte őket a Scoia’tael harcosokkal. Mindkettő félre biztos halál várt, ha a Kékszalagosok keze közé kerültek. S nem csak a csempészekre, hanem a felcserekre is. Ápolni az ellenséget ugyanakkora bűnnek számított, mint fegyverrel alkudozni velük.  De bár mennyire is fojtogatta Roche-t a gyilkos indulat, mégis úgy döntött, hogy először megbizonyosodik a férfi kilétéről, mielőtt elvágná a torkát. Így anélkül, hogy leeresztette volna a kardját, Roche vetett egy gyors pillantást a környezetére.

Az erdő szélén a földút mellett látott egy felnyergelt lovat. A hátára pakolt táskákból kilógó üvegcsék és gyógynövények egyértelművé tették, hogy a jószág a medikushoz tartozott. Láthatóan a férfi úton volt, mielőtt úgy döntött volna, hogy egy hazaáruló Scoia’tael vezérnek nyújt segítséget. A ló farán egy fekete macska gubbasztott. Az események felrázhatták őt az álmából, mert macska rosszallóan rájuk meredt. Amikor az állat felismerte a gazdájára leselkedő veszélyt, a távolból ráfújt a kivont karddal álló Roche-ra. A parancsnok farkasszemet nézett vele, de mivel a macska nem indult meg feléjük, így Roche a figyelmét újra a férfire fordította.

Az alak csizmát, sötét nadrágot és fehér gyolcsinget viselt fölötte egy mellénnyel. Vállai köré egy utazóköpeny volt kanyarítva. A ruhája egyszerű, de láthatóan márkás volt. Nem olyan egyszerű rongyokba vagy éppen csempészett holmikban járt, mint amiket a temeriai társasalomból kiközösített havekarok kényszerültek viselni. A gyógyító arca piszkos volt az út porától, mégis Roche kitudta venni a férfi finom arcvonásait. Fekete haja a tarkójánál volt összefogva. A szemei pedig hamuszürke színben néztek vissza rá. A parancsnok jól megnézte az arcát, mégsem vélte felismerni rajta valamelyik temeriai bűnöző ábrázatát. Sőt a férfi arca kifejezetten megnyerőnek és barátságosnak tűnt volna, ha nem éppen ilyen körülmények között találkoztak volna.

Felmérve a körülményeket Roche-nak be kellett látnia, hogy valóban nem úgy tűnt, mintha a férfi havekar felcserként tevékenykedett volna. Ha az lett volna, akkor a tündék mellett kellett volna lennie a csatában, hogy ott helyben ápolja a sebesülteket. Ilyen távol az erdő szélén várakozva erre nem lett volna lehetősége. De ha nem közéjük tartozott, akkor mi volt arra az esély, hogy valóban csak véletlenül talált a tündére? Nem lehetett valaki ennyire szerencsétlen... S még ha meg is találta, mi kötelezte a segítségnyújtásra? A félholt tünde aligha tudta volna megfenyegetni, hogy tegyen érte valamit. Önszándékból kellett, hogy segítsen rajta. Kérdés, hogy miért… Roche tapasztalatai szerint nem sok olyan gyógyító akadt, aki jószándékból segített volna másokon. Ha lett volna ilyen, akkor a seregéből nem hiányzott volna a felcser. A medikusuk halála óta nem volt, aki önszántából ápolta volna rettegett és gyűlölt Kékszalagosokat…

Ám hiába zakatolt több száz kérdés a fejében a gyógyító szándékairól a gyűlölet és a harag újra előtört az elméjében, ahogy az egykori emberére gondolt… Roche haragra gerjedve fordult vissza a férfihez. Aki még most is a tünde fölé hajolt véres tűt tartva a kezében, hogy összeférceljen egy olyan rohadékot, aki miatt Temeria szenvedett. Roche sosem volt a szavak embere, mégis úgy döntött, hogy felvázolja a medikus előtt a helyzetet.

- Ez a Scoia’tael rohadék felelős Temeria több falujának felégetéséért, kifosztásáért, az ott élő civilek lemészárlásáért, és a seregem több tagjának megsebesítéséért. A temeriai hadsereg fegyvertárának is ők fosztották ki… - Roche alig fejezte be a mondatot, amikor a tünde hirtelen megrándult és hörögni kezdett valamiről tünde nyelven. Roche csak a ninnau*, neén* és a d’hoine szót tudta megérteni belőle. Ám tekintve, hogy a medikus épp most igyekezett összevarrni a fejét ez nem volt meglepő, így nem törődve vele folytatta:

- Ezek fényében nem kell emlékeztetnelek, hogy Temeriában a Scoia’tael-nek való segítségnyújtás azonnali fővesztéssel jár. Úgy, hogy mondj egyetlen jó indokot nekem… - folytatta kardját végig a medikus torkánál tartva. - …hogy miért ne öljelek tégedet is most rögtön a tünde mellé! – sziszegte dühtől izzó szemekkel Roche. Ha a férfi kiakarta húzni magát a pácból, akkor ez volt az utolsó lehetősége, hogy kimagyarázza magát…



P.S:*Ninnau jelentése: mi. Neén jelentése: nem. Nagyon tetszett a válaszod! Remélem, hogy az enyém is tetszeni fog! Remélem észreveszed a lehetőséget, hogy mi tudná esetleg kimenteni Mákonyt a kellemetlen helyzetből. Természetesen ezzel nem muszáj élned, ha más ötleteid volnának, csak a történet esetleges folytatására adtam egy ötletet.

