Mirka & Lucio ️️️️️️

Nem szívesen jártam más helyett köröket, de most az egyszer kivételt tettem. Julien annyira szét esett és ideges volt mostanában, hogy igazából még jól is esett elhagyni a várat - és az ő környékét-. Untam már állandóan a szitkozódását és siránkozását hallgatni, és ami azt illeti, nem egyszer elgondolkodtam, hogy aktuális mérgem okozója azonnal elcsendesedne, ha elroppantanám a nyakát. A férfi azonban túl értékes szövetséges ahhoz, hogy apró, rövidtávú érzelmek vezéreljenek vele kapcsolatban. Úgy hogy, hogy haladjon, kérdeztem. Persze, meglepődött, hogy pont én ajánlom fel a segítségem, de mint mondtam, vele kivételt tehetek egyszer.
"Ecetféreg és pengeszőlő. Melyikben segítenél nekem?" Mondjuk úgy, hogy egyik sem hangzik túl biztatóan, de a kettő közül is az utóbbi hangzott könnyebbnek. Gondoltam én.
Mennyire rosszul! Julien nem véletlenül volt ideges. A növény ritka, és mérgező, csak bizonyos mágikus hatásokkal lehet belőle értékes dolgot csinálni, ráadásul a legkevésbé sem hasonlít a szőlőre. Ez leszűkítette ugyan a keresést, de meg nem oldotta. Elindultam, és sok-sok máguson és gyógyítón keresztül eljutottam Ellanderbe, ahol azt rebesgették, hogy a helyi medikának van ilyen növénye. Több se kellett, utamat arra vettem.
A lovamat már a városba lépéskor leraktam a helyi istállóban. A tömeget követve a piacra jutottam, ahol kérdezősködni kezdtem. Beletelt egy kis időbe, mire megtaláltam az emberem. Persze, először tagadta, hogy ő az. Aztán azt, hogy van nála. Végül beadta a derekát, és két nagyobb nyulat kért érte. Azt hitte, hogy napokra békén hagyom majd, de rosszul gondolta, ugyan is a nyulakat már késő délután befogtam.
Épp tartottam visszafelé hozzá, amikor szólongatás ért el a fülemhez. Mivel idegen vagyok itt, eleinte nem gondoltam volna, hogy hozzám szólnak. Egyébként is kerültek, mert rá nézésre sem vagyok túl vonzó személyiség: zöld vászonruhámat vért takarja, hátamon hasonló színű köpeny, afölé rögzítve a hosszú, és a rövid kardom. Ennek ellenére, még is valaki a vállamhoz ér. Megállok, és kissé engedve az érintésnek, oda fordulok. A meleg, vér színű haj és az azzal merőben ellentétes, hideg kék szemek látványa egy pillanatra megfagyaszt. Arcomon egymás után suhan át a meglepettség, és az értetlenkedés. Végig pillantok magamon.
- Nem az őrség tagja vagyok. - mondom végül, bár ezzel el nem utasítom a segítség nyújtást, egyszerűen csak tisztázni akarom, ha netán félre értelmezte volna kinézetem mibenlétét.
Egyébként rengeteg dolog fut át az agyamon. Először is, hogy nő létére nem öltözködik nőiesen, oldalán kard van, bőre pedig a parasztokéhoz illően barnás. Vagy egy kalandra vágyó nő, vagy talán túl sokat tapasztalt. Bármelyik is, furcsának találom, hogy mindenki közül az utcán pont engem kérdezett meg ezzel, pedig láthatóan nem vagyok idevalósi. A választása talán gyanús is. Tolvaj lenne? Vagy épp menekül valaki elől, és egy fegyveres idegen adja neki a biztonságot? A másik, ami még átfutott az agyamon, az az, hogy bizonyára Harmona elátkozott engem halálakor, mert lépten-nyomon olyan nőkbe botlok, akik ő rá hasonlítanak. A gondolatra, hogy a túlvilágról így kínozzon, kiráz a hideg. Ráadásul valahányszor egy hozzá hasonló nőt látok, mindig, mintha "démonok" suttognának a fülembe, és próbálnának terelgetni engem is, meg a gondolataim is. Több, kevesebb sikerrel.
- Magam is a piac felé tartok. Odáig elkísérhetem. - mondom végül, és meg sem várva a választ, ami nagy valószínűséggel egy köszönöm lesz, elindulok.

Mirka & Lucio ️️️️️️

A tekintetem találkozik az idegenével, és másodpercekig egyikünk se fordítja el. Mintha hallanám a koponyám hátuljában erősödni a suttogást, az érzelmek és gondolatok váltják egymást nálam. A nő kezdeti mosolyát felváltja a meglepettség, amelyet én váltok ki belőle. Általában uralkodni szoktam a mimikámon, de ez a helyzet meglepetésként ért. Mivel szerencsémre nem kérdez rá, miért bámulom így, nem kell hazugságokat gyártanom. Azért az egyértelműre felhívom a figyelmét, és válasza valamiféle elégedettséggel tölt el. Az őrökkel együtt tudok érezni, hisz a talgari grófságban hivatalosan kapitányi rangot képviselve, nekem is sok ostoba kérdéssel és idiótával kell foglalkoznom.
- Ezt a példát sokan követhetnék. - dicsérem meg burkoltan, majd elindulok, ő pedig természetesen, ahogy előre látható volt, jön velem. Magasságbeli különbségeink hatása, hogy lépteim nagyobbak, gondolataimba merülve kell pár perc, amíg észre veszem, hogy lassan már lóg a nyelve, hogy tartani tudja velem a tempót. Lassítok hát a lépteimen, aminek a bal kezemben lobogó nyulak is örülnének, ha nem lennének már rég döglöttek. A kérdésére rápillantok, aztán elgondolkodom. Sokat utaztam idáig, azonban túl sok érdekes dologgal nem találkoztam a héten.
- Ha utazik, a Mahakam lábánál óvatosan járjon, mert leshi járja az erdőt. Egyébként... mióta a vajákok megtizedelték a szörnyek létszámát, maximum a politikai vitákról és harcokról lehetne mesélni, bár az nem asztalom. - hivatalosan legalább is nem. A színfalak mögött sokat foglalkoztat a politika, hiszen Talgar hozzám tartozik, erről a grófon és néhány beavatotton kívül senki sem tud. Ami jobb is, mert ha egyszer valakinek eleredne a nyelve, sajnos kénytelen lennék a megindult szál után menni, és elvarrni azt. Az újabb kérdést hallva ismét lepillantok egy pillanatra a nőre. Kíváncsi fajta, bár ez a hölgyekre általánosan jellemző.
- A medikával egyezkedem. Na és maga miért hord kardot? - kérdezek vissza. Ha már ő is kérdezget, én miért ne tehetném fel azt a kérdést, ami a legjobban foglalkoztat? Már a mellett, hogy miért pont én lettem a kiszemelt vezető.