Roche arra számított, hogy a férfi szabadkozni próbál majd és az életéért fog könyörögni. Nem mintha azzal sokat tehetett volna az életéért, de tapasztalatból tudta, hogy a nyakhoz szegezett kard motiváló tud lenni…  Látta a félelem szikráját megcsillanni a szemében, viszont elvárásaival szemben a medikus megacélozta magát és állta a tekintetét.

Nagyon óvatosan vetette fel a lehetőséget, miszerint ellátná a katonái sérülését is, Roche mégis úgy érezte, mintha megpróbálta volna őt megvesztegetni. Nem bírta megállni, hogy ne fintorodjon el látványosan. Minek nézte őt? A temeriai különleges erők vezetőjét? Olyannak, akit könnyen le lehetne kenyerezni egy törvénysértésen való rajtakapás során? Ha ez így lett volna kevesebb temeriai hazaáruló vergődött volna a vizimai várbörtönben...

Roche vak dühében már azon volt, hogy szó nélkül eleget tesz kötelességének és egy lélekfővel kevesebbé teszi Temeriát, amikor a férfi folytatta. A gyógyító nem akart szembeszegülni vele. Nem szándékozott lázadni Temeria ellen azzal, hogy egy Scoia’tael tündét kíván megvédeni a törvénytől. Láthatóan csak a saját gyógyítói kötelezettségének akart eleget tenni azzal, hogy ellátja a sebeit. Roche azonban így sem értette a dolgot. Önzetlenség, de milyen áron? Nem nyert azon semmit, hogy ellát egy lázadót. A tünde, ha túl is éli előbb vágná el a torkát, semmint megköszönné neki a segítségnyújtást. Csak az életével játszott. Semmi mással... Az sem javított a helyzetén, hogy hiába ismertette számára a tünde Scoia’tael kilétét, mégis ragaszkodott az ellátásához. Az azzal járó következményekkel együtt…

Mindenesetre a gondolatok feledtették vele a felcsere halálának emlékét, ami miatt legfőként haragra gyúlt. Noha továbbra is harag uralkodott az arcvonásain, parancsnok most már hidegebb vérrel tudta felmérni a helyzetet. Jobban meggondolva a harcos többet ért volna neki élve. Ha végez a medikussal akkor, azzal a tünde is életét vesztené. Csapatában senkinek nem volt meg az elegendő szaktudása ahhoz, hogy egy ilyen súlyosnak tűnő fejsérülést eltudjon látni. Ha pedig meghal és nem sikerül élve elfogniuk egy másik foglyot, akkor nem tudják meg hogyan szervezték meg a fegyvertári rablást. Ismerve pedig a Scoia'tael katonák önfeláldozó ellenállását... Nem valószínű, hogy bármelyikük élve megadná magát a seregének. A rohadékok olyan makacsul ragaszkodtak a szabad ég alatti tömegsírhoz, mint ő Temeriához...

- Az, hogy a sebesült embereimmel mi lesz az, nem a maga dolga lesz eldönteni. – felelte komoran a parancsnok. Hangja ingerülten csengett. A kardot pedig továbbra is férfi nyakához szegezte. Lopva az erdő felé tekintett, de nem látta katonáit közeledni. Talán már végeztek a tündékkel és most őt keresik. De az is lehet, hogy feltartóztatja őket a Scoia'tael. Noha tudta, hogy emberei ellenálló és erős katonák a csatatéren, ez mégsem jelentette azt, hogy sebezhetetlenek lettek volna. Csak remélni merte, hogy a több katonáját nem érte komolyabb sérülés. A tündéknél lehettek más lopott fegyverek is...

Visszapillantva a legmélyebb megvetéssel nézett végig a félholt tündén, de végül így folytatta:

- Bármennyire nem szándékozik szembeszegülni a temeriai hatósággal, a Scoia'tael-nek adni kívánt elsősegélynyújtásért a fejét kéne vegyem. - felelte színtelenül. - Ám ez a tünde mostantól az én felügyeletem alá tartozik és láthatóan ellátásra szorul... Mire vár még? Lássa el! Élve többet ér nekem, mint holtan. – parancsolta elszántan. Bár utolsó mondatát nem fejtette ki, hogy pontosan melyik félre gondol. Nem számított igazából. Egy mozdulattal elhúzta a kardja élét a medikus torkától, de a fegyvert nem tette el a keze ügyéből. Nem állt szándékában a hüvelyébe rejteni a pengét addig, amíg a serege vissza nem tér. Amit a katonaságnál legelőször megtanult az az volt, hogy nyílt terepen sosem lehet elég óvatos…

A várttal ellentétben azonban nem lépett távolabb, hanem kivont karddal a kezében a medikus mellett maradt. Ezen tettét csak egy cél motiválta. Látni akarta, hogy a férfi megtudja-e menteni a tünde életét. Lehet, hogy embereinek valóban szüksége lenne egy gyógyító segítségére... A parancsnok mégsem akarta megkockáztatni azt, hogy egy kuruzsló kezei közé adja sebesült katonáit. Azokból volt elég Temeriában. S nem állt érdekében mindet közülük szabadlábon hagyni… Mert látva, hogy a tünde eszméletlenül hever a földön… Roche nem sok jóra tudott számítani a férfi szakértelme terén...



P.S: Itt a válasz. Remélem tetszik!