Mirka & Lucio ️️️️️️

A kezdeti, talán feszélyezett csendet lassan, apránként, de megtörjük. Kérdések jönnek felém, és indulnak tőlem, és egyre-másra kapjuk a válaszokat is. Habár mint idegen, furcsának találom, hogy engem kérdezget, hiszen küllemre helyinek is beillene. A dicséretemre adott reakcióját nem tudom, hogy ez most önítélkezés akar lenni, vagy valami háttérbeli tapasztalatról van szó.
- Egyedi a szemléleti módja. Honnan ered? - általános "tévhit", hogy a városi őrök a városi emberekért "vannak", s mint úgy, a legtöbb egyszerű igényüket ki kell elégíteniük, mint például a tájékoztatás, meg az "elveszett anyám tyúkja, keressék már meg". Persze ezt a mentalitást a nagyrészt írni-olvasni nem tudó, egyszerű parasztemberek és asszonyok képviselik, azért a nemesség körében is elég népszerű ez a nézet.
Ezután elhintem a leshi jelenlétét a Mahakam lábánál, a hölgy pedig engedélyt kér, hogy megoszthassa az információt.
- Nem hiszem, hogy ilyesmihez az én hozzájárulásom kellene. Azzal osztja meg a hallottakat, akivel akarja. - nyugtatom meg ezzel. Habár a magánéletben elégedettebb lennék, ha kevesebb emberrel kellene együtt élnem ezen a világon, a leshi egyébként sem az a vérengző fajta, inkább csak territoriális lény.
Aztán a hölgy, ha nem is undorát fejezi ki a politika iránt, de arcáról sok dolog leolvasható, csak az nem, hogy szeretné. Haloványan el is mosolyodom, meg arra is, hogy inkább a harcokról szeretne hallani.
- Mióta az elfek visszavonultak a hegyekbe, csak a Scoia'taelekről hallani, akik az anyaország hívását megtagadva még mindig gondot okoznak a földeken. - habár én nem vagyok bőszavú, azért ilyesmiről valahogy én is könnyebben beszélgetek, mint magánügyekről, vagy az időjárásról, vagy a franc se tudja, miről beszélget egy átlag ember. Általában magamnak való vagyok, és bezárkózom, ha épp nem dolgozom, vagy, mint jelen esetben, intézkedek valamilyen ügyben. Meg is említem, hogy a medikához tartok, mire ismét gyanús kijelentést tesz.
- Ismeri? - kérdezem homlok ráncolva. Ha igen, nem értem őt. Helyinek, vagy hozzám hasonlóan kérdezősködő vándornak kell lennie ahhoz, hogy ismerje a medikust. Utóbbit nem nézem ki belőle. Ha viszont helyi, akkor miért kell a piacra kísérgetni?
Egyébként ez a dolog annyira meglep - ismét -, hogy el is felejtem mondani neki, hogy felesleges eljönnie velem. Tudom, hogy a medika gyakran hazudik. Hazudott a foglalkozásáról, arról, mi van a birtokában, és egyértelműen megpróbált lerázni. Szerencsére, ha nem tudnék gondolatot olvasni, akkor se lenne nehéz kitalálni, hogy mikor csavarja a szavakat: minden hamis szavakor vagy a pocakját, vagy a karját, állát, valamijét, de vakarja. Miután nem hagytam magam lerázni, és közöltem vele, hogy tudom, hogy hazudik, faggatózni kezdett, hogy honnan tudom. Megígértem neki, hogy elárulom, hogyha üzletet kötünk, és így nagy nehezen belement a dologba. Akkor kérte a nyulakat. Bármibe lefogadom, hogy az állatokért cserébe valami bóvlit fog majd elsőre adni, de tekintve, hogy hamar kiismerhető a jelleme, nem fogok elmenni anélkül, amiért jöttem.
A kérdésemre, hogy miért visel kardot a nő, érdekes választ kapok.
- Révész? - kérdezek vissza.
- Nem csoda, hogy kardot hord, nem túl nőies szakma. - ha bele képzelek, hogy milyen az emberi természet... Egy kiéhezett férfinek egy csónak a folyó kellős közepén, kettesben egy nővel épp elég, hogy a tettekre sarkallja.
- De ha hordja, remélem tudja is használni, mert a fegyver látványa elriasztja ugyan az okosokat, a balgákat csak hergeli. - tapasztalat. A kardok állás a hátamon gyakran egy vaják érzetét keltik rólam elölről, főleg ha nem látják az arcom. Persze, hátulról látni, hogy nem két hosszú kard van nálam, hanem különbözőek, és nem sárga szemeim vannak, de ez az előítéletes, és kötekedő fajtákat messziről nem zavarja. Vannak, akiket közelebbről sem. Azok, akiknek olyan kicsi a farkuk, hogy egy fegyveres láttán rögtön megfelelési kényszerük és feltűnési viszketegségük lesz. Ez, esetemben nem jelent túl nagy kihívást... de egy magányos nőnek egy szűkös csónakon..?

Mirka & Lucio ️️️️️️

Nem tudom a nő nevét, se ő az enyémet, pedig lassan kezdünk már kicsit személyesebb dolgokról beszélni. Nem zavar egyébként, így, hogy már tudom, mi a munkája, hamar kideríthetném a nevét, ha akarnám. Gondolom nem sok női pontari révészt ismernek az emberek itt, vagy a folyó bármely részén. Mint később kiderül, az apja se gondolja ezt veszélytelen, vagy épp nőiesnek, de hát senki nem is állította.
Rá kérdezek, honnan van a nőnek ennyire városőrök felé táplált együttérzése, és hamar kiderül, hogy az apja az volt.
- Csak volt? - teszem fel a kérdést, mert túl fiatalnak találom a nőt ahhoz, hogy az apja túl öreg legyen a városőri munkához. Kivéve, ha netán már nem él, az is előfordulhat. Amikor mondom neki, hogy nem kell ám tőlem engedélyt kérni arra, hogy hasznos információt megosszon, ő ragaszkodik hozzá, úgy hogy rá hagyom. Nem feltétlenül tudom, hogy szerinte miért van erre szükség, hogy figyelmeztessen másokat jó szándékból, de ehhez engedélyt kell tőlem kérnie. És ha azt mondom, hogy nem, akkor nem szól egyik arra utazónak se, hogy kerülje az erdőt? Érdekes dolog ez.
A medikára térve a nő reakciója egyértelműsíti bennem, hogy valami nincs teljesen rendben ezzel a helyzettel. Rá kérdezek, hogy ismeri-e a férfit, ezzel reménykedve abban, hogy nem csak egy "igen"-nel zárja le a dolgot. Szerencsémre, a nő cserfes annyira, hogy megossza, miért ismeri a medikát, de még is miért van szüksége a segítségemre. A magyarázat érthető. Hiába élt itt 7 évet, amiből talán 4-et töltött maximum az utcákon, ha utána 16 évig meg sem fordult a város környékén.
- Így már értem. És miért pont engem választott? - teszem fel a második, engem foglalkoztató kérdést ezzel a dologgal kapcsolatban.
A kardra kapott válasz után hümmögök egyet.
- Az már rablás. - vonom le a következtetést, hisz erőszakkal elvett pénz már nem számít tolvajlásnak, ami azért fontos részlet, mert egészen más, súlyosabb büntetést kapni érte. Főleg, ha az áldozat bele is hal a támadásba. Mivel a révészek azért közismertek lehetnek a helyieknek, úgy hiszem, hogy vadászatot indíthattak a rabló után. Ritka, ha valaki ilyen monoton, unalmas, és veszélyes munkára vállalkozik. A pénz is csak akkor jön, ha van átmenő forgalom, tehát a bevétel sem kőbe vésett.
Figyelmem nem kerüli el az utcán tévelygő kurtizán, aki csak egy pillantást vet rám, aztán figyelme a mellettem haladó nőre tapad. Fintorogva, látványosan fordul el, mintha ezzel akarna felsőbbrendűséget sugallni. Ez nem meglepő. A kurtizánok viszonylag jól élnek. A meglepő az, hogy utána a mellettem haladó nő rá kérdez az öltözetére.
- Őszintén? - nézek rá. Nincs okom nem őszintének lenni, ezért is kérdezett, szóval folytatom is.
- Az öltözködése praktikus. Az oldalán kardot hord, így ahhoz illően kell öltöznie. Nem azért, mert küllemre így illik: hanem azért, mert ahogy mondtam, ha a következő pillanatban egy ostoba ember kötekedni kezd önnel, akkor ezzel a ruházattal többet, jobban tud mozogni. Egy olyan ruhát fűző, több alsószoknya, abroncs, több felső réteg, szűkös, és rugalmatlan anyagok alkotják. Nehéz, nagy, és korlátozza a mozgásban. Szépnek szép, de nem praktikus. - mondom, a teljesség igénye nélkül. A kurvák ruhái pedig közelében sem járnak a nemesi rakott szoknyákhoz, fűzőkhöz. Azok még nagyobbak, nehezebbek, szűkebbek, tarkábbak. Aztán visszapillantva előre még hozzá teszem:
- Egyébként se alacsonyodjon le, ne kurtizánokhoz akarja magát hasonlítani. - mondom, majd a látóhatáron feltűnik a piactér. A sűrű tömeg és a zaj miatt könnyen felismerhető, de ha az ember elég magas, akkor átlátva a fejek felett a bodegákat is láthatja, ahogy a tér minden részén állnak, előttük kígyózó sorokkal.
- Miért akart eredetileg a piacra menni? - nem lehet túl fontos, ha a nő úgy döntött, hogy el akar kísérni a medikához.

Mirka & Lucio ️️️️️️

Hogy tisztázzam a beszélgetésben témaként felkerült férfi állapotát, rákérdezek arra, miért csak volt városőr. Tisztában vagyok azzal, hogy ha vérző sebek lennének a nő lelkén, akkor nem beszélne ilyen könnyedén róla. Így, ha halott, már megbékélt vele, vagy él, csak már nem őrként. A válasz viszont előbbire enged következtetni. Meghalt már, de könnyedén beszél róla, tehát már nem gyászol. Akkor valószínűleg évek telhettek el azóta.
- Fogadja részvétem. - mondom, habár nekem apám nem hunyt el, csak mondjuk úgy, kirepültem a fészekből. Nem találkoztam már vele jó sok éve, és azt sem tudnám megmondani, hogy hogyan folyna le az a találkozás. Amikor még otthon éltem, teljesen idegennek tartottam hozzáállását az élethez, ma már látom, igaza volt a legtöbb dologban. Biztosan örülne annak, ha bevallanám ezt neki is, és valószínűleg az orrom alá dörgölné, hogy ő ezt végig tudta, és még jól meg is alázna valamilyen módon. Bizonyos értelemben mindig is egy nagyképű, képmutató, önző és kapzsi alak, nem hiszem, hogy bármit is változott ez idő alatt.
Visszatérve a hölgy apjára, az ismeretlen kór érdekesnek hangzik.
- Csak Ő? Medikák nem vizsgálták ki az ügyet? - ha egy ismeretlen kór feltűnik valahol, arra azonnal rá szoktak szállni, mint keselyűk a dögre. Egyrészt az újdonság "varázsa" miatt, egyrészt, mert könnyen pandémia lehet belőle. Mondjuk azt szívesen megnézném. Egy ilyen város, egy jó kis pestissel pár nap alatt kihalt lenne.
Aztán rá kérdezek, miért pont engem választott. A határozottság rá a válasz, mire bólogatok. Végül is, van benne valami. Nem nagyon szoktam magam elveszettnek érezni. De úgy sehol. Mivel nem nagyon van mitől féljek, az erdő közepén is teljes nyugalommal sétálgatnék.
- Érthető, nem tűntem elveszettnek. - vonom le a következtetést, aztán a piacra érünk, de nem megyek be a térre, elkanyarodok az egyik kis utcába, ahol a medika háza is van. A nő ha akar, mehet tovább a piacra, vagy követhet, azt sem feszélyez túlságosan. Nem sokára úgy is elcserélem a nyulakat arra a nyomorult pengeszőlőre, és akkor indulok vissza Talgarba, hogy Julien folytatni tudja a kísérleteit.
Úgy tűnik, a nő egyébként komolyan gondolta, hogy velem tart a medikához. Beszélgetésünk alatt szó esik a rablásról, ami egy révésszel történt régebben, ami miatt elrendelték, hogy mindenki fegyverezze fel magát. Habár kételkedek abban, hogy a nő egy tapasztalt férfi ellen megtudja magát védeni, nem hozom szóba kétségeim. Arra külön ráncolom a homlokom, hogy a rablót elnyelte a föld, sose lett meg. Mondjuk, ha senki se látta, ahogy beszáll a révész csónakjába, akkor nem tudhatják, hogy néz ki, tehát nem csoda, hogy nem találják. Nem fog Önként jelentkezni, hogy "én voltam". Bitóra kerülne.
Az utcán feltűnő kurtizán láttán a nőnek érdekes kérdése támad, amire őszinte választ vár. El is mondom neki a véleményemet a ruházatáról, mire megköszöni. További szavaira egy kissé gyorsabban fújom ki az orromon a levegőt. A nő nem sokat járhat közösségbe.
- Senki nem tartja őket sokra. Nyíltan nem. Akik járnak is ilyen helyekre tagadják. A lábát minden nő szét tudja tenni, de ha a magát vesszük példának, a szakma választása becsülendő. Ha ruhát akar próbálni, lehetőleg ne olyat válasszon amiből kilátszanak a keblei. Ugyan a férfiaknak egy alkalomra tetszik az ilyesmi, a misztikumot jobban szeretjük a nőkben. - arra, hogy kényelmes-e ilyen ruhát hordani, nem válaszolok, mert nem tudom. Női rokonság sem volt körülöttem, akiktől érdeklődhettem, vagy meséltek volna.
- Bordély, és kurtizán függő. - mondom arra, hogy mennyit kereshetnek. Noha, én magam nem élveztem még a gyönyöreit az ilyen helyeknek, az Éjszaka Királynőjét jól ismerem, és beszélgettem már vele üzletről.
Arra a kérdésre, hogy miért akart a piacra menni, azt az egyszerű választ kapom, hogy vásárolni.
- Csak azt nem értem, miért rendeli alá a vásárlását annak, hogy találkozom a medikával. Tart tőle, hogy nem tudnám kézben tartani a dolgot? - kérdezek a dologra, aztán megállok a medika háza előtt. Az ajtó csukva, ablakok spalettái becsukva. Nincs itthon. Mély levegőt veszek a zárt ajtót látva, és körbe nézek. Arról nem volt szó, hogy nem lesz itt. Lehet este kéne visszatérnem. Addig meg valami kocsmában, vagy fogadóban várni...
- Fenébe. - fordulok el az épülettől, vissza a piac irányába. Azt hittem, hogy gyorsan lerendezhetem ezt a dolgot, de tévedtem. Még a téren körbe nézhetek, hátha ott van. Ha házhoz ment valakihez, akkor nincs más lehetőségem, mint várni.
- Inkább én kísérem el Önt a piacra. Nincs szerencsém ezzel a fajankóval. - mondom kissé bosszankodva.

Mirka & Lucio ️️️️️️

Az egész helyzet fura, amit a nő körbe ír. Kór, amit csak ő kapott el, senki más. Neki az első, ami eszébe jut, valami mérgezés, de ő paranoiásabb is kicsit. A legtöbb medika általában túl komolyan szokta venni a munkáját, de úgy tűnik, nem az ellanderi. A hölgynek rossz tapasztalatai vannak vele, ami enyhe aggodalomra adhat okot.
Ez manifesztálódik is, miután megbeszélünk néhány dolgot, és oda érve a házát zárva találjuk. Ekkor informál a hölgy arról, hogy veszélyt érezve, mint valami állat, elszalad, elrejtezik. A piacon akarnék körbe nézni, de a nő nem tántorít az ajtótól a dörömbölés utáni csendre sem. Kérdez, én pedig halkan sóhajtok.
- Egészen eddig nem gondoltam olyanra, ami veszélyeztetné. Csak egy ritka növényt akartam tőle vásárolni. De ez nem jelenti azt, hogy más által nem lehet veszélyben. - mondom, aztán közelebb lépek az ajtóhoz.
- Álljon kicsit félre. - kérem, és ha a nő eláll az ajtóból, akkor azt egy határozott lendülettel berúgom. Persze a zár kiszakad, az ajtó pedig hangosan csattan a falon, az erőtől kicsit vissza is csukódik, de azt már a kezemmel megakadályozom. Lassan besétálok, szemeimmel olyan dolgot kutatok a félhomályos helyen, ami irányba helyezhet, hogy merre indult, vagy hogy miért. Láthatóan sebtében pakolt össze, tehát a nőnek igaza volt.
- Ha gyakran csinálja ezt, valószínűleg van rejtekhelye. Ha pedig gyakran használja, lehet már nem is olyan biztonságos, mint gondolja. - gondolkodom hangosan, alaposan körbe nézve oda bent.
Persze a behatolást az utcán sétálók érzékelték, és már szaladnak is a városőrökért. Az ajtó felé nézve észlelem a dolgot, de láthatóan nem zavar. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ide bent vagyunk, leguggolok egy cipőnyomhoz, amelyet termőfölddel hagytak a pult mögött.

Mirka & Lucio ️️️️️️

A házhoz érve első úgy tűnik, zsákutcába botlottunk, mert a medikus nincs otthon. Ez azonban nem jelenti, hogy ne tudnám majd követni. A nő kérdésére csak félig válaszolok, mert időközben a gondolataimba merültem.
- Pengeszőlő. És nála van a növény. Sok mindenben hazudott, amikor meglátogattam, de ebben nem. - az egy dolog, hogy mágusok erősítettek meg benne, de a metakommunikáció és a gondolatolvasás elég hasznos tud lenni, ha valakinek a hazugságait le akarjuk leplezni. Különösebben nem mélyedtem bele annak a disznónak a fejébe, de lehet, hogy jobb lett volna. Akkor most talán tudnám, merre találjam.
Megkérem, hogy álljon arrébb, és a nő meg is teszi. Ezután szabad bejárást biztosítok a házba, és belépek. Kitekintve, akit elmenni láttam, az maga a nő volt. Utána nem indulok, jelenlegi dolgom most pár fokkal fontosabb. Bent megállapítom, hogy a medika a termőföldeken járt ezelőtt. Talán ha visszakeresem, hogy merre járt és kivel találkozott, gyorsabban megtalálom... Vagy éjszaka végig járom a környéket az árnyakközt.
Mire kilépek az ajtón, már két őr szalad felém, kivont kardokkal. Felemelem a kezeim, hogy lássák, nem szándékozok harcolni, majd megmutatom a pecsétgyűrűm, és táskámból elővéve a talgari gróf által aláírt és pecsételt papírt, ami rangomat igazolja. Olvasni nem tudnak, de a pecsét meggyőző számukra. Felvázolom, problémám egy részét: megbeszéltük a medikussal, hogy találkozunk, majd eltűnt, és azt a fülest kaptam, hogy csak veszély esetén húzza meg magát. Sajnos az őrök sem tudnak kisegíteni azzal, merre lehet. Azt viszont jelzik, hogy a közelben sehol nincs termőföld, a legtöbben a völgybe járnak, vagy kevesen a saját házuk táján termelik ki a zöldséget.
- Már ezzel is sokat segítettek. - biccentek. Egy-egy kézfogás, és már el is indulok. Egy olyan házat kell keresnem tehát, aminek saját, rendesen kidolgozott kertje van, és nem csak tyúkszaros udvara. Persze kisétálva az utcából tekintetem a piac felé is elbotorkál. A vörös hajú nőt nem nehéz észrevenni a sok paraszt közt, de egy tekintetnél többet nem szánok neki. Egyébként is a másik irányba megyek. Talán jól jött volna a helyi "minimális" ismeretsége, de érzem a levegőben a félelmét. Édes illata hiába vonz, csábít a játékra, uralkodok a tarkóm mélyén lévő, bizsergő ösztönökön. Elfordulva a másik irányba, a kacskaringós utcákon haladok tovább, hogy végig nézzem a házakat. Egytől egyig.